Népújság, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-16 / 112. szám
fi televízióból jelentjük Forgatják az Ezer év-et Zsurzs Éva tv-rendező elő« szeretettel nyúl régebbi, de emlékezetünkből még koránt sem kiesett művekhez, olyanokhoz, amelyek szüntelen hozzánk szólnak, s így felszínre bányássza jelenünk nyugtalanító momentumait, amelyet még a múlt hagyott ránk örökül. Az Ezer év, mint ahogy azt Karinthy Ferenc drámája, illetve ezúttal tv-játéka is igazolja, ma is kísért. Az a szegényes szoba- konyhás lakás, amely ezúttal itt szorong magányosan, elesetten a terjengős stúdió olykor bérpalotákat is elnyelő szegletében — Szabóék otthona. Ki tudja hol, merre, az ország melyik „fehér foltján”. Tudott dolog, hogy az író témáját megtörtént eset, a valóság alapján dolgozta fel. A műtermi lakást most kábelek fonják körbe és nagy erejű lámpák derítenek fényt ebben a kietlen emberi sötétségben. A tv-kamerák pedig intimen az ajtón és az ablakokon leskelődnek be, hogy lefilmezzék a szegényes berendezést, a konyha és a szoba döbbenetes kopársá- gát, a fakó limlomot, a rossz bútorokat, a nyomorúságos ágyat vagy éppen az éjjeli- szekrényre odavetett limonádé regényt. A szobában bírósági tárgyalásnak is beillő helyszíni szemle, rekonstrukció, a bűn rekonstruálása folyik. A bíró és az ügyész, meg a népi ülnök a vádlottakat, a két Szabó lányt a fiatalabbik Annát és bűntársát, Julikat faggatja a nekik segédkező Bencsikné jelenlétében. A negyedik vádlott, a bábaasz- szony nincs jelen. LetartózJelcnet a filmből: Pásztor Erzsi, Csomós Mari (MTI fotó: Friedmann Endre) tatásakor öngyilkosságot követett el. — Hiszen én is rákiáltottam: — védekezik a szülésznő, Bencsikné (Pásztor Erzsi). — Mondta, én is hallottam, — erősíti meg szavait az idősebbik Szabó lány (Csomós Mari). — így mondta, ez a kis ember, mit csinál ezzel a kis emberkével! Hiszen meg is esküszöm rá. Hiszen erre felelte a bába: fogd be a szád, Jolán, mi együtt sírunk, együtt nevetünk. A bűn, amit a Szabó lánytestvérek elkövettek a bábaasszony és a szülésznő közDancza János: Mas W/IO-es vörös tüzérlifeg (Részletek a szerző azonos cimü visszaemlékezéséből) 10. ökröket kerítettek és így húzatták az ágyújukat. Persze az ökrökre már nem lőttünk. Az al- mári megállótól jobra, a hegy lábánál foglaltak új állást. Megkaptuk a lőele- meket és néhány perc múlva az üteg megsemmisült. Arról csak később szereztünk tudomást, hogy akkor az üteggel együtt majdnem megsemmisítettünk tíz vö. röskatonát is. Ugyanis az történt, hogy az egri IV/10-es zászlóalj parancsnoka, Leide Richard észrevette az állást foglaló cseh üteget és annak a megsemmisítésére tíz önként jelentkezőt kért. Az önkéntesek közt volt Orbán István, Eged Lajos és Vargócki Gyula, továbbá a csapat ve- vetője, Grégász József. Az üteg észrevétlen megközelítésére a terep nagyon alkalmas volt és sikerült is nekik teljesen az üteg közelébe jutniuk. Már azon tanakodtak, hogy kézigránáttal kezdjék-e. amikor közeledő ágyúlövedékek vijjogását hallották. Ott a szemük előtt semmisült meg az üteg, de kis híján ők is majdnem ott pusztultak. Kormosak, de nagyon elégedettek voltunk. A nagy támadókedvvel harcoló gyalogsággal együttműködve az ellenségre olyan komoly csapást mértünk, hogy ezen a területen már sehol sem tudta a lábát megvetni. Most ők szaladtak visszafelé, de nem a tisztjeik árulása miatt, hanem komoly harcban megvertem A MI KIS TÜZÉRÜNK Nem az Egernél megvert egységeket követtük, hanem 197!). május 16., szerda a Salgótarjánt fenyegető balszárnyat kellett támadnunk. Itt az ellenség Síroknál állt. A Menyecske-pártról néhány üdvözlő csomagot előreküld- tünk, és az egyik el is készítette a vacsoránkat. Ez a gránát egy juhhodály közelében vágott le és három juhot megölt. Az anyagbeszerzőnknek nem kellett sokat hús után járnia. Ahogy Pósvárhoz közeledtünk, láttuk, hogy az ellenség egy részét hiába ijesztgettük, nem ment el: fogságba került. Tormási és Karikás emberei az éj leple alatt körülzárták Pétervásárát, és a községben az igazak álmát alvó zászlóalj nyi ellenséget elfogták. A tiszteket a saját autóikon hozták, s így azokkal nem válthattunk szót, de az oszlopban menetelő gyalogosokkal, csak úgy, menet közben szót váltottunk. Sok volt köztük a szlovák, akik jól tudtak magyarul. Egyáltalán nem látszott rajtuk, hogy valami különösebben bánkódnának a sorsuk miatt. Sípos Jancsi nem állhatta meg, hogy egy kicsit ne húzza őket. Megkérdezte, hogy fáradtak-e, mert Budapest még messze van. Enyhe célzás arra, hogy azt akarták elfoglalni. Pétervásárán, a falu előtt álló kőkeresztnél foglaltunk állást. Őrszobánk a legszélső házban volt. A mi négy ágyúnk adta az őrséget. Volt az ütegünknek egy „kis tüzérje” is. Még Andornakon állandóan köztünk lábatlan- kodott egy 13 év körüli gyerek. Mindenben segített a tüzéreknek, főként a szakácsnak és köztünk ragadt. Elmondta, hogy a Felvidékre való, apja elesett a háborúban, az anyja meghalt, és úgy fogadta be Andornakon egy család. A szabó ruhát, a cipész bakancsot csinált neki, és egészen helyes kis tüzér lett belőle. reműködésével: csecsemőgyilkosság! — Falusi lányok vagyunk, kis buták... A helyszíni szemlét vezető Ludányi bíró a bűntett kulcsát keresi, de nem érti a vádlottak tettének motiváltságát. — Megértem a bábát, az ő hideg, szenvtelen logikáját. De hogy magában nem tiltakozott semmi. Itt a szeme előtt az a kis gyerek, aki él, mozog, szőke vagy barna, sovány vagy erős. Meg se kísérelte kimenteni Ökrösné kezéből. A nyomorúságos szobában egyre keserűbb, egyre fájóbb érzelmi kitörésekre, szenvedélyes hangú vallomásokra, egy sötét, értelmetlen emberi drámára világlik fény. Az író a bíró szájába adván az ügy megoldásának, és egyúttal megválaszolhatatlan indítóokának kulcsát, így fogalmazza meg: — Fehér foltok Magyar- ország térképén, ma is úgy élnek, úgy gondolkodnak, szeretnek, ahogy azelőtt... Ennek az ügynek minden nyila visszafelé mutat a múltba. A felvételnek hamarosan vége. A színészek nyomott hangulatban indulnak kifelé a stúdióból, ők sem képesek a dráma hatása alól szabadulni. — Szörnyű történet, — mondja Csomós Mari, aki képtelen beszélgetni szerepéről ezekben a percekben. A rendező még a monitor előtt ül, hang- és inzertfelvételeket készít a szereplőkről. A stúdióban most már csak egy metronóm monoton kattogása hallatszik. Szémann Béla H atvani „Minden törekvésünk az, hogy intézetünkben a tanulmányi munka, valamint az ugyancsak eredményekben gazdag sporttevékenység színvonalára emeljük a közművelődést. S ipari tanulóinkat nem csupán a művészi szép befogadására kívánjuk nevelni koncertsorozataink, irodalmi műsoraink révén, hanem szeretnénk, ha mind többen művelnék is a muzsikát, táncot, ha mind számosabban fejlesztenék egyéniségüket az irodalmi színpad, a bábegyüttes foglalkozásain. Bakki Magdolna, Laczik József, Hajducsek Lászlóné és Szabó Józsefné személyében lelkes, avatott szakember áll e csoportok élén...” □ Pár héttel az országos Gárdonyi Géza diáknapok egri bemutatója után mindig beszédtéma még Hatvanban a Damjanich János Szakmunkásképző Intézet táncegyüttesének fesztiváldíja, a kivívott siker. Négy megye művészeti csoportjainak legjobbjai közé kerülni nem kis dolog. S ha Ambruzs Sándor igazgató fent idézett mondataira gondolunk, nyugodt lelkiismerettel állíthatjuk, a nemes törekvések célba találtak. Pedig mindössze egy esztendő „múltja” van a húsz tagot számláló együttesnek, amely Szabó Józsefné keze alatt készült az országos diáknapokra. — Matematika—fizika szakos tanárnő vagyok ugyan az iskolában, de korábban rengeteget táncoltam, majd elvégezve a megyei művelődési központ szaktanfolyamát, három évig Tenken vezettem az úttörők táncegyüttesét. Szeretem ezt a műfajt, mert egészséges, nevelő hatású. Eredményes, jó munka min■s, Ketten az önként belépett diákok közül: Varga István és Marsi István Az őrség kártyázással verte el az időt. Rám csak hajban került a sor, és addig aludtam. Nagy kavarodásra ébredtem. A kártyázok felugráltak és a fegyverek után kaptak. Kívülről újból. hang. zott a kistüzér hangja: — Nyissák már ki az ajtót! — Hangjában a sürgetésen kívül némi félelem is érződött. Egyikünk kinyitotta az ajtót, és a lámpa fénye egy feltartott kezű légionistára esett. A jól megtermett katona mögött lövésre kész karabéllyal a kistüzér. Az őrparancsnok a meglepetéstől csak annyit tudott mondani: Hát ez meg mifene? A légionárius magyarul köszönt. A kistüzér meg elmondta, hogy: — Ahogy őrségben állok... — Egymásra néztünk. — Őrségben? Te? Hogy kerülsz te őrségbe. — Hát, az izé bácsi elvtárs megkért, hogy álljak ki egy kicsit helyette — me- sétel a gyerek. — No, jól van, kistüzér. Izé bácsit majd megmosdatjuk, de most mondd el, mi történt — mondotta az őrparancsnok. — Hát a sötétben hirtelen felbukkant két ember. Rájuk kiáltottam, hogy állj. Ez megállt, a másik meg nekiszaladt a rétnek. Nem mertem megfordulni, mert féltem, hogy ez meg hátulról leüt. így hát ezt behoztam. Majd megettük a kölyköt, ahogy most már egy kicsit büszkélkedve mesélte el a kalandját. A nagy darab embernek meg leesett az álla, amikor a világosságban látta, hogy egy gyerek fogta el. Tökéletes magyarsággal mondta el, hogy neki és a társának sikerült a gyűrűből kicsúszniuk, és Kecskemétre akartak menni. Van ott egy magyar ismerőse, akivel valamikor együtt dolgozott. (Folytatjuk) fesztiváldíjasok dig ott alakul ki, ahol sikerül közösségi szellemet teremteni, s ezáltal is vonzóvá tenni a foglalkozásokat... Egyébként a házasságom igen szerencsés. Az AFIT-nál dolgozó férjem ugyanúgy él-hal a néptáncért, mint én. Sőt! Rendszeres segítőm, a próbák és bemutatók zongorakísérője ! Siker titkaiból Az igazgató jelenlétében beszélgetünk a táncegyüttes oktatójával, szervezőjével, s az iroda foteljaiban mellettünk ül Mészáros Attila, Pet- rik András, a csoport két ifjú tagja. A siker forrásvidékét kutatjuk. Hogyan lehet egy év alatt így kiugrani? Ambruzs Sándor: Julika hallatlan energiával vetette magát a munkába, s ez doppingolta a gyerekeket. Aztán mindig tudott közeli, elé- érhető célt megjelölni. Miskolc, Gyöngyös! Ami a továbbjutást jelentette. Majd Eger, a nagy lehetőséggel. Diáknapok. Sokszor még szombat délután is gyakoroltak. Szabó Józsefné: Szerencsés összetétel. Tulajdonképpen két osztályra épül tánc- együttesünk. A fiúk karosszérialakatosok, festők, a leányok női szabászatot tanulnak ... Nem közömbös a műsorválasztásunk sem. Eleinte iskolatáncokkal szerepeltünk, alaplépésekre, ritmikára építve. S csak Egerben rukkoltunk elő nehezebb, korszerűbb koreográfiákkal, mint amilyen a dél-dunántúli ugrós, a nagykónyi ver- bunk, a tunyogmatolcsi leánytánc vagy a karcsai csárdás. Mindenki segített Az országos rangot adó fesztiváldíjhoz talán nem illik, de csak elmondjuk, hogy eléggé göröngyös volt az Egerbe vezető út, minden lelkesedés és igazgatói támogatás ellenére. Az együttesnek nincs például. próbaterme. Ott gyakorol, ahol éppen fedélhez jut. Jelmez, ruha? Szinte megható, milyen gondok árán léphettek pódiumra színes öltözékükben, csizmájukban ezek a munkás fiatalok. A naponként és darabonként számolt 160 forintot futotta még az intézet „büdzséje” a kalocsai táncruháknál, amit Pestről kölcsönöztek. Hanem a többit úgy kellett összedarizni. Posztónadrággal, pruszlikkal segített a konzervgyár. Kötényt, mellényt más táncokhoz az ecsédiek adtak barátságból. A fiúk fényes, fekete csizmája pedig az egrí mezőgazdasági szakmunkás- képzőből került a színházi öltözőkbe. A kivívott szép siker azonban kulcs a rendezettebb viszonyokhoz. Rövidesen fölavatják a Damjanich Szakmunkásképző Intézet klubját, ahol állandó otthonra lel a csoport. A fesztiváldíjjal, plakettel kapott tízezer forintból pedig megteremtik az önálló jelmeztár alapját. Ez majdan szakszervezeti támogatással bővíthető, s az igényeket is lehet úgy formálni, hogy kielégíté-' sük ne legyen drága. Sza- bóné elmondotta: alapöltö-J zék beszerzését célozza. Csupán kötények, mellények illusztrálják majd, hogy somogyi, kalocsai vagy Galga menti tájról származik a színpadra vitt tánc. Igen jónak tartjuk ezt az ötletet, s pénzszűk időkben példaként javalljuk nemcsak táncegyüttesek, hanem rokon művészeti ágak hasonló gondjainál. Megőrizni a jövendőnek Vékonydongájú legényke Petrik Andris, aki némi „előképzettséggel” jött a táncegyüttesbe. Otthon, Heréden, táncolt minden iskolai ünnepségen. Amikor Szabó Józsefné tanárnő szólt neki terveiről, elsőként vállalta a munkát. Mi több: agitálni kezdett az AFIT- nál, s pár nap múlva hozta magával Mészáros Attilát, Túri Jánost, Szűcs Gábort. A szabászlányok közül őszi Kati, Lénárt Ági, Reisz Teréz számít alapítónak. Hogy, miért csinálják szívesen? — Dolgozunk, s mégis szórakozunk. Aztán igencsak! közösek a beszédtémáink, tehát próbaszünetekben szót értünk egymással. A fellépések, utazgatások pedig rengeteg élményt jelentenek mindannyiunknak — mondja Petrik Andris. Az idő azonban múlik.1 Akik ma itt táncolnak, jövőre talán elkerülnek Hatvanból, kenyérkeresők lesznek. Az intézet igazgatósága tehát az eredmények megtartására, a néptáncegyüttes továbbfejlesztésére gondol. Hisszük, beválnak elképzeléseik. A Duna Cipőgyárra építenek, mert ott folyamatosan sok a leány, fiatalasz- szony, s az üzem hajlandó anyagilag is támogatni az immár városinak mondható ügyet. Ahol pedig tucatnyi szép lány együtt van, terem mindhez táncos kedvű legény is... Moldvay Győző 1980 végéig: 85 százalékos óvodai arány Várhatóan túlteljesíti ötödik ötéves tervét az oktatási ágazat, a tervezettnél nagyobb arányban nő az óvoda- és iskolahálózat — tájékoztatták az Oktatási Minisztériumban az MTI munkatársát. Az ágazat 24 milliárd forinttal gazdálkodhatott: jelentős részét az óvodai és az általános iskolai ellátás javítására fordíthatták,, 1975 végén az óvodás korúak 76 százalékát vehették fel az intézményekbe, s az ötödik ötéves terv — tekintettel a gyerekek számának növekedésére — a szinten tartást jelölte meg fő feladatul. Ehhez több mint 70 ezer új óvodai helyet kellett létesíteni, a mai ismeretek birtokában azonban ez a szám 1980 végére várhatóan meghaladja a százezret. Mindez mégsem jelent ilyen arányú tényleges növekedést. A tanácsok ugyanis eredetileg az elavult óvodákban mintegy hatezer hely megszüntetésével számoltak, ezzel szemben valószínűleg 18 ezret kell megszüntetni. Az állami és a társadalmi erőfeszítések mégis jól érzékelhető fejlődést hoznak: az óvodai ellátás a tervidőszak végére várhatóan 85 százalékos lesz. Igaz, a zsúfoltság is nő, 1975-ben száz helyet országos átlagban 111 kisgyerek foglalt el, jövőre pedig 120 jut ennyire. A hatodik ötéves tervben az Oktatási Minisztérium tovább kíván közeledni a teljes körű óvodai ellátáshoz, minden igényt azonban még 1985-ben sem elégíthetnek ki. A tervezettnél várhatóan 1400-zal több, összesen mintegy 6000 új általános iskolai tanterem lesz a jelek szerint az ötödik ötéves terv általános iskolai fejlesztési mérlege. A másik serpenyő: eredetileg 1400 tanterem megszüntetésével számoltak, de körülbelül 2600-at kell becsukni. Mindezzel együtt az 1975-ös 31 százalékos napközis ellátást a tervezettnél valamivel nagyobb mértékben, várhatóan 39 százalékra sikerül majd emelni. Ez azt jelenti, hogy 1975-höz viszonyítva 120 ezerrel lesz több napközis 1980-ban. . A hatodik ötéves terv legfontosabb oktatási feladata az általános iskolai hálózat további növelése lesz, és a napközis ellátást is az eddiginél nagyobb mértékben kívánják kiterjeszteni. Ennek eléréséhez tovább kell szűkíteni a váltott műszr '-bán tanító iskolák körét, és várhatóan 28—29-re nő a tanulócsoporti átlag. (MTI),
