Népújság, 1981. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám
1981-09-29 / 228. szám
»4. KULTÚRA —KÖZMŰVELŐDÉS ■■I NÉPÚJSÁG 1981. szeptember 29., kedd Conrack lámpása árnyékában A KÉPERNYŐ ELŐTT Még el sem kezdődött a mérkőzés, de a színészek már nem értenek egyet. Ki Is kaptak... Hacsek és Sajó. Vagyis: Kibédy Ervin és Hlatky László (Fotó: Szabó Sándor) AZ AMERIKAI FILM, a Conrack, 1974-ben készült. Az amerikai film úgynevezett jó szándékú film. Megvettük. Mert mi minden, jó szándékú fáimét megveszünk, különösen, ha a vásárlás indítékai között ott szerepelhet a sztereotip mondat: „ „. jment ezt, kiérem, nem mi mondjuk, ők mondják..A Conrack című színes amerikai film azt mondta el, hogy az USA-bán még ma is, most is élnek olyan, elsősorban színes bőrű népcsoportok, amelyek és akik a műveltség oly szintjén élnek, mint egykori rabszolga őseik S természetesen még ma is vannak, sokan vannak olyanok, akik de jure — jog szerint •— nem rabszolgatartók', árh de facto — ténylegesen, — gondolkodásukban ma is azok. Egy ilyen Sím, amely „lerántja a leplet”, ha jó és igényes alkotás, örömmel fogadott a képernyőn is: igazságé és művészete miatt. A művészieden igazság ugyanis nem igazság, mégiha arról is szól, mint ahogyan a művészi igazságtalanság — ha van ilyen megfogalmazás egyáltalán — nem művészet. i Ennek a már oly gyakran Mostanában gyakran megállók az öreg kredenc előtt és olykor már-már tényleg sajnálom, hogy nem stólái meg, mint mondani szokás, egy-egy kivételes, sokat megélt tárgyról: ha beszélni tudna, ,, ! Bizony nagy kár, hogy ez a kredenc nem tud beszélni. Sok érdekes dolgot megtudhatnék tőle, de ami most ennél is fontosabb, hogy megbeszélhetnénk a kettőnk dolgát. A kredenc — hogy mindjárt az elején kezdjem — jóval öregebb nálam, és eredetét, múltját tekintve sem hétköznapi. Innen is, hogy bizonyos tartózkodó tisztelettel. viseltetem iránta. A jó öreget ugyanis több mint ötven esztendeje anyám kapta nászajándékba. Józsi bácsi készítette, anyám öcs- cse — nyolc testvér közt a legfiatalabb —, aki műbútorasztalos volt. És itt álljunk is meg egy pillanatra, Józsi bácsinál. Igazság szerint nem is érte meg az igazi bácsikort, meghalt huszonkét évesen, még mielőtt én születtem volna. és sokkal mélyebben, találóbban és minden bizonnyal szellemesebben is megfogalmazott. tételnek negatív előjelű példája a Conrack című színes, amerikai film —, amelyet megvenni éppen úgy lehet, mint lehetett volna neffn megvenni, s amelynek bemutatása olyan időtöltést nyújtott, amelynek végén a néző, ..... hogy mik vannak. ..” felkiáltással állt fel a készülék elől, hogy egy pillanat múlva mindent elfelejtsen. Más szóval, e film bemutatása okán írom e sorokat, s nem is a film ellen, amelynél minden bizonnyal lesz jobb is, gyengébb (?) is még a képernyőn a nézők örömére, vagy bosszúságára. A mai Gárdonyink „lámpása”, a tanító, sorsának há- nyatása, küzdelmének nemessége, céljainak tisztasága és magáraihagyottsága örök és vándorló téma: lehet belőle giccset csinálni az igazság és a művészet máza. bán, filmet és üzletet is gyártani egyben.., És lehet persze az adott társadalom széles rajzéval az emberi jellemek, sorsok ütköztetésével, tragédiát, vagy vígjátékot alkotva bár, meg- kapót, maradandót alkotni. Fényképről ismerem csak, no meg hallomásból. A fénykép nagyanyámnál függött a falon, kis fekete keretben. Ezen Józsi bácsi alig peiy- hedző bajszú, sovány arcú, sápadt szőke legénykének látszott. És olyan szelíden, bánatosan nézett, mint aki már előre tudja magáról, hogy nem sok van neki hátra. Persze, nem sejthette közeli halálát, mert ahogyan sokszor mesélték, teljesen váratlanul vitte el valami ostoba hasi bántaiom. Az elbeszélésekből inkább az derűit ki, hogy Józsi bácsinak ez a szelíd jóségosság volt az alaptermészete. Ezért is volt aztán, hogy emlékét mindig elevenen tartotta a családi emlékezet. Sőt holtában már-már a mesebeli legkisebb fiúvá vált, A csodás, a legendás. Anyám mindig is úgy emlegette, mintha élne, csak távol van valahol. Ezért is bácsíztat- ta velünk, gondolom, ha majd mégiscsak megjön egyszer, mi, az unokaöcesök, méltóképp szólítsuk, tiszteljük. És most vissza -megint a kredenchez. Eredetileg volt hozzá asztai, két hokedli, ruhásláda, és volt külön diófa szobabútor is. Mind Józsi bácsi keze műve, ajándéka. Ezek egytől egyik oda- vesxtek a háborúban. Csak a kredenc menekült meg. Az történt, hogy városunk ostroma idején — miközben mi nagyanyáméknál húzódtunk meg a kertségben — az áliomás közelében levő kis lakásunk kigyulladt és porig égett mindenünk. Állítólag tűzharc volt, házról házra haladtak előre az orosz katonák, s a hátráló németek gyújtogattak, menekülés közben. Erről tudna, többek közt, pontos részleteket a kredenc, ha beszélne. Mindenesetre ő — a neveNos, mondanom sem kell, Conrack lámpása inkább csalk árnyékot vetett arra az igazságra, amelyet amerikai politikusok, szociológusok mondtak és mondanak ki rendre. Inkább arra volt alkalmas, hogy elterelje a' figyelmet a lényegről, az amerikai társadalomnak a faji megkülönböztetésben is jelentkező eLlentmondásairól, A — különben — jó színész. s a lehetőség szerint figuráját hitelesre faragni óhajtó Von Voigt tanítóját, azt sem tudjuk honnan jön és miért, mit sem tudunk a szigetke lakóiról sem, a szomszédos városról, mindennapi életükről. Csak azt tudjuk, meg, hogy egy makacs tanfelügyelő lehetetlenné teszi a tanító munkáját, elfújja a „lámpást”, amellyel pedig már fényt kezdett teríteni a gyapjas kis koponyákban. „Mert ilyenek is vannak nálunk. De ezeket mi — mint látjátok — nagyon ellenszenves fickóknak tartjuk. El is ítéljük őt, mini ez a filmünk is bizonyítja". S az átlag amerikai kispolgár, miután megnézte a filmet, megnyugszik: „Valóban, nálunk demokrácia van-, kimondjuk az igazságot. Kimondtuk: ezzel a jó szándékú filmmel”. Csakhogy ezek a jó szám dékú filmek éppen hogy nem oldanak meg semmit, inkább ködösítenek, hiszen; azért is készültek. És a magyar nézőnek sem adnak némi egzotikumon kívül jóformán semmit az igazságból — legfeljebb azt a tévhitet, hogy azért Amerikában is megmondják és ugyebár ők mondják ki... A filmmel különben egyéb bajon, gondom — telkemre mondom — nincs. Gyurkó Géza zetes konyhabútordarab — ágy úszta meg a tüzet, hogy rászakadt a mennyezet egy része és az omladék védte meg a lángoktól. Amikor eljött az ideje, hogy odamehettünk, s turkáltunk, keresgéltünk a romok között, s kiástuk a kredencet, nem győztünk csodálkozni, hogy a teljes pusztulásban milyen épségben sikerült megmaradnia. Elég az hozzá, hogy öttagú családunknak ez volt akkor az egyetlen saját ingósága, amivei az életnek újra nekivághattunk. Szolgált is majd a kredenc tisztességgel, becsüíésben, mondhatnám mostanáig. Idők során polcai, rekeszei, fiókjai mind több edényt, tányért, poharat, evőeszközöket, éleimet, s egyéb odavaló dolgot őriztek megint. Kenyérvágó késért, ivópohárért, teafőzőért, kévésdobozért, egyszóval mindenért, ami kellett, olyan biztosan lehetett odanyúlní, ahol annak a helyét megszoktuk, mint ahogy a száját megtalálja az ember, ha enni akar. Apám időnként átfestette Volt fehér, zöld, sárgás;, majd megint zöld, ahogyan esetenként a konyhai környezet alakulása a színváltozást indokolta. Egyéb jelentős esemény sok évig nem történt vele. Igazi veszélybe akkor került megint az öreg konyhabútor, amikor jött, hogy szanálják apámék házát. Eldőlt, hogy új, lakótelepi lakásba mennek az öregék, ahoi beépített konyhabútor van, s oda nem kell, nem lehet kredencet vinni. Mármost mi legyen vele? Ment a tanakodás. Anyámat különösen nyomasztotta a dolog. Mert jelentkezett egy rokon, hogy neki éppen jó lesz a pincébe szerszámot tartani benne. És egy szomszéd is, hogy a kerti házában tudná permeMaszk nélkül a pályán Még egy óráival a műsor kezdete előtt, amikor a városon végigvonult a zenélő reküámautó, azt hittük: remjéínytelen a szervezők helyzete. M ár ami a közönség létszámát illeti. Aztán a sita- dionfban kellemesen csalódtunk : zsúfolásig megtelt a tribün ülőhelyrésze. Nagy segítségre voltaik ebben a jótékony szeptember végi napsugarak is. Jött is gyorsan a megjegyzés az ősszurkolók szájából: „Többen vannak, mint a meccseken!” Nem is csoda, hiszen az óvodáskorúaktól a nagymamákig mindenki megtalálhatta a magának valót a mintegy két. és fél órás programban. Meggyőződhetett a közönség arról, hogy az ország kedvence, Ullmann Mónika nemcsak énekelni, haKoós János, mint Karády Katalin tező, metszőolló, egyebek he-, lyéül hasznosítani. Csupa ilyen méltatlan, pincei, udvari. kerti szolgálatra kérték a Józsi bácsi keze munkáját. Ekkor gondoltam én, hogy nálam — hagyományos, régi házban a lakásom — még ellehet az öreg, eredeti minőségében és rangjában. Szóltam, s csomagolták is otthon nyomban. Nagy megnyugvás volt, minden rendben, a családban marad, jó heiye lesz. Jó néhány esztendeje ennek, s azóta is jól megvagyunk egymással. Illetve, voltunk mostanáig.'.. Mert, most meg nálam a gond, én töprenkedem, hogy mi legyen a vén bútorzat sorsa. Ügy látszik tudniiiiik, hogy magam is továbbéltek a beépítettkonyhák világába. Nagyon valószínű, hogy meg •kell válnunk egymástól, vagy legjobb esetben is egy pincébe keli dugnom az öreget. Mi mást tehetnék? Hiszen, ha Józsi bácsi, mondjuk népi faragó lett volna, s a kredenc nem kredenc, hanem valami galambos, tulipános pohárszék, akkor még feszíthetnék is vele, mint divatos régiséggel, úgy is, mint szobabútorral. De hát, legyünk őszinték, ormótlan jószág ez, tornyaival, ablakaival, rengeteg fiókjával, szekrényajtajával. Úgyhogy, azt hiszem, menthetetlen. Gondolom, ezek után teljesen érthető, hogy miért szeretném, ha a kredenc megszólalna. Valami megnyugvást várnék tőle, hogy semmi baj, pajtás, történjen, aminek történnie kell! Vannak sorsfordulók, amelyekbe nincs beleszólásunk. Egyszóval, valami' felmentésfélét várnék. Mert azért mind elő-elővesznek a lelkiisme- ret-furdalások ... ! nem biciklizni is jól tud. A Korlátolt Felelősségű Társaság maximális felelősséggel teljesítette hivatásét: muzsikájával! szórakoztatni a né-, zőket . Az operettkedvelők a két Zsuzsa, Petress és Le- hoczky hangjában gyönyörködhettek. A múlt dalait idézték — szépen — a Karády Katalinok, humorizáiásuk azonban kissé idétlen volt. S máris megérkezett a katonai terepjárón hamisítatlan Inke L oszló-hanggal — Ko- jalk — ezúttal Egerbe. Itteni diadal útját mi is kísérhette volna más, mint éktelen fegyverropogós. A valóban kacajra ingerlő poénokról régi ismerősök: Szuhay Balázs, illetve Kibédy Ervin és Hlatky László gondoskodtak — színvonalas jelenetekkel. Az „Express-lábú és -hangú” Sólymos Antal pedig zenekaréval együtt megalapozta a jó hangulatot az utána következő focdderbiire. Jí Színész válogatott—Egri Dózsa öregfiúk mérkőzésen — amely egyébként 5:4 arányú hazai győzelemmel végződött — az előbbiek bebizonyították, hogy nemcsak a színpadon mozognak ügye. .sen, az egriek meg, hogy: nem igazán öregíiúk még ők. S mindez történt dr. Hegedűs János konferálása éh közvetítése kíséretében. Egy szó, mint száz: ha nem is volt magas kultúr- igényű műsor, -s túl sok volt a gépzene, a majdnem ötezer néző jói szórakozott, kellemes vasárnap délelőttöt töltött a stadionban. (szalag) Eltűnt kitünt-etés Az idén 35 éves az úttörőszövetség. Ebből az alkalomból, ahogyan az illik, az arra érdemeseket érdemeik szerint kitüntetésben részesítették. Erre érdemesítették a megyei gyermekkönyvtárat is — legalábbis az Gttő- rővezető című lap Júniusi számában közöltek szerint. Amikor e sorokat írjuk, szeptember utolsó napjait mutatja a naptár, de a kitüntetés még nem került elő. A megyei gyermekkönyvtár dolgozóinak több ízben gratuláltak azok, akik olvasták az érdemeik elismeréséről szóló híradást, nem tudva arról, hogy a könyvtárosok — mit sem tudnak kitüntetésükről. Illetőleg annyit tudnak többszöri érdeklődésük és levelezésük nyomán, hogy: „...sajnos, a megyei úttörőelnök, ség mulasztást követett el...” legalábbis a reklamációra kapott hivatalos levél szerint. A mulasztást hónapok óta már pótolni lehetett volna a kitüntetés átadásával. Vagy talán eltűnt a kitüntetés? <—6)
