Népújság, 1981. június (32. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-07 / 132. szám

Heti külpolitikai isszefoylaiónk Á hét 3 kérdése 1, Mi a célja a francia külügyminiszter washing­toni útjának? 2. Miért találkozott Szadat és Begin a Sinai-félszige- ten? Az új francia államfő, Mitterrand elnökségének el­ső hónapjában felgyorsultak a párizsi politikai folyama­tok. Mindenekelőtt a belpo­litikában, hiszen június 14- én és 21-én ismét urnák elé járulnak a francia választó- polgárok. A tét ezúttal a parlament összetétele. Ha Mitterrand megválasztását baloldali többségű nemzet- gyűléssel teszik teljessé, ak­kor nem lehet közvetlen, al­kotmányos akadálya a meg­hirdetett reformprogramnak. A jobboldali pártszövetség diadala viszont kínos csatá­rozásokat helyezne kilátásba, amit a kötelező egy év ki­várása után a parlament ájbóli feloszlatása követhet­ne. A külpolitikában egyelőre mz óvatos tartózkodás a jel­lemző, sok kérdésben inkább csak sejthető, mint biztosan felmérhető a francia állás­pont. Kivétel a legfontosabb nyugati szövetségekhez fűző­dő viszony: Claude Cheysson, äz új külügyminiszter a bonni és londoni kapcsolat- felvétel után, sietett bemu­tatkozó látogatást tenni Wa­shingtonban. A francia- amerikai eszmecseréről köl­csönösen elégedetten nyilat­koztak, ami nem jelentett különösebb meglepetést. Az Egyesült Államok vezetésé a Mitterrand megválasztását követő gyanakvás és bizony­talanság után most jó képet vág a fontos, de adott part­nerhez. a párizsi kabinetnek pedig nem kevésbé lényeges, hogy a centrumban vagy a jobbközépen határozatlan vá­lasztónak egy felhőtlen fran­cia—amerikai viszony képét mutassa. A valóban érdemi eszmecsere alighanem Otta­wában, a fejlett tőkés or­szágok gazdasági csúcstalál­kozóján kezdődik majd, ahol Reagan is. Mitterrand is je­len lesz, méghozzá a francia parlamenti választások után... Nem egészen négy eszten­dő leforgása alatt tizedik alkalommal került sor Szá­dat és Begin csúcstalálkozó­jára. ezúttal a harmadik há­ború hadijelentéseiből ismert Sarm El-Seikhben. a Sínai- félsziget még izraeli meg­szállás alatt levő városában. Másfél órán át tárgyaltak s ez a rövid idő elsősorban ar­ra volt alkalmas, hogy Kairó ismét kifejezze: szakított az arab fronttal. Egyiptom egyetértett Izraellel abban, hogy Szíriának ki kell von­nia légvédelmi rakétáit a li­banoni határkörzetből, vagy­is szabad kezet kell adnia az izraeli bombázásokhoz, s kölcsönösen fenyegető nyilat­kozatokat tettek Líbia irányá­ban is. Szemmelláthatólag nem érintették a közel-keleti rendezés igazi módozatait; a palesztin autonómia megbe­szélések mélyebb problé­máit: s a korábban hangoz­tatott kairói kívánalmat, mi­szerint Izrael az 1982. április 25-i határidő előtt vonuljon viss,za a Sínairól. A világsajtó joggal vélte, hogy a villámcsúcson mind­két oldal olyan képzetet akart kelteni, mintha ko­moly párbeszéd folyna, a Washington Post ismét „di­namikus helybenjárást” em­lített. Ezzel az egyiptomi ve­zetés nemcsak sajátmagát szeretné felértékelni, de Be­gin segítségére is sietett, mi­után az izraeli kormányfő nehéz választási csatának néz elébe június 30-án. Mindenesetre az egyiptomi el­nök sem lehet biztos benne, lesz-e még hivatalos csúcs­tárgyalása Beginnet Ezért a biztonság kedvéért az el­lenzék vezetőjével, Simon Peresz-szel is összejön a kö­vetkező napokban. Ilymódon kivédi, hogy egyoldalúan beavatkozna az izraeli kam. Tiltakozó fiatalok tojással dobálták meg a Bristol városába látogató brit miniszterelnök-asszony gépkocsiját. Képünkön: a brit rendőrök igyekeznek elhárítani a tüntetők sajátos tiltakozását. (Népújság telefotó — AP—MTI—KS) pányba. Egyúttal biztosítot­ta magának, hogy tárgyalt a .lúnius 30-a utáni izraeli kor. mányfővel. bárki legyen az a két változat közül. 3. Mi a háttere a chitta­gor-ji zendülésnek? Nem volt hosszúéletű a bangladesi zendülés. Negy­vennyolc órával azután, hogy meggyilkolták Ziaur Rahman elnököt — ultimátumok és ellenultimátumok zavaros egyvelegét követően — meg. ölték a felkelő '’ezért, az egyik feltehető gyilkost, Ahmed Manzur tábornokot is. Hétezer fegyveres köve- tö'óből négyezren megadták magukat, a többiek az őser­dőkben bujkálnak. Felkuta­tásuk folyik, s az indiai ha­tárzár — ezt Banglades ké­résére rendelték el — lehe­tetlenné teszi számukra a szökést. Ügy tűnik többről volt szó. mint személyi torzsalkodás­ról, jóllehet a rövid idővel előtte leváltott tábornokot a bosszúvágy is hevítette. De Manzur mindössze néhány órás uralma aláft feloszlat­ta a parlamentet, leváltotta a kormányt es a katonai ve. zetőket, felmondta az Indiá­val kilenc év óta érvényben levő barátsági szerződést. Politikai profiljához tarto­zott még iszlám fanatizmu­sa és Kina-barát nézeteit is emlegették. Lehet, hogy azért lépett akcióba, mert nem tartotta elég ..kemény­nek” Rahmant és félt: nem lesz elég erélyes az ellenzék- kél szemben. Banglades ben hamar hely­reállt a rend, konszolidáló­dott a helyzet. A parlament tanácskozásán azonban mind a kormánypárt, mind az el­lenzék figyelmeztetett rá, hogy az országban tisztelet­ben kell tartani az alkot- > vnányt, biztosítani kell hat hónapon belül az új elnök megválasztását és a polgári kormányzást. Az elvetélt puccs utáni első magas rangú külföldi látogató személye pedig különösképpen nagy figyelmet, kelthet. A kínai kormányfő, Csao Ce-jang, aki az államcsíny hírére le­mondta előre tervezett bang­ladesi útját, végül is helyes­bítette a helyesbítést és fel­keresi Daecát. Vajon miként nyilatkozik majd a meggyil­kolt gyilkosról, az őserdőbe veszett puccsista tábornok­ról? Réti Ervin Középen Leonyíd Brezsnyev és Husszein, mellettük a megbeszélések többi résztvevője (Népújság telefotó — AP—MTI—KS) Husszein király Moszkvában iMSkOSEGisi 99 99' Husszein jordámaí király ugyan a harmadik volt az arab világból Moszkvába érkezett magas rangú láto­gatók sorában. — előtte járt a szovjet fővárosban Kuvait külügyminisztere és Líbiából Kadhafi — útja mégis foko­zott érdeklődést keltett. Egy­részt Husszein olyan ország­ból érkezett, amely közvet­lenül érintett fél a jelenlegi rendkívül robbanásveszélyes közel-keleti konfliktusban, másrészt Jordánia az az ál­lam, amelyet az amerikai diplomácia a „legígéretesebb” tényezőnek tart a Camp Da- vid-i különalku „továbbfej­lesztése” kapcsán. Harmad­részt közismert tény az is, hogy az uralkodó és a pa- lesztínek viszonya koránt­sem mindig felhőtlen. To­vábbi találgatások forrása volt az a tény, hogy Amman 1981. június T„ vasárnap teljesen egyoldalú magatar­tást tanúsít az Irak és Irán közötti konfliktusban, ellen­tétben a Szovjetunió árnyalt állásfoglalásai val. Nem is kevesen remény­kedtek ezért Nyugaton ab­ban. hogy Brezsnyev és Husz- szein nem könnyen találja meg a közös nyelvet. Az ilyen remények azonbah rendkívül rövid életűnek bi­zonyultak. Már első este a Husszein tiszteletére adott vacsora pohárköszöntői meg­mutatták, hogy a Szovjetunió és Jordánia rendkívül köny- nyen meglelte azt, ami ál­láspontjukban közös, s amit mind a két ország huzamo­sabb idő óta egyértelműen és következetesen hangsúlyoz: a közel-keleti konfliktus át­fogó és tartós rendezésének egyetlen lehetséges eszköze egy olyan nemzetközi konfe­rencia összehívása, amelyen minden érdekelt fél — a Pa­lesztin Felszabadítási Szerve­zet is — egyenjogú félként vesz részt. Husszein tehát egyértelműen a különutas alkudozások ellen foglalt ál­lást. A konferencia összehí­vásának két alapvető felté­telét jelölték meg: Izraelnek ki kell ürítenie valamennyi 1967-ben megszállt arab te­rületet (így Jeruzsálem ke­leti övezetét is) és el kell ismernie a palesztin arab nép törvényes jogait, beleértve az önálló óllamalkotás jogát. A konferencián figyelembe kell venni a térség vala­mennyi államának jogos ér­dekeit. biztonságát. Figyelem­re méltó, hogy Brezsnyev külön utalt Izraelre Is; mint mondotta, annak, hogy a Szovjetunió rendezze kapcso­latait Tel Avívval, egy fel­tétele van: Izraelnek le kell' mondania agresszív politiká­járól. A jordániai uralkodó egy­értelműen pozitívnak nevez­te azt a szerepet, amelyet a Szovjetunió a kérdés rende­zésében betöltött és betölt, s egyúttal jelezte azt is, hogy véleménye szerint a Szovjetunió kihagyásával nem születhet tartós meg­oldás a közel-keleti válságra. Az is fontos elem, hogy Husszein aláhúzta: az ara­boknak a haladó erőkkel kell összefogniok, ha azt akarják, hogy közös ügyüket siker koronázza. Nem csoda, hogy a világsajtó jó része a Nyugat és mindenekelőtt Washington vereségeként ér­tékelte a moszkvai megbeszé­lést, — mindenekelőtt Camp David elképzelt jövőjével összefüggésben. De Brezsnyev és Husszein tárgyalásain több is kiderült annál, mint­hogy Camp Davidnek nincs jövője. Egyrészt — noha ki­világlott. hogy az iraki— iráni konfliktus terén a vé­lemény nem teljesen azonos —, sem szovjet, sem pedig jordániai részről nem tulaj­donítottak ennek alapvető jelentőséget. Kiderült az is, hogy noha Jordánia és Szí­ria. viszonya korántsem mondható harmonikusnak, Amman a jelenlegi libanoni konfliktusban elfogadja Da­maszkusz álláspontját: a Li­banonban élő palesztinokat nem szabad sorsukra hagy­ni. nem szabad őket kiszol­gáltatni Izrael önkényének, a módszeres népirtásnak. Husszein, aki most har­madízben járt Moszkvában, egy tv-nyilatkozatában ed­digi ^eredményesebb tár­gyalásainak nevezte a jelen­legi megbeszéléseket. Az uralkodó nemcsak a szovjet —jordániai kapcsolatok to­vábbfejlesztésének távlatai­ra gondolt, bar ezekről is szó esett a szovjet főváros­ban. A siker fő oka az, hogy a megtárgyalt nemzetközi kérdések, s mindenekelőtt a Közel-Kelet problémáit ille­tően. a közös közlemény megállapítása szerint a fe­lek véleménye egybeesett, vagy közel állt egymáshoz. Ez az összhang pedig biz­tosítéka lehet annak, hogy az arab népek közös harca az izraeli agresszió követ­kezményeinek felszámolásá­ért sikerrel végződjék. Kis Csaba Hoiánkbü látogat m Nigériai Szövetségi Köztársaság elnöke Losonczi Pálnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csa elnökének meghívására a közeli napokban hivatalos lá­togatásra hazánkba érkezik Alhadzsi Shehu Shagan, a Nigé­riai Szövetségi Köztársaság elnöke. (MTI) Befejezte munkáját az ENSZ leszerelési bizottságának ülésszaka Ürügy a hamis elméletre A nukleáris háború ve­szélyének elhárítása és a fegyverkezési hajsza megfé­kezése iránti követelésekkel New Yorkban befejezte munkáját az ENSZ leszere­lési bizottságának ülésszaka. Az ülésszak éles és bonyo­lult politikai harc közepette folytatta háromhetes vitáját. A részt vevő küldöttségek túlnyomó többsége egyes nyugati államok obstrukciós álláspontja ellenére maxi­mális erőfeszítéseket tett gyakorlati eredmények el­érésére. Az Egyesült Államok és néhány más nyugati állam küldöttei szabotálták a hatá­rozatok elfogadását minden olyan kérdésben, amely elő­mozdíthatta volna, hogy na­gyobb előrelépés történjen a leszerelési tárgyalásokon. Ez részben arra irányuló kísér­leteikben nyilvánult meg. hogy kisebbítsék a nukleáris leszerelés problémájának je­lentőségét és tisztára mossák a fajüldöző Dél-afrikai Köz­társaságot az atomfegyver megszerzését célzó törekvé­seiben. A nyugati küldöttsé­gek egyetlen kérdésre össz­pontosították figyelmüket, mégpedig arra, hogy vessék úgynevezett nemzetközi vizs­gálat alá a hagyományos fegyverzetek csökkentésé­nek kérdését. Az általuk fel­vetett „vizsgálat" azonban csak ürügy arra, hogy meg­erősítsék hamis elméletüket a Varsói Szerződés országai­nak a hagyományos fegyver, zet terén fennálló állítólagos fölényéről. Washingtonnak és szövet, ségeseinek az ülésszakon folytatott obstrukciós tévé. kenvsége ellenére a bizott­ság síkraszállt annak érde­kében. hogy a világszervezet fokozza erőfeszítéseit a nuk­leáris fegyverzetek és a nuk­leáris leszerelés problémájá­nak minden vonatkozásában, A küldöttségek többsége fellépett a katonai költség- vetés csökkentését szabályo­zó elveket meghatározó do­kumentum kidolgozásáért. (MTI) kialakított ,,gyorshadtest” gyakorlatilag készen áll be­vetésre — derült ki a Penta­gon szóvivője sajtóértekezle­tén. HAGA Hollandia 115 millió hol­land forint értékben hitelt nyújt Lengyelországnak élel­miszerek, vegyipari termé­kek, színesfémek és alkatré­szek vásárlására. A lengyel hírszolgálati iro­da szerint a hitel lehetővé teszi Lengyelország számára a nyersanyagvásárlások hala­déktalan felújítását, a len­gyel ipar exportkapacitásai­nak kihasználását. WASHINGTON A közel-keleti térség szu­verén országai belügyeibe való fegyveres beavatkozásra PÁRIZS Franciaországban pénte­ken 31 olyan személyt enged­tek szabadon, akiket az előző kormányzat idején államel­lenes tevékenység miatt tar­tóztattak le. s ügyük jelen­leg a bíróság előtt fekszik. BELFAST Az éhségsztrájkmozgaloMi fokozását határozta el az tr Köztársasági Hadsereg (IRA) úgynevezett ideiglenes szárnya. Egy szóvivő pénte­ken bejelentette, hogy hama­rosan a mozgalom még több bebörtönzött aktivistája uta-) sítja el az etelt. K-5Q5 UB 631 kotrógépekre, DT-75-ös, T-100*as erögepekre felvesz vízügyi szervezet, Jelentkezés: munkanapokon 8 H-tőT 16 ívig, Gyöngyös, Egri út 16« Bérezés kollektív szerződés alapján, teljesítménybérezés szerint. Jelige: „Bizalomkeltő rmmkakönyv”. %

Next

/
Oldalképek
Tartalom