Népújság, 1980. május (31. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-11 / 109. szám
****** Vasárnapi festők Nem nehéz ráismerni a vasárnapi autós analógiájára Aki egész heten mást csinál, hogy vasárnap karambolozzon, kárt okozzon, de legalábbis belekontárkodjon a/hi- vatalos, vagy elhivatott gépkocsivezetők világába Aki vasárnapi gépkocsivezető az nem is gépkocsivezető. Valamikor volt rá kifejezés, a maszek, de hogy állam:’sí .ott világunkban a maszek autósok lettek a megszámlálhatat- lanok, hát nincs nevük. Csak a vasárnapiaknak, hogy vasárnapiak. A vasárnapi festők: amatőrök, Nem is csak festők, hanem szövők, formázok, faragók, batikolok, hímzők és még ég tudja felsorolni, mi minden mások, meg természetesen gépkocsivezetők, munkások, orvosok, tanárok, könyvelők rendőrök, nyugdíjasok, fiatalok, öregek, lányok, férjek, asszonyok és fiaik. Vasárnapi festők: amatőrök. Egy ideig nem értettem, hogy az újszerű bítrnuzsika ritmusára miért ugrálnak, vonaglanak, vagy hajlongnak, mozognak a fiatalok. Négyszemközt, úgy, hogy még.magam selássam, megpróbáltam együtt mozogni a zene ütemével. És a zene, lám valósággal belém ivódott és én meg belesimultam a hangszerek ritmikájába. Egészen más lett a muzsika. Nem hallgattam már,, hanem éreztem, nem figyeltem, rá és mégis értettem. A zenét. Mulatságos lehettem kétségtelenül, de szerencsére senki nem látott.-Ám miért is lenne mulatságos az, akinek van ritmusérzéke, s van kultúrája, eleganciája a ritmika kiéléséhez, — mégha nem is hivatásos táncos. Amatőr csak. Autós, festő, táncos: hogy jönnek ezek össze? Azon kiállításnak az ürügyén, amelyet Heves megye székhelyén vagy húsz ilyen „vasárnapi festő” — teszem most már idézőjelbe a titulust — rendezett a szűkebb ismerőseik, barátaik és persze önmaguk számára, az effajta kezdeményezéseket istápolni hivatott művelődési központ segítségével. Isten mentsen attól, hogy a megzsü- rizett — mert azért zsűri is volt. mert amatőrök ugyan, de nem dilettánsok — húsz alkotó, félszáz alkotásáról valamiféle művészeti kritikát írjak. Nem azért nem vállalkozom erre, mert a kiállított anyag — csont- és fafaragás, festmény, grafika, hímzés, szobor — egyike-mási- ka szíves és míves társam lehetne otthonomban, s azért sem mert a kiállítók egyike-másika mondandójában í művészi általánosítás és az egyénhez való szólás dialektikáját is megvalósítani képes — hanem, mert nem vagyok művészetkritikus. Amitől még írhatnék művészet- kritikát, nem én lennék az első ilyen, s tudván tudom, hogy az utolsó sem. De, ha még az is lennék, akkor is másról írnék, a számomra most fontosabbnak ítélt konzekvenciáiról ennek a sajátos, érdekes színfoltot és nem kis tanulságot hozó tárlatáról a húsz amatőr művésznek. A táncról szóltam fentebb. Meg a zene ritmusáról. Hát ezt értettem én meg és ezt tartom én a fontosnak. A legfontosabbnak és egyben a legfigyelemre méltóbb tanulságának: eg . ütt élni a széppel, egy „ritmusban” lenni a körülöttünk lévő és pillanataiban, időtlenségében egyaránt megragadható való világ szépségeivel. Együtt „táncolni” véle az ecsettel, tűvel, faragószerszámmal, hogy eleven lüktetése belénk ivódjon, hogy jobban értsük, sőt megértsük a színek, a formák, a mozgás, a dinamizmus, a táj, a virág, az ember, az alkotás világát körülöttünk és önríTágunkban. Manapság, amikor oly sok szó esik az elidegenedéstől, amikor a társadalom pszichológusok, szociológusok, politikusok, írók, költők fogalmazzák újra és újra, panaszolják okkal és joggal igen gyakran, hogy az emberiség egyik nagy ellenfele a dehumanizáció, — ha sajátosan másként is, de ez a veszély nem lebecsülendő a szocializmusban sem — öröm, hogy a társadalom egy kisebb vagy nagyobb csoportja lelkes és kitartó optimizmussal az embert keresi az emberben. S találja is meg. Tisztában vagyok azzal, hogy egyfajta hobbi ez is. Mint a bélyeggyűjtés. Az akvarisztika. Az együtt zenélés. A kertészkedés. És társaik. Nem is akarom csalfa-humán módon, valamiféle merev művészetfelfogás alapján más minőséget adni az idő ilyetén vagy más módon történő nemes és hasznos eltöltésének. Arról is meg vagyok győződve. hogy szóban mindegyikük — és másutt is. akárhol is kérdeznek az országban az amatőr művészeket — esküdne rá, hogy esze ágában sincs önmagát valóban művésznek, produktumait művészi alkotásnak tekinteni. Kellemes, kedves, jóleső, embert nemesítő, a világot önmagának is jobban megmagyarázó időtöltés ez csupán. Mondanák és mondják. De tudom — sőt hiszem is —, hogy sokuk szíve mélyén azért ott ingerkedik ama bizonyos „hátha”. A kételkedésnek kis ördöge, amely ugyan nem Lucifer, minthogy ők sem Ádámok, de kandi szemű, csalogató kis ördög az mégis, amely mindig újabb és egy kicsit merészebb lépésre csábítja mind valamennyiüket. Gondolom: ez így is van rendjén. Az ember azért ember, hogy amit csinál, lett légyen az muszáj-tett, vagy örömből-csinálás. azt tőle i íetően mindig jól, az előzőekhez képest meg mindig jo.juan tegye. S ez az igénykeltés önmagukkal szemben, ez az amiért mindenfajta hobbi, kedvtelés, alkotó erejű emberi cselekvés, így tehát ez a „vasárnapi” testeszet is tiszteletre méltó és tolira való. Minden bizonnyal akad az Egerben kiállító amatőrök között olyan, aki csak nevében amatőr, munkája már iparművészét, vagy egyszerűen csak (?) művészet. Minden bizonnyal akad a kiállított produktumok között alkotás is, nem is csak mutatóba. De higgye el mindaz, aki ott és másutt kiállít, vagy soha nem állít is ki, csak fest. formáz, hímez a maga gyönyörűségére, halat nevel akváriumban, epret az ágyasban. együtt éneke] a kórusban társaival, egyszóval higgyék el mindazok, akik szabad idejükben önmagukat és társaikat igyekeznek felszabadítani, emberibb emberré formálni — higgyék el, hogy nem vasárnapi festők. Csak vasárnap is festenek. Különben is — ezt már csak kajánul teszem hozzá —, hol az ismérv, a katalogizálható, diseiplinába önthető, definiálható meghatározás: mi már a művészet, s ki már a művész? A művészet és a dilettantizmus között ott az imatörizmus tisztes világa. Aki e világban él. az minden lehel. nevetséges is. ha verébszárnyakkal az egekbe tör. voltaképpen sás is, ha vannak hozzá szárnyai, de lehet tisztes és szerény énekesmadár is. Aki szépen szól a szépről, kedvesen. Vasárnap is. Meg hé***’-' is természetesen. í 9p**~'<fi** Dr. Misóczki Lajos, a könyvtár vezetője Fóliánsok között M ilyen érdekes. Az ember tudván tudja, hogy nem az eredeti, hanem csak olyan, majdnem egészen olyan, mégis valami furcsa izgalom vesz erőt ra jta, ahogy belép a homályos lép-- csőházba a díszes barokk ajtón át. Aztán lépcsők amelyeknek fáját — nem tévedés! — hosszú évtizedek koptatták meg, majd újabb fordulók és folyosók, aztán ott a szívdobogva várt bejárat. Már csak egy lépés. és. . . évszázadok szellemi " kincse tárulkozik ki előttem. Ezt a lényt nem lehet közömbös, moccanatlan arccal fogadni. A gyöngyösi műemlék könyvtárba értünk el. ★ Nem szégyelleni bevallani, mindig meghatódom, amikor a régmúlt idők írásos üzenetét betűzhetem. A felfedezés izgalmával ér fel amikor újból hangokká formálhatom a jeleket és lassan, minden részletéhez gondosan hozzáigazítva a nyelvem, kiolvashatom a szót. A fél évezreddel ezelőtt leírt szót és azt meg is értem. Lássuk csak! — Vyteszeknek walo Sold pensz. Nem kell sokáig silabizól- ni, hogy a vitézeknek való zsoldpénzt kimondhassuk. — Sokaygh — akad meg rajta a tekintetem. Aztán — kysded Ideó. Mosolyogni kell. A legszívesebben hangosan felnevetnék. Persze: sokáig! És persze: kisded idő. Ez utóbbi mintha cirógatna. Mennyi melegséget áraszt magából. Méghogy „kisded” idő. Ennek a hangulatát majdhogy nem ízlelgetni kell, mint az óbor zamatét. A -könyv 1487-ből származik. A benne levő 39 levélből 37 a latin szavak magyar megfelelőjét tartalmazza. Kezdődik a magyar a-val és befejeződik ciklones (Lapys feiwuek) bejegyzéssel, összesen 4671 latin és majdnem ugyanannyi magyar szót rögzített az az öt ismeretlen másoló, akik kézzel rótták betűiket a belső levelekre. A szótártöredéket egy latin nyelvű könyvhöz kötötték már itt. Gyöngvösön. a ferencesek, A könyvtár birtokosai. ★ Kereken tizenhatezer kötet sorakozik a polcokon. A szép, boltíves teremben a valamikori bútorzat felújított, kijavított darabjai kerültek vissza a hozzáértő, gondos és szorgos kezek jóvoltából. A hajdanvolt gyöngyösi asztalosok ízlését, remeklését a kegyetlen idők nem pusztították el. Pedig de sok megpróbáltatást kellett átélniük ezeknek a könyveknek is, tulajdonosaiknak is. kezdve a vallásháborúktól, a törökökön és a kóborló hajdúk csapatain át egészen a tűzvészekig. A gyöngyösi ferencesek nemcsak istenre bízták rá magukat és messze földön ismert zárdájukat, hanem oltalomlevelet kértek és kaptak a budai török vezértől: — .. .sem a bírák, sem más elöljárók ne zaklassák az utcán, házaikban. .. Ne merje őket senki megcsalni, vagy pénzüktől megfosztani. .. I. Ferdinánd és János Zsigmond is védelmébe vette őket. Még a hajdúk kapitányával is egyezséget kötöttek, hogy a kóborló hajdúk ne követelhessenek se szállást, se sarcot se lovat, se mást a gyöngyösi ferencesektől. Amikor a Tárná melletti örsi táborhelyén meghalt Bottyán János. Rákóczi fejedelem vitézlő tábornoka, özvegye 240 forintot adott a barátoknak a sírhelyért, a misékre és a gyertyákra. Összehasonlításul: a rendház évi számadáskönyve 17 forint 86 dénárt rögzített „mérlegként”. ★ A XVI. századból való külföldi nyomtatványok száma megközelíti az ezret. A legjelentősebb könyvgyűjtő Nádasdi Bálint, aki párizsi tanulmányait is felhasználta arra. hogy a legújabb műveket a gyöngyösi rendház számára megvásárolja. Nevének kezdőbetűit nemcsak latinul, hanem héberül is bejegyezte a könyvbe. Így az 1545-ben nyomtatott De harmónia mundi című. F, Georgius művének címlapéira. Tessék álniél- kodni: ő maga huszonnyolc kiadványt gyűjtött, ameiyek huszonnégy kötetben jelentek meg. Imponáló számok ezek ha meggondoljuk, abban az időben nemcsak alig néhány kötetből állt egy-egy neves könyvtár, hanem a könyvek ára sem csekély összeget tett ki. Az ő könyvei azt is bizonyítják, hogy gyűjtőjüknek nagy érzéke volt a bibliofilia külsőségei iránt is. Újlaki Imre a század végén tűnik fel és tűnik ki. Az ő gyűjteményéből való az az érdekes kötet amely Ciceró, Homérosz és Persius művei mellett Lanczut és' Strommer matematikai megállapításait foglalja magába. A Musiee active micrologus címlapján Orpheusz és Euridiké látható. Oláh Miklós esztergomi érseké volt a rendkívül szép kiállítású Chrysostomus Opera (Mü). amelynek barna bőrkötését arabeszkes díszítés gazdagítja, de aranyozott betűkkel ott olvasható ez is: Oláh Miklós, esztergomi érsek. 1559 A könyv kacska- ringós utat tett meg, amíg Ambrózy Eusztách gyön- gvösoroszi plébánostól a ferencesek zárdáiéba került. Tudománytörténeti értékű lllanchy János volt gyöngyösi lelkész könyve, ame- Ivet Witténbergben adtak ki 1536-ban. Elements geometriáé ex Euclide a címe. és a kor kitűnő matematikai íróit fogja össze: Huswirth. Regius. Mithob. Purbachius és Faber Stapulensis személyében. ★ Marx A tőke — az első, hamburgi kiadásból. Igen. a ferencesek könyvtárának egyik darabja — volt. Ma a Munkásmozgalmi Múzeum őrzi. Vagy Dátwin könyvei. És ha ezekbe a természet- tudományod munkákba, vagy az utópista szó—listák műveibe belelapozunk, az is kiderül, hogy a -szorgos ferencesek még megjegvzeoe- ket is írtak a lap szélére. Felkiáltó- és kérdőjelek sorakoznak a margón. Aláhúzások emelik ki a fontosnak tartott szövegrészeket. Itt van például egy Vándorló-könyv 1816-ból. Amely „Gyöngyös Városának Ma- glstrátusa által készíttetett, A Masvar Tímár Céh Részéről kiadatván Csoszánszki József Magyar Tímár Legény számára. Magába tóg- lal 72 számmal jelzett lapot.” Csoszánszkiak iha is élnek Gyöngyösön. Valahai szép apjuk vándorlegény sorsát ismerhetik meg a pecsétes bejegyzések révén. Valamit a korabeli korrektúráról. A nyomda ördögét Gutenberg találmánya szülte. A sajtóhibát úgy javították, hogy a helyesen szedett szöveget tartalmazó papír* szeletkét ráragasztották a hibás szóra. (Kajánkodó megjegyzés: ma már ezt képtelenség lenne így megoldani.) ★ A műemlék könyvtárt bárki félkeresheti. Kedden és csütörtökön délutánonként, a hétvégeken pedig délelőtt, fogadja az érdeklődőket dr. Misóczki Lajos, aki a gyöngyösi főiskola tanára és csupán szíve gyönyörűségére vállalta el a megbízatást. — Fő érdeklődési köröm « munkásmozgalom — halljuk tőle az indokot. — Ügy gondoltam, a helytörténethez találhatok itt briliáns forrásanyagot. Az egyetemi államvizsga-dolgozatom témájához is innen, ebből a könyvtárból jutottam forrásmunkához. — Mennyire feldolgózott terület ez a könyvanyag? — Még alig ismert. Egy kis túlzással: kincses ház. A kutatók itt, helyben olvashatják tanulmányozhatják a kért könyvet. Elvinni semmit nem lehet. A látogatóknak pedig még a könyves állványok közé sem szabad bemenniük. — Mit láthatnak mégis? — A bejáratnál elég tágas tér fogadja őket, ahonnan áttekinthetik az egész, műemlék könyvtárat. Ugyanitt tárlók is várják az érdeklődőket, amelyekben néhány ritkaság, érdekesség a szemlélelódésre is lehetőséget nyújt. ★ Egy villanás volt az egész, amit nyújthattunk A bőség akkora, hogy abból bármit kiragadni is csak önkényesen lehet, vállalva « járató« elmék neheztelesét és haragját is. Sajnálkozva mondjuk végül: kár. hogy ezt a kultúrtörténeti kincset, ezt a valóban könyvtárritkaságót óly kevesen ismerik. Bizonyéra nem az érdeklődés hiánya az oka. Többet kellene róla szólni, több helven az eddi» gieknél jóval bővebben. Érdemes a figyelemre. G. Molnár Fcren* A XIV. és a XV. században készült könyvritkaságok is megtalálhatók itt. • ' • (Fotó: Szabó Sándor)
