Népújság, 1981. október (32. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-15 / 242. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1981. október 15., csütörtök • • Ötletek kerestetnek Vállalatvezetők kontra népművelők Merénylet a közönség ellen Kritikát nem írok Tarr Bála Szabadgyalog című film­jéről, mert nem lehet. Az egri munkásfilmnapok ke­retében került sor a film vetítésére a Bródy Filmszín­házban. Hogy a közönség honnan sejtette meg a film nézhetettenségét, még csak nem is sejtem, de érték­ítélete helyesnek bizonyult: tüntetőén távol maradt az előadásról. A rendező szakmai hozzáértését, felkészült­ségét nincs jogunkban kétségbe vonni. Családi tűzfé­szek cimű alkotása igazi siker volt. A jelenlegi minő­síthetetlen. A balassagyarmati bisztróból kimetszett valóság­foszlányok szerkezetlenül, unalmasan lebegnek a sem­mibe. A vásznon az élet valódi szereplői motyogják érthetetlen, értelmetlen monológjaikat. Ha a filmet rossz jelzővel Illetném, egyúttal azt is elismerném, hogy igazi, valódi filmet láthatott a hat előadáson a kétszáz néző. A Szabadgyalog felirat után levetített képeknek azonban vajmi kevés közük van a filmművészet megnevezés alatt értendő esztétikai kép­ződményhez. A vetítés után egyetlen kérdést kívánok megfo­galmazni. Meddig terjed az alkotói szabadság? Szigcthy András Budapesten vendégszerepei a női kar Négyen képviselik megyénket „Édes anyanyelvűnk” országos verseny Sátoraljaújhelyen A sátoraljaújhelyi városi tanács — más intézmények­kel közösen — az idén nyol­cadik alkalommal rendezi meg a középfokú iskolák ta­nulói számára az „Édes anyanyelvűnk” országos ver­senyt. A döntőre október 17-én és 18-án kerül sor Sátoral­jaújhelyen az országszerte lezajlott területi döntők leg­jobbjai, összesen százhu- szonegy diák részvételével. Az országos döntőn hatvan­két gimnazista és szakközép- iskolás, továbbá ötvenkilenc szakmunkásképző intézeti tanuló ad számot magyar nyelvi felkészültségéből. Az első fordulóban írásbeli fel­adatokat oldanak meg a résztvevők, majd a második napon nyilvános szóbeli ver­senyen vesznek részt. Október 18-án, vasárnap, Széphalom községben, a Ka­zinczy Mauzóleumnál ün­nepséget rendeznek, amelyen kihirdetik a verseny ered­ményét, és kiosztják a díja­kat. Megyénket négy fiatal kép­viseli. Sándor Katalin, a hat­vani Bajza József Gimnázi­um és Szakközépiskola, Ba­lázs Tamás, a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázi­um, Simon Edit, az egri 212. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet, valamint Barócsi Já­nos, a hatvani 213. sz. Ipa­ri Szakmunkásképző intézet tanulója. A versennyel párhuzamo­san rendezik meg Sátoral­jaújhelyen Kazinczy Ferenc halálának 150. évfordulója alkalmából a Magyar Tudo­mányos Akadémia háromna­pos tudományos ülésszakát, amelyet a költő munkássá­gának szentelnek. Ezt akarom csinálni... Apám festő volt, de anyám kedvéért „polgári” foglalko­zásba kezdett: fotóüzlete volt Stockholmban. Biztos volt benne, hogy a lányából nagy operaénekesnő lenne. Valószínűleg csalódik, ha teljesítem a kívánságát, mert az énekművészetem minden volt, csak nem jelentős. Ezenkívül túlságosan fiatal voltam ahhoz, hogy akcep­táljam az ő bohém életét. Megmondtam neki, hogy nem lenne helyes, ha abbahagy­nám az iskolát, hogy tovább kellene tanulnom, és ezért mindig nézeteltérések voltak közöttünk. Apa minden évben magá­val vitt Németországba, ahol anyám szüleit és két néni­kémet látogattuk meg. Apa egy darabig velünk ma­radt, majd elutazott Angliá­ba vagy Európa más helyei­re. Nagyszüleim gondozásá­ban maradtam, és ezek a hetek borzalmasak voltak számomra. Ahogy apám elutazott, be­mentem a W. C.-be és sír­tam. Ha a nagyanyám ész­revette, hogy sokáig elmara­dok, kiáltott: „Mit csinálsz olyan sokáig? Mi történt?” Megpróbáltam a csukláso­mat elfojtani, mert tudtam, hogy meghallhatja. Haragu­dott volna rám, amiért sí­A neves szakember — egyik legnagyobb üzemünk igazgatója — így panaszko­dott: „A mi feladatunk a gazdaságirányítás, nekünk mindent meg kell tennünk azért, hogy a termelés zök­kenők nélkül haladjon, s a termelékenység fokozása te­rén mind kiemelkedőbb ered­ményekkel büszkélkedhes­sünk. Természetesen a dol­gozók ismeretgyarapitásáról sem feledkezhetünk meg. Túlzás nélkül állítom, hogy ezt sem minősítjük sokad- rangú megbízatásnak. Álta­lában jó mecénások vagyunk, ám a népművelők egy része mégis közömbösséggel, ér­dektelenséggel vádol minket. Állítom, hogy az esetek többségében nincs igazuk, annál is inkább, mert rend­szerint ők nem 'ismerked­nek meg a helyi körülmé­nyekkel, igényekkel, épp ezért olyan kulturális kíná­lattal jelentkeznek, amely aligha keltheti fel a mun­kások érdeklődését.” A jó szándéknál több Kinek van igaza? Mielőtt erre válaszolnánk, mindjárt jegyezzük meg, hogy ez a szembeállítás kis­sé sarkított, kiélezett, ám a téma izgalmas. Elsősorban azért, mert ennek során olyan következtetésekhez ju­tunk el, amelyekre érde­mes felfigyelni, amelyeket nap mint nap megéri kama­toztatni. Megnyugtató az, hogy a gyárigazgatók, a termelőszö­vetkezeti elnökök közmű­velődési szemlélete az el­múlt évek során mind egész­ségesebbé formálódott. Ezt a tevékenységet már nem tekintik szükséges rossznak, felesleges tehertételnek. Hisznek abban, hogy a tá­jékozottabb, a szélesebb lá­tókörűvé váló emberek a rok, hogy nála kell marad­nom. Az az igazság, hogy féltem tőle és a nagyapám­tól, aki nagyon szigorú volt, és soha nem voltam boldog náluk. Az a gyanúm, hogy abban a nevelésben részesültem náluk, ami abban az időben a német gyerekeknél szoká­sos volt; valószínűleg ezért vagyok ma is olyan rend- szerető. Nagyanyám egyszer az éj­szaka közepén ébresztett fel, mert a ruhámat ledobtam a székre, ahelyett, hogy ren­desen összehajtottam volna. Fel kellett kelnem — körül­belül tízéves voltam akkor —, hogy a ruhámat és a fe­hérneműmet rendesen szék­re tegyem. Azután nagyanyám szem­rehányóan a cipőmre muta­tott. Azt mondtam: „De a szék alá tettem, nagymama, és tiszta!” „Igen, gyerme­kem, de nem áll rende­sen. Pontosan egymás mel­lett kell állniuk, a cipők őr- ráfiak egymás mellett, és egy irányba kell mutatniuk.” Tizenegy éves lehettem, amikor apám először vitt el színházba. Korábban már láttam különböző operaelő­adásokat, de nemigen ma­radtak meg az emlékezetem­ben. Az első színházlátoga­tás alkalmával azonban fel­nyílt a szemem. jövőben — ha nem is má­ról holnapra — a munka frontján is többet nyújthat­nak, mint korábban. Más szóval: a pillanatnyi áldozat — ettől sem riadoznak — később busásan megtérül fo­rintokban is. Ez a cselekvő­kész magatartás már nem csupán jó szándék ... Sablonos kínálat Azt azért még nem állít­hatjuk, hogy mindannyian így vélekednek. A tartózko­dást azonban nem mindig a maradiság szüli. Származhat ez csalódottságból, kiábrán­dultságból is. Sajnos a mű­velődési házak, a klubkönyv­tárak: — e téren sok szem­pontból a Megyei Művelő­dési Központ se kivétel — gyakran sablonos ajánlatok­kal kopogtatnak. Olyanok­kal, amelyektől mind a me­zőgazdaságban, mind az ipar­ban idegenkednek. Nem tá­jékozódnak, nem térképe­zik fel az óhajokat. Aligha lehet például sike­rük olyan TIT-előadásoknak, amelyek témáját az íróasz­tal mellett ötlötték ki. így hát nem csoda, ha rendsze­rint nehezen megy a közön­ségtoborzás. Illene tudomá­sul venni, hogy más kell Poroszlón. mint Egerben, vagy Füzesabonyban. Nem célszerű a zenei ismeretter­jesztést vonósnégyesek fel­léptetésével kezdeni. Külö­nösképp akkor, ha nincs ér­tő kalauz, aki magyarázza a műveket, előkészíti azok befogadását. Ez kötelező len­ne, de legtöbbször hiányzik. Divatosak a képzőművészeti vándorkiállítások. A rendsze­res, a felvilágosító jellegű tárlatvezetés — ez történhet magnóról is, bár az élőszó jóval hatásosabb, — azon­Vannak felnőtt emberek, akik ugyanazt teszik, mint amit én otthon egyedül, csu­pán játékból. És ezért még fi­zetik is őket! Ebből élhetnek! Egyáltalán nem értettem, miért tehetik a színészek ugyanazt, amit én: az álom­világ valósággá válhat, és ezt munkának nevezik! Apámhoz fordultam — való­színűleg az egész színház hallott engem —, és hango­san azt mondtam: „Papa, én is ezt akarom majd csinál­ni !” Ez az érzés, ami akkor fo­gott el, soha nem hagyott el. Hat órakor kelek, elme­gyek a stúdióba, és ez olyan munka, ami örömet szerez nekem és amit szeretek. Bol­dog vagyok. Elmegyek a színházba, ülök az öl­tözőmben, felteszem a sminket, felveszem a kosz­tümömet és azt mondom: „És ezért még fizetnek is ne­ked!" A fehér boríték Apám halála borzalmas sokk volt számomra. Tizen­két éves voltam, és nem ér­tettem, hogy rákos, és ter­mészetesen azt sem tudtam, mit jelent az, hogy rák. Megpróbálta, hogy lassan és kíméletesen elárulja nekem a fájdalmát. Megmutatta a gyomráról készült röntgen- felvételeket, és azt mondta: „Látod, itt növekszik a rák. Nagyon hamar, kedvesem, már nem leszek abban a helyzetben, hogy bármit is befogadjon a gyomrom, és Hollósyné X. 14. ez nagyon komoly dolog lesz.” Nagyon sovány és gyenge lett, csak később tudtam meg, hogy felkereste a leg­jobb barátját, akit én Gun- nar bácsinak neveztem, és azt mondta neki: „Nem aka­rom, hogy Ingrid lássa meg­halni az apját. Ki tudja, bán elmarad. Ezért aztán bár a statisztika hízelgő, a valódi eredmény siralmas ... Közelebb a valósághoz Az eddig jelzettek is ér­zékeltetik, hogy olykor a szólásban emlegetett hegy­nek is meg kellene indulnia Mohamed felé. Magyarán szólva: a népművelőknek is jóval igényesebbnek illene lenniük, mint amilyenek. Ne restkedjenek, hanem láto­gassanak el a körzetükhöz tartozó üzemekbe, szövetke­zetekbe. Beszélgessenek ne csak a vezetőkkel, a közmű­velődési felelősökkel, — ezek képzését is hatékonyabbá tehetnék —, hanem találkoz­zanak a brigádok tagjaival is. Segítsenek érdemleges ajánlatokkal a kulturális vál­lalások összeállításában és teljesítésében. Olyanokkal, amelyek szem előtt tartják a fokozatosság elvét, figye­lembe veszik a képzettségi szintet és az életkori sajá­tosságokat. Ha nem újulnak meg, akkor „árujuk” nyaku­kon marad, még leértékelten se talál gazdára. Azt se felejtsük el, hogy van nekünk egy Népműve­lési Inézetünk, s megjelenik a Népművelés című folyó­irat is. Ügy gondoljuk, hogy az itt tevékenykedőknek nemcsak az elméleti jellegű kutatásokkal, — ezekre is szükség van —, s azok tú­lontúl szakszerű publiká­lásával — enélkül se lehe­tünk meg — kellene törőd­niük, hanem a kisebb váro­sokban és a falvakban dol­gozó kollégáikkal is. Lepjék meg őket végre a gyakorlati munkát megkönnyítő ötletek regimentjével! A vásár ugyanis kettőn áll, de az „alku” csak akkor köttetik meg, ha mindkét fél kész a megegyezést szol­gáló áldozathozatalra... Pécsi István meddig élek még, és ő csak tizenkét éves. Elmegyek Né­metországba. Bajorország­ban állítólag van egy cso­dadoktor, az talán meg tud gyógyítani. Ha nein, akkor ládában jövök vissza.” Apám halála félelmetes pillanat volt az életemben. Ottó bácsihoz és Hilda né­nihez költöztem. Keményen dolgoztak, tipikus svéd pol­gárcsalád volt, és tőlük tel­hetőén mindent megtettek, hogy apám elvesztése miatt érzett fájdalmamból kisegít­senek. Náluk és öt unoka- testvéremnél ismét otthonra találtam, életem új szakaszát kezdtem meg. Nagyon félénk lány vol­tam. Ha megkérdezték a ne­vemet, elpirultam. Az isko­lában alig mertem válaszol­ni a kérdésekre, mert rög­tön elkezdtem dadogni, bár tudtam a választ. Éppen ezért tűnt érthetetlennek Ot­tó bácsi és unokatestvéreim számára, hogy színésznő akartam lenni. Otto bácsi jót akart. Jó képzésben akart részesíteni, hogy megóvjon a nehéz élettől. Azt is tud­ta azonban, hogy milyen ön­fejű vagyok, ezért adott ne­kem egy lehetőséget. „Na jó, megpróbálkozhatsz a Királyi Drámai Színház színiiskolájában” — mondta. „De ha megbuksz a vizsgán, akkor vége. Azután nem akarok többé hallani erről az együgyű színészkedésről. Ezt meg kell ígérned.” Otthon az unokatestvére­im vártak. „Lars Seligman telefonált...” Lars? Mit akart? Jó barátok voltunk, ő is jelentkezett a felvételi vizsgára. „Azt mondta, volt az irodában, hogy elhozza a fehér borítékját. És azt kér­dezte, te milyen borítékot kaptál? És mondtuk neki, hogy te is fehér borítékot kaptál...” Következik: Az első randevú A budapesti művészeti he­tek keretében rendezik meg az egyetemi és főiskolai kó­rusok nemzetközi fesztivál­ját. A tegnap, szerdán kez­dődött ötnapos találkozón szovjet, jugoszláv, holland, csehszlovák és magyar dalo­sok mutatják be műsorukat. A rendezvényre meghívót kapott a Ho Si Minh Tanár­A Magyar Rádió Miskolc Körzeti Stúdiója októberi fórumműsorát 26-án, hétfőn este, 17 óra 5 perctől sugá- < rozza. Ezúttal az ipari üze­mek, a kereskedelem és a szolgáltatás téli felkészülésé­ről lesz szó, valamint az imént említett intézmények és vállalatok téllel kapcso­latos lakossági ellátásról. A stúdióban Borsod, He­ves és Nógrád megye szol­gáltatóiparának képviselői válaszolnak olyan kérdé­sekre, mint a lakosság áru­ellátása, a kereskedelem, a Egyetértés született cím­mel a magyar mezőgazdaság elmúlt három és fél évtize­des fejlődését bemutató fil­met készítettek a televízió munkatársai. A nagyrészt filmarchívumokból és a tv_ dokumentációból válogatott felvételek felhasználásával, valamint riportok nyomán született alkotás megismer­teti a nézőkkel a földreform­tól a gépállomások megala­kulásáig terjedő időszak agrárhelyzetét, s végigkísé­rik a kamerák az első szö­vetkezetek létrejöttének kö­rülményeit is. A ma már megérdemelt nyugdíjukat élvezők szólnak a kamera, A siófoki Dél-Balatoni Kulturális Központban ok­tóber 17-én kezdődik az idei színházi évad. A megállapo­dás szerint a veszprémi, a kaposvári, a szegedi, a kecs­keméti, a szolnoki és a Ma­képző Főiskola 45 tagú női kara is. Az egriek pénteken este, fél 8 órakor lépnek fel az Eötvös Loránd Tudo­mányegyetem aulájában Tar Lőrinc karnagy vezetésével, majd vasárnap a gálaműsor­ban is szerepelnek a Magyar Néphadsereg Művelődési Há­zában. gázszolgáltatás biztosítása, a távhőszolgáltató vállalat munkája, az utak karbantar­tása, a közlekedés, az áru- és személyszállítás zavar­talanságának megteremté­se, a tüzelőanyag-ellátás és így tovább. A témával összefüggő kér­déseket a szerkesztők októ­ber 22-ig várják címükre: Magyar Rádió Körzeti Stú­diója, 3527. Miskolc, Bajcsy- Zsilinszky u. 15. Az adás időpontjában Miskolcon a 35-510-es, Egerben a 12-946- os telefonszámot hívhatják hallgatóink. illetve a mikrofon nyilvá­nossága előtt arról a hatal­mas munkáról, amelynek következtében kialakultak az eredményesen gazdálko­dó mezőgazdasági nagyüze­mek. A film „élő részét” Kun_ szentmiklóson rögzítették szalagra. Az alföldi telepü­lés egyike volt azoknak, ahol először alakultak meg a mezőgazdasági szövetke­zetek, majd — a nagyüzem előnyeit felismerve — kivá­lóan gazdálkodó tsz-szé egyesültek. Az alkotást még ez évben műsorára tűzi a dách Színház együttese ki­lenc alkalommal — havonta egy-egy — előadást tart a városban. A sorzatot a veszp­rémi Petőfi Színház Németh László: Harc a jólét ellen című darabjának bemutatá­sával nyitja meg. Fórum a Miskolci Rádióban Készülünk a télre Egyetértés született Tv-film a magyar mezőgazdaság fejlődéséről (MTI) Siófoki színházi évad

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom