Népújság, 1980. május (31. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-18 / 115. szám

Érték és mérték

Még engem is fenyegettek, hogyha nem viselkedem megfelelően, mehetek suszterinasnak. A nem megielelö viselkedés fogalma rendre változott, hol amiatt javasolták a suszterinasságot, mert rosszul tanultam, hol azért, mert még rosszabbul viselkedtem, hol meg azért csak, hogy értésemre adják, nem tőlem, csupán a felnőttek társadalmától függ, mi is lesz belőlem. Ha, ők úgy akarják, még suszterinas is. Így aztán az ember sor- sának pokla, sőt annak is legmélyebb bugyra, mint fo_ "galom, összeforrt bennem a suszterinassággal. Ki tudhatta akkor, hogy manapság már nincs inas, még a kifejezésben sincs, de suszterinas az aztán végképpen nincs, pedig a lábtyűk művészei, sőt jó mesterei is. igazán tisztes életet tudtak és tudnak maguknak biztosítani.

Tisztesebbet néha, mint azok, akik a suszterkodás és az inasko^ás helyett holmi magasban (?) szárnyaló pályát, s az ezzel gyakran bizony együtt járó alacsonyabban botladozó jövedelmet választották. Ha ugyan egyáltalán ■ ők választották, s nem a szülők, akik aztán tiszteletre méltó módon ki is harcolták, hogy a gyermekükből az legyen, amit ők akarnak. Ks nem az. ami a gyerek is szeretne és főleg tudna lenni.

Persze az is igaz, hogy jómagam inkább lennék suszterinas a mai eszemmel, mint pályaválasztó gyerek, avagy a pályaválasztó gyerek szülője. Nem irigylem kis komáimat, kis barátnőimet, akiknek tizenéves koruk alig derekán kell elhatározniuk, hogy mi legyen belőlük halálukig. Tizenöt éves fejjel dönteni hat évtizedre is tán

— elgondolkodtató, ijesztő, de kivédhetetlen ellentmondása korunknak. így aztán nyilvánvaló, hogy helyettük,

— még jó, ha mellettük — döntő a szülő, a felnőttek társadalma. És még ez a jobbik eset, mármint az,^ ha a döntés, amely ugyan ily korán született is, a későbbiek során égybevág a gyermekből felnőtté lett ember tehetségével, rátermettségével.

De ha nem ez történik?

Ha húszon- vagy éppen harmincévesen kell új pályát keresni és találni is; új élet- és munkakörülményeket, más társadalmi környezetet? Mennyi üresjárat, mennyi elveszett év hamvába halt terv és álom! És mennyi elkallódott ember is, aki már rest életmódot, körülményeket, szakmát változtatni, igaz hivatást keresni!

Lehet, hogy nem ilyen sötét a kép? Lehet, hogy nem általánosítható esetekből általánosítok? És egyáltalán, tudomásul kell venni és nem naiv humanistaként mindez ellen ágálni, hogy a szocialista társadalom sem képes megteremteni még az ember és az élete közötti oly szükséges harmóniát? Csökkenteni tudja csupán, tudatosan és tendenciájában egyre kisebbedő arányban a felnövekvő új generációk számához képest. Ez a valószínűbb. Sőt: ez az igazság. Egyfajta történelmi kihívásnak és önmaga mércéje „provokációjának” is választ kell adnia társadalmunknak. Az iskolarendszerben is. A pályaválasztás gondjait illetően is. Az egyén és a közösség, a diák és a társadalom, az ember szaktudása és a holnap' gazdasági, politikai érdekeit szem előtt tartva. /

Nem szeretnék mégsem a mai általános iskolát végzők és végzősök helyébe lenni: most kell dönteniük — a felelős felnőttek társadalmának befolyásolásával együtt

— a XXI. századra. Amikor jószerint, a részleteket illetően feltétlenül, bizonytalanok vagyunk még a közelebbi holnapokat illetően is. Kell-e tévészerelő majdan egy olyan korban, amikor a televíziót, mint valami repedt műanyag tálcát, eldobni érdemes és kell, nem pedig javítani? Kell-e a mai autószerelő, aki benzinmotorokon nevelkedett, amikor holnap, vagy holnapután elektromos autókárok, vagy folyékony hidrogénnel, esetleg sugárnyomással működő szerkezetek szolgálják az embert?

Engem jószerint azzal ijesztgettek, hogy suszterinas lesz belőlem, ha...

.. .aztán volt egy olyan, nem is rövid időszak, amikor a suszter sem kellett, nem hogy az inas mellé. És lám, most újból emelkedik a cipészek ázsiója és nemcsak a kész cipőket készítő mestereké, hanem a talpa- lást, varrást, sarkalást végző szakembereké is. A suszteré. Talán még inasra is szükség lesz? S kelletik a suszter oly korban, amikor a XXI. századra készülünk!

Ez is korunk ellentmondása. Meg az is, hogy azt hisszük, ilyen nagy — ha mértékében nem is ilyen — ellentmondás csak a mi korunkra jellemző. Hogy .azt hisszük, a mi világunk az emberiség történetének a legbonyolultabb világa. Holott csak nekünk kevésbé bonyolult a „volt”, de az „oly korban” éltek számára semmivel sem volt könnyebb, tisztább és áttekinthetőbb az övéké, mint most a mi magunké. Az ember, miközben újra teremti önmagát, újra és másra társadalmát, újra termeli és másra formálja ellentmondásait is.

És nemcsak az ifjú nemzedék nevelésének, oktatásának, tanításának, egyszóval a holnap társadalma megteremtésének szintjén, vagy, ha úgy tetszik: mélységeiben.

Ám az is igaz, hogy, a magam fogam fájását magam érzem. A régi korok gondjait tudjuk, ismerjük, de érezni a magunkét érezzük csak.

Nem lettem suszterinas, talán mert az utolsó pillanatban sikerült mindig úgy tanulnom, úgy viselkednem, \ hogy ne legyek az. Hogy emiatt most örülnöm kell-e, ) vagy sajnálkoznom — akadémikus kérdés lenne. Egy ami J bizonyos: társadalmunkban jó suszterként semmivel'sem I lennék kevesebb, mint most vagyok. Csak rossz újság- } íróként. S az ember emberi értékének és mértékének biztonsága az, ami az egyetlen és nem lebecsülendő feloldást — ha megoldást nem is — jelenthet a felnövekvő generációk számára i s.

Zelk Zoltán portréja

Beszélgetés Zeik Zoltánnal

Hit jelent költőnek lenni?

Z

elk Zoltán évek óta beteg. Szelleme friss, energikus, de a test gyarló. És éppen őt sújtja az ágyhoz kötöttség. aki mindig a teljes életet élte, fenékig ürítette az élet örömeit —és gyötrelmeit. Mert mindkettőből kijutott neki. „Isten áldotta költő” volt indulásakor is. fiatalon, József Attila, Illyés Gyula társaként, és a történelem kegyetlen tréfái, a szenvedés és gyötrelem,' a csalódások és a csa- lattatások is a . költőt, a teljesebb költészetet érlelték benne. Kevés költő tudja olyan egyszerűen, tisztán elmondani a szavakkal alig kifejezhetőt, mint ő. Ahogy a virág virág, az ő száján a szó: költészet, öregkori költészete így aztán nem kiteljesedett, hanem egyszerűen beérett. Hangja nem csuklik el a szenvedéstől, az elmúlás nem tragédia, mindez életének — költészetének — része: szépség forrása. Beszélgetésünket a legnehezebb kérdéssé! kezdjük.

— Mit jelent költőnek lenni? Mitől költő a költő?

— A költészet a legkomolyabb dolog a világon, ugyanakkor a legjátékosabb is. A költő az, aki hatvan- hetven éves korában is játszani tud. A versírás elmélyült. játék. Olyan odaadóan játszik a költő a verssel, ahogyan a gyerek a homokvárat építi. S figyeljék csak meg a gyerekeket, amikor játszanak, a teljes odaadás, a teljes koncentrálás jellemzi őket. Ezért nem banalitás és közhely, hogy a költő az, aki megőrzi lelkében a gyermekeket.

— Hogyan lett költő, hová nyúlnak vissza költészetének gyökerei?

— Autodidakta vagyok, nem iskolában tanultam a költészetet, de ezt nem , hivalkodásból mondom, csak azért; mert így igaz. Olvasmányélményeim sokkal későbbiek, mint kortársaimé általában. Tizenkilenc-húsz éves koromban ismerkedtem csak meg Babitsosai, Kosztolányival, sőt Vörösmartyval é$ Berzsenyivel is. Verset tizenhat éves koromban kezdtem írni. Hogy milyen hatásra? Egy szatmárnémeti kárpitossegéd kölcsönadta nekem Ady egyik verseskö- te*ét. És bár én addig nemigen olvastam verseket, Ady olyan nagy hatással volt rám, hogy elkezdtem Ady- utánzó verseket írni. Aztán egy év múlva megismerkedtem a szatmárnémeti munkásotthonban egy nálam néhány évvél idősebb fiatalemberrel, aki azt vallotta, hogy Kassák az igazi, és kölcsönadta Kassák Eposz Wagner maszkjában című kötetét, amit én napokig forgattam és napokig mulattam rajta. Mert milyen versek azok, amelyek nem rímelnek, milyen versek, amelyek hangutánzókból állanak? Addig mulattam Kassák versein, amíg észrevettem magamon, hogy most már nem Ady. hanem Kassák -utánza- tú verseket írok.

Ez lenne az indulás közvetlen indítéka, de ez csak felszínes magyarázat. Mert mindenkinél mélyebb az indítás, mert az anyánk szíve alatt is költők vagyunk, s az első szó. amelyre kinyitjuk a szánkat, az már vers. az első lépés, amit megteszünk, az már versláb. Vers egy vidéki gyereknek — aki én voltam — az estéje az otthoni szobában, a vacsorázás hangulata, a petróleumlámpa. ahogy üvege fölött édesapám rágyújt a cigarettára, vagy az, amikor hajnalban felébredek arra. hogy édesanyám kenyeret dagaszt. Ez mind költészet. Édesanyámnak a nevetése vagy a zokogása. édesanyámnak az ének- hangja. vagy a dunyhának a szaga, amikor édesapám mellé bújok az ágyba, ez mind költészetté vált — esetlen negyven, vagy ötven éves koromban.

Később költészetemet az emberi együttérzéssel tudnád! magyarázni, Egyszer mentem a Rákóczi úton, s láttam, hogy felborult egy kézikocsi, s a rendőr megütötte azt a fiatalembert, aki a kézikocsit húzta. Minden együttérzésem a fiatalemberé volt. Ebben is benne volt a későbbi költő.

Szóval, azért is nehéz megmagyarázni azt, hogy hogyan lesz valaki költő, mert a költészet a legteljesebb műfaj és a legszélesebbek a gyökerei.

— Volt-e olyan gyerekkori olvasmánya, amely maradandó élményt jelentett önnek?

— Isten ments, hogy a gyerekek ezt megtudják: én Nick Caríer-füzeteken nevelkedtem gyerekkoromban. Édesapám megvette minden héten a soros Nick Carter- füzetet, ágyban fekve kiolvasta, és ledobta maga mellé a földre. Én azt reggel fölszedtem, elbújtam vele, hol a szoba valamelyik szögletébe, hol a padlásra, és elolvastam. Egy maradandó élményem azonban fűződik ehhez. A Nick Carter-füze- tek hátlapján volt egy hirdetés: Wagner hangszerkirály. Gyerekkoromban volt egy hangszerkirályom Miskolcon, elképzeltem egy zenei birodalmat, ahol kürtök, oboák, hegedűk, csellók, dobok. zongorák tömege van, és Wagner, a hangszerkirály trónuson ül a hangszerek között. És amikor Budapestre megérkezve először gyermekkoromban a József körúton megláttam a Wagner hangszerkirálynak egyetlen kirakatüzletét, életem legnagyobb csalódása volt.

— Milyen kapcsolata volt a zenével, milyen művel: hatottak költészetére?

— Nekem egy szerencsém volt, hogy én ifjúkoromban nem jártam hangversenyre anyagi okokból, és amikor hangversenvre kezdtem járni, akkor Bartókot hallhattam. Ügyhogy én Bartókkal kezdtem, és így jutottam el Lisztig. Bachig és Mozartig, és nem fordítva. Ezt nagyon nagy szerencsének tartom, mert ennek a fordítottja sokszor azt eredményezi, hogy nem értik meg az emberek a modern muzsikát. Előbb hallottam Bartókot, mint Mozartot, és előbb hallottam. mint Lisztet, és az az érzésem néha. amikor hanglemezen zongorázni hallom Bartókat, mintha Liszt zon^or^zna.

— Verseit a kritikusok ni/c’-i-o'1 a nérdai tnrmé- szetessépéne'1. tisztaságával vetik egybe. Fgyszer emi társaságban beszélt arról, hogy egyik verse „népdallá” vált, úgy érkezett viszsza önhöz, mint népdalköltészeti alkotás. Jól emlékszem rá?

— Igen, hát az történt, hogy 1928 tavaszán Szatmár megyében, Szinérváralján hallottam egy román pásztordalt. Annyira megszerettem a dallamát, hogy meg akartam őrizni magamnak, és ezért verset költöttem hozzá. 1928 szilveszterén úgy adódott, hogy együtt tölthettem a szilvesztert két világnagy költővel, József Attilával és Illyés Gyulával. Hármasban ültünk egy kávéház páholyában, és hajnalig énekeltünk. Én elénekeltem ezt a román dallamra csinált, magam írta szöveget, és annyira el voltak ragadtatva tőle, hogy folyton ezt kellett énekelnem. Aztán elénekeltem Déry Tibornak is, ő is el volt ragadtatva tőle, és mindenki elhitte, hogy népdal, egyetlen ember volt, aki nem. Déry lelkesülten elénekelte Füst Milánnak, erre Füst Milán azt mondta, nem lehet népdal, mert túl ravasz.

A lényeg . az, hogy én akkor a Munkás Testedző Egyesület tagja voltam, jártam ki rendszeresen a Gödifészekbe, és az MTE-istákat is megtanítottam erre a nótára.

— Mi volt a Munkás Testedző Egyesület?

— A Munkás Testedző Egyesület az egyik legnagyobb fedőszerve volt az illegális kommunista mozgalomnak. Most nem azt mondom, hogy minden MTE-is- ta kommunista volt, de az MTE elég nagy szervezet volt. ahhoz, hogy ott a különböző szakosztályokban dolgozhassanak • az illegális kommunisták. Ezt tudta is a csendőrség, a Gödi-fészekben majdnem minden vasárnap volt csendőrrazzia. Na. most mért mondtam ezt el? Az MTE-i.sták eltanulták tőlem, ígv félig mozgalmi, félig népdallá vált. E.gy mesejátéK- ban lepleztem le magam, ahol erre a dallamra építettem az egész ‘mesejátékot, és így történt az, hogv ezelőtt körülbelül tizenöt évvel egy lelkes és rokonszenves pedagógusnő társaságban rám támadt. hogy merem én a saját nevem alatt jegyezni azt a népdalt, amit ő tíz éve tanít a gyerekeknek, mint népdalt. Erre nem felelhettem más' -'-nt. mint hogyha va'-ihol megtalálja néndal- gyűjtésben. akkor én tényleg nlagizátor vagyok. De ogy helyen megtalálhatja: a Szalmás-kórus kiadványában, ahol úgy szerepel, mint Zelk Zoltán gyűjtése.

— Térjünk vissza kéédeii témánkhoz, a költésiét szerepéhez. Mi lehet a költészet szerepe az egyre inkább motorizált, automatizált korunkban?

— Az egyre inkább motorizált korban hússzor, harmincszor olyan példányszámban fogynak el a verseskönyvek, mint a kevésbé motorizált korokban. A 939- as években az volt a jellemző, hogy a költők saját kiadásban adták ki ötszáz példányban verseskönyvüket, és jó, ha elfogyott belőle baráti körben harminc-negyven darab. Ma nem ritkaság verseskönyvekben a tizenötez- res példányszám sem. Engem nem ejtene különben kétségbe az sem, ha átmenetileg visszaesne a verseskönyvek és a folyóiratok példányszáma, mert arra gondolok, hogy a Nyugat nyolcszáz vagy ezer példánya az egész magyar szellemi közvéleményt fel tudta rázni. Ogy, hogy nem tudok mást válaszolni erre a kérdésre, mint azt, hogy úgy látszik, a motorizált világban is szükség van a költészetre. Vagy el tudja képzelni, hogy a festők egyszer csak leteszik az ecsetet, a szobrászok a vésőt?, El tudja képzelni, hogy ném lesznek emberek, akik ülnek a szobában és kottalap fölé hajolva írnak valami csodálatos. még nem hallható muzsikát, amit ha valaki héec- dűn, vagy zongorán lejátszik, akkor elkezd az Isten énekelni ?

— Irodalmi lapokban felfelbukkan mostanában az a nézet, hogy a hetvenes évek magyar lírája válságban van. Mi erről a véleménye?

— Az én emlékezetemben a magyar irodalom mindig válságban volt. 1925-ben volt egy vita a magyar próza válságáról. akkor, amikor Móricz Zsigmond fénykorát élte. És volt már vita a magyar költészet.. válságáról olyan korban, amikor egy- időben élt és dolgozott Babits Mihály, Füst Milán, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Juhász Gyula. Rémélem, ma is válság van. amikor egy időben dolgozik Ily- lyés Gyula, Vas István, Weöres Sándor, Jékely Zoltán, Juhász Ferenc, Orbán Ottó — folytathatnám még. És olyan válság kívánok mindig a magyar irodalom-, nak, költészetünknek és prózánknak, mint amelyik Ter- sánszkyl adta. Nagy Lajost adta, Móriczot adta és 4 prózaíró Kosztolán it adta.

Angyal János