Népújság, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-28 / 253. szám
Szik, belvíz, fagykár, aszály — és bárányaratás Milyen az ősz a Tisza mentén? Szénakazlazók: Ruzsányi István, Sápi András és Takács Miklós B. Kun Tiboi — Legény! — parancsol a juhász a pulira, és többet nem is kell mondania: a jó kutya tudja a dolgát, nagy nekiveselkedéssel jó irányba tereli a nyájat. Tamás Bálint, a 46 éves juhász, elégedetten figyeli. Amikor periig kedvére valóan kialakulnak a dolgok, elégedetten hosszú botjára támaszkodik, a puli ott ül a lábainál, s ketten figyelik, hogyan le- gelészget a nyáj. Hajnalban esett, hideg a délelőtt, de megállunk néhány szóra, noha sietünk is. — Korán kiterelt? — Nem — válaszolja, s mindjárt élő példáját is adja annak, hogy nem minden juhász szűkszavú. — Ilyenkor — magyarázza készséggel — eső után, jobb várni egy kicsit, míg felszikkad. — Szép jószágok■ ■. — Törzsállomány, kétszázhatvan darab — vála-- szol elégedetten, s tovább tereli gyapjasait a pélyi juhász. Bent, az irodájában úgy egyezünk a területre nagy — 8500 hektár —, de • sovány, mindössze hétezer aranykoronára becsült, sok helyen sziket virágzó Tiszamente Termelőszövetkezet elnökével, Szabó Ágostonnal, hogy ha már egyszer a ju- hászattal kezdjük, azzal is folytatjuk, azután majd időt kerítünk az immár három év óta tartó gondra. A gondot mindnyájan tudjuk: a gabona az, amelyet immár menetrendszerűen vízkár, fagykár, meg az aszály sújt. Egyelőre azonban maradjunk a kellemesebb témánál. Ennek érdekében Zombori Sándorral, az állattenyésztési íőágazat fiatal,' de már jó ideje kitűnő szakember hírében álló vezetőjével tartunk rövid szemlét a hodá- lyok birodalmában. Míg az esőtől síkossá vált földuta- kon csúszkál, zötyög a terepjáró, mintegy emlékeztetőként elmondja, hogy az 5600 hektár szántó gyengébb minőségét az állattenyésztéssel lehet — és kell! — pótolni. A helyes arány az lenne, ha növénytermesztés és állattenyésztés fele-fele alapon hozná az árbevételt, de most úgy 60:40 lehet az arány az utóbbi javára. Amikor idáig érünk a beszélgetésben, fékez a terepjáró, Tóth András, a juhászok brigádvezetője az alkalmi „stoppos”. — Csak nem a bárányaratásra? — kérdezi, s közben arcán, szemei csillogásán látszik, hogy csupa jókedv. — Bárányaratás ... ? — kérdezünk vissza, ezzel elárulva. hogy régi ismeretség ide, régi oda, nem ismerjük még a szakma minden kifejezését. — Az hát — adja meg András bácsi a leckét — tíz napja folyik az esetés. Bár búzából lett volna ilyen aratásunk, mint most a bárányokból! De ezt már meg kell nézni, és az is igaz. hogy nem véletlenül zötyögünk most itt a pusztaságban. Végre meg is érkezünk az első hodály- hoz. melynek egy része — ehetőnek elkerítve — afféle szülőotthonná alakult át. Kocsiból ki, keresztül a hodály léckerítésén, a juhsereg nagy bégetéssel köszönt (vagy talán tiltakozik?), s máris közepében vagyunk az idilli képnek: szelíd jerkék, játékos báránykák. .: A véletlen látni segít az örök csodát is: két kisbárány most jön a világra. Fáradtan, kimerültén. rózsaszínen, szinte tehetetlenül terülnek el az almon. Megijedünk: ugyan, életképesek-e ezek a szó szoros értelmében ártatlan kis bárányok? — Ezek...?! — neveti ki aggodalmunkat a brigádvezető. — Fél óra, és úgy ugrálnak, játszadoznak, mintha már egyhetesek lennének- Eddig nagyon jól megy minden — teszi hozzá komolyabbra fordítva a szót —, a 450 anyajuhból álló falkánk- nak mostanáig úgy 30 százaléka ellett meg. Szépek, egészségesek a bárányok, sok a kettős ellés, bárányelhullás pedig úgyszólván nincs is. — De azok az ikrek. . .— kezdünk újra aggódni helyettük, de András bácsi leint: — Mondom, hogy nincs probléma, most az ikrek is vannak olyan erősek, mint máskor az „egyszülöttek”. Jó érzésekkel indulhatunk tehát vissza a központba, és a visszaút elég ahhoz, hogy Zombori Sándor elmagyarázza: bár az állattenyésztési ágazaton belül most a juhászat a legfontosabb, de szarvasmarha-állományukban is megvalósították a specializációt. Az eredmény: háromszáz Holstein-friz tejtípusú tehenük és száz magyar-tarkájuk van. Nagyon büszkék arra, hogy a fejési átlag tehenenként négy év alatt (tehát a szövetkezetek egyesülése óta) 1800 literről 3000-re emelkedett. — A fejünk sem fájna — veszi át a szót az elnök, immár ismét az irodában —, ha hasonló jókat mondhatnánk el a növénytermesztésről is. De sajnos... És újra a régi átoknál, a termést megölő ellenségnél, a belvíznél, a fagykárnál, meg az aszályos nyárnál tarKct kis kedvenc feketebari. Zombori Sándor dajkálgatja őket Barátságos arcot kerek, — de a jó gyapjúval is megelégszünk (Fotó: Szabó Sándor) tunk Mindez különösen a gabonatermő területeket vágta agyon, az 1700 hektáron vetett búzából csak 500 hektár termett, így 800-at tavaszi árpával vetettek felül, a többibe silókukorica és napraforgó került. — Csupán ez — mondja Szabó Ágoston — hárommillió költségvetéskiesést jelentett, de gabonafélékből az összes kiesés tizenötmillió (!) forint. Mit lehet ilyenkor kezdeni? — Szigorú energiatakarékosságot vezettünk be: üzemanyag, villamos energia, takarmány. Aztán emellett igyekeztünk minden munkát gyorsan és jól elvégezni. Október 10-re elvetettünk 1800 hektár őszi búzát, optimális talajelőkészítéssel és 67 százalékban felújított vetőmaggal. 125 hektár — hasonlóan előkészített talajba — őszi árpa került, az őszi mélyszántást kétszáz hektár kivételével teljes egészében elvégeztük (ezen a 200-on most szervestrágyázás folyik), a korán felszabadult erőgépeinket pedig bérbe adtuk. Ónodon például szántunk, tárcsázunk, Hevesen, az állami gazdaságban szintén szántunk, a Vízügyi Igazgatóságnak segítünk a gátfelújításban, földszállításban, szóval: minden munkát megcsinálunk, ami csak akad. — A termelés, a munka az alapvető — sommázza végül is a helyzetet és a termelőszövetkezet alapállását az elnök. — Emellett azonban — .teszi hozzá — meghatározóak számunkra a politikai, társadalmi tényezők. Amikor igyekszünk jól dolgozni, amögött nemcsak az a szándék munkál, hogy a rossz nyár ellenére se legyünk veszteségesek, mérleghiányosak, de ezzel hozzá akarunk járulni a nagy, országos célok teljesítéséhez is. Mint sok más helyen, mi is készülünk a XII. kongresz- szusra és méltó módon szeretnénk megünnepelni fel- szabadulásunk közelgő 35. évfordulóját is. Tíz szocialista brigád dolgozik most nálunk a vállalások teljesítésén, és ezek közt a termelés mellett a községpolitikai célok megvalósításának segítése is szerepel. Útépítéshez például már hatszáz tonna követ szállítottunk a tanács kérésére, támogatjuk ak iskolát, a tűzoltóságot. Ügy gondolom, amit eddig tettünk, nem volt kevés, de ezen a téren is szeretnénk előrelépni. — Ha megírja — búcsúzik végül az elnök —, valahogy így írja meg, hogy ilyen nálunk, a pélyi sziken az ősz. Ahogy már szó volt róla, szik, belvíz, fagykár, aszály... És mégis, ennek ellenére is, amit csak tudunk... A gyermekekért A Heves megyei KÖJÁL értesíti a szülőket, hogy ok. tóber 29. és november 3-a között gyermekbénulás eile, ni Sabin-védőoitásban ré. szesiilnek azok a gyermekek, akik 1976. szeptember 16. és 19*9. június 30. között születtek. Oltásra a küldött idézőn megjelölt időben és helyen kell jelentkezni. ★ Ha Semmelweisről úgy beszélünk, mint az anyák megmentőjéről, bizton emlegethetjük az amerikai orvost, dr. Sabint is a gyermekek megmentőjének. Hu- szonegynéhány évvel ezelőtt a szülők boldogan fogadták a hírt, hogy végre megvan a rettegett gyermekbetegség a járványos gyermekbénulás ellenszere. Ké évtizede annak, hogy megyénkben utoljára ütötte fel a fejét e szörnyű kór. amely egyik napról a másikra tehetetlen nyomorékká tette az addig virgonc apróságokat, tolókocsihoz, a betegágyhoz szögezte őket egy életre. S még szerencsés volt az a gyermek, aki „csak" könnyebb mozgássérültté vált a kór után. Akkor húsz évvel ezelőtt vitték az anyák a gyermekeket, s nyugodtan aludtak, mert az egyik nagy veszélyt eháríthatták a gyermekek feje felől. Azóta két évtized telt el és a járvány azóta sem ütötte fel a fejét. Nyilván ez az oka annak, hogy az anyák új generációja nem emlékezve a régi járványokra, elhanyagolhatónak tartja e védőoltást. Pedig ez több mint felelőtlenség saját gyermekeikkel szemben. Mert a kór nem „halt ki" a világon. Felütheti a fejét újra és újra, ha elmulasztják a védekezést. Szomorú statisztika, hogy évről évre csökken azoknak a gyermekeknek a száma, akiket a gondos szülők Időben elláttatnak a védőoltásokkal. A kicsik érdeke, hogy az anyák éljenek a nagyszerű lehetőséggel, amely a jövő nemzedék egészségét szolgálja. Nézőpontok Ilyenkor, október havában, engem évek óta mindig hív valaki böngészni. Vagy ahogy erre, a hevesi tájakon mondjuk: bengész- ni. A dolog egyre megy, a szó jelentése ugyanaz: veszi az ember a fáradságot, kisétál a határba, szétnéz a leszüretelt szőlő, és gyümölcsöstáblákon, a kombájnnal vagy kézi töréssel megfosztott kukoricásban, és szépen összegyű jtögeti azt, ami a betakarítok után a földeken maradt. Azok, akik bengészni hívtak, igen-igen esábító eredményekről számoltak be saját előző évi tapasztalataik alapján. Volt, aki a téesz vagy az állami gazdaság leszüretelt szőlőiben még annyi fürtöt összegyűjtött, hogy két-három (négy!) hordó finom bora lett belőle, a megmaradt törkölyből, seprűből, almából, szilvából tízlitcrszámra főtt a jóféle kisüsti, és aki nem resteilte és szorgalmasan gyűjtögetett, sok-sok mázsa kukoricát szedhetett még össze. Az igazság az, hogy az elhatározásig ugyan eljutottam, de soha nem lett sem. mi a dologból, az így nyert borból és pálinkából azonban megkínáltak, akik kevésbé voltak restek. Már persze az esetben, ha hinni lehet a betakarítás utáni másodszori betakarítás híveinek. Pedig hinni kell. ezt mutatja az is, hogy egyik településünk felelős beosztású tanácsi tisztviselője javasolta, írjunk erről a kérdésről, mert bizony ő ezt igen komoly témának érzi. A szomszéd községben lakik, naponta kétszer megy cl a betakarított földek mellett, látja a böngészőket, látott olyanokat, akiket el is zavartak, mondván, hogy akadályozzák a szántást, a tárcsázást, és valóban, neki is estek a még bengészetlen területeknek a gépek és be. szántották a még szétszórva heverő, elhullajtott sok kukoricát. Hát szabad ezt? Gondoltam, megkérdezem a szakembertől, az egyik tsz elnökétől. Éppen apropó is kínálkozott hozzá, mert ahogy kint járunk a határban, több embercsoport mellett elhaladunk és látjuk: sűrűn hajladoznak, zsákok, ba gyűjtik a kukoricát. Gyorsan előadom, mit hallottam erről a tanácsnál. Elnökünk azonban nem tragikusan fogja fel a dolgot. Ahol szüret van, ott elhul-<- lőtt szem is akad, és jóllehet, egyetért azzal, hogy az utolsó cseppig be kell takarítani megtermelt javainkat, nem tekinti főbenjá. ró bűnnek, ha csurran- cseppen valami a szüret utáni gyűjtögetőknek. Végül is — mondja — ők is tsz-tagok és nem történik semmi egyéb, mint hogy szert tesznek egy kis pluszjövedelemre, mégpedig éppen azzal a pluszmunkával, amit a böngészés jelent. Nos, mondhatnánk erre: nézőpont kérdése. Am tiszta szívvel ezt sem tehetem: nem tudom úgy kimondani, hogy ne éreznék a mondat után kis kérdőjeleket. (ku-ti) Szűkül a hiánycikkek köre Eredményesnek bizonyult a szombaton zárult — „Vevők vagyunk” címmel rendezett — országos hiánycikk kiállítás, amelyen a Belkereskedelmi Minisztérium irányítása alá tartozó vas-, műszaki-, jármű-, kul- túrcikk és vegyianyag kereskedelmi vállalatok tárták az érdekeltek elé azokat az iparcikkeket, amelyekből nem tudták megfelelő választékban kielégíteni a lakossági keresletet. A kiállítással egybekötött üzleti tárgyalásokon mintegy 200 ipari termelővel beszélték meg, mely gyártmányokból tudnának még az idén, vagy 1980-ban, illetve a további években is szállítani. A kereskedelmi vállalatok megragadták az alkalmat és a legtöbb termelővel meg is kötötték a szállítási szerződéseket. így várhatóan jövőre egyebek mellett tetőre szerelhető csomagtartó, 20 ezer festékkaparó, 15 ezer bevásárlókocsi, 50 ezer kerékpár-hajtókar enyhíti majd lényegesen az eddigi hiányokat. Jelentős meny- nviségek szállítását vállalták ipari szövetkezetek ajtó-ablak vasalásból, szerszámnyélből, háztartási műanyagáruból is. Mivel az üzleti tárgyalások egy része még nem lezárt, további üzletkötésekkel lehet számolni. A kiállítás rendezői úgy határoztak, hogy a bemutatót jövőre megrendezik Miskolcon, Győrött, Szegeden és Pécsett is, számítva eddig még fel nem tárt helyi gyártókapacitásokra. (MTI). 1
