Népújság, 1979. november (30. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-17 / 269. szám
PÉNTEK ESTI KÜLPOLITIKAI KOMMENTÁRUNK Rendhagyó folytatás ÜGY TŰNIK, a bolíviai dráma líjabb felvonása előtt gördül fel a függöny. Lehet, hogy mire e sorok .megjelennek, a hatalmas területű (több mint egymillió négyzetkilométer!), de rendkívül ritkán lakott és magas hegyekkel megtűzdelt országban már új államfő ül a bársonyszékben. Az enyhén szólva más kérdés, hogy ha ez — az előzetes elképzeléseknek megfelelően — bekövetkezik, meddig ül az új államfő abban a bársonyszékben, arról nem is beszélve, hogy kikre támaszkodva, milyen bíl- és külpolitikai irányba próbálja fordítani a zaklatott sorsú ország hányódó hajóját. A tény minden esetre az, hogy Bolíviában sakknyelven szólva, valamiféle sajátos patthelyzet alakult ki. Az előzmények közismertek. Törvényesen megválasztottak egy polgári politikust — Walter Guevara Arze személyében — az állam elnökévé. Ellenfelei különböző érvekkel-ürügyekkel megkérdőjelezték e választást és olyan kavargó belpolitikai helyzetet teremtettek, hogy valósággal tálcán kínálták a régi jó latin-amerikai „megoldást”, a katonai puccsot. MINT ISMERETES', ez a „megoldás” nem is váratott magára sokáig: Alberto Natusch Busch, a főtiszti kar nevében, szabályos katonai államcsínnyel átvette a hatalmat. Az első pillanatban úgy tűnt, minden' a hagyományos forgatókönyv szerint történik: a polgári államfő eltűnt a horizontról, megkezdődtek a letartóztatások. A folytatás azonban rendhagyónak bizonyult. Az ország történetében először volt kénytelen olyat tapasztalni a hatalomra jutott katonai junta, hogy a lakosság egyszerűen nem nyugszik bele a tényékbe — nemcsak véleménye van, de elszántsága is a cselekvésre. Nem túlzás az az állitás, hogy a puccs pillanata óta szüntelen tömegmozgalmak tették lehetetlenné Natusch Busch országlását és vezettek el csütörtöki lemondásáig. Igaz, lemondott Guevara Arze is, ezzel — legalábbis elméletben — „tiszta lapot” nyitva, lehetőséget teremtve egy „pártatlan harmadik” megválasztásához. Bolíviában kuszák a frontok. Nehéz lenne megmondani, melyik politikai erő, vagy akár a hadsereg egy-egy fegyverneme, tiszti csoportja kül- és belpolitikai értelemben pontosan kit, kiket képvisel. A lényeg azonban nem ez, hanem az, hogy egy sikeres katonai puccs nem telepedhetett rá babéraira — or- száglása meghiúsult a népi ellenálláson. EZ AZ ÚJ JELENSÉG BOLÍVIÁBAN — és nemcsak Bolíviában —, egy olyan üzenet, amelyet Washington címére adott fel a történelem. Harmat Endre Kreisky: Adjou a Nyugat kedvező választ Brezsnvev kezdemcnyezcscre Adjon a Nyugat kedvező választ Brezsnyev békekezdeményezésére és alakítson ki jó kapcsolatokat az arab országokkal — mondotta pénteken Bruno Kreisky kancellár, pártelnök az Osztrák Szocialista Párt 25. kongresszusának második napján „A szociáldemokrácia helyzete Európában” címmel tartott beszédében. Kreisky után — a kongresszus vendégeként — Willy Brandt, a Német Szociáldemokrata Párt és a Szocialista Internacionálé elnöke emelkedett szólásra. Beszédében kifejtette: álláspontja szerint a nemzetközi szociáldemokrácia legfőbb feladata most az, hogy behatóan foglalkozzék a fegyverkezés, a leszerelés, valamint a fejlett ipari és a fejlődő országok viszonyának kérdéseivel. O Az Osztrák Szocialista Párt új vezetősége még csütörtökön este megválasztotta a párt szűkebb körű elnökségének tagjait. A párt elnöke ismét a 69 éves Bruno Kreisky lett. Az elnökhelyettesek számát az eddigi ötről nyolcra emelték. Tilalom a Boszporusznál A török hatóságok lezárták a Boszporuszt a hajóforgalom elől azután, hogy csütörtökön összeütközött egy görög teher- hajóval egy román tartályhajó, és kigyulladt. A képen: a meggyulladt olaj még mindig ontja a füstfelhőt a görög partoknál. (Népújság telcfotó — AP—MTI—KS) Arab külügyminiszteri tanácskozás Tuniszban Az arab külügyminiszterek egynapos késéssel megnyitott tanácskozásán Fuad Butrosz libanoni külügyminiszter ismertette a dél-libanoni rendezéssel kapcsolatos hivatalos libanoni álláspontot. A libanoni kormány azt követeli, hogy távolítsák el Dél- Libanonból az ENSZ-erők kivételével az összes fegyveres alakulatokat. A tervezet alapján a palesztinoknak a Litani folyón túlra kellene visszavonulniuk Dél-Libanon- ból. Fuad Butrosz, a külügyminiszteri tanácskozáshoz közelálló források szerint előre elutasított minden olyan, a libanoni tervezettel kapcsolatos módosítást, amely nem csökkentené a PFSZ dél-libanoni mozgásszabadságát. A palesztin ellenállási mozgalom ezt a tervezete^, korábban ; már elutasította. A PFSZ-szel szövetséges, a libanoni baloldali erőket tömörítő haladó nemzeti mozgalom figyelmeztette a bejrúti kormányt, nehogy olyan álláspontot fogadjon el a tú- nuszi arab csúcson, amelyben egyfelől behódolna az izraeli jobboldali szakadár nyomásnak, másfelől magáévá tenné a dél-libanoni rendezésre vonatkozó amerikai kezdeményezést. Nagy vitát váltott ki a líbiai küldöttség azon javaslata, hogy válaszul Carter amerikai elnök azon döntésére, hogy befagyasztja Irán amerikai bankokban levő betéteit, az arab országok hozzanak közös megtorló lépéseket. A líbiai küldöttség javaslatát a tanácskozáshoz közelálló források szerint elutasították. Líbia korábban bejelentette, hogy nem pótolja az Egyesült Álr lamok számára az iráni kőolajszállítások kiesésével keletkezett hiányt. Az arab külügyminiszterek pénteken a libanoni dokumentum vitájával folytatták a tanácskozást. SAfíllibalcfl Pahr Prágában Willibald Pahr osztrák külügyminiszter pénteken további megbeszéléseket tartott Prágában, ahol előző nap kezdte meg hivatalos csehszlovákiai látogatását. Gustáv Husák köztársasági elnöknél tett látogatása folyamán a felek megállapították, hogy a csehszlovák— osztrák kapcsolatok a két államelnök idei áprilisi tárgyalásainak szellemében fejlődnek. Az együttműködés további elmélyítésére megvannak a feltételek, s ezek kihasználása kedvezően hat a nemzetközi enyhülésre, valamint' Európa békéjére és biztonságára. A kapcsolatok fejlesztése megfelel a jószomszédsági érdekeknek és a helsinki záróokmánynak. Bolránylayina Japánban Csempészett ékszereket „osztogattak” Japán amúgy is zaklatott belpolitikái légkörét tovább hevítette két újabb közéletipolitikai botrány. Miközben Oliira • kormányfő nagy nehézségek árán történt újjáLA PAZ Hírügynökségi jelentések pénteken arról számoltak be, hogy La Pazban lemondott a katonai államcsíny révén hatalomra jutott Natusch Busch ezredes és a törvényesen megválasztott államfő, Walter Guevara Arze. Natusch Busch lemondását Oscar Larrain, a junta hadügyminisztere jelentette be a katonai vezetők és a kongresszus tanácskozása után. Jól értesült források jelezték, hogy hamarosan megválasztják az ország új elnökét. Legújabb jelentések szerint egyes katonai források cáfolják Natusch Busch lemondásának hírét. WASHINGTON Sikertelenül végződött pénteken a General Dynamics cég által gyártott cirkáló szárnyasrakéta próbarepülése. A B—52-es repülőgépről indított cirkáló szárnyasrakéta az indítás után egy perccel a Csendes-óceánba zuhant. Ez már a második sikertelen próbarepülés, amely a General Dynamics cég által előállított szárnyasrakétával történt. KOPPENHÁGA A SAS skandináv légitársaság kivont a forgalomból három DC—9-es típusú utas- szállító gépet, mivel haj- ^zálrepedéseket találtak a mek egyes szerkezeti ele- ueiben —, jelentették be pénteken Koppenhágában. Az eddig megvizsgált 42 DC—9- es közül 15 esetben hasonló meghibásodást találtak. i 1970. november 17., szombat DÉL-KOREA: Biiuös körbe” zárva f Nemrég megszületett Szöulban a végsőaek tekintett variáns Pák Csöng Hi délkoreai diktátor meggyilkolásának körülményeiről. A hivatalos jelentések szerint Pák élesen bírálta Kim Dze Kjunak, a KCIA, a hírszerzés volt főnökének erélyte- lenségét az egyetemisták és munkások által szervezett októberi tüntetése elfojtásában. A szöuli dokumentum gondolatmenete szerint a hírszerzés vezetője pedig „preventív lépésként” követte el merényletét az elnök ellen, azzal az alig titkolt reménnyel, hogy ő követi majd áldozatát a legfőbb közjogi méltóság megszerzésében. Szöuli közállapotok Érdekes kuriózum az a hír, amelyet a japán Kyodo hírügynökség röppentett fel. Eszerint a hírszerzés főnöke a szöuli kormány rendkívüli ülésén, órákkal az elnök halála után bevallotta: „Én öltem meg Pakot. Az Egyesült Államok mögöttem áll. Washington azt kívánja mindannyiunktól, hogy feltétlenül kövessenek engem”. Ha az utóbbi hír valóság- tartalma roppant nehezen is ellenőrizhető, a Pák Csong- Hi haláláról kiadott jelentés hihetőnek tűnik. S noha nem szorul bizonyításra, hogy az erély. .illetve az erélytelen- ség másként ítéltetik meg egy diktatúra vagy mondjuk egy polgári demokratikus rendszer optikáján át, az egész vita, a maga tragikomikus ellentmondásaival nagyon jellemző a szöuli közállapotokra. Ha igaz, Pák erélytelennek tartotta a rendőrség fellépését a nagy iparvarosok szánban, miközben a civilizált világ brutális terrornak minősítette a dél-koreai hatóságok akcióit a tömegmegmozdulások elfojtása során. Mi jellemzi ma, három héttel a diktátor halála után Dél-Korea belpolitikai helyzetét? Minden politikai bizonytalanság ellenére az az erő, nevezetesen a hadsereg, amely az elmúlt negyedszázadban is szilárdan kezében tartotta a gyeplőket, változatlanul az ország egyedüli és tényleges irányító szerve. A hatszázezer fős amerikai mintára kiképzett, amerikai (és ultramodern) fegyverzetű hadsereg vezérkari főnöke, Csüng Song Hva jelenleg a legfőbb hatalmasság, megelőzve természetesen az állam névleges vezetőjét, Cső Kju Ha ügyvezető elnököt, őt egyébként a legtöbb regionális megfigyelő ugyanolyan átmeneti figurának tekinti, mint azt a Csan Mjong miniszterelnököt, akinek kérészéletű kormányzata előzte meg 19 évvel ezelőtt Pák Csöng Hi katonai puccsát. Ellenzéki lépések Három héttel a diktátor fyalála után a szöuli politikai csatározások középpontjában a jövő alakulása áll. S ez természetesen több mint személyi kérdés. Ha elfogadjuk azokat a nyugati értékeléseket, amelyek szerint Pák Csöng Hi diktatúrája, személyi hatalma, s terro- risztikus kormányzati rendszere ellentmondásba került Dél-Korea gazdasági fejlődésével. s tulajdonképpen a tőkés alapokon való megerősödés, politikai stabilizálódás fékező.iévé váll, úgy logikus ségszerűen valamifajta liberalizálásnak kellene végbemennie Szöulban. Mindez, külön hangsúlyozni sem kell, tökéletesen egybevágna a polgári ellenzék évtizedes követeléseivel. Az ellenzék vezető ereje, az Üj Demokrata Párt figyelemre méltó gesztusokat tett az elmúlt napokban. Képviselői visszavonták korábbi lemondásukat és előzetes feltételek nélkül visszatértek a parlamentbe. Távozásuk — mint ismeretes — szoros összefüggésben állt a Pák halálát megelőző belpolitikai válsággal. A hatvankilenc ellenzéki honatya a múlt hónap elején nyújtotta be lemondását, tiltakozásul amiatt, hogy vezetőjüket, Kim Jung Szamot, a párt elnökét koholt vádak alapján kizárták a törvényhozásból. Nos, a szöuli vezetés első reagálása — enyhén szólva — rövidlátásról tanúskodik. Cső Kju Ha ügyvezető elnök rádióbeszédben jelentette be az qrszág nyilvánosságának, hogy január 25-ig megválasztják az új államelnököt, mégpedig az, eredeti módon, a Pák Csöng Hi által erőszakkal életbe léptetett alkotmány előírásai szerint. Homályosan kilátásba helyezte az ideiglenes államfő az alkotmány esetleges felülvizsgálását. továbbá új vá- lesztások kiírását. Diktatúra — fáziskésésben Szöul a jelek szerint fáziskésésben van. Az ellenzék egyik tekintélyes vezetője, Jun Bo Szun, akit a diktátor idős kora ellenére több nyilatkozatban foglalta ösz- sze követeléseit. Ezek a következők : 1. Három hónapon belül dolgozzanak ki újabb alkotmányt, s annak alapján tartsanak általános választásokat. 2. A jelenlegi ügyvezető elnök haladéktalanul mondjon le, és alakítsanak olyan átmeneti kormányt, amelyben helyet kapnak a demokratikus erők is. 3. Azonnal és feltétel nélkül bocsássák szabadon az összes politikai foglyot, s rehabilitálják a Pák Csöng Hi idején meggyilkolt ellenzékieket. 4. Biztosítsák a háborítatlan politikai tevékenységet. Hogy a fennálló hatalom és az ellenzékiek újabb ösz- szecsapásának mi lesz a végső eredménye, ma még nem mondható meg pontosan. Az eredő azonban nagyban függ majd az Egyesült Államok állásfoglalásától is, amely döntően befolyásolja a délkoreai politika alakulását. Megosztott országról lévén szó, nagy súllyal esik latba Észak, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság álláspontja a déli fejleményekkel kapcsolatban. Phen- jan a közelmúltban ismételten kijelentette, hogy „kész bármikor, bárhol bárkivel találkozni” a két országrész közötti párbeszéd felújítására. U«vpo akkor Északon nem táplálnak illúziókat a lehetőségeket illetően. A Koreai Munkapárt központi lapja, a Nodong Színműn a napokban vezércikkben mutatott rá: „A kulisszák mögötti mesterkedés, amely Pák Csöng Hi meggyilkolása után kezdődött, azt jelzi, hogy a dél-koreai diktátor halála nem szolgált megfelelő tanulságul a rezsim politikusainak. Céljuk az, hogy a bábkormány ’ segítségével. új cégér alatt megőrizzék a fasiszta rezsimet, s fenntartsák a ketté- osztottságot, illetve az amerikai befolyást Dél-Koreábaválasztása ellenére a konzervatívok változatlanul folytatják belharcukat a liberális demokrata párt fontos tisztségeinek elosztásáért, a japán nemzetközi telefon- és távírótársaság, , a KDD kezdetben csak vámcsalásnak tetsző visszaélése országos méretű megvesztegetési bűnüggyé fajult. A fővárosi ügyészség és az országos rendőr-főkapitányság — a központi vámhivatal vádemelési javaslatára — kiterjedt nyomozást kezdett, s összeült a parlament különleges vizsgáló bizottsága is. A konzervatív kormány közvetlen felügyelete alá tartozó állami jellegű KDD több vezetője már benyújtotta lemondását. Eddig is köztudott volt, hogy a társaság alkalmazottai — az igazgatóság utasítására — angliai, svájci, dél-koreai és közel-keleti utazásaikról hazatérőben a tokiói repülőtéren „megkerülték” a vámhatóságokat, s nagy mennyiségben csempésztek be a szigetországba ékszereket. Ezekkel megvesztegették befloyásos liberális demokrata törvényhozókat, más konzervatív politikusokat, valamint magas rangú külföldi állami vendégeket. Az illegális „ékszerbehozatal” azonban most csak a jéghegy csúcsának bizonyult. A konzervatívok legfelső berkeiben nemcsak becsempészett arany karkötőket, igazgyöngysorokat és drágaköves gyűrűket „osztogattak”, hanem hazai gyűjteményekből származó, illetve japáni műkereskedőktől vásárolt régiségekkel és festményekkel is kedveskedtek a politikai világ kiválóságainak. Osztrák hadgyakorlat Alsó-Ausztria területén pénteken hadgyakorlat kezdődött „Területvédelem 79” fedőnévvel Ausztria semlegessé válása óta ez a legnagyobb szabású hadgyakorlat az ország területén. A gyakorlaton, amelyre külföldi megfigyelőket is meghívtak 32 000 katona és .51X1 harcko- -aésaLy-