Népújság, 1980. május (31. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-14 / 111. szám

I Á képviselő felelőssége ROHAMOS**» KÖS5EÍÍE 1)IK június 8-a, az új or­szággyűlési képviselők és tanácstagok megválását igá­nak napja. Egyne-másra je­lennek meg a lapokban portrék a Hazafias Népfront jelöltjeiről, a mór ország­szerte lezárult jelölő gyűlé­sek által is elfogadott, támo­gatott, megválasztásra aján­lott országgyűlési képviselő- jelöltekről. Ilyenformán azt latolgatjuk már: hogyan tudnák majd megfelelni az újonnan megválasztott par­lament széksoraiban ülő kép­viselők felelősségteljes köz­életi megbízatásuknak? Kimondva, vagy kimondat­lanul sok jelölő gyűlés részt­vevőiben felmerült a kérdést miben is áll tulajdonképpen a képviselő felelőssége? A válasz-tópolgárok természete­sen elsősorban azt várják tőle, hogy az ő érdekeiket képviselje, ügyes-bajos dol­gaik, gondjaik megoldását segítse, sürgesse a parla­mentben. Kétségtelenül az országgyűlési képviselői munka egyik leglátványo­sabb része, ha — akár egy interpellációval is — sikerül „kiharcolnia” választókerü­lete valamilyen régi, jogos igényének teljesítését. De nemcsak a parlamentben, hanem kisebb, helyi ügyek­ben — például a tanácsok­nál — is eredményes lehet, indokolt esetekben a kép­viselő „közbenjárása”, le­gyen szó járdaépítésről vagy óvodai felvételről. Hiba lenne azonban, véle­ményünk szerint, ha válasz­tói csak azt várnák el parla­menti képviselőjüktől — s ő maga is beérné ennyivel —, hogy a helyi érdekeket kép­viselje, a hozzá tartozó terü­let jogos panaszainak orvos­lásáért emeljen szót. Bármi­lyen fontos is ez — a kép­viselő közéleti munkájának csak egyik oldala. A másik, s nem kevésbé fontos, hogy a képviselő vállaljon részt az országos gondok megoldásá­ból. Adott esetben akár az­zal, hogy megértett válasz­tóival: miért nem lehet az (Tudósítónktól) Megválasztották az elkö­vetkező ciklusra a Parádi Üveggyár szakszervezeti vezetőit. Holló János, a gyár szakszervezeti bizottságának titkára beszámolt az elmúlt négy ..év szakszervezeti tevé­kenységéről. Hangsúlyozta, hogy a választás mindig fon­tos állomása a mozgalmi életnek, számot kell adni a megtölt útról, ugyanakkor meg kell határozni a jövő feladatait. Elmondta, hogy a szak- szervezeti bizottság, a szak- szervezeti tanács nagy se­gítséget adott a gazdasági vezetésnek. A gyár eredmé­nye 1975-höz viszonyítva 38,9 százalékkal növekedett. A Huszonkét új szakmai kisfilmet mutattak be ked­den Budapesten. A legtöbb kisíiim a beruházó, a ter­vező és a kivitelező szak­emberek érdeklődését kelti fel a gazdaságos, új megol­dások alkalmazása iránt, __ a legújabb építési rendszerek, anyagok, szerkezetek szere­lési és szigetelési eljárások A'iön ye i nek bemutatásává 1. jó néhány kisfilm mondani­valója azonban a közérdek­lődésre is számot tarthat, adott *#őpo'ntfoa/n megvaló­sítani a választókerületben a már régóta óhajtott beruhá­zást. Népszerűtlen feladat ez, de a politikailag az egész országért — s nemcsak szű- kebb pátriájáért — felelős­séget érző képviselő számá­ra, aki ráadásul kellő köz­életi tapasztalattal is rendel­kezik, semmiképpen sem, megoldhatatlan. AZTÁN ITT VAN a kép­viselők egyik leg felelősség - teljesebb feladata, a tör­vényalkotás. Ez is országos kérdés a javából, aminek he- • lyes megoldását a helyi ta­pasztalatok is jelentősen se­gíthetik. Az elmúlt években a törvénytervezetek széles körű társadalmi vitái is bi­zonyították: igazán jó, az élet igényeihez igazodó törvény megalkotása - csakis úgy le­hetséges, ha lehetőség nyílik rá, hogy annak tervezetéről az emberek — szakemberek és „laikusok” egyaránt — minél szélesebb körben mondhassalak véleményt. A törvénytervezet országgyűlési bizottsági vitájában és a par­lament teljes ülésén annak megszavazásában a képviselő — ha helyesen, felelősséggel végzi dolgát — nemcsak a saját egyéni, hanem válasz­tókerülete közösségi állás­pontját is képviseli. Ez azon­ban elképzelhetetlen anélkül, hogy a fontosabb döntések meghozatala előtt ne kérje ki választói • kisebb-nagyobb csoportjának véleményét is. Az ilyen előzetes beszélgeté­sek nemcsak a választópol­gárok körében, hanem a par­lamentben is jelentősen nö­velhetik a képviselő szavá­nak súlyát, tekintélyét. Ar­ról nem is beszél ve, hogy kitűnő iskolái a választópol­gárok közéleti érdeklődésé­nek is. Hiszen azt a tudatot erősí tik a megkérdezettek­ben, hogy számítanak észre­vételeikre, tényleges lehető­ségük van nemcsak a helyi gondok megoldására, hanem — közvetett módon — az országos döntésekbe való be­leszólásra is. gazdálkodás és az. egyéb te­vékenység adatai alapja* megállapítható, hogy az elő­irányzott célkitűzések a be­számolási időszakban telje­sítve lettek, melyhez döntő­en hozzájárult a munkaver­seny résztvevőinek aktív te­vékenysége is. Élő kapcsolat alakult ki a gazdaságvezetés, a párt- és a KlSZ-al'apszer-. vezet között. - A felmerült problémákat az egymásnak nyújtott támogatással min­den esetben sikerült megol­dani. A beszámoló után megválasztották a szakszer­vezeti bizottságot, amelynek titkára Nagy Ignác finom- csiszoló lett. mert ismerteti idegenforgal­mi és történelmi értékeink, m űem lé kein k gondozáséira k eredményeit, a magánlakás­építés újdonságait — közöt­tük a tetőteres családi há­zat, a békéscsabai mintatele­pen, stb. — továbbá a cso­portos üdülőépítés új meg­oldásait. A színes kisfilme- ket az érdeklődők láthatják majd a filmszínházak kísérő műsoraiban, vagy más nyil­vános uetí léseken is. A képviselő természetesen nincs mindig abban a hely­zetben, hogy állásfoglalása megfogalmazása előtt kon­zultáljon választóinak akár­csak kisebb csoportjával is. De hát éppen azért esett rá az emberek bizalma, hogy ilyenkor merjen saját belá­tása szerint, de a közvéle­mény ismeretében dönteni, cselekedni. A lényeg az: bát­ran szóljon bele az országos jelentőségű kérdések eldön­tésébe, legyen szó akár a la­kásépítésről, akár az egész­ségügyi ellátásról, vagy a beruházásokról. Érezze és tudja azt. hogy választói a helyi gondok orvoslásán kí­vül ezt is elvárják tőle. A KÉPVISELŐK ŐSZINTE véleménynyilvánítását egyébként igénylik a mi­nisztériumok, országos hatás­körű szervek is. Igazolja ezt, hogy az elmúlt választási ciklusban a miniszterek, ál­lamtitkárok több beszámoló, törvénytervezet végleges szö­vegének elkészítésénél már eleve figyelembe vették a képviselők általában nagy élettapasztalatról, bölcs köz­életi előrelátásról tanúskodó észrevételeit. A képviselők nyílt, őszinte véleménymondása országos kérdésekben sokszor kevésbé látványos egy parlamenti in­terpellációnál, hiszen ezeknek a vitáknak legfőbb színterei az országgyűlési bizottságok ülései. Fontosságukhoz azon­ban nem férhet kétség, mert ezek nyomán törvényterve­zetek válnak korszerűbbé, életszerűbbé, miniszteri be­számolók formálódnak reá­lisabbá, őszintébb hangvéte­lűvé, új intézkedések szük­ségessége fogalmazódik., meg. S erre a társadalmi pár­beszédre a megválasztandó országgyűlésben még a ko­rábbinál is nagyobb szükség lesz. (D. Ä.3 Külön és szép története van annak, hogy a Hevesről korábban vajmi keveset tu­dó Kovács György miként szerete’tt bele — éppen húsz esztendővel ezelőtt — ebbe a hangulatában talán kissé egysíkúnak tűnő. de sok szép­séget. a munka területén pe­dig sz.ámos lehetőséget rej­tegető településbe. — Nem tagadom, már az első alkalommal megfogott — mondja a most 46 éves tüdősebész, a járásszékhely tüdőgondozó intézetének ve­zető főorvosa. — Röviden csak annyit erről a „nagy találkozásról”, hogy a sze­gedi egyetem hallgatójaként a szigorló évemet Egerben töltöttem. Mint ilyen. Heves­re is elkerültem egyszer — majd. kérésemre egyre több­ször — helyettesíteni. És a többi már szinte ma­gától ment: egymásra talált a kívánság és a lehetőség, a megye egészségügyi vezetői támogatták a fiatal orvos kérését, s nevezték ki dr. Kovács Györgyöt —' őszinte . jótfávánsasokkal, baráti biz­Szakszervezeti vezetőket választottak Parádsasváron Gembiczki Béla Építésügyi filmek Vegyszer pusztított a hatvani kiskertekben A károsultak ügyében folyik a vizsgálat Az első városszéli zöldsé­gesek, kisárutermelők vasár­nap észlelték a bajt. Össze­zsugorodott a saláta. leko­nyult a frissen kiültetett pa­radicsom és paprika, meg­csavarodtak a szőlőlevelek. Hétfőn reggel már 200' kö­rül volt a panaszosok Szá­ma, s a permetező helikop­terre gyanakvók telkei a Szabadság úttól, a Horváth Mihály út végétől a Csányi útig terjedtek. Ez mind olyan kertes ház, amely a határra néz, a parcella oda fut ki, s múlt pénteken nem messzire látták körözni a növényvédő gépet. A riada­lom érthető volt, keddre pedig tovább növekedett. És mindenki futott valahová, segítséget remélve. Első eset Nagy László, a Lenin Ter­melőszövetkezet elnökhe­lyettese: — Magam is érdekelt va­gyok kis telkem révén ■ az ügyben, s már vasárnap este sejtettem, hogy valamilyen vegyszer pusztíthatja a vá­rosszéli kertek ágyúsait, ve­szélyezteti a szőlőket, kü­lönböző növényi kultúrákat. Csak akkor még nem gon­doltam, hogy ennyi embert érint, ilyen nagy területre terjed ki a kár. A dolog hátterével sem voltunk tisz­tában. A vegyszeres gyom­irtás, a használt permettől függően, járhat ilyen követ­kezménnyel. , Gazdaságunk életében is előfordult, hogy pontatlan munka miatt a saját, vagy a szomszéd gaz­daság növényeiben kár ke­letkezett. Első eset viszont, hogy beltelken, városi kis­kertekben idéz elő pusztu­lást a helikopteres vegysze­rezés. Természetesen min­dent megteszünk a károsul­tak érdekében, de hangsú­lyozni kívánom, a felelősség nem a Lenin Termelőszövet­kezetet terheli. Budaörsről indult Pete János, a közös gaz­daság termelési főmérnöke: — Az már biztos, hogy a helikopter, amely búzaveté­seink gyomirtásában vett részt, pénteken reggel Bu­daörsről indult a Csányi út mentén levő alkalmi reptér­re. Itt, miután Töltési Ákos szakmérnökünk is alkalmas­nak ítélte az időt a vegy­szerezésre, MCPA hatóanya­gú, hormonhatású, folyékony vegyszerrel töltötték fel a gép tartályát és az délig za­vartalanul dolgozott. Ebéd után, amikor szél "kereke­dett, félbemaradt a munka, nehogy a légáramlat a vá­rosra sodorja a kétszikű nö­vényekre káros hatóanyagot. Miután a rengeteg kárjelen­tés nyomán Igyekeztünk tisztázni a dolgot, szakem­bereinkkel arra a következ­tetésre jutottunk, hogy a délelőtt ki permetezett, a bú­za levélzetére száradt vegy­szert hajthatta tovább a szél. S a porszerű anyagból nem csupán 2—300 kertre, hanem a horti szövetkezet zöldségére is jutott. Hová forduljanak? Az ügy természetesen to­vábbi vizsgálatra szorul: hogy a keletkezett nagy ká­rért gyakorlatilag a Lenin. Termelőszövetkezet, illetve a hevesi AGROPLAN és a MÉM Repülőgépes Szolgála­ta-« a felelős, amelyeknél a vegyszerezést megrendelték. Most azonban más a dön­tőbb! A sok anyagi áldozatot vállaló termelők kártalaní­tását kell rendezni, éspedig arra a szavatossági üzletkö­tésre alapozva, amelyet a Lenin Termelőszövetkezet létesített az Állami Biztosí­tóval. Talán segítünk a baj­ba jutottakon, ha Molnár Albert tanácsi főelőadó in­formációjára támaszkodva elmondjuk, hogy a károsul­taknak előzetes bizonyítás iránti kérelmet kell benyúj­taniuk sürgősen a közjegy­zőhöz. a kár vélt összegé­nek megjelölésével, s bizo­nyos szakértői költség letét­be helyezésével. A hivatal ezután a feladathoz mért számú szakértőt rendel a helyszínre, hogy a valós ösz- szeget megállapítsák. Ha eb­ben a felek megegyeznek, akkor már fizethet a bizto­sító. Segít a gazdaság A kétségtelenül nagy ria­dalmat keltő ügy kapcsán véleményt kértünk Szűrszabó Gusztáv termelőszövetkezeti elnöktől. Azt tanácsolta, a kiskert-tulajdonosoknak, hogy a hivatalos vizsgálat kor­rekt lefolytatása érdekében ne távolítsák el á földből a pusztuló növényzetet, a kár­enyhítési kötelezettség miatt viszont mielőbb ültessenek ki új kultúrákat. Ezt annál inkább tehetik, mert az. MCPA hatóanyagú permetlé csak levélen keresztül káro­sítja a növényt, a., talaj tehát nem vált mérgezetté. Moldvay Győző Tüdősebész tanácstag „Átigazolás“ Biaza tatással,, hogy szép elképze­léseiből minél többet való­sítson meg — Hevesre. — Akkoriban természete­sen még nem tudtam, nem tudhattam; inkább csak érez­tem, akartam, hogy tartal­mas évek, évtizedek előtt ál­lunk, az otthonommá válasz­tott község, meg én. tgy igaz ez, pontosan így. . de ha egészen pontosak aka­runk lenni, akkor talán he-, lyesebb, ha úgy fogalmazunk, hogy a két évtized alatt nem utolsósorban együtt és egy­más által valósult és való­sul meg mindinkább ez a ki­bontakozás. Kovács György ugyanis nem sokáig veszte­gette idejét, és orvosi hiva­tásának gyakorlása mellett már megérkezése, letelepe­dése első évében bekapcsoló­dott a közélet ügyes-bajos dolgaiba, egyre többet vál­lalt magára azpk intézésé­ből. E szándék megvalósításá­hoz először a vöröskeresztes mozgalom kínait számára le­hetőséget. melynek járási el­nöke lett s maradt mind a mai napig. Mint ilyen, még közelebbi. még mélyebb kapcsolatot tudott kialakíta­ni a lakossággal, és fokoza­tosan jött létre az az álla­pot, amikor már nemcsak or­vosa lett sok-sok itt élő em­bernek, hanem mindinkább ügyeik, dolgaik intézője, szervezője is. Amikor pedig ehhez már kétség sem férhetett — az első adandó alkalommal ta­nácstaggá választottak. — Ez 1971-ben történt, és akkor én már régen eldön­töttem, hogy Hevesen mara­dok végleg. Mondanom sem kell, mennyire örömömre volt, hogy a jelölésből, a ta­nácstaggá választásomból ki­derült vagy inkább: még bi­zonyosabbá vált' az... szóval az, hogy nemcsak én szeret­tem meg az itt élő embere­ket. hanem öl; is befogadtak engem. Már most tanácstag­ként mind ez ideig a kettes körzet volt a tevékenységi területem, s Ságvári utca. Erről csak annyit, hogy a kimondottan száraz évszak­tól eltekintve ez mindig csu­pa sár volt. Mondhatni, nem kellett több, csak benézni az utcába, már nyakig sáros lett az ember. Legnagyobb gondot tehát az út, a járda jelentett, mint sok más kör­zetben akkoriban. Pénzszű­ke miatt azonban a község vezetőitől nem sokat kaphat­tunk, maradt tehát a — di­vatos kifejezéssel élve — saját erőforrásra való tá­maszkodás. Ezek feltárása-1 ban és a mozgósításban Balogh Lajos járt az élen, sokat jött, ment szervezett, míg­nem a lakosság összefogott, és az utca — jóllehet, ma sem első osztályú műút, de — nem sártenger többé. Igaz, tennivaló még mindig sok van, és lesz is. sokáig, jó tudni azonban, hogy még esős időben sem fenyeget elnyeléssel senkit: bárki be­nézhet. .. Dr. Kovács György kő­ben párt-propagandista Munkahelyén, az egészség- ügyi dolgozók körében — dr. Jeney Zoltán igazgató főorvos aktív támogatásával és részvételével — 10—12 előadásból álló tan folyamot vezet párttagságának kezde­te, 1972 óta. Az e téren vég­zett munkája szintén elis­merést váltott ki, előbb párt­vezetőségi tag lett, majd az iránta megnyilvánult biza­lom legújabb eredményeként a XII. kongresszust megelő­ző hetekben a nagyközségi pártbizottság tagjai közé is beválasztották. Most pedig: mint tanács­tagot is újra jelölték. — A különbség csak any- nyi — mondja erről búcsú­zóul —. hogy ezúttal nem a 2-es, hanem a 4-es körzet­ben. Számomra ez annyit je­lent, hogy tanácstagként is haza kerülök, ez a körzet ugyanis a Fő utca. ahol én lakom. Ami azt illeti: út-és járdagondjaink itt aligha lesznek, de a csatornaháló­zat kibővítése például... — elmosolyodik: — ne vágjunk a dolgok elébe, a választás még hátravan. .. Ez így igaz. Azonban az is tagadhatatlan, hogy „haza1 pályán” dr. Kovács György­nek nincs sok korteskedésrt szüksége. B. Kun Tibor J/Mkm® május 11., szerda v

Next

/
Oldalképek
Tartalom