Népújság, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-22 / 170. szám

Mint már hírül adtuk, közös tárlaton mutatkozik be napokban a megyeszékhely új műteremlakásaiba idén beköltözött öt művész. A Gárdonyi Géza Színházban megrendezett kiállításon az érdeklődők augusztus 12-i, csaknem száz alkotásukat tekinthetik meg. Képünkön (balra) Pusztai Ágoston, (fönt) Dohnál Tibo egy-egy munkája.

■ ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■aaaaaaaaaaaaaaaaaí,aaaaaaaa

Öt művész tárlata Egerben

Á szentendrei művésztelep 50 éve

A klasszikus érték általánosítása csak közös munkával lehetséges, ez az óhajtott cél sürgette a barbizoni, müncheni művésztelepek létrejöttét még a XIX. században.

Ezzel párhuzamosan, sorra egymás után, művészeszmények polarizációjaként alakult ' hazánkban a szolnoki, vásárhelyi, gödöllői és a nagybányai művésztelep. A realizmus és a szecesszió műhelyei lettek ezen életképesnek bizonyult társulások, a mérték és az irány szerepét töltötték be. Osztódtak — Nagybánya fontos oldalága lett Técső, és a szentendrei művésztelep is nagybányai indítékok alapján erősödött, lendült. Az összekötő híd eb. ben Ferenczy Károly; akit egyszerre inspiráltak szentendrei és nagybányai motívumok. Másrészt Nagybánya és Szentendre is a külföldi eredményeket ötvözte a magyar karakterré!— finomította, módosította az ajánlatokat. Ennek jegyében Nagybánya sajátos posztimpresz- szionizmust, Szentendre egyedi . konzervativizmust épített. Az idők szavát magyarul értelmezte e két művésztelep- műhely — Nagybánya és Szentendre. Egy folyamat két állomása úgy is összetartozik egymással, hogy Szentendre Nagybánya következő periódusa. Stílusban, időben.

Folytatása az eszményeket és a gyakorlatot illetően is, hiszen az 1929-ben alakult Szentendrei Festők Társasága Réti István tanítványaiból verbuválódott a nagybányai

posztimpresszionizmus alapján. Az alapító Bánovszky Miklós, Bánáti Sverák József, Paizs-Goebel Jenő, Iieintz Henrik, Jeges Ernő, Onódy Béla, Pándy Lajos, Rozgonyi László Nagybányát tartotta az egyik mértéknek, de voltak, lettek közülük római iskolások is. Talán éppen az igazolja a szentendrei művésztelep életképességét, hogy nyitánya nem konzerválódott, hanem rendszeresen megújult. Iránytűje Nagybánya és Róma után egyre inkább Párizs lett. Elsősorban azáltal, hogy Czó- bei Béla és Barcsay Jenő révén ezt a forrást mélyítette el magyar, szentendrei elemekkel. Számban, korszerűségben egyaránt bűvült e művésztelep, műhellyé lett, patrióta és egyetemes értékeket tolmácsolt. Őrzött és indított, gyűjtőmedence lett és starthely.

Mérlegeléssel vette számba a hagyományokat, mértékkel ' újított az európai ajánlatoknak és a hazai sorskérdéseknek megfelelően. Számtalan értékes és maradandó változattal bejárta a festészet lehetőségeinek teljes terepét. így, ezen tág szemléleti szabadság és az értékteremtő szigor jegyében született egyéni nyomvonalon Czóbel Béla, Kmetty János, llosvai Varga István,

Pirk János, Barcsay Jenő, Miháltz Pál életműve. Mindez ma már nemcsak Szentendre, hanem Európa. Nem szakadt meg a folyamat, élő sarjadássá lombosodott a sok forrás is, melyet Ámos Imre, Vajda Lajos, Korniss Dezső, Vaszkó Erzsébet épített, s melyet a mai fiatalok — Csík István, Klimó Károly, Bartl József, Balogh László generációja fejleszt tovább. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy életének utolsó képei összefoglalásait Kondor Béla is ebben az érzékeny rajzi, szellemi közegben végezte, baráti szemek figyelmétől övezve.

Szentendre századunk magyar képzőművészetének egyik mérlege lett. Műszer és jelzés, pontos diagnózis a teendőket illetően. Olyan műhely, mely nem engedélyezte a lemaradást és a minőség inflációját, olyan szabad és tág festőotthon, melyben ki-ki tehetségének és vágyainak megfelelően megtalálta a maga kibontakozását. Szentendre fő törvénye sokrétűsége. Egyik pólusa a formai nyelvújítás jegyében Európára figyel, másik sarkpontja a hazai karaktert tárja fel a népi, nemzeti festészet jegyében. Mindez nem ellentét, mert helyesen orientált a népi, nemzeti és intemacionál!s távlatok összetartozó magaslataihoz.

Szentendrében festészetünk minden alapvető problémája találkozik. Mint írtuk; Fe- renczy Károly révén Nagybánya is itt folytatódik, de Tornyai János a harmincas években Vásárhely realista mondanivalójával is színezi ezt az iskolát. Sokan úgy vélik, hogy Szentendre elsősorban az európai formák jelentőségét hangoztatta. Mindez csak részben igaz, mivel Barcsay Jenő és llosvai Varga István festészete Derkovits szövetségese is volt a képek szociális indítékaival. Az is tény, hogy a szentendrei festészet korrigált és módosított a közmegegyezéses és abszt- , rakt formák tömkelegén — ezzel ellenőrizte és tette használhatóvá az avantgarde irányzatok kezdeményezéseit.

Az utóbbi évtizedben Szentendre fejlődése felgyorsult a festői értékek szaporulata és a művelődéspolitika érzékeny figyelme jóvoltából. A Pest megyei Tanács és a Művészeti Alap összefogása révén új művésztelep is alakult szobrászok részére, s ezzel Szentendre plasztikai ellenpontozása is teljessé egészíti ki a festészet állomásait. Szentendre barokk korban épült sikátoraival a festők városa lett. Ma már egyre inkább a múzeumoké is, hiszen muzeális értékké nőtt sok száz festmény, s közgyűjteménnyé alapozódott sok műterem kincse.

Losonczi Miklós

Asbéth Oszkár öröksége

A budapesti Orosz Kör (Russzkij Kruzsok) szervezése Budenz József nevéhez fűződik. A jeles tudós különböző évjáratú tanítványaiból verbuválódott az a neves asztal- társaság, amelyet az orosz nyelv és irodalom iránti érdeklődés tartott össze. A körhöz tartozott Asbóth Oszkár is, az első magyar, aki 1888-ban papírra veti Rövid gyakorlati orosz nyelvtanát, amely 1889-ben a magyaron kívül németül — öt kiadást is megért — és finnül is megjelent. Kifejezte a magyarság tájékozódó igényét az orosz nép és kultúra iránt.

Eleven forradalmi hagyományokat őrzött az Asbóth- család. Apja és nagybátyjai részt Vettek Kossuth szabadságharcában. Ez a szociális felelősségtudat határozta meg Asbóth magatartását 1919-ben, amikor a budapesti egyetem bölcsészkarának volt a dékánja. Valóságlátását erősítette az 1882-ben tett több mint kéthónapos oroszországi tanulmányútja. Megfordult Pétervárott, Moszkvában, Ki- jevben, Uglicsban.., Élményeit egy orosz nyelven vezetett naplóban rögzítette. Lelkes szavakkal számol be Kijevrői, a szomszédos ukrán nép fővárosáról: a gyönyörű Dnyeper - partról, nagyszerű templomokról, festészeti remekekről.' Moszkvát komornak találta, de a Kreml kellemes benyomást tett rá soktornyú ékes templomaival és szép folyóparti kilátásával. A felfedező örömével és izgalmával ízlel gette az orosz népi kultúra ízeit: a dalokat, táncokat, a! változatos népviselet pompáját. Közben felismeri, hogy ez a vendégszerető, „nyílt lelkű” nép iszonyú önkény rabságában görnyed. Az orosz szellem legjobbjai küzdenek azért,' hogy az anyagi javakból kiszorított, a szellemi lehetőségekből kiszorult szegénység fiai. lányai szebb jövőt kapjanak osztályrészül. Az utazás érlelte meg benne egy gyakorlati orosz nyelvtankönyv rfiegírását. A naplóban kifejtett szándékát valóra is váltotta: megírta nagy hatású orosz nyelvtanát. Részletesen szól az orosz nyelv hangtani sajátosságairól, az élőbeszéd tudnivalóiról. Az egyes szabályok után mondatok, beszédfordulatok, párbeszédek következnek. A főnévragozást a rab és a cár szavakon mutatja be ugyan, de a mindennapi élőbeszéd fordulatai is helyet kapnak! Nem hiányoznak a „kérek kenyeret, adjon egy üveg sört, és egy poharat” életből vett beszédszituációk...

Nálunk 90 évvel ezelőtt kevesen tanulták az oroszt, amely ma az ENSZ hivatalos nyelve, amely 1945-ben ajánlott, majd közel 3 évtizede kötelező első idegen nyelv lett iskolai nyelvoktatásunkban. A sok akadémia tiszteletbeli tagjává választott Asbóth Oszkár öröksége nem hiányozhat látókörünkből: szociális felelősségtudatra és korszerű oktatásra figyelmezteti napjaink orosz nyelvtanárait. Puskin, Dosztojevszkij, Tolsztoj népének kultúráját tudatosította a kitűnő nyelvtudós. Nyelvek ismerete nélkül nemcsak határainkon 'kívül nem boldogul, de határainkon belül sem tarthat igényt egy szellemi dolgozó az értelmiségi ember rangjára.

CS. VARGA ISTVÁN

Üj könyvek

Az utóbbi két-három év legnagyobb sikert elért amerikai regényét jelentette meg az Európa Könyvkiadó. Alex Haley Gyökerek című regénye egy évig vezette a sikerlistát, közel négymillió példányban jelent meg , ez idő alatt. A kirobbanó sikert hamarosan követte a téleví- «ziós adaptáció is. Mi az, ami ennyire lázba hozta az irodalom iránt köztudomásúan közömbös amerikaiakat? A regény a néger kérdésről szól, s nem a hagyományos módon. Haley, Amerikában született néger író elhatározta, hogy felkutatja családjának történetét. Elindult s közel tízévi kutatás után elérkezett abba a faluba, ahonnan egyik ősét 1767-ben rabszolgakereskedők elrabolták. Haley regénye családregény, egy néger család útja Gambiától Amerikáig, majd az amerikai kisemmi- zettség kálváriája a legutóbbi időkig. Egyes kritikusok kétségbe vonják a család

valódi genealógiáját, s kételkednek a regény dokumentum voltában. A vita azonban a regény jellegét illetően teljesen mellékes, és nem érinti a lényeget, mert a történet a valóságot ábrázolja, még akkor is, ha netán vannak „regényes” fordulatai. Robert W. Fogéi neves amerikai történész szerint a legjobb történelmi regény, amit valaha a rabszolgatartásról írtak.

Haley egy történelmi folyamatot ábrázol, s ezen keresztül sorsókat. Az Amerikában született Négerekben már halvány az „Afrika- élmény”, már nem tudnának őseik évszázadokkal ezelőtti földjén élni, ugyanakkor kötődnek Afrikához. Haley gyökereket keresett, s végül megtalálta nemcsak őseinek földjét, hanem önmagát is, és az ő személyén keresztül minden amerikai négerben megcsillanhat a remény: talán ő is megtalálhatná a maga gyökereit.

nfniiuniiinunniHiiunHinininiiiii!iHiiH

Nyolcvan évé született Hemingway;

Nobel-dijas amerikai író, akinek szinte minden műve magyarul is megjelent.

Ez alkalomból közöljük fenti novelláját, amelynek cselekményé a spanyol polgárháború idején játszódik.

D

rófckeretes pápaszemű öregember ült az út szélén, a ruhája csupa por. A folyón pontonhíd vezetett át, szekerek, teherautók, asszonyok, gyerekek vonattak rajta. Az öszvér vontatta szekerek fölnyikorogtak a hídról a meredek partra, katonák segítették tolni őket a küllőknél fogva. A teherautók nekilódultak és siettek el, s a parasztok bokáig tappogtak a porban. De az öregember mozdulatlanul ült. Nagyon fáradt volt, nem bírt tovább menni.

Ernst Hemingway:

Öregember a

Nekem az volt a feladatom, hogy átkeljek a hídon, vizsgáljam meg a hídfőt, és kémleljem ki, meddig jutott előre az ellenség. Megtettem, azután visszatértem a hídon. Most már nem ment rajta olyan sok szekér, s nagyon kevés vol a gyalogos, de az öregember még mindig ott ült.

— Honnan jön? — kérdeztem.

— San Carlosból — felelte és mosolygott.

Ez volt a szülővárosa, öröme telt benne, ha megemlíthette, azért mosolygott.

— Állatokat gondoztam — magyarázta.

— Ö — mondtam, mert nem értettem egészen.

— Igen — felelte, tudja, ott maradtam és állatokat gondoztam. Én hagytam el utolsónak San Carlos városát.

Nem olyan volt, mint egy juhász, vagy pásztor, s én megnéztem poros fekete ruháját, poros szürke arcát, drótkeretes szemüvegét és megkérdeztem:

— Milyen állatokat?

— Különféléket — mondta és megrázta a fejét. — Ott kellett hagynom őket.

éztem a hidat és az Ebro- delta afrikai jellegű vidékét, s azon tűnődtem, mennyi idő múlva látjuk meg az ellenséget, s egész idő alatt füleltem az első neszeket, amelyek az érintke- szének, nevezett, mindig titokzatos eseményt jelzik, s az öregember még mindig ott ült.

— Milyen állatok voltak? — kérdeztem.

— Összesen háromféle — magyarázta —, két kecske, egy macska, aztán meg négy galambpár.

— És ott kellett hagynia őket? — kérdeztem.

— Igen. A tüzérség miatt. A kapitány azt mondta, jöjjek el a tüzérség miatt.

— Családja nincs? — kérdeztem, s a híd túlsó végét figyeltem, ahol az utolsó néhány szekér siklott le a part lejtőjén.

— Nincs — mondta. — Csak az állatok, amiket elsoroltam. A

IllUtUUUIUIUISUIIlUIUllllUIIIUlUI

macskával persze nem lesz hiba. A macska tud gondoskodni magáról, de nem tudom elgondolni, mi lesz majd a többivel.

— Mi a politikai meggyőződése?

— kérdeztem.

— Nem politizálok — mondta.

— Hetvenhat éves vagyok. Tizenkét kilométert jöttem, s azt

hiszem, nem bírok tovább menni.

— Nem jó helyen állt meg — mondtam. — Ha eljut odáig, ahol az út elágazik Tostosa felé, ott találhat teherautót.

— Várok egy darabig — felelte — aztán elindulok. Hová mennek a teherautók?

— Barcelona felé — mondtam neki.

— Arrafelé senkit sem ismerek

— .mondta —, de nagyon szépen köszönöm. Még egyszer nagyon szépen köszönöm.

jhj agyon kifejezéstelenül és fá- radtan nézett rám.

— A macskával nem lesz hiba. abban biztos vagyok — mondta azután, mert meg kellett velem osztania aggodalmát. — A macska miatt nem kell nyugtalankodni. De a többiek. Mit gondol, mi lesz a többiekkel?

— Valószínűleg rendben átvészelik.

— Gondolja?

— Miért ne — mondtam, s a túlsó partot figyeltem ahol most már nem mozgott szekér.

— De mit csinálnak az' ágyú- tűzben, ha egyszer nekem azt mondták, hogy menjek el az ágyútűz miatt.

— Nyitva hagyta a galambdúcot? — kérdeztem.

— Természetesen.

— Akkor elrepülnek.

— Igen, biztosan elrepülnek. A többire jobb nem gondolni.

— Ha kipihente magát, mehetnénk — sürgettem. — Álljon fel és próbáljon elindulni.

— Köszönöm — mondta és talpra állt. jobbról balra imboly- gott, aztán leült a porba.

— Állatokat gondoztam — mondta tompán, de már ném nekem. — Mindig csak állatokat gondoztam.

S

emmit sem lehetett vele kezdeni. Húsvét vasárnapja volt, és a fasiszták előrenyomultak az Ebro felé. Szürke, borús nap volt, alacsonyan úsztak a felhők, így a repülőik nem szálltak fel. Ennyiből állt az öregember szerencséje meg abból talán, hogy a macskák tudnak gondoskodni magukról.

4