Népújság, 1981. október (32. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-22 / 248. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1981. október 22., csütörtök DégI István Itt még tökéletes a langyos harmónia Színházi próba Kérdések egy letett karmesteri pálca körül Látszólag egy zenekarról van assó. Látszólag akörül forog’ a dráma, hogy az angol -kisvárosban megújul-e egy zenekar vagy sem. Aztán végül, amikor Blaskó Péter otthagyja a színpadon a karmesteri pálcát, akkor szorulnak, szorítanak össze a kérdések abroncsai. Első tétel Csiszár Imre, a miskolci— egri színház főrendezője a Dramaturgiai Híradó kis hí. rei között rábukkan egy pár mondatos ismertetőre, amely azt közili, hogy tavaly Londonban bemutatták egy Peter Buckman nevű szerző darabját. A dráma érdekelni kezdi a rendezőt. Bátki Mi. hály készít egy gyors nyers fordítást és ekkor derül ki, hogy még izgalmasabb, érdekesebb a mű, mint ahogy sejteni lehetett a rövid ismertetésből. Dehát miről is van szó tulajdonképpen? Az angol kisvárosban, ahol egyre romlanak a viszonyok rendszeresen összejár egy zenekar próbálni. A Casablanca és Bogart Petter elhatározta, hogy mégis átjön Amerikába. 1940 karácsonyán érkezett Hollywoodba. 1941 elején néhány nap szabadságot Sun Valley- ben töltöttünk, mikor David O. Selznik felhívott és közölte, hogy Hemingway San Frasciscóban tartózkodik. Feleségével a kínai utazást készíti elő, és nagyon örülne, ha megismerhetne engem. Petter és én San Frasciscóban egy étteremben találkoztunk Hemingway-vel és a feleségével, Martha Gell- homnal. Az első, amit Hemingway mondott, az volt, hogy nem lennének gondjai, ha én játszanám el Mariát. Akkor kezdték előkészíteni Hemingway regényének, az „Akiért a harang szól”-nak a megfilmesítését. Azt mondtam neki, nagyon meglepne, ha engem javasolna a szerepre, mert én északról jöttem, és Maria déli asszony. „Láttam spanyol nőket, akik ugyanolyan szőkék és magasak voltak, mint ön” — mondta. És hozzátette, hogy Helyesebben próbálgatni, beszélgetni, ezerszer elmondott vicceket meghallgatni, egymás unalomig ismételt poénjain harsányan haho. tázni, kikapcsolódni, családot, munkahelyet felejteni. Egyszóval azért járnak össze, hogy jól érezzék magukat. Hogy szerepelni tudjanak egymás előtt, hogy éreztessék és érezzék: ők azért valakik. És a zene? Hát igen. Szóval az mellékes. Persze volt ez a zenekar valamikor jobb is, nyertek díjakat is, dehát az régen volt. Ahhoz, hogy újra olyanok legyenek, mint fénykorukban, sok mindent meg kellene változtatni, másképp kellene csinálni. Esetleg akkor ki is derülhetne egy és más. Például, hogy vannak alkalmatlan emberek, vannak tehetségtelenek, meg hát gyakorolni, gyakorolni és megint csak gyakorolni kellene. Jobb ez így, áhogy van. A zenekar tagjai ugyanis iszonyodnak mindenféle változástól. Ám ekkor megérkezik az új fiú az együttesbe. biztos benne, hogy megkapnám a szerepet. Azonban én nem voltam olyan biztos ebben, mert a filmet a Paramount-társaság forgatta, és ők döntöttek. Az teljesen közömbös volt, hogy a szerző helyesnek találja-e. És tudtam, hogy már más színésznőkkel készítenek próbafelvételeket. És Hemingway Kínában lenne... Eltelt az év. Nem kaptam egy szerepet sem. Petter orvosként dolgozott, és én megpróbáltam jó Háziasszony és anya lenni. De ez nem volt elég nekem. 1942 februárjában írtam Selzniknek: „Ügy érzem, végem... Nem bírom tovább.” Májusban egészen váratlanul ajánlatot kaptam a „Casablanca” című filmre, és rögtön meg is kezdtük a forgatást. Teljesen bolond dolog volt. Michael Curtiz, a rendező nem tudta, hogyan folytatódik a történet. Mindennap új utasításokat kaptunk, Humphrey Bogart savanyú volt, mert nem tudta, mit kell csinálnia, és én nem tudtam, hogy a forgató- könyv szerint kibe kell be- ’ leszeretnem — Bogartba vagy Paul Henreidbe. MiMásodik tétel — Hogy miért választottam ezt a darabot — ismétli meg Csiszár Imre a kérdést? — Mert itt áttételek nélkül, egy az egyben kerülnek szóba életünk legfontosabb dolgai. A zenekar egy közösség. A tézisdráma — mert az — arról beszél, hogy a közösségbe kívülről érkező meg akarja változtatni az eddigi értékrendet. Ügy is mondhatnánk, fel akarja dúlni. Minőségi, professzionista színvonal elérését tűzi ki célul. Ezt a célt viszont katonás drillel, kegyetlen szigorral, gyakorlások gyötrő egymásutániságával lehet elérni. Választani kell. A közösség sorsdöntő kérdések láncolatai elé kerül. Eközben kiéleződik a vezető és a vezetettek viszonya, és kiderül, hogy el kell küldeni a zenekarból a több gyerekes családapát. Le kell váltani a régi vezetőt, meg kell választani az újat. Demokratikus és antidemokratikus nézetek csapnak össze. Azt is tisztázni chael Curtiz azt mondta, ő sem tudja, játsszam úgy, hogy mind a két lehetőség nyitva maradjon. Végül a filmet két befejezéssel forgattuk, mert nem tudták eldönteni, kivel történjen a happy-endem. Tehát az első változatban Bo- gartnak isten veledet mondtam, és elrepültem Hen- reiddel. Utána Claude Rains és Bogart együtt mentek el, és Rains azt mondta, miakell, hogy miben kell meg- kérdezni az egész zenekart, és miben kell felelősséggel egy személynek dönteni. — A közösség drámai választási lehetőségei zajlanak előttünk. Végül az új fiú vezetésével, hosszú és kemény munka után egy próbán felcsendül a zene. Tökéletesen, hibátlanul, megbicsaklás, nélkül, kristálytisztán szólal meg a zenekar. — Ekkor azonban az egyik tag feláll és azt mondja: elmegyek. És. elmegy, mert ebben a zenekarban már nincs egyetlen barátja sem, nincs egy összevillanó tekintet, nincs egy közös beszédtéma sem. A tizennégy tagú zenekar háromtagúra csökken. Az együttes új vezetője összepakol, távozik. De otthagyja a karmesteri pálcát. Ki veszi fel és milyen módszerekkel? A kérdés kifeszítve marad a nézőtér felett, amely egyelőre még üres. A zenekar — a színész- gárda — próbál. Jövő hét végén pedig bemutató. A cím: Most mind együtt. Szigethy András latt eltűntek a ködben: „Gondolom, ez egy csodálatos barátság kezdete.” Mindenki kiabált: „Állj, ez az! Nem kell leforgatnunk a második változatot. Pontosan ez a jó mondat a film végére.” Senki sem gyanította, hogy a filmből klasz- szikus lesz, és a forgatókönyvírók és a rendező Os- car-díjat kapnak. Következik: Hemingway Mariája Ingrid Bergman Humphrey Bogarttal, a „Casablanca” cimű filmben A zenei világnap tiszteletére Ünnepi hangversenyen emlékeznek meg az idén hatodszor megrendezett zenei világnapról október 24-én, este 7 órától, az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola dísztermében. A koncerten, amelyet a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsa, a Heves megyei Művelődési Központ, valamint a KÖTA Heves megyei szervezete rendez, a székesfehérvári építők „Alba Regia” kórusa, a tanárképző főiskola női és vegyeskara, a Heves megyei Művelődési Központ Kamarakórusa, az Egri Szimfonikus Zenekar és az Építők Heves megyei Kórusa lép fel. Zongorán közreműködik: Marik Erzsébet és Kalmár Gyula. Új kiadásban Berecz János tanulmánya Könyv alakban a Népszabadság cikksnrozata * Második bővített és javított kiadásban a napokban kerül a könyvesboltokba Berecz János Ellenforradalom tollal és fegyverrel 1956- című kötete. Mint a második kiadáshoz írt előszóból is kitűnik, a magyar kommunisták és a határon túli forradalmi mozgalmak is fontos történelmi tapasztalatok tárházának tekintik a magyarországi szocializmus 1953—1957-es történetét. A kötetben részletesen elemzi a szerző az 1956. előtti nemzetközi helyzetet, hazánk akkori belső állapotát, az ellenforradalom előestéjét, a szocialista erők harcát az ellenforradalmi lázadás és árulás ellen, valamint az ellenforradalom fegyveres szétzúzását. Szól a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány meg-* alakulásának körülményeiről, bemutatja a forradalmi ellentámadás megszervezését, a szocialista konszolidáció első lépését az előző kiadás óta bővített új fejezetben, amelynek címe A szocialista konszolidáció alapjai. Második kiadásban lát napvilágot Szenes Iván tanulmánykötete is, A kommunista párt újjászervezése Magyarországon 1956— 1957 címmel. Hetek óta nagy érdeklődés kíséri a negyedszázaddal ezelőtti eseményeket, feldolgozó, elemző cikksorozatot a Népszabadságban. Az újságban megjelentek könyv alakban is hozzáférhetővé válnak „Ez történt” címmel a Kossuth Kiadó gondozásában. ' A cikksorozat írásos anyagát több eredeti fényképpel egészítik ki a könyvben, amely a közeli napokban lát napvilágot. Népművészet vagy üzlet? Nincs vasárnap népmü. vészeti vásár nélkül, nincs olyan számottevő esemény — filmfesztivál, könyvhét, ifjúsági találkozó amelynek „járulékos elemeként” ne szerepelne a népművészeti kirakodóvásár. Jártomban-keltem- ben látom, hetenként több meghívón olvasom, mesz- szi megyék városainak művelődési intézményei is küldik tájékoztatóikat meg plakátjaikat, tudatva, hogy náluk ekkor és ekkor népművészeti kirakodóvásár lészen. Nem ellenzem a nép- művészeti vásárokat, bemutatókat, a magyar népi művészet kincseinek ilyen módon való széles körű bemutatását és terjesztését, de szeretném hangsúlyozni a népművészeti jelzőt. Még akkor is, ha a népművészet és a népi iparművészet mindinkább összemosódik, s ebben a közeledésben mind kisebb teret kap az első fogalom, és mind nagyobbat az ipari jellegű tevékenység. A népművészeti alkotások iránti érdeklődés nemcsak valamiféle társadalmi ízlésváltozást jelez, nemcsak a bartóki tiszta forrás kereséséből fakad, hanem közrejátszik benne itt-ott a divat is. A divat pedig múlandó. Valami kampány szerűség, valamiféle időszakos lelkesedés tapasztalható a népművészet tiszta forrásából való merítéseinkben. Már közhellyé silányult a vidéki házak kifosztása, azaz a régi népi kerámiák, használati eszközök felvásárlása. és a városi házak velük történő díszítése. Ebben is több a divat, mint a szülői, nagyszülői környezetnosztalgia, és az őszinte tisztelet az ősi népi művészet iránt. Legalábbis, ami társadalmi méretű lakáskulturális cikké történő „átminősítését” illeti. Hovatovább az eredeti nép- művészeti remekek eltűntek, újraszületésük — nem illik azt írnom: újratermelésük! — szinte teljesen megszűnt, hiszen a paraszt- ember már nem maga készítette fadobozban tartja borotváját, a villanypásztor nem farag botot, stb., szükségleti cikkeit nem magának gyártja a nép fia, és vágyait, álmait nem vési-faragja fába-sza- ruba. Igen kevesen ápolják már a népművészetet, ám annál többen lettek népi iparművészek, azaz a népművészetre épülő tisztes kisipar művelői. Ez a megkülönböztetés nem kíván valamiféle rossz minősítés vagy megszégyenítő hátrább sorolás lenni, pusztán ténymegállapítás. Megbecsülést érdemlő tisztes népi iparművészek mellett ügyeskedők is beállnak a sorba, és a nép- művészeti kirakodóvásárokon hovatovább nem népművészeti alkotás, hanem inkább népi iparművészeti munka kínálja magát. És a népművészethez még igen közel álló népi iparművészeti értékek mellett azonban már ott vannak a sátrakban a teljesen ipar szerűen termelt tömegcikkek is — például a bőrműveseknél a szíjból font korbács, s feltűnnek az olcsó bazáráruk, helyenként a giccsek, az értéktelenségek is. Számos népművészeti kirakodóvásárnak hirdetett eseményen lehettünk — és félő, hogy a jövőben még inkább lehetünk — tanúi ilyesminek. Vigyázzunk hát! Kár lenne a népművészetből táplálkozó népi iparművészet egyszerű vásári portékává devalválódását, a népművészeti kirakodóvásároknak pusztán kereskedelmi eseménnyé züllését szótlanul néznünk. (B. M.)
