Népújság, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-30 / 229. szám
Huirszolpl Es akkor a Pisti azt mondta ... A természet időzített bombája A vulkánok történelemkönyvéből Villanásokkal kezdődött — olyanokkal, amilyeneket az emberek ezen a környéken még soha nem láttak. A villanások az ég felé törtek több száz méter magasba órákon át. De csak a hegyekből jövő tompa morajlás győzte meg Rinazzo és For- nazzo falvak lakóit, hogy „tűzhegyük”, az Etna —"újra életre kelt. Azóta szüntelenül sisteregnek a lávaszökőkutak. Forró gázfelhők törnek több kráterből 200 méter magasba. És egy tűzvörös 150 méter széles lávafolyam tört magának utat; felégeti a ''fna-dulafenyő-ligeteket. ér- 'tékes szántóföldeket semmisít rv-% veszélyezteti az embereke1. Az Etna három, régen kihűlt krátere tört ki. A 400 000 lakosú Catania városára, amely 20 kilométerre fekszik az Etnától, fekete hamueső hullott, kabát- és esernyőviselésre kényszerítve a lakosokat. Az egy centiméter magas koromréteg olyan csúszós volt, hogy baleseteket idézett elő. A repülőteret le kellett addig zárni, amíg megtisztították a kifutópályákat. A tudósok találgatják, mik azok a villanások, amelyek az ég felé törnek. Valószínűleg robbanások voltak, amelyek megelőzik a kitöréseket. A vulkán egy gőzkazánhoz hasonlít, amelynek eldugult a szelepe. A magma, a föld belsejének izzó olvadéka metánnal, hidrogénnel és más gázokkal telítődve a mélyről a felszínre tör. A gázok nagy nyomással kiutat keresnek. A vulkánkazán a legvékonyabb helyen robban. Az Etnával csaknem egyidejűleg földrengés volt San Franciscóban, és Indonéziában minden működő vulkán — szám szerint 83 — lávát lövellt. Hogy milyen hatalmasak lehetnek ezek a robbanások, azt egy sor történet tanúsítja a világtörténelemben. Időszámításunk szerint 79- ben a Vezúv legendás kitörésekor Pompeji, Herculaneum és Stabiae néhány óra alatt felégett. Néhány másodperc műve volt, hogy 1883-ban a levegőbe repült a Szumát- ra és Jáva között fekvő Kra- kaíaw-sziget. A csaknem 15 négyzetkilométer nagyságú sziget fele elsüllyedt; a hatalmas robbanás következtében támadt 40 méter magas hullámok a szomszédos Szu- mátrán 20 000 ember halálát okozták. Még hónapokkal később is hamufelhők jelentek meg Európa felett, amelyeket a kitörés idézett elő. 1902-ben a Martinique szigetén található Pelée , vulkán St. Pierre kikötőváros 29 000 lakosát pusztította el, amikor a városra tűzesőt zúdított. Csak egy ember élte túl a szerencsétlenséget: egy fogoly, aki a pince boltozatos helyiségében a kivégzésre várt. Gyilkos volt... Hogy honnan erednek a hatalmas erőkitörések, még máig sem tudták maradéktalanul megmagyarázni: a technikai lehetőségek nem terjednek addig, hogy ötven, vagy akár száz kilométerrel a földfelszín alatti működést rögzítsenek. „A Föld felfalja önmagát, hogy újjászülessen” — erre fa képletre a szeizmológusok és a vulkanológusok egy folyamatot hoznak fel bizonyításul, amely az óceán mélyén játszódik le: a tengerek fenekén levő törésvonalakból állandóan forró láva buzog, amely Szétterül, kihűl és így újból és újból „aszfaltozza” az óceán fenekét. Az öreg földkérget a feltoluló forró massza ismét a Föld belsejébe nyomja. Ilyen folyamatosan működő vulkán nem sok van a víz alatt. A legismertebb példa a Stromboli a Tirrén-tengerben: már évezredek óta naponta többször forró lávát lövell. Az ókori tengerészek ezeket a tűzokádó óriásokat nagyra becsülték: Mint egy világítótorony, olyafi megbízhatóan mutatták az utat. Á fülvédo feltalálója A Maine állambeli Farmington lakosai ünnepélyesen megemlékeztek honfitársukról, Chester Greenwoodról, aki 106 évvel ezelőtt szabadalmaztatta találmányát, a fülvédőt. A Smithsonian Institute a 15 legjelentősebb amerikai feltaláló között tartja számon Chester Greenwoodot, aki 15 éves korában „találta fel” a fülvédőt, 1873-ban, egy fagyos nap után, amelyet korcsolyázva töltött el. A szemüveg eredete A szemüveg története, ugyanúgy, mint sok más hasznos eszközé, egészen a régi rómaiakig visszanyúlik. Ismeretes az a tény, hogy Néró római császár a gladiátorok harcát a Circus Maxi- musban különleges smaragdon keresztül nézte. A XIII. században egy ferencesrendi szerzetes kitalálta az „olvasókönyvet”, amelyet hegyi kristályból készített. A XIV. században a Velencéhez közel fekvő Murandóban már gyártották a szemüveghez szükséges csiszolt üveget, amit még most is láthat a turista az ottani üvegipari múzeumban. Az idős skót elindult, hogy új cipőt vásároljon. Útközben történetesen egy tyúkszemtapaszt talált, és bár sohasem törte fel a lábát a cipője, sajnálta kidobni az értékes leletet. Az öreg sokáig töprengett, mitévő legyen, és végül igazi skóthoz méltó döntésre ' jutott: két számmal kisebb cipőt vásárolt!-k Yvonne este hazatér és így szól a férjéhez: — Drágám, a kocsit az utcán hagytam. — De miért nem állítottad be a garázsba? — Lehetetlen, szívem. Tudod ... odakint sötét. van ... és roppant nehéz azt a sok apró dirib-darabot összeszedni ... kr Két barátnő beszélget: — Ugye, szép kalapom van, Annuska? — Észbontó, drágám! Én azonban a te helyedben másként hordanám. — Hogyan? — Hát a dobozában! — Robert, hová tetted a kocsinkat? — Hát valóban használtam az autót? — Persze! Azzal mentél be a városba.. — Milyen furcsa... Most már emlékszem: amikor kiszálltam a kocsiból és megfordultam, hogy köszönetét mondjak annak az úriembernek, akit útközbem felvettem és aki hazahozott — eszembe is jutott: „Ugyan hová tűnhetett ez az alak a kocsival együtt?” ★ A zsúfolt vasúti kocsiban az egyik utas — középkorú hölgy — sehogy sem bírja a dohányszagot. Odafordul az egyik utashoz, aki buzgón pipázik: — Az én férjem hatvanéves, de pipa még sohasem volt a szájában! — Én pedig, kedves asszonyom, ötvenhat. vagyok - — válaszol a férfi —, de a pipám még sehol másutt nem volt! ★ Az anya így szól kisfiához: — Fiacskám, örülnél egy húgocskának? — Nem, anyuka. És apuka is ellenezné. Emlékszel, mennyire haragudott, amikor egyszer egy kiscicát cipeltem haza? ZELK ZOLTÁN: Ideien vánkoson Idegen vánkoson idegen álmokkal vitázva — úszik a fehér kórházi vaságy, vetül a budai tetőkre árnya. Hallom, egy utcára dobott kölyökkutya vinnyog a sárban, magamhoz intem, nyúlok is érte —: lábamnál kuporog a hála. Aludjunk loncsos szívű kiskutyám, tegyük el magunk éjszakára, jön úgyis majd a reggel, s visszaránt a lakhatatlan valóságba! TANDORI DEZSŐ: A szobafestés kezdete Ez a lakás is volt egyszer üres. Átmeneti állapotai akkor kezdődtek. Azóta folyton csak rendezkednénk, mint aki nem tud elaludni, és hol a bal lába, hol a jobb lába alá gyűri be a takarót. Aztán mégis elalszik. Elalszom, és feltalálom a lakást. Ahogy némely reklámokon kanapék, fotelek állnak vasgerendák között: és az egész oly rendezett, s a lakberendező külön ezért fizetett egyénekkel mosolyog. Aggódom, kint maradhat-e az utcán egy ilyen kifordított lakás; de az egész inkább csak reklámgép, nem olyan már, mint háború után; a tűzfal görbe vasgerendáján egy pianínóval. Esni fog este, az egészet le keli fedni, mondom, és ezen összeveszünk. Egy lakásban egybecsapnak a nézetkülönbségek; szűk íz előszoba, és ha húszezredszer ütköznek össze a könyökök kabátlevetéskor, ha a konyha és az előtér Gibraltári-szorosában örökké találkozik a két fél, a törött lábú széknél: némely súrlódások elkerülhetetlenek. Hanem ez a lakás is volt egyszer üres; szinte üres; akkor a piacról rengeteg virág fért volna ide, erre a napsütötte falra, és mégsem tudtam meglelni egy galagonyaág legjobb helyét. Aforizmák Ha valaki mindig mások nyomdokában halad — akkor sohasem marad el a kollektívától. ★ Az szeret inkább az árnyékban maradni, — aki ott is közel van a tűzhöz. ★ A boldogtalanság, ha két ember között oszlik meg — voltaképpen már családi boldogság. ★ Ne siess levezekelni bűneidet: idővel ugyanis erényekké válhatnak. ★ Hogy valaki például szolgálhasson — ehhez minden egyéb kötelezettségtől mentesnek kell lennie. ★ Amikor a könyv ég a máglyán, akkor még az analfabéta számára is érthetővé válik. Mohácsi Regős Ferenc: Balatoni táj Egy szép napon reggel, munkába menet, %}y hajlott korú embert vettünk észre az udvarban, amint éppen a szemétládában turkált. — Ugyan mit keres ott? — kérdezte Némberowska, a kutatóintézet munkatársnője. — Biztosan felhasználható nyersanyagot — magyarázta Sótlanski magiszter —: üveget, hulladékpapírt, fémhulladékot. .. — Szegény öreg... — sóhajtott Némberowska. — Nem is olyan szegény — szólt Va- rangyowski, a főnök. — Én ismerem őkéimét. Tisztességes nyugdíja van, itt pedig azért turkál, hogy egy kis benzinpézt keressen a fiának, meg aztán állampolgári kötelességét is teljesíti, amikor az értékes, felhasználható nyersanyagot visszaadja az iparnak. — Mégis szegény — kardoskodott Némberowska —: nézze, esik az eső, neki pedig nincs ernyője! Megérkeztünk munkahelyünkre, teát főzünk. Némberowska megevett két kol- bászos szendvicset és kijelentette: — Mi itt jó melegben, fedél alatt ülünk, kedélyesen Szegény öregapó teázunk, az az öregember pedig odakint ázik az esőben. Ne vigyünk neki egy csésze forró teát? — Ugyan mit beszél! — háborodott fel Sótlanski. — Hiszen ez alamizsna. Ki tudja, az öreg a végén még megsértődik. — Nos, akkor dobjunk a szemétládába egy üveget, csak úgy egyszerűen, jó? — javasolta Némberowska. — Remek ötlet! — örvendezett Varan- gyowski. — De honnan vegyünk üveget? —. A csemegeüzletben kapható — nyújtott szakszerű tájékoztatást Angyalows- ki főelőadó. — És mennyibe kerül egy ilyen üveg? — tudakolta óvatosan Némberowska. — Száz zlotyba — válaszolt Sótlanski. — Potom pénz: koponyánként alig egy húszas! A kézbesítő száz zlotyt kapott, és az üzletbe rohant, üvegért: Mi pedig Varangyowski főnök asztalára állítottuk a szerzeményt és merően bámultuk, nem tudtuk, mitévők legyünk. — Tartalmával együtt nyújtsuk át az öregnek? — kérdezte Némberowska. — Szó sem lehet róla! — tiltakozott Angyalowski. — Az öreg azonnal beszívná. Nincs jogunk ahhoz, hogy nyugdíjasokat a züllés útjára taszítsunk. — De hát akkor mi lesz? Kiöntsük a mosdóba? — Szó sem lehet róla! Fél liter vodka: ez a lengyel parasztok és a szeszipari dolgozók verejtékes munkájának gyümölcse — fejezte ki rosszallását Piásows- ki előadó. — És mi lenne, ha magunk... — düny- nyögte félénken Némberowska. — Mit csináljunk vele? — Hát... feláldoznánk magunkat és meginnánk... — Eh, lesz ami lesz! — legyintett Varangyowski. — No persze, kizárólag azért, hogy gondoskodjunk egy emberről, hogy segítséget nyújtsunk egy nyugVídia díjasnak, aki odakint j ázik az utcán. Piásowski előadó \ legott ügyesen fel-\ nyitotta az üve- j get, és éppoly < ügyesen poharakba^ töltötte a tartalmát. Miután a vodkával j végeztünk, lemen■> tünk az udvarba. Az < öregember még mindig buzgón turkált a szemét között. Meg- hatottan vettük észre, amint kihúzza a palackot és zsákjába tette. — Sok szerencsét nagyapó — mondta szelíd hangon, mély érzéssel Némberowska. — Sok szerencsét, j sok szerencsét... — j dohogott az öregem- < bér. — Hatan hoznak ’ egyetlen üres üveget, j és még szerencsét ki- ! vánnak... — Valóban, ez nem j járja — helyeselte j Varangyowski, a főnök, amtkor visszamentünk dolgozószo-\ bájába. Azonnal elküldtük í a kézbesítőt, hogy hozzon még három j üveggel. Hiszen fele- < baráti kötelességünk. < hogy segítsünk egy j idős emberen... Természetes nyelvi fejlődési folyamatnak tartjuk, ha a szűkebb körben használt szakszó bekerül az irodalmi nyelvbe és a köznyelvbe, s végső soron mindennapi nyelvhasználatunk szókészletének is tagjává válik. Erre az útra tért a címbeli szóalak is. Hogy most részletesebben írunk róla, annak megvan a maga oka. Mint a verseket szerető olvasó azt is figyelemmel kísérem, hogyan korszerűsödött mai költészetünk nyelvi kifejező készlete, hogyan alakult át szókincse. Ezzel párhuzamosan a versolvasás módja is változóban van. Sok olyan szóval találkozhatunk a versek nyelvi szövetében, amelyet eddig ritkán vagy soha nem használtak . fel költőink. A címben idézett megnevezés is ilyen. Figyeljük meg Nagy László ló Ady Endre andezitből című költeményének alábbi szövegrészletét: Hányszor az öldöklő angyal — nemcsak a képzeleti — Elszállt a halántékodnál, míg te a vídia-csákányt ütögetted a kőhöz! Évtizedig mennyi csapás, s mennyi visszaütésed a sorsnak a vérrel jelölt szemöldökfa alján! Nehéz volt? Ez is kevés volt. A vídia-csákány szóalak előtagja műszaki szakszó: azt az acélnál keményebb, hőálló fémet nevezi meg, amely bizonyos szerszámok (csákányok, kések, forgácsolók) éléül szolgál. Avers mondanivalójának teljesebb megértését is elősegíti ez a kevés tárgyi és nyelvi ismeret. Rózsa Endre Rézkarc című versének atmoszféra teremtő ereje is megnövekedik akkor, ha az olvasó a költeményben a kulcsszó szerepét vállaló vídia-kés előtagjának eredetét, keletkezésének szokatlan módját is ismeri: A tél / esztergapadja / ví- dia-késsel marja / a várost. A gyémánt keménységű erő képzete is felsejlik az olvasóban, ha tudja, hogy a német eredetű vídia ebből a nyelvi formából alakult ki: Wie Diamant: (kemény) mint a gyémánt. A német kifejezés első felé- , nek összerántása eredményezte tehát a vídia önállósított szóalakot. Az idézett versmondat kifejező értékét még csak növeli, ha az olvasó azt is tudja, hogy az acélnál keményebb vídia- fém a keménységét a volf- ram-karbidokból nyeri. Dr. Bakos József
