Népújság, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-30 / 100. szám
Illés LászlóMunkásirodalom — szocialista irodalom fl szocialista irodalom kezdetei nagyjából egybeesnek a modern munkásmozgalom kibontakozásával. Az irodalomtörténet bizonytalan fogalmi meghatározásokkal követi a szocialista eszmék egyre szélesedő és elmélyülő áramlatát, amely hovatovább befolyásolja az egész világirodalmi mezőnyt. Hajlamos arra, hogy münkásirodal- mon a kezdetek inkább ösztönösségre hajló, részvétet és panaszt nyilvánító, szociáldemokrata szellemiségű íródalmát értse, s a húszadik századi proletárforradalmak fs^nei körében felnőtt irányzatot proletárirodalomként jelölje meg, avagy proletárforradalmi, forradalmi-szocialista irodalomnak nevezze, megkülönböztetésül az opportunista szellemiségű, bár szociális érzületű művészettől. Ugyanakkor csakis a marxizmus—leninizmus tanításaitól áthatott, egyetemes igényű szocialista irodalom képes — úgy tetszik — magas művészi szintre jutva, mély realizmussal kifejezni korunk és társadalmi küzdelmeink bonyolult teljességét. A húszas évektől kezdve azonban mindmáig egyre- másra felbukkan az a nézet, hogy a munkásmozgalom irodalmi-művészeti-kulturális tevékenysége legpontosabb megjelölése a proletárkultúra avagy a munkáskultúra fogalmával lehetséges. Voltak, akik kizárólag a munkástémát fogadták el a mozgalom hű kifejezőjének. A proletárkultúra kizárólagosságának hívői ugyanakkor az ellenkező extremitást képviselték. Elutasították általában a hagyományokat, mivel azt lényegében a polgári korszak termelte ki, elutasították a korabeli polgári művészetet, mint amely a válságot fejezi ki, s úgy vélték: a proletariátus irodalma, művészete totális ki- teljesítése teremti meg az alapját a proletárdiktatúra kultúrájának; ezt köteles átvenni valamennyi más osztály és réteg, beleértve a parasztságot, a kispolgárságot, az értelmiséget is. A kérdés ismerői között felesleges részletesebben fejtegetni, hogy ez a szektás ultraradikalizmus miiyen személyi tragédiákhoz, a szövetségi politika milyen durva megsértéséhez vezetett. Ez a . problematika nemcsak a múlt vonatkozásában érdekel bennünket, hanem elsrsorban abban az összefüggésben: milyen módon nyilatkozik meg ez a folyamat a mai világban. A Szovjetunióban több mint fél évszázada létezik a szocialista rendszer, s ezen idő alatt kialakult egy sajátos arculatú kulturális modell; míg ugyanezen időben Nyugat- és Dél-Európában és a harmadik - világban váltakozó intenzitással folyik az osztályharc, és ezen osztályharc szükségleteinek megfelelően formálódik a mozgalomhoz kapcsolódó irodalom arculata is. A szocialista társadalomban a vezető munkásosztály kultúrateremtő funkciója szervezi és áthatja az egész szocialista kultúrát; de ugyanakkor magába szívja a tradíció és a jelenkori kultúra (közelebbről az irodalom) valamennyi más. progresszív teljesítményét, s lényegében népi kultúrává alakul át. A szocialista országok kulturális politikájában többnyire az okozza a gondot, hogy a művészet tartalmában egyre inkább az ún. általános emberi kérdések, az etikai problémák felvetése felé vonzódik, és osztálymeghatározottsága nem közvetlen. Az emberi egzisztencia övezeteiben felvetett és megválaszolt kérdések is természetesen a szocialista társadalmi élet viszonylataiban jelentkeznek. Feltűnő azonban, hogy miközben a munkásosztály a szocialista énítés vezető ereje nálunk, az irodalomban, művészetben mégis aránytalanul csekély mértékben fejeződik ki tematikailag az a szeren, s e helyzetnek a szélesebb művészeti szférában is kedvezőtlen következményei lehetnek. (Erről folytatott vitát nálunk a szakszer, vezetek lapja, a Népszava emlékezetes, 1969. évi cikksorozata.) A kérdésre vonatkozó lenini tanításokból tudjuk, hogy mivel a proletariátus a kizsákmányolás és egyáltalán az osztály társadalom megszüntetésére tör és iav alapvető érdekei összeesnek valamennyi dolgozó osztály érdekeivel, az irodalomban és művészetben sem törekszik a proletárjelleg konzerválására, hanem a munkásosztály érdekeit világnézeti szinten kifejező marxizmus—leninizmus jelenlétét követeli meg a művészetben, ebben látván a szocialista irodalom pártossága kritériumát is. Ugyanakkor tudnunk kell, hogy az osztálykülönbségek teljes felszámolása, a nemzeti egységben történő feloldódásuk hosszan tartó, bonyolult folyamat, s ennek alakításában változatlanul vezető szerepet játszik a szocialista viszonyok közt létszámban is nagymértékben megerősödött munkásság. Külön problémát jelent a szocialista országok irodalma eszmei minősítésének kérdése. A hatalom átvétele előtt még viszonylag egyszerűbb volt annak meghatározása: hova tartozik az író, hiszen ezt legtöbbször egyéni magatartása is eldöntötte. Ha írásművészetében a dolgozó osztályok kizsákmányolásáról és felszabadulásukról szólt — szocialista írónak számított. Ma az irodalom és művészet szocialista kritériumainak meghatározása sokkal nehezebb. A korábbi időszak humanista polgári, és paraszti irodalma sok jeles képviselője éppen korszakunkban teljesíti ki életművét, amelvre nagy hatással vannak a szocialista társadalmi viszonyok. A szocialista rendszerben felnőtt író; nemzedékeket is természetesen a legkülönbözőbb hatások érhetik. Így a különböző tradíciók és áramlatok integrációja rendkívül bonyolult képletet eredményez. Időnként még az a kérdés is felmerült; vajon szükséges-e, hogy ideológiai-eszmei kritériumok alapján minősítsük az irodalmat? — nem érkezett-e el az ideje, hogv csupán a humanitás általános problematikáját fejezze ki az író, s csak ezt értékelje az irodalomkritika. Ezzel a kérdésfeltevéssel nem lehet egyetértentink. ellenben egyre sürgetőbbnek tetszik az az igény, hogv a fejlett szocialista társadalmak nemzeti irodalmában pontosabban jelöljük meg: mi a realizmus, a szocialista realizmus, a pártosság, a néoiség, az eszmeiség s a szocialista irodalomelmélet más alapvető fogalmainak mai nontos értelme. Vannak olyan problémák is, hogy miképpen illeszkedik he a szocialista irodalom szerves folyamatába az az irodalmi produkció, amely az ún. személyi kultusz megrázkódtatásaival való szembenézést transzponálja művészi síkra. E témával például a magvar irodalomban rendkívül jelentős írók magas színvonalú művei foglalkoznak; elég talán Illvés Gvula, Dérv Tibor. Lengyel József. Benjámin László nevét említenünk. Ügy vélem. amennyiben a súlyos megrázkódtatás ellenére képes az író a hatalom és erkölcs problematikáját megtartani a szocialista perspektívák vonalában, vagyis a relativizmus elkerülésével a szocialista távlatok a feloldás ígéretét nvúitiák. ez. esetben az irodalmi mű a munkásosztály érdekeit fejezi ki, és ezért a szocialista irodalom részét is képezi. Boros János, villanyszerelő, a „Négyes” Bíró István: szocialista brigádvezető. Szép lesz a front „Szép lesz a front” — mondja Bíró József, a „Matróz voltam a Dunán” — Hossó Tibor. bányamester. (perl Márton felvételei) Csehi életében fordulat következik! Az újjáéledés fordulata a megújuló erő, az életképesség bizonyítéka, örül a hírnek az. aki ismeri ezt a nagymúltú bányaaknát. aki tudja, nagyszerű hagyomány szakad itt meg, ha elfogy a föld fekete kincse. örül ennek a hírnek az, akinek apja. nagyapja itt kereste családi kenyerét, s maga is a bányában próbálta meg a munkáséletet. Igaz, kevesen vannak már az utóbbiak. A bányászko- dás már nem az egyetlen munkalehetőség a környéken, s talán nem is a legjobban fizethető. Nehéz körülmények között hozzák felszínre a széntelepek vagyonát. Gyakran fogcsikorgató akarással. S most újra fordulatról szól a hír. Páncélpajzsot szerelnek a nagytelepi frontra, önjáró biztosítót, amely- lyel könnyebb lesz a munka, megszűnik az időrabló, de nélkülözhetetlen támasztópillér-szerelés. Megduplázódhat a teljesítmény, az akna termelékenysége. Az önjáró páncél pajzs magyar szabadalom. Első változatai is megyénkben bá nyászh a gyomán v ai raknak dicsőségét őrzik: XJrsitz József nevéhez fűződnek. Azóta tökéletesedett, elterjedt; Csehiben viszem most alkalmazták először. A bányaüzemhez tartozó farkasiyu- ki aknában tíz évet már végigdolgozott ez a berendezés. kétmillióért felújították, s kísérletképpen most az egercsehi akna 3-as telepére szerelték fel. Kísértétől van szó, hiszen a másutt eredményesen alkalmazott korszerű technikát itt nehezebb körülmények között próbálják ki. Ha sikerül, a megnőtt teljesítménnyel, köny-~ nyebb munkával, gazdaságosabb termeléssel a bánya életét is meghosszabbíthatják. Bíró József bánya mester kalauzol bennünket a '80 méteres frontra, ahol éppen az utolsó szerelvényeket állítják a helyükre. A magas homlokú fejtésen két és fél méter körüli magasságig feketén csillog a szén, de néhol a megsüllyedt talpra bizony nehezen állnak sorba a tonnányi súlyú acél- szerkezetek. A farkaslyuki akna egyik brigádja is eljött segíteni, az ő tapasztalatuk, gyakorlatuk most nélkülözhetetlen. A frontbrigád vezetője Bíró István. — Ügy mondják, hogy Bíró István 4-es — egészíti ki a nevét —, egy időben négy ilyen nevű bányász is veit itt Most már lassan > kiöregszik a gárda, ezért is nagyon jó, hogy ide került ez az önjáró pajzs. Láttam már ilyet munka közben, sokkal könnyebb vele dolgozni. A brigádom nagy része Istenmezejéről jár ide, régi bányász mindegyik. Néhány percre megállunk beszélgetni, de a hidraulikus prések sistergése, a vitlamo- torok zörgése miatt kiabálás ez inkább. Vezényszavak, kurta mondatok, kurjantás- nak hangzó utasítások hallatszanak előttünk, mögöttünk. Front ez ilyenkor is,, pedig most csak készülnek megharcolni a szénnel. — Menjenek egy kicsit arrébb, mert ez a tám még nincs a helyén, kivághatja o nyomás! Nagy K. Sándor, a farkas- lyukiak brigádvezetője ^sak bennünket figyelmeztet ilyen „bőbeszédűen”. Bukdácsolunk az acélpillérek között, a lábunk alatt kígyózó csövek némelyikében 200 at- mosztféra a nyomás. Ekkora erő kell, hogy a fejünk fölött biztos legyen a kitámasztás. — Volt egy-két napos tempóveszteségünk, váratlan geológiai nehézségek miatt — tájékoztat Bíró József. — De úgy látszik, sikerül megbirkóznunk az omladozó iőtével. a széntelep egyenetlenségeivel. Bizakodó tekintetek, derűs arcok körülöttünk; nekünk tűnik csak félelmetesnek a környezet pedig nem először vagyunk mi sem bányában, együtt a főtéri porter-kollé- gával. Fejünkön a kobak nagyokat csattan amikor nem hajolunk le elég elővigyázatosan, az intő figyelmeztető szavaktól pedig duplán megijedünk. — Akkor lesz majd igazán szép ez a front, amikor felsorakoznak végig a pajzsok nyugtat mer a bányamester. — Most még nagy itt az összevisszaság, de néhány nap múlva úgy sorakoznak ezek, mint a parancsolat. Igen, ha hihetetlennek is hangzik: az igazi szép ez is. itt lent. 180 méter mélységben a föld alatt. Az ember teremtette szépség. — Sok itt a fiatal! — jegyzem meg önkéntelenül, amikor kis pihenőre összegyűlnek a pajzsok szerelői. — Iparosok vagyunk, nekem villanyszerelő a szakmám — válaszol Boros János. — En meg matróz voltam a Dunán — folytatja az egerbocsi Hossó Tibor. Lakatos vagyok, megtanultam több más munkát is. Most a nősülés idehozott. Azok, akik öt évre szerződnek. mentesülnek a katonai szolgálat alól; a férfiasság próbáját itt kell kiállni uk. — Most a szerelésen sók fiatal iparos dolgozik — mondja a bányamester —, de ők más munkakörben nemigen foglalkoztathatók. Vájárok vannak kevesen és évenként két-három rokkant kerül könnyebb munkahelyre a régiek közül is. De menjünk, nézzük meg a régi frontot — vált másik témára — itt húzódik mögöttünk vagy negyven méterre. A termelés nem állhat le, amíg itt szerelnek, a front felénk közeledik. Pár méternyi „húst” hagyunk el csak itt mögöttünk. „Hús" a szénfal, a „bőrke” pedig, ami a főtérbén sokszor kényszerűségből fej- tetlen marad. Vajon mikor, melyik bányásznak jutott eszébe ilyen találóan, költőien becézni azt, ami itt fönt már csak egyszerűen „energiahordozó” ? A hagyományos fronton dolgozók is mind sűrűbben néznek át az új munkahelyre. Asztalos Miklóssal, Nagy H. Istvánnal, Ludvig Mátyással találkozunk a szén- falnál. — Emlékszem innen egy régi bányászra, Ludvig József a neve... — Ja, a Szép Jóska! — mondják gyorsan az itt szokásos megkülönböztető nevet is. — Pár hónapja lett rokkant vájár. Kétezer is megsérült, de nem idelenn. Egyszer, amikor társadalmi munkában iskolát tataroztak, leesett az állványról, aztán meg megcsúszott, amikor a munkásbuszhoz igyekezett... Elköszönünk: — Jószerencsét! Bukdácsolunk kifelé a mahaVam terepein. A népesben fáradt Arcokra világít a karbidlámpáink fénye. — De ígérjék meg, eljönnek máskor is. amikor már szép lesz a front! — figyelmeztet a bányamester. — Most nem is látni még. milyen nagy dolog ez az itteniek életében! ★ A legújabb hír: befejeződött az önjáró-biztosítő szerelése az Egercsehi akna 3-as telepién, s megkezdődött a fejtés a korszerű, két- tárcsás maróhengerrel. Az átállás sikeres volt. Hekéli Sándor ] r
