Népújság, 1981. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-27 / 22. szám
...és men! a mentőGSőnak FILMEK A KÉPERNYŐN: nem vittem eddig túlzásba a velük való foglalkozást. Nem szándékom ezután sem, mert lehetnek bármilyen s zömkor! atóak, érdekesek, nosztal- giaébresztök. mégsem szuverén alkotások. Televízióban bemutatható, de nem televíziós műfaj a mozi vásznáról a képernyőre átkerülő játékfilm. Kép ez is. kép az is, sőt mozgókép mind a kettő, de egy meghitt premier plan többet mond el a képernyőn, mint a színes szélesvásznún, s a legizgalmasabb csatajelenet is elszürkül a még színes képernyőn is, ha az a moziból a lakásba kerül. És még nem is e két példa az igazán alapvető gond e téren, legfeljebb csaik általuk könnyebben érthető és látható a felszín. Szombaton Mentőcsónak címmel amerikai filmet tűzött műsorára a televízió. Az „éjszakai” előadás filmje még 1944-ben készült Steinbeck regénye alapján, s nem kelj különösebben otthonosnak lenni Steinbeck világában ahhoz, hogy megállapíthassuk, Jo Swerling forgató- könyve enyhén szólva is kilúgozott story csupán. A majd negyvenesztendős film, amely a háború utolsó évében készült, érthető okokból, mintegy történelmileg determináltan azt bizonyítja be, mennyire embertelenek a nácik még a lehető legemberibb szituációban, az egymásrautaltság pillanataiban is — vagy napjaiban? —, és természetsizerűleg mennyivel nemesebbek a leszámolást, civilizált emberekként csak a végső, az önvédelmi kö- rülmény’ek diktálta helyzetben végrehajtó amerikaiak. A történet — a filmben persze — egyszerű és nem is újszerű, de kétségkívül izgalmas és jó lehetőséget adó lehetne a színészi játékra, a rendezői leleményre, s nem Daloló munkások Jelentkezés a Vándor Sándor kórusversenyre Immár hagyománnyá vált, hőgy a munkáskórusok számára rendszeresen meghirdetik az országos Vándor Sándor versenyt, amelyen lemérhetik a mozgalom állását, a csoportok -színvonalát. Az ebben az esztendőben kezdődő vetélkedösoro- zat 1983-ban zárul le, hogy ebben a két évben jelentősen hozzájáruljon az éneklő dolgozók segítéséhez. Lezárultak a jelentkezések. s ahogy a Megyei Művelődési Központtól megtudtuk, eddig 14 csoport adta be nevezését. A területi bemutatók ugyancsak ősszel lesznek, de már most elkezdik a felkészülést. A KÓTA, a Kórusok Országos Tanácsa ugyanis kottákat ad az együttesek kezébe, hogy a kötelező művek megismerésével tovább gyarapítsák tudásukat. Jubilál a Szépművészeti Múzeum Jubileumi kiállítással készül a Szépművészeti Múzeum megalapításának idei, 75. évfordulójára. A múzeumi hónaphoz is kapcsolódó tárlaton a tervek szerint 75 mester 75 műalkotását állítják ki. Az őszi reprezentatív kiállítás várhatóan áttekintést ad majd a külföldi, az antik művészet legnagyobb hazai gyűjteményének gyarapodásáról, s az intézményben végzett tudományos munkáról is. a«#; 1981. január 27., kedd utolsósorban az operatőri munkára. A német tengeralattjáró által megtorpedózott személyszállító hajó amerikai utasainak, illetve legénységének megmara- dottjai szó szerint is maguk mellé és közé emelik a tengerbe fúlás széléről a memtő- csónakba — a náci tengeralattjáró kapitányát. Aki — mert gátlástalan . — rövid időn belül feltalálja magát, s kezdi átvenni a hatalmat az amerikai — mert azok civilizált. humánus, tehát gátlásos emberek — hajótöröttek felett. S jó&zerint csak a véletlen, meg a volt zsebtolvaj néger ügyessége derít fényt arra. hogy már nem az amerikaiak viszik magukkal a németet, hanem az viszi őket a koncentrációs tábor felé. A HAPPY END PERSZE nem maradhat el: a náci szállítóhajót szétlövi egy amerikai csatahajó, amely aztán fedélzetére emeli a sokat szenvedett hajótörötteket. Közben egy kevéske szerelem, lelki panasz, fogadalom és fogadkozás teszi ..emberibbé” ezeket az amerikai embereket a makettcsónakban, a vászonra festett csillagos ég alatt. Nem, nem a gúny hangja ez, Miért is gúnyolódnék negyven év távlatából egy, a háború utolsó évében, a nácizmussal .végül is bátran harcoló amerikaiakról szóló filmen. Nem volt ez jobb és rosszabb sem az oly háborús filmeknél, amelyeknek törvényszerűen az volt a feladatuk, hogy morálisan, ideológiailag is felsorakoztassák a nácizmus feletti győzelemért az amerikai közvéleményt. Amilyen a közvélemény, olyan a film! És ím, ez a gondolat adott tollat, azazhogy írógépet a kezem alá. Vajon most, négy évtizeddel e film elkészítése, majd ennyi idővel a második világháború után, md történne, ha most egy amerikai tengeralattjáró kapitánya kerülne mondjuk egy vietnami, egy észak-koreai, iráni vagy latin-amerikai megtorpedózott hajó megmaradt legénységének mentőcsónakjába? Vajon nem érezné azt — a filmen ugyan 'naivul ábrázolt, de a valóságban dehogyis naiv — a felsőbbrendűségét a lekezelt mindazokkal szemben, akik megmentették őt, s vajon ez az egész ötlet, amiről most írok, fantazmagória-e, vagy sem? AHOGY MONDANI és írni szokás: is... is. Mert amerikai csapatok harcoltak Koreában, mert éveken át, a csúfos vereségig dúlt a vietnami háború, mert az amerikai tengeralattjárók ott cirkálnak a „más” országok határai mentén, akár bevetésre is készen. Mert alig több mint egy emberöltő múltán ugyanaz, az ország és ugyanaz a nép — kormányzat inkább —. megví- ván egy igazságos háborút, sorra és rendre az igazságtalan helyi háborúk részese, szervezője, támogatója is. Stop! Ne tovább! Nem külpolitikai kommentárt írok, hanem tévékritikát egy amerikai film felújítása okán és ürügyén. A film ugyan a maga módján izgalmas volt, a színészek és színésznők becsülettel játszották el szerepeiket, és a film címe is kifejező volt: Mentőcsónak. Az. már az én bajom, hogy jobban szeretem, ha a mentőcsónak helyett egy öreg halász birkózik meg csónakjából p hallal, mégha végül a term zet is győzedelmeskedik felette. Ez a „harc” emberi léptékű és értékű. A számomra. Is! Gyurkó Géza Hatvan — 8. „Mindenki meghalt” — mondta Odette-nek — „az egész életem csak halottakból áll...” De azért mindig akadtak férfiak, mindig új férfiak, akik felbukkantak az életemben. Az erőteljes olasz sztár, Raf Valloné volt az egyik. „Még Hugh Cur- now életében” — mesélte Odette Miron —, „akarta Raf Valloné elcsábítani”. Ha egy hatvanas nő viszonyt kezd egy negyvenes férfival, abban az első pillantásra van valami visszataszító. Egy olyan hivatásszerűen , szép nő számára, mint Marlene Dietrich Is bók. jó megjelenésének és nem elhanyagolható attrak- tivitásának a bizonyítéka egy olyan férfi érdeklődése, aki minden ujjára tíz nőt kaphat. negyven „Egy vacsora alatt a bal oldali szomszédja volt, és aszerint, amit a Madame nekem elmesélt, az olasz hevesen beleszeretett — mondja Madame Odette. Én tudom, milyen bájos tud lenni, ha súlyt fektet rá ...” Időzzünk el egy pillanatra, mielőtt követnénk Raf Vallonnéhez Rómába, művészien megtartott szépségénél, melyről senki nem tud autentikusáéban tájékoztatni, mint Madame Odette. „Marlene Dietrich soha nem vetette volna alá magát plasztikai műtétnek!” — kezdi. „Ez nem az ő slílusa egyáltalán — nem, ő úgy beszélt az öregedésről, mint egy megmásíthatatlan dologról, mely természetes — és humorral...” Ha fürdőit, nem rejtőzött el Odette elől, ellenkezőleg. „Ha mellette álltam, hogy Dobszóló, kártyacsata, teremfoci Szakad a hő, A Lada szélvédőjének gumilapátjai szorgosan kalimpálnak, hogy pilótánk egy tenyérnyi folton kukucskálhasson ki a kanyargós mátrai szerpentinre. Ez a gyors és biztonságos utazáshoz ugyan kevés, de az életben és úton maradásra ad némi esélyt. A kerék pörög, csúszik és végül megállnak mellettünk a behavazott fenyőfák. Mátraszentimrére, kőrútunk első állomására igyekszünk. A kérdés, amire választ keresünk: hogyan zajlik az élet egy hétköznap estéjén a megye néhány művelődési intézményében? Végre feltűnnek az ország legmagasabban fekvő községének legszélső házai és kocsink nagyot huppanva pihenhet meg a klubkönyvtár kőépülete előtt — egy hóbuckán. Alig csapódnak be mögöttünk az ajtók, már tudjuk, nem jöttünk hiába. Az ablakok mögül éktelen nagy csörömpölés, puffogás hallatszik ki a csendes falusi utcára. Elindulunk a zenebona forrásának felderítésére. A nagyteremben egy fiatalembert találunk. Előtte „dobszerkó”. Kisdob, nagydob, cintányér... — Hangolok — mondja — egy nemzetiségi estre készülünk és addig szeretném „belőni a cuccot, leeresztett a bőr, nincs hangja. Nekünk egészen más a tapasztalatunk erről, de hallgatunk, nem akarjuk elvenni a kedvét. Amikor kilépünk a folyosóra, meggyőződhetünk a saját fülünkkel arról: hogy kedélyállapota továbbra is romlatlan A könyvtárban Kaszaláné Szabad Judit fogad. — Igaz. ma nincs nyitva tartás, de ha valaki jön, akkor minden további nélkül itt maradhat. A nagyteremben például a zenekar dobosa gyakorol. Szaporán bólogatunk és elindulunk a könyvek között. A teremben rend és fénylő tisztaság. Téli esték falun — Százhuszonhat olvasóm van és négyezer-hétszáz kötetem, ebből kétszázötven szlovák nyelvű mű. Az épületet tavaly újították fel, akkor szerelték be a központi fűtést is. Egy sárga síanorákba bújt fiatal lány toppan a szobába, és az ifjúsági klub kulcsát kéri Vele megyünk. — Harminc-harmincöt tagunk van. Amikor találkozunk, alig lehet kitessékelni minket, ha eljön a zárás ideje. Hogy szeretnek itt ..tanyázni” a mátraszentimrei lányok és fiúk, nem csodálom. A „fiatalosan” berendezett helyiségben igazán jó] érezhetik magukat. Indulunk Párádra, azaz csak indulnánk, mert egyelőre toporgunk az autó előtt. Befagyott a zár. Végre hosszas "vacogás után: Párád. A községben nincs művelődési ház, megfogadjuk, egy hazafelé ballagó atyafi tanácsát: — Ugorjának be az iskolába. Ott szoktak lenni az asszonyok... Valóban. Az ablakok mesz- sze világítanak. Az egyik teremben a padok mögött felnőtték, lányok és asszonyok ülnek. Kezükben olló, előttük hatalmas csomagolópapírok. — Szabni tanulnak — mondja oktatójuk, Csortos Ibolya varrónő., — Negyven- ketten jelentkeztek a tanfolyamra, ezért két csoportban foglalkozom velük. Nagyon szorgalmasak. .. A folyosón más hangokat is hallani. A tornateremben harmincas-negyvenes férfiak rúgják a bőrt. Mozgásvágyuk szemérmes oka: a pocak ott domborodik az átizzadt trikók alatt. Gyerünk tovább, irány Recsk. A művelődési hóz egyik termében négyfős kis kompánia üli körül a kerek asztalt. Dúl a csata, a kártyaháború. — Tudja, ilyenkor fizetésnapon, nem nagyon érdemes programot szervezni. De ha valaki mégis betéved ide, nézheti a tévét..kötetlen a foglalkozás — tárja szét a karját Gál Mihály, az intézmény vezetője. Belépünk a tévészobába. Dermesztő hideg fogad. — így senki sem fog itt leülni — mondom. — Begyújtunk, kérem, az nem gond... — így az igazgató. A „ház” presszójában többen álldogálnak, kortyolnak. Fizetésnap volt ma. Sírokban nagyon kellemes meglepetésben van részünk. A régóta nyűglődő művelődési házban Zajlik az élet. Az előtérben tizenöt-húsz fiatal beszélget. — Várjuk, hogy vége legyen a próbának és pingpongozhassunk — mondja.-íz egyik fiú. — Itt szoktunk lenni, hát mit csináljunk, kocsmázzunk? Játszunk, beszélgetünk. .. Buda Lászióné fél éve vezeti az intézményt. — Szerencsére a párom kulturális férj. Arra értem ezt, hogy sokat segít nekem. Itt ül velem és ügyel. A helyiségekben kellemes meleg és tisztaság. A nagyterem színpadának elhúzott függönye mögött 12 általános iskolás kislány versel. A gyermekszínpad új műsora készül az idei kulturális úttörő seregszemlére. Borics József tanár vezetésével. — Tizenegy éve működik a színpad, természetesen új, meg új tagokkal, de van olyan is, aki az első osztálytól kezdve ide jár. Hogy milyen eredménnyel szerepelünk? A televízió népszerű gyermekműsora, a Tízen Túliak Társasága felvette az egyik játékunkat. Tavasszal fogják bemutatni. Jóleső érzéssel széliünk be az autóba, és indulunk Eger felé. Az utolsó állomásunk Eger- bakta. A könyvtár' ablakai sötétek. A fellobbanó gyufa lángjánál betűzöm az üveg mögötti táblát. Selejtezés miatt zárva! Ügy érzem, itt őszinték voltak... Szilágyi Andor Marlene Dietrich és Raf Valloné bebugyoláljam a fürdőköpenyébe, nyugodtan szemlélte magát a tükörben, és azt mondta: „Nézze csak meg, hogy nézek ki. Mint egy öreg, hervadt tyúk! Egészen ráncos vagyok”. „És azután, — mondta Odette csodálattal —, a Madame nekiállt, hogy ismét „szép, fiatal lányt” csináljon magából”. Menős külsejének titka — egy átlátszó ragasz- tópapir! Ezzel fel- és lehúzta a fejbőrét, míg minden ránc el nem tűnt! A ragasztópapírt a haja alá rejtette, és vastag alapozó sminket tett az arcára, és semmi mást, én mondom!” Mivel mindig sietett. — mondja Odette, — előfordult, hogy a smink alatt láthatóvá vált a ragasztópapír. „A barátai, akik mindig kíváncsiskodtak, néha bizonyára meglepődtek, de egyik sem volt olyan tapintatlan, hogy észrevegyen valamit is. Én sem mertem soha any- nvira bizalmas lenni, hogy szóljak róla ...” Este, mikor Marlene visz- szavonult. letépte a ragasztó- panírt. és ez ismét eav pár szál hajába került. ..Mindig az volt a benyomásom, hogy egv rosszul megkopasztott tyúk áll előttem” — mondja nevetve Odette. „Ugyanis már nem sok haj volt a fején. és az is nagyon vékony. — ezt iól elreit°tte a parókái alatt. Egy féltucat volt neki, mindegyik egyforma volt. halvány hamuszőke, egv londoni fodrász készítette őket, aki mindig felfrissítette aztán . . .” Marlene igazán szívtelenül kezelte parókáit, elhajította valahová, ha hazaért, azután mindenfelé kereste. , „Néha az ágy alatt vagy bútordarab mögött találtam meg a parókáit!” De térjünk vissza Raf Vallonéhez, aki olasz tűzhányó módjára ostromolta virággal, édességgel és levelekkel, mígnem Marlene azt mondta Odette-nek: „A hét "végén Rómába utazom, különben még megbolondul nekem.” Marlene Dietrich csertgően kacagott, amikor arról mesélt a bizalmasának, Odette Mironnak, hogyant zajlott le a Raf Vallonével töltött sze. relmi hétvége. „Tehát megérkeztem Rómába. ragyogó arccal állt a repülőtéren, virággal, egy igazi férfi...” Raf Vallonét az ötvenes években világhírűvé tette a Silvana Manganóval forgatott „Keserű rizs” című film, Curzío Malaparte „Tiltott Krisztusa” és Marcel Carné „Thérese Raquin”-je. Klasz- szikus római arcú őstehetség volt, aki jogot és filozófiát tanult, majd először labdarúgósztár lett; Párizsban hellyel-közzel színházban is játszott. „Elvitt a lakására” — magyarázta Odette-nek — „azt hittem, kettesben leszünk .. Mindez 1966-ban, esetleg 67-ben lehetett. Madame Odette már nem tud pontosan visszaemlékezni az évszámra, de azt tudja, hogy akkor már Marlene utolsó szeretője Hugh Curncw megvolt — csak éppen Ausztráliában. És Madame Dietrich „teljesen megzavarodott” a Raf Vallone-ügytől. melybe „inkább akarata ellenére keveredett, annak viharos ostrom» lása miatt.” (Folytatjuk^
