Népújság, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-24 / 301. szám
Feledy Gyula kiállítása Feledj' Gyula alkotásaiból rendeztek kiállítást Budapesten a Műcsarnokban. Képeinken Hemingway-illusztrá- ciója és Portré című grafikája. fi velenceiek nem akarnék múzeumban élni \ Számos elképzelés és terv született már arról, hogyan lehetne megmenteni Velencét a pusztulástól. Idestova egy évtizede már, hogy az UNESCO elkészítette átfogó jelentését Velencéről. Meg is indult a segélyprogram, a város rendkívüli segélyt kapott 1,3 milliárd márka ősz- összegben. Ennek ellenére azonban mind a mai napig többet tanácskoztak, mint amennyit valójában tettek. A segélyt csak kismértékben tudták felhasználni, mivel az infláció következtében értéke mintegy felére csökkent. A tervezések azonban továbbra is folynak. A város lakói nemrég ismerkedhettek meg a lagúnákra vonatkozó négyszáz oldalas tervvel. Ez a nagyszabású terv egy 16 községet, annak 620 000 lakóját magába foglaló területre vonatkozik és felrajzolja az elkövetkezendő időszak társadalmi, gazdasági és ökológiai fejlődésének főbb vonalait. Van azonban egy másik igen lényeges kérdés, aminek eddig nem sok figyelmet szenteltek: ha sikerül valamilyen módon elhárítani a levegőszennyeződésből és a rendkívül magas tengervízből származó veszélyeket, hogyan lógják akkor szanálni és megmenteni az épületeket, hogyan tudják kialakítani a belföldiek és az idegenek számára a kulturális környezetet? Ez a nyolcvanas évek Velencéjének kérdése. Velence ősidők óta a kultúrák találkozási pontjában fekszik és annyi tradíció fűződik hozzá, mint két másik városhoz. Ma azonban Velence egyrészt a művészétért rajongók és turisták millióinak úticélja, székhelye világhírű intézeteknek, bien- náléknak, kongresszusoknak és konferenciáknak a színhelye. Másfelől azonban a lakosságnak az ipari területekre történő elvándorlása miatt egyre inkább festői kulisszák mögé bújtatott nemzetközi kulturális eseménnyé degradálódik. A városról nemcsak hogy átfogó fejlesztési tervvel nem rendelkeznek, de egy követhető kultúrpolitikai stratégiai irányvonal sincs. Szerencsére legalább abban egyetértés mutatkozik, hogy az érdekek és tevékenységek jelenlegi szétforgálcsoltságát' meg kell szüntetni. Ennek lehetősége ma a különböző intézmények időbeosztásának egyeztetésétől a tartalmi koordinálásig terjed. Átfogó koncepció hiányában is meg kell azonban tenni az első lépéseket. Velence provinciális érdekeit háttérbe kell, hogy szorítsa a város nemzetközi jelentősége. Hogy megakadályozzák a lakosság elvándorlását, nagy figyelmet kell fordítani a kézműipar és a környezetet nem szennyező kisipar visz- szatelepülésére, javítani kell a lakosság számára nyújtható kulturális „kínálaton” és támogatásban kell részesíteni a lakosság saját kezdeményezéseit — ahogyan az UNESCO-jelenté^ben is szerepelt. Számos intézmény járult ahhoz hozzá, hogy Velence a különböző eszmék ütközőpontja legyen. Ezek céltudatos és hatékony megvalósítása hosszú távon is kifizetődő lenne a városnak, mint ahogy az is, hogy sokkal több, a városiasodás problémájával foglalkozó kongresszust és konferenciát tartsanak Velencében. Ha a jövőben a turizmus nemcsak mennyiségileg, hanem minőségileg is fejlődnék, valamint az emlékművek nemcsak az üzleti életet szolgálnák, hanem jobban járulhatnának hozzá a tudás közvetítéséhez, ez nemcsak a turistáknak válna hasznára, hanem a városnak is. Beatrice apródjai Illyés Gyula kötete Felejthetetlen nőalakot teremt Illyés Gyula új könyvében. Pedig a címben szereplő Beatrice alig-alig jelenik meg a műben. Különbözik 'hát elődeitől, az Ifjúság napszámoslányától és a Hunok Párizsban csodálatos Orosz Annájától. Beatrice — ahogy Illyés nevezi a fiatal lányt, akivel 1919. augusztusában véletlenül találkozott — azáltal válik felejthetetlenné, hogy Illyés érzékelteti: mindaz, ami 1918— 19-ben Magyarországon történt, az valamiképpen ezért a szegény vasutaslányért is történt. Akik 1918—19-ben a történelem szereplőivé léptek elő, azokat ez a Beatricévé eszményülő leány vezette, miképpen Dantét, „leghívebben épp a szakadékok fölött, a szentképek palló fölött lebegő angyalaként”. Könyvében Illyés íróként közeledik a múlthoz. A letűnt világban nem a tények pontossága érdekli, hanem mindaz, ami a világból emlékezetében rögződött. Tulajdonképpen alig egy év eseményeit mondja el.' A Tanácsköztársaság bukását közvetlenül követő időszakról ír. Illyés fiatalon élte át ezt az időszakot, talán ezért is. hogy emlékezete megőrizte annak minden történését. Nem volt kiemelkedő az ő ekkor vállalt szerepe. Látogatta az elfogot- tak hozzátartozóit, s a mozgalomtól kapott segélyt osztotta szét. Feladata — ő maga állapította meg, hol mennyi pénzt hagy — nem volt nehéz. „Fordultam meg már proletárlakásban annyiban, hogy tüstént a konyhába lépve... a nélkülözés fokát egy-két szemmegjártatással megállapíthattam”. De Illyés „mellékszereplőként” is fontos kérdésekre figyelmeztetett. Pontosan jelzi, milyen meghatározó szerepe volt 1918—19. történéssorának a 30-as években fellépő nemzedék formálódásában. Illyés könyve mégis több, mint a történelemre való emlékezés. A cselekmény, az epizódok egymásutánisága csak vázát, szerkezetét adja a műnek, irányítja az emlékezést. Illyés — író módjára — ide köti a családi élet eseményeit is. Cecét és Ozorát idézi, a Puszták népének világát. Magyarázatát adja — emlékképeiből előttünk állítja össze — miképpen került, anyjával tartva, Pestre. A kamaszkor álmodozásairól szól, az írói próbálkozásokról, az eszményekről, Kassákról és Babitsról. Játszik az idővel: könyvének valamennyi fejezetében az új nekifutást érezzük, a kísérletet az események minél pontosabb — érthetőbb, valószerűbb elénk állításéra. Illyés kilép a mű cselekményének világából, korábbi-későbbi emlékeket villant fel, vagy mai ismerete szerint mond véleményt. Ezért válhat a Beatrice apródjai Illyés nagy műveinek, a Puszták népe és a Hunok Párizsban címűeknek társává. Nemcsak abban rokonok, hogy a puszta és Párizs közötti Pestet ábrázolja, életének a két helyszín közötti éveit idézi, hanem a megélt sorsot vizsgáló felelősségben is. Ahogy a Puszták népe több a pusztai évek megírásánál, úgy válik többé új könyve is saját' élményvilágának ábrázolásánál. Illyés a Beatrice apródjaiban a magyarság huszadik századi történelmének máig ható kérdéseit elemzi. Szemléletében elválaszthatatlanul kapcsolódik a társadalmi haladás vállalása a történelemnek nemzeti — jog- I védő — érdekeket figyelembe vevő látásmódjával. Illyés\ szerepvállalása a magyar közgondolkodásból a két nézőpont közt tátongó szakadékot szeretné eltüntetni. Régóta ismerjük, a magyar irodalomban az írói felelősség többet jelent, mint más irodalmakban. Könyvében Illyés idézi a halotti ágyán fekvő Adyt, aki utolsó szavaival is a magyarság sorsával törődött. A Beatrice apródjai is bizonyítja, hogy a magyar anyanyelvű népességnek ezt az Ady Endre-i féltését irodalmunk Illyés Gyulában őrizte meg. Csak ne éreznénk oly fájdalmasnak Illyés Gyula kételyét: „Hogyha a történelemmel emberészszerűen lehetne beszélni”. (Szépirodalmi, 1919.) Fiizi László Győrffy László: vHa szégyened, hogy szeretlek... T izenhat évvel ezelőtt lettem a feleséged. Ma csak azt ; mondhatom, köszönöm. Köszönöm, » hogy szerettél, hogy dolgoztál ér- ! tem, hisz mindig azt mondtad, ér- • tem dolgozol (ma már tudom, nem ; értem dolgoztál!); köszönöm, hogy j őszinte voltál, hogy semmit, vagy ; majdnem semmit nem tagadtál | előttem. Köszönöm, hogy megval- ; lottad (bár nehezen!), amikor a * Tisza-parton, a barátod nyaraló- * jában összevesztünk, és te elkó- S boroltál, egész délután nem látta- S lak, este pedig enyhén illuminált • állapotban az ágyamhoz lopództál, : megvallottad, hogy valami isme; rős nőkkel kószáltatok a füllesztő • délutáni hőségben, végig a Tisza- ■ parti stégek és fabódék mellett, ! és a nők közül az egyik hajlandó • is lett volna lefeküdni veled. Meg- 2 vallottad, hogy a testem már nem S ingerel, már csak tiszta és józan • szeretetet adok neked, de megval- i lottad azt is, hogy neked erre. és S csakis erre van szükséged, hisz ■ negyven körül az ember már nem S átdorbézolt éjszakákra, de kiegyen- ■ súlyozott, józan, tiszta munkára j vágyódik, nyugodt hétköznapokra. : És tőlem ezt kapod, vagy ahogy te * gondolod, csakis ezt. Hogy úgy ■ gondoltad, a testem már nem azt ! a testet jelenti számodra, melyet ■ becézgettél, és szerettél, amelytől ■ nemcsak a Tisza-parti veszekedé- S sünk alkalmával, de máskor is el- ■ fordultál már. (Hisz erről is tudok, £ bár te ezt már nem vallottad meg!) ■ Gondolom, talán egy harmincöt S éves asszonytestnek is vannak £ szépségei, erről persze ostobaság | beszélni, és főleg kettőnknek. Túl í aljasnak kellett volna tartani ma- ■ gadat, hogy míg én a gyerekkel a Mátrában voltam, te az ismerőseink. a barátnőim közül kiválasztottál valakit, mint egy szarvasbika a tehén csordából, és... és ezt még be is vallód. De hagyjuk! Nem tudom, ki volt az, nem is érdekel, csupán tudom, hogy jó ideig játszottam magamban a szégyen és a harag félelmetes társasjátékát, mikor néha összejöttünk egy pohár borra, beszélgetésre ismerőseinkkel. Vajon melyik volt az, kinek a felesége (vagy húga, lánya!); aztán rájöttem, ostoba,játék és értelmetlen; az a nő is csak kíváncsi volt, mint te. És ez is körülbelül négy évvel ezelőtt történt, nem sokkal a Tisza-parti veszekedésünk után. Akkor nagyon rossz volt. A gyerek betegeskedett, te ideges voltál a munkád miatt, (egyetlen tisztességes megbízást sem kaptál a tervezőirodában, így prémiumot sem, és a fizetésed sem emelték); talán azért viselkedtél úgy, talán azért is csaltál meg. Rossz évem volt. Később, egy év múlva megváltoztak a körülmények, s nem téged akarlak bántani ismét, de ehhez neked nem sok közöd volt. Áthelyeztek egy másik osztályra, ahol elfogadták és megdicsérték a munkád, magától értetődő jutalmakban részesítettek. Igaz, a te érdemed — tehetséges ember voltál. Mondom, voltál. B ár apróságokról van szó. de még leírni is kellemetlen, te az ilyen jutalmazáskor nem rám gondoltál először, hanem magadra, aztán a gyerekre, a kollégáiddal rendezett bankettra, és csak végül rám. Ez a végül esett rosszul. Csak a gyereket lett volna jogod elém helyezni. De most nem is erről akartam írni neked, csodálkozom, miért fecsegek ennyi ostobaságot összevissza, mikor any- nyi fontos mondanivalóm lenne. N e haragudj, kicsit nehezen kezdem el. de a történtek után ez érthető. Ha egy hétnél tovább bírod ital nélkül, én soha nem írom meg ezt a levelet, de így, azt hiszem, nincs más választásom. Ha, a gyerek halála után eltelt két év múlva sem tudsz a rögeszmédtől szabadulni, akkor reménytelen önmagamat áltatni azzal. hogy egyszer majd belátod tévedésedet. A gyerek halálához semmi közöm. Megfázott, tüdő- gyulladást kapott, az oirvos nem vette észre. Ha valaki, hát ő a gyilkos, bár mentségére szolgáljon, hogy egyszerű, öreg falusi körzeti orvos volt és hogy ez akkor történt, amikor ismét velem nyaralt egyedül, erről igazán nem tehetek. Viszont nem tudom elhallgatni, hogy pár héttel ezelőtt, mikor néhány napos hallgatásod után a köszönésen kívül ismét szóba álltái velem, és, hogy a gyerekre terelődött a szó (istenem, milyen ostobán tudja az ember kifejezni magát) — úgy közölted velem, hogy te nem csaltál meg akkor nyáron, bár alkalmad is lett volna rá, de te nem tetted, mert a józan, segítő szeretetemre gondoltál és a gyerekre (ebben a sorrendben!); úgy közölted ezt velem, mintha korbáccsal vágtál volna az arcomba. Tudom, nevetséges női fogalmazás, de csak ennyi telik tőlem. Aljas vagy. érted! A gyerek halála után (mikor azt hiszed, ennek a halálnak én voltam az okozója), arra vagy büszke, hogy nem csaltál meg akkor nyáron. No de most már ez is csak apróság. Két éve jóformán alig beszélsz velem, néha kitörsz, üvöltözöl, és hát persze én is... Két éve hazajössz az irodából, köszönsz, szótlanul eszel, levetkőzöl, kiveszed a táskádból azt az egy-két borosüveget, és kezdetben az újságokban lapozgatva, később . rádiót, televíziót hallgatva, nézve megiszod szép sorjában mindegyiket. Aztán vagy ostoba félszavakat morogsz felém, amiből, ha nem válaszolok rá elég óvatosan, üvöltés lesz, vagy újra felöltözöl, és elmész hazulról. Sétálni vagy tovább inni. Éjszaka hazakullogsz, és reggel álmosan, kó- tyagosan, fejfájósan dolgozni akarsz, persze nem tudsz. K ét éve élünk így. Tudom, hogy rövidesen elküldenek a tervezőirodából is, beszéltem a főnököddel, az Imrével (most ne légy ideges, ezt a te engedélyed nélkül kellett megtennem), ő mondta, nem akartak bántani, ezért helyeztek először figyelmeztetésül egyik osztályról a másikra. Természetesen. eredmény nélkül. Pedig végre tisztességes helyen dolgozhattál. Nos, én csak egyet mondhatok: két évig figyelmeztetésül én is mindent eltűrtem, elviseltem, és bár őrült rögeszméd nemcsak sértett és fájt, de hazug is volt, azonban szerettelek, melletted kellett maradnom. Harmincöt éves korában egy asszony még nem olyan öreg, hogy ne szülhessen gyereket. A mi fiunk halála a te förtelmes vádaskodásod nélkül is, de azzal együtt meg egyszerűen elviselhe9 * tétlenné tette ezt a két évet, és % majd a következőiket is. Kértelek | erőszakkal és mindenféle „női fo- ■ gással”, segítsünk magunkon. Gon- \ dolhatod, milyen erőfeszítésembe ; került a szorgalmas, megértő, gon- ; doskodó, és az ágyban — ha nagy : ritkán sor került erre — a vonzó ! és kívánatos feleség pózában tét- ? szelegni. Milyen erőfeszítésembe 1 került valósággal elcsábítani téged, " remélve azt, hátha ismét összeköt « bennünket valami. Te erre is oly- : kor azt vágtad az arcomba: azért ; teszem, mert lelkiismeretfurdalá- * som van. „Pótolni akarod, amit el- j veszejtettél, mi?” Az ittasságod ■ soha nem volt számomra mentség, ■ ha így beszéltél. Ilyen körűimé- : nyék között próbáltam idézni az ; első örömöket és női gyönyörűsé- • geimet, amit tőled kaptam, ilyen j körülmények között próbáltalak • szeretni ebben a két évben, de ; most már nem megy. Nekem is j van munkám, de ha ’ így folyta- : tóm, rövidesen képtelen leszek el- ■ végezni. És tudom, téged koráb- I bán alig, most mér egyáltalán ; nem érdekelnek az évfordulók, az ■ ünnepek, dátumok, de ezen a na- : pon, ezen a tizenhatodik házassá- ■ gi évfordulónkon add szavad, hogy » minden megváltozik kettőnk kö- : zött, hogy legalább megkíséreled : emberibbé tenni a kettőnk kapcso- ■ latát — különben elhagylak. Azaz : visszaköltözöm • vidékre és külön élünk. ; U e haragudj, nem megy to- I ** vább. bár ennek semmi kö- | ze a gondoskodó saeretetemhez. » Azt tizenhat évi együttélés után ; nem lehet máról holnapra megsza- ■ kitam. mint az idegeket őrlő esté- l két és éjszakákat. Tudom, majd : hozzá kell edződnöm ahhoz, hogy ■ nincs kiről gondoskodnom. Ha el- : válunk, ezt még hosszú ideig ne- : héz lesz elviselni és megszokni. ■ U. i. A vacsorád nem a jégszek- : rényben van, hanem a sütőben. : Tíz óra felé jövök haza, moziba ; mentem, és ma én is meginnók 5 veled egy üveg bort. !!!iea9«>a;aaaaa>aiiiaaaBiaiss i A
