Népújság, 1981. március (32. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-29 / 75. szám

Balogh László: Az ihlet perce

„A lírikus Arannyal mostohán bánt a kortársi kritika éppúgy, mint az irodalomtörténet.” Így vezeti be a szerző könyvének előszavát S valóban, a köztudat Arany János neve mellé ma is elsősorban az epikát, a balladákat társítja. Ez a szemlélet hatja át a tankönyveket, ez él mindannyiunkban Aranyról, mint lírikusról legfeljebb az öszikék kapcsán ejtenek szót.

Balogh László könyvében, amely a Tankönyvkiadó gondozásában látott napvilágot, kísérletet tesz egy teljesebb Arany-portré megrajzolására. Az a szándék vezeti, hogy megmutassa olvasóinak: nem csupán élete alkonyán, hanem már jóval előbb, a Petőfivel való kapcsolat kialakulásakor megszólaltatja a lírai hangot. Közvetlenül a Toldi sikere után — mint ez köztudomású —, Petőfi verses levelében üdvözli a pályatársat, s a levélre íródik Arany Válasz Petőfinek című episztolája. A két vers összevetéséből kitűnik, hogy

Arany „képei, jelképei szüntelen szemben állnak Petőfi dicsőítő képeivel”, ö mindenképp kisebbíteni akarja sikerét, hiszen a már országosan ismert poéta barátsága a legnagyobb díjat jelenti számára. Ezért írja: „Zavarva lelkem, mint bomlott cimbalom;.”

Balogh László a versek struktúrájának felfejtése során rávilágít Arany sajátos, egyéni lírikus világára. A Leteszem a lantot című versben az elégikus hangra figyelhetünk fel, melynek előzményeire is utal a szerző. Érdekes megfigyelni ennek a költeménynek az időkategóriáit: jelen. múlt. jövő, melyek sajátos értékrendszer hordozói. A Reményem elemzése pedig arról győzi meg az olvasót, hogy „a jelkép- rendszer üzenete alapján itt elsősorban nem a „közönséges ember”, hanem az alkotói személyiség válsághelyzetéről van szó”. Meggyőző az Ősszel, a Kertben. a Vágtat a ló meg a többi ismert Arany-vers bemutatása is.

Külön figyelmet érdemel. Az ihlet perce, hiszen Aranynak ez az egyetlen szonettje, s mint nála szokatlan versforma. ..megkülönböztetett helyet tölt be költészetében”.

Ez a vers örökíti meg az alkotási folyamat első pillanatát, azt, amikor a költői mű eredményessége még bizonytalan. Az Epilógust hatvanévesen irta a költő, akkor. amikor a számvetésék, idejét éli. Noha korábban is tett élete összegzésére kísérletet. az a költemény azonban életének, a jellegzetesen, Argnv Jánös-i életnek teljes summázata. ; .

Balogh László könyvét mindazoknak ajánlhatjuk, akik Arany Jánosról többet akarnak tudni, mint £ tankönyvek magyarázatai. Pedagógusok, általános és középiskolás diákok egyaránt haszonnal forgathatják e kötetet, s a költészet kedvelői számára is értékes olvasmányul szolgál.

Dóra Zoltán

Bírner Tibor Atkári menyecske című portréja a kiállítás egyik legjobb plasztikája (Fotó: Köhidi)

Az írástudó felelőssége

Március 23-ig taríott nyitva Gyöngyösön a Mátra Művelődési Központban a megye amatőr képzőművészeinek kiállítása.

100 éve született Roger Martin du Gard

Az 1937-ben Nobel-díjjal kitüntetett Roger Martin du Gard írói pályájának íve egyszerre mondható tipikusnak és rendhagyónak a huszadik . századi francia polgári irodalomban.

Élete nem bővelkedik látványosan rendkívüli eseményekben; a Levéltári Főiskolán ■ szerez oklevelet, majd Boldogulni című regényével tűnik fel az irodalmi életben. Ezt Jean Barois (magyar fordításban: Egy

lélek története) című levélformában írt regénye köpeti ""festtT vesz' az első ví- ' lághábo'riibat-1,' Utána még-' alkotja életé főművét; a Thibault családot.

Ami munkásságának tipikus voltát illeti ez nem a pályakezdés szokványosságára vonatkozik, hanem éppen legnagyobb alkotására, a hatalmas sodrású regény- ciklusra, amely egy olyan folyamat része, amelyből szinte egyetlen nemzeti irodalom sem maradhatott ki hatalmas jelentőségű vagy

szerényebb igényű alkotások révén.

A századforduló táján a polgári társadalmakon olyan válsághullám söpört végig, amelynek hatása alól a társadalmi berendézkedés alappillérének tekintett család sem vonhatta ki magát. A megszokott, örökérvényűnek és változtathatatlannak vélt családforma fokozatos bomlásnak ihdult; a történelem szükségszerű változásai elöl nem lehetett a polgári otthonok zárt ajtai mögé menekülni.

Martin du GaVd a háború előt+t francia' társadalom hatalmas körképét rajzolja meg; lenyűgöző erővel ábrázolja a generációk történelmi és lélektani átformálódásának folyamatát. Rokonszenvezik a század első felének szocialista mozgalmaival, bár sohasem szakad el a polgári humanizmus eszmevilágától. Ez jellemző rá később is, amikor visszavonul, és hallgatásával tiltakozik a fasizmus világhatalmi törekvései ellen.

Emberábrázoló tehetsége, művészi ereje talán Vén Európa című művében ér el csúcspontjára; a kis francia falu élete egyetlen nap történetébe sűrítve általános emberi érvényű alkotást eredményez.

Tipikus tehát az életpálya annyiban, hogy szervesen illeszkedik a világirodalom fő irányának folyamatába, ám rendhagyónak tűnik, ha a kortársi francia irodalom életében keressük Martin du Gard helyét, az avantgárd és az izmusok kusza, sokszínű forgatagában.

írástudói • felelősségérzetének hu és megrázó tükre önéletrajzi és irodalmi emlékek című naplófeljegyzése, amelynek révén' bepillanthatunk alkotói műhelyébe: nyomon követhetjük gyötrődéseit, a történelmi és művészi hitelességre való szakadatlan- törekvés nehézségeit, küzdelmét a minél pontosabb. igazabb írói megfogalmazásért.

Roger Martin du Gard portréja

Életművére, emberi alak-' jára talán ez a felelősség- tudat a legjellemzőbb; születésének századik évfordulóján tisztelettel hajt előtte fejet a világ.

Gömöry Albert

Vjacseszláv Kuprijanov:

(Majdnem fantasztikus novella)

avába.n folyt a földeken az aratás, az emberek ki se látszottak a munkából; eszükbe se jutott, hogy az eget vizsgál- gassák. Az meg — baj-e vagy szerencse, még nem tudjuk — világoskék volt, tiszta és felhőtlen; így azután mindenki felkapta a fejét, amikor az a bizonyos titokzatos tárgy feltűnt rajta.

A tárgy lapos volt, korong alakú, közepén átlátszónak tűnt, valamiképpen a medúzára emlékeztetett — ha már láttak medúzát víz alatt lebegni, ha meg nem, hát hasonlítsuk inkább pitypanghoz, igaz, ez olyan lapított pitypang lenne; módjuk, leszakítja az ember és ráfúj, hogy szétröppenjenek az emyőcskéi, de mégsem szállnak szét, hanem úgy, egészben kezd el felfelé repülni, hatalmassá válik, s kezd lefelé ereszkedni — hát ez az kérem, pontosan ilyen látványról van most szó.

A tárgy egyre nőtt, és egyre nagyobb lett a lent állók izgalma is: mi lesz, ha véletlenül beborítja az egész mezőt, sőt az egész környéket, de az sem lehetetlen, hogy még a földgömböt is. .. ? Az izgalom annyi ra megfoghatatlan volt, hogy menekülésre senki sem gondolt!

Filipp Szemjonovics brigádvezető csípőre tett kézzel kémlelte az eget a többiekkel együtt, tekintete egy pillanatra sem szakadt el a tárgytól, majd a megszokott apró mozdulattal magához intette helyettesét, és az operáló orvosok, lakonikusságával rendelkezett:

— Vologya, gyorsan a faluba: kenyér, só, kendő legyen... szedd a lábad!

Vologya elrohant,, és már jött is vissza; mindez annyi idő alatt történt, amíg a tárgyat már nemcsak a szem észlelte, hanem a fül is; ugyanis valamilyen magas zengésű, zenei hangot bocsátott ki magából. (A helybeli harmo- nikás később váltig állította, hogy a „Valenka” című népszerű dal melódiája volt...)

Időközben a tárgy annyira leereszkedett, hogy láthatóvá vált fenekének a díszítése. Később kiderült, hogy ez a díszítés nem is díszítés volt, hanem csővezetékek sűrű hálózata. A zene elhalkult és a szerkezet, amely olyan tenyészbikányi lehetett, puhán landolt a szántáson.

Filipp Szemjonovics brigádvezető átvette Vologya tói a kendőt, a kenyeret, és a sót, majd vezényelt:

— Utánam! Csak sorban, semmi tülekedés! — és megindult az

egészben maradt pitypang, a tenyészbika nagyságú medúza felé, A medúza, gyomrából közben ketten léptek ki — ahogy illik — szkafanderben. Közepes termetűek voltak, de arányaik kicsit a csecsemőkére emlékeztettek: hatalmas fej az üvegkupola alatt, testüket egy sajátságos fűző kígyópántjai fogták körül. Rövid, de láthatóan ízelt lábaikkal ügyesen mozogtak a porhanyós, laza talajon. Felső végtagjaikkal integettek, félméteres ujjaik a könyökűkből nőttek. Mondom, ilyen végtagokkal hadonásztak a váratlan jövevények.

— Ezek kapzsi ujjak — dör- mögött halkan Filipp Szemjonovics és kezében megremegett a kenyér, a só majdnem kiszóródott a tartóból, amit a brigádvezető szerencsére nem vett észre.

A lények egy térképet kezdtek böngészni, és szemmel látható bosszúsággal . gesztikuláltak — ha érzéseik egyáltalán valamiben is hasonlíthatók a mieinkhez.

Végül lecsillapodtak és rámeredtek a tömegre, melynek élén a brigádvezetö közeledett feléjük. Csalódott mozdulataikban valami reménységszerű jelent meg. És amikor Filipp Szemjonovics sápadtan bár, de méltóságának teljes tudatában szólásra nyitotta a száját, hogy kitörő örömmel rikoltsa: — Isten hozott benneteket, kedves vendégeink! — érthető kézmozdulattal, lapos űrmancsukkal a férfi orra körül kezdtek hadonászni.

Majd az égjük megnyomott egy gombot az öltözékén, ezzel működésbe hozott egy hordozható mikrofont és tiszta, helyi dialektusban' megszólalt:

— Nem találtak itt véletlenül egy lapátot?

És az apró, riporter-mikrofonra emlékeztető szerkezetet Filipp Szemjonovics orra alá nyomta.

— Miféle lapátot? — hökkent meg a brigádvezető.

— Tudja, 700 millió évvel, 11 hónappal, 4 nappal, 5 órával és 48 perccel ezelőtt az embereink ellátogattak erre a bolygóra, hogv a mi Androméda állatkertünket feltöltsék diplodokokkal. A feladat elvégzése után, felszálláskor —- éppen ezen a helyen — észrevették, hogy a szerkezet egyik kereke beleragadt a sárba. A kereket egy lapát segítségével kiszabadították, ám amikor hazaértek, az ellenőrzés megállapította, hogy ezt a lapátot valamelyik mamlasz itthagyta az önök boly- gólyán. Hogy ti volt a bűnös nem sikerült kideríteni, mivel a hazarepüléshez mintegy nyolcvan nemzedéknyi idő kellett. így vagy úgy, de sürgősen vissza kellett térni ide az állam tulajdonáért. Minket ért ez a megtiszteltetés, hála nyolcvanadízigleni őseinknek. Egyszóval, nem találták meg a lapátot?

— A lapátot? — 'kérdezte újból borzalommal a hangjában Filipp Szemjonovics. — Hát, van nekünk lapátunk, amennyi csak tetszik... Vologya 1 — fordult a helyetteséhez — szaladj csak a raktárba, s hozzál néhány új lapátot. J

— Hogy képzeli? — szólalt meg egy sértődött hang a mikrofonból —, hogyan képzeli, kérem? Nekünk az a lapát kell. Hiszen bélyegző van rajta. Leltárba van véve... Pontosan itt történt, a' számítások tökéletesek, csak a la- , pát nincs... Hát, ez baj...

Filipp Szemjonovics atyai sajnálkozással nézte a jövevényeket.

— Hiszen hát elhozza Vologya a lapátokat, elvégre, azokkal is iehet ásni, fél óra sem kell, míg a raktárhoz ér. Már csak megvárják. nem...?

— Nem, így nem lfsz jó —válaszolt szomorúan a készülék.

Csak az a lapát jó, másik nem.

Nincs mit tennünk, üres kézzel

kell visszarepülnünk. Igen... De /. hogy is lehetne megtalálni? Hány évszázada már annak...

— És most mi lesz? — kérdezte együttérzéstől könnybe lábadt szemmel Filipp Szemjonovics;

— Bíróság elé kerül az ügy —

válaszolta a készülék. — De ez már nem tartozik ránk, mi a ránk . bízott feladatot végrehajtottuk. . Majd a nyolcvanadik nemzedék. tartja a hátát... Na, minden jót, öreg...! I

A lény valamennyi gombot kikapcsolta magán és társával (társnőjével??) visszamászott a medúza gyomrába. Még mindketten búcsút intettek kapzsi mancsukkal. majd a lapos pitypang könnyedén felemelkedett a magasba.

Újból felhangzott az a bizonyos zene, de már nem olyan vidáman, mint leszálláskor. (A hely- i

beli harmonikás később megeskü- [

dött rá, hogy a „Sudár búzaszálak között tűnt el” című ismert melódia volt.)

(Fordította: Szentpétery Csilla)

1