Népújság, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-30 / 100. szám
Elégetett milliók ★ Szárítóban a szemét ir Kétharmada túlfogyasztás ★ Ezekről mindenki tud „Senki sem törődött eddig a mezőgazdaságban az üzem- anyaggazdálkodással, s még most „a fokozott figyelmet” az jelenti, hogy beszélünk róla. De tenni...?! A legtöbb tsz-ben csak egy a fontos: menjenek a gépek. A műhelybe többnyire csak akkor kerülnek, ha végképp lerobbannak az út mellett, vagy a tábla közepén és úgy kell őket bevontatni. Karbantartásra, kisebb hibák javítására csak olyankor gondolhatunk, ha nem . lehet a földekre menni, s meg is látszik ez a gépeken. Ha már energiáról kérdezett...: Szerintem a traktoraink, teherautóink kétharmada többet fogyaszt a kelleténél! Ezeket a cseppet sem vigasztaló tényeket a megye egyik legnagyobb, méltán jó hírű gazdaságának fiatal energetikusa mondta el. A megállapítások viszont nemcsak erre az egy termelőszövetkezetre, hanem úgyszólván valamennyire érvényesek. A mezőgazdaságban —» amely az egyik legjelentősebb energiafogyasztó — ezzel a kérdéssel az átlagosnál is kevesebbet törődtek. Persze abban igazuk van az üzemeknek, hogy tőlük sokáig csak azt kérdezték a legkülönbözőbb fórumokon, hogy mennyit termeltek; milyenek voltak a terméshozamok; esetleg, hogy termékeiket gazdaságosan állították-e elő; de azt talán soha, hogy mennyivel olcsóbban lehetett volna azt a kukoricát, gabonát, meg takarmányt megtermelni. Sztankovics Béla, a komlói Május 1. Termelőszövetkezet elnökhelyettese: — Senki sem nézte, hogy nekünk az olaj mibe kerül. A traktornak mennie kell, s hogy közben ennyi, meg eny- nyi üzemanyag elfogyott, azt egyszerűen csak tudomásul vettük. Ezzel jár — gondoltuk. S, hogy mekkorát tévedtünk, arra csak mostanában kezdünk ráébredni. A kömlői elnökhelyettes mondta el azt is, hogy kiszámolták, egy mázsa lucernaliszt elkészítése közben 40 kiló gázolajat használ el a szárítóberendezés. Ha csak egy fél, vagy egy napig hagynák a frissen kaszált növényt a napon fonnyadni, már akkor 15—20 százalékkal kevesebb olajra volna szükség. Vagy más. A betakarítás idején szinte megállás nélkül üzemelő terményszárítókban rendszerint a kombájnból kikerülő friss búzát öntik. Megszárítják mindazt a nedves port, pelyvát, törött szemet, egyéb szemetet is, amit egyszerű tisztítóberendezéssel leválaszthatná- fjr nak. Így viszont a gépbe kerülő legalább 15 százaléknyi értéktelen hulladékot is éppúgy víztelenítik a drága olajjal, mint az egészséges szemeket. Pedig most már szakember is akadna, akinek épp az ésszerű energiafelhasználás megszervezése volna a dolga. Még rendelet is kötelezi a nagyfogyasztókat az energetikusok alkalmazására. Csakhogy ha az üzemek munkába is állítják ezeket a többnyire fiatal, dolgukat értő mérnököket, üzemmérnököket, inkább csak az előírásnak tesznek eleget — a munkájukat alig használják. Pedig még maguk az energetikusok is meglepődtek első vizsgálódásaik során, hogy micsoda tartalékok vannak az energiafelhasználás terén, de ötleteikre, intézkedési javaslataikra legfeljebb csak hümmögés, körülményes magyarázkodás, vagy a „heves vérű ifjúság (!)”-nak szóló elnéző mosoly volt a válasz. — Nagy mulasztása a mezőgazdaságnak, — mondja Tüdős Gyula, a TESZÖV főmérnöke —, hogy az erőgépek üzemanyag-fogyasztására mind a mai napig nem sikerült normákat kidolgozni. A megjelent minisztériumi ajánlások ellenére a termelőszövetkezeteknek ezt házon belül kell elkészíteniük, amit viszont a gazdaságok enyhén szólva „nem kapkodnak el”. Mindaddig viszont azt sem lehet megállapítani, hogy a gép több üzemanyagot fogyasztott-e a kelleténél, s ha igen, annak a kemény talaj, a dombos terep az oka, vagy éppenséggel a gép műszaki hibája. Nem kis összegekről van itt szó. Egyetlen Rába-traktor két műszakban, tehát reggeltől estig, kétszáz liter gázolajat fogyaszt. A túlfogyasztás például egy ilyen gépnél sokezer litert rúghat évente! Találomra hat gazdaságot kerestünk fel a megyében. Közülük mindössze egyben (a legkisebben!) foglalkoznak az említett normák kidolgozásával. Török Zoltán, műszaki főmérnök az ostorosi termelő- szövetkezetben : — Keserves munka volt, de most már végre elkészült a traktorokra érvényes üzemanyagnorma-rendszerünk. Március elejétől havonta összesítjük, elemezzük az erőgépek és persze a gépjárműveink fogyasztási adatait, s jelentősebb túlfogyasztás esetén azonnal megvizsgáljuk an pák okait. Eddig is szívesen vettük, s ezután is élni szeretnénk a TESZÖV diagnosztikai csoportjának segítségével, akik nemcsak a pontos fogyasztás beállításánál adhatnak hasznos tanácsokat, de a normakorrekcióknál, esetleg az újabb normák kialakításánál is számíthatunk rájuk. Persze a kidolgozott rendszer még új. Hozzájuk kapcsolódó rendszabályok, büntető és jutalmazó lehetőségek nincsenek, de sokat várunk már a közeljövőben tőle. Egy a hat közül. Pedig Ostoroson mindössze két és fél millió forintot költenek üzemanyagra egy évben. De van olyan gazdaság is, mely ennek a négyszeresét fogyasztja el, ennek ellenére még szóba sem került a normarendszer kidolgozása. Már a bevezetőben sző esett a gépek műszaki állapotáról. Még a laikus autó- tulajdonos is tudja, hogy az alkatrészek elhasználódása, a gondozás, ápolás hiánya, de még egy puhább gumi is azonnal meglátszik az üzemanyag-fogyasztáson. Megdöbbentő azonban, hogy menynyire nem törődnek a gazdaságokban a gépek megfelelő műszaki felkészítésével. Mert milyen állapotban lehetnek a kerékagyig a sárba fagyva telelő kombájnok, azok a gépek, melyek csak az idény eleji nagyjavítások alkalmával látnak zsírt? — Míg a KITE a John Deereken elő nem írta a kötelező karbantartásokat — mint a garancia egyik feltételét — addig nálunk sem volt különb a helyzet. Azóta viszont elvégzik már ugyanezt a többi traktor kezelői is. Persze olyan kombájnost még nem láttam, aki úgy ment volna ki hajnalban, hogy előtte ne zsírozott volna le minden fontos alkatrészt, hogy át ne nézte volna indulás előtt a gépét. Persze, mert azon jól keresnek, s az illető zsebe bánja a hanyagságot. Nézné meg őket, amikor visszaülnek a traktorra...! — meséli Sztankovics péla. Ostoroson — ez már nem lehet véletlen — a traktorosoknak kötelező a hét végén minden karbantartási munkát elvégezni gépeiken. Aki ezt elmulasztja, bizony jelentős összegtől esik el. Ekkor fakadt ki viszont az ottani energetikus, Ferkó István: — ez is igaz. De az is, hogy a gazdaságban nincs a karbantartáshoz nélkülözhetetlen működő szervizpad; nincs egy szerelőakna, hogy a traktoros a gépe alá nézhessen ! S többé-kevésbé érvényes ez Kömlőre is, a többi szövetkezetre is. Szinte mindenütt hiányoznak a legalapvetőbb korszerű karbantartási eszközök, sőt olyan több száz gépet számláló gazdaság is akadt, ahol a fogyasztás ellenőrzésére egyetlen ősrégi adagoló beállító és egy Colortest gyertya állt a műszakiak rendelkezésére. Lehetne még a példákat oldalakon át sorolni. Hisz gondoljunk a hét-nyolc éve selejtezésre váró, oktalanul életben tartott traktorokra; a „csak ebédelni hazaugró” gépkezelőkre, az ezreket feleslegesen elhasználó, füstölő kipufogóval száguldozó teherautókra. .. A „szippantó csöves”,, diszkrét gázolaj tolvajokról' már nem is beszélve. Legtöbb helyen ezekről mindenki tud, akiknek dolga volna mégsem akar tudomást venni róluk. Persze évek, évtizedek megszokott gyakorlatát egyik percről a másikra nem válthatja fel az új. Nem lehet a már beidegződött irányítási, szervezési rendszert hirtelenjében felrúgni. Viszont most már a megváltozott körülményeket nem követhetik több éves késéssel a mező- gazdasági üzemek. S előbb- utóbb mindenütt rá kell jönniük a gazdaságok vezetőinek, hogy itt épp úgy szó van a saját, nem is jelentéktelen anyagi érdekeikről, mint az ország feleslegesen elégedett, megtakarításra váró millióiról. Az energetikusok, népi ellenőrök, szakemberek persze mondják most is a magukét, néha eredménnyel, többször hiába. Mondják még egy darabig. Ameddig lesz rá energiájuk. Cziráki Péter Tayasz a határban Folyik a műtrágyázás a Gyöngyös—domoszlói Állami Gazdaság több mint 70« hektáros szőlejében. A lugasos szőlők között kúltivátorozó gépek dolgozzák be a talajba a műtrágyát, ezen a területen hat és fel mázsa kálisó és szuperfoszfát kerül a földbe. Képünk az atkári határban készült. (Fotó: Szabó Sándor) Munka és humánum NEM SZENTSÉGTÖRÉS, ha egy ünnepet köszöntve arra törekszünk, hogy a hétköznapokról szóljunk. Különösen természetes ez május elsején, amely nap, mint tudjuk, a legszebb prózai cselekvés, a legköltőibb hétköznapi tett napja: a munka ünnepe. Végül is az a leggyönyörűbb a mi világunkban, hogy a hozzáértő emberi munka hozta létre és, hogy minden nemes eszme a munka folyamatából keletkezett. Ezt bizonyítja az, egész emberiség élete. Manapság Magyarországon, a „munka” kifejezést rendkívül korszerű és időszerű fogalmak keretében használjuk. Ezek az új szóötvözetek megújulási készségünket fejezik ki, és társadalmunknak azt a tulajdonságát jelzik, hogy képesek vagyunk korszerűen gondolkodni és cselekedni. Valahol itt kell keresnünk az idei május elsejének belső lényegét. Az egyik leggyakrabban használt új kifejezésünk így hangzik: munkaerő-gazdálkodás. Közgazdasági kifejezésnek tűnik ez a szókapcsolat, de mélységesen humánus tartalma is van. A munkaerő-gazdálkodás számunkra nem azt jelenti, hogy figyelmen kívül hagyjuk az emberi tényezőket. Ez a művelet vagy gazdasági tevékenység vagy nem más, mint, korszerű szocialista gazdálkodás egyik humán tényezője. Azt szoktuk mondani, hogy Magyar- országon munkaerőhiány van. Ez általában igaz. De Házak a csaliton Nyújtózkodik a város.. 1 Gomba módra szaporodnak a házak, a modern emeletes épületek sorra elfoglalják a valamikori gyümölcsösöket, s a kertek aljáról bekúsznak a földszintesek közé — ép-' pen ezek helyére. A dombon gyermekkorom élményeit idézgetem. Keresem a dűlőutat, amelyen édesapámmal kerekeztünk a szőlőbe, s terebélyes vén diófák vetettek hűsítő árnyékot átizzadt ingükre. Várom, hogy valahol megint összetalálkozunk a csősszel, akinek nemcsak a puskája, kürtje, hanem cifra tarisznyája is mindig őszinte kíváncsiságot. s valamiféle különös tiszteletet ébresztett bennem. Nem jön a vénember. Nincs meg a csalitos sem, ahöl nyáridőben indiános- dit játszottunk seregnyien, annyi izgalmas csatát vívtunk egymással tízen alul, meg tizenévesen. S emlék már apám is... Mindent beépítettek. A hosszú lejtőt is, ahol télen oly messzire siklott a szánkó, s akkorát lehetett ugrani a léccel, hogy csak úgy bámulták a lánytík: utcává alakították. Utca, utca mindenütt a a hajdani ösvények fölött... Járok az új házak között, s szinte észre sem veszem, hogy — egy véletlenül még megmaradt réginek az udvarára érek. Furcsállom kicsit, de valahogy most idegennek érzem magamat itt is. Erre a részre nem emlékszem ... Zavarba jövök a kétségtelen birtokháborításért, sietve mennék is tovább, amikor hirtelen,- halványan mégis ismerősnek tűnik valami^ Nos, igen, az épülettől egy kicsit távolabb álló présházat, a pincével: mintha már láttam volna... Közelébb megyek a faragott bejárathoz, s hosszasan bámulom. Sejtésem egyre bizonyosabbá válik. Mind határozottabban érzem, hogy nem vagyok tolakodó. Visz- szajöttem valahová. Időzhetek egy kicsit. A megfakult kép kitisztul. Sok sok éve, vendégségben voltam itt a szüleimmel, a gazda kedves invitálásának tettünk eleget egy vasárnap délután. Családias hangulatú beszélgetés volt, kiadós, finom uzsonnával. Ha nem té- vedék: itt került először körözött is a kenyeremre... A kecskelábú asztalnak persze, nyoma sincs már. A tető behorpadt, a tornác megereszkedett. Az ajtón rozsdás lakat, látni, hogy nem nagyon nyitogathatják. Előtte dudva, gaz... Talán már üres is a pince, a zárat csak az illendőség kedvéért hagyták rajta. S ni csak! Lakatlan a másik épület is, ami mellett az imént eljöttem, hiszen ablakain hiányos az üveg. Biztosan rég kiköltözhettek az ott élők. Karcsú daru nyúlik a táj fölé. Erre tart a város. Maholnap emeleteket húznak ide is, s az elvadúlt portán any- nyian laknak majd, mint hajdani gyermekkoromban az egész utcában. Kényelmes, szép otthonok hosszú sora nyílik majd a dombra, körös-körül megfiatalodik minden. (gyóni) azt is tudjuk, hogy az egyik helyen a kelleténél többen dolgoznak, míg máshonnan hiányoznak az emberek. Ez rossz a gazdálkodásnak és rossz az embereknek. Ahol feleslegesen sokan vannak, ott óhatatlanul felmerül az alkotni kész ember előtt: van-e értelme, hogy ilyen körülmények között dolgozzak, hiszen végül is nem teszek hasznosat?! Ahol pedig kevesen vannak, ott mindenképpen mások, a hiányzók helyett is dolgozni kell, többet mint kellene. Itt a kérdés így fogalmazódik: erőmön felülit követelnek tőlem, miért kell ezt tennem?! A munkaerő-gazdálkodás lényege tehát az, hogy lehetőséget biztosítson a dolgozó ember számára az egyéni elképzelések megvalósítására, a képességek .érvényesítésére, és ahhoz, hogy a dolgozó megtalálja a számításait. Ezeket a lehetőségeket a munka ésszerű elosztása biztosíthatja, amelyhez szorosan hozzátartozik a munkaszervezés, a munka- feltételek megfelelő színvonalú biztosítása, a munka- körülmények, a szociális ellátás javítása. MANAPSÁG SOKAT beszélünk a munkafegyelemről is. Ennek a fegyelemnek a lényegét a következőképpen határozta meg egy előadása során munkaügyi miniszterünk: mindenkinek a mun- kahelyétől, a beosztásától függetlenül, képzettségének és képességének megfelelően, az anyagi érdekeltség által is vezérelt készséggel, a munkaidő teljes kihasználásával kell jól dolgoznia. Rögtön azt is hozzá tette a miniszter, hogy a munkahelyi vezetőknek az előbb említettek érvényesítése érdekében meg kell teremteniük a szükséges feltételeket, biztosítva a termelési folyamatok és tevékenységek magas fokú szervezettségét. Ily módon a munkafegyelem nem szűkíthető le az egyes emberek fegyelmére vagy fegyelmezetlenségére. Persze a munkafegyelem szorosan kötődik az egyénhez, hiszen valamiféle követelményrendszer szubjektív teljesítését jelenti. Mégis több ennél, jelenléte csak a normális társadalmi munkafegyelem körülményei közepette képzelhető el tömegesen. Mégis mérlegre kell tennünk — rendszeresen és nyíltan — a dolgozók magatartását is. Hiszen tudjuk, hogy vannak olyanok, akik azért tohonyák és eredménytelenek, mert ez természetükből, adottságaikból ered. Fegyelmezetlen emberek, akiknél a készség hiányzik. Tehát lehet ott is fegyelmezetlen ember, ahol kedvezőek a munkakörülmények és jó a szervezettség. De bízzunk az emberekben! Az alkotókészség, a munkavégzés öröme az embere!? legtöbbjénél felébreszthető valami módon. Lehet erkölcsi ösztönzés és lehet anyagi érdekeltség, vagy mindkettő együtt. Az együtthatás nyilvánvaló. Nem fejezi ki a végzett munka megbecsülését, ha a jövedelem független a valóságos teljesítménytől. Az is hiba, ha a jól végzett munkát kizárólag anyagilag viszonozzuk és elfelejtkezünk az erkölcsi, a szakmai elismerés lehetőségéről. VALAMIT MÉG el kell mondani a munkafegyelemmel és a munkával kapcsolatban. Szóltunk arról, hogy az örömmel végzett munka, a fegyelmezett munka alapja, ha valaki olyan helyen dolgozik, ahol a szakértelmét jól tudja kamatoztatni. Ezt a törvényszerűséget azonban nem lehet abszolutizálva értelmezni, vagyis nem lehet minden.körülmények között az egyszer már megszerzett képzettséghez, szakismerethez igazodni. Hiszen éppen korunk feladata olyan rugalmas gazdasági szerkezetet létrehozni, amelyben az igényeknek megfelelően változnak a termelési célok és maguk a termékek. Köny- nyen lehet, hogy valaki kiválóan dolgozik egy helyen, viszont ugyanaz a hely holnap más ismereteket követel. Fontos követelménye tehát biztosítani annak lehetőségét, hogy a dolgozók rugalmasan tudjanak alkalmazkodni az új körülményekhez, legyenek alkalmasak az új követelmények teljesítésére. Magyarul, nemcsak a munkahelyváltoztatásokat kell vállalniuk, hanem olyan változtatható szakismeretekkel kell rendelkezniük, amelyek sokoldalú munkára teszik őket alkalmassá. Vállalniuk kell az átképzést és továbbképzést. Csak vergődést okozhat egy ember számára, ha olyan munkát kell végeznie, amelyben nincs megfelelő jártassága. Ettől a vergődéstől csak egyféleképpen szabadíthatjuk meg az embereket: sokoldalúan készítjük fel őket az elkerülhetetlen változtatásokra. MINDEN ÉVBEN ünnepléssel köszöntjük május elsejét. De éppen ez az ünnep tiltakozik az ellen, hogy szokványos közhelyekkel beszéljünk jelentőségéről. Minden évtized és minden év továbbhaladó, megújuló tartalommal fogalmazza meg a szocialista munka lényegét, amely a hétköznapok valóságát fejezi ki. Ilyen prózai ünneplésre van szükség, vagyis olyan társadalmi méretű szervezettségre, amely a dolgozó ember számára valóban ünneppé teszi ^ munkát. Soltész István MmsmGl 1979. április 30., hétfő