Népújság, 1981. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám

1981-09-19 / 220. szám

JL. Százhúsz évvel ezelőtt született Takács Mihály operaénekes, a budapesti Operaház tagja. A ze­ne- és az énekkultúra Iránt megmutatkozó szenvedélyes ér­deklődése egész fiatalon jelent­kezett, s így 22 évesen, 1883-ban tagja lett a budapesti Opera­háznak. A következő esztendő­ben debütált a dalszínházban, amelynek évtizedeken keresztül vezető baritonistája volt. Rend­kívül sokoldalú művészként vált ismertté és népszerűvé; Mozart, Verdi, Wagner és Puccini mű­veinek főszerepeit egyaránt nagy sikerrel alakította. 1894-ben a bayreuthi fesztiválon is nagy elismerést szerzett produkciójá­val. Hősi és lírai bariton szere­peket egyaránt énekelt, s nagy­szerű drámai deklamációjával, valamint magas szintű színpadi kultúrájával rövid idő alatt a magyar énekművészet egyik leg­nagyobb egyéniségévé vált; ezt a rangját élete végéig meg is őrizte. 1981. szeptember 19., szombat A Nap kél: 6,26 órakor — nyugszik: 18,49 órakor A Hold kél: 22,16 órakor — nyugszik: 12,40 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon VILHELMINA nevű kedves olvasóinkat! [időjárás] Változóan felhős, párást első­sorban éjszaka és reggel több helyen ködös idő. Számottevő eső nem valószínű. Mérsékelt, napközben kissé megélénkülő délkeleti, déli szél. Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet: 17. 22 fok közötf. Kedves Olvasó, legyen az olvasónk: fizessen elő a Népújságra! Az új, ofszet Népújság formájában és tartalmában megújulva kívánkozik oda minden család asztalára. Beszámol a megye, az ország, a világ leg­fontosabb eseményeiről. Kedves Olvasó, legyen rend­szeres olvasónk a 6. oldalon mellékelt megrendelő be­küldésével. \ E héttől — előreláthatólag október első feléig — szüretelik a termést a Gyöngyös-domoszlói Állami Gazdaság 300 hek­tárnyi almáskertjében. A három fő fajtából: starkingból, jo­natánból és goldenből jó közepes hozamot várnak. Az alma nagy része a HUNGAROFRUCT-on keresztül szovjet és NDK-beli exportra indul (Fotó: Szabó Sándor) ROKKANTAK SEGÍTÉSE. Szeptember 23-án, az idén immár a második alkalom­mal rokkantigazolvánnyal rendelkező autósoknak segí­tenék a Heves megyei Fi­nommechanikai Vállalat eg­ri FULL-szervizének dol­gozói. A szocialista brigá­dok tagjai ez alkalommal gyújtás-, fényszóró- és futó­mű-beállítást végeznek díj­mentesen számukra. PROGRAM A MÁTRÁ­ÉRT. Tízéves programot dol­goztak ki a Mátra téli sport­jának fejlesztésére. Ennek során elkészült a Mátraháza —Kékestető között épülő ka­binos felvonó tanulmányter­ve, s még az idén hóágyút telepítenek á kékesi Sípá­lyára. Mátraháza térségében új szánkópálya kialakítására kerül sor. KERESKEDELEMFEJ­LESZTÉS BÉLAPÁTFAL­VÁN. A Heves megyei Ru­házati Ipari Vállalat rész­ben a saját gyártmányok, maradékanyagok és kellékek, másrészt egyéb termelők cik­keinek árusítására új szak­boltot . nyitott Bélapátfalván nemrégiben. Az üzlettel öt­re emelkedett a vállalat ve­gyes ruházati boltjainak szá­ma. MŰEMLÉKVÉDELEM. A Heves megyei tájház-prog- ram megvalósítása során felújítják a szilvásváradi ér­tékes Orbán-házat is. A szükséges munkák elvégzé­sét jövőre tervezik. HONVÉDELMI KÖNYV­NAPOK. Hazánkban első al­kalommal rendeznek országos honvédelmi könyvnapokat szeptember 21-től. A miskol­ci Lenin Kohászati Művek Egerben: szombaton délután 2 órától hétfő reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utcai rendelő­ben. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet nelye: Eger, Kossuth Lajos u. 6. szám alatt. Telefon: 11-640. Az ügyelet Igénybe vehető: hétköznapokon este 19 órától reggel 7 óráig. Vasárnap és ün­nepnapokon: előző nap délután 14 órától az ünnepet követő nap reggel 7 óráig. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától este 20 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reg­gel 8 órától este 20 óráig, a Technika Házában. Az Eger környéki összevom ügyeleti szolgálat: Egerben, az Alkotmány utca 8. szám alatti orvosi rendelőben látja el az alábbi községek gyermek- és felnőttbetegeit: Andornaktálya, Makiár, Ostoros, Novaj, Kere- csend, Demjén, Felsőtárkány. Noszvaj. Az ügyelet igénybe- vehető vasárnap és ünnepnapo­kon: előző nap délután 14 órá­Művelődési Házában ez al­kalommal hat kiadó válla­lat tart bemutatót. ÜJ ÍZŰ DE1T. A svájci és NSZK-beli Deittel teszik egyenértékűvé a hazánkban készülő üdítő italt. A tervek szerint az eddiginél is kaló- riaszegényebb lesz, de több vitaminnal gazdagodik, s cukorbetegek is fogyaszthat­ják. Októberben már talál­kozhatunk Vele! A BAR ATS AG JEGYE­BEN. Tegnap, pénteken a HNF egri városi elnökségé­nek béke, és barátság-mun­kabizottsága katonai alaku­terme­lőszövetkezetben tett egesz napos látogatást. A találko­zón a népfrontaktivisták a honvédségi és a tsz-élet hét­köznapjaival ismerkedtek. PILÓTAHlR. Üj beton kifutópályával, gurulósak­kal, hangárral fejlesztik Nyíregyházán a mezőgazda- sági főiskolához tartozó re­pülőteret. Az idei. oktatási évtől a mezőgazdasági piló­ták mellett már a MALÉV számára is képeznék repülő­gép-vezetőket. — HALÁLOS baleset okozott több órás torlódást Eger város közlekedésében péntek délután a Lenin úton. a vasúti bejárónál. Urbán Jó zsef 17 éves iskolai tanuló szalaszendi lakos segédmo­tor-kerékpárjával az út szé­lén levő kőrakásnak ütkö­zött, balra elvágódott, majd egy cementszállító teherautó kerekei alá esett. A szeren­csétlen fiú azonnal életét vesztette. A rendőrség a vizsgálatot folytatja. tói az ünnepet követő reggel 7 óráig. Telefon: 11-669. Gyöngyösön: szombaton 14 órától hétfő reggel 7 óráig. Te­lefon: 11-727. Fogorvosi ügyelet: szombaton 13—18 óráig vasárnap, és ünnep­nap 9—12 óráig. Mindkét ügyelet helye: Széchenyi u. 1. Gyermekorvosi részügyelet: szombaton 15—18 óráig, vasár­nap és ünnepnap 9—12 óráig. Ügyelet helye: Puskin utcai gyermekrendelő. Fekvőbetegeket a felnőttügyelet latja el. Kihí­vás: 11-727 telefonon. k Hatvanban: szombaton 12 órá­tól hétfő reggel 7 óráig a ren­delőintézetben. Telefon: 10-04. Rendelés gyermekek részére is. Fogorvosi ügyelet vasárnap 8 —10.30 óráig. Gyermekorvosi ügyelet vasár­nap 8—10 óráig a rendelőintézet gyermekszakrendelésén. Telefon: 10-04. KÖJAL-késienlét Egerben: dél­után 17 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 17-396. 14-496. Lesz bőven szifonpatron A szifon patrongyártás bővítésére és rekonstrukció­jára összefogott a Répcelaki Szénsav termelő Vállalat és a veszprémi Bakony Művek Közös erőfeszítéssel meg­kezdték a szifonpatronüzem rekonstrukcióját, bővítését. A gépek, berendezések mintegy 60 százalékát ki­cserélik, korszerű hazai, il­letve KGST-importból szár­mazó berendezéseket tilta­nak helyükbe. így a sza­kaszos termelést folyamatos, nagyrészt automatizált tech­nológia váltja fel. Ugyan­akkor felújítják az épülete­ket is. Mindehhez a Répce­lak! Szénsavtermelő Vállalat a saját fejlesztési alapjából 20 millió forintot ad. a Ba­kony Művek pedig további 25 millió forinttal járul hoz­zá a fejlesztéshez. Az össze­fogás eredményeként 1983- ban már évi 50 millió szi­fonpatron készül a Bakony Művek üzemében, húszmil­lióval több, mint jelenleg. (MTI) Csuvas tanárok fogadása A esebokszári Jakovlev Főiskola és a Ho Sí Minh Tanárképző Főiskola közöt­ti kapcsolat keretében hat pedagógusból és 20 hallga­tóból álló küldöttség tartóz­kodik Egerben. A delegáció vezetőjét, Jurij Andrejevics Fjodorovot, a esebokszári főiskola biológia-jkémia fa­kultásának dékánját és az Oktatókat tegnap, pénteken délelőtt fogadta Kiss Sándor, az MSZMP Heves megyei Bizottságának osztályveze­tője. aki a megye kulturális és ideológiai életéről tájé­koztatta a vendégeket. HÉT VÉGI PIACI JELENTÉS Szeptemberi bőség Vasárnap a Népújságban A Budapesti Nem­zetközi Vásárról adunk képes beszámolót é.s kedvcsinálót a vásárt lá­togatni akarók számára A Hevesi Szemle szep­temberi számáról ír Szjgethy András kritikai sorokat kulturális rova­tunkban. Autószervizei: és szer. rizgondok. — erről szól megyei körképünk az autótulajdonosok szem­szögéből. Háromoldalas maga­zin mellékletünk. a sportrovat „előzetese" teszi többek között vál­tozatossá a Népújság vasárnapi számát. Ismét a„Tangó” Madriban Joao Havelange, a FIFA brazil elnökének je­lenlétében megtartott sajtó- tájékoztatón bemutatták a XII. labdarúgó világbajnok­ságra kiválasztott labdát. A2 1978-as argentínai Mundial- hoz hasonlóan ismét a fran­cia „Adidas” cég Tangó-lab­dájával játszanak majd a vi­lág legjobb futballistái. A kiválasztás a FIFA techni­kai bizottságának a feladata volt. Bár az időjárás már az őszre emlékeztet, ez nem zavarja a szervezett piaci felhozatalt. A vásárlók még szinte a nyár minden zöld­ségéből és gyümölcséből vá­logathatnak. Piacainkon ugyanis sokféle terméket kínálnak. Egyre több a sző­lő, a körte, az alma. EGERBEN a pénteki szabadpiaci árak alapján: a burgonya 7—8, a sárgarépa 16, a petrezselyem 18, a vöröshagyma 12, a t'ejés káposzta 7—8, a kel­káposzta 20. a fejes saláta 5—8, a karalábé kilója 10. a karfiol 20—25, a paradi­csom 6—8, a paprika 14—16 forint volt. A tojás 2,30, az uborka 10—12, a fokhagyma 45, az alma 12—18, a körte 14—20, a szőlő 20, a dióbél 120, a savanyú káposzta 20, a mák 78, az őszibarack 24—30, a szilva 16, és a padlizsán 25 forint. GYÖNGYÖSÖN a pénteki szabadpiaci árak a következőképpen alakul­tak: a burgonya 6. a sárga­répa 7, a petrezselyem 7. a vöröshagyma 9. a fejes ká­poszta 8, a kelkáposzta 15. a saláta 5, a karalábé 8, a karfiol 20. a paradicsom 6. a zöldpaprika 12, a főzőtök 3, az uborka 10 forint volt. A zöldbab 18. a zöldborsó 30, a hónapos retek 6. a fokhagyma 42, a paraj 17, a sóska 19, a téli alma 10— 12, a körte 10, az őszibarack 12, a szilva 16. a szőlő 14, a görögdinnye 4, a héjas dió 22, a száraz bab 28, a sa­vanyú káposzta 20, a mák 76, a dióbél 100 forint. HATVANBAN a pénteki szabadpiaci árak szerint: a zöldbab 15, a bur­gonya 7, a fejes saláta 4, a fejes káposzta 8, a kelká­poszta 12, a karfiol 30, a pa­radicsom 8, a paprika 10— 16, az uboYka 10, a főzőtök 4, a karalábé 3, a zeller 2, a főzőhagyma 10, a fokhagy­ma 60, a petrezselyem 20, a vegyes zöldség 6, a retek 3, a sóska 2, a cékla 6 forint volt. A sárgadinnye 12, a cse­megekukorica 2, a savanyú káposzta 25, a mák 55, a száraz bab 26, a gomba 50, a nyári alma 12, a birsalma 10, az őszibarack 14, a cse­megeszőlő 18, a szilva 12 és a héjas - dió 30 forint. A ZÖLDÉRT ÁRAI HEVES MEGYÉBEN Pénteken az elárusítóhe­lyeken: a karfiol 18, a fejes káposzta 6,50, a paprika 10—15, a szőlő 19, a para­dicsom 4, a paradicsom ala­kú paprika 11, az őszibara"k 17, a kelkáposzta 15, a fok­hagyma 40, a körte 13, a mák 80, az alma 8—10, a burgonya 5,40, a sárgarépa 9, a petrezselyem 16, a vö­röshagyma 7,40 volt. Lottó­nyerőszámok A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság köz. lése szerint Budapesten, a csepeli sportcsarnok­ban megtartott 38. heti lottósorsoláson a követ­kező számokat húzták ki: 13, 21,27, 86, 89. Vásár­naptár 1981. szeptember 21., hétfő: or­szágos állat- és kirakodóvásár: Csokonyavisonta (Somogy). Dé- destapolcsány (Borsod), Fájsz (Bács), Kapuvár (Győr), Karád (Somogy), Lovászpatona (Veszp­rém), Martonvásár (Fejér), Mán- dok (Szabolcs). Mátészalka (Sza­bolcs), Mohács (Baranya), Ve­resegyház (Pest). Szeptember 22., kedd: orszá­gos állat- és kirakodóvásár: Hatvan (Heves). Országos kirakodóvásár: Nova (Zala). Szeptember 23., szerda: János­halma (Bács), Kál (Heves). Szeptember 24., csütörtök: or­szágos állat- és kirakodóvásár: Devecser (Veszprém), Szany (Győr). Szeptember 25., péntek: orszá­gos állat- és kirakodóvásár: Vé­ménd (Baranya). Országos állatvásár: Dévavá­nya (Békés). Szeptember 26., szombat: or­szágos állat- és kirakodóvásár: Szánk (Bács). Szeptember 27., vasárnap: or­szágos állat- és kirakodóvásár: Dunavecse (Bács). Erdőtelek (Heves), Kalocsa (Bács), Nagy­kőrös (Pest), Sülysáp (Pest), Szirák (Nógrád)f Országos állatvásár: Kunhe­gyes (Szolnok). Autóvásár: Békés (Békés), Csooigrád, Csorna (Győr), Deb­recen, Eger (Heves), Hatvan (Heves), Kalocsa (Bács), Kecs­kemét (Bács), Kiskunma jsa (Bács), Kisújszállás (Szolnok), Komárom (Komárom). Miskolc, Nagyatád (Somogy). Nyíregyhá­za (Szabolcs), Siklós (Baranya). Siófok (Somogy), Szarvas (Bé­kés). Szeged, Zalaszentgrót (Za­la). NÉPÚJSÁG a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: PAPP JÁNOS. Főszerkesztő- helyette*: GYURKÓ GÉZA. - Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. 3301 (Pf.: 23.) Telex: 063-350. Telefon: 13-352, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf.: 23.) Telex: 063-349. Telefon: 12-656, 13-381. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,— Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Index 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregysége. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ — HU ISSN 0135—0705.

Next

/
Oldalképek
Tartalom