Népújság, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-21 / 221. szám
/ V* 1979. szeptember 21., péntek A Nap kél: 5.28, nyugszik: 17.45 órakor. A Hold kél: 5.16, nyugszik 17.59 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon MÁTÉ nevű kedves olvasóinkat! Az arameus nyelvből, a ,,Mattitjahu”-ból származik, melynek jelentése „Jáhvé” istennév révén: „isten ajándéka”. — o — Hatvanöt évvel ezelőtt született Pataky István esztergályos, az illegális kommunista mozgalom és a fegyveres antifasiszta ellenállás kiváló harcosa. A három Pataky gyerek még kiskorú volt, amikor édesapjukat elvesztették, s Istvánnak, a legidősebbnek kellett legtöbbet segítenie édesanyjának a család fenntartásában. Ilyen körülmények között nem tanulhatott tovább, s örült, hogy felvették vésnökinasnak. Amikor felszabadult. nem tudott elhelyezkedni, ezért kitanulta az esztergályosszakmát is, s így felvették az angyalföldi Magyar Acél- és Fémárugyárba. 1944. március 19. után bekapcsolódott a kommunista vasasifik illegális munkájába, a fegyveres ellenállás szervezésébe. November 23-án, csoportjának vezetőjével, Pesti Barnabással együtt letartóztatták, majd a sopronkőhidai fegyházban hadi- törvényszék elé állították és kivégezték. Hamvait a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi panteonjában őrzik. Időjárás: Túlnyomóan derült, napos idő, a nyugati országrészben időnként már megnövekszik a gomolyfelhőzet, és futó zápor, zivatar is lehet. A délnyugati szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet még 22—27 fok között lesz. MA: Ülést tart Heves megye Tanácsa A megyei tanács végrehajtó bizottsága ma délelőttre összehívta szűkebb hazánk parlamentjét. A megyei tanácstagok ezúttal jelentést hallgatnak meg a Hazafias Népfront és a KISZ Heves megyei Bizottsága, valamint a tanács között létrejött együttműködés eredményeiről és a további feladatokról. A továbbiakban a tanács kereskedelmi osztálya által készített elemzést vitatják meg a Résztvevők. A téma: a lakosság áruellátása. Ezen az ülésen hangzik el a megyei településfejlesztési verseny értékelése is. Kapitális szarvasagancsot zsákmányolt egy német bérkilövő vadász a Mátra Múzeum Vadásztársaság rozsnolci területrészén, kísérője Bocsi János hivatásos vadász volt. Az aranyérem-várományos, páratlan 18-as agancs súlya 16,2 kilogramm. Képünkön: Berta József hivatásos vadász a zsákmánnyal. (Fotó: Lájer Miklós.) A JÖVŐÉRT ÉRZETT FELELŐSSÉG Vetélkedő vasutasok (Tudósítónktól) A vasúti szolgálati helyeken szeptemberben rendezik a helyi brigádvetélkedőket a pártkongresszus és hazánk felszabadulásának jubileuma tiszteletére. A vámosgyörki csomóponton a napokban 16 szocialista brigád mérte öszEGRI VÖRÖS CSILLAG: Telefon: 11-888 Du. fél 4 és este 7 órakor: Munkahelyi románc Kétrészes, színes, szinkronizált szovjet film víg játék Filmmúzeum (A Vörös Csillag moziban), este 10 órakor: A majmok bolygója Tudományos, fantasztikus, színéé amerikai film EGRI BRÓDY: Telefon: 11-773 Du. 4 órakor: A rézhegyek királynője Színes, szinkronizált szovjet film Este 6 órakor: Rocco és fivérei 1—11. Olasz . film (18 éven felülieknek) GYÖNGYÖSI PUSKIN: Won Ton Ton, Hollywood megmentöje Este 10 órakor: Edit Piaf GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: Du. fél 4 órakor A jégsziget foglyai I—Il, Este fél 8 órakor Madárijesztő HATVANI VÖRÖS CSILLAG3 Telefon: 18-51 Az utolsó valcer HATVANI KOSSUTH I . Telefon: 17-00 A vasprefektus HEVES: Az elnök fia FÜZESABONY: A jónevű senki PÉT ÉRV ÁS ARA: Kenyér és cigaretta > Ifjúsági előadás-: , Ludas Matyi LŐRINCI: ' Fehér farkasok + ORVOSI * 1 * 1 Egerben: felnőttbetegek részére Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. (Telefon: 11-000) Gyermekbetegek részére Kossuth Lajos u. 6. szám alatt. (Telefon: 11-640). Mindkét ügyelet este 19 órától reggel 7 óráig tart. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12- től 14. óráig. (Telefon: 11-727). Hatvanban: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Kossuth tér 18. szám alatti rendelőben. KÖJAL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. (Telefon: 10-004 és 17- 396). sze tudását szakmai, munkavédelmi, politikai, kulturális témákban. A vetélkedő első helyét a . Fodor Sándor által vezetett Rákóczi brigád szerezte meg; ez a kollektíva egyébként kétszer kapta meg eddig a MÁV kiváló brigádja kitüntetést. Kál-Kápolnán, 3 körzeti vetélkeőn a részt vevő hét szocialista brigád közül a Tyereskova női brigád bizonyult a legjobbnak. A győztesek pénzjutalmat kaptak, s részt vesznek a magasabb szintű versenyeken. Szűcs Ferenc Zsúfolásig telt tegnap délután a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsa székházának hatalmas előadóterme. A megye ifjú műszaki, közgazdász- és agrárértelmisége képviselőinek rendezett itt találkozót az ifjúmunkás- és szakmunkástanulónapok rendezvénysorozata keretében a KISZ Heves megyei Bizottsága, a szakszervezetek megyei tanácsa és a MTESZ helyi szervezete. A tanácsKépzőművészeti világhét ’79 Formázás, szövés, filmvetítések Az idei képzőművészeti világhét megyei programsorozata számos érdekes eseménnyel folytatódik. Csütörtökön például Alkossunk együtt címmel rendeztek a hatvani városi művelődési központban találkozót a mű- ; vészeteket kedvelők számára. ; A formázás és a szövés rejtelmeibe Kamarás Katalin és Szekeres Erzsébet ipar-; művészek avatták be a kö- j zönséget. Hangulatteremtőként ifj. Sára Ferenc, népi ! hangszereken muzsikált. Ma szintén Hatvanban, az í 1. számú Általános Iskolában < tartanak a helyi képzőművészeti szakkörök nyílt fog- j lalkozást. Paksi Gyula veze- j tésével a gyerekek bemu- < tátják pajtásaiknak, milyen eszközökkel, s hogyan dől- \ goznak. Kicsit nagyobbaknak szól a város képzőművészeti stúdiójának programja, amely során a szak- < munkásképző intézetbe iá- \ tóga Inak tagjai, hogy a fiatalokkal elbeszélgessenek j Borsos Miklós művészetéről.< A neves szobrászművész alkotásai ugyanis e napokban í láthatók a Hatvani Galéria- j bán. Folytatódik a képzőművészeti tárgyú filmek vetítésének sorozata is. Az egri Vö- < rös Csillag moziban a Csudavilág című, a hatvani Vörös Csillag moziban pedig a < Festenek a gyerekek című alkotást mutatják be. Egerben a TIT Heves megyei Szervezetének rendezésében délután 3 órától kerül sor több kisfilm vetítésére. Gáz Géza élete 1951 óta — nyugodtan mondhatjuk így — egybeforrott a népgazdasággal. Amikor annak idején értesült a sztálinvá- rosi nagy építkezésről, úgy elkapta az építkezési láz, hogy hónapokig kezelték a főváros igen neves profesz- szorai, mert 41,8 alá nem ment a hőmérő higanyszála. Amikor arról értesült, hogy a sztahanovista munkaversenyek során meghirdették, a teljesítmények határa a csillagos ég, éjszakánként titokban viaszból szárnyakat ragasztott össze és azzal próbált a háztetőről a csillagos égig emelkedni. Felgyógyulása után, amikor begyűjtési ellenőrré nevezték ki, példás lelkesedéséről legendák keringtek. Egy kulákgyanús elem háza elé például ökrös fogatot állított és úgy kívánta a kulák házát bevontatni a megyéig, mert szerinte három és fél deka gabonát rejtegetett az ebadta valahol a házban, amit sajnos Gáz Géza sehogyan sem tudott megtalálkozás elnöke, dr. Jenes Pál, az SZMT titkára megnyitó szavaiban kiemelte ennek az értelmiségi rétegnek a súlyát és felelősségét: az ezeken a szakterületeken dolgozó értelmiségiek majdnem fele 35 éven aluli. A megnyitó után Barta Alajos, az MSZMP Heves megyei Bizottságának titkára mondta el vitaindító beszédét. Beszámolt többek között az V. ötéves terv eredményeiről és lemaradásairól, elemezte hazánk gazdasági helyzetét iparáganként, majd a következő tervidőszak feladatairól beszélt Ésszerű gazdálkodással és takarékossággal javíthatunk gazdasági helyzetünkön — hangsúlyozta —, s ez a törekvésünk egyezik a munkáját, munkahelyét szerető dolgozókéval. Megyénkben is munkaerő-átcsoportosításra, s a teljesítmény szerinti bérezés fokozottabb bevezetésére lesz szükség. Ehhez a helyi kollektívák ponA pótolhatatlan Űjabb lelkesedési hulláma akkor csapott magasra, amikor a népgazdaságban előtérbe került a termelékenység' és a hatékonyság, valamint az export, méghozzá a dollárkitermelésű export igénye. Gáz Géza ekkor elhatározta, hogy a csirkekeltetőt átalakítja és krokodiltojásokat fog a gépekbe helyezni. A kikelt alligátorokat aztán jó pénzen értékesítheti, mind a fejlett tőkés országokban — táska, cipő, pénztárca —, mind pedig a fejlődő afrikai államokban, ahol bizonyára a népi kormányok új nemzeti parkokat hoznak majd létre és a gyér krokodilállományt bizonyára fel kívánják frissíteni. Gáz Géza azt is kiszámolta, hogy ha a krokodiltojások 30 C-fok hőmérsékleten tos helyzetfelmérése és felelősségteljes cselekvése kell. A fiatal értelmiségnek a szocializmusért érzett felelősségben kell összeforrni — szögezte le beszédének végén. A másodikként felszólaló Mlinkó László, a KISZ megyei bizottságának titkára elemezte a reálértelmiség fiataljainak élet- és munka- körülményeit, társadalmi aktivitását. Könnyebben kapnak helyet ezek a fiatalok, mint a humánértelmiség kezdői, de élet- és munka- körülményeik javítására szorulnak. Kiemelte, hogy döntő többségük KISZ-tag és egyharmad részük fontos KISZ-megbízatást lát el. Ebből következik, hogy a KISZ szervezőerejének, politikai súlyának fokozottabban kell érvényesülni munkájukban. A két vitaindító után szekciókban folyt a tanácskozás, s az értekezlet a szekciókban felvetett problémák ösz- szegzésével ért véget. hatvan nap alatt kelnek ki, akkor úgy takarékoskodhat legjobban az energiával, ha! harminc fok helyett hatvan 5 fokra állítja a gépeket, s j így harminc nap után már < új széria kerülhet a keltető- í be. A következő munkahelyén j úgy megvalósította a létszámcsökkentést, hogy csak ő és a sógora maradt az \ üzemben, az is csak azért, hogy éjszaka — mert akkor i is dolgozott hősünk — ne j féljen egyedül a hatalmas < csarnokban. Utolsó javaslata a klinikán | az volt. hogy bocsássák el a j kezelőorvosokat, hiszen az ápoltak közül többen világhírű sebésznek, ideggyógyásznak vallják magukat, az orvosokat így be lehetne j állítani a termelésbe. Búcsúztató beszédét egy < kis nyelvbotlás tette felejt-, hetetlenné. Az ünnepi szó- j nők így fejezte be eszme- futtatását: Halála pótolhatatlan nyereség egész társadalmunk számára. Szigethy András SZÁMÍTÓGÉPEK A KE} RESKEDELEMBEN. Csü} törtökön befejeződött az eg} ri Technika Házában rendc} zett országos tanácskozás a# számítástechnika kereskc- delemben való alkalmazásé} ról. A konferencián 35 váj} lalat képviselői vitatták nie-} az ügyvitel gépesítésének jü-} vőbeli tennivalóit. MEZŐGAZDÁSZOKAT? VÁRNAK.. Ma délután öl órától tartja alakuló ülése# Gyöngyösön a főiskolán, J Mátra alján dolgozó fiatal agrárszakembereket tömő} rítő tanács, amelynek fő fel} adata, hogy szakmai, politi} kai és kulturális témákba # biztosítson megfelelő prog} ramokat a környék mező} gazdászainak. Az alakulj ülésen az előadásokon és t vitákon minden szakember# szívesen látnak. O ŐSZI KÖNYVHETEKi Október 19. és november 18J között rendezik meg az ősíi megyei könyvheteket He-t vesben, s az ezzel kapcsold} fos teendőkről tanácskozottJ csütörtökön Hatvanban előkészítő bizottság. Az epyj hónapon át tartó rendez} vénysorozat megnyitó iin} népségét Hatvanban tartjálé és ezt követően számos községben lesz majd könyv-j vásár, író-olvasó találkozó. \ ■ \ A NÖDOLGOZÓK HELY} ZETÉRÖL. Csütörtökön dél} előtt ülést tartott az Építő!# Szakszervezetének megyei nőbizottsága. A bízott«. * tagjai vizsgálati programot fogadtak el: felmérés készül a megye építőiparában dől} gozó nők helyzetéről. A ta} pasztalatok alapján készül# jelentést a közeljövőben megvitatja az Építők Szak} szervezetének megyebizoíU sága is. O SPORTVETÉLKEDŐ. A4 olimpiák történetéről rendez) sportvetélkedőt szeptember 23-án a nagykökényesi ifjú-j sági klub a könyvtár he} lyiségében. A kérdések aj ókortól az 1976-os montreali olimpiáig fogják át a rangos nemzetközi versenyek leg-j fontosabb eseményeit. o NAGY LÁSZLÓ EMLÉ} KÉRE. A pár éve fiatalon elhunyt költőnk emlékénei-# szenteli előadói estjét He} gedűs D. Géza, a Vígszín} ház művésze. Az előadói es} tét szeptember 29-én, szom-i baton Egerben, a Megyei Könyvtár olvasótermében délután négy órától tekint} hetik meg az érdeklődők. | ÜTLEZÄRÄS GYÖNGYÖSÖN. A gyöngyösi szüreti napok ideje alatt, szeptember 21-én reggel nyolc órától, 23-án 24 óráig a gépjárműforgalom elől lezárják <* belváros területén Levő Fa teret. NAPRAFORGÓS ZÜRETj A detki Magyar—Bolgár Barátság Termelőszövetkezet} ben befejeződött a napraforgó betakarítása. A mintegy 70 vagonnyi termést a Növényolajipari Vállalat részére szállították. A béta} karítássa.l párhuzamosan végezték el mintegy 1600 hektáron az őszi vetések magágykészítési munkáit is. HÉT VÉGI FELKÉSZÍTÉS. Szombaton és vasárnap tartják a keselyőbérci KISZ- táborban Eger város gazdasági, termelési és érdekvédelmi felelőseinek éves felkészítését. A KlSZ-aktivis- ták másik csoportjával, a kultúrfelelősökkel, klub- és amatőr csoportok vezetőivel pedig 29—30-án ismertetik az idei év akcióprogramját. A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja. Főszerkesztő: PAPP JÁNOS. — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC — Szerkesztőség — Eger Beloiannisz u 3 3301. (Pf.: 23.) Telefon: 13-644. Gyöngyös, Rőzsa u. 1. 3200. Telefonj 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8 3000 (városi tanács épülete) Telefon: 10-51 Kiadóhivatal: Eger Beloiannisz u 3. 3301 (Pf.: 83.) Telefon: 13-381. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra 30,— Ft. negyedévre 90,— Ft. egy évre 360,— Ft. Előfizethető a hlrlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél — Index; 20062 — Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u, 3. sz. Igazgatói EEDE ISTVÁN, — El ISSN 0133—0703. M Fiatal értelmiségiek