Népújság, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-13 / 86. szám
Csoportos érdekeltség Bér, egy összegben Ahol a minőség az első A KÜLÖNBÖZŐ BÉRFORMÁK és bérrendszerek változása, fejlődése jól tükrözi a szocialista gazdálkodásban beállt változásokat, s mutatja ugyanakkor az egyéni és csoportérdekeket, illetve az ösztönzés szerepének felismerését is. Az egyösszegű munka- és .bérutalványozásnak — a csoportos, kollektív premizálás e formájának — tulajdonképpen régi hagyományai vannak — nemcsak nálunk, de a többi szocialista országban is. Alkalmazása azonban különösen a legutóbbi években került előtérbe. Ez a bérezési forma — tehát amikor a brigádot kollektiven teszik érdekeltté a jobb, gyorsabb, esetleg éppen takarékosabb munkában — a Szovjetunióban 1970-ben kezdett elterjedni, s Zlobin- módszer néven vált ismertté. Zlobin és brigádja tulajdonképpen szerződést kötött vállalatával: a brigád teljes anyagi és erkölcsi felelősséget vállalt a kivitelezésért, s ennek fejében részesül az összköltségben elért megtakarításból. Az eredmények a módszer helyességét igazolták, a Szovjetunióban — ott, ahol követték Zlobinék példáját — átlagosan 17—20 százalékkal csökkent az építések időtartama. Nálunk az ötödik ötéves tervet előkészítő időszakban kezdtek el komolyabban foglalkozni az egyösszegű munka- és bérutalványozás szélesebb körű bevezetésének lehetőségeivel, főként a kivitelező építőiparban és a nehézipar néhány vállalatánál. Az építőiparra vonatkozóan 1977-ben miniszteri rendelet is született a minőségi bérezés fokozatos bevezetéséről, mely többek között megfogalmazza, hogy a bérek ne csak a végzett munka rrteny- nyiségétől, hanem minőségétől is függjenek. A kivitelező építőiparra általában is jellemző a bérszabályozás s az egyösszegű munka- és bérutalványozás sem más, mint brigádszintű bértömeg-szabályozás. Lényege, hogy a brigád szerződést köt a vállalattal egy-egy — rendszerint nagyobb önálló — munkaszakasz elvégzésére, mely szerint a vállalat biztosítja a munkavégzés összes feltételeit és az egy összegben megállapított munkabért, a brigád pedig vállalja, hogy a munkát előírt időre és minőségben végzi el. A Győr megyei Állami Építőipari Vállalatnál 1977-ben kezdett kísérlet százharminc embert érintett — itt a dolgozók keresete a költségmegtakarítástól is függött. Ugyanakkor a szerződésben az is benne volt, hogy csak altkor fizethető prémium, ha az elvégzett munka minősége kifogástalan. A kísérlet eredményes volt, az épület határidő előtt, a tervezettnél kisebb költséggel készült el.' FELVETŐDIK A KÉRDÉS: ha már feltalálták az ösztönzésnek — s ezzel együtt a jobb munkavégzésnek — ezt a formáját, miért nem alkalmazzák a jelenleginél több helyen? Azért, mert az egyösszegű munka- és bérutalványozás hatékony alkalmazásának több feltétele van. melyek mind szorosan kapcsolódnak a munka szervezettségéhez. Hiszen ott, ahol anyagra, szerszámra, egyszóval munkára kell várni, hogyan is lehetne érdekeltté tenni az embereket abban, hogy egy adott munkaszakaszt hamarabb fejezzenek be? Vagy ahol olyan gyakran váltogatják egymást a brigádtagok, hogy jószerével alig ismerik egymást az együtt dolgozók? Fóntos szempont tehát' a brigádok összetételének bizonyos fokú stabilizálása. S ha már a feltételekről szóltunk: igen lényeges, hogy jó, egységes teljesítménykövetelmények legyenek. Jelenleg már folyik az a nagy normafejlesztési program, melynek eredményeképpen 1981-ig az építőipari norma- gyűjteménynek új kiadása jelenik meg. Ezt többek között az új technológiák — például panelszerelés,1 ala- gútzsaluzás — elterjedése tette szükségessé, s a munkálatok során mintegy hetvenezer normatétel felülvizsgálatára, korszerűsítésére is sor kerül. Hogy a kollektív ösztönzés e formájától mit várhatunk? Alapvetően azt, hogy a belső tartalékok feltárásával és mozgósításával elősegítse a termelékenység növelését. Mindezzel persze semmi újat nem mondtunk, az új itt az lenne, ha ez a törekvés nem maradna meg célkitűzésként. A kivitelező építőiparban a dolgozók 85 százaléka teljesítménybérben dolgozik, ezen belül a munkanormá- kon alapuló teljesítménybérezés aránya mintegy hetvenszázalékos, melynek jó része áz egyösszegű munka- és bérutalványozás formájában valósul meg. A cél nem ennek az aránynak a további növelése, sokkal inkább az, hogy ahol már bevezették, ott valóban megfeleljen az eredeti elképzeléseknek: a minőség javításával párhuzamosan csökkenjen az építkezések ideje és költsége. EZEKRŐL A TAPASZTALATOKRÓL bizonyára érdem,es lenne a népgazdaság .más ágaihoz tartozó vállalatoknál is elgondolkodni. E bérezési mód szélesebb körű alkalmazását ma még bizton sorolhatjuk a kiaknázatlan tartalékok közé. Föld S. Péter A cukorrépa az egyedüli növény, amely területegységenként a legtöbb kalóriát szolgáltatja. Ezt a fontos ipari nyersanyagot évtizedek óta termelik Heves megyében is. Bár megyénk mezőgazdasága nem erről nevezetes, a répa mégis nélkülözhetetlen a cukorgyártás és a takarmányellátás szempontjából. Amikor Heves megye V. ötéves tervét készítették, a szakemberek 1976—1980 között évenként háromezer hektáron irányozták elő az üzemeknek a cukorrépa-termelést. Nos, ez az ötéves terv első két esztendejében csaknem teljes egészében teljesült. Állami gazdaságaink és termelőszövetkezeteink 1976-ban ugyanis 3238, 1977-ben pedig 2948 hektáron termeltek cukorrépát KISEBB TERÜLETEKEN, NAGYOBB HOZAM A terület tehát adott volt, ám a kedvezőtlen időjárás miatt az átlagtermés elmaradt a várttól. Mert 1976- ban 289, egy évvel később 221 mázsát takarítottak be a nagyüzemek, hektáranként. Tavaly változott a helyzét. Az országos elképzeléseknek megfelelően Heves megyében is csökkent a cukorrépa vetésterülete és 2796 hektáron foglalkoztak vele. Az átlagtermés azonban jóval meghaladta a korábbi éveket, gazdaságaink ugyanis hektáranként 317 mázsát értek el. A magasabb hozam a technológia fegyelmezettebb betartásának, a nagyobb szervezettségnek köszönhető. A termelésnek ugyanis nagyobb lendületet adott a rendszerek térhódítása Heves megyében is. Jelenleg a cukorrépa vetésterületének csaknem felén a nádudvari és a bajai rendszer technológiája alapján termelnek. Bár tavaly a vetésterület csqkkent, a nagyobb hozam mellett azonban a répa cukortartalma, tehát a minősége sokat javult: 1977-ben 14,8, tavaly pedig 17,6 százalék volt. Az idén a múlt évinél is kevesebb, 2443 hektár répa termelésére szerződtek Heves megyében a Mátravidéki Cukorgyárak, de tervek szerint hektáranként 350 mázsás átlagtermést várnak üzemeink. Tehát kisebb területen nagyobb hozamot és jobb minőségű répát kívánnak termelni. A CUKORTARTALOM ALAPJÁN Heves megye 15 gazdaságában — 14 termelőszövetkezetben és a Füzesabonyi Állami Gazdaságban március 22-én megkezdték a cukorrépa vetését. Eddig több mint ezer hektáron kerültek földbe a magvak, a folyamatos munkát azonban a hűvös idő, a meg-megújuló kisebb-nagyobb esőzések akadályozzák. A gazdaságok a vetéshez szükséges gépekkel, magvakkal és növényvédő szerekkel rendelkeznek, így a feltételek biztosítottak a termeléshez. Az említett gazdaságok közül az idén 1743 hektáron a nádudvari rendszerben termelik a répát, 485 hektáron pedig termelési rendszereken kívül foglalkoznak répával. Amennyiben kedvezőbbre fordul az időjárás, hamarosan végezhetnek a vetéssel. A közös gazdaságokban ebben az évben különösen fontos, hogy javítsák a répa minőségét és nagyobb hozamokat érjenek el. 'Az idei kampánykor ugyanis az ország valamennyi cukorgyárában, így a Mátravidéki Cukorgyárakban is a minőség., tehát a répa cukortartalma alapján veszik át a terményt. Ennek alapján adnak érte többet, vagy keve* sebbet. A Mátravidéki Cukorgyárakban már felkészültek a répa minőség szerinti fogadására. Az átvevőállomásokat mintavevő berendezésekkel látják el. Már a~ múlt évben elkészült az automata laboratórium, amely a cukortartalom-vizsgálatokat végzi majd. A JÖVEDELMEZŐSÉGET SZOLGÁLJA A közös gazdaságoknak a minőség alapján történő "é- paátvétel előnyös, ami a pénzügyi ösztönzéssel és a jövedelmezőséggel függ ösz- sze. Emellett az üzemeket a technológiai fegyelem betartására, a helyes fajtaválasztásra és tápanyag-gazdálkodásra, a jobb szervezésre, az öntözéses termelés megvalósítására serkenti. A felvásárlási, illetve az átvételi árak úgy alakulnak, hogy az idei évtől egy átlag cukorfokot vesznek alapul. Ez 13,5 százalék lesz. Amennyiben egy gazdaságban a répa minősége ezt eléri, akkor a felvásárlási ár mázsánként 70 forint 20 fillér. Ha a répa cukorfoka ennél több, akkor 'mázsánként 5 forint 20 fillérrel emelkedik a felvásárlási ára. Tehát amennyiben a tavalyi 17 százalékot eléri az idei répák cukortartalma, akkor egy mázsáért 88 forint 40 fillért fizetnek. Az ennél is jobb minőségű terményért pedig még többet adnak fi Mátravidéki Cukorgyárak a gazdaságoknak. A cukorrépa-termelésben tehát a minőség javítására megvannak a feltételek. Ezt tartották szem előtt gazdaságaink és készültek-, fel az idei jobb munkára, ami remélhetőleg az eredményekben sem, marad el... Mentusz Károly ' 60 éve történt A Bajor Tanácsköztársaság A dél-németországi osztályellentétek kiéleződése nyomán a müncheni szocialisták balszárnya Emst Toller vezetésével kikiáltotta a Bajor Tanácsköztársaságot. Ez; a hetedikéi akció tulajdonképpen még államcsíny volt: a tömegek nem vettek részt benne, a kommunista párt nem aktivizálta magát. Az ellenforradalom április 13-i támadása elleni harcban azonban már a kommunisták is részt vettek a felkelt munkások oldalán, s ez időtől a kormány is az ő részvételükkel alakult meg. A Bajor Tanácsköztársaságnak a sorsa — még inkább mint a magyaré — a közép-európai proletárforradalomtól s legfőképpen ennek ausztriai lehetőségeitől függött. Pillanatnyilag úgy látszott, hogy a januári vereség kábulata után a német forradalom csillaga is újra magasba emelkedhet. Ám április 17-én nem sikerült a bécsi proletárok akciója; a szociáldemokraták, Renner kancellár tűzoltóakciói megakadályozták a proletárdiktatúra kikiáltását, a magyar és a bajor példa követését. S ezután már a forradalmi helyzet tartósabb apálya következett Ausztriában. Az egyedül, segítség és összeköttetések nélkül maradt, testvérellentétektől is szabdalt Bajor Tanácsköztársaság így hamarosan a berlini kormány martalékául esett. Május 1-én a katonaság leverte a müncheni proletárhatalmat, a korabeli német forradalmi fellendülés utolsó hősies próbálkozását. D. M. A gyár forradalma B tudományos-technikai forradalom korát éljük. Meglehetősen sokat beszélünk, hallunk róla általánosságban. „Kicsiben”, egy-egy konkrétabb példán keresztül viszont alig kerül szóba. Egy-egy üzemben, gyárban, vállalatnál a legtermészetesebbnek tartjuk a fejlődést, tudomásul vesz- szük anélkül, hogy talán a legkevésbé is gondolnánk a világméretű folyamatra. Lehet, hogy a Csepel Autógyár egri dolgozóinak sem jutott volna eszébe bármiféle összefügéseket is keresni, ha a napokban a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetem szakosító tagozatának hallgatói éppenséggel nem ilyenféle érdeklődéssel teszi nek tanulmányi kirándulást üzemeinkben. Ám, ha kérdezték őket, hát készséggel el is mondták, meg is mutatták, hogy tulajdonképpen mit jelent náluk a jelen. Szíves szóval, kifogyhatatlanul válaszolt a látogatók kérdéseire Demeter Pál igazgató is. Miféle válaszokat lehet adni . az izgalmas kérdésekre? Nos, például olyasmit, hogy'a felszabadulás után létesített — tehát, a viszonylag fiatalabbak közé tartozó — ipartelep szinte évről évre más arcot mutat. Tessék csak széjjelnézni! Az annak idején esetleg egyenesen a csúcspontot jelentő színvonalat szinte minden tekintetben régen felülmúlták a Kistályai úti épületekben. Szinte nyoma sincs az egykori munkának, amellyel mezőgazdasági gépeket javítgattak, alkatrészeket készít- gettek vagy éppenséggel szivattyúkat gyártottak. Az egyszerűbb berendezéseket ebben a gyárban is bonyolultabb, ügyesebb, okosabb félautomaták, hellyel-közzel pedig a legmodernebb eszközök váltották fel. Új termékek cseréltek helyet a régebbiekkel, az előállított sebességváltót ma már — autóbuszokhoz szállítják. A munkamegosztás, a szakosodás következtében a néhány esztendővel ezelőtti 2300 féle alkatrész rövidesen 200-nál is kevesebbre csökken, az egyedi, kis sorozatok közepes szériákká nőttek, sőt, egyik-másik esetben kimondottan naggyá, elérik már az 500 ezres nagyságrendet! Az egri gyár országhatáron túlira szélesítette kapcsolatait. A szovjet partnerrel folytatott együttműködés eredményeként készíti az országos vállalat az automata sebességváltókat, amelyek mindegyikéhez az egri gyár adja majd a 39 féle alkatrészből álló egységcsomagot, hogy cserébe a magyar ipar évente hatezer komplett szerkezetet kapjon az Ikarus autóbuszokhoz. A vállalkozás már is sikerrel bíztat, noha igencsak az elején járnak. Az első szállítmányokból összeállított sebességváltók ugyanis a próba során 140 ezer kilométert is „futottak” főjavítás nélkül! Licenc és know-hown vásárlásával éppen napjainkban próbálkozik a gyár egy nyugatnémet cég jelen termékének, a mechanikus szinkron sebességváltónak a további tökéletesítésével, aminek következményeként a vállalati testvérgyárral közösen egy-egy darabra fordított 90 munkaóra ötvenre csökken, s a kész gyártmány, beépítés után az eddigi 40—60 ezerrel szemben 100 ezer kilométer feletti teljesítményt is garantál főjavítás nélkül. Jellemző napjaink változásaira, hogy az új gyártmányhoz például új anyag is született a Lenin “Kohászati Művek kutatási főosztályával kialakított kapcsolat alapján. A ZF 6, illetve ZF 7 néven a gyárban ismertté vált acélfajta, bőr ötvözésével vált különleges tulajdonságúvá — a termék követelményeihez leginkább igazodóvá. Amely — mint Demeter Pál igazgató elmondotta — például az eddig használtnál szűkebb tűrési határok között vetemedik az úgynevezett lágy megmunkálásnál a krómhoz hasonlóan gyorsabban forgácsolható, szerkezetként pedig úgy viselkedik, mintha a teherbíróbb nikkellel „erősítették” volna. S ezzel egyszersmind a drága importanyag felhasználását teszi szükségtelenné. A technika, az anyag változásai mellett, fejlődött a technológia is, amire csupán egyetlen példa a fogaskerék köszörülésé helyett bevezetett hántolás. Az a módszer, amely lényegében a korábbi egy helyett három művelet elvégzését is lehetővé teszi egyetlen beavatkozással, nem utolsósorban pedig éppen tizedére csökkenti a munkaidőt. Az új feladatok szemlátomást átformálták, átformálják az egri gyár gárdáját. Az, hogy az embereknek nap nap után szokatlanabb területeken is helyt kell állniuk: j^az eddigiektől különböző képességeket ' fejleszt. Érdekes megfigyelni, hogy mi mindent tud ma már a gyár egy-egy munkása! Meglepő, hogy a szakmunkások 28 százaléka középfokú végzettségű, s a középiskolákba most járók több mint háromnegyede szintén fizikai dolgozó. A fontosabb területeken pedig néhány felsőfokú képzettségű munkás is akad, s egyébként fél- száznál több a főiskolai vagy egyetemi diplomával rendelkezők száma. A képzés, továbbképzés rendszeressé, a mindennapi munka velejárójává vált, az oktatási program sikeres megvalósítását a gyár saját pedagógusa segíti. Ugyanekkor 4500 kötetes műszaki könyvtárra, 22 féle szakfolyóiratra, külföldi irodalmat is fordító technikus tolmácsra támaszkodhatnak az emberek a magasabb tudás megszerzésében. Nem is beszélve már a tapasztalatcserékről, amelyek szintén az ismeretek gyarapítását szolgálják. A műszakiak — technikusok, mérnökök — tevékeny, alkotó „fóruma” a Gépipari Tudományos Egyesület, amelynek szintén jelentős a szerepe a mindennapi munkában, az elért vagy éppen elérendő eredményekben. Az oktatásban, az üzem- és munkaszervezésben, a legújabb, legjobb szakmai megoldások megismertetésében, elterjesztésében, a sajátos különleges feladatok elvégzésében számíthatnak rá rendszeresen a gyárban, hogy csupán néhányat említsünk. n gyári beszélgetés, a gyári tapasztalat mindössze néhány „ecsetvonás” napjaink képéhez, de mégis eléggé érzékelhetően tükrözi érdekes, izgalmas korunkat, amelyben élünk. S amelyben olykor hajlamosak vagyunk észrevétlenül elmenni a változások mellett. Mert utóvégre: immáron 1979-et írunk. Gvőni Gvula íütóffy© 1979. április 13., péntek
