Népújság, 1980. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-16 / 64. szám
Újabb szolgáltatások, több olvasó Mérlegen megyénk könyvtárügye Ha valaki az elmúlt fél évtized során figyelmesen olvasta megyei lapunkat, akkor meglehetősen sűrűn bukkant, olyan hírekre, amelyek községi könyvtárak építéséről, illetve korszerűsítéséről tudósítottak. Az utóbbi öt esztendőt valóban jellemezte ez az egészséges folyamat. Ennek az örvendetes fejlődésnek megannyi érdekes részletét, s ezek kedvező hatását idézte fel Orosz Bertalanná, a Megyei Könyvtár igazgatója, akit arra kértünk meg. hogy készítsen gyorsmérleget szőkébb hazánk könyvtárügyének alakulásáról. Új vonások Sajátosságként említi azt, hogy bővült a szolgáltatások köre. Ez elsősorban a fono- tékák, a zenei részleg megjelenésére vonatkozik. — A kisebb településeken ez teljes újdonságként hatott.. Az érdeklődők azonnal kopogtattak, s később az alkalmi látogatók rendszeres vendégekké váltak. Már nemcsak egy-egy kedvelt lemezt vagy magnófelvételt akartak meghallgatni, esetleg átjátszani, hanem felfedezték az igazán értékes műveket, s az állandó kölcsönzők sorát gyarapították. Néhány helyütt a megnövekedett lehetőségeket követke" zetesen kiaknázták. Elég csak a karácsondiakat megnevezni: ők kitűnően működő zenei klubot szerveztek, olyat, amely -ráadásul komplex jellegű is. azaz az egyes műsorokban helyet kap nemcsak a muzsika, hanem a képzőművészet és az irodalom is. Ma még nem mindenütt ilyen ötletesek, de bízunk abban, hogy a kollégák átveszik egymástól a bevált, a ’alóban életképes módszereket. Az is megnyugtató, hogy másképpen is színeséért a bibliotékák' élete. Polirjogot ivertek — az egyéni mellett — a csoportos művelődési formák. Több pénz Régebben sokan és joggal hivalkoztak arra, hogy kevés a pénz az új kiadványok vásárlására, a meglevő állomány fejlesztésére. Szerencsére ez az aggasztó gond is a múlté. — Mindenütt nőtt a könyvbeszerzést keret. Ez nem véletlen, ugyanis 1972- ben a megyei tanács végrehajtó bizottsága határozattal sürgette a nehézségek felszámolását. A tanácsok komolyan vették ezt. s egyáltalán nem fukarkodtak. Valamikor országos szinten az utolsók között voltunk, most viszont az elsők közé kerültünk. Továbbra is szükség lesz erre a mecénási készségre. hiszen az áremelkedések hatását csak több forinttal lehet ellensúlyozni. S ha már itt tartunk. hadd Utaljak arra is. hogy a falvak könyvtárainak alapterülete nőtt. Közelebb a iskolához — A pedagógusok nem valami nagy lelkesedéssel beszélnek az iskolai bibliotékáról Szerintük idejétmúlt a7 anyag egy része, ráadásul elmaradt .a ma már nélkülözhetetlen feldc'gozás. rendezés is. Igazuk van-e. s ha 'gén. akkor remélhetö-e változás? — Nem kell bizonygatni azt. hogy az oktatás elképzelhetetlen a könyvek által nvúitott segítség nélkül. Napjainkban több helyütt — ez elsősorban a komplex k özmű vetődés i i n tézmén vekre vonatkozik — humán és reá, órákat tartanak ott. ahol erre adottak a feltételek Ennek általánossá tétéOJäßmU 1980. március 16., vasárnap le egyelőre csak vágyálom, mert az előbb említett kifogások nagyon is indokoltak. A kiutat persze keressük. de anyagiak híján csak lépésről lépésre haladhatunk. Hatvanban bevált egy kísérlet: a városi könyvtárhoz csatolták az iskolaiakat. így szakember gondoskodik az állomány feltérképezéséről, az igényeknek valóban megfelelő, tervszerű vásárlásról. Ennek köszönhető az, hogy a diákok és a pedagógusok azt kapják meg. abból válogatnak, amit nap mint nap használniuk kell. Egerben — bárom oktatási intézménnyel együttműködve — ennek egy sajátos változatát hoztuk létre, itt kettős funkció érvényesül: a gyermek és az ifjúsági jell.eg is kidomborodik. Meg kell mondanom, hogy egy biztató folyamat kezdetén állunk, mégis olyan utat választottunk. amelyik feltétlenül járható. A pedagógiai kívánságlista — egyáltalán nem túlzás így fogalmazni — egyre terebélyesedik majd. Ezt idővel csak akkor teljesíthetjük maradéktalanul, ha nem feledkezünk meg a fokozatos felkészülésről, az egyes művek rendszeres beszerzéséről. Tévedés ne essék: eredményeink miatt sem kell szerénykednünk. Egyre több kolléga vállalkozik arra, hogy a diákokat megismerteti a könyvtár- használat alapvető fortélyaival. Nem kárba vesző fáradság ez, mert az először csak kíváncsi fiatalok később annyira megszeretik a könyveket, hogy újra meg újra visszatérnek. Emellett — s ez az új tantervek előírása is — megtanulnak önállóan eligazodni, böngészgetni, ku- tatgatni. Rutinosan kezelik majd a katalógusokat, a lexikonokat. a szótárakat. s határozottan megkülönböztetik majd a fontosat a kevésbé lényegestől. A jövő tervet Az anyagi támogatás, a hivatásérzettel társult szorgalom nem volt hiába. Az olvasók megyénk könyvtáraiból tavaly több mint 1,2 millió kötetet kölcsönöztek. Ez az eddig elért legmagasabb szint. Felső v határnak mégsem nevezik, mert ennél is magasabbra lehet jutni, ha a körülményeket tovább javítják. Ma még sok a csak érettségivel rendelkező, szakképzetlen függetlenített könyvtáros. Ha diplomások váltják fel őket — egyszer ez is elérhető lesz — akkor a ma nehézségeinek egy részét csak múltként emlegetjük majd. Szeretnénk — ez persze csak távoli terv — központi könyvellátást ' megteremteni. Veszprém megyében ez zökkenőmentesen sikerült, s ma már csak az új változat előnyeit — az állomány bárhol átcsoportosítható, kicserélhető — élvezik. Nálunk először az egri és a hevesi járásban próbálkoznánk meg vele. Érdemes vállalni az úttörő jellegű tevékenységgel járó többletterheket, mert ha az elképzelések életképessé válnak, akkor még sok ezer ember kerül közelebb a Tudás és a Szép igazi forrásához: az értékes müvek seregéhez. Pécsi István „Válunk”. A közlés a hétköznapi témák természetességével hangzik 'el különböző társaságokban és nem vált ki megütközést, csodálkozást, egyszerűen tudomásul vesszük a tényt, hogy az ismerős, barát, vagy rokon felbontja házasságát. A jelenség hétközinapísága tükröződik a válások számában is. 1950-ben csupán 11263 válást regisztráltak Magyarországon, tíz évvel később már 16 590-et. 1977- ben pedig 27 167-et. A válások számának rohamos emelkedésén túl megfigyelhetünk egy új tendenciát is: az egy, két és több gyermekes szülők válási gyakoriságának növekedését. Mi okozta ezt a változást és milyen eszközökkel lehetne csökkenteni a válások káros hatásait, következményeit? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk l.öesei Pál szociológussal, az MTA Szociológia Kutatóintézete tudományos munkatársával. — Ha egy társadalmi kérdés méretére és fontosságára szabad abból következtetni, hogy mennyit és hogyan beszélnek róla — mondta —, akkor a válást joggal minősíthetjük a mai magyar társadalom jelentős kérdésének. — A válás tehát társadalmi jelenség lett. De ugyanez a helyzet a gyermekes szülök válásaival kapcsolatban is? — A század első felében a kisgyermek komoly vísíz- szatartó erőnek számított. Az ötvenes évek második fele hozott nagyobb változást. Jelenleg a felbontott házass i^ok relatív többsége nrvjir az egy gyermekes házasságokból kerül ki. az egy. két és több gyermekes elváltak pedig az 1977-ben elváltak abszolút többségét alkotják. — Mi okozta ezt a változást? — Az általános okok, az iparosodás, az. urbanizáció, a nők munkába állásának elterjedése, a társas párkapcsolatokra lehetőséget nyújtó felnőtt életszakasz meg- hosszabodása, a tulajdonviszonyok változásai, természetesen itt is hatnak. De ebben a vonatkozásban különleges jelentősége van az individualizációnak. Ez nem más, mint az egyénnek az a gyakran túlzásoktól sem visszariadó törekvése, hogy önmagát érvényesítse és csak saját egyéni céljaival, életprogramjával azonosuljon. Többé kevésbé függetlenül attól, hogy azok menynyiben egyeznek meg a házasság, a család közös céljaival. — A kérdés tehát az. hogy képesek vagyunk-e egyéni ambíciónkat, vágyainkat a házastárs és a kiskorú gyermekek érdekeivel egyeztetni? — Az egyik alapkérdés kétségtelenül ez. Az utód felnevelése, gondozása, az esetleges sérülésektől való megóvása érdekében szemberek egy része ma is hajlandó elhalasztani a döntést, kivárva azt az időt, amíg felnőnek a gyerekek. De épp az ön törvén yesítés fokozódása miatt egyre kevesebb ilyen esettel találkozunk. Ha ugyanis valamelyik fél, ritkábban mindkét fél, úgy érzi, hogy a meglévő kapcso- y latáham rosszul jár és kedvező perspektívát lát a válást követő időszakban, akkor a kiskorú gyermek érdekeire való tekintet nélkül * megszakítja az életközösséget és sokszor törvényesen is elválik. — A gyermekek érdeke tehát egyre inkább háttérbe szorul? r — Sajnos igen. A kiskorú gyermekek szinte mindig megszenvedik a házassági konfliktusokat. A tapasztalat azt mutatja, hogy a fiatal, gyermektelen párok vá. lásától eltekintve, minden házasságbomlásnak van. vesztese. Mégpedig az a fél, aki kevésbé, vagy egyáltalán nem érdekelt a válásban, mert a további partner- szerzés esélye sokkal kisebb, mint volt házastársáé. Abban azonban mind az illetékes tudományágak, mind a tapasztalatok megegyeznek, hogy a kiskorú gyermek az egyik szülő, többnyire az apa gondoskodásának, nevelömunkájának, Szerepmintájának részbeni, vagy teljes elvesztése következtében károsodik. Ez alól csak az olyan esetek kivételek, ahol a házastársiak konfliktusa tettlegessé®ig fajul; ahol a gyermek .számai-a a szülők válása a veszekedés poklából való menekülést jelenti. — De nem válik-e vesztessé az apa is, aki távol kerül gyermekétől? — Az az apa, aki szülői teendőit mélyen átérzi, maga is sokait veszít. Sajnos elég gyakori ,hogy a válópere« ítéletek ezt az apaitípust is sújtják. Jó példa volt erre a Tv Családi kör című műsorának esete. Én is azon a y élemén yen vagyok, hogy a kiskorú gyermek az apát illeti olyan esetben, amikor a szülői teendők ellátásában az apa rátermettebbnek, fe- lelősebbnek bizonyult, és a házasság megromlásában, »maga egyáltalán nem, vagy az anyánál kisebb mértékben hibáztatható. Az apát ilyen esetben anyagi vonatkozásban is méltányosabb elbírálásban kellene részesíteni. Katona Horváth János Molnár Zoltán: Jelenünk és múltunk pillérei Ahogy az idő múlik, az ifjúság mind közelebb jön; formákat ölt, ami akkor még formátlan volt, megkapják az események végleges értelmüket, minden a helyére áll, beilleszkedik a történelem folyamatába. Aminek meg nincs időtálló jelentősége, az el is halványul az emlékezetben, elfelejtődik, kihull a rostán. Az a tavasz, a fényes szellők emlékével is pezsditő tavasza — istenem, harmincöt éve — számomra már klasszikus hármas pillért kapott, azon a három pilléren szilárdan köti össze a múltat s jövendőt. A spontán és közvetlen népi hatalom — az önkéntes új hadsereg — és a földreform. Ahogy a front átvonult, maga után hagyva a teme- tetlen halottakat, a romokat, a kilőtt tankokat és ágyúkat, repülőgépek égett roncsait, mindenütt megteremtette a nép, s napok alatt a 'maga önkormányzatát, az ideiglenes helyi hatalmat a hata lomnelküliség állapotában. Semmi tétovázás, semmi ingadozás. Ez a válasz legelső mondata arra a mai fiatalok által is még gyakorta megfogalmazott kérdésre, hogy' forradalom volt-e, vagy csak egy. a történelem véletlen szeszélyéből felszabadítóvá lett hadsereg kergetett ki egy másik megszálló hadsereget. Az iskolában a háborút oly felületesen, s közhely bélyegekben megtanult fiatalok megannyi vizsga után is sokszor értetlenül maradnak a kérdés előtt. Nem felesleges nekik elismételni. A magyar történelem utolsó saját szava a Tanácsköztársaság volt. Az egyesült európai burzsoázia fegyveres erői verték le, s ültették nyakunkba az önerejéből erre képtelennek bizonyult úri ellenforradalmat, s az elvállalta a helytartó szerepet. Az ő háborúba sodródásuk — két évtizedes terror után — a magyar népnek csak újabb vérébe, szenvedésébe került, s semmiképpen nem vállalhatja a nekiszánt, sokáig és sokat emlegetett „Hitler utolsó csatlósa” szerepet. Ennek a legvilágosabb bizonyítéka a fényes szellők, tavasza. Amikor a magyar nép újra azt tehette, amit akar. évszázadok óta és újrakezdett forradalmait folytatta, s részben fejezte is be. A földreformmal. Hiszen a közvetlen népi hatalom jellegét nem pusztán az mutatta, hogy létrejött. Hanem az. hogy mit tett. Nemcsak temetett, takarított, rendet tartott, élelmet gyűjtött, hanem már küldte is szabadságharcos osztagait az új csatamezükre, már készítette is elő a földreformot. A tizennyolc-ti- zenkilences két forradalom veteránjai, az ellenforradalmi korszak ellenzékének itthon elrejtőzött, vagy hazaszökött harcosai, illegális kommunistáktól, szociáldemokratáktól Bajesy-Zsilinsz- ky kisgazdáiig, polgári humanista értelmiségiekig fisz szefogtak. hogy újrakezdjék a nemzet eletet, bizakodva, hogy lesz magyar újjászületés. Az igazán nyomatékos és látványos bizonyíték az, hogy úgyszólván minden fegyverforgató férfi — öreg szökött katonáktól az éppen- csak pelyhedző suhancokig —, akit ez a lehetőség már otthon talált, azonnal fegyvert kért. követelt. Nem rajtuk múlott, hogy mire kiértek a harctérre, már alig- alig vehették ki a részüket a fenevad megsemmisítéséből. De még mennyi hőst áldoztak: Az aknamezők felrobbant tetemei, a vasútépítők, de hozzájuk kell számítanunk azokat, akik elestek Franciaországban, Jugoszláviában, Szlovákiában, más népek fiai között, akik hadifoglyokként partizánnak jelentkezve harcoltak Ukrajnában. vagy leugrottak az ejtőernyővel Magyarország felett, s eleslek csendőrgo- lyóktól. Ha mind összes zamatjuk, nem szégyenkezhetünk. ★ Minden felhívás és jeladás nélkül alakultak meg az első földigénylő bizottságok. Uehet-e perdöntőbb bizonyí- léka annak, hogy a néonek. még a legetnyomottabbak- nak. sötétségben tartottaknak sem volt egy pillanatig sem kétségük az iránt, hogy forradalom kezdődik, s hogv ők ennek a forradalomnak természetesen és eleve harcosai. Alig alakult meg Debrecenben az Ideiglenes Kormány. már érkeztek is a küldöttségek az ország addig felszabadult részeiből, hogy sürgessék a földreformot. A forradalmi mórion léire jött népi önkormányzat mellett — a szintén történelmi szerepű üzemi bizottságokat is megelőzve. — a földigénv- lö bizottságok alkották a népi demokratikus forradalom lelkes, szenvedélyes, harcos rohamcsapatait. A nemzetgyűlés és a kormány —, melyek korántsem voltak oly egységesek — kénytelenek voltak velük lépést tartani. A földreformtörvény egy-két napot szépített történelmi dátuma március tizenöt. Hogy igazán szent legyen. Itt és ekkor, a „földosztásban” ismertem meg a gyakorlatban a „dolgozó nép okos gyülekezeteit”, mennyire okosak, bölcsek, hogyan dolgoznak. Az ő példájuk tette nevetségessé bennem a szikkadt dogmatikus okoskodást: a magyar nép nem érett a demokráciára, nincsenek demokratikus hagyományai. Dehogy nem érett, dehogy nincsenek! Történelmi feladatot., ekkorát. talán még soha sehol a történelemben nem oldottak meg ilyen viharos gyorsasággal, néhány hónap alatt, ilyen szakszerűen, ilyen demokratikusan és hibátlanul. A feudalizmus sok évszázados bástyái, a grófi, főpapit meg a velük oly gyorsan harmóniát talált részvény társasági) birtokok hetek alatt omlottak össze a forradalmi nép kérlelhetetlen csapásai alatt. Történelmünk aztán — sajnos — nem úgy alakult, ahogyan alakulhatott volna. Voltak rossz kitérők is. Ha évfordulókon visszaemlékezünk. azt hiszem mégsem az kell, hogy eszünkbe jusson, mennyivel könnyebb is lett volna az utunk a rossz kitérők nélkül, s mennyivel gyorsabban folytathattuk volna haladásunkat a fényes szellők töretlen szárnyán. Hanem arra kellene gondolnunk, mit hasznosíthatunk még mindig, még ezután is az akkori tapasztalatokból. Mit használhatunk fel, hogy könnyebben megküzd jünk mai nehézségeinkkel. Valahogy hasonló módon kellene feladatokat rónunk a dolgozó nép okos gyülekezeteire. Nem sajnálkoznunk kellene a demokratikus tapasztalataink hiánya miatt, hanem arra törekednünk, hogy kibányásszuk és felelevenítsük a valóságosan és tevékenyen működő demokráciánk ma is felhasználható tapasztalatait. Adjon nekünk ma is erőt, segítséget — történelmünk sok egyéb dicsőséges emléke mellett, arra. hogy első március tizenötödike mellett is — a bizonyos értelemben összes történelmi tapasztalatunk csúcsán fújó fényes szél, a negyvenötös tavasz még mindig feltámasztható szele. mii lesz a gyermekkel?
