Népújság, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-30 / 229. szám
A művész és a közönség találkozásai Veszprémben egy moziban történt, a szokásos té- j vészemlék egyikén. Levetítették az új filmet, ami akkor még nem szerepelt a képernyő műsorán, udvarias taps < után bemutatták a rendezőt, alkotótársait, majd a kő* zönség kérdezni kezdett. A rendező azonban, mindenki meglepetésére azt mondta: ő ezekre a kérdésekre nem < tud válaszolni, mert ha nem sikerült megértetni magát a filmmel, akkor felesleges élőszóval magyarázgatni olyasmit, amit a műalkotásnak kellett volna elmondani. ; A válasz roppant kínos volt — mint ennek a vitá- ; nak a „hivatalból kirendelt” vezetője, haza is küldtem a közönséget —, mert ha ez volt a rendező véleménye, akkor miért vállalta el, hogy részt vesz filmje ankétjén? Miért jött el, hagyta, hogy a vetítés után ülve maradjanak a nézők, kérdezzenek, csak utána közölje, hogy nem látja értelmét az ilyen ankétolásnak? Ám egyébként ez a rendező nem áll egészen egyedül véleményével. Többen vannak művészek, akik némi idegenkedéssel hallgatják • a művész-közönség találkozá- \ sokat jelölő gyanú „kapcsolatok” kifejezést. Azt tartják: a közönségnek a műalkotással kell kapcsolatba kerülni, ; nem a művész személyével, hiszen ami legjobb, legtöb- < bet érő egy alkotó emberben, az benne van abban, amit ! létrehozott. Ami pedig pincs az alkotásban, az valószínűleg nincs a művészben sem, a személyes találkozás j ezért többnyire kiábrándító. El kell ismerni: nem kevés igazság van ebben: a j műalkotás, különösen, ha jó, ott ragyog a mag-, csillogó ; sokszínűségében, s ezzel a művész, gyarló esendőségében. egyszerűségében; nehezen tudja felvenni a versenyt. (Még színészeknél sincs ez másként, hacsak nem játsza- | nak ilyenkor is egy speciális, a saját személyiségükről kigondolt szerepet.) S ha már kegyetlenül őszinték vagyunk a művészek- kel szemben, legyünk a közönséggel szemben is. Évi 30— ; 50 filmankét tapasztalatai arra biztatnak, hogy próbáljak igazságos lenni mindkét irányban. (Az ankétvezetőnek úgyis az a dolga, hogy a vita inspirátora és a két fél j objektív közvetítője legyen.) Bizony, nem kevesen csak ; azért vesznek részt ilyen találkozókon, mert kíváncsiak arra, hogy is néz ki X. Y. művész. Akik még kíváncsi- < abbak, azok tovább is merészkednek, megkérdezik, ki a művész férje, felesége, melyik a kedvenc labdarúgócsa- j pata, táncdalénekese (ha fiatal), kedvenc étele (ha idő- sebb), hogyan szokott írni, filmet rendezni, játszani, mi- | kor és miért határozta el, hogy éppen ezt a művészeti ! ágat választja, és így tovább? » Az ilyen típusú kérdések után bizony a művész intelligenciája, szellemessége, ízlése dönti csak el, hogy ; a válaszok miatt érdemes volt-e időt, fáradtságot, nem 1 ritkán pénzt áldozni a találkozásokra. S aztán vannak ! más típusú ankétozók is. (A meg sem szólalók nagy csoportjáról most ne is essék szó.) Ilyen típus például a ; felháborodó. Lehet, hogy mikor eljött, még nem tudta, j hogy fel fog háborodni, de valami mindig felbosszantja.! Mondjuk a filmben hallható trágárabb kifejezések (idő-! sebb felszólaló), vagy éppen a nem eléggé odamondogató, lagymatag dialógusok (fiatalabb felszólaló), a film túl j merész képi világa vagy az állítólag kivágott részletezi Felháborodnak a pénz miatt, amit erre a műre kidobtak, vagy éppen az áldozatvállalás hiánya miatt, hogy ilyen < szegényes lett. A filmforgalmazás gyengéi miatt, a ren- J dezők gátlástalansága miatt, és így tovább. Aztán van a felszólaló típus, amelyik a „valóságot jobban ismeri” Szerinte a csendőrök kalapján másképp állt a toll, a nagyapjától hallotta, hogy a kaszát akkor nem ilyen ; mozdulatokkal* köszörülték és a szomszédja fia is meg-; mondhatja, hogy az a rock-együttes nem is olyan népszerű, mint a filmben mondják. A felszólalók típusait még hosszan lehetne sorolni, ! de már itt fel kell tenni a kérdést: ha a művészek nem kívánják, a közönség meg nem nagyon tudja ezeket a ; kapcsolatokat megteremteni, kihasználni, akkor minek az ! ilyesmit erőltetni? Erőltetni valóban nem érdemes, tényleg jobb lenne gazdaságosabban bánni minden értelemben ! ezekkel a találkozókkal. Ám mindez mégis a dolgoknak ' csak egyik oldala. Mert a másikon ott vannak azok az! írók, zenészek, rendezők, akik gyötrődnek amiatt, mert ! nem érzékelik személyesen, hogyan hatott a közönségre ! mindaz, amit létrehoztak. Ott nevettek, ott sírtak-e, vajon ott gondolkodtak-e el. ahol ők ezt szerették volna? 1 , Személyes benyomásokat akarnak szerezni arról, hogyan fogadták a művet azok, akik miatt megalkották. Az \ ilyen művészek számára — akik sokan vannak — min- < den találkozó fontos, mert a meg sem szólaló résztve- ; vők is jeleznek valamit a számukra. S ha elég sok an- kétra elmennek; hozzávetőleges képük alakul ki arról: ] mi a visszhang. Azután a közönség sem csak kíváncsiskodókból, fel- - háborodókból, meg tudálékosokból áll. Vannak — s szintén nem kevesen —, akik azt próbálják megfogalmazni, | hol és hogyan hatott rájuk a mű, saját életük milyen | tapasztalatai igazolják vagy cáfolják a látottakat. Vannak, akik a művésztől azután érdeklődnek, milyen tár- i sadalmi mozgások ösztönözték a mű létrehozására? Egy- < általán: mi a művész véleménye a valóságról? Mert eb_ ben a kérdésben a művész és a közönség teljesen egyen- \ rangú vitapartner. Nem véletlen, hogy a résztvevők I rendszerint ott érzik magukat igazán jól, ahol a mű csak ! kiindulópont, alkalom, hogy a jelenlevők az élet dolgai- < ról — politikai, társadalmi, gazdasági, oktatási és egyéb j dolgairól — őszintén eszmét cseréljenek. S hogy ilyen- j kor az esztétikáról kevesebb szó esik? Annyi baj. A! közönség nem művésznek készül, nem is esztétának; az j élet dolgaiban szeretne jobban eligazodni; ezt várja a mű-j alkotásoktól, ezt a művésztalálkozóktói. Ezért viszont már érdemes erősíteni azokat a bizonyos j kapcsolatokat. Bernáth László Jfítfüflítitflí FARKAS ANDRÄS: Két kicsi szajkó... Két kicsi szajkó Benn, az agyamban Mondja magáét: Megkapod ezt is! Fújja az egyik És jön a válasz Rá: Mi van ebben? És ha beteltél, Üjra az éhség Korgat! Elég ez? És feleletre Nincs ma se kedvem, Mert ha a válasz Most kielégít, Holnap a korgó Esz meg a korgó Lélek az úi célt Látja, a régi, Unt szövegekre Félve reáláp. LELKES MIKLÓS: Árok Elüldögélt a padkán pocakos vízinatkány. Pöttyintett békalencsék várták a nagy szerencsét s de bészokott a káka kuruttyos sokasága a bugyborékos hangú rá-rákurutty olásba! és hályogszemek nőttek gödrébe az időnek, csak hunyorogták vissza az elfelejthetőket, míg jártak semmi-táncot, szétfutkosó viháncot viszkető vők, apósok — papolós vízipókok. Ó, árokmenti holdak! Felhőkről szónokoltak. Fénylett a szó nagy gömbje; majd holnap, holnap, holnap.., Ó, igen, arra jártam vízivásár-világban. Puffadt türelmű patkány pipált bajszos magában. Forgott a békalencse. Nem jött a nagy szerencse, sőt kisöccse se jött meg, hogy magát bejelentse. Szúnyoghizlaló árok szennyes nyugalma várt ott. Vízipók semmi-tánca hártyáin kivirágzott. CSEH KAROLY; Haikuk Csibék ijesztik lenn szárnyukkal a héját? Csak bőrük mentik ★ Lecsap a halál pontos héja-ösztönnel kire rátalál ★ A biztos út csak: Uriás-leveledet viszed a Sorsnak HERCEG ÁRPÁD; Fényes álmaimban Sötét napomat megint kileste, megint lecsapott rám az este; szívemre gyászlobogót terített —* Az éj halottasmenetét csak én kísérem; összegyűjtött kincseim viszik egy örökölt lőcsösszekéren — Az 1877 nyarának végén költött Népdal, nem tartozik Arany János legismertebb versei közé, amely az egykori szerb lakodalmat örökíti meg tréfásan: „Duna vizén lefelé úsz a ladik, a ladik, Róla muzsikaszó, guzlicaszó, csimpolyaszó Hallatik; Juhaj! viszik a piros almát, barackot, Juhaj! Kevibe Szent-Endré- ről menyasszonyt!” Ez a versbeli ladik nyilvánvalóan a ráckevei Duna- ágon úszott, amelyik az, ország egyik legnagyobb befogadóképességű vízparti üdülőterületének a főutcája és — így tartják számon — hazánk harmadik legnagyobb állóvize. Folyik vagy nem folyik? — Hogy lenne állóvíz, ha egyszer folyó? — vetheti joggal közbe az olvasó. Igaz, folyóág, de zsilipek közé fogva, olyan lassú folyással, hogy tulajdonságait tekintve az állóvizekhez hasonlít ma. Szintje alig ingadozik, víztömege gyorsan át tud melegedni. Kellemes természetes fürdőhely, remek evezőspálya is, és horgászparadicsom ... Tizenhat sziget tarkítja (Csepel-szigetet természetesen nem számítva), ,.s némelyiken afféle őstermészetet találhattak a csónakázó Robinsonok — amíg be nem lepték a Duna-ág partjait a kisebb-nagyobb üdülők és nyaralók, horgászta- nyák és hétvégi házak. Ennek a hétvégeken tavasztól őszig több mint ötvenezer ember üdülését szolgáló folyóágnak — amelyet húsz község vesz körül — a szervező és ellátó központja egyre inkább Ráckeve, amelynek határában különösen festői kép fogadja a vízről és a vizen át — a kevi hídon — érkezőt. Kevi Várassa E település , első oklevelét I. Ulászló király adta 1440A gótikus templom Országjáráson Rácz-Kevi emlékei ben. Eszerint a szerémségi Keve rác lakóit telepítették ide a Szent Ábrahám pátriárka tiszteletére emelt templom közelébe, (talán e hely emlékét őrzi az ábrahámtel- ki kápolnarom.) A települést Mátyás király emelte mezővárossá, s a XVI. századra lakóinak jó része magyarrá vált. De a mohácsi vész táján újabb déli menekülőkkel gyarapodhatott, mert az idő tájt jelenik meg a mai névalakban is őrzött előnév: Rácz-Kevi. A török feldúlja e várost is Buda elfoglalásakor, de a keviek visszatérnek, sőt fehérvári menekülőkkel is gyarapodnak ... Majd a város a reformációnak egyik központja lett, többek között a híres prédikátor, Szegedi Kis István működött ott. Az időből való a „Kevi Várassáról való szép História”. Miután a török alól fölszabadult a város, a török elleni harcok neves hadvezére, Savoyai Jenő lett földes- ura. S 1702-ben kastélyt építtetett. Tervezője Johann Lukas Hildebrandt volt, akinek az első munkájaként tartják számon ezt az alaprajza szerint francia hatást is, de egészében főleg itáliai építészeti befolyást tükröző kastélyt. Sajátos, hosszúkás, középrészen emeletes és kupolás, szárnyain földszintes formája már messziről feltűnik, s meghatározza a városképet. Közelebbről pedig barokk megoldásai jellemzőek. A szerb templom A barokk egyébként is dominál a régi Ráckevén. A Kossuth utcai egykori Fekete Sas vendéglő földszintes sarokháza ennek egyik átalakított emléke. S több-kevesebb átalakítással még néhány lakóház emlékeztet a régi „Kevire” az Ady Endre, az Árpád vagy az Eötvös utcában ... Ám a legszebb emlék az 1487-ből származó görögkeleti Boldogasszony-templom. Az egyhajós, sokszögben záródó szentélyű késő gótikus templom oldalkápolnájával és különálló, emeletein copf stílusú tornyával talán a legszebb, legeredetibb hangulatot árasztó épülete Rácke- vének. Különösen délről nyújt szép látványt. Belsejében szép hálóboltozat őrzi a kései gótikát. Hajómalmok emléke A régi Ráckeve jellegzetes tartozékai voltak a dunai hajómalmok. Valamikor, nem is olyan régen még hat malom ingott a ráckevei ág vizén. Az igazi kévéi hajómalom két hajótestből állt: a házhajóból — amelyik ^ a voltaképpeni malom, az őrlő volt — és a völgyhajóból, amelyre a vízikerék tengelyének másik vége támaszkodott. Az egyik szép házhajó orrán turbános fej volt kifaragva — a török időket idézve. (Mellesleg: a helység legrégibb céhei közé tartozott a molnároké!) Arany János tréfás versében e malmok mellett úszhatott el a vidám ladik, amelynek még a déli zsilip sem állta útját, fgy aztán, miközben nászn-' V „hej- jehujja. szitok-áU dávoria hallatik”, amúgy ittas-mula- tósan ugyancsak túlsodródott a szentendrei menyasszonynyal a Csepel-szigeti célon: „Juhaj! közel már Alexi- nác, Kunyazsevác: Engem Kevi-Rác, többet ugyan sose látsz!” Németh Ferenc A kastély / Az ábrahámtelki kápolnarom (Bojtár Ottó felvételei) De mint akinek még tartozása is van: ébren ólálkodom fényes álmaimban — KISS BENEDEK: Két (utamocska Valamikor könnyű voltam, könnyű fiú, könnyű — s könnyé koptam, könnyű lettem: könnyű! Valamikor büszke voltam, büszke fiú, büszke — s iiszke vagyok, már csak üszke: üszke!
