Népújság, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-30 / 100. szám

Elégetett milliók ★ Szárítóban a szemét ir Kétharmada túlfogyasztás ★ Ezekről mindenki tud „Senki sem törődött eddig a mezőgazdaságban az üzem- anyaggazdálkodással, s még most „a fokozott figyelmet” az jelenti, hogy beszélünk róla. De tenni...?! A legtöbb tsz-ben csak egy a fontos: menjenek a gépek. A műhelybe többnyire csak akkor kerülnek, ha végképp lerobbannak az út mellett, vagy a tábla közepén és úgy kell őket bevontatni. Kar­bantartásra, kisebb hibák javítására csak olyankor gondolhatunk, ha nem . lehet a földekre menni, s meg is látszik ez a gépeken. Ha már energiáról kérdezett...: Szerintem a traktoraink, te­herautóink kétharmada töb­bet fogyaszt a kelleténél! Ezeket a cseppet sem vi­gasztaló tényeket a megye egyik legnagyobb, méltán jó hírű gazdaságának fiatal energetikusa mondta el. A megállapítások viszont nem­csak erre az egy termelőszö­vetkezetre, hanem úgyszól­ván valamennyire érvénye­sek. A mezőgazdaságban —» amely az egyik legjelentő­sebb energiafogyasztó — ez­zel a kérdéssel az átlagosnál is kevesebbet törődtek. Per­sze abban igazuk van az üzemeknek, hogy tőlük so­káig csak azt kérdezték a legkülönbözőbb fórumokon, hogy mennyit termeltek; mi­lyenek voltak a termésho­zamok; esetleg, hogy termé­keiket gazdaságosan állítot­ták-e elő; de azt talán soha, hogy mennyivel olcsóbban lehetett volna azt a kukori­cát, gabonát, meg takar­mányt megtermelni. Sztankovics Béla, a kom­lói Május 1. Termelőszövet­kezet elnökhelyettese: — Senki sem nézte, hogy nekünk az olaj mibe kerül. A traktornak mennie kell, s hogy közben ennyi, meg eny- nyi üzemanyag elfogyott, azt egyszerűen csak tudomásul vettük. Ezzel jár — gondol­tuk. S, hogy mekkorát té­vedtünk, arra csak mostaná­ban kezdünk ráébredni. A kömlői elnökhelyettes mondta el azt is, hogy ki­számolták, egy mázsa lucer­naliszt elkészítése közben 40 kiló gázolajat használ el a szárítóberendezés. Ha csak egy fél, vagy egy napig hagynák a frissen kaszált nö­vényt a napon fonnyadni, már akkor 15—20 százalék­kal kevesebb olajra volna szükség. Vagy más. A betakarítás idején szinte megállás nél­kül üzemelő terményszárí­tókban rendszerint a kom­bájnból kikerülő friss búzát öntik. Megszárítják mindazt a nedves port, pelyvát, tö­rött szemet, egyéb szemetet is, amit egyszerű tisztítóbe­rendezéssel leválaszthatná- fjr nak. Így viszont a gépbe ke­rülő legalább 15 százaléknyi értéktelen hulladékot is éppúgy víztelenítik a drága olajjal, mint az egészséges szemeket. Pedig most már szakember is akadna, akinek épp az ésszerű energiafelhasználás megszervezése volna a dol­ga. Még rendelet is kötelezi a nagyfogyasztókat az ener­getikusok alkalmazására. Csakhogy ha az üzemek munkába is állítják ezeket a többnyire fiatal, dolgukat értő mérnököket, üzemmér­nököket, inkább csak az elő­írásnak tesznek eleget — a munkájukat alig használ­ják. Pedig még maguk az energetikusok is meglepőd­tek első vizsgálódásaik so­rán, hogy micsoda tartalé­kok vannak az energiafel­használás terén, de ötleteik­re, intézkedési javaslataikra legfeljebb csak hümmögés, körülményes magyarázkodás, vagy a „heves vérű ifjúság (!)”-nak szóló elnéző mosoly volt a válasz. — Nagy mulasztása a me­zőgazdaságnak, — mondja Tüdős Gyula, a TESZÖV fő­mérnöke —, hogy az erőgé­pek üzemanyag-fogyasztására mind a mai napig nem si­került normákat kidolgozni. A megjelent minisztériumi ajánlások ellenére a termelő­szövetkezeteknek ezt házon belül kell elkészíteniük, amit viszont a gazdaságok enyhén szólva „nem kapkodnak el”. Mindaddig viszont azt sem lehet megállapítani, hogy a gép több üzemanyagot fo­gyasztott-e a kelleténél, s ha igen, annak a kemény talaj, a dombos terep az oka, vagy éppenséggel a gép mű­szaki hibája. Nem kis össze­gekről van itt szó. Egyetlen Rába-traktor két műszak­ban, tehát reggeltől estig, kétszáz liter gázolajat fo­gyaszt. A túlfogyasztás pél­dául egy ilyen gépnél sok­ezer litert rúghat évente! Találomra hat gazdaságot kerestünk fel a megyében. Közülük mindössze egyben (a legkisebben!) foglalkoznak az említett normák kidolgo­zásával. Török Zoltán, műszaki fő­mérnök az ostorosi termelő- szövetkezetben : — Keserves munka volt, de most már végre elkészült a traktorokra érvényes üzemanyagnorma-rendsze­rünk. Március elejétől ha­vonta összesítjük, elemezzük az erőgépek és persze a gép­járműveink fogyasztási ada­tait, s jelentősebb túlfogyasz­tás esetén azonnal megvizs­gáljuk an pák okait. Eddig is szívesen vettük, s ezután is élni szeretnénk a TESZÖV diagnosztikai csoportjának segítségével, akik nemcsak a pontos fogyasztás beállításá­nál adhatnak hasznos taná­csokat, de a normakorrekci­óknál, esetleg az újabb nor­mák kialakításánál is szá­míthatunk rájuk. Persze a kidolgozott rendszer még új. Hozzájuk kapcsolódó rend­szabályok, büntető és jutal­mazó lehetőségek nincsenek, de sokat várunk már a kö­zeljövőben tőle. Egy a hat közül. Pedig Os­toroson mindössze két és fél millió forintot költenek üzemanyagra egy évben. De van olyan gazdaság is, mely ennek a négyszeresét fo­gyasztja el, ennek ellenére még szóba sem került a nor­marendszer kidolgozása. Már a bevezetőben sző esett a gépek műszaki álla­potáról. Még a laikus autó- tulajdonos is tudja, hogy az alkatrészek elhasználódása, a gondozás, ápolás hiánya, de még egy puhább gumi is azonnal meglátszik az üzem­anyag-fogyasztáson. Megdöb­bentő azonban, hogy meny­nyire nem törődnek a gaz­daságokban a gépek megfe­lelő műszaki felkészítésével. Mert milyen állapotban le­hetnek a kerékagyig a sárba fagyva telelő kombájnok, azok a gépek, melyek csak az idény eleji nagyjavítások alkalmával látnak zsírt? — Míg a KITE a John Deereken elő nem írta a kö­telező karbantartásokat — mint a garancia egyik felté­telét — addig nálunk sem volt különb a helyzet. Azóta viszont elvégzik már ugyan­ezt a többi traktor kezelői is. Persze olyan kombájnost még nem láttam, aki úgy ment volna ki hajnalban, hogy előtte ne zsírozott vol­na le minden fontos alkat­részt, hogy át ne nézte vol­na indulás előtt a gépét. Per­sze, mert azon jól keresnek, s az illető zsebe bánja a hanyagságot. Nézné meg őket, amikor visszaülnek a traktorra...! — meséli Sztan­kovics péla. Ostoroson — ez már nem lehet véletlen — a trakto­rosoknak kötelező a hét vé­gén minden karbantartási munkát elvégezni gépeiken. Aki ezt elmulasztja, bizony jelentős összegtől esik el. Ek­kor fakadt ki viszont az ot­tani energetikus, Ferkó Ist­ván: — ez is igaz. De az is, hogy a gazdaságban nincs a karbantartáshoz nélkülözhe­tetlen működő szervizpad; nincs egy szerelőakna, hogy a traktoros a gépe alá néz­hessen ! S többé-kevésbé érvényes ez Kömlőre is, a többi szö­vetkezetre is. Szinte minde­nütt hiányoznak a legalap­vetőbb korszerű karbantar­tási eszközök, sőt olyan több száz gépet számláló gazda­ság is akadt, ahol a fogyasz­tás ellenőrzésére egyetlen ős­régi adagoló beállító és egy Colortest gyertya állt a mű­szakiak rendelkezésére. Lehetne még a példákat oldalakon át sorolni. Hisz gondoljunk a hét-nyolc éve selejtezésre váró, oktalanul életben tartott traktorokra; a „csak ebédelni hazaugró” gépkezelőkre, az ezreket fe­leslegesen elhasználó, füstö­lő kipufogóval száguldozó teherautókra. .. A „szippan­tó csöves”,, diszkrét gázolaj tolvajokról' már nem is be­szélve. Legtöbb helyen ezek­ről mindenki tud, akiknek dolga volna mégsem akar tu­domást venni róluk. Persze évek, évtizedek megszokott gyakorlatát egyik percről a másikra nem vált­hatja fel az új. Nem lehet a már beidegződött irányítási, szervezési rendszert hirte­lenjében felrúgni. Viszont most már a megváltozott kö­rülményeket nem követhetik több éves késéssel a mező- gazdasági üzemek. S előbb- utóbb mindenütt rá kell jön­niük a gazdaságok vezetői­nek, hogy itt épp úgy szó van a saját, nem is jelen­téktelen anyagi érdekeikről, mint az ország feleslegesen elégedett, megtakarításra vá­ró millióiról. Az energetikusok, népi el­lenőrök, szakemberek persze mondják most is a magukét, néha eredménnyel, többször hiába. Mondják még egy da­rabig. Ameddig lesz rá ener­giájuk. Cziráki Péter Tayasz a határban Folyik a műtrágyázás a Gyöngyös—domoszlói Állami Gazdaság több mint 70« hektáros szőlejében. A lugasos szőlők között kúltivátorozó gépek dolgozzák be a talajba a műtrá­gyát, ezen a területen hat és fel mázsa kálisó és szuperfoszfát kerül a földbe. Képünk az atkári határban készült. (Fotó: Szabó Sándor) Munka és humánum NEM SZENTSÉGTÖRÉS, ha egy ünnepet köszöntve arra törekszünk, hogy a hétköznapokról szóljunk. Különösen természetes ez május elsején, amely nap, mint tudjuk, a legszebb pró­zai cselekvés, a legköltőibb hétköznapi tett napja: a munka ünnepe. Végül is az a leggyönyö­rűbb a mi világunkban, hogy a hozzáértő emberi munka hozta létre és, hogy minden nemes eszme a munka folyamatából keletke­zett. Ezt bizonyítja az, egész emberiség élete. Manapság Magyarorszá­gon, a „munka” kifejezést rendkívül korszerű és idő­szerű fogalmak keretében használjuk. Ezek az új szó­ötvözetek megújulási kész­ségünket fejezik ki, és tár­sadalmunknak azt a tulaj­donságát jelzik, hogy képe­sek vagyunk korszerűen gon­dolkodni és cselekedni. Va­lahol itt kell keresnünk az idei május elsejének belső lényegét. Az egyik leggyakrabban használt új kifejezésünk így hangzik: munkaerő-gazdálko­dás. Közgazdasági kifejezés­nek tűnik ez a szókapcsolat, de mélységesen humánus tartalma is van. A munka­erő-gazdálkodás számunkra nem azt jelenti, hogy figyel­men kívül hagyjuk az embe­ri tényezőket. Ez a művelet vagy gazdasági tevékenység vagy nem más, mint, korszerű szocialista gazdálkodás egyik humán tényezője. Azt szok­tuk mondani, hogy Magyar- országon munkaerőhiány van. Ez általában igaz. De Házak a csaliton Nyújtózkodik a város.. 1 Gomba módra szaporodnak a házak, a modern emeletes épületek sorra elfoglalják a valamikori gyümölcsösöket, s a kertek aljáról bekúsznak a földszintesek közé — ép-' pen ezek helyére. A dombon gyermekkorom élményeit idézgetem. Kere­sem a dűlőutat, amelyen édesapámmal kerekeztünk a szőlőbe, s terebélyes vén diófák vetettek hűsítő árnyé­kot átizzadt ingükre. Várom, hogy valahol megint össze­találkozunk a csősszel, aki­nek nemcsak a puskája, kürtje, hanem cifra tarisz­nyája is mindig őszinte kí­váncsiságot. s valamiféle kü­lönös tiszteletet ébresztett bennem. Nem jön a vénember. Nincs meg a csalitos sem, ahöl nyáridőben indiános- dit játszottunk seregnyien, annyi izgalmas csatát vív­tunk egymással tízen alul, meg tizenévesen. S emlék már apám is... Mindent beépítettek. A hosszú lejtőt is, ahol télen oly messzire siklott a szánkó, s akkorát lehetett ugrani a léccel, hogy csak úgy bámul­ták a lánytík: utcává alakí­tották. Utca, utca mindenütt a a hajdani ösvények fölött... Járok az új házak között, s szinte észre sem veszem, hogy — egy véletlenül még megmaradt réginek az udva­rára érek. Furcsállom kicsit, de valahogy most idegennek érzem magamat itt is. Erre a részre nem emlékszem ... Zavarba jövök a kétségtelen birtokháborításért, sietve mennék is tovább, amikor hirtelen,- halványan mégis ismerősnek tűnik valami^ Nos, igen, az épülettől egy kicsit távolabb álló préshá­zat, a pincével: mintha már láttam volna... Közelébb megyek a fara­gott bejárathoz, s hosszasan bámulom. Sejtésem egyre bi­zonyosabbá válik. Mind ha­tározottabban érzem, hogy nem vagyok tolakodó. Visz- szajöttem valahová. Időzhe­tek egy kicsit. A megfakult kép kitisztul. Sok sok éve, vendégségben voltam itt a szüleimmel, a gazda kedves invitálásának tettünk eleget egy vasárnap délután. Családias hangulatú beszélgetés volt, kiadós, fi­nom uzsonnával. Ha nem té- vedék: itt került először kö­rözött is a kenyeremre... A kecskelábú asztalnak persze, nyoma sincs már. A tető behorpadt, a tornác megereszkedett. Az ajtón rozsdás lakat, látni, hogy nem nagyon nyitogathatják. Előtte dudva, gaz... Talán már üres is a pince, a zárat csak az illendőség kedvéért hagyták rajta. S ni csak! Lakatlan a má­sik épület is, ami mellett az imént eljöttem, hiszen abla­kain hiányos az üveg. Bizto­san rég kiköltözhettek az ott élők. Karcsú daru nyúlik a táj fölé. Erre tart a város. Mahol­nap emeleteket húznak ide is, s az elvadúlt portán any- nyian laknak majd, mint hajdani gyermekkoromban az egész utcában. Kényel­mes, szép otthonok hosszú sora nyílik majd a dombra, körös-körül megfiatalodik minden. (gyóni) azt is tudjuk, hogy az egyik helyen a kelleténél többen dolgoznak, míg máshonnan hiányoznak az emberek. Ez rossz a gazdálkodásnak és rossz az embereknek. Ahol feleslegesen sokan vannak, ott óhatatlanul felmerül az alkotni kész ember előtt: van-e értelme, hogy ilyen körülmények között dolgoz­zak, hiszen végül is nem teszek hasznosat?! Ahol pe­dig kevesen vannak, ott mindenképpen mások, a hi­ányzók helyett is dolgozni kell, többet mint kellene. Itt a kérdés így fogalmazódik: erőmön felülit követelnek tőlem, miért kell ezt ten­nem?! A munkaerő-gazdálko­dás lényege tehát az, hogy lehetőséget biztosítson a dolgozó ember számára az egyéni elképzelések megva­lósítására, a képességek .ér­vényesítésére, és ahhoz, hogy a dolgozó megtalálja a szá­mításait. Ezeket a lehetősé­geket a munka ésszerű el­osztása biztosíthatja, amely­hez szorosan hozzátartozik a munkaszervezés, a munka- feltételek megfelelő színvo­nalú biztosítása, a munka- körülmények, a szociális el­látás javítása. MANAPSÁG SOKAT be­szélünk a munkafegyelemről is. Ennek a fegyelemnek a lényegét a következőképpen határozta meg egy előadása során munkaügyi miniszte­rünk: mindenkinek a mun- kahelyétől, a beosztásától függetlenül, képzettségének és képességének megfelelő­en, az anyagi érdekeltség ál­tal is vezérelt készséggel, a munkaidő teljes kihasználá­sával kell jól dolgoznia. Rög­tön azt is hozzá tette a mi­niszter, hogy a munkahelyi vezetőknek az előbb emlí­tettek érvényesítése érdeké­ben meg kell teremteniük a szükséges feltételeket, bizto­sítva a termelési folyamatok és tevékenységek magas fo­kú szervezettségét. Ily mó­don a munkafegyelem nem szűkíthető le az egyes em­berek fegyelmére vagy fe­gyelmezetlenségére. Persze a munkafegyelem szorosan kö­tődik az egyénhez, hiszen va­lamiféle követelményrend­szer szubjektív teljesítését jelenti. Mégis több ennél, jelenléte csak a normális társadalmi munkafegyelem körülményei közepette kép­zelhető el tömegesen. Mégis mérlegre kell ten­nünk — rendszeresen és nyíltan — a dolgozók maga­tartását is. Hiszen tudjuk, hogy vannak olyanok, akik azért tohonyák és ered­ménytelenek, mert ez termé­szetükből, adottságaikból ered. Fegyelmezetlen embe­rek, akiknél a készség hi­ányzik. Tehát lehet ott is fegyelmezetlen ember, ahol kedvezőek a munkakörülmé­nyek és jó a szervezettség. De bízzunk az emberekben! Az alkotókészség, a munka­végzés öröme az embere!? legtöbbjénél felébreszthető valami módon. Lehet erköl­csi ösztönzés és lehet anyagi érdekeltség, vagy mindkettő együtt. Az együtthatás nyilvánvaló. Nem fejezi ki a végzett munka megbecsülé­sét, ha a jövedelem függet­len a valóságos teljesítmény­től. Az is hiba, ha a jól vég­zett munkát kizárólag anya­gilag viszonozzuk és elfe­lejtkezünk az erkölcsi, a szakmai elismerés lehetősé­géről. VALAMIT MÉG el kell mondani a munkafegye­lemmel és a munkával kapcsolatban. Szóltunk arról, hogy az örömmel végzett munka, a fegyelmezett mun­ka alapja, ha valaki olyan helyen dolgozik, ahol a szak­értelmét jól tudja kamatoz­tatni. Ezt a törvényszerűsé­get azonban nem lehet ab­szolutizálva értelmezni, vagyis nem lehet minden.kö­rülmények között az egy­szer már megszerzett kép­zettséghez, szakismerethez igazodni. Hiszen éppen ko­runk feladata olyan rugal­mas gazdasági szerkezetet létrehozni, amelyben az igé­nyeknek megfelelően változ­nak a termelési célok és maguk a termékek. Köny- nyen lehet, hogy valaki ki­válóan dolgozik egy helyen, viszont ugyanaz a hely hol­nap más ismereteket követel. Fontos követelménye tehát biztosítani annak lehetősé­gét, hogy a dolgozók rugal­masan tudjanak alkalmaz­kodni az új körülményekhez, legyenek alkalmasak az új követelmények teljesítésére. Magyarul, nemcsak a mun­kahelyváltoztatásokat kell vállalniuk, hanem olyan vál­toztatható szakismeretekkel kell rendelkezniük, amelyek sokoldalú munkára teszik őket alkalmassá. Vállalniuk kell az átképzést és tovább­képzést. Csak vergődést okozhat egy ember számára, ha olyan munkát kell végez­nie, amelyben nincs megfe­lelő jártassága. Ettől a ver­gődéstől csak egyféleképpen szabadíthatjuk meg az em­bereket: sokoldalúan készít­jük fel őket az elkerülhetet­len változtatásokra. MINDEN ÉVBEN ünnep­léssel köszöntjük május el­sejét. De éppen ez az ünnep tiltakozik az ellen, hogy szokványos közhelyekkel be­széljünk jelentőségéről. Minden évtized és minden év továbbhaladó, megújuló tartalommal fogalmazza meg a szocialista munka lénye­gét, amely a hétköznapok valóságát fejezi ki. Ilyen prózai ünneplésre van szük­ség, vagyis olyan társadalmi méretű szervezettségre, amely a dolgozó ember szá­mára valóban ünneppé te­szi ^ munkát. Soltész István MmsmGl 1979. április 30., hétfő

Next

/
Oldalképek
Tartalom