Népújság, 1981. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-09 / 7. szám
Korszakváltás előtt mezőgazdaságunk... Beszélgetés dr. Márton Jánossal, az Agrárgazdasági Kutató Intézet főigazgatójával Egyik alapítója volt a nemrég negyedszázados jubileumát ünnepelt Agrárgazdasági Kutató Intézetnek. A néhai Erdei Ferenc közvetlen munkatársaként tevékenykedett. Tőle vette át a főigazgatói tisztet és több mint egy évtizede áll az intézet élén. Dr. Márton János kandidátussal az új évtized küszöbén arról beszélgettünk, hogy mire képes mezőgazdaságunk, és milyen szerepet vállal a nyolcvanas években. Bábolna, Boly I és Nádudvar példája — Mindenekelőtt arról kérdezzük. milyen utat tett meg ez a fontos ágazat a most zárult hetvenes évtiI zedben? — A mezőgazdasági termelést a hetvenes évtizedben kiegyensúlyozott, dinamikus fejlődés jellemezte! A termelési rendszerek térhódítása, amelyek ebben az évtizedben váltak uralkodóvá hazánkban, lehetővé tették, i hogy hozamokban és költsé- I gekben a világ élenjáró me- I zőgazdasággal rendelkező or- ! szagai között van Magyaror- \ szág. Példaként említem, hogy Dániában és Hollandiá- I ban a magas hozamokat na- ! gyobb költségekkel, nagyobb ! ráfordításokkal érik el, mint I nálunk! Ezzel szemben mezőgazdasági üzemeinkben a ! gépek, a termelési eszközök, I a berendezések kihasználása I és az egy főre jutó érték elő- ! állítása lényegesen kisebb, mint a fejlett tőkés országok mezőgazdasági üzemeiben. ■ Noha adottságaink alapján, ' amelyet a Magyar Tudományos Akadémia kutatócsoportjának hosszú távú felmérése bizonyít, jóval több lehetőségünk kínálkozik, mint eddig, amit a 80-as években sokkal jobban kell hasznosítanunk az előrelépés érdekében. Magyarországon ugyanis a jelenlegi hozamok az ezredfordulóig megduplázhatok. Ennek máris vannak jelei, hogy csak Bábolnát, Bolyt, Babarcot és Nádudvart mondjam, ahol 1980-ban elérték a hektáronkénti hat-hét tonnás búzatermést és a hét-nyolc tonnás kukoricatermést. Mindez jó alap a továbblépéshez. Magyarország éghajlati és domborzati viszonyai alapján határhelyet foglal el Észak- és Dél-Európa között. Ez azt jelenti, hogy nálunk megterem a szőlő, sőt a karfiol. is, -ami másutt már nem! Ez a helyzet úgynevezett sokágazatúságra „ítélte” mezőgazdaságunkat. A szélsőséges időjárás, ami a hetvenes évtized második felében különösen éreztette hatását, továbbra is indokolttá teszi ennek a sokágazatúságnak a fenntartását. Előtérben a nagy hozamú fajták — Tehát korszakváltás előtt áll mezőgazdaságunk? — Feltétlenül, mert más világgazdasági viszonyok között kell tevékenykednünk a nyolcvanas években. További előrelépésünk, a fejlesztések alapja a külpiaci feltételektől függ. Ehhez azonban az eddigieknél hatékonyabb termelés- és kereskedelempolitikára lesz szükség, vagyis, hogy a mezőgazdasági üzemek és a kereskedelmi vállalatok sokkal szorosabban működjenek közre, a turnéiéi és a fogyasztói igényeknek megfelelően szervezzék munkájukat. A mezőgazdaság műszaki fejlesztésének nagy lépései — eltérően a 70-es évtizedtől — a 80-as évékben nem várhatók. Fejlesztések ugyan lesznek, ezekkel szemben viszont sokka nagyobb szerepük lesz a' már meglevő gé peknek, .eszközöknek, berendezéseknek és ezek folyamatos műszeres ellenőrzésének. Így például szükség lesz a szárítók hőmérsékletének, a gépek energiafogyasztásának, az ekék mélységének, a vetőgépek szórásának pontos meghatározására, amelyek az ésszerű, takarékos gazdálkodást szolgálják. Még inkább előtérbe kerülnek az intenzív, nagy hozamú fajták. Az üzemeknek arra kell törekedniük, hogy kevesebb költséggel jobb eredményeket érjenek el, tehát nyereségesen gazdálkodjanak! — Milyen szerepük lesz a kisüzemeknek? — Jelentős tartalék rejlik ezekben. A 80-as években megfelelő támogatóssal jelentősen fejlődnek majd. Különösen fontos, hogy a nagyüzemek — a termelőszövetkezetek mellett az állami gazdaságok is — megkülönböztetett segítséget nyújtsanak. Zöld utat kapnak a melléküzemágak, különösen azok, amelyek a mezőgazdasági termeléssel összefüggnek. Így különösen az élelmiszer-feldolgozás és néhány ipari tevékenység. Ezek egy-egy gazdaságban- főleg a jövedelmet növelhetik és mellettük a folyamatos foglalkoztatást biztosítják. Heves, Nagyréde és Pétervására az élmezőnyben — Hogyan alakul az agrárexport a 80-as években? — Amint az országgyűlés által törvényerőre emelt VI. ötéves terv is leszögezi: a mezőgazdasági termékek exportja a népgazdasági egyensúly javítására az eddigieknél is nagyobb hányaddal kell, hogy szerepeljen. Ennek feltétele gabona- és hús- térmelésünk fokozása, mivel a KGST-országok igénylik termékeinket. A fejlett tőkés országokba pedig az eddigieknek megfelelően a verseny- képes. kiváló minőségű áruink kerülnek. Így a szalámi, néhány bor, közöttük az egri bikavér, a fűszerpaprika, r dobozos sonka és a marhahús. — Heves megye mezőgazdasága hogyan vállalhat nagyobb részt a népgazdasági célkitűzésekből? — Mindenekelőtt azzal, hogy az üzemek jobban igazodnak az egyre nehezülő közgazdasági körülményekhez. Ehhez nélkülözhetetlen a szakmai képzettség fokozása a vezetők és a dolgozók körében. Emellett az is, hogy a természeti adottságokat még jobban hasznosítsák, főleg a termőföldet! Az egri járásban például még nagyobb jelentősége lehet a szarvas- marha- és a juhtenyésztésnek. Ezeken a területeken ezért ne erőltessék a gabona- és a kukoricatermelést, mert nem jövedelmező! Heves megyében vannak kimagasló eredményeket elért gazdaságok, így Nagyréde, amely jó példája annak, hogy a na?y- 'és a kisüzem kapcsolata milyen egységes a szőlőtermelésben, a borfeldolgozásban és az értékesítésben. Így van ez a zöldség- és a gyümölcstermelésben is a hűtőház eredményes kihasználására. Aztán említhetem a hevesi Rákóczi vagy a pétervásári Gárdonyi termelőszövetkezeteket, amelyeknek termelési szerkezete minta lehet országosan is. A gazdaságok Hevesben is jelentős szellemi és szakmai tartalékokkal rendelkeznek, amit ha ésszerűen hasznosítanak, még jobb eredményeket érhetnek el. A mező- gazdaság a következő években is nagy kockázatot vállal, hiszen a változékony időjárásnak ki van téve. A rendelkezésre álló fejlesztési lehetőségekkel és a meglevő tartalékok kihasználásával viszont bizonyosan előrelép majd a 8ú-as években. Ha ez az előrelépés nem is lesz olyan látványos, mint a 70- es évtizedben, mégis biztató jövőt ígér! — Köszönjük véleményét, hasznos észrevételeit, amelyeket minden bizonnyal kamatoztatnak majd Heves megye mezőgazdasági üzemei is. Mentusz Károly Cukor Ercsiből Az Ercsi Cukorgyár kétszáznegyvennyolcezer tonna cukorrépa feldolgozására készült fel, amelyből várhatóan huszonhatezer tonna cukor lesz. A korai hideg, nedvesség, esőzések dacára a cukortartalom a vártnál kedvezőbben alakult: 16,1 százalék volt. A beérkezett szállítmányok béltartalmának vizsgálatára vásárolt Venema számítógépes vegyelemző labo- tórium kizárja a termelők és a gyár közti minőségi vitákat is. Képünk a vegyelemző laboratóriumban készült. (MTI fotó — Bárándy István felv. — KS) Jön-e vendég Piripócsra? néhány évvel ez. ELŐTT lelkesen mutogatta faluját egy községi vezető: — Itt lesz a csónakázótó — intett a falu közepén éktelenkedő kacsaúsztató felé —, tőle jobbra a szabad, téri színpad, ezerszemélyes nézőtérrel. Korszerű szállodánk is lesz, csak a nagyvendéglőre kell húzni két emeletet. Ugyanott lesz a lovasiskola, az oldalépületben az istállók, a mostani legelőn pedig a hozzátartozó pályák. Talán mondani sem kell: a községi vezetőt elragadta a fantáziája, és mindebből, aminek megvalósítását két- három éven belül várta, a mai napig sem lett semmi. Megjegyzendő, hogy a szóban forgó községnek az ég. világon semmi különleges nevezetessége nem volt, • s ma sincs. Vezetői nagyravágyó elképzeléseiket csupán arra alapozták, hogy — majd kapnak pénzt hozzá központi alapokból. Saját erőből még a község képét rontó pocsolya környékét sem hozatták rendbe. Nem volt egyedi eset az ilyesmi néhány évvel ezelőtt. Amikor általánossá vált az a nézet, hogy könnyűszerrel lehetünk „idegenforgalmi nagyhatalommá”, sok helyen gondolkoztak hasonlóképpen. Ügy vélték: az idegen- forgalom olyan valami, amihez csak kisebb-nagyobb (de inkább kisebb, s lehetőleg nem saját) befektetések kellenek, s aztán busásan megtérül minden, hiszen a külföldiek csak úgy tódulnak hozzánk. Hogy miért — az már nem mindenkit gondolkoztatok: el. Mostanában viszont —, Még sikeresebb sikert hogy a központi keretek hováfordítását szigorúbb szabályok határozzák meg — ellenkező nézetek terjednek el. „Mit is tehetnénk az idegenforgalom előmozdításáért, hiszen kicsi a községfejlesztési keret” — mondják sokszor ugyanazok, akik néhány éve még emeletes szállodáról, szabadtéri színpadról és hasonlókról ábrándoztak. Mindenekelőtt le kellene tenni mindkét szemüveget, a rózsaszínűt és a feketét is. És reálisan felmérni a város, a község helyzetét, mai és várható szerepét az idegenforgalomban. Márcsak azért sem lehet általános receptet adni. mert vannak helységek, ahol jelenleg is rendszeresen megfordulnak külföldiek, másutt a turizmusnak adottak a lehetőségei és jócskán akadnak olyan falvak is. amelyek semmilyen látnivalót nem tudnak felmutatni, távol esnek a főbb útvonalaktól, s így alig. ha részesedhetnek az idegenfogalom örömeiből, gondjaiból. De hát mit is keres a turista (akár bel-, akár külföldi) ott, ahol leszáll a vonatról, vagy megáll gépkocsijával ? Bizonyos értelemben ugyanazt, amit már a nép- vándorlás korában is keres-, tek az ismeretlen tájakra érkező emberek: mindenekelőtt ételt, italt, szállást. Köztudomású ma már, hogy a hazánkba érkező külföldiek számának csökkenésében jelentős szerepet játszott a vendéglátóipari árak nagymértékű felemelése. Régi igazság, hogy a turista, a kiránduló, vagy akár a hivatalos úton járó külföldi azokat a helyeket keresi, ahol aránylag olcsón és jól tud lakni és kosztolni. Ne felejtsük 1 el — kár. hogy a vendéglátóipari árak emelésénél ezt nem mérlegelték kellően, hogy hozzánk általában nem a legvastagabb pénztárcájú külföldiek látogatnak el. Könnyű helyzetben vannak ilyen szempontból a kisebb városok, községek. Tanácsi vállalatainknál és szövetkezeti éttermekben, szálláshelyeken viszonylag olcsón tudnak jó ellátást adni. Csupán okos kalkuláció kell hozzá: sok vendég olcsóbb ellátásából kétségtelenül nagyobb a haszon, mint magas árak mellett kongó éttermekből, üres szállodákból. Szinte korlátlanok a lehetőségek a „specialitások”, tekintetében. A külföldi éppúgy. mint a hazai turista unja a mindenütt egyforma rántott szeletet, sertéssültet, a konzervlevest és hasonlókat. Jó néhány községben már felfedezték ezt és megnyitották a helyi különlegességeket kínáló — és valóban, országúti hirdetéseken, irány- és távolságjelző táblákkal is kínáló — kisvendéglőiket. Ez a választék még nagyon is bővíthető! Ugyancsak szép számmal vannak községek, ahol akad néznivaló, de oda útnak kell vezetnie, környékén pihenőhelyeket kell létesíteni, sőt autóparkolót is. Néhány emlék- és ajándéktárgyat árusító pavilon ugyancsak nem hiányozhat. No, meg valami olyan hely is, ahol néhány falatot bekaphat, melegben egy pohár üdítőt ihat az utas. Mindez — helyi idegenforgalmi politika. Nem kell hozzá központi keret, sem utasítás. Csupán józan megfontolás: érkezhet-e a városba, községbe, a kies hegyorom, vagy a nevezetes műemlék megtekintésére any- nyí turista, hogy érdemes étkezőhelyeket nyitni, utat építeni. S ezt még meg is lehet toldani — figyelem-, felkeltő reklámmal. Az is régi igazság, hogy az emberek könnyebben elmennek olyan helyekre, amelyeknek már valahol hallották hírét. De nagyon is hozzátartozik, hogy a hírverés kötelez, s a megelégedett vendég újabbakat küld, míg az elégedetlen azt is lebeszéli, aki már oda készülődik. ILLIK, VAGY NEM ILLIK említeni: szinte hazai „specialitássá” vált az is, hogy sok helyen kultúrálatlanok, piszkosak a mellék- helyiségek. A helyi idegen- forgalmat előmozdító serénykedésbe bizony az is beletartozik, hogy ezek az állapotok megszűnjenek. Szakemberek tanácsát kikérve ugyan, de azt mindenképpen helyben kell eldönteni: van-e olyan nevezetesség, ami érdekelheti a külföldieket. Vagy lehet-e — például — a község határában fakadó meleg vízhez egy-két év alatt hSyi erőből akkora fürdőt építeni, amivel őda lehet csalogatni a divatos, de zsúfolt fürdőhelyekről a vendégeket. Reálisan kell felmérni a lehetőségeket és az igényeket —, s számításon^ hívül hagyni a nagyra- törő terveket és jámbor óhajokat. S ha érdemesnek látszik — hiszen garantálni aligha tudja bárki is — a beruházás, minden helyileg megmozdítható összeget oda kell koncentrálni. Ha megtérül, több jut majd a községnek más célokra is. ^ MÉG JOBB. ha egy-egy kisebb tájegység községei és városai közösen fejlesztenek s együttesen látják annali hasznát. Ehhez természetesen túl kell lépni a ma még gyakori, szűk lokálpatriotiz- muson, s ez valóban nem könnyű. Mint ahogyan az idegenforgalom fogadása sem csupán elhatározás dolga. Nagyon átgondolt, korszerű, távlatokra tekintő község-várospolitika szükséges hozzá. (V. E.) 1981, január 9„ péntek Még mindig tűnődöm a tévé „Siker" című műsorsorozatának záróadása után: szinte minden hónap legsikeresebb sikere: orvosi siker. Térdizületét gyártó maszek, inkubátort barkácsoló technikus, bélbe néző orvos, látóvá operáló szemése került a nézők érzelmeinek — és nemritkán: indulatainak — középpontjába, jelezve, hogy az egészségéért aggódó ember mily általános! Hallgatom áhítattal a Tiszamenti Vegyiművek műszerészeit, akiket — néhány nappal művese híján foszformérgezésébe belehalt társuk temetése után — egy osztályvezető urológus vitt magával a debreceni müvese- állomásra. Vallanak a döbbenetről, amit a fél- holtan behozott vesebetegek néhány órával (!) későbbi egészséges távozása okozott bennük. Mesélnek az álmatlan, átbarkácsolt éjszakákról, a gáncsoskodók, a kishitűek elleni harcról, aminek végén — négy hónap alatt! — két új művesegép áll a szolnoki kórházban: beruházás nélkül! Forgatok brigádnaplókat: feltűnik, hogy a kommunista szombatok óvodaépítésre szánt eredményei mellett, azon felül is milyen gyakori: irodisták parkosítok, lakatosok, műszerészek, magas képzettségű szakemberek kerítést festenek, gyermekjátékokat fabrikálna!■■ szabad idejükben. Elismeréssel bólintok e senkitől sem kényszerített munkákat igazoló bejegyzésekre. És mégis: valami hiányérzet fogalmazódik meg bennem. Hisz’ ki tudná azt megbecsülni akár, hogy mennyivel hozna több hasznot mindannyiunknak az, ha ezek az áldozatkész emberek a saját, jól begyakorolt szakmájukban végeznének társadalmi munkát? Mondjuk, a beruházási, felújítási pénzekből sohasem elegendővel bíró egészségügyi intézményekben! Mert jó tervek alapján, és felelős irányítással akár egyetlen lakatosbrigád is kiépíthet két-három hétvége alatt egy belgyógyászati osztályon fontos . tisztaoxigén- vezetéket — megkímélve az ott dolgozókat a palackhordástól. Megyénkben nem egy vállalatnál a mindennapok színvonalához tartozz nak az integrált áramkörök: jelentős költségmegtakarítást jelenthetne, ha ilyen képzettségű műszerészek javítanák az egyre bonyolultabb, drágább elektronikus berendezéseket. Alkalom is kínálkozik rá az egri, a gyöngyösi kórházak rekonstrukciója kapcsán. Mert amíg egy hegesztőnek ujjgyakorlat egy transzfúziós állvány, addig annak árából már egy neki kivitelezhetetlen fogorvosi fogó vásárolható például: és így tovább. Elmélet? Lehet. De „Nincs jobb gyakorlat, mint egy jó elmélet!" Mi kell mindehhez? Csak egy újítási feladattervféle a kórházak- ’ól, csak egy egységets megyei irányítás egy Ilyen akcióhoz. Egy kis kockázatvállalás, egy kis áldozat: szóval amire a „Siker" tanított bennünket. Kohidi Imre
