Népújság, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-30 / 100. szám

Tallózás az Egri Vörös Újságban Hatvanéves ólomsorok A papír színehagyott, fa­kósárga, de lapfej pirosa ma is lobog — mint annak ide- jént a hit, amellyel készí­tették az Egri Vörös Újság hatvan esztendeje, 1919. má­jus 1-én megjelent első pél­dányát. Tisztelettel veszem kezem­be az utókor számára gond­dal megőrzött jubiláló pél­dányt, a Magyar Tanácsköz­társaság történelmi értékű helyi sajtótermékei között, a Megyei Levéltár kutatószo­bájában, s féltőn forgatom: A jogelőd és jogutód Egri Újság XXVL évfolyamának mot is, amelyet a Marseil­laise vezet majd be és zár a szervezet dalárdájának közreműködésével. Az ünne­pi szónok pedig Kolacs- kovszky Lajos. Ugyanebben az időpontban díszközgyűlést tervez a megyeházára a rok­kantak egyesülete, míg dél­után két órára a magánal­kalmazottakat hívták össze a keresztény iparoskor előtti térre, amint illik: kokárdá­val, virággal. S kitűnik a sorokból, hogy kulturális műsor is lesz: ingyen film­előadásokat tartanak az 'ÉMM sorrendben 101., csütörtöki száma oldalszéiességű vezér­cikkel köszönti a nagy pro­letárünnepet „Hozsánna, vö­rös május!” címmel. S alat­ta — egyebek mellett — így buzognak boldogan az elő­törő szavak a szociáldemok­rata párt határozatára nevet változtatott újság felelős szerkesztőjének, a néhai kol­légának, Somfai Jánosnak tollából: .. Pirosló , vérvörös, tü­zeslő május. Most terméke- nyül a virágok kelyhe, a le­vegőég kéklő azúrja, a föl­dek mélye. Most terméke- nyül az emberek meggyötört, Vívódó lelke, a kicsavart szí­vek vére, az agyvelők sejt­je. Talpra állnak a leroskad­tak, felemelkednek a szívek, szárnyra kelnek a lelkek, s egy örök szorításra összefo­nódnak az emberi karok. Es milliónyi milliók ajkán harsanva fölzúg a legfensé­gesebb hozsánna égreható, föld mélyét megrázó gyönyö­rű szózata: — Világ proletár­jai. egyesüljetek! A lap más helyén Jakab József ír — alcímében a pro­letár imádságának nevezett — versében, ilyképpen befe­jezvén a költeményt: „Vörös május, te bíborban születtél, / Reám, szegényre vigyázzon karod, / Adj ár­nyat, hogyha jő forrómeleg dél, / S melengess, hogyha látogat hideg tél / Csont karjával zörgetve ablakot. / Munkám után kenyeret adj kezembe, / S ha szívem megtört, lelkem messze szár­nyal, / Ültesd be sírom vér­vörös virággal.” Az ünnepnapra ébredt megyeszékhely is köszöntésre készül. A szocialista diákok szervezetének egri csoportja — mint a hírek között ol­vasható — délelőtt 10 órára tervezi összejövetelét a Lí­ceum második emeletén. A lap röviden közli a progra­Uránia és az Apolló „mozgó- Képszínházakban”. Apró májusi virág egy kedves bejelentés is — „minden különösebb értesí­tés helyett” —: Foltényi An­nus és Somogyi József há­zasságot kötöttek... Tavasz sugárzik az egyéb hírekből is. Bíztató gyüi. mölcs- és zöldségkiáHítások- ról szól egy hosszabb infor­máció: „Cseresznyéből, kör­téből, kajszibarackból és szil­vából igen nagy termés ígér­kezik.” Méghozzá olyan, hogy akár export is lehetséges, cserébe iparcikkekért. A hirdetésekben a Paphe­gyen négy, a Síkhegyen két hold metszett szőlőt kínál­nak felesbe, s nem kevesebb, mint öt kereskedő is ajánl például szőlőkötözőt a kö­zelgő munkához. Egymás után olvashatjuk a tanácskormány rendeletedt, intézkedéseit a kisemberek támogatásáról: kifizetik a megtakarított fillérekből, a becsületes munkából szár­mazó értékpapírokat, a mun­kásokéval egyenlő szintre emelik a köztisztviselők fi­zetését. Mentesülnek a köz­tulajdonba vétel alól a mun­kások, tisztviselők olyan kisebb földszintes, legfeljebb egyemeletes házai, amelyek­ben tulajdonosaik kisebb család esetén esetleg még- két-három lakóval élnek együtt. A közjóiét érdekében — kultúrpolitikai elvek alapján — történnek a fényképészeti üzemek államosításai, s az áruk, különösen a fogyasz­tási cikkek igazságosabb, szabályszerűbb elosztására kerülnek hasonló sorsra a kiskereskedések, miként ér­tesülhetünk a további hír­adásokból. Derűlátás, optimizmus áhad a központi közleményből, amely szikratávírón érkezett Egerben: „A bécsi Der Neue Új takarékszövetkezeti üzletház Szűcsiben Tag Budapestre küldött tu­dósítója Kun Béla külügyi népbiztost megkérdezte, hogy bízik-e a szovjet kormány állandóságában és a kommu­nizmusnak a szomszéd álla­mokban való elharapózásá- bán? Kun Béla erre kijelen­tette, hogy semmi kétsége nincs a kommunizmus állan­dósága és tovább terjedése iránt.” A tanácskormány jótékony, de mindenben igazságos és roppant szigorú is. Bizonyí­ték erre például az a címes hír, amely tudtul adja, hogy az egri katonai forradalmi kormányszék minden továb­bi nélkül kétévi fogházra ítélt csalásért, lopásért egy vöröskatonát. Akkor, amikor — olvas­hatjuk egy más cikkből — bizony minden vöröskatoná­ra szükség lehet már, sőt sokkal több js elkelt volna belőlük. Az április 30-án, keltezett hadi jelentések ugyanis ilyesmiket írnak: „A románok Szentest megköze­lítették, Kunszentmártoni és Mezőtúrt megszállták. Kis­újszállásnál álló csapataink visszavonultak... A Hernád völgyében a csehek Szikszót, a Boldva völgyében Sajó- szentpétert közelítették meg, tovább nyugatra Putnokot, Bánrévét, Rimacsécset érték el...” S minden bizonnyal ezért született már a harcokban igénybe vehető lovak rekvi- rálásáról tájékoztató hír is az egri lapban, amely egyéb­ként mindezek ellenére vö­rös fejjel, ünnepre hívta ol­vasóit. Érdekes, izgalmas az Egri Vörös Újság — Jókai utca 6. alatt nyomott és kiadott — első számának minden so­ra. A lap következő — május 3-án megjelent — száma azonban már teljesen lehan­goló, s összeszorítja a torkot, szívet. A sajtótermék ismét csak Egri Újság néven jutott el olvasóihoz, szomorúan kö­zölvén az ellenséges csapatok közeledését, s május 1-i be­számolójában azt, hogy a tervezett ünnepségek végül is elmaradtak... „Sorsdöntő órák”-kal ijesztget a máf mindössze másfél oldalas lap induló anyagának címe, s vaklárma, rémhír okozta zűrzavarról, rettegő várako­zásról, tudósítanak az ólom­ba öntött sorok. Ez azonban már a továb­bi történelem. Ma, csupán a 90 évvel ez­előtt piros fejjel megjelent Egrj Vörös Újság első száma fölött időzzünk néhány per­cet, amint a Népújság ünne­pi számát olvasgatjuk. Rá emlékezzünk kegyes tisztelettel. Gyóni Gyula Mint kamasz kölykök a lányokat, napok óta lesem a fákat és a magas eget kém­lelem. Lényegében minden rendben: friss-zöldek a fák (a cseresznye most a leg­szebb, rövidke törzsük fe­lett napsütésben óriás, fehé­ren csillogó gömb a koroná­juk, gömb, igen, pompázatos virág), kertek virítanak az ablakok alatt, zsenge-zöldek a parkok, és mint a legyezők, olyanok a szintén virágra készülő vadgesztenyefákon a levelek. Mint összecsukott legyezők, olyanok a levelek, melyeknek ezután kell majd a gesztenyefa felett kiterül­niük, talán kicsit elrejteni, kicsit felvillantani tava­szunk örömét. (Tudósítónktól) Hétfőn adják át Szűcsiben az elkészült új takarékszö­vetkezet üzletházát. A köz­ség dolgozóinak régi kéré­sét teljesítette a gyöngyös­patai takarékszövetkezet és a bankszerű követelmények­nek megfelelő kirendeltséget épített a község központjá­ban. A 650 ezer forintos beru­házással felépített és beren­dezett üzletház a szövetkezet több mint ezer tagjának a pénzügyi szolgáltatási kö­rülményeit javítja. A lakosság körébén nép­szerű faLusi bankban 8,3 millió forint lakossági beté­teket őriznek. Mindezek mellett évente 2.8 millió fo­rint összegben kapnak köl­csönt a szövetkezet tagjai lakáskorszerűsítésekre, be­rendezések, felszerelések vá­sárlására és a háztáji gaz­daságok fejlesztéséhez. A megnövekedett forga­lom és a munkakörülmények javítása késztette a szövet­kezetét az új takarékszövet­kezeti helyiség felépítésére, amelyhez a községi tanács ingyenesen adta a telket, a tsz építőbrigádja pedig pél­dásán rövid idő alatt való­sította meg a beruházást Szabó Lajos Kilestem a fákat és a megmérhetétlen eget, s talán már tikkadni készülő agyam. bán hozzájuk iáért hasonla­tok után kutattam remény­telenül. És íme, néhány elő is vándorolt, fáradtan, akár­ha érkeznének a télből s ké­szülnének kialudni. De nem, egy percig még tovább égnek és saját satnyaságukön kár­örvendve felnevetnek, kaca­gásuk kőként kopog odabenn a kopomnyámban: „Ni csak, ni, nézzétek, erőlködik az öreg! Méghogy léggömb a virág! Eszét vette talán a ta­vasz, hogy létrehoz efféle hasonlatokat...?!” Tisztán hallom minden Május 1. Gyöngyösön — 1919-ben Az archívfotók hatalmas és lelkes felvonulás képeit mutatják. Olyan felvonulá­sét, amely nemcsak a fővá­ros lakosságát mozgatta meg, de külföldön is figyelmet keltett. Pl.: a párisi Excel- sior nevű újság május 9-i száma címlapján közölt fényképet „Az első kommu­nista május elseje Budapes­ten” címen és Kun Béláról, Bokányi Dezsőről is jelentek meg képek a lapban. A mozgalmas és impozáns jelenetek, a hitvalló töme­gek, a transzparansek, élet­képek, feldíszített járművek, gipszszobrok, zenekarok az FTC-pálya sportdélutánja, a városligeti, népligeti, és margitszigeti vidámság ter­mészetesen jogos volt. Ered. ményeit, nemrég szerzett szabadságát ünnepelte a fő. város proletáriátusa. Az örömteli hangulat pedig fe­ledtette, hogy a Tanácsköz­társaság első komoly válsá­gát élte át azokban a napok, bán, órákban. Az április 16-án megin­dult román támadás nyo­mán elveszett a Tiszántúl, és még nem volt biztos, hogy a rohamléptekkel előrenyo­muló románok megállnak-e a Tiszánál. A csehszlovák csa­patok Salgótarjánig hatoltak észak-keleten, a Ruténföld elveszett, az intervenciós erők találkoztak. A Vörös Hadsereg a bomlás küszöbén állt, a Kormányzótanácsban pedig felütötte fejét a szét­húzás: a szociáldemokrata népbiztosok kezdtek a „jövő. re” is gondolni, keresték a „kibontakozás” útjait. Sőt a május 1-i felvonulás impozáns külsőségei végül azt is feledtették, hogy ezen a napon döntötte meg a junkerjobboldali szocdem- összefogás a Bajor Tanács- köztársaságot, az európai proletárforradalmak legnyu. gatibb állását. (Bár ez a ve­reség akkor csak átmeneti­nek látszhatott). deli el. Budapest összes mun­kásai kiküldetnek a frontra, hogy a csapatokat megerősít­sék.” A májusi válság ezzel bel- politikailag megoldódott. A bizonytalankodó centrista Német, szlovák, török dolgozók felvonulása Budapesten, május 1-én Hogy a helyzet végül is nem vált tragikussá, a ma­gyar munkásosztály helytál­lásának köszönhető. Május 2 án a munkásbizalmiak és a Budapesti Munkástanács a diktatúra fenntartása, a Ta­nácsköztársaság védelme, az egész proletariátus talpra állítása mellett döntött. Ál­lásfoglalásuk hatására „a Kormányzótanács az összes front részére a legerélye- sebb ellenállás kifejtését ren­szociáldemokratákat is ma­gával ragadta a hangulat, a proletariátus kiállása saját hatalma mellett. Sőt az emel­kedettség még egyszer ma­gával tudta ragadni a forra­dalom szimpatizáló kispol­gári, értelmiségi rétegeket is. A díszfelvonulás fényei és a hadrakelés tényei tehát egy­aránt bizonyították a Magyar Tanácsköztársaság életképes, ségét. D. M. Az első szabod május elseje Május, m... szavukat, és a szégyen hul­láma önt el, igazuk van a kis gonoszoknak. Visszavo­nom hát a fehéren villogó gömb-koronákat, fejemet le­hajtom, s csendben belátom, hogy a virág olyan mint a virág — s éppen ezért eny- nyire szép. Csakígy az ég is, mely most, 79 tavaszán hol sűrű ború, hol tiszta ragyo­gás, könnyű kékség vagy fe­hér fellegek vagy — ha az alkonyaiban ellesed — pi­ros csíkokkal szaggatott, a távoli láthatáron (nekünk úgy tűnik, éppen az öreg föld felett) hatalmas, égős sebekkel megsebzett minden- ség. Tegnap délután zivatar volt, sokáig, hosszan ömlött, hogy a plafonon beázott egy sarok, a helye csúnya sárga lett, és az elázott mészréteg- böl, mintha rossz csapból jönne, csöpögött a víz, s fé­mesen kopogott a sötétkék műanyag vödör fenekén. Hiá­ba: ez is a tavasz, és a földek, nek az eső már annyira kel­lett, mit számít ehhez mér­ve, hogy nálunk beázott a fürdőszoba...! Mint néha az álmaim. Időnként azok is átütnek testem falán, és meleg, sós cseppekben a bőrömre kiül­nek. Most azt álmodom, hogy zöld bokrok folyosóján sétá­lok egy komoly, barna lány oldalán, s talán éppen április van. A véletlen lehetett, semmi más, az sodorhatott csak a közelébe, és a sodrás már vinne is tovább, s hiába lenne jó talán, nem bírunk együtt maradni. Már távolo­dunk, valahol valami kiált bennem, néma kiáltás, hogy „kívánlak, szeretlek!” — ő visszaint, hangja sötét betűi kirajzolódnak a levegőben: „Tudom, és én is ezt érzem, és a téma már túlbeszélve ... Nem lehet.” TúlbeszélveAz álom eltűnik, a lánnyal, majd jön helyébe másik. Most húsz­éves vagyok, nyaraló tisztiis­kolás. Vagy nem is nyaraló, inkább — azt hiszem — le­szereltek, és nincs lakásom, és két régi baráttal albérle­tet keresek. Végre sikerül, és én magammal viszem az ágyamat, és most nézzünk munka után, lazas, össze­vissza utak, aztán a baráta­im elűznek, mire a rokonok­hoz megyek, ám ők sem adnak helyet. Pórusaimon át­üt a veríték, mint víz a fa­lon, és feleségem érintésére felriadok. Mily jó riadás? Mert moccanásomra velem moccan, keze nyugtatva si­mítja végig a kezemet: rósz- szat álmodtál, nyugtalanat. Itthon vagyok. Felkelek írni, s mielőtt hozzákezdenék, betakarom pléddel a srácot, aludj, kis- öreg ... Még mindig hajnal van, de a fél háromból fél négy lett. Kintről finoman beszűrődnek a hangok, eső morzézik az ereszen fáradhatatlanul és csendesen. Az ázott úton mind több autó dübörög el, kiállók az ajtó elé, hogy lás­sam őket, de mintha meg­éreznek, hogy várják őkét, most egy sem érkezik. Csak a sötét látszik, az ég kékes­fekete bársonya, és a fény, ahogy sárgán kicsap az ab­lakból és ráesik a sötétre s az utcai lámpák higanygőz lilájával összekeveredik. Eny. nyi fény elég, hogy lássam benne az esőcsíkozta eget, meg a mindenséghez mérten törpe fákat, amint esöáztatta zöld koronáikat e sok sötét­ségbe belerajzolják. 0 Most végre égő szemekkél elsuhan egy kocsi — két árny ül benne: két ember —, utána csend. Csak a tavasz hajnali illatai dübörögnek tisztán s önfeledten a leve­gőben. Heves, április 27. 1979, B. Kun Tibor '

Next

/
Oldalképek
Tartalom