Népújság, 1981. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-26 / 199. szám

XXXII. évfolyam, 139. szám ARA: 1,40 FORINT 1981. augusztus 26., szerda AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Megyei tanácsülés: szeptember 18. Bögre­csárdák Hallom egy ismerősöm­től: a rendeletek azért > vannak, hogy kijátsszák J őket. Szinte serkentenek a l tilalmasra. A Balaton kör- jj nyékén például azok a tel- ? kék épülnek be viharos gyorsasággal, ahol a tör­vény értelmében nem is lehetne házat, nyaralót ímelni. Maga a szakminiszter kesergett így legutóbb a Balatoni Intéző Bizottsági BIB-ülésén. Persze, akad­nak más rangsorolású té­mák. Mint a szeszrendelet! Az a kormányintézkedés, amely kilenc óra előtt tilt­ja a különböző alkoholok nyilvános kimérését, áru­sítását. Éspedig azon meg­fontolásból, hogy mind ke­vesebb „föltankolt” mun­kásember jelenjék meg reg­geli műszakkezdésen a gyárakban, a vállalatok telepein. Nos, legjobb értesülése­im szerint az említett ad­minisztratív beavatko­zásnak meglehetősen kevés a foganatja. És itt elsősor­ban nem a vendéglátóipar presszóira, éttermeire gon­dolok. ahol különösebb is­meretség sem kell ahhoz, hogy a nyitás után felszol­gált ^feketét „betéttel” rak­ják a megrendelő elé. Még azt sérti vélem .kiemelten kártékony jelenségnek, mi­dőn itt-ott a kétdecis pá­linka átcsúszik az üzemi rendészet hálólyukán. El­lenben a bögrecsárdák.. .! A zugkocsmák, a hitel- nyújtásra képes, hajnalban nyitó pálinkamérések miatt lázongok, amelyek szapo­rodnak gombamód! Éspe­dig gyakorta a hivatalos szervek tudtával. Persze, nem kenésről, nem szem- hunyásról van szó, hanem > az ellenőrzés, az eljárás > gátjairól. Először följelen- i tő. aztán tanúk sora szűk- j ségeltetik a sikeres ellen- >) akcióhoz. De ugyan ki ) vállalkozik ilyesmire, ami- í kor maga is a Farkas köz, j a Dombal ja út. a Doktor- ? dűlő. vagy a Tarján utca bögrecsárdáinak a hű pár- S tolója? És nem értek egyet < azzal a szabálysértési elő-1, adóval sem, aki szociális > megfontolásból enyhít egy- ' némely lefülelt méltó bein- ) tetésén. A kuíar ettől csak ) vérszemet kap, mintsem s fölhagyna üzelmeivel. Hallottam viszont a gyón- ■ gvösiekről! A rendőrök és i a szakfelügyelet emberei- i nek összefogásáról, az is- ) mételten visszatérő razziák- > ról, amelyek mind több l sikert hoznak. Természete- \ sen itt nem az államkasz- szába folyó bírságösszeget vélem fontosnak. hanem ami visszariasztó voltuk mögött meghúzódik. Mert amennyivel több a lefog­lalt zugfőzde, a becsukott ) bögrecsárda, annyival ke- 5 vesebb kótyagost küldenek <J haza a gyárkapu rendészei. I annyival kevesebb az üze- ) mi üresjárat, a baleset. Te- / kintsük hát pólónak Gvön- í gyöst megyeszerte. Hatvan- tói Szihalomig. És ha a jl helyzet úgy kívánja, le- ;> gyünk drasztikusak. A hu­manizmust tartalma minő­síti minden esetben... MoMvay Győző Á tanácsülés napirendje a végrehajtó bizottság előtt Párád nagyközség öt éve A Heves megyei Tanács 1981. szeptember 18-i ülé­sére javasolt napirendi pon­tok vitája szerepelt a tanács tegnapi, keddi végrehajtó bi­zottsági ülésén Égerben. A vita után a többek között javasolta a testület, hogy a megyei tanácsülés soron kö­vetkező ülésén tárgyalja meg a megye lakásépítési és la­kásgazdálkodási helyzetét, különös tekintettel a magán­erőből történő építkezések arányainak növelésére. A végrehajtó bizottság a tanácsülés előkészítésén túl más kérdésekkel is foglalko­zott. Így részletesen elemez­te Párád nagyközség végre­hajtó bizottságának beszá­molója alapján, miként dol­gozott e testület az elmúlt közel fél évtized alatt, hiszen Párád, mint télen-nyáron ki­emelt idegenforgalmi hely, megkülönböztetett szerepet tölt be a megye életében. A bizottság, amely napirendjei között rendszeresen megtár­gyalja többek között a ki­emelt települések, nagyköz­ségek életét, tanácsi szervei­nek tevékenységét, 1977-ben foglalkozott legutóbb Párád­dal. Széles körű és beható vita utón, a nem kevés gon­dót. a társadalmi munka mennyiségét és minőségét is felemlítendőrv ugyan, de azt állapította meg a testület, hogy a parádi nagyközségi tanács végrehajtó bizottsága munkája során figyelemmel volt a település gyógy- és üdülőhelyi jellegéből adódó tennivalók ellátására is. Igen helyesen, a helybeli lakosság igényeivel összhangban hatá­rozta még rendszeresen a fejlesztési, a költségvetési előirányzatokat, működése főbb ágazatainak terveit. El­ismerésre méltó munkájuk, törekvésük elsősorban a nagy­község, de a hozzácsatolt társközségek építésében, rendjének és tisztaságának javításában is kifejezésre ju­tott. Ugyancsak most tárgyalta meg a testület a mellette működő cigányügyi koordi­nációs bizottság jelentését n Heves megyében élő cigány­lakosság helyzetéről. Egyön­tetű volt az a megállapítás, hogy az elmúlt észtéiül..I. o- rán — a bizottság létrejötte óta —. jelentős ti fejlődés a cigánylakosság helyzetében. Különösen sokat i változott foglalkoztatásuk, a lehetősé­gekhez képest javult lakás­helyzetük, művelődésük, egészségügyi ellátottságuk szintje, s mindezek nyomán örvendetes az a fejlődés is, amely állampolgári magatar­tásukban, életmódjuk válto­zásában végbement. Mégsem gondtalan ma sem a cigány­ság beilleszkedése, amelyhez önmaguk szándékán és aka­ratán kívül a széles közös­ség szemléletének további változására is szükség van még. Alapvető feladat, a jó példák, a példamutató ci­gánycsaládok életének bemu­tatásával ösztönözni a még elmaradott cigányrétegeket, segíteni beilleszkedésüket el­sősorban a szervezett mun­kán keresztül. A cigány ta­nácstagok, munkgsörök. ön­kéntes rendőrök a megye számos üzemében jó, sőt ki­emelkedő munkát végző ci­gánymunkások közreműkö­dése, személyes példája nyújt garanciát ahhoz, hogy ez a — bár kétségkívül nem rö­vid időszakot felölelő — munka végül is teljes sikert hozzon. — állapította meg többek között a végrehajtó bizottság. A testület' ezután egyéb ügyeket, közte személyi kér­déseket is megtárgyalt. Kongresszus előtt Küldöttgyűlések, munkahelyi tanácskozások termelőszövetkezeteinkben Csotlakoztak a Törekvés brigád felhívásához Mint lapunkban is beszá­moltunk róla. a Termelőszö­vetkezetek Országos Taná­csának elnöksége úgy hatá­rozott, hogy decemberben összehívják a termelőszövet­kezetek IV. kongresszusát. Ennek előkészületei már me- gyeszerte elkezdődtek. A TOT nemrég közzétette kong­resszusi irányelveit, amely állást foglal a közös gazdasá­gok V. ötéves tervi eredmé­nyeiről és a szövetkezeti mozgalom feladatairól. Az országos tanács javasolja, hogy Heves megye termelő- szövetkezeteiben és társulá­saiban is küldöttgyűléseken, illetve munkahelyi tanácsko­zásokon vitassák meg eze­ket. Értékelik a helyi eredmé­nyeket, felvetik a gondokat, a megoldásra váró feladato­kat, Egyben javaslatot tesz­nek ezekről a Heves megyei Termelőszövetkezetek Terü­leti Szövetségének október második felében összeülő tisztújító küldöttgyűlése elé. ahol megválasztják a kong­resszusi küldötteket is. Szep­tember 25-ig Heves megye 54 termelőszövetkezetében és három társulásánál: a TSZ- KEE Heves—Nógrád megyei Területi Központ iában. a Baromfikeltető Vállalatnál és a Tarnamenii SERKÖV-nél véleményt nyilvánítanak az irányelvekről. Mini Srarrkó Lászlótól, a Heves megye* kárától megtudtuk: a mar- kazi Mátragyöngye Termelő- szövetkezetben már megtar­tották az első küldöttgyűlést. A résztvevők javasolták, a IV. termelőszövetkezeti kong­resszusnak, járjon közbe, hogy a közös gazdaságokban dolgozók is ugyanolyan ked­vezményt kapjanak munkás- lakás-épitésnél, mint az ipa­ri üzemekben dolgozók. Azt is kérik, hogy a háztáji sző­lőkben. illetve az oltvány­készítésnél eltöltött időt ugyanúgy számítsák be a nyugdíjba, mint a háztáii állattenvésztőkét. Javasolják, hogy a TESZÖV közremű­ködésével a nagy teliesítmé- nvű erő- és munkagép°k ia- vítására, valamint a zavar­talanabb alkatrészellátásra társulásos alaoon hozzanak létre szakosított iavító mű­helyeket a megyében. A küldöttgyűlések sora a héten folytatódik a felsötár- kányi Dózsa Termelőszövet­kezetben és szeptember 25- ig mindenütt megtartják. Ezeken a tanácskozásokon a területi szövetség munkatár­sai is részt vesznek, és az eoves javaslatokat feldolgoz­zák. az érdekvédelem továb­bi javítására basznoeftiák. A szövet?.én a TOT irány­elveihez mellékletként vala­mennyi gazdaságnak eljut­tatja azt a tájékoztatót is, amely felöleli Heves metipe mozgalmának helyzetét, fel­tárja a gondokat és felhívja a figyelmet a megoldás le­hetőségeire. Egyebek mellett utal a Tisza térségében lévő gazdaságok belvízrendezé­sére, a kedvezőtlen termő­helyi adottságú nagyüzemek helyzetére, a szőlőtermelés gondjaira, az egyes termelő- szövetkezetek gazdálkodásá­ban és nyereségében levő indokolatlan ^különbségek okaira, továSSa ráirányítja a figyelmet a gazdaságtalan termelő ágazatok felszámo­lására. valamint a szövetke­zeti kis közösségek műkö­désének továbbfejlesztésére. A kongresszusra készülőd­ve a hevesi Rákóczi Terme­lőszövetkezet Törekvés szo­cialista brigádja korábban felhívással fordult, a megye szövetkezeteiben dolgozó bri­gádokhoz. Elhatározták, hogy fejenként 30 forinttal segí­tik elő az öregek szociális és napközi otthonainak fejlesz­tését. A felhívás nyomán eddig 18 szocialista brigád 324 tagja csatlakozott a ne­mes akcióhoz! A viszneki Béke Termelőszövetkezetből kilenc. a gyöngyöshalászi Győzelemből nyolc, a Tár­nám érái SERKÖV-től pedig a Béke brigád ajánlotta fel forintjait az öregek támoga­tósára. Katonás rendben „masíroznak” fel a paradicsom sűrűm énnyel töltött üvegek, mielőtt elindulnak több ezer kilométeres ván­dordíjukra. Lehet-e manapság két örömtelibb hír egy gyár éle­tében, mint az, hogy nincs gond a nyersanyagellátással, és termékei értékesítésével? Aligha . .. Akkor pedig van okuk derűre a Hatvani Kon­zervgyár dolgozóinak, hiszen udvarukra a most feldolgo­zásra kerülő paradicsomból naponta 170—180 megrakott vagon gördül be. A feladók Pest. Szolnok és Heves me­gye 25 gazdasága és öt áfé- sze, valamint a Heves me­gyei ZÖLDÉRT Vállalat. A beérkező piros gyümölcsből szapora kezek még aznap le­csót, zakuszkát. vagy sűrít­ményt készítenek. A térvek szerint a gyár idei 1600 va- gonnyi portékája a világ több tájára is eljut. Nyolc­száz vasúti kocsi utazik Svájcba, Svédországba és különböző afrikai országok­ba; 400 a Szovjetunióba és Lengyelországba kerül, a ha­zai fogyasztók asztalára pe­dig 350 vagonnal küldenek. A hatvani paradicsomcsúcs előreláthatólag szeptember végén zárul. Huczka Imrénc elektromos műszerrel ellenőrzi a készítmény minőségét. (Fotó: Szántó György) Fogyasztási szövetkezetek Támogatják az exportbővítő beruházásásokat Évről évre növekszik a fogyasztási szövetkezetek ki­vitele. — állapította meg a SZÖVOSZ elnöksége tegnapi ülésén, melyen az áfészek exporttevékenységének helyzetéről és a fejlesztés le­hetőségeiről tanácskoztak. Elsősorban mezőgazdasági terményeket exportálnak: nagy a kérésié! a kisállatok, a friss és tartósított zöldsé­gek, gyümölcsök, a méz és a gyógynövények iránt. A nyu­gat-európai piacon, mirfde- nekelőtt az NSZK-ban, Ausztriában és a Skandináv államokban kedv/eltek^ezek a cikkek. Ezen t.úlmeríőén bő­vült a kereslet a fatömeg­cikkek és a lakberendezési tárgyak iránt is. A VI. ötéves terv idősza kában a tervek szerint több mint negyedével emelkedik a szövetkezesek utóbbi öt év 83 .-mlliárú^fonn­tos árbevétele. A hangsúly továbbra is a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kivitelén lesz, de még ezek­nél is rugalmasabban . kell alkalmazkodni a. külföldi fo­gyasztók igényeihez. Ennek elősegítését szolgálja, hogy fejlesztési alapból támogat­ják az exportbővítő beruhá­zásokat. Szükség van arra is, hogy az áfészek bátrabban vegyék igénybe a kivitelt ösztönző hitelforrásokat, mert ezek iránt még mindig nem elég erőteljes az érdeklődés. A SZÖVOSZ elnöksége megvitatta a Skála-Coop mű­ködésének tapasztalatait isi Megállapította, hogy az új­szerű értékesítési, munka- és üzemszervezési, valamint technológiai megoldásokkal! gyümölcsözően működő szer­vezetet lehetett kialakítani: Árbevétele így-két év alatt mi üteg? hetven százalékkal emelkedett. , —•• „Paradicsomi” állapotok Hatvanban VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!

Next

/
Oldalképek
Tartalom