Népújság, 1979. november (30. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-11 / 264. szám

Egy közhasznú kiadvány A község büszkeségét, az új oktatási-közművelődési központot már birtokba vették a fia­talok. Nem zavartalan az iskola gazdáinak öröme... AZ ÖSSZEFOGÁS EREJE Besenyőtelek egy éve Ha egy mesebeli tündér - három kívánságukat teljesí­tette volna a besenyőtelkiek­nek, talán akkor sem akar­tak volna sokkal többet et­től az évtől. Tündérek azon­ban nincsenek, és az elké­szült új létesítmények: a nyáron átadott nevelési és közművelődési központ, a november 7-én megnyílt új ABC-kisáruház, az önerőből épülő járda- és vízvezeték­hálózat a helybeliek dolgos kezeit dicséri. Bozsik Árpád, a község ta­nácstitkára is ezekkel a lé­tesítményekkel büszkélkedik elsősorban, amikor Besenyő- telek életéről kérdezzük. — Községünknek 3200 la­kosa van, az itteniek első­sorban mezőgazdasági mun­kával foglalkoznak, de sok az eljáró munkás is. Mint­egy 350-en járnak be Eger­be, de Leninvárosba, sőt még Budapestre is. A tsz tagsága is ennyi, bár csak 180-an aktív dolgozók. Köz­ségünk szépen gyarapodik: sok a háztáji gazdaság, a-fSgarvgsmarha, a sertés. Az gitt élő emberek szorgalmát bizonyítja, hogy évente kö­rülbelül 20 lakás épül. Ti­zenöt-húsz év alatt szinte kicserélődött az egész köz­ség, a lakóházak 70 százalé­ka új. Ipari üzemünk is van már, a Herbária Vállalat kis gyógynövény-feldolgozó gyá­rat alapított, ahol 60 asz- szony dolgozik. Az itt élők nemcsak egyéni boldogulá­sukért dolgozlak, hanem a községért is. Ha társadalmi munkára hívjuk őket, ha segítségüket kérjük, egy em­berként mozdul meg a köz­ség lakossága. De győződjön meg személyesen eredmé­nyeinkről, látogassuk meg az épülő ABC-kisáruházunkat, és a komplex művelődési intézményünket. A tanácsházáról átme­gyünk az épülő áruházhoz. Az emberek barátságosan köszöntenek az utcán ben­nünket, látszik, hogy nép­szerű ember itt a titkár. Szabó Jánost, az áfész terü­leti ügyvezetőjét munka közben zavartuk meg. — Régi óhaja községünk­nek, hogy új áruház épüijön itt. A vegyesboltunk kicsi, nem elégíti ki az igényeket. Ezt az építkezést tavaly szeptemberben kezdtük meg, s az idén november 6-án re­mélhetően át is adjuk a for­galomnak. Mintegy 3 millió forintba kerül az áruház, de ennek jelentős részét a tár­sadalmi munka értéke teszi ki. összesen több mint 3500 munkaórát dolgoztak önkén­tesen a község lakói. Saját terveink alapján, saját kivi­telezésben készül el az áru­ház. Az áfész tmk-brigádja mellé fölsorakoztak a tsz építőmunkásai, dolgoztak társadalmi munkában itt kisiparosok, de még a ta­nácstagok is nekigyürkőztek a munkának. A vízügyi vál­lalat eger—laskó-völgyi üzeme pedig erőgépeket adott köl­csön. így egy év alatt sike­rült tető alá hozni a minden igényt kielégítő kisáruhá­CiMflWW 1879. november 11. vasárnap zunkat. Végre lesz megfelelő raktárunk, ahol konténeres árut tudunk fogadni, besze­relünk három hűtőpultot is. A bolt tízfős személyzete végre megfelelő szociális kö­rülmények között tud itt majd dolgozni, kiszolgálva a község lakóinak igényeit. Ennek érdekében körülbelül 1,3 millió forintos árukész­lettel szereljük majd föl áru­házunkat. Amikor elbúcsúztunk, Sza­bó János visszasietett az építkezéshez: az átadásig még rengeteg dolga van, minden perce foglalt. Az új oktatási-közműve­lődési központ korszerű épü­lete innen átellenben van. A községnek nagyon szép belső magja lesz, ha átadják az áruházat — méregetjük. a tanácstitkárral az új épüle­teket. Ahogy lapunk hasáb­jain beszámoltunk, ezt a komplex intézményt au­gusztus 20-án nyitották meg. Ez egyszerre általános isko­la, könyvtár és művelődési otthon. A község lakói el­mondták, hogy máris meg­szokták, szervesen beleépült életükbe, sokan járnak ide, hisz a gyerek itt tanul, itt van a könyvtár, de még a mozi is. Amikor beléptünk az épületbe, az intézmény igazgatóját, Rubóczky And­rást egy országos folyóirat újságírójának társaságában találtam, » — Nem könnyű vállalko­zásba fogtunk. A régi négy­tantermes iskolánk és az új épület összeépítéséből ugyan tágas és jó épületegyüttes jött létre, de a gondok az átadás után azonnal jelent­keztek. Alapvetően nem jó az, épület hangszigetelése, szinte minden szó áthallat- szik a tantermekből, nem tudtunk a falra táblákat erősíteni, a hőszigetelőket rosszul rögzítették, sorra le­potyogtak és még sorolhat­nám a kisebb-nagyobb épí­tési hibákat. Konstrukciós probléma is akad: nincs megfelelő klubtermünk. Ezeken a bajokon saját erőnkből igyekszünk segíte­ni. A község lakói már az építkezéshez is sok segítsé­get adtak, s most is minden­ben támogatnak bennünket, így nem is olyan rossz a helyzet, mint ahogy első hal­lásra tűnik. Ennek a formá­nak az előnyei is rövid idő alatt nyilvánvalóvá váltak. Gazdaságos ez a megoldás, hiszen bármennyire magas­nak tűnik az intézmény fenntartási költsége, mégis olcsóbb, mintha külön-külön épületben lenne a könyvtár, az iskola, és a művelődési ház. nem is szólva a helyki­használásról. A felnőttek már kezdenek beszokni' könyvtárunkba, mert itt tartjuk a szülői értekezlete­ket, a község régóta működő szakkörei, művészeti csoport­jai is megbarátkoztak az új épülettel. A'pedagógusokra pedig — hiába tartottunk et­től — nem több, hanem a szervezés és az irányítás jobb megosztásával kevesebb munka esik. Többet csak egy év múltán tudnék elmonda­ni. Ahogy a községi tanács épületébe visszatértünk, megkérdeztem a tanácsel­nöktől, hogy ezek mellett a szép eredmények mellett mit ért el még a község ebben az évben. — Minden utcába végre járda került, saját erőnkből, összefogásunkból. Ebben az évben bekötöttük a füzes­abonyi hálózatba, s jelentő­sen bővítettük a község víz­vezeték-hálózatát, így vízel­látási gondjaink megoldód­tak. — Mire volna még szük­sége a községnek? — Egy nagy megoldatlan problémánk van még, na­gyon szűkös az orvosi ren­delőnk: új kellene, s mellé orvosi lakás, de ennek építé­sére jelenleg nincsenek meg az anyagi feltételeink. Ahogy a beszélgetés után végigsétáltam Besenyőtelek utcáin, egy dinamikusan fej­lődő, szép község képe tá­rult elém. Olyan emberek élnek itt, akik nem várnak a mesebeli tündérre, hanem az összefogás, a közös mun­ka erejével valósítják meg a csodákat. Ezért — úgy hi­szem — nemcsak ez az év, hanem a következő is szép eredményeket fog hozni Be­senyőtelken. Gábor László Történelmi emlékhelyek Heves megyében A közelmúltban jelent meg — a Heves megyei Pro­pagandista különkiadásaként — Csiffáry Gergely törté­nész muzeológus munkája Történelmi emlékhelyek He­ves megyében címmel. A helytörténet hivatásos és amatőr búvárai, a pedagó­gusok, a kutatómunka iránt vonzódó diákok, a párt-, a tömegszervezeti oktatásban, a közművelődésben tevé­kenykedők egyaránt öröm­mel lapozgatják majd ezt a kiadványt. Elsősorban azért, mert újszerű és hiánypótló vállalkozás szülötte, azaz olyan mű, amelyre már ré­gen szükség lett volna. A szerző a bevezetésben a költő Váci Mihály lényeglátó verssorát idézi: „Csak a múl­tat őrző jövő boldog.” Indo­kolt ez a mottó, hiszen azt hangsúlyozza, hogy holnap­jainkat csak úgy alapozhat­juk meg, ha őrizzük, ápoljuk elődeink értékes hagyatékát. A kis könyv ehhez a nemes feladathoz kíván segítséget nyújtani azzal, hogy irány­tűt ajánl az eligazodáshoz. Ha valaki szűkebb hazánk függetlenségi harcait, új és legújabb kori, valamint mun­kásmozgalmi örökségét akarja tanulmányozni, akkor igénybe kell vennie ezt az igen hasznos kalauzt. Egyéb­ként azok nem csalódnak, akik a legjellegzetesebb ter­mészeti értékekre kíváncsiak, ugyanis ezekről is figyelemre méltó adalékokat találnak. A két csak látszólag távol eső terület összekapcsolása nem valamiféle erőszakolt, hanem nagyon is indokolt megoldás. Földrajzi neveink — s ezt senki sem vitatja — nem egy esetben nemzeti históriánk még fel nem tárt oldalaira, részleteire, összefüggéseire is utalnak. Az alkotó nem > markolt sokat: munkája — a kérdő­íves gyűjtésben a helyi nép­frontaktivisták is segítettek — 1703-tól, a Rákóczi sza­badságharc kezdetétől veszi számba a legfontosabb em­lékhelyeket. Kivételt — s ez mindenképpen helyes — az egri vár 1552-es viadala je­lent. Ez ugyanis olyan tör­ténelmi horderejű esemény volt, amelyhez mindenkép­pen vissza kellett nyúlni. Egy ilyen alkotás megítélé­sénél fontos az, hogy meny­nyire áttekinthető. Nos, ennek szerkezete világos, kezelése gyors és praktikus. A lelő­helyjegyzék első fele a meg­jelölt anyagot, a másik az utóbb kiderített relikviákat tünteti fel. Az alaposabban tájékozódni vágyók a gond­dal felsorolt forrásmunkákat is átnézhetik, ha kedvük tartja. Ha kikötünk például az Andornaktálya címszónál, akkor — többek között — megtudhatjuk azt, hogy em­léktábla jelzi azt a házat, ahol az Eger mellett című versét írta Petőfi Sándor1 Számos információt kapunk a nemzetiségekkel való meg­békélést hirdető Mocsáry Lajosról, aki báró Wesselé­nyi Miklós özvegyét, Lux Annát vette feleségül. Arra is fény derül, hogy a kas­tély parkjának egyik érde­kessége a hatalmas páfrány- fenyő. A különböző mutatók szin­tén a gyors, a határozott el­igazodást szolgálják. ' Ügy hisszük — s ezt túl­zás nélkül telítjük —, hogy ez a kis kötet általános tet­szést arat majd mind a ter­mészet, . mind a história ra­jongóinak körében. Ezért adódik önkéntelenül is az ötlet: érdemes lenne tovább­vinni ezt a kezdeményezést, s hasonló szempontok alap­ján feldolgozni az 1703 előtti időszakot is. (p. i.) November 15: A szovjet televízió estje A nek szovjet televízió estjé- lesznek vendégei no­vember 15-én, csötörtökön a magyar tv-nézők. Az ötórás program nyitófilmje Moszk­váról készült: elsősorban a gyermekeknek szól a „Kócos Robinsonok” című ismeret­terjesztő rövidfilm. Az est játékfilmje, a „Lé­pés egymás felé” kerettörté­net, novellákat fog össze. Szereplői: a csupaszív moz­donyvezető, a megszédült lottónyertes fogorvos, a fur- fanggal asszonyt szerző sza­kács és a méla fuvaros. Az est további részében két rövidfilmet sugároz a tv. A „Szibériai dalok” című összeállítás otthoni környe­zetben, kis faluban, jurtában filmszalagra vett népi hang­szereket, különleges, máig élő szertartásokat, játékokat, táncokat mutat be. A mozi hőskorát idézi „A régi és új — ma” című rövidfilm. Eb­ben Márfa Lapkina, aki Eizenstein nagy sikerű, a filmmúzeumban révekkel ez­előtt vetített, „Régi és új” című némafilmjében a pa­rasztasszony hősnőt alakí­totta, emlékezik a forgatásra és a neves filmrendezőre. Az est házigazdájaként Ga-’ lina Ivanovna Dorovszkaja és Berkes Zsuzsa működik közre. ‘ (MTI) 57. A paraszt igazított a ladik orrán, hogy könnyebben el­érjék. A szőke meg elvette az egyik rudat a kis feketétől. — Elöl két oldalról mellé megyünk! Belegázolt az eddig tisztán megőrzött bakancsával a víz­be. A paraszt kitért előle a lánccal; át kellett lépnie a láncot. Aztán a parasztnak; is el kellett vennie az egyik ol­dalt Andrástól, mert külön­ben nem bírták volna a hord" ágyat beemelni a ladikba. De ahogy a láncot elen­gedte, a ladik mozogni, him­bálózni kezdett, valami moz­gása volt a víznek. Jól bele kellett menni mind a négyő- j üknek a vízbe, hogy ké­nyelmesen ráengedhessék a két petrencerudat a két ülés­deszkára. Aranka felpillantott. Jó kis hordágyunk van, mi? — szerette volna mondani. Jobb, mint az igazi. De nem mon­dott semmit. Nem is tudott volna, és nem is hallatszott volna. Nagyon ropogott min­denfelé. Puska meg géppus­ka. Meg ágyú. András gázolt a vízben; tolta beljebb a csónakot, hogy evezni lehessen, meg tartotta az egyensúlyt, amíg a paraszt meg a pedáns kis szőke katona felkapaszko­dott. Aztán ráhajolt Arankára és megcsókolta. A száját csó­kolta meg. Hideg volt Aranka szája. Soha még ilyen hideg nem volt. Vagy a saját szája volt túlságosan forró? A szeme, Aranka szeme, ahogy András elvette felőle a fejét, nagyra nőtt, kitá­gult. Nem értette, hogy mi ez. Mit akar vele mondani? Biz­tatás? Búcsú? Félelem? Erőt szeretett volna átsu­gározni magából Arankába a tekintetével. Ráhajolt a pi­cire is, és megcsókolta. Kis­fiam. A homlokát csókolta meg; alig-alig ért hozzá gyenge kis bőréhez a forró ajkával, de a poronty rögtön felsírt. Elgörbült a pici szá­ja meg a pici szemöldöke, és még hallatszott is a viny- nyogásszerű kis nyöszörgése; pedig elég nagy volt a lár­ma, a ropogás. El kellett engednie a csó­nakot, mert már nagyon ma­gas volt a víz, amiben gá­zolt. Még egy utolsót lökött az oldalán; önmagát is visz- szalökte ezzel a mozdulattal. Aztán nem is nézett a csó­nak után, puskáját jobbjá­ban magasra tartva — ösz­tönösen tartotta magasra, most csak rácsudálkozott — keményen gázolt kifelé. Ahogy előredűlt, belenézett a vízbe, s most látta, hogy vé­res sávok úsznak benne; most látta, hogy milyen vé­res a víz. A Tisza, gondolta magában, lám, milyen véres a Tisza. Már a szárazon lépkedett, a puska még mindig maga­san volt a markában a feje felett. Felkapaszkodott Czauner mellé, de közben ösztönösen, mint akinek valami hiány­zik, visszapillantott. A csó­nak már jól bent járt a fo­lyóban, s a kis fekete kato­na csak most, éppen ebben a pillanatban szakadt le róla. El is kellett dobnia a puská­ját, másképpen nem bírt volna visszafelé úszni. Ó, te katona, te katona, de nagyon szeretnél életben maradni... Miért jössz hát akkor visz- sza erre a partra? A katona minden erejét összeszedve úszott, kétségbe­esetten. Ügy látszik, nem nagyon tud úszni a fiú. in­kább csak csapkod; gyere na, gyere hát, te szerencsét­len, mentsd a... mit is men­tesz, ugye? Egy pillantással még fel­fogta, hogy mennyien úsz­nak, csapkodnak a Tisza szé­les medrében, ugyanilyen görcsös igyekezettel, a túlsó part felé. Bukdácsoló kis emberfejek, a túlsó part fe­lé, amit olyan kevesen fog­nak elérni. A véres tajtékú vízen, az ígyú korbácsolta, véres vi­cén, mely a becsapódó löve­dékektől mintha rotyogna, forrna, mint a halál véres katlana. Valahogy mintha egyné­hány másodpercig csend lett volna. Fent a hídroncsokon túl az orosz zászlóalj már nem verekedett. Elesett a zászló-' alj maradéka a kézitusában mind egy szálig. Czauner csajkából öntözte az átLuzesedett géppuskacsö­vet. Most csak a puskák szóltak. Ez a néhány puska szólt. András helyet szorított magának. Czauner egy észre alig vehető villanásnyira rá­vetette a pillantását. Gye­rünk, András, most van szükség a mesterlövészekre. Kereste hát a bokros ártéren a csúcsos sapkákat, és lőtt. De most már a parton is jöttek. A híd felől is, meg lentről is. Visszanézett a folyóra. Lát­ta, hogy elég jól bent jár már a csónak, de fel-fel- fröccsen körülötte a víz. Lö­vik. Olyan gyorsan működött az agya, minden idege, mint még soha életében. Tudta, hogy onnan felülről lövik a csónakot, ahol nemrégen még a kompkikötő volt. In­nen a géppuska mellől vala­mennyire odalátott. Arra for­dította a puskája csövét, s egyenkint kezdte leszedeget­ni, igazi mesterlövész mód­jára, mind, aki csak a folyó­ra lőtt. Minden lövés talál — motyogta magában —, át­kozott fehérbanda, minden lövésem talál... Megint a csónakra nézett. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom