Népújság, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-02 / 205. szám
Grigorij Csuhraj rendezte a Ballada a katonáról című filmet, mely az 1960-as cannesi | fesztivál díjnyertese lett, Á szovjet film 60. születésnapján Augusztus 27-én volt hatvan esztendeje, hogy Lenin aláírta a filmkereskedelem és a filmipar államosításáról szóló dekrétumot. Ezt a napot tekintjük a szovjet film születésnapjának. Oroszországban 1896 május 4-én volt az első filmvetítés Szentpétervá- rott, és közvetlenül ezt követően megpróbálkoztak a hazai filmgyártással. Egy Fe- deckij nevű harkovi fényképész 1896—97- ben öt kisfilmet készített. Ez volt az őskor, 1917-et követően közel két év telt el, amíg sor kerülhetett a filmkereskedelem és filmipar államosításáról szóló dekrétum 1919. augusztus 27-i aláírására. Lenin a filmnek igen nagy fontosságot tulajdonított, mindenki előtt ismeretes híres megállapítása: „Számunkra valamennyi művészet közül legfontosabb a film”. Ennek lényegét ma már szükségtelen magyarázni, indokolni. Kezdetben híradó, .és dokumentumfilmek jelezték a filmművészet megújhodását. Megszülettek mellettük az agitkák, az olyan rövidfilmek, amelyek kifejezetten agitációs szándékkal, frissiben mutattak be bizonyos életjelenségeket, mozgósítottak. A polgár- háború győzelmes befejezése után a szovjet kormány lehetővé tette, hogy új emberek, munkás-paraszt fiatalok, a forradalmi értelmiség képviselői magas szinten sajátíthassák el a filmalkotás ismereteit, majd nem sokkal később megjelentek a szovjet film iskolateremtő nagy egyéniségei: Kulesov, Dovzsenko, Ejsenstejn, Pudovkin, Alekszand. rov, Romm és mások. A Nagy Honvédő Háború kényszerítő körülményei a személyi kultusz éveiig jelentősen megváltoztatták a szovjet filmművészet arculatát, de a XX. pártkongresszus után, mint a szovjet élet egészében, a film- művészetben is igen jelentős oldódás indult meg, s az azóta eltelt több, mint két évtized alatt a szovjet film egyenletes fejlődését kísérhetjük nyomon, egyre na- gyobb hányadot jelentenek az évi, mintegy ! 170—180 játékfilm között a hosszú időre ‘ emlékezetes értékek. A szovjet filmművészet egyaránt nagy j érdeklődéssel fordul a múlt témái felé, sok- i színűén ábrázolja azokat a küzdelmes harcokat, amelyeknek során a szovjet hatalom megszületett, vagy ahogyan a Nagy Hon- ; védő Háborúban a szovjet nép megvédte a j maga népi államát. Bőven merít az orosz történelmi múltból, valamint a más köztár- < saságok népeinek színes folklórjából, törté- [ nelméböl is. Ugyanakkor rendkívül élesen \ láttatja napjaink életét, a Szovjetunió soknyelvű közösségében élő emberek mindennapjait. Egy újfajta szemlélet, új látásmód i jelentkezik a szovjet filmművészetben, és < így születnek olyan remekművek, mint pél- j dául A tűzön nincs átkelés, a Ballada a ka- j tonáról, a Szállnak a darvak, a Csendesek < a hajnalok, a Tiszta égbolt, vagy a napja- < ink életéből való Belorusz pályaudvar, a < Prémium, az éppen a minap a televízióban j látott Vörös kányafa és mások. Amikor most, a szovjet film születésnap- j jára emlékezünk, szívesen és tisztelettel te- < kintünk vissza az elmúlt évtizedekben megismert alkotásokra, a nagy forradalom szü- j lőtte szovjet társadalom életútjának képek-» ben fogalmazott mozzanataira. CB. m.) Kultúránk tanára Keresztúry Dezső születésnapján A magyar kultúrának mindig voltak nagy, korszakos tanárai, kik a kort megértve, a korhoz igazítva építették a szellem bejárható útjait. Keresztúry Dezső közülük való volt. Költő, irodalomtörténész, kritikus, de mindenekelőtt az örök. mindeneket tanító. Volt szerkesztő — 1937— 1944-ig a Pester Lloyd kulturális szerkesztője —, volt miniszter — 45—47-ig vallás- és közoktatásügyi —. könyvtárvezető, az Akadémia fő- könyvtárosa, majd a Széchenyi Könyvtár színházi gyűjteményének osztályvezetője. De persze valamilyen formában mindig tanított, így vall önmagáról: „Elhatározásom hogy tanár leszek, nagy konsternációt váltott ki családomból.., Megvallom engem nem a tanítás gyakorlata, hanem a tanulás vágya vonzott; az irodalom, a történelem, a lélektan: az ember dolgai. Talán túlságosan is sokminden érdekelt.” 1927-ben szerezte meg a magyar—német szakos tanári diplomát. Tanul a bécsi egyetemen, tagja az Eöfvös-kol- légiumnak. 1929-től hét éven át a berlini egyetem magyar lektora. Mikor hazajön, az Eötvös-kollégkunban a magyar irodalom tanára. 45-től egyetemi magántanár és ugyanettől 1948-ig az Eötvös- kollégium igazgatója.- A Nyugat második nemzedékéhez szokás számítani. De nem jellemző rá ez a besorolás. Önálló egyéniség, gondolkodó költő, analizáló és értelmező kritikus. Horváth János nyomdokaiba lépve az ismertet új oldaláról megközelítő irodalomtörténész. Elméi y ül tség, árnyalt fogalmazás, az anyagra vonatkozó másodlagos körülmények pontos feltárása, szerepük és értelmük megvilágítása — ez jellemzi tanulmányait. Ezek az alkotó gondolkozás folyamatát képező esszék pedig mindig kötve vannak születésük idejéhez -r- miközben tiszteli a tárgyat, nem aktualizál erőszakosan, csak szenvedélyesen érdekli a jelen. „Nem a távoli célok, hanem inkább a közeli feladatok”. Pontosan fogalmazva adta át alapvető esztétikai igazságként tanítványainak Kant tételének — „Szép az, ami érdek nélkül tetszik” — antitézi- sét. A szépség „Csak akkor él, ha jelentése van, ha törődnek vele, ha élményt vált ki, ha része az emberi életnek. Kant híres meghatározásának éppen az ellenkezője igaz: érdek — pontosabban: érdekeltség, megérintettség, ha tetszik: szenvedély — nélkül nincs szépség”. Ifjúkori verseit éJfegettel Pedig a költészet lényeged eleme életének. És nemcsak mint tudós értője Aranyi Petőfi. Berzsenyi, Babits lírájának, hanem Úgyis, mint alkotó. Hol érzékeny, tollpihe rebbenésű lírai dal, hol epikus szélességű, tapasztalat-ismeret hordalékot hordozó ekloga fut ki tolla alól. Szereti a kötött formákat, de a közlendő, a primer lírai élmény a fontos, nem a formai játék. így mindig egyszerűnek tűnik a Keresztury- vers szerkezet, mert világos, az élményt azonnal azonosítja az olvasó. De ez az egyszerűség: természetesség. A lényeget tudó, magától értetőd őségé. Nem is olyan régen — két éve sincs — a Gyulai Várszínház nagy sikerrel mutatta be „Nehéz méltóság” címen Zrínyi-drámáját — a televízió jóvoltából az egész ország láthatta. Bizonyságául változó teremtő kedvének. „Én mindig azt igyekeztem legjobb tudásom és erőm szerint elvégezni, amire úgy éreztem, kötelességem volt vállalkozni” — vallotta magáról akkor is, és ehhez kívánunk neki sok erőt. egészséget mindnyájunk gyönyörűségére és hasznára. KERESZTÜRY DEZSŐ: Vénen is! Érett az alma, már leszakadna, de én nem, mégsem vágyom nyugalomba. Csendül a csengő, van még teendő, amit elértem alig elegendő. Túl már a távoltűnt ifjúságon, mindig, mindenben csak előre vágyom! 75 Hetvenöt, hetvenöt: egyre sűrűbb lesz a köd, egyre sűrűbb lesz a háló, derűs munkám főbenjáró vétek, vélik az öcsök. Hetvenöt, hetvenöt: a vénember mit köhög? Örüljön, ha, bár kifúlva, fejét emelheti újra, ráunván az ördögök. Hetvenöt, hetvenöt: számlálhatom, egyre több pálcát, bár nem fenekemre kaptam: elegem van benne: tízszer öt meg huszonöt. Hetvenöt, hetvenöt: a színjáték lepörög, de megérik tanulsága: az öreg legjobban jár, ha bölcs az emberek között. Szalontay Mihály Patkói Tivadar: Karnyújtásnyira a tenger Kedves Barátomé Megszegve ígéretemet: nem képeslapot, hanem ezt a pár soros levelet küldöm el Neked. Te is tudod, hogy a képeslap éppen arról árul el legkevesebbet, amit ábrázolni igyekszik. Hiába a technika, a csodamasinák, hamis marad a rögzített jel, akár a délibáb! A szem lencséje viszont millió felvételt képes készíteni, tárolni, hogy aztán az emlékezet sötétkamrájából azt és akkor hívja elő, amikor szükséges. Előlegként hadd hívjak elő Neked néhányat betű-jelekké alakítva. ★ Ha zeneszerző lennék sem lenne könnyebb a dolgom. Mert ki tudná megkomponálni a Kárpátok szikla-repedéseiben dolgozó gyökerek sóhajtásait, amelyek a római kortól idáig hallatszanak? Ha festő lennék se lenne könnyű a dolgom. Mert ki tudná megfesteni a sziklákon dacoló fenyőfákat Her- kulesfürdő fölött? Ki tudná a kristály hangú, kengyelfutó hegyi patakok csodáit vagy a tenger végtelenségének tükrét elénk tartani? Nincs szín, nincs hangjegy, nincs szó; amely megnyugtató lenne. Csak maga a jelenlét. A rácsodálkozó. Fönt a hegyekben sikerült ellesnem valamit. Valamit abból a párhuzamból, amely a hegyi emberek és a természet között játszódik. Pontosabban azt, hogy milyen kevéske termőföldből boldogul mindegyik ott a sziklákon. Látom az EMBERT, amint kicsi, játéknyi kaszájával a legmeredekebb oldalakon is minden tenyérnyi területet legyőz. Szinte szálanként rakja — középen karóval erősített — karcsú petrencébe jószágai elesé- gét, megélhetésének egyetlen zálogát. Ha nem is látom a FA gyökérzetét, mégis tudom, hogy ugyanolyan szívóssággal dolgozik a szikla repedésében. Mert mindegyik él és nemcsak él, de fölfelé tör a fény felé. ★ Emlékszem még jól az iskolapadra. Nem múlt el szeptember, Hogy ne írattak volna ilyen címmel házi feladatot: „Legkedvesebb nyári élményem”. Ha most lennék diák; bizonyára kioktatnám kedves tanítómat, hogy micsoda ostoba, milyen elérhetetlen, megfoghatatlan ez a cím? Milyen metafizikus?! Mert van-e legkedvesebb élmény? Én nem hiszem. Számomra sok_sok apró élmény létezik ... amelyben egyszer az egyik másszor a másik kerekedik felül. Ha mégis, ezek után is megíratná tanítóm a házi feladatot; nem esnék kétségbe, ezt írnám a fehér papírosra: „Egyik sem és mindegyik”. * Két lubickolás közben a parton hozott össze a véletlen I. B. Kolev bolgár gépkocsivezetővel. Hallgatva magyar szavainkat, ő szólított meg szintén magyarul, ám kissé akadozva.. Kiderült, hogy a II. világháborúban nálunk is harcolt, Nagykanizsáig üldözte a „fasisztó”-kat. Társalgásunk hamarosan egy üveg bor mellett folytatódott, ha azt társalgásnak lehet nevezni. Előkerültek a több mint harmincéves elsárgult dokumentumok a belső zsebből. Meghagyta mementóként a szíve fölötti zsebben. Elragadtatással szólt Országházunkról, ahol a magyar kormánytól kitüntetést is átvehetett a hatvanas években. Természetesen dicsérte a tüzes magyar borokat és a még- tüzesebb asszonyokat. Később föltette a búvárszemüvegét, eltűnt a Fekete-tenger gyöngyöző hullámai között, hogy pár perc múlva meglephessen valamivel. „Tessek, kicsi ájándék mágyárnak!” — így nyújtotta át azt a színes csigaházat, amelyet az én kedvemért hozott föl a tenger fenekéről. ★ Nappal: fölrázott pezsgő, füraes öröme, sóhaja. Homok parazsa. Elérhetetlen „bronzra sült” lányok, akik másokat tartanak elérhetetlennek. Alkalmi homok-szobrászok, kagylóvadászok, napimádók. De éjszaka! Mikor föl-alá szaladgáló hullámok járnak a partra meghalni. Meghalni, hogy elindulhasson helyettük valahol a végtelenből még több hullám. Ha elmégy a tengerhez; csak éjszaka időzz el a partján Mert akkor igazmondó. Akkor teregeti ki a titkait. Félelmetes! Ami pedig félelmetes, az csodálatos is. Persze — figyeltem — mást jelent a tenger egy várnai embernek; megélhetést, otthont, hazát. Nekem: akárhányszor lépek a partjára, akárhányszor is fekszem méteres hullámaira, megmarad karnyújtásnyira. Mint képzeletemben, mint a mesékben. ★ Ha átléped a magyar határt, úgy érzed, illetve csak akkor érzed úgy igazán, hogy az egyetlen biztos pontodat veszítetted ei Az anyanyelvedet. Először még ringatnak az ismeretlen tájak, később elaltatnak. Azután arra ébredsz egy napon, hogy magadban beszélsz, akár a bolondok. Értetlenül állsz az újságos pavilonok előtt, minden apró ablak becsukódik előtted, amely otthon még a világra tárult. Fölveheted mentőövedet, ha hoztál magaddal. Előhalászhatod útipogy_ gyászod mélyéről Csokonait, Petőfit, József Attilát. Egyszerre édes lesz minden szó. mint gyermekkorod nyalókái. Talpra állhatsz, lesz egy pont. amire támaszkodhatsz. Az egyetlen! * ..Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent...” Hosszú idő után szeretnék már mélyet szippantani a levegőből, mikor a határőr rányomja bélyegzőjét az amúgy szótlan útlevél lapjára: j „Belépett”. < i
