Népújság, 1981. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-12 / 86. szám
1 Raküiätiak utjai Ahogy kimondjuk a szót: tanya, azonnal régen berögződött képeket idéz fel az emlékezet. Düledező falakat, reszkető kezű öregeket lát maga előtt az ember, olyan világot, amely rég pusztulásra ítéltetett, s az enyészet lassan, de biztosan már úrrá lesz rajta. Tovább erősítik ezt a közhelyszerű elképzelést. a vissza-viszatérő múltidézések, jól-rosszul sikerült riportok. megrázó vagy szentimentális filmek. Hálái dolog is erről beszélni, hiszen fogékonyak vagyunk a múlandóságra, a letűntre való emlékezésre, a nosztalgiára. Megnőtt ennek az érzésnek az ázsiója, divat lett erről az oldalról értékelni a változásokat. Ám. ha jól megnézzük, csupán egyik része ez a fejlődésnek. Igaz. hogy sokan költöznek be a fiatalok közül a városba, hatalmas társadalmi mozgás indult meg. De az utóbbi időben mintha ez megállt volna. Szükség van — és lesz is — olyanokra. akik távol élnek a településektől, s ott végzik munkájukat. Rákhát. Néhány ház sorakozik itt mindössze egymás mellett. meg egy-két istálló. Kiskörétől hét kilométerre van. Régen majorságnak nevezték az ilyet. Ahogy ideérünk, egy irodaépületet pillantunk meg, s ott kopogtatunk először, hogy megtudjunk valamit az itteniekről. Olyanokkal akadunk össze, akik kívülről látják ezt a világot. Szász Jánosné és Patkó Imréné nap mint nap Kisköréről járnak ide dolgozni. Ördög János gépkocsivezető segít nekünk abban, hogy közösen szedegessük össze a múlt szilánkjait. ö jól ismeri ezt a heAz országos események után szűkebb hazánkban is sor került a magyar nyelv hetének rendezvényeire. A TIT Heves megyei Szervezete idén az SZMT-vel közösen szervezi a különböző előadásokat, találkozókat. A megnyitó április 4-en kedden délután 3 órakor kezdődik a Szakszervezeti Székházban. Egeiben: Lévát Ferenc, az SIJMT titkára üd(fi.ilmiisöe 1981. április 12., vasárnap lyet, hiszen több mint tíz évet töltött itt. — Ez, ahol most vagyunk az úgynevezett Hágen-birtok volt, de rajta kívül állt még itt vagy tíz tanyaépület. Itt, velünk szemben találhattuk például Farkasék portáját, Kissékét pedig a túloldalon, de ezek szépen el is tünedeztek. A környező földekből jött létre az állami gazdaság területe. Heveshez 1978 óta tartozik Rákhát, mint önálló kerület. Állattenyésztés és főleg rizstermelés folyik nálunk. vözli a megjelenteket. Ezután dr. Bakos József kandidátus tart előadást Nyelv és magatartás címmel. Ezt követően tájegységünkön mintegy hatvan alkalommal találkoznak a TIT-előadók a közönséggel. Az egyik központi téma a bevezetőben elhangzott gondolat: a beszéd és a kulturális szint között összefüggés van, mindenkinek törekednie kell arra, hogy érthetően és szépen fejezze ki magát. Ezenkívül lényeges problémának látlak az ifjúság nyelvi ismereteinek bővítését s a csaiaiok szerepét is. — Hogy hány család lakik itt? Összesen tizenegy, de ebben egyedülálló asz- szony is van a fiával, meg aztán három férfit a kis „munkásszállón” helyeztek el. Kisköre közel van: mindennap kis mikrobuszon szállítják be a nyolc óvodást és a 12 iskolást. Nem vagyunk elzárva, hiszen járnak ide máshonnan: 40—50 személy dolgozik még itt. akik Tisza- nánáról, Pélyről, TarnaszentGábor jó kedélyű, jellegtelen külsejű fiatalember. Nem nagyon lehetett kihozni a sodrából. Legalább annyira közömbös volt a saját, akár a világ dolgai iránt. Pedig ha egy kicsit megerőltette magát, vágott az esze, mint a borotva. Talán csak azzal lehetett igazán felbőszíteni, ha kedvenc csapatát, az MTK-t szapul- ták. Arra viszont mór teljesen felszaladt a pumpája, amikor kollégái hétfőnként így fogadták: — Ne szomorkodj, öreg fiú, az NB II. középcsoportját úgyis erősíteni kell. Gábor az érettségi után egy nagyvállalatnál állt munkába. képesítés nélkül. Ekkor viszont elhitette környezetével, hogy változott a helyzet, legalábbis olyan dolgokhoz is érdeklődő képet vágott, amik a legcsekélyebb módon sem birizgáltág meg figyelmét. Gábort szerették a lányok, s ő is meglehetősen szerette őket. Sőt. az idő múlásával még a vállalatnál is megkedvelték. Egyik reggel főnöke egv felvételi lap°t tett az asztalára. — Ügy érzem, hogy még miklósrŐI ée főleg Kisköréről érkeznek. Beszélgetőtársaim közül Ördög János az, aki hosszabb ideig itt lakott, de néhány évvel ezelőtt ő is elköltözött. Következőképpen indokolja döntését: — Bizony, régen nem volt ilyen kellemes, mint manap. ság, a villanyvezeték is csak 1961-ben ért el idáig. Most már majd minden lakásban van fürdőszoba, televízió . . Hiába, nekünk kicsit sok volt már az itt eltöltött idő nem lehet olyan könnyen elfelejteni a nehézségeket. In kább bementünk néhány évvel ezelőtt Kiskörére a családommal. De a mostaniaknak jobb. bár nem cserélnék velük Az ágazatvezető. Mészáros István, nagyon fiatal ember Mindössze 28 éves. s három éve került ide, Hogy honnan jött. azt is hamarosan megtudjuk. — Pesti születésű vagyok, és Szarvason végeztem el a mezőgazdasági főiskolát. Ott is nősültem meg, a diploma megszerzése után a környéken szerettünk volna maradni a feleségemmel, de rém lehetett. Gondban voltam, mivel katonaság előtt álltam, nem tudtam mitévő legyek. Végül a fővárosba költöztünk, ahol a VIZI- TERV-nél kaptam állást. Aztán a „sereg” következett. Leszerelés után döntenem kellett, hogy merre tovább. Érdekes, szép volt, ami körül vett, de én másra vágytam, s önálló lakás is kellett; jött a gyerek. Az egyik újságban a hirdetések között akadtam rá erre a helyre. Eljöttünk. Ügy néztek rám, mint akinek elment az esze, hogy otthagyom a jó pesti vállalatomat. De nem bántam meg, hogy ezt választottam, azért sem, mert rizs- zsel foglalkozunk, s — furcsa kimondani — nagyon szeretem ezt a növényt, kötődöm hozzá. • — Itt jó, nyugodt, csönd vart. Az sem mindegy számomra, hogy közel a föld, nem kell sok kilométert utazni, mint máshol. Mondjuk hétvégeken nehezebb, mert csak a szomszédokra lehet számítani, nincs autónk. Bár nagy előny, hogy nem messze tőlünk megáll a Kál-Kápolna—Kisújszállás között < közlekedő vonat. Persze nem panaszként mondom, hiszen vállaltuk ezt az életet. Megvan itt is a maga ellentmondása mindennek, például könnyebb állatot tartani, mint máshol, de nehezebb számára takarmányt szerezni. — Az orvos kérdése a legnagyobb gond: volt egy kitűnő „dokink”, Kisköréről járt ki, de az elmúlt esztendőben Mongóliába ment. Azóta jelent problémát számunkra ez a kérdés, hiszen különféle helyettesítésekkel oldják meg az egészségügyi elléUst. Ezért fogja el az ftem késő, ha továbbtanulsz — mondta — szükségünk van rád, de ahhoz el kell végezned az iskolát Gábor bólintott, s kénytelen-kelletlen, kitöltötte a felvételi papírt. Amikor arra a kérdésre kellett válaszolnia, hogy milyen idegen nyelvet beszél, beírta, hogy oroszolasz. Pasztán csak azért, mert olyan jól hangzik. Az írásbelin úgy-ahogy túljutott. A szóbeli előtt viszont sokat nyomott a latba főnökének véleménye, amit így foglalt össze: — Kollégák! Láthatnak mindjárt egy ügyefogyott, megjelenésében kissé hülyének tűnő fiút. Beszélni egy kicsit nehezen tud, de én — ha sikerül ezt az iskolát elvégeznie — sokat építhetek a srácra. Szakmailag már most egész* ti kiváló. A felvételi bizottságban foglalt helyet a Rómából három évig kiküldetésből nemrég hazatért szaktekintély is, embert néha a bizonytalanság érzése. Bár hozzá kell tenni, hogy ha súlyos az eset, Hevesről gyorsan kijön a mentő. Nem telik ez több időbe, mint amikor egy nagyváros forgalmán kell keres ztülevickélni. — Hogy van-e lehetőségünk a kulturálódásra? Szerintem csak önsajnáltatás. amikor arról beszélnek a tanyasiak. hogy hátránvos helyzetben vannak. Rendelkezésre áll a tévé. rádió, s az újságok is mindig kezünk ügyébe kerülnek. Még filmeket is hoznak havonta kétszer, s az ebédlőben vetítenek. Azt hiszem Budapesten sem jutnék el színházba gyakrabban mint évente két-három alkalommal. Ennyit viszont az állami gazdaság szakszervezeti bizottsága és a KISZ is megszervez. No meg itt vannak a gyerekek is. Természetesen más egy nőtlen fiatalember esetében a helyzet, de ha esetleg discóra, társaságra vágyik, „zsebébe rakja a lábát”, és kiszalad a vasútállomásra. Itt — mivel munkaterületnek számit — nem lehet szeszes italhoz jutni. Szerencsére. Ha valakinek ez kell, szintén hosz- szú kilométereket utazhat.-r Mindent több oldalról lehet megközelíteni. Nem zsúfolódik itt össze annyi ember, hogy nyomasztó legyen, de meg lehet unni a társakat. Mindig ugyanazokkal beszélgetek, egyiknek a totó, másiknak az anyadisznó, harmadiknak pedig a fokhagyma a témája. Mindenesetre mostanában jól érezzük itt magunkkal: némi zajjal járt az átállás, amikor a hevesi ÁG-hez kerültünk. De most már nyugodt az élet. Búcsúzóul végigsétálunk a házak között: szépek, újak, nem juttatják a látogató eszébe a sokszor idézett düledező épületeket. Megnézzük a gondosan rendben tartott ebédlőt, ahová esténként még pingpong-asztal is kerül. Benézünk a kis könyvtárba is, amelyet különösen télen látogatnak igen gyakran. Körbejárunk: itt laknak Zsákék, itt Mezeiék, itt pedig Tóthné a fiával és így tovább. Mindenütt tv- antenna magasodik, s reggelente napilapok, folyóiratok érkeznek, hogy hozzák a világ új híreit, eseményeit. Errefelé visz tehát a rákhátiak útja. egvre inkább bekapcsolódnak a vérkeringésbe. — Milyen szinten beszél olaszul? — kérdezte. — Jól. — válaszolta természetesen olaszul Gábor, s tudta, ha itt most kérdezni hagyja ezt a majdnem itáliait, akkor vége mindennek. , Elkezdett hát gyorsan, a dallamos nyelven mesélni, s a következő történetet adta elő: (ehhez annyit kell tudni, hogy a cipészműhely és az országház szó között alig van vjalami különbség az olaszban!. — Levelezek egy olasz fiúval, s az elmúlt nyarak egyikén meghívtam, s bemutattam neki Budapestet. Amikor az Országház elé értünk, nagyon elcsodálkozott. A következő nyáron én is voltam Rómában, majd megint ő jött Budapestre — hadarta még mindig olaszul. — Amikor újra a Duna-parton sétáltunk, izgatottan megkérdezte: — Mondd. Gábor, ebben a gyönyörű épületben még mindig cipőt gyártanak? Az Italát megjárt szakteRangkórság T Volt nekünk egy tanító ■ nénink, Privitzer Ilonka, aki idestova öt évtizeddel ezelőtt olyan hatással volt rám. hogy akkoriban mindenáron az ö pályáját akartam választani. Ez később így is lett. de közben, s már érettebb fővel, a tanítás. a tanítóság külsőségein kívül lényegének vonásai erőteljesebben jutót- J tak bennem fölismeréshez. < Mert ki a tanító? Mi a tanító? Az élet legnagyobb csodájának kupálója. Aki apró. értelmetlen lényből nevel olvasó-író embert, kinyitja látását, megnyitva számára az egész világ szellemi kincsének jussát. • fölfedezve valójában magát az életet. ' Hogy miért bocsátottam ezt előre? Mert utóbb a ta. nítói rang, a tanítói titulus kezd kiveszni a köztudat- 1 ból, nevelésügyünk szolgálóinak hiearchiájából, vagy inkább pejoratív kicsengést, felhangot nyer a i szakmában, s annak kö- i zelálló köreiben. Ma már \ nem ismerünk csak tanár urakat, professzorokat, s a szakfőiskolai, minősítéstől, a diplomától függetlenül a , tanítók, tanítónők is szí- | vesebben nyugtázzák azt a j 'fajta megszólítást, mintsem \ tisztes, nagy elődöket, pél- ] dákat tudó mesterségük l szerint becsültesSék magú- 1 kát. i Pedig micsoda tettek fe- ; szülnek ma is egy-egy jó tanítóban, a szolgálatnak | micsoda minősítő megnyit- < vánulásai! Elég utalnom a ' betűvetésre, az olvasásra oktató tanyai, falusi tani- • tők, tanító nénik áldozataira. Ami gyakorta felöleli — a sötétséget elűző lámpások jelképével élve — a felnőtt lakosság elméjének megvilágosítását. tudásszintjének és kultúrájának gyarapítását is. Minek hát a tanárurazás, a tanárnénizés az általános iskolák alsó tagozatán. Gyakorló pedagógus ■ éveimben magam sem tűrtem meg a rangkórság ilyesféle módját. Mindig olyannak éreztem, mint amikor a hadnagyot vala- ; minő megfontolásból Me- 1 téktelenül ezredessé ütik. Mindkettőre gond, felelősség. feladat bízatott, egyforma ■ fontossággal, de legfeljebb ezek milyensége minősít, mintsem a sarzsi. Ezért örülök mindmáig, 1 amikor szülővárosomban, egykori pedagógus éveim i színhelyén, volt tanítvá- ; nyaim így köszönnek rám: i Jó napot, tanító bácsi! 1 Ilyenkor meleg fonja körül a szívemet, és Privitzer Ilonka néni jut eszembe, aki nagyszerű példaként, s tanítónői sarzsival költözött az örökkévalóságba, amit emberségével teremtett magának. Moldvay,Győző kintély nagyot nevetett, s ' miután elmesélte a sztorit a kollégáinak, javasolta, hogy Gábort vegyék fel. Felvették. Gábor kifelé jövet az épületből, várta főnöke dicséretét, de helyette majdnem szidást kapott: — Azt mondom a felvételi bizottságnak, hogy idejön most egy gügye-hülye, aki még beszélni sem tud, s erre te zsebre vágod olaszból a három évig olasz földön, olasz kutatással foglalkozó mérnököt — morogta az öreg a bajúsza alatt. — Ne búsuljon, főnök — vágta hátba most már teljes jogú kollégának érezve magát Gábor. — Mesélek én magának is egy történetet: olaszból eddig minden vizsgán megbuktam, kivéve az érettségit. De ott is csak azért nem. mert az előbbi mesét kellett bevágnom. Azt mondta az olasztanár, hoav akármilyen tételt húzok, ezt mondjam el, mert ha nem. hát. . . Én akkor azt ó*>v .megtanultam, hogy még ma is fújom, még ha álmomból felköltenek is. Kis Szabó Ervin NYELV ÉS MAGATARTÁS Az anyanyelv hete megyénkben Gábor László Felvételi
