Népújság, 1979. június (30. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-24 / 146. szám
A jubileumra Kivételes tehetséget, rendkívüli sorsot és alkatot kapott örökségül Móricz Zsigmond: „Ahhoz az kellett, hogy az embernek egy kálvinista paplány legyen az anyja, s egy tervkovács, fantáziája után csörtető parasztiparos az apja” (Németh László). Ady volt számára a legnagyobb eszméltető, felszabadító, gondolkodást betöltő szellemi élmény. A nagy barát fegyvertársat, a magyar valóság epikus megörökítőjét látta benne: „Nyugat csapatjának keleti zászlója, Mi nagy csatázásunk nagy igazolója”. Az egész országot behálózó megfigyelő útjai, a fővárosi élet ellenére lelkének hazája Debrecen maradt, ahol kollégiumba járt és „jellegőrző makacsságában megerősödött”. A szülőföld adta a feladatokat, Debrecen a látásmódot, Budapest az európai szellemi kilátót. Ady és Móricz magyarságszemléletében egyaránt Debrecen volt a magyar vidéki élet egyik láttató központja. Nemcsak keseregték, teremtették is a magyarságot. A kritikai realista Móricz a magyar bűnökét ostorozó Adyra emlékeztet, a szilaj bűnök, a szellemi restség, rangkóros tespedtség legfőbb gyalázój ára. Ady szavait viszi tovább prózai elemzésformó- ban a Szegény emberek, amely a gyilkossággal sem megváltható kiszolgáltatottságról, a háború emberellenes következményei, ről szól. Ady a gondolat magasa és mélye, Móricz a színek és formák végtelen bősége. A naturalista megjelölés nem magyarázza, csupán körülírja Móriczot. Természeté~ ben gyökeredzett az ö kemény látása, amely megvédte önmaga haragjától és lelkesedésétől is elfogulatlan, tisztánlátó szemét. Látása egyszerre volt elítélés és megbocsátás. Műveiben a borzalom csontjain is csupa kedv, bőség és ragyogás. Korszerű realizmusát csupán színezte, árnyalva gazdagította a naturalizmus. Egyes vívmányait egyénítve felhasználta, de az „érzékek zúgásával” áradó teljes élet, az egész fizikum átérzése még nem naturalizmus. A vegetatív létörömelfet csak a Tolsztojéhoz mérhető ábrázoló szenvedéllyel hitelesíti. Tolsztojnál az epikus fenség, Móricznál a drámai- ság nemcsak alkatból, a nemzeti valóságból is táplálkozik. Intenzív akarati, érzelmi életet élő hőseinek, a parasztábrázolásnak a háttere, a magyar valóság volt túlságosan komor és sötét, nem Móricz látása. Történeti reményhármasa, az Erdély bizonyítja: az igazán nagyoknak a múlt csak egy nagyobbszerű jelen. Móricz nem szökik, ő hazamegy az erdélyi magyar múltba és elidőz Báthory és Bethlen fejedelemségének télidejében. A jelen igézetével alkotott magyarságképben sorskérdések parázslanak fel a századok mélyén. A magyar életképek gazdaggá, az ' alakpárhuzamok jelentőssé és jelentéstelivé, egyben tragikusan emberivé teszik a regényvilágot. Legrejtettebb értékei nyelvében találhatók, csak vérbeli írók fordítása őrizheti meg a művészi tartalom többletinformációit, ideológiai, politikai, esztétikai, etikai jelentésrétegeit. Filológus műfordítók kezén elvész az írói nagyság, a rendkívüli nyelvi kifejező erő és ábrázoló szenvedély. Móricz a magyar novella legnagyobb mestere. A gyilkos pásztor prózává oldott ősi balladája, a Barbárok az olvasókat lenyűgözte, a kritikát lefegyverezte. Novellának élte a világot, az eseményeket, az emberekét novellacsíraként raktározta el jól őrzött és jól táplált emlékezetében. Jelenetíró tehetsége először novellában ért csúcsra. Tolla alatt kivirágzik a papír, felragyog a szegénység, a mélység szolidaritása. Móricz mint formaművész is kivételes: anyagához vívja a formát. A fáklya, Űri muri, Rokonok, Légy jó mindhalálig, Pillangó, Árvácska, Rózsa Sándor írójának műveiben heroikus küzdelem mozgósítja a művészi formáló erőket. Ebben is rokon a tömbszerű, lávaömlésnek tűnő Ady-versek költőgéniuszával. Realizmusának gyökerei a népi, nemzeti gondok valóságtalajába nyúlnak, de a kor szellemiségéből is táplálkozik. Létezési mód, életalakító eszköz volt számára az írás: humanizáló, intenzívebb életszférába kapcsoló létlehetőség. Életsű- rítö művészettel fokozta a regény valóságértékét. Joggal írhatta: „Nekem valóban sokat adott az írás, mert én nem egy életet éltem át. hanem mindig úgy éreztem, ezer, s ezer formájú életet. Kaptam, átéltem, s továbbadtam... Ügy éreztem, az élet lámpása vagyok, s szavam közvetlenül a világűrbe száll, mint a napsugár, s akin megáll, annak fényesnek kell lennie a rávetített igazságtól”. Erőpróba volt számára az országjárás: tapasztalatszerzés, egyéni falukutatás, látleletkészítés és a tehetségmentés. Egy folyóirat értékmérőjének tartotta, hány embert tud megmozgatni, magához kapcsolni. A Kelet Népét lélekszervező, országépítő célkitűzéssel népfrontos szellemben szerkesztette: nem az egyes csoportok érdekeire, hanem értékeire figyelt. Egy ország volt az otthona. Otthonossága, természetessége a személyiség autonómiájából eredt. Kiválósága volt olyat adni, amit az emlékezet megőriz, de a szív sem feledhet. A Móricz-kutató Czine Mihálynak égyik nagy érdeme, hogy könyveiben fel tudja idézni Móricznak azt a ragyogását, amelyet p hagyott azok szívében, akik ismerték és szerették. Élete végén a nemzet és a maga végzetével vívódó Móricznak egy kiénekelt élet és a kiválasztott géniusz adakozó öröme volt a végső jutalma. Szellemi öröksége sorsformáló tényezővé vált, folytathatóságában eszményképpé, mércévé. Életének és művészetének teljességet adott a sorsköröket bezáró halál. Móricz a balzaci, tolsztoji realizmus modern, XX. századi követője. Hősei Reymont tetterős parasztjaival tartanak rokonságot anélkül, hogy kölcsönhatásról lenne szó. Szociális felelősségtudata Solohov, Nexő, Steinbeck csillagképében jelöli ki világirodalmi helyét. Az egykori monográfiatermő kultuszt ho'sszúra nőtt árnyék követte. Vajon eloszlatja-e Móricz alakja és műve mögül a centenáriumi erőteljes megvilágítás, arányosabb fényelosztás ezt a napjainkig tartó árnyékvető egyoldalúságot? CS. VARGA ISTVÁN Móricz Gárdonyi Gézánál Z. Szalai Gárdonyi-könyvéből tudjuk, hogy a tízes években Móricz Zsigmond többször is fölkereste az írót egri otthonában. Ha másmás kritikusi és olvasóréteg előtt, de mindketten „országos nevek” voltak már ekkor. Milyen volt, milyen lehetett a kapcsolat a két író között? Az bizonyos, hogy a másfél évtizeddel fiatalabb Móricz korántsem nézett föl Gárdonyira azzal az áhított tisztelettel, ahogy azonos korkülönbség mellett — mondjuk Szabó Lőrinc nézett föl Babits Mihályra. Igen megfontoltan és célirányosan rosszmájú kortársai azt terjesztették Móricz- ról, hogy kevés olvasottságú, írótársairól nem kellően tájékozott, ezért értékítéleteit nem szabad komolyan venni. Mindez nem igaz. Még ha pusztán „olvasói” ösztönére bízta magát, akkor is telitalálat volt egy-egy véleményalkotása. Mennyire igaza volt, amikor íróelődeinél, — kortársainál amolyan „vizitálást” tartott parasztábrázoló képességükről, — hitelükről. Móricznak ezért nagyon nem tetszett, hogy Jókainál csak mellék- s jellegtelen, Mikszáthnál anekdoták inkább kárvallott figurája a paraszt. Móricz Gárdonyit — le is írta — A bor c. színműve bemutatását követően a magyar paraszt megközelítően hű ábrázolójának tartotta. Tegyük hozzá nyomban: nem ez volt kezdeti álláspontja Gárdonyiról. Visszapillantva hajdani önmagára, pályakereséséről, vívódásairól, 1925-ben, kevéssel annak öngyilkossága előtt ezt írja egy levelében első feleségének, Jankának: „Jókai fantasztikus álomvilágától már ekkor undorodtam... Herczeg abszolúte nem számított előttem, — Gárdonyit a „Göre” miatt megvetettem, úgy hogy komolyabb írásait sem tudtam bevenni. .. ” S hogyan ítélte meg Gárdonyi Móricz írói munkásságát? Elég zárkózott természet volt ahhoz, mint annyi mást, írótársairól alkotott véleményét is magába rejtse. Esztendőknek kellett gyúr. ni Móriczot, hogy változzék | Száz éve született I I Móricz Zsipontf, | rá emlékezünk j lapnnk két oldalán [ A hogy az országút végigfolyik a községen, a falu két végén, mielőtt tovább menne, kanyarodét tesz, itt jobbról fut be, ott balról megy tovább. Mindkét helyen adódók egy-egy kis telek, mely így háromszög formában szembe kerül a főútra, s ha a fatornyos templom ott nem állana a kis falu közepén, szemezhetnének is egymással. Mind a két telket egy-egy sikátor még külön önállóvá határolja, s a kis családi ház, mely a többi parasztháztól nemigen különbözik, így valósággal zárókőszerűen ékelődik. Vagy boldog szigetül. Ez a két ház már kisdiák koromban feltűnt nekem különös fekvésével, s a debreceni kollégiumban megindított diákfantáziával és szépen fejlődő egocentrikus világrend-építéssel, kivételes szerepet szántam nekik. A két ház ugyanis a szüleim háza. Az egyik az apám,, a Móricz Bálint öröksége volt, a másik az édesanyámé, a Pallaghy Erzsébeté. Két pólus, mondtam már nagyon régen, s ebből a poláris helyzetből következtettem ki az egész házasságot szüleim között. A két pólus között szikra pattant, s lettem én. Csupa szimbólum. Anyám háza a keleti: ez a fészek, az eredet, az ex oriente lux. Apámé a nyugati, a jövő, a kultúra iránya... S mennyire meghatott, hogy mikor később visszakerültem a faluba, ahonnan hatéves még nem voltam, mikor elvittek, mint nagyobbacska diák. meglelkesülten vettem tudomásul, hogy az apám elhagyott házából lett a község iskoláMóricz Zsigmond: Eleiem regénye Részletek ja, s az édesanyámékéból a községháza. Őseim két hajléka a község szolgálatában. Két pólus volt ez a két ház, lakóinak eredete és természeti alkata szerint is. A Móriczok a mélységről emelkedtek fel odáig, hogy a fnapnyu- gati portán a falu irányadó szintjéig feljuthattak. A Pallaghyak a magasból ereszkedtek egyre jobban le, míg végre odáig süllyedtek, hogy nívójuk már beleolvadni látszott a keleti telken, a falu szürkeségébe. S akkor jött a két pólus közötti érintkezés, mely az apám energiáját arra használta, hf>:y felrobbantsa a Pallaghy-cso- portot, a szélrózsa minden irányába dobja szét őket, hogy aztán az a fertőzés, amit viszont ő kapott a Pallaghy-pólustól, az ő falubeli életét is megszüntesse, s explodált a Móricz-sors is, hogy kirepüljön a család a világba. Hogy a kis falu tovább élhesse zavartalan, mozdíthatatlan örökös par^sztéle- tét. o o o D édapám, Nagyváradi Nyilas József, a csécsi pap, akinek minden baja abból származott, hogy feleségének anyja, nagyanyja bárókisasszony volt — két gyereket felejtett itt a kisfaluban. Mint a vízbe hullott kő, egyre mélyebbre süllyedt, úgy látszott, valami fizikai törvény parancsolja, hogy az ő ivadékai így hanyatlanak egyre alább. Ö maga bizonyos emelkedő ívet írt le, mert ha Csécse mégolyán kicsi falu is, az ő pap apja még ennél is kisebb helyen fungált. Rakacaszend a Bükkben lévitaság volt. Tehetséges fiatalembernek kellett lennie, hogy káp- lánságból azonnal a megye legnagyobb falusi papságába, a porcsal- maiba választották be. Szép, szokatlanul magas, legalább öles magas férfi' volt, sportember, s a környék egyik legtekintélyesebb, ezerholdas földbirtokos családjában egy árva lányra vetette szemét, akit harcok után feleségül is vett, s aki miatt kellett elmennie nemsokára Csécsére. Ennek a feleségnek, Kisdoboro- nyi Isaák Erzsébetnek két gyermeke maradt itt. Az idősebbik Katalin. a kisebb István. S ekkor, a szülök halála után, István paraszt, ha a falu legnagyobb gazdája is, és Katalin egy árva özvegy papné, akinek a lái nyát egy ötholdas kis legény választotta ki párul. így szegeződött szembe a ' két pólus. így kell érteni, hogy a Móriczok az ismeretlen magyar néptenger mélyéből emelkedtek felfelé, míg a papné ivadékai az ismeretlen magyar feudális magasságokból hullottak egyre lejjebb, mint a m eteortörmelék. E pillanatban a falu volt az olvasztó kemence. Az alföldi kis magyar falu, mely a jobbágyság törvényes sorsából kiszabadulva, ma a jelentkező új korszellemben úgy halad még, mint a bolygó, megszabott pályáján, de éppen ez a két egymástól oly rendkívüli távolságból .szembe került különös, parányi és elcsillanó kis lény azt ’a roppant és megrendítő magyar sorsot képviselte, amely a jövő generációkban az egész magyarság sorsát mutatja. Ott a kis legény, aki termetre a legkisebb a faluban, s indulatra és ambícióra a legnagyobb. Ott a kislány, aki oly tehetetlen, mint egy pihés galamb és semmit se akar, semmire sem vár. S míg az árva legény úgy él, nő és cselekszik, mintha ő volna a fajtájának egyetlen képviselője, mit sem tudva múltakról, elődökről, ősökről, addig a kislánynak a báró Bánhidy, báró Bánffv anyáiról szól minden emlék és várton várja a maga királyfiét. Aki megérkezik a falu túlsó végéről a parasztlegény képében. S ez nem is olyan egyszerű dolog. ahogy ma már az ember, a tények után elfogadja. Közben van ugyanis a nagy szűrő, az olvasztó, a nivelláló falu. véleménye az író Gárdonyiról, s hogy ez őszintén megtörtént, erre a Gárdonyihoz vezető egri útjai a perdöntő bizonyíték. Amit erről elmondhatunk: ha e sorok pa- pírravetésekor hónapra és napra nem is, de „60 éve történt”.., 1919 télvége-tavaszelején mágnesként rántja magához Móriczot Heves megye. Február 23-án Kápolnán részt vesz a Károlyi-féle földosztáson. Benyomásait is megírja a Néplapban „Beszámoló a kápolnai napokról”, majd ezt követően egy másik cikkben is „Az első földosztás” címűben. Áprilisban előadást tart Gyöngyösön s ugyancsak áprilisban, 7-én jelen van az egri választásokon. Ekkor látogatja meg Gárdonyi Gézát is. Közismert, hogy Gárdonyi egri visszavonultságának hi- dég burkát — kivált élete utolsó éveiben — alkalmi látogatónak áttörni csak ritkán sikerült. 1919. április 7-én a vendég Móricz Zsigmond volt. Az ajtó nyomban kitárult. A baráti beszélgetés némi bor és pipaszó mellett folyt. Nyilván az egészségről, irodalomról, a pesti élményekről. És — föltehétően az egriekről is. Gárdonyi aligha hagyta említés nélkül gyötrődéseit, melyekről az imént szóltunk. Az is valószínű, hogy Móricz a panaszokat később Pesten továbbította. A családi emlékezet szerint amikor Móricz indulni készült, Gárdonyi nem marasztalta. . Sőt — túlzottnak épp nem mondható udvariassággal — hivatkozott is munkapenzumára, amit még aznap kell végeznie... A búcsú, a vendég kikísérése megintcsak szívélyesen folyt le. Szertartásos külsőségek nélkül, de szeretettel, ahogy ez már barátok között szokás. Valóban így zajlott le a látogatás? Nincs okunk kételkedni benne: az ország nem éppen könnyű napjainak egyikén igen, valahogy így. »60 éve történt”... Kiss Gyula Á falu élete döbbenetesen megszabott síneken halad. Az egyenlő telkek, _ az egyenlő munka, az egyenlő életmód teljesen és végzetesen, s megváltoztathatatlanul egyenlővé teszi az életeket. H falusi ember köteles azzá “ válni, amivé a falu lelke őt eredetileg elrendeli. Akinek öt holdja van, az ötholdas marad örökre, s viszonya az ötvenholdas- sal életük egész folyamán nem változik. Tegezednek, de István bátyám, Áron bátyám, s mindenik pontosan tudja: hol az ő helye, s hogy mit kell neki enni. Az utolsó lépésig meg van neki szabva, sokkal jobban, mint a spanyol etikettben, hogy mi a sorrend a falu emberei között, s egészen pontosan, grammra le van mérve a közerkölcs által, hogy kinek mit, mennyit, s milyet szabad, sőt kell, fogyasztania. Mikor a gazdalegény fagyos szalonnát vág a padláson, a zsellérfiú főtt kukoricát eszik marékből. A falu életének energiakészlete elsősorban arra fordítódik, hogy a bolygók egymás között a távolságot pontosan betartsák. S úgy van eleve elrendelve, hogy senki soha többre ne vihesse, s lehetőleg senki le ne szállítsa azt a pályaívet, amit örökölt, s mindenki megtartsa az apai pályát. A napszámos bére nem az elvégzett munka, nem az elért* haszort szerint van megszabva, hanem aszerint, hogy csak éppen nívón, tehát életbén maradjon a munkás is, meg a munkaadó is. o o o j® z apám mint fiatal legény, •* egyáltalán semmi hajlandóságot nem mutatott arra, hogy ebbe a faluközösségbe beleilleszkedjék, s ennek a faluparancsnak alávesse magát.