Népújság, 1981. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám

1981-09-19 / 220. szám

APRÓHIRDETÉS SAKK Polgár Zsuzsi a magyar Kaszparov? Tizenkét éves világbajnok. Ilyesmire ri,tkán van példa a sportvilágban. Pedig a kö­zelmúltban ez is bekövetke­zett: Polgár Zsuzsa, az MTK —VM 12 éves sakkmestere az angliai Westergate-ben megnyerte a 16 éven aluli­ak számára idén első ízben kiírt világbajnokságot. — Már négyéves koromtól sakkozom rendszeresen — emlékeztet az idő múlására Budapest nyolcadik kerüle­tében, egy új lakótelepi ház kilencedik emeletén lévő la­kásukban. — Sőt, már há­roméves koromban „keze­lésbe vett” édesapám, ami­kor beadott egy orosz nyel­vű óvodába. Egy évvel ké­sőbb azután elkezdett velem foglalkozni: egyidejűleg kap­tam a sakkleckéket és a számtan alapismereteiről szó­ló kiselőadásokat. Négy és fél éves koromban megnyer­tem Budapest kisdobosbaj­nokságát — ott tíz év a kor­határ, ekkor döntött úgy apu, hogy azután a sakkra kon­centráljuk az erőinket. Az apa pszichopedagógia szakos tanár, aki kemény iramot diktál Zsuzsinak. Az eredmények egyre inkább őt igazolják. — Mindig azt vetik a sze­memre, hogy a férfiak kö­zött játszatom Zsuzsit — így Polgár László, az apa—, pedig a dolog egyszerű. A Szombati sportműsor BIRKÓZÁS: Bornemissza Ger­gely ifjúsági kötöttfogású em­lékverseny, Eger, Csebokszári- lakótelepi Általános Iskola, 13. KOSÁRLABDA: Dobó István nemzetközi emlékverseny Eger, Kemény Ferenc Sportcsarnok: Csepel—Banska Bystrica (cseh­szlovák) 1.30. Egri TANEP—AZS Lublin (lengyel) 9.30. Kecskemé­ti SC—Bánik Roznava (csehszlo­vák) 11. Lublin—BSE, IS. Bans­ka Bystrica—Csepel, 13.30. Bánik Roznava—Kecskeméti SC, 14.30 BSE—Egri TANÉP, 16. Csepel— Kecskeméti SC, 17.3 0. Banska Bystrica—Bánik Roznava, 18.30. MOTORSPORT: Segédmotoros és motorkerékpáros ügyességi verseny, egri járási döntő, Mak­iár sporttelep, 9. RÖPLABDA: Gyöngyösi SE— Romhány, NB II-es férfimérkő­zés, Gyöngyös, Than K. út, 15. Hatvani KVSC—Dabas, NB 11-es női mérkőzés, Hatvan, Farkas J. út, 15. TÖMEGSPORT: Kongresszusi KISZÖV Kupa megyei döntő, korhatár nélküli férfi kispályás labdarúgásban. Hatvan, 9. LABDARÚGÁS: Megyei bajno­ki mérkőzések: H. Gáspár SE— Selyp, Puhl. Tárnáméra—Füzes­abony, Mónival. Besenyőtelek— Hőrt, Tóth B. Tamaörs—Péter­vására, Barta. Egységes kezdés 10 órakor. KÉZILABDA: Honvéd Zalka SE—Mátészalka, NB 11-es férfi- mérkőzés Gyöngyös, 10.30. Me­gyei bajnokság, férfiak: Sírok— Egri Tanárképző, 10. Gyöngyösi Főiskola—Füzesabony, 15. Nők: Egri Tanárképző—HKVSC, 14.30. Gyöngyösi SE—Nova), 10. Recsk —Heves, 15. férfiaktól ugyanis sokkal többet tanulhat, keményebb ellenállásba ütközik, amikor velük csatázik. A nők között ezután is csak alkalomsze­rűen fog szerepelni. Megsze­rezte ugyan a női sakkmeste­ri címet — 1979-ben, amikor 6. lett a felnőtt nők orszá­gos bajnokságának döntőjé­ben, — de a férfi mesterje- lölti rangját sokkal többre tartom. Nos, az 1981-es esztendő eddig eltelt hónapjai során Zsuzsi már kétszer is ver­senyzett a nők ellen. Előbb áprilisban, a jugoszláviai Bácska-Topolyán lebonyolí­tott ifjúsági EB-n — a 20 éves korhatár mellett is ő volt a legfiatalabb, s végül az 5. helyen végzett —, majd augusztus végén a 16 éven aluliak világbajnokságán, ahol fél pont előnnyel nyert a hétfordulós, svájci rend­szerben megrendezett tornán. — Nagyon sokat számított, hogy a nyári hónapokban három, egymást követő bul­gáriai nemzetközi versenyen vehettem részt — természe­tesen férfiak között —, ahol sikerült jó formába lendül­nöm. Ezután jött az angliai VB, majd az első hely el­nyerését további sikerrel tud­tam tetézni. A szervezők jó­voltából ugyanis páros mécs­esét vívhattam a 16 éven aluli fiú világbajnokkal, Stu­A területi labdarúgó-baj­nokság 6. fordulójában is­mét — sorrendiben harmad­szor — szembekerül két He­ves megyei csapat: a Petőfi- bánya a még nyeretlen Si- roki Vasast fogadja. Leg­utóbb a bányászegyüttes ide­genben, a Fémművek gárdá­ja pedig otthon szenvedett 2—0-as vereséget. Most a két csapat javítani szeretne. A hazai pálya előnyét élve­ző Petőfibányát tartjuk esé­lyesebbnek a két pont meg­szerzésére. Nehéz 90 perc vár a Hatvanra az azonos pontszámú Romhány ottho­nában. A Bélapátfalva győ­zelmi eséllyel utazik a se­reghajtó Borsodi Bányász­hoz. A Recski Ércbányász legénysége csak javuló tá­madójátékkal számíthat si­kerre a vendég Salgótarjáni Síküveggyár ellenében. Mint ismert, idáig minden fordu­ló után más csapat állt az élen. Kíváncsian várjuk, hogy ez a hagyomány foly­tatódik-e? Ez a Borsodi Vo­lán—Edelény és a Szécsény —Nagybátony Borsod, illetve Nógrád megyei csapatók ta­lálkozójának eredményétől függ. A többi mérkőzésen hazai győzelem várható. art Conquest-tel, mégpedig az úgynevezett „Schnell”- partikban. Három döntetlen született, majd tíz-tíz perces játékidő mellett én nyertem a döntő partit. Zsuzsi most tovább tanul. Edzői — Forgács Gyula és Kállai Gábor, az MTK—VM két sakkmestere — szerint szorgalmát bárki elé példa­ként lehet állítani. Otthon a könyvespolcokon is a sakk az úr: mintegy 1200 kötetes könyvtár és a legjelentősebb sakkfolyóiratok segítik. — Évekkel ezelőtt sem csi­náltunk belőle titkot, hogy Zsuzsi a női világbajnoki cím elérését nem végcélnak tekinti — jelenti ki határo­zottan az apa. — Szaklap ír­ta le Angliában, hogy a ma­gyarok megtalálták Kaszpa- rovjukat. Remélem, nem kell majd visszavonniuk évek múltán ezt a kijelentést. Jocha Károly Tippjeink: Borsodnádasd— Salg. Ötvözetgyár 1, Borso­di Volán—Edeiény 1, Petőfi- bánya—Sírok 1, Olefin SC— sajóbábony 1, Romhány— Hatvan x, Borsodi Bányász— Bélapátfalva 2, Recsk—Salg. Síküveggyár 1, Szécsény— Nagybátony x. A megyei bajnokság 7. fordulójának egyik legizgal­masabb összecsapására Kom­pokon kerül sor. A kitűnő formába lendült Tárná men­ti gárda a legutóbb éllovas­sá előlépett Hevest fogadja háromesélyes találkozón. Nehéz feladat vár a bevonu­lások és sérülések miatt erő­sen megtizedelt Füzesabony­ra a Tárnáméra otthonában. A sorsolás szeszélye folytán két újonctalálkozót (Tama- örs—Péter vására, Domoszló —Gyöngyöshalász,) is láthat­nak a nézők. Tippjeink: H. Gáspár SE— Selyp 1, Tárnáméra—Füzes­abony 1, Besenyőtelek—Hort x, Tamaörs—Pétervására x. Apc—Mátraderecske 1, Kom polt—Heves x, Egercsehi— Poroszló 1, Domoszló—Gyön­gyöshalász x. Lesznek-e változások az élen? ÁLLÁS A Keres­kedelmi Szakközép­iskola TAKARÍTÓ­NŐKET felvesz. (Eger, Pozsonyi u. 4—6.}. Középiskolások ma­tematika-korrepetá­lását vállalom. Gyöngyös, telefon: 12-963. INGATLAN 170 ezer forinttal lakásmegoldást ke­resek. Részletfize­tést vállalok. Aján­latokat „Bizalom 6118” jeligére. Gyön­gyös, Pf. 115. Gyöngyösön, a FŰ­SZERT melletti ga­rázssoron garázs el­adó. Érdeklődni Gyöngyös, Körösi Cs. Sándor u. 16. Gyöngyösön családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni Gyöngyös, Mikes u. 20. Hevesen belterüle­ten, Vöröshadsereg út 16. szám alatti kertes házingatlan eladó. Érdeklődni Szajka János, Bu­dapest, 1181 Havan­na u. 10. 7. emelet 20. A Bükkben hétvégi ház építésére alkal­mas telket, félkész vagy kész házat vennék. Ajánlásokat „őszi lebonyolitás” jeligére az egri hir­detőbe. Alkotmány út 2. Kertes családi ház eladó, 2 szoba-össz­komfortos,- tanácsi bérlakást beszámí­tok. Ajánlatokat „Családi ház 6119” jeligére. Gyöngyös, Pf. 115. Az OTP gyöngyösi járási fiókja a Vö­röshadsereg úton f. évben beköltözhető 2 szobás lakások véte­lére október 31-ig jelentkezést elfogad. Fő tér 1. alatt. Je­lentkezés naponta 8 —13 óra között, szombaton 8—11 óra között. Gyöngyösi 2 szobás, összkomfortos taná­csi lakásomat elcse­rélném 2 egyszobás, komfortosra „Város 6131” jeligére. Gyön­gyös, Pf 115. Gyöngyösön, örálló u. 47. sz. alatt 2X2 szobás lakás beköl­tözhetően eladó, áron alul. Érdeklődni Gyöngyös, Achim A. u. 5/1. Egerben belvárosi 3 szoba, hall és gard- robos, kertes csalá­di ház azonnali be- költözhetőséggel el­adó. Érdeklődni Eger, Foglár u. 4. B. mfsz. 6. Kápolnán, a 3. sz. főútvonal mellett az autóspihenővel szem­ben 7685 m2 belterü­leti szántó megoszt­va Is eladó. Cím: Szabadság tér 4., autóspihenő mellett. Gyöngyösön 2 szo­bás, összkomfortos szövetkezeti lakás kp + OTP-átválla- lással eladó. Gyön­gyös, Mérges u. 15. IV/28. Telefon: 16-359. Mátrafüreden 2 szo­bás családi ház 328 négyszögöl termő gyümölcsössel eladó. Érdeklődni Mátra- füred, Pálosvörös- marti út 22. sz. Fóliasátor, kettős takarást!, 130 négy­zetméter alapterüle­tű, vízvezetékkel együtt olcsón eladó. Érdeklődni Gyön­gyös, Wachott Imre u. 6. Családi ház eladó. Kettőszoba + kony­ha, melléképülettel, azonnal beköltözhe­tő. Novaj, István út 19. sz. Érdeklődni szombat, vasárnap 9 -12-ig. Kettőszoba-össz­komfortos lakás kp -f OTF-átvállalással eladó. Eger. Kalló­malom 82. fsz 1. Tel.: 13-882. Hatvanban, Tabán út 28. 3 em. 13. sz. másfél szobás szö­vetkezeti lakás kp + OTF-átvállalással és részletfizetési kedvezménnyel el­adó. Érdeklődni a helyszínen. ___________ G yöngyös, Kenyér­gyár úti garázssoron garázs eladó. Ér­deklődni 17 után, 16-223 telefonon. 3 éves Dácia eladó. Érdeklődni bármi­kor. Heves, Dr. Pa- risis. Eladó UF 1200-as Zsiguli, friss mű­szakival. Érdeklődni Erdőtelek, Énsor u. 14. ___________ U R rendszámú, 84­ig vizsgázott Tra­bant 60l-es eladó. Eger, Kallómalom - u. 80. III. 11._______ T rabant Combi-ka­rosszéria futóművek bontásra is, eladók. Gyöngyös, Hattyú téri garázssoron. VEGYES 2 és fél szobás, 78 négyzetméteres, komfortos öröklakás kp 4- OTP-átválla- lással eladó. Gyön­gyös, Kolozsvári u. 7. IV/3.______________ G yöngyösön eladó másfél szobás sző- [ vetkezeti lakás. Ér- I deklődni Hámán | Kató u. 16/1._____________________________ B űvös kockát adok Nagy családi ház h evűszűs garázzsal, pincével Jária„ 8varró- és mellékhelyiségek- Ví™ kel eladó. Kardos József. Eger, Attila X út 2A ' VI/48. 4400. Rövid szőrű német­vizsla kölykök, ki­tűnő minősítésű, munka vizsgázott szülőktől eladók. Kelemen, Heves. Hajnal u. 1. 51. Tele­fon : 63. Társasházak, családi - házak redőnyözését vállalom tok nélküli ablakra is. öt szín­ből választhat. Mi- kó György kisipa­ros, Gyöngyös, Hu­nyadi út 9. sz. Te­lefon: 11-104, Érdek­lődni és rendelést leadni lehet Eger­ben is a 15-247 tele­fonszámon. JÁRMŰ Fiat 130-as és 850-es gépkocsik eladók. Kardos József, Eger, Attila út 3. _________ 1 500-as Polski Fiat, karambolozott, al­katrészként is eladó. Érdeklődni Gyön­gyöstarján, Rákóczi u. 28., délután 17 órától.________________ U I 1300-as Volkswa­gen eladó, 1983-ig vizsgázva. Érdek­lődni: Dr. Bőze, Lő­rinci. . ÉRTESÍTJÜK . T. ÜGYFELEINKET, • hogy . a szőlőskei . homokbányánkat ■ 1981. szeptember 19-től VÉGLEG BEZÁRJUK. KÉRJÜK ÜGYFELEINKET, HOGY A KIVÁLTOTT ÉS EL NEM SZÁLLÍTOTT HOMOKOT A BARCA ALAPJÁN, RÁKÓCZI ÜT 66/B. SZÁMÜ TELEPÜNKÖN VISSZAVÁLTANI SZÍVESKEDJENEK! Mátrai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság építésvezetősége, Eger ELADÓ * 1 db OPTIMATIC 913 * típusú könyvelőgép. * üzemképes * állapotban. Érdeklődni: munkanapokon, a Mátravidéki Fémművek (Sírok} számviteli osztályán. A RÉVAI NYOMDA EGRI GYÁREGYSÉGE felvételre keres tmk-munkakörbe lakatos és elektroműszerész szakmunkásokat, segédgépmesteri munkakörbe betanított munkásokat és segédmunkásokat. Jelentkezés: a munkaügyi osztályon, Eger, Vincellériskola u. 3. A MAGYAR NÉPHADSEREG TEXTILTISZTÍTÓ ÉS JAVÍTÓ ÜZEM, 1. SZ. ÜZEMEGYSÉGE (Gyöngyös, Atkári út} könnyű, betanított munkára női dolgozókat két műszakos üzemébe felvesz. Gépi vasalásra betanított munkásokat, varrodai szakmunkásokat, valamint gépkocsivezető és anyagátvevő dolgozókat. Jelentkezni és érdeklődni lehet: a fenti címen vagy a 11-675; 12-061 telefonszámokon.-----------------------------------------------------------_ L M AI 1 MŰSOROK J ( m<>zi ) EGRI VÖRÖS CSILLAG Telefon: 11-688 Du. fél 4, fél 6 és 8 órakor: Transzport Fantasztikus történet, színes magyar filmen Este 10 órakor: Egér és macska Színes, szinkronizált francia film EGRI BRÖDY Telelem: 11-773 Du. 4 órakor: A hét szeplő Színes, szinkronizált NDK Ifjúsági film Este 6 és 8 órakor: Csatár a pácban Színes, szinkronizált francia film EGRI KERT Este fél 8 órakor: A keselyű három napja EGRI ŰTTÖRÖ Du. 3 órakor: A nagymama unokája EGRI VARMOZI De. 10-től du. 5-ig: Rövidfilmek GYÖNGYÖSI PUSKIN 25 »Üllő fontos váltságdíj GYÖNGYÖSI SZABADSÁG pu. fél 4 és fél 6 órakor: Tankcsata ÍSste fél 8 órakor: Gyilkos levegő HATVANI VÖRÖS CSILLAG A »álmok bolygója HATVANI KOSSUTH A kőszívű ember fiai I—II. FÜZESABONY Kamaszok PÉTERVASARA Boldogtalan kalap ( rádió ) Kossuth 4.25 Jó reggelt! 8.30 BNV- reklám. 8.33 Lányok, asz_ szonyok. 8.58 Makarov: Hős folyó — kantáta. 9.05 Epi­zódok a magyarországi ope­rajátszás történetéből. 10.05 Útközben. 10.10 Handel-mű- vek. 10.50 ÓI RT hangjáték- feszitivál. 12.00 Déli Krónika. 12.20 Zenei anyanyelvűnk. 12.30 Magyarán szólva ... 12.45 Ruggiero Ricci Kreis- ler-művéket hegedül. 13.00 Kirakodóvásár. 14.00 Űtköz- ben. 14.05 Két otthon kö­zött. 14.15 Erika Köth ope. raáriákat énekel. 14.30 He­lyünk a világban. 15.05 Űj zenei újság. 15.55 Reklám­parádé. 16.00 168 óra. 17.30 A hegedű virtuózai. 18.13 Hol volt, hol nem volt... 18.50 Zenekari muzsika. 19.41 Kiss Károly nótákat énekel. 19.58 Gluck: Iphi_ genia Tauri&bam, 22.00 Hírek, időjárás. 22.15 Haydn: G- dúr trió. No. 5. 22.30 Pro musica. Bartók, ahogyan mi látjuk. 23.09 OIRT hangjá- ték-fesztivál. 0.10 Melódiá­koktól. Petőfi 4.25 A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.05 Indulók, táncok fúvószenekarra. 8.20 Tíz perc külpolitika. 8.38 Az Állami Népi Együttes felvételeiből 9.20 Melina Mercouri énekel 9.42 Ház- szám. 9.57 Reklám. 10.00 Szombat délelőtt. 12.00 Dal­játékokból. 12.33 Jó ebédhez szól a nóta. 13.30 A gyerme­kieknek írta Bartók Béla. 14.00 Ritmus. Carly Simon felvételeiből. 14.30 Hírek. Körzeti időjárás. 14.35 Orvo­si tanácsok. 14.40 Sanzon­szemle. 15.37 Bummbele cir­kusz. 16.28 Hallgatóink fi­gyelmébe! 16.35 Pop-hullám, 17.30 Nyugdíjban. 17.45 So- morjai Paula népdalokat énekel, Szakály Ágnes cim_ balmozik. 20.00 Szivárvány­völgy. 20.43 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Népszerű dal­lamok. 21.43 Nóták. 22.00 Szombat esti diszkó. 23.10 Slágermúzeum. Miskolc 8.00 Hírek, időjárás, lap­szemle. 8.20 Hova menjünk, mit csináljunk? — zenés programajánlat. 8.30 Vissza­pillantó. (Tudósítások, ripor­tok, hírek a hét fontosabb eseményeiről.} 8.40 Napja­ink kérdései... — Önodvári Miklós jegyzete. — Délelőtti diszkó. 9.00 Észak-magyaror­szági krónika. (Egri ifjúmun­kásnapok. — A BNV-ről jelentjük.} 9.30 Mikrofon- lánc. Király Lászlóval, a KISZ miskolci járási bizott­ságának titkárával beszélget Dobog Béla. 9.55 Műsorelő­zetes. ( televízió ) 9.05 Csak gyerekeknek! Kis- film-összeállítás. 9.40 Kuckó. 10.10 Vándorbot. 10.35 Az isztambuli vonat. Magyar— olasz filmsorozat IV/2. rész. (Ism.). 11.40 Jó hangulat — zenével. 12.05 Keresztkérdés. 15.55 Magyarország állatai. Természetfilm-sorozat. 15.05 Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaiki szaki. 15.40 Ke­resd a párját! Vetélkedő­műsor gyerekeknek. II. rész. 15.50 Szókimondó. I. rész. 16.35 Szerkesztés és improvizáció. A pécsi körze­ti stúdió műsora. 17.05 „A tüzet ápold, a parazsat lob­bantad!” 17.40 Slágerhírlap. 18.35 Az ötnyelvű „tarto­mány”. I. rész. 18.55 Rek­lám. 19.10 Idősebbek is el­kezdhetik ... Tévétorna. 19.15 Esti mese. Ki kapja az ajándékot? 19,30 Tv-híradó. 20.00 Vers — mindenkinek. Alekszandr Biok: A démon. 20.05 Róza néni elintézi. Vígjáték. 21.00 „Köszöntöm a dalt!” Francia sanzonest. 21.30 Mindenkinek a maga keresztje. Francia—NSZK film. 23.05 Tv-híradó 3. 2. műsor 16.05 Üzenet a jövőből. A Mézga család különös ka­landjai. 16.30 Pekáry István világa. 17.05 Székács a kö­bön. Ifjúsági film (Ism.). 18.30 Magyar tudósok. Lán- ezos Kornél II. rész. (Ism.). 19.30 Tv-híradó. 20.00 Vers — mindenkinek. 20.05 Zenés tv-színház. Bartók: A kék­szakállú herceg vára. 21.05 Tv-híradó 2. 21.30. kb. 0.10 Telesiport. Női kosárlabda Európa-bajnokság. Súly­emelő-világbajnokság. ( színház ) EGERBEN ESTE 7 ÓRAKOR: EGY SZERELEM HABOM ÉJSZAKÁJA Katona-bérlet

Next

/
Oldalképek
Tartalom