Népújság, 1979. augusztus (30. évfolyam, 187-203. szám)
1979-08-12 / 188. szám
Függöny megáll [esni A történet szokványosán kezdődött: elromlott a mosdó csapja. És nem szokványosán folytatódott: a megígért időben megérkezett a vízvezeték-szerelő és elkezdett szerelni a tiszte és kihívattatása értelme szerint. A szerelő serényen dolgozott, és én néztem, amint dolgozik. Nem ellenőriztem, mert uramég, hogyan is tudnék én egy vízvezeték-szerelőt ellenőrizni, amikor a szereléshez annyit értek, mint a vizet vezető vezetékhez. Semmit. De néztem a szerelőt, amint látszólag komótos, valójában nagyon is célszerű és pontos mozdulatokkal végezte a munkáját. A keze nyomán minden oly egyszerűnek tűnt a számomra is, hogy azt véltem hinni, gyerekjáték lenne ezt megcsinálni akár nekem is. Alig több, mint fél óra alatt végzett a munkával és én alig több, mint fél órát figyeltem hát, mint dolgozik valaki. Parkosítják a környéket. Kezdetben lapátos, ásós emberek dolgoztak, aztán gépek, majd gépek és lapátos emberek, aztán csak lapáttal az emberek. Reggelenként, amikor felkeltem, már álltam is oda az ablak elé, fejet csóválván természetesen, hogy mégiscsak abszurdum, már elmúlt hét óra, és még egyetlen embert sem látok. Ha egyet látok, az sem dolgozik, nyilván várja a többit, nehogy stréberséggel vádolják a vegén. Aztán negyed nyolc tájban, vagy inkább fél nyolc körül, fickándozni kezd az élet, megindulnak az ásók, lapátok, gépek, hogy aztán meg-megtorpanjanak — és én figyelek. Lesem, hogyan nem dolgoznak. Ha dolgoznak, azt lesem, mikor hagyják abba. Ha nem hagyják abba, megkeseredik a számban az íz, becsapottnak érzem magam, mert dolgoznak, ahelyett, hogy nem dolgoznának, hiszen indulataim a nem dolgozásra vannak beprogramozva. A keserű le- gyintgetésekre, a méltatlankodásra, hogy már íme megint, és ezek sem... 'Volt úgy, hogy összesen majd egy órát figyeltem, lestem a függöny mögül, mint gonosz öregasszony esténként a fiatalokat, úgy néztem: dolgoznak-e, vagy sem. Mígnem el nem szégyelltem magam, hogy természetem legrosszabb selejtjei kezdenek felbukkanni bennem, mint holmi erények. Hiszen a szerelőt is azért figyeltem, laikus létemre is azért lestem voltaképpen, hogy rápiríthassak, nem dolgozik rendesen Lóg. Selejtet csinál. S en- I nek nyomán egy ember dolgozott, egy másik nézte: egyelik len vízcsapra tehát két munkaerő jutott. Amiből az egyik, a felesleges, ráadásul én voltam. És ez a parkosítás is. Ha megálltak, megálltak, nem gép, az ember, s ha még volt is, aki lógott, ám velem együtt csak a lógósok voltak többen, és nem azok, akik dolgoztak. Értelmes embernek tartom magam: megértettem magamtól magamat. Csupán azt nem értettem, hogy miért is bennem ez a kaján rosszindulat, miért a keserv, ha valami jól megy, s miért az öröm szinte, ha valami nem sikerül? Ellensége lennék magamnak, a társadalomnak, a rendszernek? De ha még az is lennék, akkor is hülye lennék, ha minden rossznak örülnék, mert a hepehupás járdán én töröm ki a nyakam, a rosszul megcsinált vízcsapból az én lakásomat önti el a víz... Talán egy egész ország, helyesebben egy egész fél ország lesi a függöny mögül, hogy a másik fele hogyan és miért nem dolgozik? Talán divat lett nálunk, olyan divat, amit nem is kell reklámozni, mint a Trapper- farmert, szóval, hogy divat lett a más munkájába vetett bizalmatlanság? És a megrögzött bizalmatlan ember még kellemesen sem szeret csalódni, mert akkor életfilozófiája, szemléletének alapállása inog meg? Azt mondja nekem a bolt eladója, hogy nem tud két szelet disznósajtot levágni, mert az, amit a kezében tart. az már a vége, vigyem az egészet. Nem viszem. Fel vagyok háborodva. Ügy érzem, olyan jogtalanságot követlek el ellenem, amelyhez foghatót talán csak Werbőczy követett el a magyar jobbágyon. És mint valami kerge mazochista, ráadásul kielégültséget érzek a lelkemben, mert ugye, hogy igaz: ilyen ez a kereskedelem. Beszélhetünk, írhatunk: a disznósajt végét csak rám akarják sózni. A másik boltban szó nélkül, a serclivég nagyságú darabka maradékot félretéve levágják a két szelet disznósajtot, és mosolyogva megkérdik: kér valamit még a kedves vevő? Én, ezektől? Nem kérek én. Még kiszolgálnának. Jól! És mit kezdjek én egy jó kiszolgálóval, mit egy olyan kereskedelemmel, amelyben, és amellyel szemben lehet bízni, hinni? Én, mint magyar vevő a mérgelődésre, a panaszkodásra vagyok „hitelesítve”, és minden megelégedettség elégedetlenséggel tölt el. Minden bizonnyal egy társadalmi kórral állunk szemben. s e kór megfertőzött engem is, s jómagam, mint bacilusgazda fertőzök tovább: semmi sem jó, ha jó, mindenki gyanús, aki dolgozik. Talán csak az nem gyanús, aki nem dolgozik? A kandi szemek, a gyanakvó tekintet nem egy ember, vagy egy társadalom éber ellenőrzése. A látni és a meglátni nem azonos a kilesni fogalmával. Az egymásba vetett bizalmatlansággal aligha jutunk előbbre a disznósajtok megméretésének, a vízcsapoknak, a parkoknak országútjain, s ha jutunk is, lassan és kelletlenül, a jól végzett munka édes-mézes ízének öröme nélkül tesszük. Akinek hosszú, finom ujjai vannak, az még nem feltétlenül zsebtolvaj: zongoraművész is lehet. Sőt, valószínűbb. hogy az, mint notórius zsebes. A társadalom társadalmi méretű önmaga ellenőrzése semmiképpen sem jelentheti azt, hogy tagjai társadalmi méretekben, össznépi arányokban kandi bizalmatlansággal lessék egymást és vallják, sőt higgyék is: amit mások csinálnak, az csakis rosszul lehet csinálva. Társadalmi méretű és érvényű bizalomra van szükség egymás iránt, munkánk iránt, szavaink és tetteink iránt. Mert életünket mégiscsak és alapvetően a jól megcsinált vízcsapok, a megfelelően kiszolgált vevők, a szépen és jól megépített parkok szegélyezik és nem a selejt kaktuszai. A történet szokványosán kezdődött: elromlott a tévém. És nem szokványosán folytatódott: a megígért időben megérkezett a tévészerelő, és gyorsan kijavította a készüléket. Nem lestem, nem ellenőriztem mit csinál, csak távoztával bekapcsoltam a készüléket — mert ez a legbiztosabb és leghatékonyabb ellenőrzési módszer —, s elégedettén konstatáltam, megint jó a készülékem. Ha A A A1 A Somoza- X emlékeztető l) (Fotó: Humanité DimancW, x a műsor nem is az. De hetett. iát erről mór nem a szerelő tei' í nemzetközi gyermeka év alkalmából arra kértük dr. Zsögön Éva egészségügyi államtitkárt, vázolja: milyen helyet foglal el a gyermekegészségügy hazánk egészségügyi politikájában? — Magyarországon az anya- és gyermekvédelem a felszabadulás óta folyamatosan az egészségügy kiemelt feladata. Különösen előtérbe állította az 1973-as népesedéspolitikai kormány- határozat, illetve annak végrehajtása. Egyben hosszú távra meghatározta a gyermekegészségügy fejlesztésének irányait is, megteremtette annak feltételeit. A nemzetközi gyermekév így természetszerűleg nem hoz. hatott alapvetően újat, erőteljesebbé vált viszont a korábban is megnyilvánuló társadalmi segítés, társadalmi összefogás. A szociálpolitikai intézkedések és részben a szülőképes korúak viszonylag magasabb száma miatt 1973. és 1976 között erősen megnőtt a születések száma. (Sajnos azóta újból csökkent.) A felszabadulás óta nagy szellemi és anyagi erőket fordítottunk a csecsemőhalálozás elleni küzdelemre. A fejlődést, az eredményeket jól mutatják az adatok: 1938-ban 131, tíz évvel később 94, 1967-ben 37, 1978-ban pedig 24 ezrelékes volt a csecsemőhalálozás. Jelentős különbségek vannak a megyék között. A legjobb eredményt Komárom megye érte el 16,8 ezrelékkel, s a sorban Vas megye 17,3, valamint Nóg- rád megye 18,7 ezrelékkel következik. Sajnos néhány helyütt még magasak az arányok, Szabolcs-Szatmár megyében 30,7, Somogy megyében 29,1, Tolna megyében 28,5 és a fővárosban 27,2 ezrelék. A különbségek a további javulás lehetőségét jól mutatják. Az 1—14 éves gyermekhalálozásunk nemzetközi összehasonlítás _ bárt a jók között van, nem éri el a 0,5 ezreléket. Az anyai halálozás területén is sikerült jelentős eredményeket elérni, hogy csak az utóbbi évekre utaljak, 1974- ben 36. 1978-ban már 19 százezrelék volt. — Ugyancsak elismert terhes- és csecsemögondozó hálózatunk magas színvonalú munkája. Miként véi- lekedik erről és a további feladatokról? — 1948-ban az anyák alig egyharmada szült intézetben, s ma már gyakorlatilag minden újszülött szülőotthonban. kórházban jön a világra. Az ötvenes években építettük ki a szülőotthoni hálózatot, megszerveztük az anyatejgvűjtóst és általános_ sá tettük a^terhes- és csecsemőgondozást. már akkor is ingyenesen. Nagy előrelépést jelentett a hatvanas években kialakított körzeti gyermekorvosi szolgálat, amely ma a gyermekek 51 százalékát látja el, elsősorGyermekegészségügy hazánkban Interjú dr. Zsögön Éva államtitkárral bán a városokban. Más településeken a gyermekek megfelelő színvonalú ellátását a körzeti orvosok, védőnők, illetve a munkájukat támogató mozgó-szakorvosi szolgálatok biztosítják. A hatvanas éveikben kiépült kórházi hálózat keretében korszerű gyermekosztályok jöttek létre, s ma átlagban tízezer lakosra nyolc gyermekágy jut, ami nemzetközi viszonylatban is nagyon jó eredmény. A szükségletnek megfelelő egyéni anya- és gyermek- gondozásra kell mind nagyobb súlyt fektetnünk. Az eddiginél hatékonyabb gondozásra törekszünk, mert az a cél, hogy lehetőleg minden esetben időben ismerjék fel az orvosok az esetleges kóros folyamatokat, s így elhárításukra időben tegyék meg a szükséges . intézkedéseket. Jelenleg több mint ezer szervezett gyermekorvosi körzetünk van, mint említettem, túlnyomó többségben a városokban. Ma még sok esetben jobbnak tartjuk a községek körzeti orvosaira bízni ezt a feladatot a védőnők közreműködésével. Ezzel párhuzamosan fejlesztjük és erősítjük a mozgó-szakorvosi szolgálatot. Azt szeretnénk, hogy legalább kéthetenként minden községbe eljusson a gyermekszakórvos, s konzultatív segítséget nyújtson a körzeti orvosnak, a védőnőnek. — Magyarországon az iskolaegészségügynek elismerésre méltó múltja van. De milyen a jelene és főképp a jövője? — A hatvanas évektől a körzeti gyermekorvosok látták el az általános iskolák iskolaorvosi feladatait. 1975- ben pedig sor került a kérdés általános rendezésére. Az óvodákat és általános iskolákat ellátó hálózat jól szervezett, részt vesznek benne a körzeti gyermek- orvosok és a falusi körzeti orvosok egyaránt. A közép- iskolásokat ellátó iskolaorvosi hálózat kialakítása azonban nem haladt kielégítően. Budapesten és a megyei városokban sikerült létrehozni a megfelelő létszámú hálózatot, de a többi városban többségben részfoglalkozású orvosok látják el ezt a munkát. Az. ellátás színvonalának emelkedését akadályozza, hogy az ehhez szükséges ismereteket az e feladatra irányított orvosok és védőnők nem ismerik kellőképpen. Az iskolákban még sok helyütt nincsenek meg a feltételek és a szak- igazgatási szervek is többet tehetnének, főleg az ellenőrző munkájuk nem kielégítő. A nemzetközi gyermekév alkalmából több testület vizsgálta az iskolaegészségügy helyzetét, észrevételeikkel segítik az egészségügy munkáját. Remélhető, hogy a következő években számottevő lesz a javulás. Ezt a véleményemet alátámasztja, hogy az országgyűlés egészségügyi és szociális bizottsága és az Állami Ifjúsági Bizottság is foglalkozott ezzel a kérdéssel és rendszeresen segíti törekvéseinket az Oktatási Minisztérium is. Úgy vélem, ide kívánkozik néhány gondolat az , iskolaérettségi vizsgálatokról, amelynek fontosságát az általános tankötelezettség, valamint az általános iskolák oktatási színvonalának növekedése is aláhúzta. Ma orvosok, pedagógusok és pszichológusok ősz. szehangolt munkával igyekeznek reálisan megállapítani a tanköteles korú gyermek fejlettségét, és biztosítani, hogy minden gyermek akkor és oda kerüljön oktatásra, amikor és ahol képességeit a legjobban ki tudja bontakoztatni. Szeretném megjegyezni, hogy az iskolaérettségi vizsgálatokat tulajdonképpen nélkülözni lehetne, ha a gyermek születésétől kezdve mindenkor figyelnének az életkorának megfelelő fejlettségére. Így az iskolakezdés időpontjában csupán csak nyilatkozni kellene az iskolaérettségről, a rendelkezésre álló adatok alapján. E cél eléréséhez még hosszú utat kell megtennünk, lényegesen emelnünk kell a gyermek- gondozás szakmai színvonalát, javítani kell az orvosok, védőnők és a szülők együttműködését, és sokkal jobban ki kell használni az óvodák adta lehetőséget. — Hogyan fogalmazná meg a gyermekegészségügyi ellátás célját, s ehhez a követendő utat? — Orvosok, pedagógusok és szülők közös célja, hogy mind egészségesebb, erősebb, jobban képzett ifjú generációt neveljünk, s ez rendkívül komplex feladat. Ahogy az egészségügyi törvény is megállapítja, az egészség- védelem minden állampolgár kötelessége, s a társadalom minden rétegének van e területen feladata. Ha visszanézünk az elmúlt évtizedekre. azelőtt elképzel lietetlen fejlődést és eredményeket láthatunk. Ha tennivalóinkat nézzük, rendkívüli erőfeszítések szükségességét mutatja a kép. De azt is látnunk kell, hogy társadalmunk kiemelt feladatnak tartja gvermekeink mind jobb fejlődését. Az egészségügy mindenkor kiemelt feladata: a gyermekegészségügy fejlesztése. D. C. \SASS ERVIN: Sárga virág, ■zöld levél I Hosszú útra indulunk, ) kirándulók mi vagyunk, ''akácpálca lesz a bot, )vele vándorolgatok, . neked is egy, nekem is, /jó kis pálca, nem hamis, í elvezet egy nagy rétre, /sárga mező szélére, Xahol virág, mint csillag, 'oly rengeteg a pitypang, \ harminc szálat letépünk, (abból lesz a fejékünk, ) héthatárnak csodája, /bogársereg csodálja. )VERBÖCZY ANTAL: ’Ének harangszára, /pénteken És ötre jön és hét után /óés spárgára kötött 'álmokat vonszol, (hogy holtomiglan, (hogy holtodiglan, (hogy ásó kapa )nagyharang (júliusban és pénteken ' hal meg minden szerelem két virág a melleden júliusban és pénteken (semmi semmi nem marad ) Anyám véres lepedőt mos semmi semmi nem marad /ma lenne három hónapos. \TASNÁDI VARGA ÉVA:* Ezüstös Hó szitál hajamra, (szél fúj pörögve, (maradtam volna (nyárban örökre. (Maradtam volna í tűz-pipacs-szára, (s úgy vártam volna (simogatásra. (Elbújt a patak (fagyott párnája, (tükrében sincs már (arcod virága. (Hó szitál hajamra, (dúdolva járok, (— augusztus aranyán /szálltak sirályok... ,Hó szitál hajamra, pántlikám ferde, (elszakadt, de a köd (ezüstös tűjével, .szerelem tűiével 'éjjel beszegte. ti