Népújság, 1979. augusztus (30. évfolyam, 187-203. szám)
1979-08-24 / 197. szám
A közművelődéshez tartozik üzemeinkben évről évre visszatérő gondot jelent, hogy a dolgozók egy csoportja nem végezte el idejekorán az általános iskola nyolc osztályát. Gond ez, főképp azért, mert nem csupán az idősebb korosztályból kerülnek ki ezek az emberek, hanem van utánpótlás is, a harminc éven aluliakból. Részben, mert a művelődés alapjaihoz hozzá tartozik, részben, mert mindenféle szaktanfolyamnak alapfeltétele az általános iskola nyolc osztályának elvégzése, évről évre újra megszervezik az általános iskola különböző osztályainak látogatását. Jelentős anyagi kiadás ez, akár azt számoljuk, hogy pénzbe kerülnek a tanfolyamok és a tankönyvek, akár azt. hogy kiesést okoz a tanuláshoz mindenütt biztosított munkaidő-kedvezmény. A törekvést több-kevesebb siker koronázza, a teljes megoldást azonban nem ezek a tanfolyamok jelentik, hanem annak elérése, hogy minden gyermek legalább 16 esztendős koráig befejezze az általános iskolát. Ez indította a hevesieket egy figyelemre méltó gyakorlat bevezetésére. A Finomszerelvénygyár hevesi gyárában — aholszin. tén megszervezik évről évre az általános iskola különböző osztályait — arra is megpróbálnak figyelni, hogy az a „szomorú utánpótlás” legalább ne a saját dolgozóik gyermekei közül verbuválódjék. Kapcsolatba léptek több község általános iskolájának tanáraival, kérve őket, jelezzék, ha valamelyik dolgozójuk gyermekével baj adódna. Kérik és elvárják a figyelmeztetést. A pedagógusok örömmel fogadták e kéz. deményezést. s valóban felkeresik a gyár vezetőit, ha valamelyik nebuló hosszabb ideig „megfeledkezik” az iskola látogatásáról. A gyár erre vállalkozó vezetői ilyen esetekben megkeresik a szülőt, érdeklődve, tud-e egyáltalán arról, hogy a gyermek kimaradozik az iskolából. Beszélgetnek a szülőkkel arról, mennyivel hasznosabb és könnyebb, ha nem bízzák a jövőre és a véletlenre az általános iskola elvégzését. Némely szülőnél — sajnos — a saját példájára is hivatkozhatnak. A beszélgetéseknek az esetek többségében meg is van az eredménye. A szülők, akik sok esetben műszakbeosztásuk. némelykor iskolázatlanságuk miatt, nem tudják kellően ellenőrizni a gyereket, köszönettel veszik a figyelmeztetést. — Van már példa arra, hogy eredményes a közbelépésünk — összegezte a tapasztalatokat a gyár személyzetise — nem hiábavaló ez a kapcsolat.. S valóban nem hiábavaló! Ha egy egész közösség vigyázza, évről évre csökkenhet azoknak a gyermekeknek a száma, akik nem fejezik be az általános iskolát. Ez is egy dolog — de jelentős — a közművelődés ügyéért. Szovjet lapok Az erődről Több szovjet lap közöl ismertetést, bírálatot a XI. moszkvai filmfesztiválon bemutatott magyar versenyfilmről. Az erődről. A Pravda kritikusa, Georgij Karpa- lov a fesztivál bemutatóiról adott tudósításában tömören összefoglalja a film tartalmát. „Az erőd biztos szakmai tudással elkészített film — írja a kritikus. Formáját illetően kegyetlen elbeszélés, olyan példabeszéd, amely egyértelműen utal azokra, akik Nyugaton még mindig nem adták föl a háborús „játék” gondolatát, akik a gonoszságot a jóság, vagy a tréfa reklámborítékjáfoan kívánják eladni”. A Szelszkaja Zsizny című lapban V. Plotnyikov és J. Prosin ír Az erődről. A kritikusok megállapítják: bár a film cselekménye képzeletbeli országban játszódik, teljességgel világos, hogy ez az ország azok közé tartozik, ahol elevenek a militarista, revansista eszmék, ahol az ilyen kicsiny, improvizált „háborúkra”, mint amilyen Az erőd történetének középpontjában áll, azért van szükség, hogy életben tartsák a vérszomjas indulatokat a mások feletti uralom vágyót. Ebben a kitalált történetben nagyon sok komoly tanulság van — hangoztatják a szovjet kritikusai. — deák — Avar település nyomai ' Dunaújvárosban Középkori pénzek bélyegeken A posta a berni nemzetközi numizmatikai kongresz- szus alkalmából szeptember 3-án — az érme- és a bélyeggyűjtők érdeklődésére egyaránt számottartó — öt értékből álló bélyegsorozatot hoz forgalomba. A középkori magyar pén&NMÍSW lsná. augusztus 24., péntek zeket ábrázoló bélyegeket Füle Mihály grafikusművész tervei alapján négyszínű mély és egyszínű acélnyomással a Szovjetunióban készítették 401 ezer fogazott és 6950 fogazatlan példányban. Az egyforintos bélyegen István király dinára, a kétforintoson III. Béla rézpénze, a háromforintoson Nagy Lajos garasa, a négyforintoson Mátyás király aranyforintja. az ötforintoson pedig II Ulászló guldinere látható. (MTI) Több házból álló késő avarkori település nyomaira bukkantak Dunaújvárosban, az épülő Béke városrész környékén. A lelet rendkívül nagy jelentőségű, ugyanis hazánkban eddig még nem sikerült avar település maradványaira bukkanni, csupán magányos házakat, sírokat tártak fel a régészek. A bal oldali képen: a feltárás nagy elővigyázatosságot igénylő kényes munka. Balra lent: a kilencedik avar ház és a Vili. századi vasolvasztó feltárása. (MTI fotó — Cser István felvételei — KS) Dijak Finnországból A nem hivatásos filmesek (UNICA) 1979. évi finnországi világfesztiválján Magyar- országot öt amatőr film képviselte. Ezek közül Kovács Attila Sötétség és fény, valamint Krasznói András Elégtétel című filmje ezüstdíjat kapott, továbbá Ámon András ABC című animációs filmje bronzérmet nyert. Ezenkívül Magyarország filmkollekciója kapta a legszínvonalasabb nemzeti program díját. DESSEWFFY LÁSZLÓ 1. Szerettem és utáltam a régimódi vendéglőt rusztikus berendezésével, az öreg kályhákat, a bolthajtások alá függesztett, középkort utánzó csillárokat. Szerettem, mert a férjem tervezte és utáltam, mert végül sem teljesen az ő tervei szerint valósult meg. De még így is figyelmet érdemeltek a múzeumba illő cseréptálak, a rézedények és ónkupák, az ide csalogatott külföldi méltán elbámult, ha csak szikrája is élt benne a sznobizmusnak. Engem azonban mindig zavart, hogy bár külön-külön minden valódi itt, az egész együtt mégis hamis, mert emlékeztem azokra a nem túl régi időkre, amikor a sok száz évessé patinázott étterem még közönséges kiskocsma volt ócska tonett- székekkel, bádoggal borított pulttal és környékbeli házmesterek fröccsóztek a barnára mázolt asztaloknál. Persze, ha meghagyják csapszéknek, most nem itt ülnék Bachmannal, hanem egy másik, előkelősködő vendéglőben. Egy igazi nyugatnémet mérnököt nem kalauzolhatok bárhová. Egymillió dollár rettenetes pénz, és ráadásul nem is mi kapjuk, hanem adjuk. Ennek fejében napokon át hurcoltuk vendéglőről vendéglőre, látnivalótól látnivalóig, mintha fogságunkba esett volna, míg mindenki elunta, és végül teljesen rám maradt. — Boldog ország! — szólalt meg a parfénál Bach- man. — Itt mindig ráének az emberek? — Igen. — A pincér kezét figyeltem s a borospalack bonyolult bukórepülését, amint a pohár szájához közelít, de egy cseles mozdulat mégis elejét veszi, hogy egyetlen csepp is kifusson a fehér damasztra. Igen? Miért helyeselek? Hiszen nemcsak Bachman nyugtalan, hanem én is, ezer dolgom lenne, és ha végre leráztam a németet, csőstül szakadnak majd nyakamba az udvariasságból elhalasztott teendők. — Boldog ország. .. De nekem este indul a gépem Az öreg Az öregember a földbe szúrta az ásót. A fekete talaf kifordult a barázdára, aztán hant hantra következett, mint írott könyvben a sorok. A nyirkos talajban kövér gilisztád: húzódzkodtak és menekültek a napfény elől, mintha pao. rancsra tennék. — Ne ásson, apám, majd hazajönnek holnap a fiúk. Ügy tett, mintha nem hallotta volna a szót, tenyerébe' köpött, megszorította az ásónyelet, aztán lassan, komótosan^ vénember módjára forgatta ki a hantokat. Nem hagyta abba a munkát, de jólesett neki a vő szava. — Saját gyermekem sem lehetne jobb, tűnődött, mi-j* közben az öreg tüdő, mint rozzant kovácsfujtató fújta kS? magából a levegőt. A fia jutott eszébe, a tulajdon fia, aki megtagadta őt, és aki idehozta a lányához: — Itt van az öreg, csináljatok vele, amit ákartok. Három év telt el azóta. Az első hetekben azt hittej soha sem szokik meg itt, a veje házában, és szinte el serrt akarta hinni, hogy mindez igaz, ami vele történik. Megpihent, nyolc-tíz hantot kiforgatott, aztán mindig megállt. Ilyenkor szétnézett a kertben, nézte a száradó leve-i leket, a hatalmas csalánt a kerítés között. Néha egy méhecske is rászállt a keze fejére. Nem kergette el, hagytaj ‘ hogy pihenjen. Alig ásott egy félórácskát, amikor odabentről meginö < hallotta a veje szavát. — Margit! Vigyél egy pohár bort apánknak. l| És ez a szó többet ért mindennél, egy hordó legzama-M tosabb bornál is. Most nem pihent meg, ásott tovább, eről-i! tette is. — Igyék, édesapám! Aztán akár abba is hagyhatja máríji Az öreg maga elé szúrta az ásót, félkönyékkel rátái' maszkodott, majd reszkető ujjakkal a pohár után nyúlt. — Jólesik, lányom, de még jobban az, hogy a vőrrt küldte. Margit elmosolyodott. Zsebkendőt vett elő, és aztán szé-’ pen, óvatosan letörölte vele a verejtéket az öregembert homlokáról. — Ügy szereti magát, mintha a tulajdon apja lenne. <*• Ebédnél együtt ültek. Csendben, szótlanul kanalazták ai levest. A második fogás után keveset beszélgettek. — Holnap hazajönnek a táborból a fiúk. Nem kell édesapámnak dolgoznia. Majd befejezik ők az ásást, hiszen még ráérünk vele! — fejezte be a beszélgetést a veje. Másnap ott ült a gesztenyefa alatt. Pipázgatott, leste a gyerekeket, hogyan dolgoznak. Arra gondolt, hogy milyen jó lenne, ha most látná a fia, hogyan becsüli meg őt ez az idegen ember. Látná, hogy fényes délután itt hűsöl a gesztenyefa alatt, és hogy tegnap délelőtt bort küldött neki. A1 füstkarikák messze szálltak a magasba, fecskék cikáztak el az eresz alatt. És most elhatározta, hogy mindennap, amíg csak karját mozgatni bírja, tesz-vesz valamit a ház körül, dolgozik egy keveset. Nem azért, mintha sokra menne vele a család, de hogy lássa a veje benne az akaratot. Este, amikor lefeküdtek, nem jött álom a szemére. Hangokat hallott a szomszéd szobából. A veje beszélgetett a lányával. — Ne engedd dolgozni apánkat, öregember már, kímélje az erejét. Nagyon-nagyon jólestek a szavak, és úgy ringatták álomba, olyan boldogan, mintha övé, a szegény, nincstelen öregemberé lenne az egész világ... Szalay István haza. Meddig tart még ez a huzavona? — Huzavona? Hiszen mindent rendben elintéztünk! Aláírtuk a megállapodást, átvettük a berendezéseket, átutaltuk a pénzt... — Vagyis jog szerint már semmi közöm a gépeinkhez? És a jótállás? Mikor küldhetjük a szerelőket? — Kedves kolléga úr! — Azt hiszem, kicsit szokatlan lehetett számára, hogy egy asszony kollégázza. — Kollégám, szeretném megnyugtatni, hogy nincsenek hátsó gondolataink. De ez idő szerint még kicsit korai a szerelésre gondolnia. — Korai? De hiszen az önök kérése szerint szállítottunk. Nem akarják felszereltetni? Akkor a jótállás... — Szeretném megnyugtatni. .. ha erről egyáltalán szó lehet. De teljesen a saját felelősségemre. ígérje meg, hogy sen-kinek sem mondja el, amit látni fog... — Csak nem katonai titok? — Bachman kényszeredetten nevetett. — Ugyan! Egy könyvtár? De ígérje meg... Megígérte. És mert ma rajtam volt a sor, intettem a főpincérnek, és nagyvonalúan táskámba süllyesztettem a szalvéta alatt szervírozott számlát. Tegnap hatan voltunk Bachman vendégei az Irodától, ma egyedül az én vendégem. Megtéríti ezt valaki? Neki otthon becsületszóra elhiszi a cége, hogy költségei merültek fel, de ha én el akarnám számolni ennek az ebédnek a számláját, összeomlana a pénzügyi osztályunk. Negyed órával később a Palota belső udvarán álltunk, a szörnyű drótkerítésnél, amely emberemlékezet óta rondítja a híres díszudvart, A kerítés mögött eav halom repedezett deszka tövén girhes macskák rágódtak az eléjük löttyentett krumplifőzelék maradékán. Szerettem volna, ha Bachman inkább hátranéz, az elkészült épületszámyak felé és méltányolja a történelmi kulisszáikat, de ő csak a korhadó állványzatot látta. — Még mindig befejezetlen? Akkor hová teszik a gépeinket? Válasz helyett belöktem a kaput helyettesítő deszkaalkotmányt. Nagy Szulejmán óta nem volt ilyen könnyű dolga senkinek, ha be akart jutni. Évekkel ezelőtt, mikor Bachman először járt itt, volt ezen a szárnyon némi élet, bizonyára úgy képzelte, hogy most még lázasabb munkát talál, hiszen ők mindig a befejező stádiumban szállítanak. * Az éjjeliőr — délután fél négykor — komotósan nyitott előttünk ajtót. Feltárult az elvakolatlan csövek, le- rakatlan márványlapok, falból kilógó vezetékkötegek annyiszor látott világa. Hol vannak már azok az emberek, akik valamikor elkezdték ezt a helyreállítást! És hol, akik aztán újra- és újrakezdték, mindig elölről. Húsz évem telt el így, és lehet, hogy soha nem fogom készen látni. Ez itt aiz igazi, szép magyar fájront! Szerteszét hagyott szerszámok, rozsdás szögön lógó munkaruhák, eldobált zsírpapír, porlepte sörösüvegek, mintha egy képzeletbeli Vezúv kitörése akasztotta volna meg a munkát örökre. Nekem ugyan éppen elégszer volt már részem efféle látványban, dé most, hogy a német szemével kellett viszontlátnom, majd elsüllyedtem. Mintha otthon lepett volna meg, mosatla.n edények között, koszos pongyolában. A háború után, mikor eldobált fegyverek, bútorroncsok, üszkös gerendák között először jártam itt, nem éreztem annyira, hogy ez a mi szennyesünk. (fplytatpiif 1
