Népújság, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-12 / 109. szám
Aki maga is példát mutat A zagyvaszántói pártcsoportokról ALIG NÉHÁNY ÉVE, hogy a három község, Lőrinci. Zagyvaszántó és Apc közös gazdaságai egyesültek. A Zagyva völgye Tsz-ben az új helyzet új gondokat szült. Érthető, ha sokan azt nézték, mit csinálnak, mit mondanak a tsz kommunistái? Megnőtt, megsokszorozó, dott ebben a helyzetben a part Csoport súlya, szerepe. o o o o Április végén a pártvezetőség a pártcsoportok tevékenységét elemezte annak a jelentésnek az alapján, amit Forral István szervező titkár állított össze. Itt hangzott el a következő megállapítás: • — Céljainkat csak úgy tudjuk elérni> ha élen járunk a gazdasági és társadalmi munkában. És egyre gyakrabban hangzott el a kifejezés: példaadás. A párttagok, a kommunisták példaadása, mint a regfőbb eszköz és módszer a közös gazdaság ügyeiért való tevékenységben. Mindjárt hozzátették azt is, hogy a pártcsoportok tagjai tudnak ezzel a leghatékonyabban élni, mivel ők állandóan társaik között dolgoznak, őket látják, ismerik azok is, akik nem tagjai a pártnak, az ő munkájuk, vi- selkerésük, magatartásuk alapján mondanak véleményt, ítélkeznek a párttagokról, a kommunistákról. Nem könnyű „szolgálat” ez, mert mindig és mindenki árgus szemmel figyeli azt, akiről tudják, ott van a piros könyvecske a zsebében. És hiába hangoztatjuk, hogy a párt tagjai sem rendkívüli lények, ők is húsból és vérből álló emberek, mégis mindenki „többet vár tőlük”, mint a nem párttagoktól. Különben miért lennének párttagok? Fogalmazzák meg a cseppet sem lényegtelen kérdést. Erre intett, figyelmeztetett a pártvezetőség is ezen a gyűlésen, amikor pártcsoportok munkáját vizsgálta. o o o o Bizonyos szervezeti áteső, portosításokat hajtottak vég. re a pártcsoportok tagjainak hovatartozásában. Elérték így azt, hogy mindenki a munkahelyén lévő csoportnak legyen a tagja. Ez a kötődés lényeges eleme a jó munka feltételeinek. GONDOLJUNK ARRA, a munka megszervezésében, a gazdasági tevékenység eredményességének biztosítása mennyire megköveteli a tájékozottságot. Ebben tudnak segíteni a pártcsoportok. Ott élnek a többiekkel együtt, Videoton-bemiitató Gyöngyösön Nagy érdeklődés kíséri azt a bemutató kiállítást, amelyet a GYÖNGYSZÖV és a VASVILL Nagykereskedelmi Vállalat rendezett a székesfehérvári Videoton- gyár készülékeiből Gyöngyösön. A Helyőrségi Művelődési Otthon nagytermében kellemes és hangulatos környezetet alakítottak ki és így a különböző rádiók, magnetofonok és televíziók nemcsak hangjukkal, műszaki adataikkal, hanem esztétikai vonásaikkal is felhívják magukra a figyelmet. A bemutatott készülékek, amelyek a helyszínen meg is vásárolhatók, a Videoton mai, legújabb gyártmányai, és egy részük annyira friss, hogy csak irányár jelzi forgalmi értéküket. A kiállítást és vásárt május 16-ig látogathatják az érdeklődők. nem kell senkit sem megkérdezniük, hiszen mindent látnak és hallanak, ismerik a környezetüket, tudják, mit tartanak jónak az emberek és miről vallják, hogy nem egészen sikeres elhatározás. így jön létre valamiféle állandó összeköttetés a párt- csoportok révén az irányítók és az irányítottak között. Miután a csoport létszáma is aránylag csekély, a vélemények megfogalmazása is nyíltabb, hiszen mindig „egymás között” vannak, bármiről legyen is szó. Ezért fogalmazott úgy a pártvezetőség, hogy a jövőben a taggyűlésen el kellene mondani, mi a pártcsoportok tagjainak az álláspontja az adott kérdésben. Ezzel a megoldással a tag- gyíjlés munkájának tartalmát is fokozni lehetne. o o o o A taggyűlések között a pártcsoportok tevékenysége jelenti a pártmunka egyik fő részét. A csoportok ülésének időpontját a pártcsoportvezetőknek kell megállapítaniuk. Ez a fajta megfogalmazás valamiféle munkatervet tété. lez fel, ahogy a zagyvaszántói ülésen is kiderült. Munkaterv nélkül csakugyan nem lehet rendszeresen dolgozni, mondhatjuk mi is. De ez a „merev” tervezés aligha tesz jót a pártcsoportoknak, állítjuk. Ahogy szokás mondani, rugalmasabbnak kell lenniük. Akikor jöjjenek össze amikor arra szükség van. Nem is feltétlenül kell valamiféle formalitáshoz kötniük a megbeszéléseiket, sőt: ha olykor csak néhány percre „dugják össze a fejüket”, hogy valami nagyon fontos tennivalót megbeszéljenek és abban közös álláspontot alakítsanak ki, ez önmagában lehet annyira értékes, mint akár egy másfél órán át tartó gyűlésezés. Ha a pártcsopocrt tagjai együtt dolgoznak, ezek a „röpgyűlések” még szervezés, ben sem okozhat gondot. És ha éppen nincs benne abban a „hivatalos” munkatervben, üsse kő, az sem számít. A gyorsaság és a hatékonyság ugyanis nem feltétlenül zárja ki egymást. o o o o A zagyvaszántóiak sok mindent elmondtak a pártcsoportok 'munkájáról és munkájával kapcsolatban. Nem felejtették el megállapítani, hogy az elmúlt évben ezek a pártcsoportok alapvetően betöltötték feladatukat. Mi az, amiben még többet tehetnének az eddigieken kívül? Például 3 tagfelvételi mun. kában. Környezetüket ők ismerik a legjobban, ők tudják, kit lehet számításba venni arra. hogy a pártnak tagjai közé vehessék. Adjanak ezeknek a személyeknek megfelelő társadalmi megbízatást, nézzék meg, hogyan tettek ennek eleget, és ha úgy látják, javasolják a felvételüket a taggyűlésnek. Volt a jelentésnek egy megállapítása, amit idézünk: — Az olyan párttag, aki háttérbe vonul és várja a helyzet konszolidálódását, helytelenül jár el. Aki tudja, hogy minden új helyzetben általában a a tettek a döntőek, és nem a „kivárás” a leghasznosabb magatartás, de általában sem a „majd meglátjuk” a kommunisták jelszava, pontosan érti, mire célzott a jelentésnek ez a mondata. AZT MONDHATJUK tehát, hogy a zagyvaszántói párt-' alapszervezet; vezetősége a pártcsoportok munkájával kapcsolatban fontos elveket fogalmazott meg. amelyeknek a gyakorlatba való átültetése tovább fokozza majd a közös gazdaság kommunistáinak eredményes munkáját — minden területen. G. Molnár Ferenc Felkészült a ZÖLDÉRT Több primőr került a piacokra Visszavonhatatlanul itt a tavasz, az enyhébb időjárás is ezt jelzi. A tavaszt azonban a változatos piaci felhozatal. a gazdagabb választék is szemlélteti. A jobb időjárás beköszöntővel ugyanis egyre, több zöldség és gyümölcs kerül a piacokra. 1979 eddig eltelt négy hónapjában a tavalyinál gazdagabb árumennyiségből választhattak megyénk fogyasztói. Ez is bizonyítja, hogy a ZÖLDÉRT időben felkészült a télre és a tavaszra is. Különösen burgonyából volt nagy választék, hiszen 80 vagonnal többet tároltak a téli ellátásra, mint tavaly. Ehhez a bőséges őszi termés is hozzájárult. Miután több volt a vöröshagyma is. így a vállalat 3 és fél vagon szárított hagymát adott el a szegedi paprikafeldolgozónak. KEDVEZŐ TERMELÉSI KEDV A téli hetekben oly kedvelt és vitaminokban gazdag primőr zöldségfélékből az idén sokkal nagyobb volt a választék, mint máskor. A vállalat ugyanis a korábban tervezett 40 helyett 142 vagon primőrre- kötött szerződést, amelyet a nagyüzemek mellett főleg a megye fogyasztási szövetkezeteinek irányításával működő zöldségtermelő szakcsoportok szállítottak. A ZÖLDÉRT történetében ez az eddigi legtöbb mennyiség volt. Bizonyítják a számok is. hiszen zöldhagymából 19 ezer csomót, hegyes erős paprikából 290 ezret, retekből 89 ezret, fejes salátából 228 ezret adtak el. A fólia alatti paradicsom és az uborka csak később jelent meg, azonban a téli hetekben ezeket is pótolták importból. Paradicsomból 120. uborkából pedig 91 mázsát adtak el a megye lakóinak. Az úgynevezett ócikkekből is kiegyensúlyozott volt az ellátás, hiszen az első negyedévben 141 vagon árut vásároltak piacairifcon, ami 6 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor volt. Álmából például 17 százalékkal nagyobb volt a fogyasztás az első három hónapban mint 1978 elején. A felvásárlási árak 6-4, a fogyasztói árak viszont az elmúlt évihez képest 1,6 százalékkal növekedtek az országos 5 százalékkal szemben. Ez elismerésre méltó törekvés volt a vállalattól! A ZÖLDÉRT a következő hónapokban is a kedvező ellátás érdekében dolgozta ki üzletpolitikáját. Ennek megfelelően befejezték a szerződéskötéseket. Bár az idei évre összesen 4 600 vagon burgonya. zöldség- és gyümölcs felvásárlását tervezték, ennek ellenére 5 155 vagon árúra kötöttek szerződést a nagy- és kisüzemekkel. Ez is mutatja. hogy a közös gazdaságokban és a szakcsoportokban továbbra is kedvező a termelési kedv. ELKÉSZÜL A BURGONYATÁROLÓ A nagyüzemekben a tavalyihoz, képest növelték a görögdinnye területét, amelyből több árut várnak. Így a múlt évi 1500 vagon helyett a vállalat. 1925 vagon görögdinnyére kötött szerződést a gazdaságokkal. Ezzel biztosítva lesz a lakosság ellátása és exportra is szállítanak a HUN- GAROFRUCT útján. Elképzelések szerint ,600 vagonnal főleg Csehszlovákiába, Lengyelországba és a Német De- . mokratikus Köztársaságba, A többi termények közül paradicsomból és paprikából is a tervezett mennyiségből többet vásárolnak fel. Paradicsomból például 277, paprikából pedig 258 vagonnal vesznek át. Lemaradás van viszont uborkából, mert a tér- ivezett 200 vagon helyett csak 150 szállításra szerződtek az üzemek. -így ebből továbbra is ösztönző lehetőséget kínál a vállalat további szerződéskötésekhez. Burgonyából, miután csökkent a megyében a vetésterület. így csak 478 vagonnál szállítanak a gazdaságúk a ZÖLDÉRT-nek ebben az évben. Hogy a tervezett 546 vagonnal meglegyen. más megyékből is vásárol a vállalat. A burgonyatárolás az idén megoldódik. Őszre ugyanis elkészül a ZÖLDÉRT egri hűtőházának udvarán a 100 va- gonos. korszerűen gépesített tárolótér. A 30 milliós beruházást a Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat készíti és határidőre átadja rendeltetésének. Nem lesz gond a gyümölcsellátással sem, miután 1328 vagon szőlőre, őszibarackra, almára. kajszira, körtére és szilvára kötöttek szerződést. Ebből az alma több mint 400 vagon lesz. GYORSABBAN A FOGYASZTÓKHOZ Az ellátás javítására és az exportfeladatok teljesítésére korszerűsítéseket végeznek a vállalatnál. Gépesítik az anyagmozgatást, a tőkés exportra kerülő gyümölcsöket, főleg az ailmát. a meggyet, a cseresznyét és a kajszit gondosabban válogatják, osztályozzák és csomagolják. Arra törekszenek, hogy az áruk minél kevesebb ideig legyenek a hűtőtárolókban, és gyorsan eljussanak a fogyasztókhoz. Az üzem- és munkaszervezés tökéletesítéséhez a vállalatnál dolgozó 40 irányító közvetlenül írásban kapta meg. hoigy mi a legfontosabb teendője az adott területen. A költségek csökkentésére is 1 nagyobb gondot fordítanak, főleg a szállítási távolságok mérséklésével. Ennek érdekében az árút szállító termelő- szövetkezetekkel az együttműködést a szállításra is kiterjesztették. Így főleg a nyári csúcsidényben a gazdaságok járműveikkel is segítenek a vállalatnak. A ZÖLDÉRT tehát felkészült és a következő hónapokban is igyekszik hozzájárulni, hogy legyen elég zöldség- és gyümölcsválaszték a piacokon, s az üzletekben. Szeretnék, ha a vásárlók továbbra is elégedettek lennének. úgy. mint az első negyedévben. Mentusz Károly Az űrrepülés emberi tényezői II. Hz űrhajósjelöltek orvosi kiválogatása 1976-ban a Szovjetunió az Interkozmosz Tanács ülésén bejelentette, hogy 1978—83 között saját űreszközein biztosítja a tagországok űrhajósainak repülését, repülésre történő felkészítését. Hazánk a felajánlott lehetőséget elfogadta és kormánydöntés született a magyar űrhajós- jelöltek kiválogatására. A döntés értelmében az űrhajósjelölteket megfelelő repülési tapasztalattal rendelkező önként jelentkező vadászpilóták közül kellett kiválasztani. Az orvosi kiválogatás végrehajtásával a kormány a Repülőorvosi Vizsgáló és Kutató Intézetet bízta meg. Az intézet szakemberei a szovjet űrorvostudomány gazdag tapasztalatainak fel- használásával kidolgozták a magyar űrhajósjelöltek orvosi alkalmassági vizsgálatának rendszerét. A pilóták évente igen széles körű szakorvosi viszgálaton esnek át repülőalkalmasságuk elbírálása érdekében. A vizsgálatok adatai jó alapot szolgáltattak az önként jelentkező pilóták elsődleges kiválogatásához. Azokat a jelölteket, akik az elsődleges kiválogatás követelményeinek megfeleltek, kéthetes időtartamú igen alapos vizsgálatnak vetettük alá. Az alkalmasság objektív megítélése érdekében speciális funkcionális terhelési, széles körű pszichológiai és kibővített klinikai vizsgálatokat végeztünk minden jelöltnél. E vizsgálatok célja az űrrepülés » során legnagyobb igénybevételnek kitett szervek funkcionális tartalékainak a felmérése. E terhelési próbák közé tartozott az egyensúlyszerv, a vérkeringési rendszer több irányú funkcionális vizsgálata. Az egész szervezet terhelését jelentették az ún. barokamrai vizsgálatok. Az egyensúlyszerv terheléses vizsgálata Az egyensúlyszerv funck- cionális állapotának megítélésére háromfajta terheléses vizsgálat szolgál. Tekintettel arra, hogy mindhárom vizsgálat a szervezet rendkívüli igénybevételét jelenti, ezek mindegyikét más-más napon kellett elvégezni. A forgószékes vizsgálatok segítségével az egyensúlyszerv szöggyorsulásokkal szembeni ellenállóképességét lehet lemérni. Az egyik vizsgálat során a jelölt a forgószékben egyenletes se- ' bességgel forogva fejét meghatározott időben jobb válláról a bal vállára mozditja. E forgás és egyidejű fejmozgás1 hatására a jelöltnek olyan érzése támad, mintha a szék hintázna alatta. Hőhullámai keletkeznek, bizonytalanságérzet, szédülés lép fel. A vizsgálat időtartama szuperszonikus pilótáknál kétszer 1 perc, űrhajósjelölteknél 10 perc. A másik forgószékes vizsgálatnál a jelöltnek forgás közben egész felsőtestével meghatározott időközönként előre kell hajolnia, majd újra felegyenesednie. A vizsgálat 1 perc jobbra, majd 1 perc szünet, utána 1 perc balra forgatást jelent, mindkét irányban ötször ismételve. A harmadik fajta vizsgálat az ún. Hilov-hintarterhelés. Ez az eszköz egy olyan négyköteles hinta, melynek Vizsgálat a Hilov-hintával ülése a kilengésekkor mindig vízszintes marad a földhöz képest. Segítségével az egyensúlyszerv egyenes vonalú gyorsulásokkal szembeni tűrőképessége vizsgálható. A vizsgálat időtartama 15 perc. Mindhárom vizsgálat során regisztrálják a vizsgált személy vérnyomását, pulzusát, EKG-ját és — ezen adatok, valamint a vegetatív tünetek (sápadtság, verejtékezés), a szubjektív tünetek (szédülés, hányinger) együttes értékelése alapján döntenek az alkalraasságrdt. A keringési rendszer terheléses vizsga tatai E vizsgálatok közé az ún. szubmaximális kerékpárer- gometriás és a billenőasztal terhelési próbákat soroljuk. A szubmaximális kerékpár. ergometriás vizsgálat célja a jelölt rejtett szív-vérellátási zavarainak felderítése, másrészt fizikai teljesítőképességének megállapítása. A vizsgálat két lépcsőben történik. Először a vizsgált személy 5 percen át 100 wattos teljesítménynek megfelelő munkát végez. Ezután 5 perc pihenő következik, a második lépcső a szub- . maximális állapot eléréséig tart. Szubmaximális állapotnak 30—40 éves korig a 160/perc, 40 év felett pedig a 150/perc pulzusszámot tart. juk. A második lépcsőben 100 Wattos teljesítménnyel kezdve percenként emeljük a terhelés nagyságát mindaddig, míg a leírt szub- maximálisnak nevezett pulzusszámot el nem éri. Jó fizikai edzettséggel rendelkezők 10 perces fizikai terhelés során elérhetik a 300— 500 W-os teljesítményt, A keringési rendszer terhelését szolgálja a billenő- asztal-vizsgálat, melynek során a szervezet ún. „or- tosztatikus” ellenállóképessé- gét vizsgáljuk. A jelöltet billenőasztalon helyezzük el és a szívműködés, légzés, keringés állapota regisztrálására szolgáló érzékelőkkel szereljük fel. Vízszintes helyzetben megfigyeljük és rögzítjük a jelölt nyugalmi állapotát jelző adatokat. Ezután 20 per. cen keresztül függőleges helyzetbe állítjuk az asztalt, megfigyeljük a keringési és légzőrendszer változásait. Ebben a helyzetben a szervezet olyan rsöesrmedaa- nizmiasamafe működését vizsgáljuk, amelyekre az űrhajósnak a súlytalansági állapot után a földi gravitációs térhez történő „vissza- alkalmazkodás” során lesz szüksége. Ezután a billenőasztallal „fejjel lefelé” helyzetet hozunk létre. Ez a helyzet a súlytalanság hatására fellépő keringési változások előidézésére szolgál. A rossz ellenállóképességű jelölteket alkalmatlannak kell minősíteni. Barokamrai vizsgálatok A barokamra olyan légmentesen zárható helyiség, amelyben szivattyúk segítségével légritkítással tetszőleges névleges magasságot tudunk létrehozni. Az általunk végzett vizsgálatok során 5000 méternek megfelelő légnyomást és a vele együtt járó oxigéntartalom-csökkenést idézünk elő, amely a tengerszinti légnyomás mint. egy felét jelenti. Ez a terhelés jelentős oxigénhiányt jelent az űrhajósjelölt számára. Az oxigénhiány hatására bekövetkező keringési, légzőrendszeri elváltozások adatait a vizsgálat egész ideje alatt regisztráljuk. Különös figyelmet fordítunk az oxigénhiány hatására bekövetkező pszichés változásokra, melyet különböző pszichológiai tesztekkel vizsgálunk. A 30 perc elteltével a barokamra légterében a nyomást 40—45 m mp. sebességgel növeljük, ezzel vizsgálva a jelölt barofunkcióját. A barofunkciós vizsgálatok, cél. ja a gyors légnyomáscsökkenés elviselésének a vizsgálata. A barokamrai vizsgálatok során az oxigénhiány, a gyors légnyomásvá’lto zások előidézésével a szervezet ma- gasságtánőképeseége ítélhető meg. " (TolyhttytLk) Dr. Hideg' Jáaas t