Népújság, 1979. november (30. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-11 / 264. szám

1979. november 11., vasárnap A Nap kél 6.42 órakor — nyugszik 16.14 órakor A Hold kél 22.57 órakor — nyugszik 12.42 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon MÁRTON nevű kedves olvasóinkat! Eredetije a latin „Martinus”, melynek jelentése: „har­cos”. 0 — 0 Százharminc évvel ezelőtt, 1849. november 11-én szüle­tett — és 1921 májusában halt meg — Martin Nyrop építőművész, a századforduló dán építészetének nem­zetközi hírű, legtehetségesebb mestere. A dániai Holmslandban született és építészeti tanulmányait Kop­penhágában folytatta. 1881-ben nagy tanulmányutat tett Olaszországban és Franciaországban, majd vissza­térve hazájába, a koppenhágai Művészeti Akadémián tanított, amelynek később igazgatója lett. Tanulmány- útjai során sajátos egyéni stílussá ötvözte össze a ta­pasztalt építészeti megoldásokat, s hazatérve, új utat jelölt ki a dán építészet számára; ennek a Nyrop által megszabott útnak a jellegzetessége a nemzeti hagyo­mányok nagyarányú felhasználása volt. Ezek alkal­mazásával számos köz- és magánépületet tervezett. Fő műve az 1893 és 1905 között megépült koppenhágai vá­rosháza. Időjárás: Várható időjárás ma estig: északnyugaton időnként fölszakadozó felhőzet, már csak helyenként futó zá­porral, másutt túlnyomóan borult idő, ismétlődő eső­vel, záporral. Hajnalban főként keleten párásság. Vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 7, 12 fok között. + ORVOSI ^gyelet>b(^j EGERBEN: szombat délután 2 órától hétfő reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utcai rendelő­ben. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet helye: Eger, Kossuth Lajos u. 8. szám alatt. Telefon: 11-840. Az ügyelet Igénybe vehető: hétköznapokon este 19 órától reggel 1 óráig. Vasár- és ünnep­napokon: előző sam délután 14 órától az ünnepet követő nap reggel 7 óráig. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától hétfő reggel 1 óráig a Technika Házában. Az Eger környéki összevont ügyele.ti szolgálat új helye Eger­ben, az Alkotmány utca 8. szám alatti orvosi rendelőben látja el az alábbi községek gyermek- és felnőttbetegeit: Andornaktálya, Makiár, Ostoros, Novaj, Kere- csend, Demjén, Felsőtárkány. Noszvaj. Az ügyelet Igénybe ve­hető vasár- és ünnepnapokon: előző nap délután 14 órától az ünnepet követő reggel 7 óráig. Telefon: 11-869. GYÖNGYÖSÖN: szombaton 14 órától hétfő reggel I óráig. Te­lefon: 11-727. Fogorvosi ügyelet: délután 13— 18 óráig. Mindkét ügyelet helye: Széchenyi u. 1. szám. Gyermekorvosi ügyelet: dél­után 15—18 óráig. Ügyelet helye: Puskin utcai gyermekrendelő. Vasárnap és ünnepnap: reggel 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 11-727. Fogorvosi ügyelet: 9—12 óráig. Itndkét ügyelet helye: Széchenyi u. 1. Gyermekorvosi ügyelet 9— 12 óráig. Helye: Puskin utcai gyermekrendelő. HATVANBAN: szombaton 12 órától hétfő reggel 7 óráig a rendelőintézetben. Telefon: 10-04. Rendelés gyermekek részére is. Fogorvosi ügyelet: vasárnap 8—10.30 óráig. Gyermekorvosi ügyelet vasár­nap 10—12 óráig a rendelőinté­zet gyermekszakrendelésén. Te­lefon: 10-04. KÖ.J Át-készenlét Egerben: délután 17 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 10-004 és 14-496. Jubileumi kiállítás a borkcmbinátnál Harminc éve még apró, szétszórt pincékben kézi szerszámok­kal indították meg a munkát, ma pedig már több mint fél­millió hektó bort forgalmaz az Eger—Mátra vidéki Borgazda­sági Kombinát, a megye egyik legkorszerűbb nagyvállalata. E három évtized változásaira, fejlődésére emlékeztek szom­baton bensőséges ünnepség keretében, s köszöntötték az ala­pítókat. Ezzel egyidőben nyílt meg az a hét szocialista brigád által összeállított jubileumi kiállítás is, melyen az eltelt idő­szak fotóemlékeit, dokumentumait, borversenyek díjait mu­tatják be (Fotó: Perl Márton) Országos kiállítás Gyöngyösön Gazdag anyag nagy érdeklődés mellett Két nap az életért Az egyik legszebb önzet­len emberi tett, a véradás jegyében kezdődött meg a hét vége Heves nagyközség­ben, ahol a helyi Vöröske­reszt szervezésében pénteken véradásra jelentkeztek sokan azok közül, akik szívügyük­nek tekintik embertársaik íletét, egészségét és akiknek ízt saját egészségi állapotuk 's lehetővé teszi. A Vöröskereszt rendszere­sen megrendezi megyénk déli járásszékhelyén a véradó na­pokat, és általában sikerrel, ha nem is mindig a várt si­kerrel. Ügy érzik, többen jelentkezhetnének a nagy­község lakosai közül donor­nak, hogy emberbaráti tet­tükkel segítsék a betegek gyógyulását, életek megmen­tését. Erre a mai napon, te­hát a véradás második nap­ján is nyílik lehetőség, 9 és 16 óra között az 1-es számú általános iskolában. Könyv és ifjúság Járási döntő Hevesen Tizennégy csapalt részvé­telével tartották meg a Könyv és ifjúság vetélkedő­sorozat járási döntőjét Heve­sen. A szellemi versengés­ben összesen kilencvenötén adtak számot felkészültsé­gükről, tudásukról. A tizen­két, irodalmi zenei és könyv­tárismereti kérdésekre adott válaszok alapján az első he­lyet a hevesi pedagógusok KlSZ-alapszervezete érte el. A második hely a hevesi kör­zeti iskola csapatának jutott, a harmadik pedig a hevesi gimnázium Pablo Neruda csapatának. A november 24-i megyei döntőn az első két helyezett képviseli majd a hevesi járást. Tegnap délelőtt nyitották meg Gyöngyösön a II. or­szágos szövetkezeti népmű­vészeti kiállítást a Mátra Művelődési Központban. Az elnökség tagjai között volt Patócs László, a városi párt- bizottság osztályvezetője, Bertha Tibor, a járási párt- bizottság politikai munkatár­sa, Berecz Andrásáé, a városi tanács elnökhelyettese, vala­mint Klaisz Ferenc, a MÉSZÖV elnöke. A megje­lenteket Rohánszky Ferenc, a Gyöngyszöv ÁFÉSZ elnöke köszöntötte, a kiállítást dr. Kovács Sándor, a SZÖVOSZ elnökhelyettese nyitotta meg. Majdnem száz áfész dol­gozói küldték • be népművé­szeti alkotásaikat erre a ki­állításra, a pályaművek szá­ma pedig megközelíti a 2500- at. A zsűri az ötezer forintos nívódíjat a dombóvári áfész szakkörének ítélte oda, hím­zett textíliáiért. Ugyanebben a kategóriában az első díjat Bakos Lászlóné, a Gyöngy­szöv ÁFÉSZ tagja érdemelte ki, egyben a KISZ-kb kü- löndíját is megkapta, ame­lyet Kirschner Péter, a KISZ- kb politikai munkatársa adoitt át. A fafaragás kategóriában második díjban részesült Koch Árpád, a parádi áfész tagja. Délután szekcióüléseket rendeztek, Előkészületben a Heyesi Szemle Heves megye közművelő­dési folyóiratának legújabb száma. A VII. évfolyam 4. száma november 20-án je­lenik meg. POLITIKAI KÖNYVNA­POK. A rendezvénysorozat megnyitóját szombaton dél­előtt tartották meg a Volán 4. számú Vállalatnál. Az ünnepségen jelen volt Ve- rebély Dénes, a városi párt- bizottság politikai munkatár­sa és Varga István, a Kos­suth Könyvkiadó megyei ki- rendeltségének vezetője, megnyitó beszédet mondott Bozsó József, a vállalati párt­vezetőség titkára. 0 AZ EGÉSZSÉGÜGYI hó­lap keretében november 12- ín, hétfőn délután öt órakor 1 lajosvárosi általános isko- ában dr. Holczer István fog- szakorvos és Sipos Jenő ve­zető gyógyszerész tart elő­adást az édesanyákat érdek­lő, gyermekeikkel kapcsola­tos egészségügyi ismeretek­ről. ÜTLEZÄRÄS. November 13-án 6 órától november 15. 17 óráig vasútépítési munká­latok miatt lezárják a forga­lom elől a szarvaskő—vad- nai közút bélapátfalvi, a ré­gi cementgyárnál levő sza­kaszát. ÉREMGYÜJTÖKNEK. Éremcsere-közvetítési akció lesz ma délelőtt Egerben a Megyei Művelődési Központ­ban. A tervek szerint több mint félezer magyar, antik római, osztrák és egyéb ér­me. papírpénz, katalógus ke­rül kalapács alá. [színház] Egri csillagok Gárdonyi Géza művének képregényváltozata Délután fél 4 órakor: Ház a város mellett (Vörösmarty-bérlet) Este 7 órakor: Ház a város mellett (Erkel-bérlet) feldolgozta: MARKUSZ LÄSZLÖ Rajzolta: ZÓRÁD ERNŐ *1...ÉS MÁSNAP DÉLUTÁN MEGHARSANT A KÜRT JELEZVE, HOGY JÖNNEK A I TÖRÖKÖK. CECEY HÁZA NÉPE FELKÉSZÜLTÉN yÁRTA A TÁMADÁST. UTÁNUK, FIUK! KÖTÖZZETEK MEG ES VEZESSETEK AZ UDVARRA! ‘ ISMERLEK TEGED, JUMURDSAKÍZS/VAUV VAGY TE /S. ITT AZ ÜDVÖZLETEM! »«4M A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja. Főszerkesztő: PAPP JÁNOS. — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC — Szerkesztőség — Eger, Beloiannisz u. 3. 3301. (Pf.: 23.) Telefon: 13-644. Gyöngyös, Rózsa u. í. 3200. Telefon: 11-897. Hatvan, Kossuth tér 8. 3000 (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. 3301. (Pf.: 23.) Telefon: 13-381. Terjeszti a Magyar Posta." Előfizetési díj egy hónapra 38.— Ft, negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft. Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél — Index: 20062 — Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: BEDE ISTVÁN. — HU ISSN 0133—0705.

Next

/
Oldalképek
Tartalom