Népújság, 1981. május (32. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-30 / 125. szám

LEVELEINK KÖZÖTT TALLÓZVA Á gyermekek szabad szombatjáról Elgondolkoztató gyakor­latról számolt be a minap megyeszékhelyünk egyik pe­dagógusa, szerkesztőségünk­höz címzett levelében, a gyermekek szabad szombat­ját illetően. Többek között ezeket írta: „Közeledik az idő, amikor rátérünk ország- szerte az ötnapos munkahét bevezetésére, Ez legalább annyira gond is, mint öröm. Már a kéthetenkénti szabad szombattal kapcsolatos ta­pasztalataink sem megnyug­tatóak, már ami a gyerme­keket illeti, de mi lesz, ha iskolákban, óvodákban is bevezetik az ötnapos mun­kahetet?” Aggályai valósak, ezt bárki bizonyíthatja, aki valamilyen formában kap­csolatban áll iskolákkal, óvo­dákkal, bölcsődékkel. A gyermekintézményekben — éppen mert a szülők foglal­kozása szerint megoszlik a szabad szombat kivételének lehetősége, — ügyeletet kell tartani, azpk miatt a szülők miatt, akiknek szabad szom­batja nem esik egybe az ál­talánossal. A tapasztalat, azonban az, hogy nemcsak ezek a. szülők veszik igény­be ilyenkor az intézménye­ket, nagyon sok az olyan gyermek, aki reggel éppúgy megjelenik az óvodában, is­kolában, mintha nem lenne szüleiknek szabad szombat­ja. Megnehezíti ez a peda­gógusok dolgát, hiszen — mivel nekik is joguk van a 44 órás munkahéthez, — csökkentett létszámmal dol­goznak. Az anyák általában arra hivatkoznak, hogy a szom­bati nagytakarítás, főzés ide­jén csak „útban van a gye­rek”. Ezzel az elmélettel és főképp gyakorlattal nem le­het, és nem is szabad egyet­érteni, A rövidített munka­hét egyben arra is lehetősé­get nyújt a szülőknek, hogy többet legyenek együtt a gyermekekkel, akikre a min­dennapok rohanásában nincs elegendő idejük. Jogosnak tűnik az eddigi tapasztalatok alapján az ag­gály, hogy az ötnapos mun­kahét bevezetésével tovább növekvő szabad időből sem jut elegendő a gyermekne­velésre. Olyan helyzetet kell kialakítaniuk, hogy a gyermekek növekvő szabad ideje ne negatívumok for­rásává váljék. S ezt az is­kola és a család csak együtt oldhatja meg. — d. — Köszönjük a Népújságnak Korábban „Parkosítás, te­reprendezés —• fehér foltok­kal” című cikkben jelent meg panaszos levelünk a Re­menyik Zsigmond utca 18- as számú ház előtti szemét­ről, A felgyülemlett kupa­cot május 12-én elvitték és nyolc napig tartó kemény munkával elvégeztük a par­kosítást. Erre a célra 26 ko. esi földet hozattunk, saját költségünkön. Az egész te­rületet bevetettük fűmaggal és virágokkal díszítettük, melyet szintén a lakók hoz­tak. Ezúton szeretnénk megkö­szönni a Népújság segítségét. A lakók szívből örülnek, hogy sikerült környezetün­ket szebbé tenni, és bíznak abban, hogy a városunk szá­mára is hasznos munkát vé­geztek. Az egri Remenj/ík Zsigmond utca lakéi Segítsél 100 Mozgássérült gyermeknek A Népújságban közzétett felhívásra megyénk dolgo­zói széles körű társadalmi munkát szerveztek, amelynek munkabér-járandóságát be­fizették a mozgássérültek segítésére rendszeresített egyszámlára. Az összegyűlt anyagiak lehetővé tették He­ves és Nógrád megyéből 50 —50 mozgássérült gyermek üdültetését két hétre, a pa- rádsasvári gyermeküdülőben. A megyei Vöröskereszt­szervezet megkeresésére az Eger—Mátra vidéki Borgaz­dasági Kombinát egri tmk- üzemének Bánki Donét és Zalka Máté szocialista bri­gádjai társadalmi munkára Vállalkoztak á parádsasvári gyermeküdülőben. A Nógrád megyei szocialista brigá­dok által előre gyártott lép- csőfeljárókat helyezték el, s átfestették azokat. A to­lókocsin közlekedőknek fer­de feljárókat építettek, hogy a gyermekek közlekedését ezzel is könnyítsék. Két alkalommal munka­idő után négy-négy órát dol­goztak a brigádtagok a gyer­meküdülőben. És munkájuk­kal elősegítették száz moz­gássérült gyermek kéthetes kellemes üdültetését. Lukács András Eger Egy lókkal feljebb A Mótraalji Szénbányák petőfibányai fúvószenekara egyidős a felszabadulással. Sikeres szerepléseikről al­bumokat megtöltő fénykép- felvételek tanúskodnak. Az esetenkénti sikertelenségek eddig sohasem szegték kedvét a zenekarnak, a tagok csak­nem fele a megalakulás óta zenél az amatőr együttesben. Az utóbbi egy évben na­gyon sokat javult a zeneka­ri tevékenység, nem utolsó­sorban az utánpótlás bizto­sítása, amelyhez nagymér­tékben hozzájárul az új kar­nagy, Marosvölgyi Károly" munkája. Karnagynak, zenekari ta­goknak egyöntetű törekvé­sük, hogy felzárkózzanak az élvonalbeli együttesék szín­vonalára, és „kilépjenek” az eddigi szereplési körükből, helyükről. Működési terüle­tüket szeretnék kiterjeszteni a környező településekre is, ahol rendszeresen műso­rokkal, hangversenyekkel szerepelnének, de számítanak külföldi fellépésekre is. E rendezvényeket a zenei is­meretterjesztésre szeretnék felhasználni; a zenehallgatás szépsége mellett áttekintik majd a művek és szerzőik életútját is. Mindehhez na­gyon kemény, összehangolt munkára, sok-sok próbára, kitartó együttműködésre van szükség. Most készülnek a június 12-i minősítő hang­versenyre, amelyen a közön­ségsiker mellett remélhetően „felsőbb osztályba” is léphet, nek, Zaphar László ' Petőfibánya A jogról mindenkinek Szerkesztőségi fogadóóráinkon, vagy levélben mind llibben kérnek felvilágosítást a hagyatéki eljárásokkal, örökösödési problémáikkal, a kisajátításokkal kapcsolatban, Olvasóink tájékoztatására Pf, 23. eirníí rovatunkban az elkövetkező négy hétén a leggyakrabban felvetődő> kérdésekkel foglalko­zunk. Az öröklésről és a végrendeletről Válaszol az illetékes A vevők elnézését kérjük Lapunk rnájua 19.1 szá­mában jelent meg írásunk „Miért a vevő?" címmel. Cikkünkre Vass Péter, a Borsod megyei Tejipari Vál­lalat egri üzemének vezető­je a következőket válaszol­ta: „1973 előtt hosszú éveken keresztül üzemünk ugyan' olyan tejfölt gyártott és for. galmazott, mint ak említett cikkben kifogásolt termék. Az 1973-tól bevezetett Új technológiai eljárás ered­ményeként a tejföl tetszető­sebb, a vevők jobban ked­velik. . Az írásban érintett Homo­gén nevű berendezésünk meghibásodása miatt a ko­rábbi tej föl gyártási techno­lógiát kellett alkalmaznunk. A tejföl a magyar szabvány előírásait kielégítette, vagyis vevőinket nem károsítottuk, de elkövettük azt a mulasz­tást, hogy sem a kereske­delmi központokat, sem raj­tuk keresztül a kedves ve­vőközönséget nem tájékoz­tattuk, amiért ezúton kérünk elnézést. A gének és a sakk... Ö, kitudja, mit hoz a jö­vő, Nem tudjuk, De egyre többet sejtünk meg belőle. Dr. Czeizel most bontogatja előttünk tévéműsorában Jö­vőnk titkait. A híres angol író, Huxley (e: hnkszli), szel­lemes moh dúsát, idézi: „ Az orvosi ellátás lassan olyan fokot ér el, hogy nem ma­rad •egészséges ember",.. Huxley e mondást humor, nak szánta, s ma ez már — elgondolkoztató, Az átörökí- tő gének — van egy pár ezer bennünk — tulajdon, ságait kutatni kell é-orgal- másán. A magam módján én is' kutató átok,,, Most a sakkozás tehetségét átörökí­tő gének hatásával foglalko­zom. Valami eredmény már mutatkozik ... Olvastam egy nagyon tehetséges, igen fia. tál, most - 12 éves sakkozó kislányról (Esti H. 81. IV. 14.). írják, hogy ,,1979.ben, tízéves korábanI — megsze. rente- a női sakkmestert cí­met", Pályafutása sem min. dennapi ...........már három­év es kordban orosz nyelv­szakos óvodába járt. egy évvel később pedig — az ötödik születésnapján ... kezdett eV a matematika és a sakk alapjaival foglalkoz­ni■ Négy és fél éves korában megnyerte Budapest kisdo bős bajnokságát, Ami. kor betöltötte, akkorra pedig Irt, olvasott, és szá­molni is tudott" ,,. Az nem, különös, hogy va. laki 3 éves korában óvó dó­ba jár. Másokkal is előfor­dult már . . , De azt már csak a. sakkozó gének va­lami fránya hatása tehette, hogy egy évvel később már ötéves lett a kislány, Ug­rott egyé évet Mert 3 meg 1 egyébként, csgk négy lenne. Ügy. gének nélkül. Aztán a gének, vissza vitték őt fél­évvel. hogy korábban nyer­hessen kisdobosba j ttok sápot. Mire újra ötéves lett. már írt is és olvasott.. Későhb. rendes időben lett W éves (1970) és 12 éves (1981). mert 19(19-ben született. A gének hatása néha kiszámíthatat­lan ... Tovább kell kutat, ni! (Of. Szemes-Varga Béla) I. Kevés ember akad, aki nem találkozik olykor az öröklés jogi kérdéseivel, An. nól meglepőbb a tájékozat­lanság, amelyet tapasztalni lehet még az örökösödés leg. alapvetőbb szabályaival kap. csolatban is. Érdemes hót röviden áttekinteni: melyek a legfontosabb közérdekű tudnivalók az öröklésről és a végrendelkezésről. Kezdjük mindjárt azzal, h< ív örökölni törvény vagy végintézkedés (végrendelet, öröklési szerződés, halál ese­tére szóló ajándékozás) alap­ján lehet. Ha az örökhagyó után végrendelet marad, az öröklés rendjét alapvetően ez, tehát az örökhagyó szán­déka határozza meg. Ha nincs végintézkedés, akkor a törvénvben megha­tározott öröklési rend érvé- nvesül. Mi ennek a lénve. ge? A törvényes öröklés alaoia mindig valamilyen családi kapcsolat. Ezért van az. hogy például az elvált házastárs és az élettár» nem lehet törvényes örökös. Az elhunvt személy va­gyonának törvényes örököse elsősorban a Bvermeke. Tó tudni hogy a törvényes örök­lésnél az örökbe fogadott gyermeket is a vér szerinti gyermekkel azonos jogok il­letik meg. ó i* ugyanügy örököl. Több gyemnek ese­ten az örökséget fejenként egyenlő részekre kell osztani. Visszatérve még az örökbe fogadott gyermek sajátos jogállására, el kell monda­nunk, hogy ő nemcsak az örökbefogadó, hanem ter­mészetesen vér szerinti szü­lője után is örökölhet. Vagyis az új családban szerzett jo­ga a vér szerinti kötelékhez fűződő öröklési jogát nem érinti. Kivétel ez alól a tit­kos örökbefogadás esete. Ha az örökbe fogadott gyerme­ket újból anyakönyvezték, és az örökbefogadó szülőt vér szerinti szülőnek jegyezték be, az örökbefogadott és a , vér szerinti rokon között — az örökbefogadás fennállása alatt — nincs törvényes öröklési kapcsolat. Előfordulhat, hogy az örökhagyó gyermek már ko­rábban kiesett az öröklés­ből, például úgy, hogy ő is meghalt, Ilyenkor a törvé­nyes öröklési repd szerint a gyermek közvetlen leszár­mazottai, tehát az örökha­gyó unokái örökölnek. A magyar jogrend szerint törvényes örökösnek számít az, örökhagyót túlélő másik házastárs is. Ha azonban az örökhagyónak gyermekei, unokái vannak, a házastárs csak a hagyaték haszonélve­zeti jogát örököli. Ezt köz­ismertebben özvegyi haszonél­vezeti jognak hívják. Fontos hangsúlyozni, hogy az öz­vegyi jog a túlélő házastár­sat csak addig illeti meg, amíg újabb házasságot nem köt. A leszármazottaknak lehetőségük van egyébként arra, hogy az özvegyi ha­szonélvezeti jog korlátozását kérjék. Űjabban mód van már az özwegyi haszonélve­zeti jog mesfvóltáséra is. Ez azonban csak a túlélő há­zastárs és a gyermekek jo­gainak és méltányos érde­keinek figyelembevételével történhet. Ha az örökhagyónak nin­csenek leszármazottai, a túl­élő házastárs örököl. Itt azonban már bonyolultabbak a szabályok, hiszen más ren­delkezések vonatkoznak az úgynevezett szerzemény! és az ági vagyonra. A törvénye« öröklési rend szerint, ha nincs sem le­származott. sem háza stárs, akkor az örökhagyó szülei örökölhetnek, mégpedig fe­jenként egyenlő részben. Va­lamelyik szülő halála ese­tén a helyére az ő leszár­mazottai, vagyis az örökha­gyó testvérei lépnek. Melyek a legfontosabb tudnivalók a végrendeletről? Az első az. hogy végin­tézkedést tenni csak szemé­lyesen lehet, meghatalmazott utján tehát nem. A végin­tézkedéshez bizonyos fokú cselekvőképességre is szük­ség van. A korlátozottan cse­lekvőképes ember például csak közvégrendeletben te­het érvényes végintézkedést. A teljesen cselekvőképte­len személyek — így például az elmebetegek — érvényes végintézkedést egyáltalán, tehát semmilyen formában nem tehetnek, A magyar jog a végrende­let három formáját ismeri. Ezek: a közvégrendelet, az írásbeli magánvégrendelet és a szóbeli végrendelet. A legtöbb bizonytalanság, fél. reértés a szóbeli végrendelet körül van, Így erről érde­mes külön is szólni. Általános elv, hogy szóbeli végrende­letet tenni csak a -törvény által külön meghatározott esetekben lehet. Szóbeli vég. rendeletik, az tehet, aki éle­tét fenyegető, rendkívüli helyzetben van és így írás­beli magánvégrendelet meg­tételére vagy egyáltalán nincs, vagy csak jelentékeny nehézséggel lenne lehetősé­ge. Ilyenkor a végrendelke­zőnek két tanú együttes je­lenlétében, a tanúk által ér­tett nyelven, élőszóval kell előadnia végakaratát és egy­úttal-azt is ki kell jelente­nie, hogy ez a nyilatkozat egyben az ő végrendelete. ■Az örökléssel kapcsolat­ban gyakran felmerül az a kérdés is, hogy mit jelent a köteles rész? A jog az örök­hagyó legszűkebb családi köréhez, tartozó személyek (leszármazók, házastárs és szülők) érdekeit védi azzal, hogy az örökség meghatáro­zott hányadát még akkor is biztosítja számukra, ha ők a végrendeletből kimaradtak. A leszármazott köteles ré­szének mértéke az egyébként járó törvényes örökrész fele. Ezt. «ehát a gyermekeiknek mindenképpen meg kell kap­niuk. kivéve, ha őket az örökhagyó az örökségből ki­fejezetten kitagadta. Az ér­vényes kitagadásra azonban csak jogilag pontosan meg. határozott esetekben van le­hetőleg. Műsorok Kossuth rádió 5.30 • Lányok, asszonyok. B.55' Schumann: Spanyol daljáték. 9.20 Magyar mú­zsa. 10.10 Művés ütemezek. 10.56 Kodály: Concerto ze­nekarra. 11.19 „Nulla-négy’. (Dokumentumműsor). 12.20 Zenei anyanyelvűnk. A csángók, 12.30 Magyarán «zólva.., 12.45 Rossini: Otelló. 13.00 Kérdezz a másikról! 14.05 Két otthon között... 14.15 Maurizio Pollim két Chopin-polonézt zongorázik, 14.30 Az erő­sebb segíti a gyengét. 15.05 Oj zenei újság. 16.00 168 ÓRA. 17.30 A hegedű vir­tuózai. 18.13 Hol volt, hol nem volt... 19.15 Sport­hírek. 19.20 Csermák An­tal: Kesergő, lassú és friss. 19.27 Töltsön egy órát kedvenceivel! 20.27 Világ­színház. Az elveszett levél. 22.10 Sporthírek. 22.15 Ad_ I riana Lecouvreur (Opera­részletek). 22.55 Nagy mes­terek — világhírű előadó- művészek. Petőfi rádió 8.05 Az újjáépítés korá­nak feladatai. 8.20 Tíz perc külpolitika 8.38 A mikádó (Operettrészletek). 9.42 Házszám. 10.00 Szombat délelőtt. 12.00 Dzsesszfel- vételednkből. 12.33 Jó ebéd­hez szól a nóta. 13.30 Ének­lő ifjúság. 14.00 Ritmus! 14.35 Orvosok a mikrofon . előtt. 14.40 Füvößzene. 15.19 1 Operettdalok. 15.33 Kék mezőben fehér bot. 15.48 Márkus, a mágus- 16.35 Pophullám. 17.30 Népi ze­ne. 18.00 Ötödik sebesség — a KlSZ-kongreeszuson. 18.33 Francia sanzonok ma­gyar felvételeiből. 19.00 Ünnepi könyvhét 1981. 20.00 Operettek. 21.10 Népt muzsika.. 22.00 Szombat esti disco. 23.10 Slágermú- z»um. Miskolc 8.00 Hírek, időjárás, lap­szemle. 8.20 Visszapillantó, 8.30 Napjaink kérdésed... Önodvári Miklós jegyzete — A Beatles együttes slá. gereiből — 9.00 Észak-ma­gyarországi krónika. (A KISZ kongresszusáról je_ lentjük — ítéletet hirdet, tek az egri. IBUSZ vád­lottjainak ügyében — Pin­cék az épülő út alatt) — 9.30 Mikrofonlánc. 9,45 Ho­vá menjünk, mit csinál­junk? Zenés programiján, lat — Egy szerelem három éjszakája. Gyárfás Imre színházi kritikája — Sport 9.52 Műsorelőzetes .., 8.05 Tévétoma, 8.18 Csak gyerekeknek! 8.40 „Életet az éveknek. 9.10 Jean. Ehristophe (Ism.). 10.05 Keresztkérdés. 10.35 Pá­lyán maradni. Kispályás labdarúgó-vetélkedő 11.15 Tanácskozik a KISZ X. kongresszusa. 14.15 Ide­süss! 14.40 Az Orion űrha­jó fantasztikus kalandjai. 15,55 Nevető muzsika. Sza­kalap Sándor műsora gyér. mekeknek. 16.45 Üjjászüle. tés, 17.40 „Aki dudás akar lenni..17.55 Tanácsko­zik a KISZ X. kongresszu­sa. 18.35 Tájak, városok, emberek. 18.10 Tévétorna. 19.15 Esti these. 19.30 Tv- híradó. 20.00 Vers — min­denkinek. Balassi Bálint: Borivóknak való. 20.05 „Előttem az utódom”. 21.00 Tanácskozik a KISZ X. kongresszusa. 22.00 Svájc— Anglia. VB.selejtező láb. darúgó-mérkőzés. Közben: 22.50 Tv.híradó 3. 2. MŰSOR 17.00 Kérem a következőt! (Rajzfilm). 17.15 A hálózat hálójában. 18.35 Magnólia­kert (Tévéjáték). 19.30 Tv- híradó. 20.00 Asszonyok kiáltása (Görög film). 21.40 Tv-híradó 2. 22.00 Udo Jür­gens Berlinben (NDK ze­nés fűm). Mmm® 1941. május 39- szómba! _ (

Next

/
Oldalképek
Tartalom