Népújság, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-30 / 229. szám

Kiállítás a Műcsarnokban

Agyagsípok,

texiilbiuk...

1975-ben hat fiatal iparművész megalakította a „Manuál” csoportot. Hagyományos anyagokkal, eszközökkel dolgozva a már majdhogynem elfelejtettnek hitt valódi, ősi kézműves munkát, a hajdanvolt iparosbecsületet támasztották fel. _ Mani- fesztumukban ezt írják magukról: „Feltétlenül el akarjuk határolni magunkat a, használati tárgy mezébe bújtatott dísztárgyak készítőinek táborától, akik alávetik magukat a vásárlók 'tova- ságának és igénytelenségének, megtévesztve őket, hogy kézműves tárgyakat kapnak, és becsapva magukat, hogy valódi igényeket elégítenek ki.’1

Kiállításuk meggyőző erővel bizonyítja kiáltványukat. Bán Mariann a fazekasmesterség alapformáit kelti újra

Október elseje: a zenei vK lágnap. De van az idén egy másik, muzsikus szempontból hazánkban nem kevésbé lényeges évforduló is, Bárdos Lajos professzornak, a zeneszerzőnek és karmesternek ünnepeljük október elsején nyolcvanadik születésnapját. Amikor ebből az alkalomból üdvözöltük, így beszélt:

— Rengeteg a tennivalóm. Az íróasztalom mellől csak országos körutam tud elszakítani. Miskoletól Komáromig számos városban lesznek műveimből hangversenyek olyan kórusokkal, amelyeket patronálok. Meghívtak, és én szívesem teszek eleget az invitálásnak, hiszen egyéb elfoglaltságom mellett ez szinte pihenőnek számít Sokat dolgozom, komponálok és írok a Zeneműkiadónak és zenetudományi cikkeket különböző folyóiratok részére.

Bárdos Lajos Kodály Zoltán tanítványa volt a Zene- akadémián. Oklevelének megszerzése után gimnáziumban, majd tanítóképzőben lett énektanár, utóbb a Zeneművészeti Főiskola professzora. Negyvenéves pedagógiai munka után — de így

életre agyagsípiaiban, bábu- jaiban, szép játékaiban. Péter Vladimir fémöntő és bronzműves hagyományokat alkalmaz plasztikáiban. Péreli Zsuzsa ironikus, szellemes gobelinjei nagymamáink babaház világát idézik. Szilágyi Júlia textiljei, SziSzilágyi Júlia munkája

lasi Anna kéziszőttesei, Horváth Márton üvegékszerei is a régi mesterségek hagyományait ültetik át a mába.

A Manuál-csoport mesterségbeli, művészi fölénye lázadásukat igazolja. Silány tömegtermékekkel berendezett környezet csak igénytelenA nagy kórusművész

Bárdos Lajos nyolcvanadik születésnapjára

is túl korán kivált a főiskolai oktató munkából, ahol Bartha Dénes zenetudós megállapítása szerint: „Szüntelenül attól fáj a fejünk, hol találjuk meg méltó utódját, azt a zenetanári személyiséget, aki nevelömunkáját átvehesse", Bárdos kiváló énekkari szakemberként sokat tett a népzenén alapuló új művek elterjesztéséért, a magyar dalosmozgalom megújításáért, az idegen Lieder- íafeZ-stílus kiszorításáért 1953-ban Erkel-díjjal tüntették ki, 1954-ben érdemes művész lett, s 1955-ben kapta meg a Kossuth-díjat A főiskolán fogalommá lettek az órái akár prozódiá- ról szólt, akár műveket elemzett Páratlanul szuggesztív előadónak bizonyult. Közismert volt, hogy mennyire lelkesülnek érte diákjai, előbb az iskolazenei és karvezetői szakon, majd a zenetudományin. Pályája folyamán négy nagy együttesnek

volt a karnagya: a Cecília Kórusnak, a Palestrina Kórusnak, a Budapesti Kórusnak és a várbeli Mátyás templom kórusának. A zenetudós Bárdostól kerültek ki az utóbbi évtizedek legjobb Kodály-elemzései, mestere zenéjének legalaposabb analízisei. De ugyanígy tárta fel Palestrina vagy Mozart zenéjének lényegét, ahogy a huszadik század magyar alkotóiét is. Példa erre hatalmas esszékötete, a „Harminc írás a zene elméletének és gyakorlatának különböző kérdéseiről", vagy „Liszt Ferenc, a jövő zenésze”, „Bartók dallama és a népzene”.

„Nem tiz könyvből írtam tizenegyediket" — írta valahol, s ez vizsgálati módszerének legfőbb jellemzője. A belga sajtó azt állapította meg róla, hogy zenei csoda.

Ünnepli öt nyolcvanadik születésnapja alkalmából a Magyar Zeneművészek Szövetsége is. (November 3-án

ségre nevelheti az embereket. S a művész, a becsületes „mesterember” nem szolgálhatja az igénytelenséget.

A kiállítás szeptember végéig a Műcsarnokban látható, később több vidéki városban is bemutatják.

£. E.

egész napos zenetudományi

konferenciát rendeznek tiszteletére.) A legnagyobb ünnepség nyilván 1-én és 2-án lesz, amikor kórusaiból a Magyar Állami Népi Együttes budapesti színháztermében tartanak hangversenyt. A Zeneakadémia nagytermében október 17-én fogják megünnepelni Bárdos születésnapját különböző gyermek- és felnőttkórusokkal. Felhangzik majd bemutatóként Hellasz című új kompozíciójának néhány részlete is.' Bárdos szövegeinek szerzői : Ady Endre (Góg és Ma- gőg fia...), Babits, Nagy László, Weöres Sándor, Ná- dasdy Kálmán, Lukin László, a régiek közül Arany János és Kölcsey. Október

7-én Bárdos műveiből ünnepi kórusmuzsika színhelye lesz a Budapesti Történeti Múzeum Királypincéje.

Töretlen kedvvel, munkabírással dolgozik a közszeretetben álló művész, akinek új kompozíciói közé tartozik a Köszöntő című gyermekkar Szabó Lőrinc verse alapján, és megszületett Fazekas Mihály versére írt vegyeskara, a „Munka, gondosság” is.

Kristóf Károly

Egy szlovén és egy lengye? verseskönyvről

Az Európa Könyvkiadó érdekesnek ígérkező sorozatot indított Üj Pegazus címmel. Egyszerű ám ízléses kiállítású köteteiből kettő is a könyvpiacra került a közelmúltban. Mindkét kötet kelet-közép-európai költőt mutat be: az egyik a szlovén Kajetan Kovicot, a másik a lengyel Ewa Lipskát. Mindketten, a ma Lírikusai, költői munkásságuk a felszabadulás utáni évtizedekben indult és teljesedett ki. Kovic most negyvennyolc éves, Ewa Lipska harmincnégy esztendős.

A szlovén Kovicot — két magyarul megjelent regénye nyomán — már ismerheti a magyar közönség: mindkét műve. (Sem isten, sem állat; Verseny, avagy hogyan töltötte Nikolaj építészmérnök a hétvégét) az Európa gondozta Modern Könyvtár sorozatban látott napvilágot. A modern eszközökkel megírt, rangos 'két regény után most fokozott érdeklődésre tarthat számot verseskötete. Már csak annak okán is, hogy műfordítóként Ady, Babits. .József Attila és Kosztolányi Dezső verseit tolmácsolta szlovén nyelven.

A lírikus Kovic egyszerre járja a hagyomány s a modernség útjait. Költészete így lesz a korhangulat kifejezőjévé. Élményköreit kutatva a falusi emlékekre éppúgy rátalálunk, mint a modern ember szorongásait felnevelő veszélyekre. Költői képei között s versépítő módszerében az expresszionizmus meg a szürrealizmus éppúgy munkál, mint a szlovén líra klasszikus öröksége. Tömör képekből épített, feszes szerkezetű verseit olvasva végigjárjuk vele a szlovén föld ihlető tájainak hegyeit és völgyeit, s expresszionista módon szárnyaló kitárulkozásaiban is osztozunk, majd meg a gyermekkora iránti nosztalgiáinak leszünk részesei, amelyek oly emberi hangon fogalmazódnak meg soraiban. Kovicot, a nagyváros szorításait naponta érzékelő és elviselő költőt a tiszta humánum utáni vágy hajtja a hajdan látott tájak s emlékek felé. S ez a vágyakozás voltaképpen a tárgyi világ, a földszagű valóság utáni vágy lesz lírájában.

Ez az avantgárd elemekkel színezett, majd a feszesebb, kötött formákba torkolló költészet ugyanakkor mély gondolatiságot is takar. Szépsége és nagysága elsősorban tán épp abban rejlik, hogy az idő múlásának érzékelése és költőd rögzítése mellett is a jövő „ragyogó nagy csil- lag’’-ára röpíti a tekintetet.

Ewa Lipska is modern költő. És immár szerte Európában népszerű. Világnyelveken: németül és oroszul,

franciául és angoluul, csehül és olaszul olvassák verseit, mi több: hindi nyelven is. És most már magyarul is.

Nehéz sorsú költő Ewa Lipska, élete harmincnégy esztendejéből hosszú éveket töltött kórházban, átesett műtéteken, s — amint fordítója Kerényi Grácia írja — „sok halálraítéltet látott.” A betegség, a kór halálraítéltjeit. A már békében nevelkedett költönő a halál szomszédságában élte át legszebb ifjúi éveit. Ez magyarázza versei témavilágának komorságát, ez „a meghökkentő, fejbe vágó vagy szívbe markoló" képeket. S a halálmotívum sokszori jelenlétét. Meg a fonákjára fordított élethelyzeteket. S mindazt, amit a szenvedés számtalan változatát megélt költönő az elmúlásról verseiben elmond. Megrázó irodalmi szövegek Ewa Lipska versei. Nem mindennapi élmények voltak ihletői s ezek az élmények szemernyi reményt sem sugalltak a halál árnyékában élőnek. A versek mindegyikével mégis az életre szavaz. Példás fegyelmezettséggel, páratlan műgonddal, bravúros nyelvi megoldásokkal, mesteri kompozícióval írott költeményei a felszabadulás utáni lengyel líra maradandó darabjai..,

Kajetan Kovic verseit Lator László, Ewa Lipska költeményeit Kerényi Grácia fordította.

Lőkös István

A harmadik doboz cigarettáért indultam. Jó, jó, ne rój meg, tudom, hogy ez már túlzás még a kettő is sok de hát az embernek nem minden hétfőn születik egy fia, és ez a hétfő éppen az ö érkezése miatt volt egészen rendkívüli, ünnepélyes és varázslatos, melldagasztó, ujjongó és ... nos igen, bevallom, fárasztó. Remélem, most már megérted miért mentem a a harmadik doboz Fecskéért. A legközelebbi vendéglőbe siettem, túl voltam vagy ötven gratuláción, s nem tudom elhallgatni, riogy mindez kevés volt nekem, kívántam az ötvenegyediket, a hetven- egyediket, az ezrediket, mit tudom én hiszen ilyen az ember, az örömében szívesen osztozik.

Tudtam hogy majd a vendéglőben is megkérdezik: Mi újság? — persze, hogy megkérdezik, hiszen napok óta onnan telefonálgattam a kórházba izgatottan. Előre élveztem a diadalomat, ahogy az ál- mélkodók előtt elmondhatom: Zolti ötkilós, hatvankét centi hosszú vasgyúró. Félúton viszont arra gondoltam, illenék felmenni Fenékhez, nekik is elújságolni a nagy eseményt, néhány napja megígértem neki is, a feleségének is, igazán illenék, hiszen itt van a há_

JfítfÚkMfli

A harmad

zuk egy ugrásnyira, úgyis arra

tartok.

D izonytalanul látok sötétben,

® s ezért meresztgetni kellett a szemem, amikor az út túlsó oldalán mintha Ferit és Mártát, a feleségét véltem volna közeledni. Ök előbb felismertek, fordultak is felém, az úttesten már én is biztosan tudtam, hogy ők azok, s elképzelheted, hogy ágaskodott bennem az apai büszkeség, hogy for- málgattam magamban az ötven- egyedik gratulációra az ötvenegye- dik „köszönöm”-öt, hogyan készültem ismét és imét előadni (persze hitvány utánzásban és epigon- pirulással) Zolti első sírását, amelyet a szülőszoba küszöbén hallottam először, ismét és ismét leírni külsejét, arcát, száját, orrát, haja színét, be sem tudtam várni, míg kézfogásnyi távolságra érnek, hanem eléjük dobtam az örömömet széles mozdulattal, kajánul és villogó szemekkel, mint az első hóból gyúrt hólabdát, és minden önuralmamat elvesztve kiáltottam:

„Ekkora nagy fiam van, gyerekek!”

Aztán vártam a hatást. Vártam, hogy úgy mint eddig sokan mások, megragadják a kezem, rázogassák, megöleljenek és kérdezgessenek, mondjanak banalitásokat, istenem, ilyenkor ez sem számít, vártam, hogy velem együtt újjongjanak a barátaim és...

Zolti testhosszát mutató karjaim remegni kezdtek a türelmetlenségtől. Képtelen voltam megérteni, miért nem repülnek, rohannak már hozzám, hogy megkezdhessem az előadást: ilyen a keze, párnás, puha, a bőre tejfehér, barna a szeme s a pöttömnyi ing csak majdnem a könyökéig ér. a hangja — már most tudom — bariton lesz... Előtted nem tagadom, bolond gondolataim voltak.

I ázás pillanatok következtek.

■" Kínzásnak éreztem lassúságukat, rosszmájú közönnyel gyanúsítottam őket, ingerültté váltam, és kész voltam, hogy azonnal megsértődjek.

Márta csuklotta ki— Imike meghalt.

Velem együtt átélted a háborút, te tudod, milyen a váratlan bomba robbanása, vagy hasonlítom inkább a mennydörgéshez, amikor forró és hideg levegőtömegek találkozását kíséri a csattogó-brummogó hangorkán, egy új élet ünnepe, s egy új halál fájdalmas híre találkozott, robbant bennem ilyen elemi erejű döbbenettel, karjaim lehanyatlottak, mintha láthatatlan bunkó törte volna ösz- sze bennük a csontot, élettelenül zuhantak két kézre, az anyáéra és apáéra: szörnyű volt az a pillanat, zavarodott, magatehetetlen, gyászos és gyalázatos, össze akartam szorítani a fogam, mégis kocogott. Imike meghalt., nincs. Senki sem érti. Az orvosok sem. Már fel is boncolták. Holnap temetik.

Lassan értek el tudatomig ezek a mondatok] Csak akkor éreztem igazán kegyetlen tartalmukat ami kor egy gépkocsi ref 1 ekto-fén - • éh ^ észrevettem, hogy sírnak. Meg ke! lett fognom Márta vállán a fekete szövetruhát, Feri hajtókáján a szalagot, hogy elhiggyem: Imike, a kétéves, szőkef kis csibészjelölt, aki nemrég még majdnem szétfocizta az előszobát úgy tudott leesni a lépcsőn, hogy utána nevetve tovább rohant, meghalt, tényleg meghalt.

— Születnek és meghalnak 'zt hajtogatta Márta.

— De miért éppen ö. hát km. ártott? — rázta az öklét az ég felé Feri.

Magad is tudod, hány értelmet- ; len szót présel ki az emberből a ; fájdalom. És mit lehet ezekre fe- < lelni? Semmit. Részvétet kívántam, mondtam a szokásos szöveget, köz- ) ben legszívesebben hangosan káromkodtam volna, hogy a banális ' illendőségen túl nem futja többre ! erőmből.

őst már tudom, Zolti, a fi-! "■ am fogta be a számat, és j nem engedett többet mondani, mint ilyenkor szokás. így köny- j nyebb volt elviselni ezt a rette- í netes találkozást. Ma is eszembe! jut néha. miért akarta így a sors? Taián, hogy őket még jobban megkínozza, talán, hogy engem emlékeztessen és figyelmeztessen? Azt i hiszem igen. Ők nem érdemelték { meg, de én azóta, ha a fiamra né- j zek, eszembe jut Imike, aki már < csak holtá^--)

tői meleglo,. -g, a tói, amikor szinte szűkölve féltem Zoliit, úgy érzem, minha Imike vezérelné takargató kezem. Imike, 5 akinek még adósa vagyok egy Iá-) togatással a sírjánál. S

Ezt a harmadik doboz cigaret- i tát persze megvettem. S most vi- I gasztalódj csak ;

Pataky-Rácz Zoltán