Népújság, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-24 / 301. szám
Háza-é a kultúrának? — A művelődési házat keresem — mondom a fiatal, 2 kucsmás srácnak. Gondosan megnéz, mintha azt kutatná, j érdemesítsen-e arra, hogy ily titkot eláruljon, aztán int: • — A kultúrházat? Ott forduljon be a kocsmánál. : Művelődési ház — mondom én, kultúrház —, mondja : ő, és mondják változatlanul, évek óta, szinte apáról fiúra j szállítván a megnevezést. A kultúra házának tartják a S falubeliek, a művelődés otthonának a szakemberek — a J lényeg: ugyanazt érti alatta mindenki. Majdnem minden- • ki. Leszámítva azokat, akik randalírozni járnak, avagy | járnának a művelődés, illetőleg a kultúra hajlékába. Az S ám. hajlék. Az-e valójában? S tud-, akar-e az lenni, s mi ; több: lehet-e az? Nem kell elijedni, nem olyas kérdések ! ezek, amelyekre a tudományos értekezés komor-komoly j hangján kívánok most itt válaszolni, sőt valójában vála- ; kzolni sem akarok, mert nem is tudok. Az ország s ezen ■ belül egy megye művelődésiház-hálózata, ha úgy tetszik, • rendszere, bonyolult, összetett. A kultúrához, a művelő- ; déshez sok ágról lehet eljutni és sok szintet kell bejárni ; —, hogy messziről és messzire lássunk: a távlatok belát- I hatatlanok. • A gond azonban abban van, hogy ezek a művelődési ; házak, ezek az otthonai a kultúrának, eredendő örökség- j ként, építészetileg, a nagytermes megoldásukkal arra vol- j tak és vannak mintegy predesztinálva is. hogy a nagy és ; közös szórakozás otthonai legyenek. A közös szórakozás j persze éopenúgy a kultúra szerves része, mint egy-egy I barkácskör, olvasókör, fotószakkör, vagy éppen más klub- ; tevékenység intimebb, és a rétegek, a kis csoportok ige- . nyelt jobban szem előtt tartó élete. Ám a pénznek szű- i kében lévén, az effajta klubhelyiségek is néha két ujjal ; megszámolhatok a tíz-húsz, sőt ötven éve épült hajié- I kaiban a szellemnek. A művelődési otthonok rá vannak : utalva, hogy becsalogassák a tisztelt közönséget, hétről : hétre, vagy hónapról hónapra színészi előadásokat ígér- ■ vén neves előadóművészekkel a nem is olcsó belépti dí- j 1 És itt kezdem el, illetőleg folytatom ez ügyben a ■ töprengést. A városi, különösen a nagyvárosi ember szá- ■ mára meglehetősen távoli és ködös fogalom a művelődési j ház. Járnak persze sokan azért Egerben is. Budapesten is, ; Miskolcon is a kulturális központokba, jó néhány ilyen j központ neve ismertté vált az élet e szférái iránt nem kü- j lönösebben érdeklődők körében is. Ám igazán a sokat ; fejlődő, a művelődési házak jóvoltából is sokat változó j falvakban az iskola mellett ez „a” kultúra otthona. Tény- jj legesén. Amilyen a szellem kisugárzása a falak közül, : többé vagy kevésbé —, hogy ne túlozzuk el azért a dől- ■ got —, olyan a falu kulturális arculata is. Az emberek i változatlanul szeretik a televíziót, de lassan kezdik meg- : tanulni, hogy a televízió mellett, sőt néha helyett érdeke- ■ sebb. izgalmasabb műsor várhat a művelődési házban, ! ahol közösen lehet ismét, mint hajdan volt maguk és : apáik idején, szórakozni. : Szórakozni. Bizony. De kikkel és kik által? Előttem • egy statisztika, ne ijedjenek meg a számoktól, érdekes j lesz. mintsem unalmas. Magyarországon évente több mint : ötmillió ember jár színházba. Thalia „hivatalos” otthoné- ■ ba. Ez az egyik adat, A másik: Magyarországon kereken j tízmillió ember, pontosabban ennyi látogató vesz részt a : művelődési házal; szórakoztató rendezvényein. Mint az ; ország egesz lakossága. Annyian. És a harmadik szám, ez I szűkebb hazám, Heves megye számadata: a kultúrházi i műsoroknak csak 20 százaléka az ŐRI műsora. Tehát az | állami ág. a hozzáértés és felelősség szintjén, a mintegy | garanciális biztosítást nyújtva, szervezett és ellenőrzött • előadása az Országos Rendező Irodának. És jelenti azt. hogy — ez az arány nagyjából és égé- í .szóben tükrözi az országos képet is — a művelődési há- : zak „színházi” előadásainak nyolcvan százalékát a hakni- j brigádok biztosítják. Nem véletlen hát, hogy az utóbbi • időkben oly sokat cikkeztek a haknibrigádok sorsáról, s j íz sem, hogy e cikkek zöme nem az elismerés hangján 2 íródott. Tudva és bízva abban, hogy ezeknek az alkalmi j brigádoknak, ezeknek az egy-két neves színész köré eso- I por-osult truppoknak egy része nem hakniszinten nyújt : élményt, s valóban szórakozást, mégis igen aggasztó a ■ gondolat: milyen kultúrát, milyen ideológiát, egyáltalán, j milyen ízlést terjesztenek ezek a brigádok, amelyeknek : műsorát előre gyakran nem is ismerik a művelődési há- * zak vezetői. ■ Kitiltandók hát ezek a brigádok? : Nem arról szó sincs. A szórakozásra, az élő : színházra igen nagy szükség van, és igen nagy ■ az igény rá. A feladat: kiszorítani a selejtet, a I szemetet. Ügy tudom, mert mondták, hogy a kulturális : kormányzat szintjén történnek és történtek lépések a tíz- • millió ember szellemi védelmében. Ennek csak örüini le- ■ hét, helyeselni ezt még inkább. Ám ez, vélem, csak az : egyik fél tennivalója, amit meg is tesz. de tehet a másik ; fél is. A falu, a közösség, a tanács, a művelődési ház... ■ Az ötvenes években — mert azért akkor is történt : ám sok okos és hasznos dolog — valósággal virágkorukat : éllek a művészeti csoportok: a színjátszók, táncosok, dalo- j sok és társaik. Az már más kérdés, hogy mint annyi min- • den másban, ebben is a túlha.jtás volt a gyökérpusztítója 2 az amatőrmozgalomnak, amely 'azonban az utpbbi évek- • ben ismét fel-fellángol. mint valami napfáklya. Csak ■ gondolkodás: kerületi amatőr együtteseket szervezni, a : szervezésre szívesen rááljó öregekből, fiatalokból?, Akik 5 kevés- pénzért, szíves-örömségbő! e!-eijárnának a környező ; községekbe szórakozást nyújtani? Lehet, hogy ez járható ! út. Mint ahogyan lehet járható útnak vélnem, hogy akár 2 minden községben, egy-egy hozzáértő és lelkes ember se- ; gítségével színjátszó együttesek szerveződjenek: a maguk ■ gyönyörűségére és a hozzátartozóikból álló falu, a közön- : ség épü'ésére. Vigyázva persze az értékre, az igényre, az ■ íz'ésre. A falu belső ereje, az állam külső támogatása, ha ; nem is egyik napról a másikra, de egyik évről a másikra : talán már igen, választ adhat e téren is: háza-e a kultúrá- ■ nak n kultúrház? '■ Mert karácsonykor is. a tévé mellett is. ahhoz hűtle- í niil is meg'elnek majd sok helyütt a művelődési házak. : hogy élő e’evenben találkozzanak a színészekkel és a szí- ■ nészet'el. És nem mindegy, hogy akár eay háznyi nézőié ! is a tízmilliónak, min épül karácsony jeles ünnepén, vagy : hétköznapján, akár életünk bármely szerény napján is. ■ ,, .nincs erről mii beszelni” Vannak derűsebb pillanatai is a hevesi otthon életének. A Török házaspár itt ismerte meg egymást vagy három éve. Pár hónapra rá megesküdtek. — Valaki kell, hogy az ember mellett legyen. Van kivel beszélgetni, ha gyengébben vagyok, betegeskedem. tudom, hogy aggódnak értem. Mindjárt gyorsabban megy a gyógyulás is —, mondja az örökké mosolygó, jókedvű öregember. Kézen fogva sétálnak a népte- len kertben, élvezik a napsütést. Szinte mindig velük a kis kazettás magnetofon, nótákat, slágereket hallgat„Még a szobába Sem engedtek be" (Fotó: Szántó György) Jscm felnek semmitől” tért dobta ki a házból, a fia meg szó nélkül végignézte. Mégsem tqrődnek vele. Megtalálták egymást, a biztonságot, a szeretetet. Nem félnek semmitől. Császárék kereken 60 éve házasodtak. Az asszony nyolc gyereket hozott a világra, közülük négy ma is él. Ezenkívül még öt unoka és egy dédunoka. Kivétel - nélkül mind jómódban élnek, mégsem jutott hely egyiknél sem a két öregnek. — A lányom egy hatvani vendéglőben dolgozik, együtt a férjével. Amikor beköltöztek az új négyszobás lakásba, még a szobába sem engedtek be minket. A konyhában ültettek le — mondja sírva az öregasszony. — Nézze, uram, nincs erről mit beszélni. Az az igazság, hogy nem érdemes gyereket nevelni. Dolgoztam én annyit ezekért, hogy abba más belerokkant volna, amikor meg már nem tudtunk mit adni, nem volt mit elhordani. nem kellettünk egyiknek sem. A mi időnkben még másként volt, de nagyot változott azóta a világ. Azt akartuk, hogy különb életük legyen, mint nekünk volt. Hát az meglett.! — Nehéz ezt megszokni. Köröttünk örökke nyüzsgés otthont választották. Kereshettek volna olcsóbb helyet is!” BOB De mesélnek itt ennél cifrább eseteket is. Tarnabodon az egyik özvegyasszonnyal a fia eladatta a házát, mondván, hogy majd magukhoz veszik. Amikor elment a pénz, a fia kocsiba rakta az anyját, visszavitte Bodra. Kirakta a tanácsháza előtt és szólt az elnöknek, csináljanak vele, amit akarnak. Az öregasszony a tanács kapujában sírdogált. Azt mondta neki a fia: „Ha nem tetszik anyukának, menjen ki a temetőbe és feküdjön be apuka mellé.” Végül, mire a tanácsiak észbe kaptak, eltűnt az öregasszony. Három nap múlva találtak rá a temetőben, a párja sírjánál. Mentővel kellett orvoshoz szállítani. Onnan hozták be a hevesi otthonba. Nemrég halt meg. Ki tudja, meddig lehetne sorolni a példákat, s hasonló esetekről szinte bárki tudna mesélni. És amikről nem tudunk, amikről hallgatnak a gyermeküket védő, magukra maradt öregek? Tény, hogy a .szociális otthonokban lakók döntő többsége nem szorulna e kényszerű gondoskodásra. Akik miatt mégis i ‘akeríiltek, köztünk, velünk élnek, „rendes embereknek”. „jó elvtársaknak”, „tisztességes, családjukat szerető szülőknek” ismerjük őket többnyire ... Cziráki Péter aloványsárgán szűrődik át a napfény a kopasz fák ágai között. Hevesen, a szociális otthon több holdas kertjében puha, esőtől ázott fekete avar borít mindent. A csendben apró csosszanások hallatszanak. Fekete ruhás, posztó cipős öregasszony közeledik az ösvényen. Az épület felé •tart égy darabig, majd az egyik szegletnél elkanyarodik. Kitaposott út vezeti. Azt mondják, mindennap, mindig ugyanannyit, mindig ugyanazon az úton sétál. Járása, léptei mégsem sétára emlékeztetnek, inkább mintha iparkodna valahová. Munkát ad a megfáradt öreg lábaknak, mozognia kell. Lehet, hogy csak néhány héttel hosszabbítja meg az életét. Neki megéri. Ijedten lép ki a szobából Petrovai néni. „Hogy őt keresik?”. Amint meglát, s bennem az idegent, csalódottság ül az arcára. Mást várt. Mégis szívesen beszélget, idegennek hajdan kijárt tisztelettel válaszol. — Lassan egy éve. hogy beköltöztem a szociális otthonba. Tizenöt éve vagyok özvegy, egyetlen fiam van. Pesten, a belügynél dolgozik . .. Nem kellett volna idekerülnöm. De kilenc évig rám se néztek a fiamék Erken, én meg egyedül éltem. betegeskedtem is. Egyszer azután eljöttek és mondták. hogy volna egv megoldás. Adjuk el a házat, én ide beköltözöm, és akkor tudnék valamit segíteni a pesti lakáshoz. Meg lehet őt is érteni. Tudja, milyenek ma a lakásviszonyok, és hát a fiatalok ... — Náluk nem jutott volna hely? — Két és fél szobában?! — Maga mekkorában nevelte a fiát? — ... az tán még akkora sem volt. De azóta a világ is sokat változott. Meglátogatnak — együtt. Az öreg gyakran magával viszi a portásfülkébe is az okos kis masinát, rendszeres szolgálatot vállal, ha meg más dolga nincs, udvart söpör, tesz- vesz a kertben. Tele élettel, energiával. Nem gondolnak ők magányra, rég látott gyerekekre. Pedig volna miről panaszkodni. A hajdani bányászt a menye száz forin.. .tényleg itt tartanánk?! Otthonlakók tam őket egyszer tavasszal. A gyerekeknek csokoládét vittem, de sajnos nem tudtam megnézni őket. Tudja a napközi, óvoda ... — ... Nem várta meg őket? 1 — Nem marasztaltak. Csomóra gyűrt zsebkendővel törölgeti a szemét. A sírástól elvékonyodik a hangja. de most már nem tudja abbahagyni. — ... nekem csak az fáj, hogy magam neveltem. Még 23 éves korában is én pucoltam a cipőjét... és nem kértem én tőle egy fillért sem, pedig akkor már dolgozott. — Tessék mondani, menynyi a fia fizetése? — Mikor legutóbb beszéltünk. 6 200 volt. Azóta már lehet, hogy több is. A múltkor irt az igazgató úr neki, de azt válaszolta, hogy nem kíváncsi rám, azért fizet, hogy gondoskodjanak rólam. Nem is néznek felém, megharagudtak, mert fizetniük kell. volt, megszoktuk az eleven, békés családi otthont. Es látja, itt maradtunk magunkra. Nem is maradt más vágyam az életben, mint hogy még egyszer együtt lássam a családomat ... — .. .hagyd már. Ezt még elmondom, aztán nem érdemes beszélni az egészről — mondja a szigorú arcú öregember. — Haragszik ránk a menyünk. Az a kevés nyugdíj, amit én kapok, nem elég a kettőnk ellátására. (A mama a nyolc gyerektől nem tudott dolgozni.) A gyerekeknek is fizetniük kell havi 300 forintot. Amikor beköltöztünk az otthonba, nekünk támadt a menyem, hogy „mert apukáék is a drágább
