Népújság, 1980. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-30 / 76. szám
Tartalékok a fejőkben NEMCSAK AZ EMBEREK, hanem a termekek is bejárják a maguk életútját. Kezdetben — a fejlesztés stádiumában — költeni kell rájuk, majd a gyártás kezdetével és felfutásával együtt emelkedik a nyereség, egészen a piac telítődéséig. Ez az a — többé-kevésbé előre megjelölhető — pont, amelytől kezdve a haszon csökken, tehát ekkorra már el kell készülnie a következő terméknek, amely újra csak az előbbi görbével ábrázolható utat járja be. A licenc-el- adók a lemenő stádiumban válnak meg termékeik, gyártási módjaik kizárólagos hasznosítási jogától. A vásárlók viszont — amennyiben megalapozott gazdasági stratégia részeként vásárolják a licencet — arra számítanak, hogy néhány ciklussal később az eladóval egyidőben (vagy ha lehet, hát kicsivel előbb) jelenhetnek meg legújabb termékükkel a piacon, így élvezhetik a felmenő ág extra nyereségét is. E közbülső idő a tanulásé és a fejlesztésé, vagyis ekkor kell mozgósítani a fejekben szunnyadó értékeket. A leszűrhető törvényszerűség tehát így hangzik: a fejekben levő többlet „anyagi erővé válik” és hatással lesz a zsebekre is. Nem kell hát mást tenni, mint olyan viszonyokat teremteni, amelyekben a szellemi tőke anyagivá válhat. Persze amilyen egyszerű az elv, olyan nehéz a megvalósítás. Ha már a fejek és a zsebek kapcsolatára egyszerűsítettük a felhalmozódott ismeretek gyakorlati alkalmazását. akkor fel kell idézni a „japán csodát” is. Japán háború utáni gazdasági fejlődése ugyanis úgy indult, hogy jóval több — műszaki, technikai és gazdasági tudással rendelkező — szakembert képeztek, mint amennyire az akkori termelés igényt tartott. Így a „felesleges fejeket” intézetekbe, laboratóriumókba küldték, ahol a náluk fejlettebb országokból vásárolt gyártási-eljárási li- cenceket kellett adaptálniuk, továbbfejleszteniük. Ez a munka oda vezetett, hogy például az USA-ban a 40-es évek közepén megalkotott tranzisztorral — nem sokkal több mint ^gy évtized múltán — a japánok olyan elektronikai berendezéseket készítettek, hogy az egész világ ezeket kereste. Most hasonló jelenség kezd kibontákozni a mikroelektronikára épülő szá- mítástech ni kában. Számítástechnika? Ha ezt tartjuk a korunk iparát, munkánkat, életünket és gondolkodásunkat ugyancsak át- forrmáló technikai fejlődés jelképének, akkor nem szabad figyelmen kívül hagy- nunjc valamit. Amíg két évtizeddel ezelőtt egy számítástechnikai rendszer eladásakor maga a gép — a hardware — tette ki a vételár csaknem teljes összegét, addig napjainkban ez már az 50 százalékot sem éri el. Tehát egyre nagyobb hányadot és értéket képviselnek a fel- használást segítő programok — a software. Egy üzem számítógépes irányításának megtervezéséhez pedig nem kellenek költséges eszközök, berendezések. Elég néhány íróasztal, néhány olyan emberrel, akik alkalmasak e munka elvégzésére. Ha valahol, akkor itt közvetlenül válik termelőerővé a magas színvonalú tudás, ráadásul jó árat is fizetnek érte. IDŐRŐL IDŐRE KIROBBAN a vita arról, — legutóbb például az Élet és Irodalom című hetilap hasábjain —, hogy miért „gyömöszöli vissza” a gazdasági- társadalmi környezet az alkotókedvet a többet akaró emberekbe. A válaszok zöme egy feloldhatatlannak tűnő dilemmába torkollik: gazdaságunk egyes területeken kevesebb szakembert igényel, mint ahányan évről évre befejezik tanulmányaikat. Ugyanakkor a világ mozgása, az oly sokat hangoztatott „a tudomány termelőerővé válása" glgpelv viszont ennek éppen az ellenkezőjét kívánja. Akkor mi legyen? A tudás növeléséről semmi szín alatt sem szabad lemondani, hiszen az zsákutcába vinne; a körülmények változására várni ugyancsak nem egy járható út. Egyik lehetséges alternatíva az említett japán példa, de néhány hasoniót még ki lehet találni. A piacon — talán sikerült érzékeltetni — egyre inkább kelendő árucikk lesz a termékekben megtestesülő emberi tudás. Ezt kihasználva, csökkenő beruházás mellett is biztosítható a gazdasági növekedés. — németh — Emlékek a kongresszusról Néhány napja, amikor a küldöttel először beszélgettem, megkérdeztem. hát persze, hogy megkérdeztem én is tőle: vajon felszólalna-e a kongresszuson? S akkor Szűcs József né. ez az egyébként talpraesett asszony, láthatóan kicsit zavarba jött. Pirulva válaszolta, hogy bizony nem egykönnyen szánna rá magát, talán eszébe sem jutna jelentkezni, mikrofon elé ulkt«. Mert az az igazság. hogy meglehetősen izgulós természetű! Az egyetemen például, ahol több mint nyolcvan vizsgát hagyott maga mögött, bizony még az utolsó beszámolónál is szorongott. S azóta sem sokat változott, jóllehet kenyere lett, hogy kisebb-nagyobb hallgatóság elé lépjen. Ha pedig az iskolában is nehéz, ugyan milyen lehet a történelem előtt szerepelni..?! Aztán nem győztem csőMindent a kedves utasokért A Volán gyöngyösi üzemének igazgatója, Nagy József így mondta: — Amikor az autóbusz megáll, ha a járaton nincs jegykezelő, akkor a gépkocsivezetőnek le kell szállnia, odamenni az ajtóhoz, lesegíteni az utasokat és a felszállókat is segítenie kell. Ezt így írja elő a szabályzat. A szabályzat,..! És valóban. Emlékeim közül most felrémlik, hogy velem is megtörtént már ilyen és ehhez hasonló, amikor a jegykezelő, méghozzá — nő, az ózdi járatról, leszálláskor a kezével segített. Úristen, ilyen öreg vagyok már!?... Villant az agyamba. De az udvariasságot megköszöntem, — No, öreganyám, nem hall? Magának mondtam. Miért nem megy beljebb? Ez már egy másik jelenet, szintén a buszról. Egy másik gépkocsivezető megnyilatkozása. ★ Aki nem ismerős ebben a mátraalji városban, ugyancsak kérdezősködhet, mire a Volán utazási irodájára rábukkan a Török Ignác utcában. A kis, égre nyíló helyiségben annyi az íróasztal, hogy a vendégnek nem köny- nyű helyet szorítani. Bagi József irodavezető készséggel válaszol a kérdésre. — Tavaly mintegy 230 társasutazást bonyolítottunk le. összesen több mint háromezer vendégéjszakát biztosítottunk. Havonta mintegy dálkozni, amikor a képernyőn megpillantottam! Előbb az elnökségben, ott. mindjárt a dekoráció hatalmas Xll-es száma alatt, utóbb pedig az ülésszak szerdai délutánján az elnöki székben. A mikrofonnál, ahonnan á hangját is hallottam. Fesztelenül, magabiztosan. Ha akarta, ha nem: valamennyiünk számára emlékezetes résztvevője lett a nagy eseménynek! — Hogyan is volt? — kérdem utóbb, hogy újra találkozunk. — Ami történt — válaszolja Szűcsné, most már megnyugodva. mosolyogva — a magam számára. is roppant meglepetés, nagy- nagy élmény! Tulajdonképpen még vasárnap elkezdődött, nem sokkal azután, hogy a Volán 4. számú Vállalat külön autóbuszán, a ..házigazdák” kalauzolásával megérkeztünk a fővárosba, elfoglaltuk helyünket a Szabadság Szálló VI. emeletén, s a rendelkezésünkre bocsátott tiinácskozószobábain üsz- szejöttünk első csoportmegbeszélésünkre. Mit mondjak? Valósággal elállt a lélegzetem, amikor a kezembe adott táskából kiemelt nyomtatványok egyikén, a kongresszus elnökségére tett javaslaton a magam nevét is olvastam. Nem beszélve arról, amikor másnap reggel azt is közölték velem, hogy — mint a dísztribün egyetlen aktív pedagógusa — háromszáz különjáratot üzemeltettünk. — Mennyi idő szükséges egy megrendelés teljesítéséhez? — A társasutazásoknál három-négy hónap. Főként a szállás miatt. Az elhelyezést a kívánság szerint teljesítjük: szállóban, kollégiumban, turistaházban. Étkezéssel vagy anélkül. — Milyen gondot okoz az iskolai kirándulások lebonyolítása? — Elsősorban az időpont a kritikus. Nem tudunk minden kérést a tavaszi szünetben vagy az érettségi idején teljesíteni. Az autóbuszaink száma adott. Amíg kocsink van, addig minden további nélkül állunk az iskolák rendelkezésére. — Kedvezményt kapnak a diákok a kiránduláskor? — Hogyne! De ez a mintegy ötvenszázalékos kedvezmény nemcsak az iskolákat illeti meg, hanem az ifjúsági szervezeteket is. Azért érdeklődtünk a társasutazások felől, mert több alkalommal hangzott el olyan vélemény a pedagógusok köréből, hogy a Volán „kiköti”, mikor kiránduljanak a diákok és hogy nem ad az iskoláknak kedvezményt. ★ A műszaki osztály vezetője Hegedűs Andor. Tőle tudtuk meg, hogy a személy- szállításban részt vevő autóbuszok mintegy kétharmada korszerű, kiváló műszaki tulajdonságokkal. A korábbi valószínűleg én köszöntőm majd a tisztelgő kis úttörőket! — Sohasem fogom elfelejteni. Maradandó emlék már az is, ahogyan gyülekeztünk hétfőn, a kongresszus megkezdése előtt. Egymás után érkeztek az elnökség tagjai, jeles személyiségek egész sora lépett közénk, s az ország vezetőivel paroláztam. Megható volt, amikor bementünk az óriási terembe, annyi jelentős, sorsdöntő esemény színhelyére, s az izgalomtól valósággal bele- borzongtam abba. hogy olyan óráknak, napoknak vagyok résztvevője, amelyekre a világ is figyel... Az egyik előző soros elnök. Stock János vezérőrnagy, illetve másik elnökségi társam, dr. Szabó Gábor debreceni akadémikus biztatásai, praktikus tanácsai közepette szerdán délután ültem a mikrofon elé. Azon a napon. amikor hevesi küldötttársam, Gulyás Sándor is felszólalt, akit utóbb a Központi Bizottságba választottak! Kádár János és Lázár György között elnökölve, pontosan három ólakor jelentettem be, hogy a tanácskozást folytatjuk. Megjegyeztem: előbb az összefoglalóban is elismeréssel méltatott Andrásfi Gyula pesti nyugdíjasnak adtam szót. aztán dr. Romany Pál miniszternek, majd a Pest megyei bizottság titkárának, aztán egy állami díjas vezérigazgatónak, végül pedig típusokhoz képest mintegy 150 000 kilométerrel többet tudnak futni nagyjavítás nélkül. A modern járműveknek is és más, szervezési intézkedéseknek is köszönhető, hogy az üzemanyagból tavaly több mint három százalékkal használtak fel kevesebbet, mint az azt megelőző évben. Ennek az értéke ma félmillió forintot tesz ki. Megkezdték a fáradtolaj felújítását is. Így több mint 52 ezer liter használt olajat varázsoltak újjá, nagyjából 750 ezer forint értékben. A járművek fogyasztását naponta ellenőrzik. Ha valami eltérést észlelnek, megkeresik az okát. — Az egyik vezető beosztásban levő személytől azt hallottam, hogy a takarékosság miatt a járatok egy részén megszüntetik a fűtést — jegyeztem meg. — Nevetséges, hinni sem akarom. Olyan volna ez, mintha a lakásokban kapcsolnák ki a fűtést a takarékosságra való hivatkozással. — Mennyiben érdekeltek a gépkocsivezetők az üzemanyaggal való takarékosságban? — Közvetlenül ők nem kapnak térítést ezért, de a felajánlások elszámolásakor és a szocialista brigádok teljesítményeinek összesítésekor ez pontokat hozhat. — Létszámgondjuk van? — Bázisüzem vagyunk. Mindig jönnek hozzánk fiatalok, de ha valahová ember a BM határőrség első titkárának. S 16.50-kor jöttek a pajtások! Lapjuk mellett — amelyet az ország- világ előtt felmutatott rajzok díszítettek — két nyakkendőt is kaptam tőlük, egy vöröset és egy kéket. Mintha csak ismerték volna Eger színeit. Nem is volt könnyű elcsuklás nélkül, válaszolnom tündéri szavaikra! Amikor pedig a szünetben, a folyosón, az emeleten is folytatták nagy sikerű műsorukat, alig tudtam megállni, hogy össze-vissza ne csókoljam őket..! — Különben: a pajtások szünetben mutatott néptánca, zenekari fellépése volt az egyetlen szórakozásunk a» kongresszuson. Rövid szünetekkel egész nap dolgoztunk. Jómagam például fél hatkor keltem, hogy a hét órási reggelire, illetve a S.10-es indulásra időben társaim között legyek. Meglehetősen fáradtan érkeztem vissza Egerbe. A fáradtságot azonban hamar elfelejtette, hogy a városi, megyei pari - értekezletek után küldött lehettem a kongresszuson is! Apró kis emléktárgyaim között a legkedvesebbek azok a táviratok, amelyeket iskolámból. a Szilágyi gimnáziumból kaptam. Egyrészt munkatársaim, diákjaim . miatt, másrészt pedig, mert rajtuk őrzöm kongresszusi ismerőseim aláírásait, közöttük Kádár elvtáns nevét is. » Gyóni Gyula ) kell, oda innen kell kültéri unk. A létszámunk tavaly sem érte el a tervezettet. Íme tehát: a kedves utas kényelmét szolgálják a modern járművek. A kulturált személyi forgalom „műszaki oldala" tehát biztosított. ★ Egy hozzánk írt levélből idézünk: — Azzal a járattal utaztam Egerből Gyöngyösre, amelyik Vécsre megy. Kint szakadt a hó. Fújt a szél. Bent dermesztőén hideg volt, mert nem fűtöttek. Korábbi tapasztalataim szerint is ez a gyakorlat ezen a járaton. Az emberek beburkolóznak a kabátjukba, a kucsmát a fülükre húzzák, mert olyan a busz, mint egy jégverem. Ez a járat az egri üzemhez tartozik. Ezért érdeklődtünk Sóvágó Csabánál a panasz miatt. — Kivizsgáltuk, a fűtőkályha volt rossz. Most a busz bent van javításon. Így hangzott a válasz. Igaz, a levélben jelzett időpont és a kályha megjavításának napja között akkor már jócskán eltelt néhány nap. Addig nem vették észre, hogy rossz a kályha? Ügy látszik, ennek a járatnak az utasai már megszokták a „hideg órákat” ezen a buszon. Megjegyezzük, hogy a buszokon a belső utastér fűtéséről nem az autóknál megszokott módon, hanem külön kályhával gondoskodnak. ★ A dohányozni tilos tábla jól látható helyen hívja fel magára mindenki figyelmét a buszban. Csudán a gépkocsi- vezető nem láthatja. <5 háttal ül a táblának. Ezért a Budapestről induló és Egeren át közlekedő járatok vezetői rendszeresen rágyújtanak. Nekik szabad? Mondhatnánk, amikor a busz a pályaudvaron tartózkodik, akkor szálljanak le és úgy szívják el a cigarettájukat. Erre viszont nincs idejük, mert a jegyeket, is ők árulják. Ha pedig cigarettáznak, akkor nem tudnak jegyet adni — lent. És mivel a jegyet ők adják, cigarettáznak — fent. Minek ez a tábla? Még egy kis epizódot hadd mondjunk el. A járat az előbbi. A busz azonban Ke- recsenden nem fordul rá az Eger felé . vezető útra, hanem megy tovább Füzesabony felé A jártasabb utasok élénk mozgásba kezdenek, nyújtogatják a nyakukat, mert nem értik, miért „tévesztette el” az irányt a vezető. Akkor könnyebbülnek meg, amikor a község túlsó végén visszakanyarodnak és a téglagyár felől közelítik az eredeti irányt. Valami azonban mégis történt. A busz váratlanul lassít és az út szélén megáll. Ismét mindenki kíváncsian tekintget mindenfelé. A vezető most feláll, leemel az első ülés fölül két lopótököt — nem vicc! — és egy vékony nylonzacskót, aztán mondja, hogy: — Elnézést kérek, de ...! A többit a busz belsejében már nem lehet érteni. Nyitja az ajtót, fürge léptekkel igyekszik a ház kapujához, benyit, eltűnik, majd két perc múlva üres kézzel visszatér. A busz folytatja útját. Nem történt más, csak két lopótök és egy nylonzacskó miatt tett néhány kilométeres kerülőt. De ne tessék most azt kérdezni: miért történt ez így? Tudja a lopótök....! Kényelmes buszokon utazunk, olykor kényelmetlen körülmények között és váratlan fordulatok, meglepetések közepette. Tudjuk, a szabályzat szerint a buszon minden az utasok kedvéért történik. Hiszen a Volán belőlük él. Hogy vannak „nem jellemző” kivételek ’is? Hát...! Mit tehet ez ellen az utas? Legfeljebb panaszkodik. Aztán minden folytatódik ott, ahol abba sem maradt. G. Molnár Ferenc H80. március 30., vasárnap
