Népújság, 1981. április (32. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-11 / 85. szám

1 1981. április 11., szombat A Nap kel 6,04 órakor — nyugszik. 19.28 órakor A Hold kél 11.19 órakor — nyugszik 2,08 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon LEÓ nevű kedves olvasóinkat! Eredeti formája a Leonhard volt. Az ófelnémet nyelv, ben a „lewo” (a mai német Lőwe) oroszlánt, a „hart” pedig „erős, merész”-t jelent. 0—0 Harminchat évvel ezelőtt szabadult fel a buchenwaldi koncentrációs tábor; ezt a napot azóta is a buchen­waldi eskü elhangzásának napjaként, a koncentrációs táborok felszabadulásának ünnepeként tartjuk számon. A nagy s-zámú hitlerista koncentrációs tábor egyik leghirliedtebbje éppen a buchenwaldi volt. Er. Weimar- tói hét kilométernyire terült el. s még 1934-ben állí­tották fel, német politikai foglyok számára. Ebben az egyetlenegy koncentrációs táborban több mint 55 ezer embert öltek meg a hitleristák, közöttük 1944-ben Ernst Thalmannt, a nemet és a nemzetközi kommu­nista mozgalom kiváló harcosát. 1945 májusában — kommunista vezetés alatt — fellázadtak a foglyok és felszabadították masukat. Az NDK kormányának ha­tározata Buchenwaldot nemzeti emlékhellyé nyilvání­totta, ahol több nemzet — közöttük Magyarország — együttesen emelt emléket a sok tízezer mártírnak. Időjárás: Várható időjárás ma estig; csökkenő felhőzet, valószí­nűleg csapadék nélkül. Többnyire mérsékelt, északi, északkeleti szél. A várható legmagasabb nappali hő­mérséklet IS és 21 fok között. Egerben este 7 órákért KAVIAR ÉS LENCSE Katona bérlet EGRI VÖRÖS CSILLAG Telefon: 11-888 Du. fél 4 és este 19 órakor; Autóversenyzők «#■ ORVOSI I^UGlEÜ^jl Egerben: 32«mbaton délután 2 órától hétfő reggel 7 óráig a Óajcéy-Zsiliftszky utcai rendelő­ben. Teléfón: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet helye: Eger, Kossuth Latjos n. fi. szám alatt. Telefon: 11-640. Az ügyeiét igénybe vehető: hétköznapokon este 10 órától reggel 7 óráig. Vasárnap és ün­nepnapokon: előző nap délután 14 órától az ünnepet követő nap reggel 7 óráig. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától este 20 óráig, vasárnap es munkaszüneti napokon reg­gel 8 órától este 20 óráig, a Technika Házában. Az Eger környéki összevont ügyeleti szolgalat: Egerben, az Alkotmány utca 8. szám alatti orvosi rendelőben látja el az alábbi községek gyermek- és felnöttbetegeit: Andornaktálya. Makiár, Ostoros, Novaj, Kere- csend, Demjén. Felsőtárkany, Nősz vaj. Az’ügyelet igénybe ve­hető vasárnap és ünnepnapo­kon: ejőző nap délután 14 órá­tól az ünnepet követő reggel 7 óráig. Telefon: llr669. Gyöngyösön: szombaton 14 órá­tól hétfő reggel 7 óráig. Tele­fon: 11-727, Fogorvosi .ügyelet: délután 15 —18 óráig. Mindkét ügyelet he­lye: Széchenyi u. 1. szám. pyermekprvósi ügyelet: dél­után 13—18 óráig. Ügyelet helye: Puskin utcai gyermekrendelő. Vasárnap és ünnepnap réggé] 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 11-727. Fogorvosi ügyelet: 9—12 óráig. Mindkét ügyelet helye: Széche­nyi u. 1. Gyermekorvosi ügye- ' let 0—12 óráig. Helye: Puskin utcai gyermekrendelő. Hatvanban: szombaton 12 órá­tól hétfő reggel *7 óráig a ren­delőintézetiben. Telefon: 10-04. Rendelés gyermekek részére is. Fogorvosi ügyelet vasárnap 8 —10.30 óráig. Gyermekorvosi ügyelet vasár­nap 8—10 óráig a rendelőintezet gyermekszakrendelésén. Tele­fon: 10-04. KÖJAL-készenlét Egerben dél­után 17 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 10-004 és 14-49fi. Színes magyar film Este fél fi és 8 órakor: Őszi szonáta Színes svéd film EGRI BRODY Telefon: 11-773 Du. 4 és 6 órakor: Münchhausen báró csodálatos kalandjai Színes, szinkronizált francia rajzfilm Este 8 órakor: Szál! a kakukk fészkére Színes, szinkronizált amerikai film EGRI ÜTTÖRÖ Du. 3 órakor: Valahol Európában GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. fél 4 és este 7 órakor: A repülés mégszállotjai I—n GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Du. fél 4 órakor: Hogyan lehet megijeszteni egy oroszlánt? Este fél 6 és fél 8 órakor: Lavina HATVANI VÖRÖS CSILLAG Piedone Afrikában HATVANI KOSSUTH Dübörgő csend FÜZESABONY Kramer kontra Kramer PETERVASARA Egy kis indián ' ont IlliisVUUlNH V : ■ • "tiüy-'t KIÁLLÍTÁS a bervában Harmincéves a Finomszerelvénygyár A kiállítás egy részlete (Fotó: Kőhidi I.) Ma már 30 évesek azok a fiatalemberek, akik egy- időben születtek az egri Fi- nomszierel vény gyárral. Ez az emberöl tőn yi időszak késztette a mai bervaiakat arra, hogy e három dolgos évtizedet bemutató kiállí­tást rendezzenek a gyári fiatalok, illetőleg a pálya- választás előtt. álló meghí­vott iskolások számára. A kiállítás tegnapi, ünne­pélyes megnyitóján Kócza Imre' vezérigazgató köszön­tötte a meghívottakat. A rövid megnyitó beszéd után Kócza Imre kalauzolta vé­gig a megjelenteket a kiál­lítás tablói előtt. Az alig száz méteres ki­állítási út egy harmincéves, szüntelen megújulás állo­másait mutatja be. Az Iro- dagépgvár — e néven ala­kult 19M. március 19-én a mai nagyüzem elődje — első termékeitől a finomszerel­vényekig sorban láthatok a változó gyártmányok. A Rekord injekciós fecsken­dők például, amelyekből 20 millió készült; a közis­mert Berva és Panni robo­gók. — belőlük 50 ezer íagyta el a gyárat. De a kávéfőzők, az üzemanyag- x>rlasztok és a kerékpáral- .atrészek is a múltba íme. ült szereplők közé tartóz­lak. Folytatásuk a mai, mmár vég’eges termék­struktúra összetevői: a pneumatikus- alkatrészek, berendezések. olajszabályo­zók. A gondos, magas szín­vonalú termékkiválasztás, és a külső szellemi erőket is hasznosító termék-, illet- , ve gyártásfejlesKtés mára szép üzleti sikereket is ho­zott. A gyár termékeinek 40 százaléka kerül határain­kon túlra, — több mint húsz országba, — a tőkés export pedig általában meg­duplázódik ötévenként. A kiállításon a 14 aranyjelvé­nyes újító portréja is érzé­kelteti: harminc év alatt nemcsak gyár, hanem mun­káskollektíva is formálódott a Berva-völgyben. Szavalóverseny HÉT VÉGI PIACI JfELENTÉS Vers- és prózamondó ver­senyt hirdetett a Művelődési Minisztérium, a Bolgár Nagy- követség és rpás intézmé­nyek Nagy László emlékére és a bolgár állam fennállásá­nak 1300-ik évfordulója tisz­teletére. Ehhez a kezdemé­nyezéshez kapcsolódtak me­gyénkben is, s nagyarányú szervező munkába fogtak. Ennek köszönhető, hogy sző­kébb hazánkban az átlagos­nál több jelentkező volt: száznál is több szavaló mér­te össze a területi selejte­zőkön tudását. Végül a fia­talok közül 3Q-an kerültek be a mai döntőbe, melyet a költészet napja tiszteletére délelőtt 10-től az egri Me­gyei Könyvtárban rendeznek meg, Olcsóbb az uborka és a hagyma Az áprilisi piacon viszony­lag többféle primőrrel ta­lálkozik a vásárló. Van uborka, retek, hagyma. Árul­nak parajt, sóskát és kapha­tó a vitamindús savanyú ká­posztából is. A ZÖLDÉRT, nél megjelent az új karalá­bé. A gyümölcsök közül al­mából van a legnagyobb vá-' laszték. Olcsóbb az uborka és a hagyma. 1,70—1,80, az uborka 70, a retek 5—10, a hagyma 4—5, a fokhagyma 50, a paraj 20, a sóska 25, az alma 14—16, és a savanyú káposzta 14 forint. GYÖNGYÖSÖN EGERBEN A pénteki szabadpiaci árak alapján; a burgonya kilója 8, a sárgarépa 15, a petrezselyem 17, a vörös­hagyma és a fejes káposzta 12, a kelkáposzta 20. a salá­ta 5—10. a paradicsom 260 forint volt. A burgonya 8—12, a tojás Kitüntető oklevél a tsz-nek Javult Hatvan közlekedési morálja HATVANBAN állatorvosi Ogtelet A hét utelsó munkanapié» reggel 1 órától, a munkaszüneti napon 38 óráig: Eger: Állategészségügyi Állo­más Allatkórháza, Eger, Szövet­kezet u. 4. (Az Egerhez tartozó, valamiét a bélapátfalvi, bát.sri és makiári állategészségügyi kör­zetben.! Telefon: 12-388. Füzesabony: vtztársulat Rá­kóczi u. 43. Telefon: 3. Gyöngyös: Allatkórház. Tele­fon: 11-645 Hatvan: Városi tanács. Kos­suth tér 2. fszt. 30. Telefon: 19-97. Heves: Heves megyei Tanács V B. Járási Hivata. Telefon: I'M Megtartotta éves beszá­moló ülését Hatvan Város Közlekedésbiztonsági Taná­csa. Az 1980-ban végzett munkáról Kovács József rendőr alezredes, a KBT el­nöke számolt be. Mint megtudtuk, a bale­setek megelőzését szolgáló propaganda tekintetében igen hasznosnak bizonyult 1980- ban a tízezernél több részt­vevővel tartott 88 felvilágo­sító előadás, továbbá a Dam­janich Szakmunkásképző In­tézet vándor tanpályája, amelyet sikeres vetélkedők­nél is igénybe vettek a vál­lalatok. iskolák. A hatvaniak oktatási és nevelési szakbi­zottsága megyénkben első­ként hozta létre szakreferen­si hálózatát, hogy az ifjúság közlekedési szemlélete minél u-i.vocehben alakuljon. Ha­sonló célt szolgál a nemzet­közi iskolakupa, amelynek megyei döntőjében négy- hatvani diákot is találtunk, a technikai szakbizottság pedig a „Vezess biztonságo­san” mozgalom keretében végzett különösen jó mun­kát. E tekintetben követel­mény, hogy az idén szapo­rodjék a csapatot indító vál­lalatok száma, mint ahogyan javíthatja a térség közleke­dési rendjét az az együttmű­ködés, amelyet Jászberény, Pásztó, Gyöngyös közleke­désbiztonsági tanácsával épí­tettek ki a hatvaniak. Az idei feladatokat dr. Hargitai Rezső, a KBT tit­kára ismertette, különös fi­gyelemmel a kerékpárosok, motorosok, és a gyalogosok körében szervezendő munka fokozására, a közlekedésren­dészeti oktatás kifejlesztésé­re. Ezek személyi feltételei­ről. a segítőkészség növelé­séről beszélt hozzászólásá­ban Juhász Ferenc, a városi pártbizottság titkára is, aki néhány kirívó példával hív­ta fel a figyelmet játszóte­rek veszélyességére, a tech­nikai támogatás szükségére. Az ülés befejezéseként megjutalmazták azokat a tár­sadalmi munkásokat, akik az 1980-as mozgalmi évben a leghasznosabban dolgoztak. A KBT elnökségének hatá­rozata szerint kitüntető ok­levélben részesítették a Le­nin Termelőszövetkezet kol­lektíváját. amely különösen sokat tett a biztonságos köz­lekedés érdekében. a zöldért Arai HEVES MEGYÉBEN Lottó­nyerőszámok A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szeri a Szolnokon megtartott 15. , e. ti lottósorsbláson a követke. ző számokat húzták ki: 15, 27, 40, 47, 76. — JAVULÓ KÖRÜLMÉ­NYEK KÁLBAN. A VBKM káli gyáregységében . öltoző- és fürdőépület kialakításá­val javítottak a korábbi helyzeten. A szociális léte. sítménv átadás-átvételére április 16-án kerül sor — ESZPERANTISTÁK TŰ. RAJA. A Megyei Művelő, dési Központ -eszperantó- klubja az idén is megren­dezi hagyományos, „rügyfa. kadás” nevű túráját. A résztvevők a 12 kilométeres útra április 12-én, vasárnap reggel 7 óra 42 perckor in­dulnak Egerből a putnoki vonattal. — KITÜNTETETT MEZŐ­GAZDASÁGI BRIGÁDOK. A Heves megyei Termelő­szövetkezetek Területi Szö­vetsége és a MEDOSZ He­ves megyei Bizottsága ta­nácskozást rendezett pénte. ken Egerben a szocialista brigádok vezetői és a ver­senybizottságok elnökei rész­vételével. Értékelték a ta­valyi eredményeket, megbe­szélték az idei feladatokat s kitüntettek, megjutalmaz­tak félszáz élenjáró csapa­tot, tíz szövetkezeti veze­tőt. — KÖRNYEZET- ÉS TER­MÉSZETVÉDELEM. Pén­teken tartotta alakuló ülé­sét és első tanácskozását a HNF újjászervezett megyei környezet- és természetvé­delmi munkabizottsága. Ez alkalommal megtárgyalták a népfrontbizottságok öt é szóló feladatait és jóvi hagyták a szakmai bestüle, idei munkatervéi. A pénteki szabadpiaci árak szerint: a burgonya és a sárgarépa 8, a petrezselyem 14, a vöröshagyma 11, a fe­jes káposzta 10, az új kel­káposzta 40. a saláta fi, a pa­radicsom 300, a karalábé 6, zöldpaprika 7, a tölteniva- ló 13, az uborka 60, a hóna­pos retek 7 forint volt. A zöldhagyma 4, a fok­hagyma 80, a paraj és a sós­ka 20, a téli alma 12—13, a körte 22, az új karalábé 9, a héjas dió 35, a száraz bab 30, a lencse 65, a savanyú káposzta 12, a mák 70 és a dióbél 100 forint. — KIÁLLÍTÁS HATVAN. BAN. Vasárnap a Hatvani Galériában Giczy János fes­tőművész alkotásaiból. nyílik kiállítás. A tárlatot — amelynek megnyitóján, dél. előtt fél tizenkettőkor So­ber Antal író köszönti az érdeklődőket — május 10-ig látogathatja a közönség. A pénteki szabadpiaci árak a következőképpen alakul­tak: a burgonya 7, a fejes saláta 3—6, a fejes káposz­ta 9, a hegyes erős paprika 4—6. a karalábé fi, a zeller 12. a zöldhagyma 4, a fő- zöhagyma 10, a petrezselyem 14, a sárgarépa 6, a retek 3—6, a paraj 25 forint volt. A sóska 28, a cékla 7, a torma 22, a savanyú káposz­ta 12, a mák 60, a dióbél 110, a száraz bab 24, a téli alma 10—14, és a héjas dió 28 fo­rint. — FELELŐTLEN TRAKTO. ROZAS. Csütörtökön az egyetemi tangazdaság nagy­gombosi kerületének javí­tóműhelye udvarán, Tófb József tmk-dolgozó engedély nélkül ült egy alapjáraton hagyott traktorra, majd el­indult vele. Húsz méter! haladt vele, amikor több dolgozót is elütött. Az el­gázolt emberek közül Peti Ferenc tangazdasági és Fe- renczi Gábor hatvani, MÉH- telepi dolgozót életveszélyes sérülésekkel szállították a hatvani kórházba. — LAPUNK TEGNAPI SZÁ­MÁBAN az egri vármúzeum igazgatójának neve nyomdai elírás következtében téve. sen jelent meg. A honis­mereti fórumon — helyesen: dr. Bodó Sándor szólalt fel. A pénteki elárusítóhelye­ken: a burgonya kilója 6,40, a vöröshagyma 10, a sárga­répa 8—9. a gyökér 12—13, a zöldhagyma 4, a tojás 1,50, az uborka 54, g saláta 4—6. a retek 5,50, a paprika 7,50 —10, és az új karalábé 5,60. — GYÖNGYÖSRŐL — CSAK A SKÁLÁNAK. Választék­bővítő új fogyasztási, köz­szükségleti cikkek egész so­rát ígéri az ipar az idei évre. KözirKik a Skála Áru­ház az őszi BNV-íi bemu­tatott, „Gyöngyös” nevű ele­mes bútor kfcárőtegos íor.' gaimazójSL A gyártó gyöngyö­si Mátravndékl Építő- és Szak­ipari Szövetkezet az elő— a há­ló- és nappaliszoba berendezé­sére egyaránt alkalmas, 196 féle elemből álló bútorcsa­ládból az idén 30—40 millió forint értékűt szállít. A Magyar Szectailsta Munkáspárt Heve- megyei Bizottságé és * Heve« megyei Tanács napilapja. Főszerkesztő: PAPP TANOS - Kiadta- a H»vm> megvet f-sn. kiadó Vallaiat. Feleló« kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC - Szer kesztősége - Eger. Beloiannisz u. 3. 3301 (Pf.t 23.) Telefon 13-352 13-644 13-988 GvönmrőS Rozsa u. I. 3208 Telefon: 11-897. Hatvan. Kossuth >ér 8. 3800 IVár»s1 tanács épülete.) Telefer: 10-51. Kiadóhivatal: Eger. Beloiannisz u 3 rpt - 'ja, Telíí.ós IC-bOl 1 n..e-C i Uenno. Dacto rlőíiootAc) -4J4 • 9A C* -»««.JA.... .0/4 ma ___ a „7 «. 177 ... . ~“VlP'' _ 9 ' lT «'*■» 1 QlöT*n,I 1 3-381, 12-856. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetést dií: egy hónapra 34 Ft, negyedévre !02 Ft, egy évre 400 Ft.' Előfizethet«: a hfrÍsDké2besfifl n*ctahlvatal»k-r,íl és kézbesítőknél, — index; 30033 - Révai Nyomda Egri Gyáregysé ge. Eger, Vincellériskola t>, 'S, sz, Igazgató; HORVATH JOZSEFNE - HU ISSN 0133-0705. **

Next

/
Oldalképek
Tartalom