Népújság, 1981. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám
1981-09-13 / 215. szám
Dufka Ákos „kallódó dallamai f» Pátzay műtermében Pátzay Pálra ©m’ék©zv© Egyik legismertebb figurája, a kenyérszegő nő, bölcs derűvel tekint maga elé. Mozdulata szinte rituálisan pontos és szimbolikusan határozott. Nyugalom, tisztaság és az élet értelme árad ebből a szoborból, miként Pátzay Pál megannyi más munkájából is. Az 1896. szeptember 17-én született mester ma lenne 85 éves. Annak a nagy művészgenerációnak volt kiemelkedő vezéregyénisége, amelyik több mint hat évtizeden át meghatározta a magyar plasztika útját, sorsát. Szinte elrendeltetésszerűen szobrásznak született. Sok mindent megtanult az életből, s magába szívott környezetéből, de mindvégig önmaga mestere volt. Bár rövid ideig a Képzőművészeti Főiskolát is látogatta, valójában saját maga formálta, építette, alakította tehetségét, s mindig tevékeny keze a szobrok során át találta meg azt a plasztikai kifejezésformát, amellyel jelentős műveit létrehozta; vallva az emberről, az emberi élet szépségéről, nagyságáról, vallva a küldetés lehetőségéről. Egykoron a magyar képzőművészet nagy avantgarde alkotóival együtt indult, és megérhette művészete beteljesülését, a megérdemelt elismerést. Az az újklasszicista törekvés, amellyel a 20-as években eljegyezte magát, évtizedeken át meghatározta művészetét. A jelképes értelmű plasztikák egyértelműen fejezték ki Pátzay Pál véleményét, emberi magatartását. A Tanácsköztársaság bukása után bebörtönzött művész munkássága a felszabadulásig egyértelműen az emberi értékek tiszteletben tartásáról, őrzéséről vallottak. Ó, a látszólag nem politizáló, látszólag a szellem ! magasába zárkózó alkotó ! készítette el 1942-ben a Tör- j ténelmi Emlékbizottság Pe- ] tőfi-jelvényét. Magától érte- I tődik, hogy a felszabadulás : után azonnal megtalálta a tevékenység lehetőségét, dolgozni kezdett művészként, pedagógusként, közéleti emberként. 1945 után művészete tovább gazdagodott, s választott funkcióiban sokat tett az új magyar képzőművészetért, a megújhodásért. Vagyis hinni tudott az emberben, s tudja, hogy az Kenyérszegő nő (MTI-fotó — KS) ember képes újjáteremteni önmagát. Pátzay Pál szobrászatéban természetes módon az ember áll a középpontban. Annyi irányzat, csak a térre, csak a formára, s tegyük hozzá, csak a sematikus tartalomra törekvő szobrászi előírás és megoldás kereszteződésében is meg tudta tartani önmagát. Már említett. 1944-ben készült, s ma szülőhelyén, Kapuvórott álló Kenyérszegő című szobra az életet továbbvivő, a jelenben a jövőért élő ember szimbóluma. És egyben a művész egész munkásságáé is. Mert Pátzay Pál így gondolkodott. A Képzőművészeti Főiskolán tanítványok, nemzedékek serege nőtt ki a keze alól. Akik közül nem egyre lehetett méltán büszr ke, mint ahogyan a tanítványok is megható szeretettel és tisztelettel tekintettek a mindig adni tudó mesterre. Sokat alkotott és igazán művei szólnak mellette. 'és felelnek érte majd a jövőben. Így például a székes- fehérvári Huszáremlékmű (a század talán legjobb magyar lovasszobra), a klasz- szikus nyugalmú Fésülködő lány, a Verdi-figura, a Ko- dály-portré, a pécsi Hunyadi-emlékmű, s a Felvonulás téren álló Lenin-szobor. Pátzay Pál méltósága, személyiségének varázsa, szép humánuma az országban mindenütt föllelhető köztéri alkotásaiban él tovább. Szelleme pedig a tanítványok, a követők munkáiban. Harangozó Márta Száz évvel ezelőtt született Dutka Ákos, aki 1908- ban. részt vett a modern magyar költészet nagy újrakezdésében, forradalmi zászlóbontásában: a Holnapantológia megjelenésében. Ez az irodalomtörténeti jelentőségű pillanat, ott. Nagyváradon, szülővárosában kapcsolta össze a fiatal Dutka Ákost merész, újat akaró társaival, Ady Endrével, Babits Mihállyal, Juhász Gyulával, Balázs Bélával, Ernőd Tamással és Miklós Jutkával. A régivel való szakítás és az új hangon való megszólalás főleg Ady Endre nevéhez fűződött. De mellette mások .is voltak, a holnaposok, a nyugatosok, akik ugyanúgy az „új idők új dalait” akarták megszólaltatni. Dutka Ákos költői sorsa igen érdekesen alakult. Fiatalon Ady társaként indul, de már korán támadások érik Adyhoz hasonló hangja miatt. Kosztolányi és mások kemény ütéseit alig feledtették a harcostárs, Ady meleg szavai: „Valóság és ismerni való tény. hogy Dutka Ákos itt van, s ha nem volna más, mint hívő harcosa a mi harcainknak, akkor is valaki... érték, mint hívő harcosa a mi harcainknak, akkor is valaki... érték, aki be és le kell jegyeznünk.” Nem vitás, hogy Dutka Ákos költészetének egyik csúcspontja Nagyváradhoz, a Holnapantológiához, Adyék irodalmi forradalmához kapcsolódik. S ehhez méltó, ehhez mérhető mindig a fiatalságára gondolt, regényes korrajzban meg is írta nagyváradi éveinek történetét A Holnap városa címniel. Dutka Ákos egyik vallomásában azt fejtegeti, hogy Reviczky Gyula és Vajda Áz NDK filmszínházai ;,meg fogják tartani a szellemi kommunikáció helyeiként fémjelzett helyüket”. Ezt a megállapítást szögezi le az augusztus 5-i Neues Deutschland. Ehhez egyrészt olyan filmeket kell készíteni, „amelyek magas művészi színvonalon és ugyanakkor a ■> közönség tetszését megnyerő módon foglalkoznak korunk lényeges filozófiai és politikai kérdéseivel, másrészt azonban, Olyanokat is, ameJáno6 költészete mutatott neki utat fiatal korában, s mindenekelőtt, mindenek- felett: Ady. És hozzáteszi: „talán vesztemre.” Mert az Ady-hatás túlzottan erős volt, és egy életre szólt. Költői hangja kezdettől fogva impresszionista, teli zeneiséggel, fátyolos ábrándokkal, sejtelmes-elmosó- dott hangulatokkal. A tűnő pillanatot akarja megragadni (Ha tűnt a perc), az első tavaszi virág nyílását (Hóvirágok). Az első világháború „vérszagát” hozzá is elviszi a szél. A váradi esték hangulatát, a Körösparti séták perceit, amerikai útjának pillanatait rövid versekben örökíti meg. Olykor úgy érezzük, hogy a költő-barát. Juhász Gyula lírai hangjához áll közel Dutka Ákos egy-egv alkonyati hangulatképe. Nirvánasejtelme. Az elmosódott hangulatok ábrázolása sikerült talán legjobban a költőnek. A reggel „opálos, hamvas”; a város „párás uszályban áll”; Velence „hosszú hűvös árkádok árnyával” fogadja; a szőnyegen „tűzszélű árnyak” pompáznak. A fegyelmezettséget követelő szonett-formát nagyon kedvelte, épp úgy, mint Juhász Gyula. Eredeti életkéoszerű verset ír szonett formában (A csorda), máskor a világháború gondja nyomasztja (1916). s az alföldi katona arcképét rajzolja meg szonettjében (A közkatona). A felszabadulás után Má- riaremetén élt. Sokáig hallgatott, majd új versekkel, válogatott versgyűjteményeivel jelentkezett. Kallódó dallamok címmel rendezte sajtó alá verseit. Az volt az érzése, hogy versdallamait elfelejtik. Szerencsére e jóslata nem vált be. Az öreg lyek eleget tesznek a derűs, zenés és kalandos igényeknek”. Az elemzésben az NDK filmgyártásának áttekintése során a szerző aláhúzza: „Az utóbbi' években számos szerző és rendező különböző elbeszélési módokra lelt rá. Nem lehet azonban átsiklani afölött, hogy még túl sok középszerűség található a művészi munkában”. Egy sor mű , nem felel meg a nézők várakozásainak. A DEFÁ-ban évente készített költőt a békéscsabai nyoma dásztanulók válogatott vee. seinek új kiadásával lepték meg, A Holnaptól Remetéig cíművel (250 példányban). A csaknem 90 éves költő verseit a Magvető tette közzé.' Születésnapján nem volt egyedül, barátai, olvasói kopogtattak be remetei házának kapuján. 1970. szeptember 11-én jártunk nála a kecskeméti Forrás folyóirat „képviseletében”. Derűsen fogadott kis házában. „A versírás született betegség. Ogy látszik, én nem gyógyulok ki belőle soha” vallotta meg az ekkor készült interjúban. A vénség balladájában bölcs rezignáltsággal tekint végig életén.’ Nem lázadozik, nem panaszkodik. A megértés derűje járja át. Lámpája ég, a költészet tüze is világít még.’ Balzac zsugorodó „szamárbőrét” emlegeti, meg-megáll az őszi kertben, eltűnődik a múlton. Mintha ezt a kései Dutka-lírát nem becsülték volna eléggé. Igaztalanul csak a fiatalkor fényeire figyeltek, s a kelleténél kevesebbszer vették észre a költő „őszikéinek” varázsát. Kallódó dallamok Dutka Ákos versei? Reménykedem, hogy nem. Egy-egy évforduló, így ez a mostani — a költő századik születésnapja — jó alkalom a számvetésre. A költő emlékét az irodalomtörténet és művei őrzik. Ö maga a Végrendelet című versében ezt írja: „Hogy voltam, éltem, sokszor lelkesülve, / Hirdesse néhány árva verssorom. / S ha nem lenne szív, hol visszhangra lelne, / Szórjátok kertemben szét marék porom. / feltámadok, színként,' illatként lebegve, / Az esti szélben bókoló virágokon.’; Szekér Endre mintegy IS—17 film mindegyikével szemben a művészi kiválóság és a tömegha- ‘ tás elérés követelményét kell alátámasztani. ! Az NDK mozijainak évente kereken 80 millió látogatójuk van. Évente 140 játékfilmet tűznek műsorra.1 A legmagasabb nézőszámot idén az Unser kurzes Leben — 1 Rövid életünk — és a Die Stunde der Töchter — A lányok órája — érte eL | Az NDK filmgyártása — Játssz mér egy kicsit azzal a gyerekkel! — csattant el közvetlenül a füle mellett. A gyerek már jó ideje ott ugrándozott, hadonászott előtte, de nem látta azoktól. A házimozi elrebbent. A gyerek két színes kuglibábot nyomott a kezébe, azután két másik bábbal vívóállásba helyezkedett. — No, hercegem! — jelezte készenlétét az apa. Hovatovább ez volt az egyetlen játék, amelyben apa és fia egymásra talált. Az apa természetesen a fotelban ült — így is magasabb volt valamivel a fiúnál. Karhosz- száriak fölényét szándékos ügyetlenkedéssel igyekezett enyhíteni. Felderengett emlékezetében néhány vívómozdulat — időnként előhozakodott velük. Lassan élvezni kezdte, hogy cseled nyomán a „nemes penge” egyre többször talál célba. Ä technikai fölényt a gyerek csak erkölcsiekkel ellensúlyozhatta. Utött-vágott, ahogy jött. Találatok így mindkét részen szép számmal estek. A férfias küzdelem légköre lengte be a szobának ezt a részét —. és mert a szoba kicsi volt, lehet mondani, hogy az egész szobát. — Vigyázzatok, lejre ne üssetek, — pendült meg az aggodalom hangja. — Csak nem fogom vissza? — hörrent a férfi. — Ez az, fiam?..! Az életben is nagyon nézik, hová ütnek!... Az asszony visszahúzódott, hogy legalább ne lássa. Valójában elismerte, hogy nem árt a gyereket kissé keményíteni. Ne az ő fia legyen a játszóterek balekja. Mert úgy marad, akár ... Csak ne kellene azért még idehaza is püföl- ni!... Az apa komoran cipelte a saját gyerekkorát. Arra ugyan megtanították, ha leköpik vagy arcul ütik — ütni kell; de arra nem tanították meg, hogyan kell ütni, és mit tegyen, ha csak fenékbe rúgják. Mert általában persze nem kell verekedni... Hát ő a fiát megtanítja! ... Tanítja már vagy másfél éve. Öt a gyerek örömmel kaszabolja. A játszótéri agresszorral szemben ma is tehetetlen. Ha kap — sír. Még jó, ha elszalad. Ha olykor érzi is, hogy rajta a világ szeme — a levegőt üti. Az apa a haját tépi ilyenkor. Lassan megérti, mi a baj. Fia nem leli örömét a mások fájdalmában. Az apát lehet ütni. Az apa más. Az apónak úgyse fáj. — Aú! — kiált fel most az apa. Fejen találta a kuglibáb. A gyerek kacag. Az apa rájátszik. Aztán hirtelen abbahagyja. Hisz a fájdalom korántsem mindig nevetséges. Ko- médiázással soha sem fogja az ösztönt életre vadítani. Most veszi észre, micsoda ellentmondás rejtőzik itt. Hisz ő a felnőttéletben ellenfelei kárörömét igyekszik éppen önirónikus bohóckodásaival csorbítani. Csorbul-e, ki tudja? Mégis, feltehető, hogy tiszta, gondtalan kárörömet csak a 1 egy őzöt tek tehetetlen vergődése okoz. Az intri- kusnak is. A vergődésben gyönyörködni — ez még nemes kegyetlenség. Mondjuk. A szenvedésben?.., — ezt már másképpen nevezik ... Vagy nincs megállás ? ... Hisz az Életben lépten-nyomon adódnak ellenfelek ... És az idegorvosok szerint nincs egészséges ember ... Milyennek neveljük a fiunkat, ha csak farkas és bárány közt választhatunk?';.. Vagy szarva közt a tőgyit: vegyük a vaddisznót? Az csak akkor vérengzik, ha megsebesítik — a gyerek i® tudja ... De akkor már a fene megette..' — Ez igen; fiam! De vigyázz, hogy közben ne kapj kétszer any_ nyit! Ogy támadj, hogy közben védekezz is! Figyelj! Most az apa sziporkázó cselsorozatba foglalva bemutatta, milyen szúrások, vágások, ütések érhetik azt, aki nem figyel. A támadás olyannyira lehengerlő volt, hogy az egyik kuglibáb ki is hullott a gyerek kezéből. — Apa, most nem ér! — tartotta fel a gyerek üresen maradt kezét, és lekuporodott, hogy kihalássza fegyverét a fotel alól. Az apa ezalatt lovagiasan meg gen- fiesen pihentette a karját. A gyerek már tápászkodás közben jót sózott a bokájára. Az apa szája nevelésre nyílik, de aztán azonmód visszazárul. Végül is a boldogulás ösvénye a törvényesség és a törvénytelenség határán kanyarog..- Vadász legyen, aki rátalál. 1. Talán csak emberi dolog, hogy teljesületlen vágyainkat fiáinkra testáljuk!... De mitől van, hogy őket többre nézzük...? Ettől. — Fiúk, hagyjátok abba? Vacsora! Igen. Családban élünk.’ A' saját távlatainkkal' nagyjából már tisz1 tába jöhettünk. Fiainkba meg belelátjuk egykori magunkat... Amikor még hittük: mindent elérhetünk, amiért a karunkat nyújtjuk ... Most meg. azt hisszük — érthető optikai csalódás, az éjjeliedény horizontjánál alig magasabbról szemlélődve —, hogy egyedül csak nekünk van fiunk ... — Fegyverszünet — mondja az apa. Felmutatja a két kuglibábot, aztán széles mozdulattal a földre helyezi őket. — Rámoljatok össze — suhan át a békeangyal, a konyha felé. — Gyere, hercegem — hunyorít az apa, és lehajol a kuglibábokért. Ekkor éri fejét a nagy sorozat. Első gondolata az esemény minősítése, de hirtelenjében nem talál a fogalomra, amellyel az ilyesmit jelölték különböző korok, Homérosztól az ENSZ-ig. A békeangyal ismét erre száll. Pillanat alatt felméri a hadihelyzetet, és nem keresgéli a szavakat; — Kisfiam, tanuld meg, hogy fegyverte- len emberre nem támadunk! Az apa ezzel szíve mélyén egyetért, hisz maga is éppen ezt akarta mondani. De azt is érti már, miért nem találta hirtelenjében a szavakat. Hisz lelke mélyének is a mélyén győzelmi táncot járt... ' Keményen kopannak homlokán a másodpercek..- Szótlanul rámol..: Á" becstelervember megvetendő, ám az alulmaradtakat megvetik. A játékszabályokat még százszor megtanulhatja a gyerek, a játék ízét soha többé, ha rögtön elkenik a száját™ így nyugtatgatja magát. Mert a Ielkiismerete nem éppen felhőtlen \
