Népújság, 1980. október (31. évfolyam, 230-255. szám)

1980-10-21 / 247. szám

A munkapadtól a vezérigazgatóig A vállalati belső mechanizmus tartalékai Milyen és mennyit ér ma a vállalati önállóság? Milyen fék­jei vannak a gyárkapukon belül? Hogyan lehetne a tarta­lékokat hasznosítani? Milyen a kapcsolat az úgynevezett anyavállalatok és a gyárak, gyáregységek között? A vállalatok belső irányítási mechanizmusával, az új gaz­dasági. gazdálkodási feltételek között való működésével fog­lalkozik cikksorozatunk, amely konkrét példákon keresztül elemzi a vállalati irányítási rendszert. írásainkat vitaindító­nak szánjuk, ezért szívesen helyt adunk lapunkban a me­gyében dolgozó szakemberek véleményének, javaslatainak. 2. A felaprózott felelősség A túlszabályozott vállalati belső irányítási rendszer nemcsak azért veszteségfor­rás, mert túl sok szint épül be a végrehajtás és a fele­lős, egyszemélyi irányító kö­zé, ami feleslegesen és ártal­masán elnyújtja — és persze torzítja is — az információ- áramlás menetét, késleltetve, zavarva a döntések, intézke­dések megszületését: abból is sok kedvezőtlen jelenség adódik, hogy ez a túlburján­zott mechanizmus (nemcsak „függőlegesen”) vízszintesen is károsan terebélyesedett.- Míg korábban a beruházá­sok előkészítésével általában a beruházási, vagy a műsza­ki osztályokon foglalkozott egy-két ember, egyes, trösz­töknél a beruházási és mű­szaki főosztályok mellett be­ruházásokat előkészítő főosz­tály is létezik. E három fő­osztály, osztályaikkal, cso­portjaikkal egyetemben most együttesen igyekszik intézni egy-egy beruházás ügyeit. Csakhogy most már sok idő és energia megy el azzal is, hogy a munkát egymás közt is koordinálniuk kell. Leve­leznek, véleményeznek, je­lentéseket gyártanak egy­másnak is. Sokféle, a válla­lati belső levélforgalom ma már vetekszik a külső leve­lezés méreteivel. Az említett osztályok — hisz nagyjából közös a fel­adatuk — egyeztető értekez­letek sorával próbálják rend­szeresen tisztázni egymás kö­zött, hogy ki mit is csinál, milyen rendelkezést adott ki, vagy von vissza, ki adott, mire megbízást stb. Minder­re persze most már szükség is van, hiszen még e szük­ségképpen nagyra nőtt belső koordináció mellett is meg­esik, hogy a végrehajtók a központ egyes főosztályainak ellentmondó intézkedéseivel is birkózni kényszerülnek. (Lám, Parkinson igazsága: a fent említett három főosz­tály már majdnem teljesen ellátja egymást munkával.! Most mindez nemcsak azért baj, mert így az ügyin­tézés mindenütt lassúbbá vált, mint akár pár évvel ezelőtt, hanem, mert ez a „terebélyesedés” magával hozott egy széles körű véle­ményezési gyakorlatot is. Az egyes főosztályok döntés előtt körbeküldik javaslatai­kat. így ugyan kétségkívül árnyaltabb döntés születhet, a felelősség azonban min­denképpen megoszlik, elap­rózódik. Az említett beruházásokat előkészítő főosztály például döntés előtt egy-egy javas­latát öt főosztálynak küldi el: a beruházási és műszaki főosztály mellett a pénzügyi, a tervezési és a közgazdasá­gi főosztályra is. Ezek után, ha baj van, kit lehet egyér­telműen. egy személyben fe­lelősségre vonni? Vagy: kit lehet egyértelműen, igazsá­gosan megjutalmazni, ha va­lami igen jól sikerül. E rendszer tehát valójában megköti a vezetés kezét is: nem tud igazán mélyreha­tóan ellenőrizni, nem lát be­le az osztályok működésébe, nem látja tisztán, ki dolgo­zik, ki nem, mennyi a mun­ka az. adott területen, és így tovább. Ráadásul ebben a túlméretezett szervezetben, a rendkívül bonyolult fölé- és ‘alárendeltségi viszonyok szö­vevényében nem is lehet másképp dolgozni, csak bü­rokratikusán: rengeteg „pa­pírt” gyártva és fogyasztva, kínosan ragaszkodva a rend­tartáshoz, a hatáskörökhöz, a központilag jóváhagyott bel­ső ügyrendhez, utasításokhoz. E helyzetben szinte automa­tikusan kitermelődnek a vál­lalati érdekkel végső soron összegyeztethetetlen külön csoportérdekek is. Egy nagyvállalat vidéki te­lephelyén az egyik laborató­riumba két évvel ezelőtt egy nagy értékű külföldi mérő­műszer került. Ennek javítá­sához az országban csak egyetlen ember értett, a be­rendezés gyártójának meg­bízottja. Ha a műszer el­romlott, akkor, mint általá­ban a vállalatnál valameny-ó nyi berendezés javítását az elrendelt ügyvitel szerint kellett intézni. A laborató­rium vezetője írásban kérte a telephely vezetőjét a javí­tás megrendelésére, ezt a vezető továbbította a köz­ponti tmk-nak. Onnan pár nap múlva leutazott valaki, megnézte, mi a baj, majd ennek alapján a javítást „beütemezték” a nem terve­zett javítások közé. Ezután, az egyszerű műszereknél, a javítás két-három hét múl-* va meg is történt. A szóban forgó speciális műszer javítására viszont a központi tmk korábban már többször is hiába vállalko­zott: két-három hónap utón végül mindig ki kellett hív­ni a gyártó cég megbízott­ját. Ezért, amikor ez a be­rendezés harmadszor rom­lott el, kezelője kapta ma­gát, s felhívta a külföldi cég megbízott szakemberét. s ennék nyomán a műszer há­rom nap múlva már újra működött. Közben elindította a belső ügymenetet is, a papírok azonban a vállalaton belül lassabban jöttek-mentek, mint ahogy az érdemi mun­ka megtörtént. A kezelő fe­gyelmit kapott. Tudniillik a t.mk nyilatkozata után, mi­szerint a műszert nem tud­ják megjavítani, a technoló­giai főosztály engedélye kell ahhoz, hogy a kereskedelmi főosztály a külső javítóval felvegye a kapcsolatot. E rendtartás miatt tartott ko­rábban mindig 90—120 napig az, ami valójában 3 nap alatt elintézhető volt. Ebben az esetben az is meglepő (noha gyakori!, hogy a telephely vezetőjének nincs joga a termelés . za­vartalansága érdekében kül­ső embertől is megrendelni az ilyesfajta -javításokat. Nem élvezi az ehhez szüksé­ges bizalmat. De meglepő az is, hogy az adminisztráció egy pillanatig sem gondolt arra, hogy a gyorsan intéz­kedő kezelő egyáltalán nem felelősségre vonást, hanem dicséretet érdemel azért, mert a korábbi tapasztalatok alap­ján a hosszas levelezgetés helyett az egyetlen józan megoldást választotta. Lám: helyenként esetleg nemcsak az hátráltatja az érdemi munkát, hogy a vég­rehajtás és a döntés közé túl sok lépcső került, hanem, hogy ebben a szervezetben az. érdekek is könnyen elkü­lönülnek egymástól: hiszen itt végül is csupán a javítást engedélyező osztályok jog­körén esett csorba, a - válla­lat pedig jól járt. A fegyel­mit mégis megkapta az, aki ésszerűen cselekedett. Rend­nek kell lenni. És nemcsak azért, mert az hasznos a vál­lalatnak, hanem mert ez ad munkát a szervezetnek. Gerencsér Ferenc (Következik: 3. A túlszabályozás délibábjai) Áldozni kell a megtakarításért Energiagazdálkodásunk a VI. ötéves tervben Akár otthoni háztartá­sunkban, akár az országot tekintve, egyre nagyobb gon­dokat okoz az energia ára — sőt, a jövőben már előte­remtése is. E^ért fontosak mindazok a gondolatok — valamennyiünk számára —, amelyeket Wiegand Győző, az Állami Energetikai és Energia-biztonságtechnikai Felügyelet igazgatója fejte­getett október 14-én, a Ga­garin erőműben tartott elő­adásán. Kulcsszerepben az energia Á VI. ötéves terv most fo­lyó előkészítése némiképp el­tér a megszokott tervezési metódustól. Amíg eddig a népgazdasági tervcélokhoz határozták meg az energia­biztosítók feladatait, addig most gz energetikai lehető­ségekhez kell igazítani az iparfejlesztés céljait. Az alapvető okok: 1973. óta megtízszereződött az olajár, és az energetikai célú beru­házások is óriási pénzössze­geket emésztenének föl. Mindezek a tendenciák ná­lunk csak késve, 1978-ban jelentkeztek különös súllyal, amikor az energiaigényesség növekedése már jelentősen meghaladta a nemzéti jöve­delem bővüléséét. A gyors intézkedések már 1979-et is a lényeges változások évévé tették: összességében 1,2 mil­lió tonna kőolajjal egyenér­tékű energiát takarított meg a népgazdaság. Ebből ugyan „csak” 500 .ezer tonna volt az. amely a legkirívóbb pa­zarlások megszüntetéséből származott — a többit a kisebb mezőgazdasági ter­méshozamok, a kedvező idő­járás, valamint a kisebb ipa­ri termeléf eredményezte — mégis, a teendencia érezhe­tővé vált. A kedvező folya­mat 1980-ban is folytatódni látszik — ám a továbblépés­hez már komoly, szervezett munka és bizonyos befekte­tések kellenek. Mégis min­den lehetőséget az alapvető cél, a külgazdasági egyen­súly helyreállításának szol­gálatába kell állítani. Állami elhatározások A tennivalók közül nem egy állami feladat. így pél­dául a szénerőműveket ál­landóan nagy terhelésen üze­Hatvanig ér az H3-as mmm meltetik. A nehezebb szén- hidrogéneket — amelyekből még bizonyos feleslegünk is van — az 1984 körül 'üzem­be lépő krakkolómű alakítja majd át a kétszer értéke­sebb „fehéráruvá”: benzin­né, gázolajjá. Ezzel 1985-re teljesen meg kell szűnnie a fehéráru importjának. Keve­sen tudják, hogy a koksz az olaj háromszorosát éri ma a világpiacon. Az elavult ko­hók, és a gyenge minőségű vasérc miatt túlfogyasztá­sunk van az értékes energia- hordozóból — emiatt az érc­dúsító építése, illetve a vas­kohászat rekonstrukciója ha­laszthatatlan. Mindezek, de a világpiachoz igazodó ener­gia-árrendszer is: kormány­feladat. Ám a most készülő kor­mányprogramnak vannak olyan elhatározásai is, ame­lyek csak helyileg — a mun­kahelyeken, illetve a háztar­tásokban — teljesíthetők. Meglepő energiaforrások A nemzetközi összehason­lításból kitűnik, hogy amíg egydollárnyi nemzeti ' jöve­delem létrehozásához Fran- . ciaországban 0.5 kilogramm. Japánban 0,55 kilogramm, az NSZK-ban 0.6 kilogramm, és még a közismerten pazarló Egyesült Államokban is 1,1 kilogramm kőolajra van szükség, addig hazánkban ez az érték 1,2 kilogramm! Ez azt jelenti, hogy ennyi tar­talék még ..benne van” a magyar iparban! A kérdés az, hogy hol? (Ez ugyanis a megtakarítás for­rásait is jelzi!! A 'válasz nem is oly nyil­vánvaló! Mert ki gondolná például, hogy 1 kilogramm előállításához kukorica ese­tén 14 dekagramm, búza ese­tén 16 dekagramm, sertés-, illetve csirkehús esetén már 60 dekagramm, illetve 2.5 kilogramm kőolajjal egyen­értékű energia szükséges? Ez persze azt is jelenti, hogy mindezen termékekből egy- kilogi’ammnyi mennyiség pa_ zarlósa ennyi olaj pazarlá­sát is jelenti! Az ipari nyers, anyagok közül az acél kilo­grammjához 1,5, a műtrá­gyáéhoz 2, az alumíniumé­hoz 7 kilogramm olaj szük­séges! Látható tehát, hogy az energiatakarékosság egyik legjobb útja az anyagtakaré­kosság ! A másik úf is első hallás­ra talán meglepő. Arról van1 szó ugyanis, hogy ha ugyan­abból az egykilónyi acél­ból kiváíő. vagy gyenge mi­nőségű szerszámgép készül, az árkülönbözet akár há­romszoros is lehet. Tehát a jobb termék ára is az ener­giatakarékosság forrása! A fenti érvelésből is kitű­nik tehát, hogy a minőség, takarékosság politikai jelsza­vai mögött konkrét és kéz­zel fogható eredményű ten­IMUanatnyilag meg csak az építők.gépkocsijai használják az autópálya új szakaszát, de október 25-én megtörténik a műszaki átadás, amely után birtokukba vehetik az autósok is. CfoUi; Száató Györgyi. nivalók állnak — de az is,' hogy ezeket egyedül ez energetikusok nem hajthat­ják végre. Állami támogatással A tervcélok szerint nem­zetközi összehasonlítással, veszteségelemzessel kell fel­tárni a munkahelyi veszte­ségforrásokat — törekedvén azok megszüntetésére. így például igazodni kell azok­hoz a Gödöllőn már kikísér- letezett technológiákhoz, amelyek lehetővé teszik a mezőgazdasági termények nedves tárolását — védőgáz alatt például. Hasznosítani kell a mezőgazdasági hulla­dékok energiatartalmát. Sza- bályozhatóvá kell tenni a rendkívül energiaigényes távfűtést. Előnyben kell ré­szesíteni a széntüzelésű hő­termelést, különösen annak villamos energia előállításá­val kombinált megoldását. Példák a lehetősegek közül. Mindezek az energiaracio­nalizálási megoldások ter­mészetesen sok pénzt emész­tenek fel. Á terv egyik vál­tozata 35 milliárd forintot irányoz elő — amennyiben az „hozza” a remélt ered­ményeket, úgy bővítésére is mód van. Megváltozott — és a na­pokban hivatalos közlemény­ben is.: megjelenik — az energiaracionalizálás állami támogatásának új rendje is. Az eddigiektől eltérően a termelőszövetkezetek, az ipari vállalatok és az energiater­melők egyaránt fordulhatnak támogatásért az Energiafel­ügyelethez. A források is többfélék immár: a vissza nem térítendő állami támo­gatás, az államkölcsön, az alapjuttatás mellett az ex­portnövelő hitelnél is elő­nyösebb feltételű bankhitel. Lehetőség van olyan fejlesz­tésekre is, amelyekhez a gaz­dálkodó egyáltalán nem in­vesztál saját pénzt! A lakosság megtakarítá­saira is gondol a tervezet. Fokozatosan esökken a fűtő­olaj állami dotációja. Előny­ben részesül az éjszakai ára­mot felhasználó hőtárolós- kályha-fűtés, — de legjob­ban a szénfűtés. Kaphatók lesznek a fokozott hőszigete­lésű építőanyagok — fala­zóblokk. vázkerámia, hunga­rocell. Kialakulnak a taka­rékos világítás — a fénycsö­ves rendszer — esztétikus megoldásai, Á modul tele­vízió negyedakkora fogyasz­tása is kiaknázatlan lehető­ség — csakúgy, mint a ta­karékos autózás. A vázolt tennivalók soka­sága is jelzi: kulcsszerephez jut az energia a következő időszakban — és a megál­lapítás hosszú távra érvé­nyes. Az is látható, . hogy csak a lakosság, a munkahe­lyek és az államapparátus együttes erőfeszítése adhat megoldást energiagondjaink­ra. Köhidi Imre Hústermékeink a világpiacon Csúcsforgalmat bonyolít ezekben a napokban a TER- IMPEX Külkereskedelmi Vállalat. Októberben csak­nem 90 ezer tonna húst és húsipari terméket keli, .el­juttatniuk külföldi partne­reiknek. Vörös I mre, a TER- IMPEX vezérigazgatója el­mondotta, hogy ma már a lü évvel ezelőttinél 40 szá­zalékkal több vágóállatot termel a magyar mezőgazda­ság, s bár hazánk nem tar­tozik a nagy exportőrök kö­zé, népgazdasági szempont­ból mégis igen fontos devi­zaforrást jelent a magyar bús; és húsipari termékek kivitele, A vállalat tavalyi­nál 134 millió dollárral na­gyobb idei árbevételének csupán egy részé származik többletértékesítésből. Na­gyobb részé a jobb piacisme­ret, a tudatosabb ármunka és az exportszerkezet meg­változtatásának eredménye. Ez utóbbi fő Niránya: keve­sebb élőállat es több hús, h úskészítmény! L 1580. Zh, kbdd ■ t tó

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom