Népújság, 1979. november (30. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-03 / 258. szám
A blokád folytatása l-ll. Szovjet film Igazi műhelymunkára, alkotó vitákra van szükség Beszélgetés a megyei történettudományi kutatásokról Ennek a kétrészes filmnek ugyanaz a témája — hiszen folytatás —, mint az 1976- ban nálunk is bemutatott Blokádnak. Mihail Jersov akkor is, most is a celluloidszalag nyelvén és formai halárai között hőskölteményt írt azokról a ma már történelmi emberekről és tettekről. akik és amelyek példát mutatnak hazaszeretetből. Talán ezért is tették meg ezt a filmet a szovjet filmnapok nyitóakkordjává Egerben. Egy ekkora eseményfolyamot még filmen is nehéz úgy összetartani, hogy a néző, a mű élvezője csak a lényegeset lássa meg, és azt az emberit ismerje fel. amely nélkül kis dolgok és nagy történelmi események, fordulatok, győzelmek el sem képzelhetők. A téma a második világháborúnak az a szakasza, amely egyetlen várostól, Leningrád- tól milliós áldozatot követel.1 Nemcsak ez a nagy szám jelzi, mekkora szenvedést kellett kiállnia ennek a hősi városnak, hanem a kilencszáz nap is, amit ennek a közösségnek 1941-től 1944-ig végig kellett élnie. Mihail Jersov Alekszandr Csakovszkij regényét dolgozta fel. Nyilván elfogadta azokat a hősöket, akiket a regényíró alkalmasaknak talált arra, hogy ezt az egész háborús kavargást, szenvedést, ezt a történelmi tűzijátékot megörökítsék, bemutassák. Ezek a hősök méltán emelkednek ki abból a nagy freskóból, amelyet az események illusztrálásaként a rendező teremt. És most nem is a történelemben már kitörölhetetlenül nyomot hagyó eseményíkről kapjjnk újabb rajzolatot, amelyet ismerünk, sokkal inkább arról, hogyan látja az író és a rendező azokat a kisembereket, a hagy gépezet apró csavarjait, akik az adott pillanatban mindent megtettek a hazáért és a győzelemért. És itt jönnek a rokonszenves hősök, igaz, kissé vázlatosan megrajzolva. Vera a. sok-sok szenvedés és nyomoTábor színjátszóknak Idén első ízben rendeztek tábort Felsőtárkányban azoknak a fiataloknak, akiket érdekel a színjátszás. Egerből, Gyöngyösről és Hatvanból mintegy 40 fiatal gyűlt össze e napokban, hogy bepillanthasson — műkedvelőként. a színészet, illetve a rendezői pálya rejtelmeibe. A megyei KISZ-bizottság és a művelődési központ szervezte háromnapos program- sorozat pénteken délután kezdődött. Az érdeklődők megismerkedhetnek a játék- elmélet, a beszédtechnika, a mozgásgyakorlat alapjaival. esMűmm 1079. november 3., szombat rúság láttán szeretné kiiktatni azt az időt az életéből, amely a háborút megelőzte, és csak azt akarja tudni, hogy most mi a kötelessége. Érzelmek és gondolatok kavarognak benne, mert valahol egyéni sorsa is fontos számára. De hát a háború csak az önfeláldozást ismerheti, azaz az egyénit alá kell rendelni a . közösség nagy ügyének, t'alickij, az öreg, a népfelkelőnek berukkolt egyetemi tanár, építész, plakátot rajzol. Nem megy el Leningrádból, mert azzal, amit tud, és amivel közreműködhet, használni akar. És itt van Zvjagincev, ez a rokonszenves, szerelmes fiatalember, aki két ütközet és annyi életveszély között levéllel keresi azt, akit szeret. És kiben ne ébresztene együttérzést, barátságot az a Kirov-gyári vezető, aki tréfával és fanyar humorral kapcsolja magához társait és igazítja el olykor feljebbvalóit is. A néző óhatatlanul utánagondol annak is, hogy a maga élete szempontjából nem mértéken túli önfeláldozás volt-e azé a névtelen katonáé. aki rádobta a testét a jól. elhelyezett német géppuskafészekre. A rendező ezt a mozaikrendszert határozott kézzel fogja össze. Egy-egy rövi- debb-hosszabb párbeszéd megmutat Valamit az emberekből, az egyéniségekből, a belső mozgató rugókból, hogy aztán beleágyazza a dolgokat abba á további történetbe, amely végül is a győzelem mámorába torkollik. Addig azonban arcokat mutat fel, gondokat, hitet, apró rezzenéseket kisebb-nagyobb sorsokból. Mintha az efcész bőven áradó történelmet az idő magasából. madártávlatból nézné. És ezt a távlatot is mintha feloldaná az a mai nyüzsgés, a jelen .időbeli élet Leningrádban. Mintha az összesítetten négyrészes filfn elbeszélését keretbe foglalná az a mai mozgás, az a mai város a film záróképsorában, ahol az emberek élik köznapi világukat. A turisták pedig fotózzák az emlékművet, amelyről a számok és a szöveg szelíden rátekintenek a látogatóra. A film élménye alapján talán megsejtik, mi van az emlékmű mögött. Mert minden emlékeztető csak jel a földön. Á főbb ‘szerepeket Jurij Szólovríin, Jevgenyij Lebe- gyev, Irina Akukova, Szer- gej Harcsenko, Vlagyimir Vo- rosnov, hév Zoltuhin és Jouzdsz Budrajtisz játsszák. A múzeumi és műemléki hónap kiemelkedő rendezvénye volt az a műhelybeszélgetés, amelyet a megyei párt- bizottság propaganda- és művelődésügyi osztálya szervezett a szűkebb hazánkban tevékenykedő történettudományi kutatók, valamint a helytörténet búvárai számára. Itt — többek között — nemcsak az eddigi eredményeket és gondokat mérlegelték, hanem a jövőre szóló feladatokról is szó esett. Ezekről kérdezte munkatársunk Kiss Sándort, a megyei pártbizottság osztályvezetőjét. Fokozott törődés — Mi tette időszerűvé ezt az egyébként is lényeges témakört? — Köztudomású. hogy 1969-ben jelentek meg pártunk Központi Bizottságának tudománypolitikai irányelvei, s ezek hosszú távra megszabták a legfontosabb tennivalókat. Épp ezért a végrehajtás ellenőrzése sem maradhatott el. Akárcsak országszerte, nálunk is gyakorlattá lett az, hogy időközönként testületi üléseken vettük számba azt: hol tartunk, milyen nehézségekkel kell meg- birkóznunk. Ez év januárjában aktívaértekezleten találkoztunk az érdekeltekkel. A vállalkozásban az volt újszerű. hogy előtte alaposan felmértük a helyzetet, s így végre képet alkothattunk arról, hogy ki milyen területtel foglalkozik. A tájékozódás nyomán határoztuk el: a pillanatnyi gondokat, a holnapokra vonatkozó elképzeléseket külön is megvitatjuk az egyes tudományágak képviselőivel.' E termékenynek ígérkező párbeszédsorozat kezdete volt az október végi összejövetel. — A felszabadulást követő esztendőkben, évtizedekben örvendetes fejlődés bontakozott ki: a históriairás helyi művelői figyelemre méltó, munkákkal léptek a nagyközönség elé. Hallhatnánk erről kifejező adalékokat? — Mindenekelőtt meg kellett teremteni az előbbrelé- pés objektív és szubjektív feltételeit. Ezek folyamatosan alakultak ki. Létrejöttek azok az intézmények, ahol megindulhatott a szervezett munkálkodás. Itt a tanárképző főiskolára, a levéltárra és a megyei múzeumi szervezetre gondolok. Egyre figyelemre méltóbb publikációk láttak napvilágot. Elég csak a Heves megyei füzeteket, s a felsőoktatási intézmény évkönyveit említeni. Igaz, ezekben is felbukkant itt-ott a korra jellemző kissé torzult szemléletmód, mégis alkotó- és kezdeményező kedvről tanúskodtak- 1956 után — s ezt senkinek sem kell bizonygatni — igen kedvező légkör formálódott ahhoz, hogy egészséges szellemi pezsgés bontakozzék ki. A teljesség • igénye nélkül utalok árra, hogy jól haladtak a népvándorlás, az Árpád-kori kutatások, a középkori település- és gazdaságtörténeti vizsgálódások, feltárták az egri vár históriáját, megjelentek és közkedveltté váltak az Eger és Heves megye községeinek krónikáját felidéző könyvek. A munkás- mozgalmi hagyaték ápolásában úttörő érdemeket szerzett Kolacskovszky Lajos. 1959-ben adták ki a Tanácsköztársasági emlékkönyvet, rá tíz esztendőre pedig az 1918—19-es dokumentum- gyűjteményt. 1970-ben került ki a nyomdából a Szocializmus építése Heves megyében című. azóta is sűrűn forgatott értékes kiadvány. Fehér foltok — Szakmai berkekben megoldásra váró gondokról is beszélnek, ön miként ösz- szegezné ezeket? — Meglehetősen sokat tudunk a feudalizmus évszázadairól, polgári historikusaink ezt monográfiákban és számos részlettanulmányban taglalták. Ezért nem' egyértelműen helyes, ha megyénk kutatóinak egy része továbbra is erre áldozza életét. Ugyanakkor megfeledkeznek arról, hogy az 1848 utáni helyi gazdasági, társadalmi és politikai történet szinte teljesen feltáratlan. Nem ismerjük a dualizmus viszonyait, az itt és akkor élő dolgozók szociális, kulturális és egészségügyi helyzetét. Hogyan érthetjük meg a kialakuló munkásmozgalom sajáFarkas András Még szerencse, hogy eléggé összevissza lőnek, nagy területen, hiszen a dandár maradványai már nyilván sokkal kisebb térségbe szorultak össze, mint az ellenséges tüzérség feltételezné. Végre leértek a hordágy- gval a partra, s rögtön találtak egy olyan vízmarásos részt, ahova behúzódhattak. Ideje is volt egy ilyen természetes fedezék oltalmába menekülni, mert elég közel túrta már fel a földet egykét új becsapódás; tépett fűzgallyak és sárrögök hullottak a közelükben, sőt a hordágyat is befröcskölték. Behúzták Arankát a gyerekkel szorosan a partfal alá; felülről fűfüggöny fordult le, hosszú, éles szálú, sásszerű ártéri fű sűrű függönye. — Ahol a komp! Valóban, a komp már a túloldalon küszködött, majdnem elérte a nyugati partot. No. ha ott most lerakodnak és visszajön, a következő fordulóval átvihetné Arankát is. — Kivel kellene beszélni? — kérdezte a katonákat, akik már készültek is visszaindulni az ottmaradt nyolchoz meg a két láda kézigránáthoz a bokros dombocskára. — Hogy kivel? Hát éppen. .. én ismerem Trinkl főhadnagyot... na, mindjárt szólok neki. Ez egy magas, csontos, korán kopaszkodó fiú volt, rögtön el is indult a parton egyenesen az átkelőhely felé. Nyugodtan ment nyurga lábaival, nem kapkodta a fejét a becsapódásokra. Pedig már a folyó tükrén is cuppogtak, mint valami óriásország esőcseppjei az új meg új becsapódások. — Hol az ördögbe vannak a mi ágyúink...? — Hagyd a fenébe! — mondta a másik katona. — Szerencsére idejében befucs- csoltak. Mikor még a falu szélén, vagyis túl. a falun felvettük a harcot, hát legelőször is minket kezdtek verni. — Ne mondd, a mi ágyúink. ..? — Mondom pedig! Nem is hallottad? Hát a legelején mi a saját ágyúink elöl isz- koltunk vissza! Nem is tudom, a románoknak kinyílt volna-e úgy a csipájuk, ha nem látják, hogy mi van nálunk. .. azt se tudtuk, hogy merre szaladjunk, élőre, vagy hátra... Hát ez mi az isten lehetett? A tüzéreink nem rosz- szak, egyszer-kétszer igazán megmutatták... — Valami téves tájolást kaptak... — mondta a katona, mintha csak válaszolna. — Itt már semmi se megy normálisan. Semmi, úgy, ahogy mondom. András nem látta már a nyurga fiút, eltakarták a bokrok. Csak nehogy valami baj érje. Megnézte Arankát meg a gyereket; de szinte csak ázt nézte már, régi frontbeidegzettséggel, hogy lélegeznek-e még. Lélegeztek. Na jó. — Pajtás, mégiscsak nyu- godtabb lennék, ha én is beszélnék azzal a kompparancsnokkal! Itt maradnál, amíg visszajövök? t — Menj csak! Hiszen úgyis megvárom á pajtásom. A kis fekete bent kuporgott a partfal tövén, a hordágy mellett, Aranka lábánál. Valamiért nagyon megcsendesedett; de most már nem kérdezte meg tőle, mi baja, éppen csak rápillantott. Biztatóan visszahunyorgott, igen, hiszen tudja, itt van ő is, semmi baj. András nem úgy indult el, nem olyan könnyedén és egyenesen, mint a nyurgalábú; de közben már a becsapódások ennyi idő alatt is még sűrűbbek lettek errefelé. Kinézett magának valami fedezéknek valót, legelőször egy vastag törzsű fűzfát, s szökellve, lesunyt fejjel, gyors futásban érte el és vágódott alá. Egész szilánkesők fröcsköltek szét; már nagyon jól tapogatták a partot. Kis, félig-meddig védett tisztásféle volt az átkelőhely. Sebesültek feküdtek, üldögéltek, bekötözve, bekö- tözetlen, várták vissza a kompot. Alig találta meg köztük a maga embjerét, a kopaszodó nyurga katonát, aki ismeri a kompparancsnokot. Üldögélt a parton a sebesültek között, puskáját a térde közé fogva, s leste a vizet. Lezöttyent mellé, s megkérdezte : — Na, beszéltél vele? — Ott van a hajón. Ezt is olyan nyugodtan mondta; Andrást kezdte ide* gesíteni a nyugalmával. Pedig hát ha ott-van a hajón, valóban nincs mást mit tenni, mint leülni, s várni a hajót meg a kapitányát. (Folytatjuk) tosságait, ha fogalmunk sincs a tőkés rend létrejöttének körülményeiről. Valójában feldolgozatlan a Horthy-féle ellenforradalmi időszak is. Legtöbb adósságunk a munkásmozgalom-történet terén van. Ezt azért is hangsúlyozom, mert nemzeti történél-' műnk szerves “része ennek felderítése és közkinccsé tétele. Korábban ilyen irányú búvárkodásra csak két-hórom személy vállalkozott, eynellett témáik sokszor nem fedték egymást. Ráadásul az egész tevékenység jubileumközpontú volt. Így aztán meglehetősen sok a kutatásra váró fehér folt. — Vajon mik indokolják ezt? — Hiányzott, vagy akadozott a szakmai és elvi irányítás. Tévedés ne essék: a párt álláspontja nem változott, a kutatómunka szabadságát senki sem kérdőjelezi meg. Nincsenek, nem is lesznek tiltott témák, előírt következtetések. Mindössze arról van szó, hogy arra ösztönözzük a búvárl^odókatj, hogy a társadalmilag fontos, az időszerű témákat elemezzék. Régebben pem érvényesült ez az igény, s ezért az alkotók egymástól függetlenül, magukra hagyatkozva tevékenykedtek. Jó néhányu- kat nem érdekelte társaik megannyi eredménye. Gyakoriak voltak a párhuzamosságok, az átfedések, s előfor- . dúlt az is, hogy szakmai féltékenységtől vezérelve mások érdemeit lekicsinyelték.. Lesz-e monográfia? — A jelenlegi nehézségek felszámolására több ígéretes javaslatot ajánlottak. Melyek ezek, miként fogadták őket, s mikor válnak valóra? — A mostani helyzettel nem lehetünk elégedettek, hiszen a személyi feltételek javultak, vagyis a meglevő szellemi értékeket ki kell aknázni. Ha megszűnik a szétforgácsoltság, az elszigeteltség, ha az összterületet egységes szempontok szerint irányítják, akkor a meglevő erők egy eredő irányában hatnak majd. A,korábbiaknál jóval többet tehet mind a múzeum, mind a levéltár. Az intézmények, a hivatásos kutatók sokkal hatékonyabban segíthenék az amatőr helytörténészeket, a honismereti mozgalom lelkes aktivistáit. Továbbra is írjanak ki számukra pályázatokat, ajánljanak olyan témákat, amelyek valóban közérdekűek. Fel lehet és kell kelteni a sokoldalúan képzett középiskolai tanárok érdeklődését. A főiskola történettu^ dományi tanszéke a hallgatóknak az eddiginél több új és legújabb kori szakdolgozati címet kínálhat. Ha ezek az egészséges törekvések maradéktalanul érvényesülnek, akkor belátható időn belül elkészülhet — erről a januári aktívaülésen már volt szó —, a marxista—leninista szemléletű megyei történeti monográfia. Az elkövetkező kutatásokat úgy kell irányítani, hogy azok p. nagy munka részét képezzék. Helyes lenne, ha a megyei tanács ezzel a feladattal valamelyik illetékes intézményt — elsősorban a múzeumra gondolok — bízná meg. Ide összpontosíthatnák az ?nyagiakat, innen adnák a különböző megbízásokat, itt koordinálnák az egész tevékenységet. Elérhető az is, hogy csak az igazán színvonalas tanulmányokat közöljék a helyi folyóiratok. Az elmondottakkal a jelenlevők egyetértettek, s ők is szorgalmazták azt, hogy a vármúzeum keretében létrejöjjön a társadalomtudományi műhely, amely rendszeresen otthont adhat a közös ügyet szolgáló, alkotó jellegű vitáknak. A maga eszközeivel ez a fórum is hozzájárulhat ahhoz, hogy a megyei történészek a jövőben minden régebbi időszaknál kiemelkedőbb eredményeket produkáljanak. Pécsi litván '
