Népújság, 1979. november (30. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-11 / 264. szám
Itflar őszre fór A november kiveti fátylát a földekre. A szántások barázdái tompa, ólmos fénnyel csillannak meg a néha előbukkanó napban. A fák ösz- szehajolnak az utak fölött és az aszfalttükörben' nézik a megtépázott nyári lombkoronát. A városok házai közé befújja leheletét a tél előhírnöke, néha már havas eső esik. Az éttermek ablakán lecsapódik a pára, a sarokban gőzölgő tea fölé hajol egy fiatal lány. őszre jár. Számot vetünk, tavaszra készülünk. Ki-ki a maga módján, — értelmén. A magvető Egy földcsík frissen szántott háta szalad föl a házak között Párád völgybe zárt főutcájáról. Pár lépés a szántás szélessége, másfél száz méternyi lehet fölfelé. Ritkaság ma már ekkorka darabja a földnek, amelyet külön művelnek.; A szántás egyre növekszik, ahogy ember és ló szó nélkül, egymást segítve, egymást figyelve dolgozik. Kivés Vince az eketalpat figyeli, ahogyan csendben surran a frissen felsebzett földlovat kicsapja a bokor mellé. Majd elmadzagol magában, mondja, miközben kiemeli a kocsiderékból és nyakába akasztja a vetőzsákot. Belemarkol a búzába és tévedhetetlen biztonsággal — se nem többet, se nem kevesebbet, mint amennyi kell — félkörívben széthinti a magvakat. — Tavaly árpát vetettem. Az idén búzát. Lesz vagy két-három mázsa. Nem sok. Talán mások azt mondanák, be, aztán a lóra néz. előre, Mancira — nagyon jó ló, Párádról Baranyába ment le érte megvásárolni — halkan megbiztatja felfelé az emelkedőnek. Amikor a szántással kész — most szántotta harmadszor a földet, mert azt úgy kell búza előtt — a nem is érdemes vele vesződni. Meg, hogy öreg is lennék, beteg is. Még a háborúban sérültem meg. De hát itt hagynám ezt a földet? Azt ugye nem lehet. A földnek teremni kell. I-gen, ha két mázsát, akkor is. A szénégető A völgy itt tágasabbá szélesül. Sándor-rét a neve. A patak hídján túl fekete kupacok, megégett gyep mutatja, hogy itt szénégető dolgozik. Darák Mihálynak hívják. 1949 óta járja az erdőket. Hol itt telepszik meg, hol ott. Itt Sándor-réten már két éve van. Darók Mihály készségesen, a sokat látott és a sok helyen megfordult ember magabiztosságával beszél. Részletesen elmagyarázza, hogyan kell megépíteni a boksát, hogy kell begyújtani, hogyan kell Üi.Némsűi, Unt), november 11. vasárnap szél ellen dogoani, s végül — mutatja — ilyen szivárvány- színűnek kell lennie a faszénnek. Enélkül — mondja — nem lehet sehol a világon igazán finom acélt önteni. Aztán fociról beszélgetünk, sportról. Elmeséli, hogy amikor Sátoraljaújhelyen dolgozott Veres Győző — akkor még leendő súlyemelő-világbajnokunk — ott erősített a farakodók között. Tele van kifogyhatatlan történetekkel. Igazi házigazdaként kínál hellyel a deszkafalú kalyibában, ahol az ágy mellett egy lavór jelenti a komfortot. Amikor kikísér bennünket, megáll a mér kiégett, ösz- szeroskadt boksa előtt. Pillantása felszakad az erdő megrozsdult sörényén, fel egészen a hegy tetejéig. — Volt, amikor jól kerestem. Volt olyan hónap, amikor megvolt a tizenhétezer. Most már úgy ötöthatot szoktam keresni. Ha ráhajtanék, még fnihdig nagy pénzt tudnék csinálni. Megvonja a vállát. — De minek? Kinek? Olyan mindegy már. Lapátjával beletúr a hamuba. Milyen vágyak pará- zsolhattak el alatta? A pernyét felkapja az erdő fái közül kiszökkenő fuvallat. Darók Mihály hallgat. Mit takar el, vagy még inkább mit vall be ez a hallgatás? A gyümölcsváró asszony a szomszéd, van egy kis kertecs- kéje és azt mondta árnyékolja az orgonabokor. Igaza van. nem termett meg neki az a kis zöldség, ami kell. A bokor meg majd kihajt újra. Lesz még ezen orgona bőven. Méregetem a fejszét. Nem könnyű szerszám. Gáspár János kitalálja, amit kérdezni akarok. — Persze, hogy bírom. Elbírok én még minden munkát. Kaszálok is. Van tehenem otthon, annak kell a széna, meg a fű. De megcsinálok mindent. Látja azt az almafát? — mutat fel a telek végébe. A gyümölcsfák törzse mellett kamyi vastagságú galy- lyak boglyája halmozódik. — Ezt is magam vágtam le mindet. Tudja, ez a húsFotók: Perl Márton véti rozmaring nem jó fajta. Most szépen, illendően meg- nyesegettem, aztán majd tavasszal beoltom őket. Van a téesznek jóízű, korán érő fajtája. Azzal fosom beoltani. Majd kérek tőlük. Még egy kis pálinka is lesz belőle. , — Szereti ? — Igen. Hozzátartozik az élethez, nem? Minden reggel három centit bekortyin- tok. Többet soha. Csak minden reggel. — Es abból a korán érőből jó alma lesz? — Jó. Az nagyon íó lesz. Tavasszal beoltom. Két év múlva már teremni is fog. — Hány éves tetszik lenni? — Nyolcvanegy múltam. Szigcthy András Kezében a hosszú nyelű fejsze könnyedén suhog. Az orgonabokrok ágai sorra ha- nyatlanak le a kerítés mellől. — Nem sajnálja, János bácsi? — Mit vele. özvegyA nemzetközi vásáron láttam meg a fényképezőgéppel, jegyzetfüzettel fölszerelt kollégát. Legalábbis azt hittem róla, hogy újságíró, mivel ott volt az érdekesebb tájékoztatókon, a pavilonok újdonságainál — ahol csak műszerekről volt szó, vagy műszereket állították ki. De tévedtem, az illető nem vblt újságíró, sem kolléga — tudósításait egészen másra szánta, mint kinyomtatásra. Mint megtudtam, ő azért felel egy nagy műszeripari vállalatnál, hogy az itt készülő műszerek formájukat — külső megjelenésüket tekintve sem maradjanak le a világon található versenytársaktól. Nem csinált mást a fényképezőgépes ember, mint a többi, hasonló megbízatású társa, aki a Budapesti Nemzetközi Vásáron látható tárgyakat — gépeket, berendezéseket, hogy úgymondjam, szakmai — formatervezési szempontból szemrevételezte. Még pontosabban fogalmazva: . fontos támpontokat, tapasztalatokat, eredményeket gyűjtöttek, teljesen szabályosan és ésszerűen. Így van ez meglehetősen régóta szinte minden számottevő kiállításon és vásáron, ahol a gyártók árgus szemekkel figyelik egymást, no meg a szakmai divatot. A forma, a külső megjelenés verseny- képességet befolyásoló, áralakító tényező. A korszerű, a szó igazi értelmében vett forma hozzájárulhat a termékek p’aci és anyagi sikeréhez. Adott termékeknél — így például a szóbanforgó műszereknél, híradástechnikai készülékeknél nem is kis mértékben. Az aránylag egyszerű példa valamit elárul számunkra, egy különös „árucikkről” — a szellemi termékről. Mert ilyen a formatervezés eredménye is — a jól, «vonzóan kialakított termék megjelenése. Persze mást is —, hogy az efféle árucikkek éppen úgy lehetnének — s azok is — az adás-vétel tárgyai, mjnt azok, amelyekről mindez nyilvánvaló. És csakugyan, újabban nem ritka az olyan megállapodás a világpiacon, amelyben a formát, a „kiszerelést”, egy-egy ötletes márkanevet stb. értékesítenek. Nem más ez, mint a szellemi termékek forgalma, amelyet jegyezni érdemes és szükséges. Igaz, a mi körülményeink között — a józan fontossági sorrendek szerint — nem a fent jelzett szellemi termék a kevés szellemi export-import üzlet tárgya. (Ebben még megelégszünk a közszemlére kitett tárgyak szemrevételezésével. . .) A legfontosabbak azok, amelyek a műszaki kultúrát javítják, új Á nagy tévedés NAGY ÍGÉRETKÉNT indult. Huszonéves volt még csak, amikor már felelős tisztséget töltött be. Aztán egyszer csak leragadt. Egyik munkakörből a másikba rakták, de a mozgás már nem felfelé — igaz, nem is lefelé —, hanem csak oldalra irányult. Érdemeire való tekintettel mindig találtak számára valamilyen testhez álló vezetői beosztást, amely azonban nemegyszer nem bizonyult annak. Mármint testhez állónak. Végre úgy látszik, hogy megfogta az isten lábát — ritka jó beosztást sikerült kihalásznia. Érezte ezt ő is, éppen ezért elégedetten dörzsölte a kezét: innét megyek nyugdíjba. S, hogy nyugodt, de jól megfizetett beosztását a nyugdíjig konzerválja, művészi szintre emelte a hajbókolás, az alkalmazkodás „tudományát”. Természetesen — és főleg — felfelé. Ha cinikusnak kellett lennie, az volt. Fia jópofáskodni. akkor jópofáskodott. Ha bólintani, ő duplán rábólintott. Ha állást kellett foglalni valamilyen kérdésben, előbb kipuhatolta, mit mond, mi erről a főnöke véleménye, aztán „megtámogatta” azt. Ha nevetni kellett, együtt röhögött a vezetőjével, ha sírni, túlzokogta az egész kollektívát. Alapelve az volt: kerülni az ütközéseket, csak a csínbe bele nem menni. „Egyébként is — vallotta —, kéz kezet mos, ma ff, holnap én követhetek el hibát. Csak nem rontani a kapcsolatokon, nem magamra haragítani a főnökséget, alkalmazkodni, lavírozni, az idő nekem dolgozik, a nyugdíj ideje pedig egyre közeledik. Inkább én dörzsöljem a tenyerem, mint rhás tapsoljon miattam.” EZEK VOLTAK AZ „ELVEI” és ez volt, ez lett élete nagy tévedése is. És a veszte is! Tudniillik: érdemei elismerésének mellőzésével leváltották. Más beosztást kapott, igaz, nem is olyan rosszat, mint amit érdemelt volna. Természetesen most meg van sértve. Miért ne lenne? Ahelyett, hogy gondolkodna azon, hogyan is jutott el nem először életében és nem önszántából a pályamódosításig. Mit hagyott figyelmen kí- ! vül, mivel nem számolt emberünk? Hát először is azzal, hogy ahol élet van, ahol munka folyik, ott ellentétek, ütközések, egyet nem értések is vannak. Hol kisebbek, hol nagyobbak, de vannak. Ez elkerülhetetlen, ez törvény- szerű! Mint ahogy az is az, hogy ilyenkor mindenkinek, de első"orban egy vezetőnek — legyen az bármilyen szinten is — valahová állnia kell, ha úgy tetszik, fakíta- nia kell. Igaz. ideig-óráig — és mint „hősünk” példája is mutatja, — olykor néhány évig is el lehet ezt „bliccelni”. Mint ahogy a gondot, a hibát is el lehet egy ideig jópofáskodással ütni és lehet elv a „nem csínbe menni, hanem jó fiúnak lenni” is. Sőt: olykor még az elismerés morzsájához is juthat, ha nem „ütközik”, ha nem akar kellemetlenséget, vitát, gondot feljebbvalójának. AZ ÉN NEMZEDÉKEM még jól emlékszik a régi slágerre: Én már elmúltam 16 éves és megtanultam ... Emberünk korban a 16 évnek a háromszorosa is elmúlt már és a maga kárán ugyan, de még megtanulhatja, hogy az állóvíz nem iorgat meg malomkerekeket. Nem beszélve arról, hogy a jó pap is holtig tanul. ■ Papp János termékek készítésére, vágy ** új módon való gyártáshoz segítenek bennünket. Ilyenekről mind gyakrabban hallhat az olvasó: a hétköznapi élet apró tárgyai csakúgy, mint nagyértékű termelési eszközök, gépek készülnek alkalmazásukkal. A győri Rába gyár az M. A. N. licencét vette meg, a Videoton eredetileg a C. I. I. francia nagyvállalat alapgépének terveit, gyártási jogát, s ennek alapján látott a termelés megszervezéséhez. Mosort_ magyaróvárott a MOFÉM külföldi módszert és terrrté- ket vásárolt a korszerű csapok-, szelepek gyártásához, a SZIM egyik gyára Székesfehérvárott NSZK-cég licen- ce alapján készíti a járműprogram fékberendezéseit. És hosszan sorolhatnánk a sort a Rába-Steiger traktortól a dán joghurtig, a hagyományosnál 80 százalékkal jobb hőszigetelésű NSZK- ból származó ablaktól az automata mosógépig. A hivatalos statisztikák mindenesetre azt mutatják, hogy hazánk is kezd felzárkózni ahhoz a folyamathoz, amely a világban évtizedek óta tart, s amelynek az a lényege: amit egyszer valahol megoldottak, föltaláltak, kikísérleteztek, azt célszerűbb megvásárolni, mint újra föltalálni, kikísérletezni. Nálunk, a magyar vállalatok, intézmények gyakorlatában is szaporodnak a szellemi termékekről intézkedő megállapodások, s nem csak azok, amelyekben mi vagyunk a vevők. Persze, ilyenek vannak a többségben, de előfordul olyan is — nemrég az Autóipari Kutató Intézet szakembereinek hasznos motor-feltöltési módszerét vette meg több világcég —, amelyekben hazai vállalatok az eladók. A megélénkülő szellemi termék külkereskedelem végképpen áttörte az értetlenség és a kishitűség korlátáit, hiszen a gazdasági eredmények, s főleg a gazdaságossággal szemben támasztott követelmények, sürgetik-indokolják az élenjáró technika, a hozzáértés, a termék megvásárlását, vagy éppen jó üzletet, jelentő értékesítését. Nem véletlen, hogy a külföldi cégekkel kötött kooperációs szerződések nem kis részben arra is irányulnak, hogy fölgyorsítsák az adott ágazat, termék fejlesztését, korszerűsítését, esetleg eladását külföldön. Így például az NSZK cégekkel kötött több mint 330 ilyen kooperációs szerződésben igen teterriés aránnyal részesedik a szellemi érték. Emlékezzünk csak: a Bakony Müvek á Bosch-cég licencét vásárolta meg, hogy a szerelést modernizálhassa. A vásárlás gyorsan megtérült, s igazolta azokat, akik vérmes reményeket mertek fűzni é módszerhez. * Miért kerül mindez szóba? Miért emlékeztetünk ismét és ismét a szellemi termékek ésszerű fölhasználására, ha kell megvásárlására, importjára, megszerzésére? Nős azért, mert amikor a gazdaságosság létkérdés termékeink és termelésünk korszerűsítése, az eddiginél is gyorsabb fejlesztése elsőrendű érdekünk. Mikor tudjuk, hógy nagyon sok helyen túlzottan anyag- és munkaigényes a termék és a termelés, sok energiát emésztünk föl. Ilyen helyzetben a technika megújításának, a technológia korszerűsítésének leghatásó- sabb — és bátran állítjuk, nem a legdrágább módja — az, ha az egyszer föltalált, kidolgozott módszereket minél kevesebb huza-vonávál átvesszük, megvásároljuk, alkalmazzuk. Sokszor ez nem csak vállalati fejlődésre nyit a meglevőnél jobb lehetőséget, hanem kilendíti vesztegléséból a műszaki fejlesztő tevékenységet is. Hiszen seriki sem tiltotta meg, hogy az éppen korszerű külföldi szellemi eredményhez hozzáadjuk a magunk tudását, ötletét, tapasztalatát. Matkó István, f Szellemi értékcsere
