Népújság, 1979. november (30. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-11 / 264. szám

Tegnap törtlnt, ma ís érvényes Hova legyen kétszazötuen ember? Addig szerveztünk, addig fejlesztettünk, hogy végül is lett kétszázötven felesleges emberünk. Mit csináljunk velük? Ha ezt kérdezte volna Skultéti János, az Izzó gyön­gyösi gyárának igazgatója annak idején, ugyancsak el­csodálkoztak volna rajta. Le­het, hogy néhány üzem veze­tőjét pedig a sárga irigység ette volna: micsoda szeren­csés ember — sóhajtottak volna. Méghogy kétszázötven felesleges ember? És ráadá­sul kibeszéli. Pedig mi min­dent lehetne ügyeskedni eny_ nyi ^létszám-megtakarítás, sál”. Az Izzó gyöngyösi gyárá­ban viszont azt is tudták, hogy a fejlesztésben elérkez­nek az integrált áramkörök gyártásához is, ahová a kerí­tésen kívülről sehonnan sem tudnának munkásokat fel­venni. Mit csináltak tehát? Nem nehéz kitalálni. Az iz­galmasabb kérdés nem is ez, hanem az: hogyan csinálták mindezt? Csak meg kellett látni Az a fránya statisztika időnként nagyon jól jön. Ki­derült belőle, hogy a gyárba ugyanannyi új munkaválla­ló kérte a felvételét, mint amennyi kilépett egy eszten­dőben. Mindjárt valamiféle huncutságot sejtettek meg ebben az egy az egyhez ará­nyú mozgásban, amikor megkérdeztük a kilépőket: miért mennek máshová. Ök azt felelték: azért, mert ott több lesz a jövedelmük. Az­tán megkérdezték azokat is, akik náluk jelentkeztek: mi­ért hagyták ott előbbi mun­kahelyüket? Azért, így vála­szoltak, mert itt többet ke­reshetnek. Ügy csináltak ezek a ván­dorló emberek, mint a szem­füles gyerek otthon, a szü­lőkkel. Kitapasztalja, mit kell tennie ahhoz, hogy a célját elérje. Milyen mód­szerrel tudja „az öregéket” rászedni arra, hogy azt te­gyék, amit ő akar. A mun­kások egy része kihasználta az üzemek vezetőinek „lét­szám-éhségét” és hajlandó volt belépni hozzájuk, ha az előző jövedelmére ráígértek. Mármost azt állapították meg az Izzóban, hogy náluk tulajdonképpen nincs is lét­számhiány. Sőt, ha jól meg­gondolják, itt is akad néhány „felesleges” ember, ott is. A jobb Szervezés, a műszaki fejlesztés, az új gyártmá­nyokra való áttérés, a mun­kafegyelem növelése: mind­mind munkáskezet szabadí­tott fel. összevonták például a mű. szerészeket egy üzembe a korábbi nyolc helyett. Mind­járt ötven dolgozót „nyertek”. Ehhez hasonló módon „jött össze” a kerítésen belüli fö­lösleg, ami kitette az új üzem szükséges létszámát végül. Még nincsenek a csúcson Sokan tehát irigyelhetik a gyöngyösi izzósokat azért, hogy sikerült egy egészen új üzemét úgy betelepíteni mun. kasokkal, hogy nem kellett körbejárni Trónyát-Baranyát emberek után, nem kellett kunyerálni és csábítgatni se­hal, sehonnan. — Még mindig nem értünk el a lehetőségeink maximu­máig, mivel akad még tOT vábbi belső . tartalékunk is — jegyezte meg a gyár igaz­gatója. Hogyhogy? Csodálkozhat a gyanújtlan kívülálló. Mi ez a gyár?! Valami bőségszaru, aminek öbléből varázsszóra bukkannak elő a legkülönfé­lébb munkások? Hát nem. Ezért tenni is kellett. Ilyeneket például. Műszaki fejlesztéssel, normakarban­tartással, szervezési intézke­désekkel annyi munkaidőt takarítottak meg az utóbbi , gm *vber, mintha a mosta­Nem kivételes helyzet ni létszámukon túl még több mint nyolcszáz dolgozójuk lenne. Vagy a másik „csodasze­rük”. Megfigyelik, milyen okok miatt szakítja félbe bármilyen időtartamra a dol­gozó a munkáját. Ebből ki­derül, mennyi idő veszik el a napi műszakból, mert a gép magára marad ezért vagy azért, két percre, öt percre, fél órára. Nemcsak azt tud­ják ebből megállapítani, hogy nyolc órából mennyi a ténylegesen munkára fordí­tott idő, hanem azt is, mi készteti a dolgozót arra, hogy „felfügessze” értékter­melő tevékenységét. Mit is mond erre a gyár igazgatója? — Még most sem vagyunk képesek folyamatosan bizto­sítani a fegyelmezett munka minden feltételét. Sok esét- ben küzdünk anyaghiánnyal, ennek következtében pedig az állásidő okoz sok kelle­metlenséget. Az okok között nemcsak a tőlünk függetle­neket kell meglátnunk, ha­nem azokat is, amelyek az emberi magatartásra vezet­hetők vissza. Például azt, hogy sokan elnézik még a fegyelmezetlenséget. Üzemi vezetőink nem elég követke­zetesek abban, hogy a ki­adott utasításaik végrehajtá­sát megköveteljék. Mindebből az is kiderül, hogy nem akarnak szépíteni a tényeken, mert tudják, csak az adott helyzet reális értékelése vezetheti el őket a helyes megoldáshoz. Persze, hogy derűlátók Pontos adatokat' tudnak sorolni arról, hogy az utóbbi években mennyit nőtt náluk a termelékenység és gyárt­mányaik milyen hányadát cserélték fel korszerű, jól ér­tékesíthető cikkekre. Nem el­írás: mindkét esetben a nyolcvan százalékot említik meg. Ahogy náluk a munká­sok száma is ezt az arányt haladja meg az alkalmazot­takkal való összehasonlítás­kor. Abból sem csinálnak tit­kot, hogy ezt az arányt még mindig tovább akarják javí­tani. Nagyon nehezen tudtak volna azonban ötről hatra jutni, ha nem mondanak el mindent a munkásoknak a különböző megbeszéléseken. Így azt is, hogy a béremelést a teljesítményben dolgozók­nak „meg kell termelniük”. Az emberek vállalták ezt és teljesítették is — ahogy az év eddigi eredményei ezt bi­zonyítják. A nein teljesítményben dolgozókra, az időbéresekre és az alkalmazottakra pedig az a feladat hárult, hogy az ő béremelésüket az anyag­hányad ötszázalékos csök­kentésével kell ellensúlyoz­niuk. És mi történt? Az el­telt hónapok számításai „visszaigazolták” a feltétel végrehajtását. — A szocialista elosztás el­veitől sokszor megfeledke­zünk még — jegyezte meg a gyár igazgatója. — A leg­utóbbi időkig arra sarkalltak bennünket, hogy a mozgóbért csatoljuk az alapbérhez. Már­pedig ezzel nem a jobb, a szorgalmasabb munkára ösz­tönöztünk. Az Országos Szakmai Bértáblázat alsó szintjének kötelező elérése megfosztotta a vezetőket az értékes, fegyelmezett munka honorálásától. • — A vezetők tehát fel- menthetők a kialakult hely­zet felelőssége alól? .— Nem erre gondoltam. Sőt! Erősen hangsúlyozom a vezetők példamutató fegyel­mét. És nemcsak a munkafe­gyelmet említeném, hanem a technológiai fegyelmet is, amelynek szilárdítása min­denkitől, a vezetőktől is el­várható. Ennek egyenes kö­vetkezménye a hibátlanabb munka, ami a termelés költ­ségeinek csökkenésével is együtt jár. Ügy gondolom, mindannyiunk összefogott munkájával teljesíteni tud­juk a megyei párt-végrehaj­tóbizottság gazdaságpolitikai határozataiból fakadó fel­adatainkat. Ezek mögött a szavak mö­gött nemcsak a feltételezés kívánsága érzékelhető, ha­nem az eddigi gyakorlati munka biztató tapasztalata is. Az Izzó gyöngyösi gyárá­ban mór sok mindent meg­tettek eddig is a mostanában egyre erősebben hangoztatott tennivalók közül. G. Molnár Ferenc Alkalmazkodni - nehéz? — Jó, álljon elém valaki, és mondja meg: mit tegyek másként? De ne csak álta­lánosságban; hogy dolgoz­zunk fegyelmezettebben, meg szorgalmasabban, meg éssze­rűbben, meg takarékosabban, hanem konkrétan: hogy ek­kor meg ekkor ezt meg azt tegyük. A fenti, kesernyés kirob­banás fehér asztal mellett hangzott el, de művezető ba­rátomat —, aki egy jó ideig reflektorfényben álló közép­üzem többszörösen kitünte­tett dolgozója — nem a fé­lig kortyolgatott hosszúlépés hevítette. Elmondhatta volna — és el is mondta — ugyan­ezt vállalata termelési ta­nácskozásán. Éveken át di­csérték őket — kérkedett (vagy netán panaszkodott?) emiatt —, mert rendre túl­teljesítették a tervüket, még a munkaerőhiánnyal is da­coltak, s ha araszolva is, a termelékenység ugyancsak javult, munkájukban mind kevesebb kivetni valót ta­lált a MEO... s most mégis azt hallják lépten- nyomon: rosszul dolgoznak. Korsze­rűtlenül. Tevékenységük nem gazdaságos, már-már ráfizetéses. Magyarán: paza­rolják a drága import-anya­got, mivel olyan cikket gyár­tanak, amelyet a világpiac nem igényel. — Kérdem az üzemveze­tőt: mit ne gyártsunk és mit gyártsunk helyette — foly­tatta barátom. — Majd meg­mondja az igazgató. Kérdez­zük az igazgatót a termelési tanácskozáson; már kutat­juk a piacot, így ő, alakul az új profil, dehát az átállás nem megy az egyik napról a másikra, a termékváltáshoz pénz kell, több mint ameny- nyink van, meg emberek százainak átképzése. A ten­nivalók elhatározásakor nem tévedhetünk, mert akkor ta­lán a rolót is lehúzhatjuk — Záróra: fizetni! Bánatos a művezető, meg bosszús is. Mert 6 produkálni szeretne: jobbat, szebbet, ér­dekesebbet. És meggyőződés­sel bizonygatja: bizonyítani akar az igazgatója is, hogy nemcsak a múltban lehettek az iparág élvonalában. Meg ezt akarja a tröszt is, meg a minisztérium is, meg min­denki. Akkor hát miért oly botladozó a lépésváltás, mi­ért oly nehéz napjainkban alkalmazkodni? Túlontúl leegyszerűsített válasz lenne frázissá kopta­tott igazságokat felidézni. Azt, hogy a világgazdaság válsága a magyarnál fejlet­tebb gazdaságokat is meg­rázkódtatott, és nyitottsá­gunk nem teszi lehetővé ama sokat emlegetett „begyűrűzé­sek” kiszűrését. Azt, hogy — maradván a világgazdaságnál — a fejlődés követelte meg a külgazdasági kapcsolatok szélesítését, s a nemzetközi mezőnyben bizony-bizony szigorúbbak a normák, na­gyobbak a követelmények: a cserearányok nem a mi ja­vunkra változnak. Azt, hogy megelégedtünk a termelé- kwwttéS javulásánál* «dchtú Elegendő almo^ körtecsemete Megkezdődött a gyümölcsfa- yásár Országszerte kinyitottak a szaporitóanyag-lerakatok és az üzletek; megkezdődött az őszi telepítési szezont közvet­lenül megelőző gyümölcsfa- vásár és a dísznövények el­adási szezonja. A készletek bőségesek; 5,3 millió gyü­mölcsfacsemete vár eladásra, ebből másfél millió jut a la­kosságnak. Szőlőoltványokból 14,2 milliót hoznak forgalom­ba. ennek mintegy 10 száza­léka jut a kiskereskedelmi hálózatba, a többi a nagy­üzemi gazdaságok kijelölt tábláiba kerül. Elegendő alma- és körte­csemete van a kereskedelmi hálózatban. Van elég mogyo­ró-, mandula, és naspolya- szaporítóanyag is, viszont meggyből — különösen egyes önbeporzó fajtákból — még az idén is kevesebb van a kelleténél. Szőlőből 20 száza­lékkal több kerül forgalomba az elmúlt évinél, és a fajta- választék is bővült. Díszfaiskolai termékekből a megrendeléseket kielégítik. A faiskolák 500—600 'fajta díszfát, cserjét és fenyőt ter­mesztenek. Ezenkívül kisebb mennyiségben még további 400 fajta kerül ki a telepek­ről. Ezeket a fajtákat azon­ban jobbára csak a gyűjtők keresik, ezért a telepekre nem kerülnek, közvetlen be­szerzésük csakis a faiskolák­ban lehetséges. (MTI) Űszi paprikaszüret . Szedik a paprikát a Hevesi Állami Gazdaság visontai üveg­házában. Mint ismeretes: néhány hónap óta a szomszédos erőmű hulladékhőiét hasznosítják itt a primőrök termeszté­sére. Július végén együtt telepítenék a holland paradicsom- és paprikapalántákat. A 3100 tő paradicsom eddig több mint 30 mázsa termést adott. Az óriás gyümölcsű paprikát a héten kezdték a gyöngyösi áfész-nek szállítani. Az uborkaszüretet december közepére tervezik (Fotó Szabó Sándor) Sertésszerződések 1980-ra Az Állatforgalmi és Húsipari Tröszt igazgatójának nyilatkozata — Az Ideihez képest jö­vőre 100—150 ezerrel több sertés átvételére számít a húsipar, kiindulva abból, hogy a jövedelmezőség javí­tására hozott intézkedések nyomán jó a tenyésztői kedv. Miután 1980-ban is a kister­melők adják a felvásárolt sertések csaknem felét, to­vábbra is megkülönböztetett figyelemben részesitik te­nyésztői-állattartói tevé­kenységüket. A nagyüzemek­ben szintén erősítik az ál­lattenyésztésnek ezt az ága­zatát, amely a belföldi ellá­tás biztosításán túl mind na­ütemével, de figyelmen kí­vül hagytuk: másutt is fej­lődnek, elmaradásaink a ter­melékenységben ahelyett, hogy csökkenne, inkább nö­vekszik a fejlettebb orszá­gokhoz képest. Azt, hogy a munkaszervezés tudomány ugyan, de kevés a szervezé­si szakember tudása, ha nem jár együtt minden szakem­ber szervezési tudásával — képességeivel... A fájdalmas, de — hisz- szük-valljuk — mindenkép­pen gyógyulást Ígérő felis­merések korát éljük. Világo­sabban látjuk, mint bármi­kor korábban — akár a gaz­daságirányítás 1968-as re­formja idején, vagy az ener­giaválság kezdetén —, hogy a világ körülöttünk állandó­an változik, s ami tegnap még jónak, elfogadhatónak tűnt, az holnap talán már korszerűtlenné lesz. A köve­telményekhez mindenkor naprakészen kell — kellene — igazodni, s ez (bárhogy vélekedjék is művezető-bará­tom) tőle is. tőlem is, vala­mennyiünktől rugalmasabb magatartást, fejlettebb alkal­mazkodó készséget, a rossz beidegződések gyors elhagyá­sát igényli. Nincs olyan változás, amely ne járna kisebb-na- gyobb konfliktussal, megráz­kódtatással. A szocialista társadalom jellegéből adó­dik. hogy nem lehet olyan váltás, amely létbizonytalan­sághoz vezetne. Ám a csalá­dok, az egyén biztonsága, a teljes foglalkoztatottság olyan gyobb szerepet kap a külke­reskedelemben is — mon­dotta tájékoztatójában Pillár László, az Állatforgalmi és Húsipari Tröszt igazgatója. A sertéságazat jövedelme­zőbbé vált az idén október­ben közzétett új felvásárlási árakkal — amelyek, mint ismeretes, a jövő év január elsején lépnek életbe. Ezek egyebek közt a kistermelők­nek azt biztosítják, hogy az általuk leginkább „kedvelt” 95—115 kilogramm közötti súlyú sertések kilójáért há­rom forinttal többet adnak, mint az idén. Nemcsak a vívmány, amelyet védeni kell. Védeni — akár áldoza­tok árán is. Meglehet, hogy művezető barátomnak és a gépek mellett dolgozó mun­katársainak holnap olyan mozzanatokat kell elsajátíta­nia, amelyek alapvetően kü­lönböznek az évekkel ko­rábban begyakorlottól. De az sem elképzelhetetlen, hogy üzeme — bármily látványo­san dolgozott is egykor — valóban rákényszerül ama „roló” lehúzására. Az egész­ségtelen fluktuáció a folya­matos termelést alapvetően nehezítette, ám az átgon­dolt-megfontolt munkaerő­politika nem nélkülözheti a szakemberek átirányítását, átképzését sem. A búcsú — munkahelytől, megszokott munkától — kétségkívül nem diadalmenet, de végül az egyén számára is hasznos: az ő érdeke. Jövőre módosul a termelői árrendszer, és ismét a meg­változott követelményekhez igazítják a gazdasági szabá­lyozókat. Ha a vállalat vi­lágpiaci áron kapja majd a nyersanyagokat, az energia- hordozókat, kétszeresen is meggondolja: mit érdemes gyártania, azaz — mit adhat el ő is világpiaci áron. Alkalmazkodni nehéz. De van támpont, van mérce: az önismeret. Adottságaink, le- hetőséeeínk ismeretében szapora zhatjuk lénteinket. Közhelvszerű kifejezés: gyor­suló idő.' Nekünk is gyorsab­bá kell válnunk: a felisme­rések, a döntések, s a hatá­rozatok végrehajtásának pil­lanatában. Kellő előrelátás­sal. ha könnyűvé nem is lesz, de könnvebbé válik az alkal­mazkodás. Földes Tamás hízott sertések ára emelke­dik: jövőre a süldők és ma­lacok is magasabb áron ér­tékesíthetők. A nagyüzemek­ből kikerülő állatokért szin­tén többet fizetnek. Válto­zatlan marad jövőre isJJta több éves szerződéses feiétr, amely a kistermelőknek azt jelenti: aki három éve áll szerződéses kapcsolatban az állami felvásárlással — már­pedig a kistermelői sertéskí­nálat 90 százaléka ebbe a kategóriába tartozik — kilo­grammonként 1,50 forint fel­árat kap. További mennyi­ségi felárat is elszámolnak; 20 sertés után kilogrammon­ként 1 forint jár, ezt az ösz- szeget a kistermelővel kap­csolatban álló értékesítő szerv, vállalat legalább fele arányban köteles megosztani a háztáji gazdával. Mind­ezek kétségtelenné teszik, hogy bár a takarmányárak és a tartási költségek is nő­nek, továbbra is jövedelme­ző lesz a sertéstartás, eseten­ként pedig éppen a legin­kább „használt” átvételi súlycsoportokban a korábbi­nál erőteljesebben növeked­nek majd az állattartók be­vételei. A szerződések alapvető fel­tételei változatlanok, ami megkönnyíti az eligazodást. Az átvétel ütemét javítják azzal, hogy az I—IV. hóna­pokban érkező sertésszállít­mányokért a nagyüzemek időszaki felárat kapnak — kilogrammonként 0,50 forin­tot —, a hasított disznókért 0,60 forintot. * Várhatóan a húsipari ter­mékek minőségének javulá­sát hozza majd magával, hogy miután az állatokat ki­sebb súlyban veszik át, mint korábban, csökken a hús­áruban az értéktelenebb zsír részaránya. Az exportsonka feldolgozásával foglalkozó üzemek számára lehetővé tétték, hogy a továbbiakban nemcsak a megye területén szerződhetnek speciális mi­nőségű állományra, hanem az országban bárhol területi megkötés nélkül. (MTI) 1979. november 11. vasarna# I I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom