Népújság, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-01 / 152. szám

Heti külpolitikai összefoglalónk A hét 3 kérdése Mit ígér a KGST további fejlődése? A szocialista országok gaz­dasági együttműködési szer­vezete, a KGST, harminc esztendeje áll fenn, s mos­tani, kormányfői szintű ta­nácskozásán „munkával ün­nepelt”: felmérte a három évtized eredményeit, megha­tározta az új távlatokat, s konkrétan máris elfogadott két újabb, hosszú távú együttműködési célprogra. mot. Az egyik ilyen program a tagállamoknak, de így is mondhatjuk: a KGST-orszá- gok népeinek az ipari fo­gyasztási cikkekre vonatkozó szükségleteit van hivatva ki­elégíteni, a másik program pedig a közlekedési kapcso­latok fejlesztéséről intézke­dik. Az ilyen hatalmas, át­fogó programok a részintéz­kedések egész sorával való­sulnak meg, már most, a moszkvai KGST-ülésen tizen­négy különböző megállapo­dást írtak alá. Az energiakérdés a szo­cialista közösség országai számára is létfontosságú: jó példa a KGST-tanácskozás kapcsán megszületett döntés egy új atomerőmű létesítésé­ről és három szocialista or­szág energiaellátásának bő­vítéséről. A szovjet Hmel- nyickij városka mellett épül az az atomerőmű, amelytől a lengyelországi Rzeszowig 750 kilovoltos távvezetéken jut el a termelt villamos ener­gia, onnan tovább Csehszlo­vákiába és Magyarországra is juttatnak áramot. Egy másik példa: a Szov­jetunióban bővítik az ener­giaigényes vegyipari termé­kek, például az ammónia, vagy a polietilén gyártását, az ilyen termékekért cserébe a többi KGST-ország olyan termékeket szállít, amelyek­nek előállítása már nem kö­vetel sok energiát. Az erről szóló egyezményt a Magyar Népköztársaság is aláírta. És még mindig gyakorlati példa: az új közeledési cél­program megvalósítása so­rán új vasúti határátkelő hely lesz a Szovjetunió és Ma­gyarország között. A moszkvai tanácskozás láttán is erősödhetik min­denkiben a meggyőződés, hogy a KGST hozzájárul a szocialista országok együtt­működésének fokozásához, egységük erősítéséhez. Mit jelent a tokiói komp. romisszum? A japán fővárosban hét tőkés ország (az USA, az NSZK, Japán, Nagy-Britan- nia, Francia- és Olaszország, valamint Kanada állam- és kormányfői találkoztak az immár rendszeressé váló, minden év nyarán megren­dezett csúcsértekezletükön. Ennek az eszmecserének az a rendeltetése, hogy meg­próbálják — mindenekelőtt gazdasági, pénzügyi téren — összehangolni a vezető tő­kés hatalmak érdekeit és po­litikáját. Tavaly ilyenkor Bonnban még a közös pénz­ügyi politika vitatott kérdé­sei kerültek a napirend élé­re, most mindent elmosott az olaj... Az olaj árának állandó emelkedése egy év leforgása alatt nemcsak a termelők (mondjuk: az arab olajsej­kek) akarata szerint történt, hanem mindenekelőtt azért, mert az iráni zűrzavar miatt hónapok óta kevesebb az olajtermelés, és így az olaj­kínálat, mint a fontos üzem­anyagban jelentkező keres­let. Kézenfekvő tehát az el­képzelés: ha a vezető tőkés hatalmak csökkentik olajfo­gyasztásukat, ha komolyan takarékoskodni kezdenek, akkor le lehet szorítani az olajárakat! Igen, de az USA a tőkés világ legnagyobb olajfogyasz­tója, egyben a legnagyobb pazarló is, nagyon nehéz rá­venni az amerikai polgárt, hogy ne „országúti cirká­lón” közlekedjék, hogy a háztartásban ne járassa lég­kondicionáló készülékét, és a tucatnyi más háztartási gé­pet. Az USA ipara és mező­gazdasága is rengeteg olajat emészt fel. Hozzáteendő nyomban: az Egyesült Álla­mokban sokkal olcsóbb az olaj, a benzin, a földgáz, mint más tőkés országokban! Megteheti-e Carter, hogy az 1980-as elnökválasztási év előtt szigorú takarékosságra szólítja és szorítja azokat a polgárokat, akiknek a szava, zatától függ. hogy újra meg­választják-e? Tokióban az egyik oldalon állt Amerika (és a hasonlóan nagy olajfogyasztó Japán), a másik oldalon pedig az olaj­takarékosságot szorgalmazó NSZK és Franciaország. A végén kölcsönös enged­ményeken alapuló megálla­podás, kompromisszum szü­letett: az USA takarékoskod­ni fog, de csak az 1977-es fogyasztási adataiból hajlan. dó lejjebb adni, (akkor re­kordot értek el a pazarlás­ban!) az olaj árának emel­kedéséért a felelőst, a bűn­bakot továbbra is az OPEC­Somoza távozik? A nicaraguai nemzeti új­jáépítés kormánya elutasít minden olyan amerikai ter­vet, amelynek az a célja, hogy átmentse Somoza rend­szerét a diktátor távozása utáni időkre. Az egyetlen el­fogadható álláspont az Egye­sült Államok részéről csak az lehet, ha Washington, amely szintén az AÁSZ ni­caraguai határozata mellett szavazott, megszakítja diplo­máciai kapcsolatait Somozá­val és elismeri a nemzeti újjáépítés kormányát — je­lentette ki a nicaraguai el­lenzék , kormányának San Jóséban kiadott nyilatkozata, amelyet azt követően hoztak nyilvánosságra, hogy az ame­rikai kormány képviselője tárgyalásokat folytatott a nemzeti újjáépítés kormá­nyával. Hírügynökségi jelentések szerint Somoza diktátor Wa­shington tudomására hozta: hajlandó távozni az ország éléről, ha az Egyesült Álla­mok biztosítja, hogy távozá­sa után nem oszlatják fel a nemzeti gárdát és az új kor­mányba mosiani miniszterek is bekerülnek. A nicaraguai parlament Managuában ösz- szegyűlt képviselői között a bejelentés nyomán heves utódlási harc robbant ki. Egyszerre négy önjelölt is ajánlkozott a diktátor helyé­re, köztük Julio Quintana, jelenlegi külügyminiszter. Újabb kivégzések Teheránban Az iráni rádió pénteken bejelentette, hogy nyilvános­ságra hozták a helyi taná­csok megalakításáról szóló törvény szövegét. Az iszlám forradalmi tanács által jó­váhagyott törvény szerint az országban városi, kerületi, I 1979. július 1., vasárnap községi, tartományi és kör­zeti tanácsokat hoznak létre. A helyi tanácsok választott szervek lesznek. A rádió közölte még, hogy a forradalmi bíróság ítélete alapján, a régi rendszerrel való együttműködés miatt újabb három személyt vé­geztek ki. Ezzel több mint háromszázra nőtt a népelle- nes bűntettek miatt a for­radalom után kivégzettek száma. ben, az olajexportáló orszá­gokban látják. Miért alakult ki újra ve­szélyes helyzet a Közel­Keleten? Szabályos légi csaták vol­tak ismét a Közel-Keleten: a hét közepén a dél-libanoni területekre támadó izraeli harci repülőgépek Szíriái kö­telékekkel találták szemben magukat. Mint a közel-keleti háborúkban, most is egymás után jöttek a jelentések az ellenség repülőgépeinek le- lövéséről, s ahogyan ez len­ni szokott, mindkét fél más­más adatokat közölt. A helyzetet bonyolította, hogy Izrael amerikai gyárt­mányú, korszerű F—15-ösö. két vetett be. Ezeket a harci repülőgépeket pedig csak bi­zonyos megkötöttséggel kap­ta Tel Aviv Washingtontól: nem használhatja fel őket támadó célokra. Az amerikai kormány figyelmeztette is szövetségesét vállalt kötele­zettségére, de Begin minisz­terelnök válasza az volt, hogy Izrael tulajdonképp vé­dekezik Libanon légterében... s kilátásba helyezte, hogy az izraeli légierő továbbra is lőni, bombázni fogja a dél­libanoni palesztin települé­seket. A palesztin menekülttábo­rok védelmét az ott élők mástól nem várhatják, csak a szomszédos Szíriától, amely politikai-diplomáciai téren amúgyis az egyiptomi—izraeli alku ellenében kialakult, úgynevezett Szilárdság Frontja vezető erejének mu­tatkozik. Szíria a minap Irakkal jutott el az állam­szövetségi elgondolások meg­valósításának útjára. Ami­kor létrejön Szíria és Irak uniója, az iraki olajkincs anyagi fedezetet is teremthet a határozottabb és átfogóbb szíriai tervek megteremtésé­hez. Ugyanakkor az egyiptomi —izraeli összjáték már olyan méreteket ölt, ami az arab világ egészében felháboro­dást kelt: a libanoni légi csa­tákról, amelyekben az izraeli gépek arab repülőkkel száll­tak harcba, a Tel Aviv-i kormány részletes tájékozta­tást adott Szadatnak. S nincs hír arról, hogy a kairói el­nök tiltakozott volna izraeli partnerénél. Pálfy József Toll“ ! heggyei M hét eseményei képekben Megkísercltek-e hát me­rényletet Mexikóban az ott menedékjogot kapott iráni sah ellen, vagy sem? Ar­ról a helikopterről, amely „aranyozott kalitkája” fölé repült, lövéseket adtak-c le, vagy csak fotoriportcrck fényképezőgépei, filmesek kamerái kattogtak? Tehát ha valaki fegyverropogást hallott, akkor az inkább az egykori teheráni uralkodó jól fizetett testőreinek a helikoptert elhessegető lö­vései nyomán hallatszott? Mennyiben lehet döntő az ügy megítélésében, hogy egy iráni ajatollah (egy a nagyon sok közül!) sietett közölni, ez már a császár ellen távollétében hozott halálos ítélet végrehajtási kísérlete volt, amelyet kö­vet a többi, mindaddig, amíg el nem tudják tenni láb alól... Zűrzavaros história. Egye­lőre csak arra jó. hogy szánalmat keltsen Moham­med Beza Pahlavi iránt, vagy hogy lejárassa az irá­ni rendszert, vagy hogy lé­lektanilag előkészítsen egy esetleges jobboldali perzsa puccsot... Persze, érdekes história. Arra jó, hogy témául szol­gáljon a szcnzációhajhász nyugati sajtónak. Az pedig szakadatlan írja is, hogy miként bukkan fel Mexikó környékén „Carlos”, a fő­fő terrorista, a bécsi OPEC-akció fővezére, vagy hogy milyen arab komman­dók indultak el a sah pil­lanatnyi tartózkodási helye felé. No, szerencsére azt is megtudni a beszámolókból, hogy ő volt császári felsé­gét és feleségét hétpróbás „gorillák” védik, Vietnamot járt veteránok és marcona maffiatagok. Mohammed Beza Pahlavinak nem kell félnie, míg őket látja. (P. j.) Nicaraguában tovább folytatódtak a harcok, s a lakosság széles tömegei csatlakoztak a diktatúra elleni fegyveres küzdelemhez. Képünkön: egy ifjú sandinista gerilla. őrségváltás a NATO élén. Bemard W. Rogers tábornok vette át az európai atlanti erők főparancsnokának tisztét Alexán*, der M. Haig tábornoktól (a képen tiszteleg). Tokióban tanácskozott hét tőkés nagyhatalom vezetője (Telefotó — AP—MT1—KS) Irán: Az alkotmány és az afafollahok AMIÓTA IRAN több mint négy hónappal ezelőtt, 1979. február 12-én lerázta magá­ról a sah önkényuralmát és megszűnt az amerikai tá­maszpontrendszer egyik leg­fontosabb bástyája lenni — szüntelen harc folyik a jö­vőbeni politikai irányvonal meghatározásáért. Rendkívül nehéz ennek a harcnak fordulatairól reális értékelést adni. Mindenek­előtt azért, mert az ország­ban továbbra is több hatal­mi központ van. E hatalmi központok közül a legerő­sebb a császárságot megdön­tő forradalmi mozgalom szimbólummá emelkedett ve­zéralakja, Khomeini ajatol­lah körül tömörül- Iránban minden jel szerint továbbra is Khomeini politikája a mérvadó. Ez a politika szük­ségszerűen személyhez kötő­dik: Khomeini hagy akarat­erejű és szuggesztív, a sah rendszerét mélységesen gyű­lölő egyéniségéhez. A Kho­meini körül működő hatalmi központ tevékenységére azon­ban ugyanakkor az is rá­nyomja a bélyegét, hogy Khomeini és legszűkebb környezete az iszlám szere­pét abszolutizálja. Igen erős a hajlandóság arra, hogy a tényleges hatalmat a síita mohamedán egyház Khömei- nit követő papi rétegeinek kezébe adják és Iránból olyan államot formáljanak, amely erősen teokratikus .(egyházuralmi) jellegű. Ezzel a törekvéssel kap­csolatban igen sok zavaró tényező mutatkozik. Minde­nekelőtt az, hogy Iránban, amely nemcsak a világ egyik legnagyobb olajtermelője, ha­nem immár jelentős ipari bázissal is rendelkezik —, ilyen alapon szinte elképzel­hetetlen a termelés és a tár­sadalom ésszerű megszerve­zése. Ez a felismerés nemcsak a polgári demokratikus el­lenzék és a legszélesebb ér­telemben vett baloldali erők magatartását jellemzi. A síi­ta egyház jelentős személyi­ségei is kételyeiket'- hangoz­tatták a belső fejlődés ilyen irányvonalával szemben. így a Khomeini után legnagyobb tekintéllyel rendelkező két főpap, Sariatmadari és a tőle balra álló Taleghani ajatol­lah határozottan bírálták Khomeini általuk is bigott­nak ítélt törekvéseit. A ZAVART FOKOZTA, hogy az ország társadalmi és politikai arculatának ki­dolgozásáért vívott küzdelem kívülmaradt az államjogi ke­reteken. Hivatalosan sem Khomeini, sem a vitában részt vevő többi ajatollah nem rendelkezik államjogi- lag meghatározható státus­sal. Ugyanakkor a Bazargan miniszterelnök vezetése alatt álló, Khomeini által kineve­zett kormányt gyakorlatilag kiszorították a tényleges ha­talom szférájából. Ebben a kormányban csak azoknak a minisztereknek van tényleges hatalmuk és befolyásuk, akik (mint például Ibrahim Jazdi külügyminiszter) • korábban Khomeini legszűkebb köré­hez tartoztak. Tovább bonyolítja a hely­zetet, hogy az Irán nemzeti kisebbségei által lakott tar­tományokban már hónapok óta állandósult a nyugtalan­ság, sőt a fegyveres össze­csapások légköre. Ezek a tar­tományok (így mindenekelőtt Kurdisztán és az arab több­ségű „olajtartomány” Ku- zisztán) önkormányzatot kö­vetelnek. Ilyen politikai háttér előtt zajlott le az alkotmányter­vezet körül vívott harc. A vázolt hatalmi helyzet volt az oka annak, hogy az al­kotmánytervezet nyilvános­ságra hozását több ízben is elhalasztották. Amikor végül június utolsó harmadában az alkotmánytervezet nyilvános­ságra került, az elsősorban Khomeini hatalmi fölényét tükrözte. Mindenkelőtt ab­ban, hogy elveti eay alkot- mányozó nemzetgyűlés meg­választásának követelését, amelyet mind a liberálisabb főpapok, mind a polgári centrumtól a baloldalig ter­jedő ellenzéki csoportok igé­nyeltek volna­Khomeini mindössze abba egyezett bele, hogy az „isz­lám törvényeinek szellemé­ben” egy 70 tagból álló bi­zottság vizsgálja felül az al­kotmány tervezetét és az­után azt egyszerű népszava-' zás formájában terjesszék az ország elé. Az alkotmány teokratikus jellegére utal az is, hogy 11 tagú, egyházi személyekből álló tanács őrködik majd az egykamarás törvényhozás munkája felett és vétójoga van minden olyan törvény­nyel szemben, amelyről úgy véli, hogy ellentétben áll az iszlám elvekkel. A tervezet garantálja a pártok és véle­mények szabadságát —, de tilalmat mond ki minden olyan csoportosulásra és párt­ra’, amelynek működése nem felel meg az iszlám alapel­veinek és szellemének! Ez természetesen módot nyújt az egyes pártok önkényes megítélésére. Végül: az alkotmányterve­zet egyik vonása annak erő­teljes elnöki jellege. Az el­nököt négy évre „a nép vá­lasztja”. Az elnök nevezi ki a miniszterelnököt, aki az államfőnek felelős. Bármi­lyen, általa kritikusnak mi­nősített helyzetben az elnök­nek módja van arra, hogy népszavazást írjon ki és köz­vetlenül forduljon a lakos­sághoz a kormány és a par­lament feje felett. AZ ELMÚLT HÓNAP irá^ ni eseményei után szinte el­képzelhetetlen, hogy K hóméi­ni mellett egy ilyen mérté­kű hatalommal rendelkező személyiség emelkedjék ki. Maga a főpap viszont több ízben kijelentette, hogy nem kíván elnök lenni. Mindez csak fokozza az iráni belső helyzet bonyolultságát. Az alkotmánytervezet nyilvános­ságra hozatala a jelek sze­rint nem szünteti meg a kü­lönböző erők közötti küzdel­met, csak annak új szaka­szát vezeti be. r-* —«I REVÍZIÓ ’ pr>7 REVÍZIÓ 2011. ^ vízió t

Next

/
Oldalképek
Tartalom