Népújság, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-01 / 152. szám
Chilével egy volt a sorsa Pcablo llleruda emlékezete Hetvenöt éve született Pablo Neruda, a latin-amerikai kontinens egyik legnagyobb hatású költője. Két héttel sem élte túl a népi egységkormányt megdöntő fa. siszta puccsot, barátjának, Salvador Allende elnöknek a meggyilkolását; 1973. szeptember 24-én, hatvankilenc éves korában meghalt egy santiagói kórházban. Halála után a junta barbár katonái otthonát feldúlták, kirabolták, könyveit elégették. Halála egyéves évfordulóján minden megemlékezést könyörtelenül betiltottak. Miért fél a fasiszta erőgépezet egy halott költőtől? Van oka rá. Pablo Neruda neve egyet jelent a haladással, a forradalommal, nemcsak szűkebb hazájában, Chilében, hanem az egész világon is. Forradalmár költő volt — költő-forradalmár. Politikusként költő volt: a latinamerikai kultúra nagykövete nemcsak képletesen, de ténylegesen is, hazája konzuljaként távol-keleti és európai országokban. Utoljára az Allende-kormány nagykövete volt Párizsban. S költőként politikus volt. Bár egyik nyilatkozatában azt mondta, hogy közvetlen politikai témájú verset alig írt, költészete egészében azonban nagy politikai mozgósító erőt jelentett. A hódítókkal szemben az őslakossággal és Latin-Amerika szegényeivel vállalt közösséget a költő, poémáiban és ódáiban az egész földrész forradalmi hagyományait, múltját, jelenét hatalmas költői látomásokba foglalta. A Nobel-díj odaítélését 1971-ben a Svéd Akadémia ezzel indokolta: „költészete elemi erővel fejezi ki egy világrész sorsát és álmait". Szemléletére döntő hatással a spanyol polgárháború volt. Lelkesedéssel töltötte el az az elszántság, amellyel a kis nép — a nemzetközi baloldal támogatásával — szembeszállt a világhódításra készülő fasizmussal. Diplomáciai küldetéséből hazatérv 1945-ben belépett a Chilei Kommunista Pártba, és pártja jelöltjeként szenátorrá választották. Az 1948-as jobboldali fordulat tatán emigrációba, majd száműzetésbe kényszerült. Bejárta az egész világot, többször járt Magyarországon is. A Békevilágtanács tagjaként aktívan küzdött a félgyarmati sorban élő dél-amerikai népek gazdasági és szellemi felszabadításáért. Élete utolsó éveit Isla Neg- rán, tengerparti otthonában töltötte. A politika azonban ismét kiszólította békés magányából. önéletrajzában így vall erről: „A politikai élet, mint egy mennydörgés szakított ki a munkámból. Ismét visszatértem az emberi sokaságba. Az emberi sokaság volt számomra az élet leckéje. Lehet, hogy amikor közelítek hozzá, bennem van a költő vele született félénksége, a félénkség riadalma, de ha egyszer már belemerültem, úgy érzem, átalakultam. Része vagyok a lényegi többségnek, egy levél vagyok én is a hatalmas emberi faóriáson." Az 1969-1 chilei választásokon elvállalta a kommunista párt jelöltjének szerepét, s szavazatszerzésével a baloldal megerősítésére törekedett. A népi egység érdekében örömmel mondott le az elnökjelöltségről Salvador Allende javára, akit teljes költői és politikusi tekintélyével támogatott. Élete utolsó évében betegen írt emlékiratainak (magyarul is megjelent Bevallom életem címmel) utolsó sorai a nagy államférfit siratják el. Pablo Neruda könyveit elégették, de utolsó műve, önéletírása számtalan nyelven kinyomtatva szenvedélyes vádirat a fasiszta junta ellen, és életműve továbbra is éltető reménye a demokratikus Chiléért, a független Latin-Amerikáért harcolóknak. Angyal János Pablo Neruda portréja PABLO NERUDA: Visszatérek Valamikor, vándor, légy férfi vagy nő, akkor, ha már nem élek, itt keress, itt keress csak engem, a kő s az óceán közt, a tajték viharzó ragyogásán. Itt keress, itt keress csak engem, mert ide térek vissza, szót se ejtve, hang nélkül, száj nélkül, ragyogva, ide térek majd vissza, hogy a hullám szilaj szívének dobogása legyek, itt leszek elveszendő s itt találsz rám: itt leszek tán majd kővé s néma csönddé. Somlyó György fordítása Az Erdélyi Fejedelemség születése Barta Gábor könyvéről Az erdélyi állam megalakulása és a magyar politiká. bán betöltött szerepe szerves következménye volt annak a történeti-hatalmi politikának, melybe a késő-középkori Magyarország Mohács után belekerült. Az ország végvidékein ugyan már Mátyás óta tornyosultak azok a veszedelmek, melyek egyképpen veszélyeztették az ország függetlenségét és területi integritását, de valóságos és visszavonhatatlan katasztrófává csak a mohácsi vereség után váltak. Magyarország a XV. század első felétől évszázados dilemma elé kerül. A terjeszkedő oszmán birodalom, a Magyarország trónjára is igényt tartó Habsburg-hatalom, természetesen más-más megfontolásokból, de egyidejűleg tesznek kísérletet arra, hogy a magyar királyság minél nagyobb területeit bekebelezzék. A három részre szakadt ország további sorsának irányításában Erdélyre pedig megkülönböztetett szerep hárult. Akarva-akaratlan vállalnia kellett az országegyesítési feladatokat, s e drámai XVI. században nemcsak ellentmondástól sem mentes belső viszonyaival kellett megbirkóznia, hanem alkalmasint a történelmi Magyarország legmélyebb sorskérdéseivel is. Barta Gábor könyve a magyar történelemnek ezt az igen izgalmas, és a szűkebb szaktudomány által is ellentmondásosan interpretált korszakát választotta elemzése tárgyául. A szerző, aki maga is a korszak egyik kitűnő kutatója, arra tesz kísérletet, hogy bemutassa azt az ellentmondásos folyamatot, melynek következménye az Erdélyi Fejedelemség megszületése lesz, s vázolja azt a szintén nem ellentmondásmentes szerepkört, melyet ez a sajátos középkori magyar államalakulat betöltött. A mohácsi katasztrófa megítélése mai történetírásunk egyik vitakérdése. Vajon az ország további sorsa végérvényesen eldőlt-e azon a végzetes augusztus 29. napon, vagy csak a későbbi fejlemények tették katasztrofálissá az ország jövőjét? A mostani könyv mindenesetre egyértelműen megállapítja, a Mohács előtti évek tragikus belső küzdelmeinek, s állandó viszályainak szinte kikerülhetetlen következménye volt a katasztrófa. A korszak egyik ismert személyisége Szapolyai János, a keleti részek hatalmas ura, akinek a sorsa szinte egy személyben sűríti Magyar- ország végzetét és véletlenjeit. Ö lesz az újonnan választott király, s már 1526 őszén megkezdi azt az ellentmondásos politikát, melynek kacskaringós útjain a XVI. szá_ zad második felére az Erdélyi Fejedelemség megszületik. A korszak, évszázadokra érvényes alternatíváit Fráter György fogalmazza meg. Nevezetesen, Erdélyt egy erős, központilag irányított állammá kell tenni, illetve Magyar- országnak két fő ellensége — a Habsburg és a török — közül valamelyikkel békében kell élni. A barát gazdag pálfordulásokkal tarkított sorsa szemléletesen bizonyította, az erdélyi politikát nem lehet morális alapról megítélni. Ezt az erdélyi államalakulatot „mint félig önálló államot az európai politika erői s a magyar és erdélyi uralkodó osztály alkalmazkodóképessége hozta Ityre". A könyv a történeti kérdések iránt finom érzékenységgel rendelkező szerzőjének figyelmét dicséri az is, hogy a szűkén vett fejedelmi hatalmi politika ábrázolása mellett a szerző árnyalt és plasztikus képet fest a társadalom- szerkezetről, s nem utolsósorban azokról a hitvitákról, melyeknek szűkén vett vallási jellegükön túlmenően nagyon fontos művelődéstörténeti eredményeik is vannak. (Gondolat ’79.) SZŐKE DOMONKOS Az alábbi írásokkal adózunk kegyelettel a Kossuth- díjas, kétszeres József Attila- díjas író emlékének, írásaiból font szerény koszorúnkat helyezvén így Örkény István sírjára. Választék Jó napot, asszonyom. Mit kíván a kedves vevő? Egy barna kalapot szeretnék venni. Milyen legyen? Sportos? Szolidabb? Széles karimás? Maga mit ajánl, asszonyom? Próbáljuk meg ezt... Könnyű, nem túl sötét, nem is túl világos. Ott a tükör, kérem. Azt hiszem, nem áll rosszul. Mintha a kedves vevőre tervezték volna. Mégis, ha nem fárasztom, mutasson egy másik fazont. Készséggel. Például, ezt is nagyon merem ajánlani. Valóban jól áll. Nem is tudom, melyiket válasszam. Talán egy harmadikat. Ezt nagyon sok vevőnk dicséri, és épp oly jól áll, mint az első kettő. Igaza van. Mi az árkülönbség a három kalap közt? Az áruk egyforma. És a minőségük? Merem állítani, egyik sem rosz- szabb a másiknál. Hát akkor mi a különbség a három felpróbált kalap közt? Semmi, uram. Nekem nincs is három barna férfikalapom. Hanem hány? Csak ez az egy. Amit egymás után háromszor fölpróbáltam? Igen, kérem. Ha szabad kérdeznem, melyiket választja? Örkény Istvánt Egyperces novellák Magam sem tudom. Talán a legelsőt. Azt hiszem, az a legelőnyösebb, bár a másik kettő sem lebecsülendő. Nem, nem... De most már kitartok a legelső kalap mellett. Ahogy parancsolja, uram. Jó napot. Hogyléfemról — Jó napot. — Jó napot. — Hogy van? — Köszönöm, jól. — És az egészsége hogy szolgál? — Nincs okom panaszra. — De minek húzza azt a kötelet maga után? — Kötelet? — kérdem hátrapillantva. — Azok a beleim. Neki nagyjából mindegy, mondta T. Akkor inkább a napfoltokat mutatják meg neki; egy festőnek talán az az érdekesebb. Talán igen, mondta T. Visszaérkezése után unott arccal, konok hallgatásba merülve ült az újságírók közt a Kozmikus Repü_ lőtér éttermében. Kérdéseikre nem válaszolt, egész idő alatt azt a narancsot báihulta, amit az egyik riporter meghámozott. Néhány hét múlva azonban jelentős változás mutatkozott festői látásmódjában. Híres olajbogyó és biliárdgolyó csendéletein (az volt az ő úgynevezett „olajzöld” korszaka) megjelentek az első narancsok. öregkorában már citromokat is festett, legvégül még tyúktojásokat is, de a narancs egyetlen vásznáról sem hiányzott. Ekkor lett nagy festő belőle.' £9/ országgyűlési felszólalás Dénes Dénes, a fontos javaslatairól és közérdekű interpellációiról ismert képviselő az országgyűlés mai ülésén ismét nagy horderejű felszólalásra készült. Ehhez gyűjtött adatokat a tegnapi napon, ez járt a fejében ma is, mindjárt a reggeli ébredés után,. miközben ágyában tejeskávéját itta. Ámde — talán éppen ezért, mert így tele volt a feje — Csenger megye kiküldöttje valahogy fölcserélte az események egymásutánját. AheW Élmény és művészet T. Viktort, a festőt fölrepítették a világűrbe. Nem ő volt az első utas, de ő volt az első művész az űrben. Hat napot volt oda. Félúton járva megkérdezték tőle, mit akar inkább látni: a Saturnus gyűrűit-e, vagy a Nap foltjait. lyett, hogy először megfürdött volna, az aszály leküzdését célzó törvényjavaslatát nem a parlamentben, hanem még odahaza, a fürdőszobában mondta el a feleségének és két gimnazista fiának. Családtagjai helyeselték a javaslatot. A parlamentben viszont, mint az ülés harmadik felszólalója, fölment ugyan a szónoki emelvényre, de ahelyett, hogy elmondta volna örökös aszály sújtotta megyéjének szebb jövőjét ígérő interpellációját, csak meleg fürdőt vett. Beleült a kádba, fülét, nyakát, hónalját, alsótestét beszappanozta, s aztán — miután lezuhanyozott és megtörülközött — visszaült Csenger megye képviselőjének immár hagyományos helyére. Javaslatát az országgyűlés rövid vita után, melyben az illetékes miniszter is felszólalt, egyhangúan jóváhagyta, s így az törvényerőre emelkedett. Halhatatlanság Már nem volt fiatal, de még jól bírta magát; ismerték és félték a nádas lakói, de még azon túl is, közelben-távolban, minden négylábú lény. Látása nem romlott, s ha ezerméteres magasságból kiszemelte zsákmányát, úgy csapott le rá, mint egy kalapács, mely egyetlen ütéssel veri be a szöget.- Es így, viruló korában, ereje teljében, két lassú szárnycsapás között egyszer csak megállt a szíve. De nem mertek előbújni sem a nyíllak, sem az ürgék, sem a környező falvak baromfiai, mert ő ott lebegett ezer méter magasban, kiterjesztett szárnyával, fenyegető mozdulatlanságban túlélve a halált még két-három percig, míg el nem állt a szél. Van választásunk A légikisasszony ide-oda lapozott a légi menetrendben. A kisujjában volt az egész, csak a biztonság kedvéért nézett utána. — Van egy gép, mely Bécsből indul, és 16,10-kor érkezik Rómába. — Ez fog a kifutópályán fölrobbanni? — Hát bizony — mondta a légikisasszony. — Más baj is van — jegyezte meg az utas. — Mire beérek a városba, zárva lesznek az összes hivatalok. — Hát akkor ne Bécsben, hanem Prágában tessék átszállni. Ez a járat már háromnegyed egykor Rómában van. — Ez már jobban hangzik — állapította meg az utas. — Viszont Prágában három órát kell a csatlakozásra várni. — Megéri — mondta az utas. — A bécsi géppel ugyanis elvesztek egy napot. — Akkor jobb lesz a prágai géppel menni. Sajnos, ennek reggel hétkor van az indulása. — Nem ideális — mondta az utas. — Ha tudom, hogy korán kell fölkelnem, le se hunyom éjszaka a szemem. — Eszerint ön mindenképpen elveszít egy napot? — mosolygott rá a légikisasszony. — Akkor hát melyik géppel parancsol utazni? — Talán mégis inkább a prágaival — mondta az utas. — Majd beveszek este egy erős altatót. — Remélem, tudja — kérdezte a légikisasszony —, hogy ezzel a géppel is van egy kis bibi? — Én csak azt hallottam, hogy az Alpesekben szétzúzódik egy sziklán. Vagy ez nem az? — De igen. Izzé-porrá megy széjjel — mondta a légikisasszony, s átnyújtván a jegyet, gépiesen hozzátette : — Jó utat.
