Népújság, 1979. augusztus (30. évfolyam, 187-203. szám)

1979-08-02 / 179. szám

Hűség a katedrához Nyugdíjassors Vécsen Iskolabővítés Tarnaleleszen A község oktatási intézménye az idén két tanteremmel és tornateremmel bővül. A munkálatokra mintegy öt és fél millió forintot fordítanak. (Fotó: Szántó György) Az idei turizmusról Elbúcsúztátjuk őket. El­hangzanak a megbecsülést jelző, a méltató szavak. Aztán megfeledkezünk ró­luk, Nem gondolunk arra, hogy rangos tapasztalatok­ban bővelkednek, hogy igaz történeteket idéznének a hivatásszeretetről. Ha felkeresnénk, ha kér­deznénk őket... •Nyolc éve beszéltem utói­éira Pólyák Györgyné vécsi iskolaigazgatóval. Akkor fiatalos lelkesedéssel beszélt munkájáról, a nevelés-okta­tás szépségéről, s arról, hogy megszokta, megszerette ezt az 1300 lakosú kis falut. Olyannyira, hogy soha nem vágyott máshová. Nem töre­kedett magasabb pozícióra, nem vonzotta a város meg­annyi kulturális lehetősége. Azt bizonygatta — még­hozzá meggyőzően! —, hogy a Tudásra szomjúhozó, a mind több ismeretre vágyó ember a legeldugottabb tele­pülésén is lépést tarthat a korral, ha töretlen benne az igényesség, ha képes arra, hogy környezetét a maga képére formálja. 1976. szeptemberében bú­csúzott a katedrától — no, nem végleg, hiszen azóta a néhány hónapra kisegítőként visszatért — s azóta ízlelgeti a nyugdíjassors megannyi örömét és gondját. Amíg vártam az ajtónyi­tást, azon töprengtem, hogy változott-e, az idő megté­pázta-e az akkori buzgal­mat? Kellemesen csalódtam, mert a régi bizakodás, élet­vidámság sugárzott egész lé­nyéből. Közös ismerősöket emle­gettünk, s visszakanyarod­tunk az egykori — bizony annak negyven esztendeje is elmúlt már — pályakezdés­hez, az első munkásévek terveihez, vágyaihoz. Ezek­ről kerekedtek azok a szto­rik, amelyek a ma ifjú pe­dagógusai számára is tanul­ságosak. — A budapesti képzőben végeztem 1939-ben. Apám, nagyapám a gyermekneve­lésnek szentelte életét, így hát nem véletlen, hogy én is tanító lettem. Alig vár­tam a katedrára lépés pilla­natát, mégis hat esztendeig reménykedtem hiába. Akko­riban állást szerezni egyenlő volt a lehetetlennel. Ezért a porcelángyárban adminiszt- rátorkodtam. 1944-ben — tartva a főváros közelgő ostromától — családommal együtt ebbe a községbe me­nekültünk, s itt ért bennün­ket a felszabadulás. Mindig emlékezetes marad számom­ra 1945. szeptember elseje, ugyanis ekkortól tanítottam. Felvilágosult szellemű csa­ládban nőttem fel, állami oktatási intézményben sze­reztem diplomát, mégis fe­lekezeti iskolában kellett dolgoznom. Idegen volt tő­lem a vallásos szemlélet, emiatt nemegyszer vitám adódott a kisnánai plébá­nossal. Fortuna kegyes volt hozzám: a körülmények úgy hozták, hogy nálunk elma­radt a hittan oktatása. Ez elsősorban azzal magyaráz­ható, hogy én egyáltalán nem szorgalmaztam, az öreg pap pedig riadozott az öt kilo­méteres gyaloglástól. A tan­testület mindössze háromta­gú volt. Velem dolgozott apám is, aki segített meg­szervezni a nyolcosztályos rendszert. Hát nem ment könnyen, hiszen egy roz­zant épületet — azelőtt ha­difoglyokat őriztek itt — vettünk birtokba A padokat széthasogatták. Ujakra nem számíthattunk, ezért ma­gunk szegeltük, alakítgattuk, de csak rendbe hoztuk őket. Később egyre kardoskodtam a cseréért, de csak akkor ígérték meg, amikor meg­szerveztem a helyi lányokat és asszonyokat tömörítő MNDSZ-t. A hőskort nyugalmasabb évek követték, gyarapodott a pedagógusgárda, s foly­vást javultak a tárgyi fel­tételek is. S ezzel párhuza­mosan természetesen nőttek a követelmények. — Jó érzés erre gondolni, hiszen kartársaimmal együtt mindent megtettünk azért, hogy lelkiismeretesen helyt- álljunk. A politizálás és a népművelés szintén a mi fel­adatunk volt. Adódtak ne­héz pillanatok, de mindig az igazat kellett mondanunk, hiszen tudtuk: továbbra is itt maradunk, s csak akkor nézhetünk az emberek sze­mébe, ha cselekedeteinket az emberség vezérli. Pesti va­gyok, mégsem bűvölt el az ország legnagyobb városa. Nem mentem el innen, mert sejtettem: szükség van rám, tennivalóimat nem végzi el más helyettem. A direktorok váltották egymást, ám a harmadik tá­vozása után ő ült az igaz­gatói székbe. Nem fiatalon, de tervekben bővelkedve. — Olyan légkört igyekez­tem teremteni, amelyben ki­bontakozhat az igazi alkotó­munka, olyan kollektíva ki­alakításán fáradoztam, amelyben ismeretlen a tor­X. Ezt mondta Zoltán, és csuklón ragadta félórás fele­ségét, de Étiké néni Sződli- getről még egyszer vissza­rángatja. Átadja a kávéfő. zőt, a kávéfőzőt, ami az ál­tala ismert kávéfőzők közül a legkávéízűbb kávét főzi, ami a Cafe de, Brasil érte­lemszerű adagolásából: a nem agyontömködésből és a nem túl laza belehelyezésből adódik. De az istenért, ne­hogy megvárjátok, amíg a kávé felforr! Mihelyt kifolyt, azonnal vegyétek le a gázról, nehogy kifőjenek belőle az illóolajok. De itt még csak kezdődik a kávéivás tech­nikája. Mielótt kitöltenétek a kávét, a csészébe feltét­lenül előre tegyétek bele a cukrot. És porcukrot ám! Az gyorsan olvad. De nagyon keveset, mert egyébként csak édes kávé lesz, nem kávéízű -kávé. Keverjetek a cukorhoz két-három kávéskanál tej­port, s csak ezután töltsétek rá a kávét. Töltés közben ka varga tni kell. Ezzel kész a kávé, de még mindig nem fogyasztható. A kávé szür- csölése közben feltétlenül tartsátok a szájpadlásotokon keserű csokoládét. Így kell! zsalkodás, az idegőrlő intri­ka. Hát nem ment minden úgy, mint a karikacsapás. A friss diplomás pedagógusok elkerülték Vécset, mivel is­ten háta mögötti falunak tar­tották. — Jöttek — s váltották is egymást — a képesítés nél­küliek. Nehezen boldogul­tak, pedig társaimmal kar­öltve minden segítséget megadtunk nekik. Az ese­tenkénti kudarcok bizony el­keserítettek. de mindig újra kellett kezdeni. Mekkora öröm volt az, amikor végre rájöhettem: nemhiába fára­doztam. Egyik neveltemből — félénk érettségizettként érkezett ide — előbb igaz­gató, majd vezető szakfel­ügyelő lett. Sikerélmény volt ez a javából. Az is büszke­séggel töltött el bennünket, hogy fokozatosan előbbre léptünk. Megszerveztük a napközit, aztán az óvodát. Olyan körülményeket terem­tettünk, amelyeket a városi­ak is szívesen fogadnának. Csak az a kár, hogy közben elsuhantak az évtizedek, s búcsúzni kellett attól, ami addig életünk értelmét ad­ta. .. Nyugdíjasként pihenhetne, számos hobbit találhatna magának, ő azonban most is hivatásához kötődik. — Néha úgy belefeledke­zem az olvasásba, hogy ész­re sem veszem az órák mú­lását. Ha fiunk hazajön — harmadéves matematika- fizika szakos hallgató az eg­ri főiskolán —, akkor szak­mai kérdésekről vitatko­zunk. Ügy, ahogy valamikor édesapámmal tettük. Emel­lett szívesen fogadok bárkit, aki a gyerekneveléssel kap­csolatban tanácsot kér tőlem. A valamire való pedagógus szerintem élete fogytáig ne­velő marad. Akár akarja, akár nem, így diktálja belső énje. Megkapó hitvallás.. És megint jön a postás, ra­gyog a boldogságtól. ..Utaz­zatok az eelet tengereeen sok oeromeoet kivaanok een, akkor fordul minden joora, ha kisfiút hoz a gólya féri, vigyázz, hogy a szaad ne taatsd ki, ezt uezeni miska baacsi, suerue elfoglaltsaa- gom miatt nem utazhatok, de leelekben veletek vagyok jozsef, sohase hagyjaatok abba nagycun oeruel kata, elveszteel, de van meeg re- meeny beelus”. Vonuljunk hát oda, vidá­man és jókedvűen, autón, taxin, gyalog, villamosán, buszon, mindegy, amibe fé­rünk, menjünk, ahogy illik, felvirágozva, most aztán ki­fényesítve és csillogó fo­gakkal essünk neki az éle­tünknek. Nem kell megré­mülni: süketnéma pincérek hordják el előlünk folyama­tosan a mosatlant. A süket- néma pincérek máskor egé­szen olyanok, mint mi va­gyunk ilyenkor, de most ők vannak szolgálatban, máskor mi vagyunk — és a szolgá­lat az szolgálat. Utána ne­künk is ugyanilyen jópofán nyomják a kezünkbe a bak- sit, hiszen semmit sem vet­tünk észre, amit nem kell, Az év első felében 4,8 millió külföldi látogatott ha­zánkba, 79 ezerrel több, mint tavaly ilyenkor. Jugoszláviá­ból 23, Ausztriából pedig 63 százalékkal többen érkeztek, mint az elmúlt év első felé­ben. Ugyanez idő alatt 1,7 millió magyar állampolgár utazott külföldre. 35 ezerrel több, mint 1978 első félévé­ben. Heves megyében az előző félévi gyorsmérleg alapján majdnem tízezerre volt te­hető a kiil- és belföldi turis­ták száma. Természetesen ebben a számban csak azok vannak benne, akik szállo­dákban, fizető-szálláshelye­Szerdán reggel ötven He­ves megyei pajtás indult a zánkai úttörővárosba, hogy az európai gyermektalálko­zón részt vevő külföldi paj­tásokkal ismerkedjenek, ve­lük együtt vegyenek részt a sport-, kulturális és a játé­kos rendezvényeken. A he­vesi pajtások — valameny- nyien kiváló úttörők — augusztus 10-ig maradnak a táborban, haza azonban nem egyedül érkeznek. Finn és ciprusi gyermekek jönnek velük, hogy a zánkai napok után a magyar gyermekek hétköznapjaival, játékaival, úttörőéletével ismerkedje­de mindenre figyeltünk, amire illik. Mindenki ragyog a bol­dogságtól. Zoltán kicsit in­gerlékeny, de ezt most nem veszi észre senki, ö meg nem mondja, betömik a száját a papírok, első olda­lukon halványkék vőlegény a menyasszonnyal, s az er­re nagyon fogok inni, dini, üdvözlő szöveggel a mási­kon. Pedig hát milyen jó­pofa az élet. Csak úgy jön- nek-men.nek a legkülönbö­zőbb menetek. Most például egy esküvői menet Zoltánnal az élen, aki most ingerlé­keny egy kicsit. Sőt, inge­rült. Régóta ingerült már. Az unokatestvérének, aki most a menet végén kanyarog, egyszer elmondta egy kocs­mában, hogy tudod, nekem is volt egy első szerelmem. Az első szerelem .. folytat­ta volna, de az elfogyasztott sörmennyiség elálmosította, s inkább megint egy kor­tyot ivott, nehogy elaludjon. Falnám az izzó port a flaszterről, hogy egy ilyet ki tudjak bulizni magam­nak. Akkor engem úttörőze­nekar kísérne az állomásra, zsugorodnátok és döngöl­nétek a parkettát előttem. Ilyeneket gondolt az uno­kaöcsi a fényes menet végén, Zoltán meg azt, hogy ezt még ki kell bírni, miért ne lehetne épp ezt kibírni, az­tán úgyis úgy csinálja, ahogy ő akarja. Nem úgy csinálja. Most is itt áll a fényes me­net élén, Lám a kocsmában, hogy elakadt a hangja, ta­lán nem is az elfogyasztott sörmennyiségtől, hanem már akkor tudta, hogy ide fog ken töltötték az éjszakát. A megyéből kiutazók száma azonban ennek a felét sem érte el. Természetesen nem­csak szervezett keretek kö­zött, hanem gépkocsival, vo­nattal, kötetlenebb progra­mokra is sokan utaztak szomszédainkhoz, a környe­ző országokba. Néhány utazási iroda ada­tai szerint a szocialista or­szágokból érkezők száma kis­mértékben csökkent, de ugyanolyan mértékben nőtt a nyugati turisták száma, örvendetes, hogy a belföldi turizmus, főleg a Bükk és a Mátra területén igen szépen fejlődik. nek. A külföldi pajtások 14.- ig maradnak Heves megyé­ben, ezalatt a felsőtárkányi KISZ-táborban és a magyar családoknál vendégeskednek. Természetesen a játék és a szórakozás sem maradhat el, az egri Kertmoziban például a Zöldköves talizmán című ifjúsági filmet tekintik meg, amely nem más, mint az Egri Csillagok angol nyelvű változata. Miénk a népkert! — hangzik fel majd a jel­szó, azután lehet kerékpá­rozni, rajzolni, népi játéko­kat és dalokat tanulni egy­mástól, a külföldi pajtások­tól. állni a fényes menet élére, felvirágozva, kifényesítve, s azt fogja mondani magának, hogy aztán úgyis azt csi­nálom, amit én akarok. Pe­dig az unokaöcsi a sor vé­gén, már hogy kigondolta, hogy kimondta magában: ha egy ilyet ki tudnék bulizná magamnak. Az unoköcsi már tudja, és Zoltán is tud­ja, hisz nem esett a fejére, csak még hitegeti magát, hogy aztán úgyis, de aztán nincs, mindig csak most van, a pillanatnak élj öregem, mondta neki egyszer a kocs­mában egy öreg csavargó, s ő akkor nem fogta fel e mondat mély értelmét, min­dig csak most van, s Zol­tán már tudja, hogy egyre ritkábban lesz ingerlékeny. Ö lesz mindnyájunk megis­métlődése — nem fog mesz- szi esni a fától. — ö ■ lesz a kiköpött ők, hisz már elin­dult a fényes menet élén, mostantól kezdve tulajdon­képpen ő is csak szolgálat­ban van, nemcsak a pincé­rek, de a pincéreknek majd­csak letelik a műszak, Zol- tának mikor? Sejde ő lesz a mi fiunk, mondja a Laci bácsi, és va­lami csomagot gyömöszöl a markába, még mindig tart az adakozás, pedig már in­dulni kéne. De azért kicso­magolja, Laci bácsi segít neki kicsomagolni, segít en­nek a fiatalembernek, hiszen a mi fiunk, nem különbözik tőlünk, segítsünk neki. Na, mi kell? Ja persze, hisz ép­pen most telefonáltak, ké­rem, ne várakoztassa ezt a fiatalembert! Kikaptunk í Tegnapi lapszámunkban> > kövei dobtam meg a bü- > < rokráciát, bízva a nyomta- > < tott ige erejében. „A szó- < í mélyi súlytalansága" című < j í glosszában azt találtam ki- /. ' í fogásolni, hogy a személy- > ] 5 azonossági igazolványban > j i feltüntetett adatokat nem s I | fogadják el hivatalos do- < < kumentumként. Példaként ? í merészeltem felhozni, hogy ? j az egygyermekes családok- > S ro is kiterjesztett 130 fo-s ! rintos juttatás igénybevéte-1 : | léhez külön csatolni kell az t ; egy gyermek születési anya_ f ) könyvi kivonatát, valamint > S a szülők házassági anya-1 s könyvi kivonatát. < 5 Ezennel nyilvánosan meg- > s bánom bűnömet és elnézést s < kérek az egygyermekes szü_ < í lő-sorstársaimtól, mert a I í bürokrácia alaposan visz- > ) szadobott bennünket. Nem l j kenyérrel, ahogy azt a bib- S < liai tanítás után várnánk. < < A kő visszahullott ránk. Ki- < ) kaptunk. > < A személyibe bejegyzetti \ adatokat ugyanis most már l ) elfogadják ebben az ügy-> * ben. Csakhogy a dolgozó- * S nak személyesen kell fel- $ < vinnie a Társadalombizto-1 < sítási Igazgatósághoz a sze. í í mélyít, természetesen mun-1 > kaidöben, vagy ha valaki- > S nek nem hajlékony szívű a S főnöke, akkor természetesen 1 I i egynapi szabadsága terhére. < Az új juttatáshoz a vál- ^ lalat■ ugyan kiállítja a hi- < vatalos okmányt, a válla-1 lat illetékese alá is írja azt ? a passzust, amely úgy kéz- > dődik, hogy büntetőjogi fe- i lelösségem tudatában.. A stb., stb.... ? Ez azonban nem elég, s mert úgy tűnik, a vállalati í illetékesek sorozatos csalást I akarnak elkövetni a magyar > államháztartás ellen. Ezért 5 a vállalat által kiállított pa- < pírt — amelyet egyébként1 az igénylő szülő is aláír, í szintén kijelentve, hogy a ? feltüntetett adatok, valósé- > gosak — a személyazonos- í sági kíséretében személye- s sen fel kell vinni, hogy el- l lenőrizhessék teljes valódi- ? ságát, hitelességét. > Hogy hány munkaóra \ esik ki, mennyi minden ? fontos dolgot lehetne és kel- > lene ez alatt a dolgozók- \ nak intézniük? Nem szá- í mit. Ügy tűnik, még min-1 dig elég gazdagok vagyunk. / Miért is volna jó, ha a vál- > lalat illetékese felküldené 5 \ azt a bizonyos papirt és ( < egyszerűen elintéz?.ttnek te- i í kiüthető lenne az ügy. Nem. ? Menjen az ügyfél, aki dől- > 5 gozó, aki ezalatt elosztható | l anyagi javakat termelhetne, s < döntést hozhatna, más ügye. < # > két intézhetne. > Többek között írhatna í egy újabb cikket a bürök- < > rácia ellen, de félő, hogy ? ! e.zek után két tanúval ás > egy rendőrségi szakértővel S > kellene megjelennie, hogy < j személyazonosságiját és sa- ( > ját valódiságát bizonyítsa. ? > .. • Niég egy ilyen győzelem > a bürokrácia ellen ... s —szyA— > Pécsi István Finn és ciprusi gyerekek érkeznek megyénkbe • ' 1979. augusztus 2., csütörtök (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom