Népújság, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-11 / 59. szám
I I i ' VILATI-ból — Kómába Áz alapszervezeti munkát kiegyensúlyozott fejlődés jellemzi (Fotó: Tóth Gizella) vábbi emelésére. De általánosságban is megfogalmazható, hogy az alapszervezetek egyre jobban megtalálják a helyüket a cselekvési programok, a gazdaságpolitikai tervek végrehajtásában. Az is általános, hogy a műszaki és a termelési problémák megközelítésében a helyes, politikus szemlélet és a hozzáértés jellemezte mind a beszámolókat, mind a hozzászólásokat. — Gazdaságpolitikai vonatkozásban a pártalap- szervezetek igen jelentős feladata a beszámoltatás, az ellenőrzés. E kérdések milyen súllyal szerepeltek a taggyűléseken? — Tapasztalataink szerint a beszámoltató, az ellenőrző munka az alapszervezetek nagyobbik részénél rendszeres, ennek hatékonysága jó. A pártalapszervezetek nagy része, a párttagság eredményesen segítette a gazdasági célkitűzések megvalósítását. Több alapszervezetben azonban a beszámoltató, az ellenőrző munka ugyan rendszeres, de hatékonysága, eredményessége nem kielégítő. A Hevesi Állami Gazdaságban például a kommunisták előtt egy év alatt 22 alkalommal adtak számot gazdasági vezetők az időszerű kérdésekről, ennek ellenére a tervek fő mutatóit mégsem sikerült teljesíteni. Több termelőszövetkezeti alapszervezétben pedig a beszámoló nem foglalkozott a termelési kérdésekkel, a tervek végrehajtását nem értékelte, arra hivatkozván, hogy még nincsenek a zárszámadási adatok birtokában. — Még ugyancsak a gazdaságpolitikai kérdéseknél maradva, milyen javaslatokat tettek a párttagok? — A nagyon sok javaslat, észrevétel közül csupán néhányat emelek ki, ízelítőként. Megfogalmazták igen sok helyen, hogy az anyag— Napjainkban a gazdaságpolitikai kérdések igen élénk visszhangot váltanak ki mindenütt. Menynyire voltak ezek témái a taggyűléseknek? — Az alapszervezeti veze- ' tőségek beszámolói reálisan és kritikusan értékelték a gazdálkodás helyzetét. Elemezték a munkatervben, cselekvési programokban megfogalmazott feladatok megvalósításának tapasztalatait. A gazdasági szférában tevékenykedő alapszervezetek beszámolói pedig igen nagy teret szenteltek a termeléssel összefüggő mozgalmi kérdések elemzésére, felmérték az elért eredményeket és nagyon kritikusan felvetették a működési területükön tapasztalható hiányosságokat. Igen sok szó esett a tervek végrehajtásáról, a munkafegyelemről, a munkaidő jobb kihasználásáról, a hatékonyságról, az energiatakarékosságról, az üzem- és munka- szervezésről, a munkaver- seny-mozgalom tapasztalatairól. A sok jó példa közül hadd említsem meg a Fi- nomszerelvénygyár párt- alapszervezeteit, amelyeknél különösen eredményesen vizsgálták a gazdaságpolitikai munka eredményességét, é* javaslatokat is adtak a BtunWii »zínvonalának toA pártélet hagyományainak megfelelően, az idén is januárban és februárban került sor a pártalapszerveze- tekben a beszámoló taggyűlésekre. Megyénkben hatszáznál több alapszervezet, több mint húszezer kommunista adott számot az elmúlt esztendei munkáról. Németh Lászlóval, a megyei pártbizottság osztályvezetőjével a taggyűlések tapasztalatairól beszéltünk. — A pedagógus-alapszer- vezetek kivételével — amelyeknél a tanév végén kerül sor erre — mindenütt megtartották az alapszervezetek a beszámoló taggyűléseket. Tapasztalatunk az volt, hogy már a taggyűléseket megelőző előkészítő munka is színvonalasabb volt mindenütt, mint a korábbi években. Az előkészítő munkában a kommunisták jól hasznosították az elmúlt évek helyes tapasztalatait, és az ez évre szóló útmutatásokat. Az előkészítéshez igen nagy segítséget nyújtottak az apparátusok tagjai és a társadalmi aktívák is. — Tartalmi vonatkozásban mi jellemezte a taggyűléseket? — A megfelelő előkészítő munka eredményeként a taggyűlések szervezetten, rendben zajlottak. Tapasztalataink szerint — a korábbi évekhez viszonyítva — a kommunisták hozzáértőbben, politikusabban értékelték a múlt évi munkát, és alapvetően jól határozták meg az idei feladatokat. A taggyűlések meggyőzően tükrözték, hogy az alapszervezeti munkát a kiegyensúlyozott fejlődés jellemzi. Az általában kedvező kép azonban jelentős helyi eltéréseket, különbségeket takar. Még mindig akad olyan alapszervezet, ahol nem elég tartalmas a munka. Hozzá kell azonban tennem, hogy az ilyen helyeken sem a jó szándékkal, az akarással van baj, hanem a hozzáértéssel, a felkészültséggel. Továbbá elmondhatom, hogy a taggyűléseket általában a nyílt, az őszinte, a kritikus hangvétel jellemezte. Első helyen: a minőség MI TAGADÄS: VOLT OLYAN IDŐ, amikor a tőkés exportból visszamaradt termékeinket szinte napok alatt el tudtuk adni, a szocialista, vagy a fejlődő országok piacain. Mindez azonban már a múlté. A gyenge minőségű áru ugyanis a mai világgazdaság, világpiac mércéi és követelményei, valamint a fogyasztói igények mellett sem itthon, sem a szocialista, sem a fejlődő, sem a tőkés országoknak nem kell. Nem véletlenül hangsúlyozta ezzel kapcsolatban pártunk XI. kongresszusán Kádár János, hogy: „ ... a termékek minősége mindinkább életbevágóan fontossá válik. Mert ugyan kinek adjuk el a nem jó minőségű árut? A kapitalista nem veszi meg, az nekünk nem osztálytestvérünk, sem ingyen, sem. pénzért nem segít nekünk építeni a szocializmust. Hát akkor a szocialista osztálytestvéreinknek adjuk el? Ök sem veszik meg. A jó minőséget már mindenhol megkövetelik, s annak minket is a jobb munkára kell ösztönöznie.” AZ tlZLEW KAPCSOLATAINKON rfiL pontos országos statisztikai adatok' bizonyítják, hogy iparvállalataink termékeinek mindöSzsze 19 százaléka éri el napjainkban a világszínvonalat. A vállalatok mindössze egy tizede gyártja termékeinek több mint felét világszínvonalon, 38 százaléka egyetlen termékét sem tudja ilyen szinten előállítani. A magyar építőanyag-ipar üzemeinek több mint 70 százaléka dolgozik a világszínvonal mércéi alatt. A számok figyelmeztetően bizonyítják tehát termelésünk, gazdálkodásunk alacsony színvonalát, gyenge pontjait. És ha még az elmondottakhoz azt is hozzátesszük, hogy Magyarországon a nemzeti jövedelem minden forintjából körülbelül 50 fillér a külgazdasági kapcsolatokon keresztül realizálódik, akkor aligha kell bárkit is meggyőzni a minőség valóban, „életbevágó fontosságáról.” A váltás, vagyis a minőség első helyen történő megkövetelése természetesen nem megy egyik napról a másikra. Különösen nem egy olyan országban, mint hazánk, ahol hosszú éveken át — a hatvanas évek közepéig — a mennyiségi igények kielégítése volt a legfontosabb politikai és gazdasági feladat, de ebben az idő- szákba,"-! elsősorban ezt tették lehetőt fi az ország gazdasági erőfgfrtfai is. AZ ELMÚLT ÉVEKBEN azonban — különösen az utóbbi tíz esztendőben — a szocialista termelés viszonyai között termelőerőink olyan fejlettségi fokot értek el, illetve olyan változások történtek a világgazdaságban, és a hazai fogyasztói igényekben, hogy fejlődésünk, társadalmi előrehaladásunk egyik legfontosabb tényezője a minőség lett. Itthon is a jó minőségű termékeket keresik elsősorban, a külföldi piacokon pedig kizárólag olyan áruval lehet gazdaságos üzleteket kötni, amelyek minden tekintetben állják a versenyt a világ legjobbjaival. Néhány nappal ezelőtt egyik megyei vállalatunk igazgatójának negyvenöt perces beszámolójában hetvennégyszer hangzott el a minőség kifejezés. Ugyancsak hasonlóan gyakran halljuk üzemeink, vállalataink, szövetkezeteink többségében is, és elsősorban az exportáló gyárakban, vállalatoknál tapasztalható, hogy keresik, kutatják a jobb minőségű gyártás tárgyi, technikai és személyi feltételeit. E célokat szolgálja egyebek mellett a termelési, a gyártmányszerkezet korszerűsítése, a profiltisztítás, a géppark modernizaiasa és a műszaki apparátus megerősítése is. LÁTVÁNYOS eredmények ugyan még nem születtek, de kétség nem férhet hozzá, hogy a nagyobb, a jól szervezett üzemekben már „vették a lapot” — az új szabályozórendszer miatt is — és előtérbe került a minőség javítása. E változás már önmagában is örvendetes. Az azonban már korántsem az, hogy a munkahelyek többségében még ma is hiába keressük azokat a konkrét ösztönzőrendszereket, amelyek konkrét feladatokra és félreérthetetlenül szabják meg a munka minőségének új követelményeit. Leutóbb például a megyei párt-végrehajtóbizottságnak szúrt szemet, hogy a Heves megyében dolgozó építőipari szervezetek 1979. éves célkitűzéseiben lényegében szó sem esett a minőségről. — Vagyis — és ez már elsősorban nem az építőiparra jellemző — a határidők tartásával, a norma teljesítésével — mindegy, hogy a megtermelt áru értékesíthető-e még ma is toBb prémiumot, jutalmat, jutalékot lehet keresni, mint a jobb minőségű, az igényesebb munkával. Peaig van miből ösztönözni, mert a szűkösebb anyagi körülmények között is jelentős összegek állnak — célprémiumok, pótlékok, stb. — rendelkezésre az elvégzett munka elismerésére, megbecsülésére. Pláne, ha ezzel a munkával olyan termékeket állítanak elő, amelyek itthon is keresettek és külföldön is értékesíthetők.. A VÁSÁRLÓK, a fogyasztók — legyenek azok hazaiak, keletiek, vagy nyugatiak — ahogyan a bevezetőben idézett sorokból is kiderül: mindenütt megkövetelik a megvásárolt áru jó minőségét. A termelőkön, a gyártókon tehát a sor, mert végső soron mégis csak rajtuk múlik a legtöbb. Tőlük függ elsősorban, hogy a kezük alól kikerült termékekből mit, mennyit, hol, kinek és mennyiért lehet eladni. Ne csak szavakban, elvekben, felsőbb parancsra, vagy ünnepi beszámolókban tegyék az első helyre a minőséget, hanem a mindennapos munkájukban is. És egyformán követeljék meg mindenkitől. Koós József 1 Műmön,& 1979. március 11., vasárnap | Beszélgetés Németh Lászlóval, a meeyei pártbizottság osztályvezetőjével gal, az energiával, a munkaerővel való takarékoskodás ne kampányszerű feladat legyen, hanem állandó, folyamatos tevékenység. E téren igen lényegesnek tartják a kommunisták, hogy a dolgozókat rendszeresen tájékoztassák a mindenkori helyzetről, vonják be őket sokkal rendszeresebben a gazdasági problémák megoldásába. Követelményként szabták meg, hogy az üzemi demokrácia fejlesztése érdekében jobban támaszkodjanak a vezetők a dolgozók javaslataira, és az egyes döntéseket szélesebb körűen alapozzák meg. Sokan megfogalmazták, hogy van még javítanivaló a szocialista brigádok munkájában, és a versenymozgalomban. Azt is elmondták a párttagok, hogy az üzem- és munkaszervezés korszerűsítése összehangoltabb és következetesebb ellenőrző tevékenységet is feltételez. Igen sok javaslat hangzott el azzal kapcsolatban is, hogy miként lehet a termékek minőségét tovább javítani, hogyan lehetne az exportot gazdaságosabbá tenni és növelni. — Az alapszervezeti munka mellett igen lényeges a pártcsoportok rendszeres működése, valamint a pártmegbízatások teljesítése is. — Valóban. Elmondhatom, hogy valamennyi beszámoló részletesen elemezte a párt- csoportok tevékenységét. Tapasztalataink alapján az fogalmazható meg, hogy a pártcsoportok munkája mind szervezeti, mind tartalmi vonatkozásban eléggé eltérő színvonalú. Több helyen rendszertelen a pártcsoportok tevékenysége, és természetesen ez a tartalmi munkára is kihat. Sok helyen viszont igen jól dolgoznak a pártcsoportok, és hasznos segítséget nyújtanak mind az alapszervezeteknek, mind a munkahelyi vezetőknek. A pártmegbizatások teljesítésével általában ma már nincs különösebb gond. A megbízatások egyre inkább konkrétak, „testre szabottak” és a párttagok szívesen is vállalják őket. — Milyen volt a taggyűléseken az aktivitás? — A feladatok eredményes megvalósításához igen nagy segítséget nyújt a politikai oktatás, az agitáció. Szó esett-e ezekről a kérdésekről? — Természetesen. A Ga- garin Hőerőmű kommunistái például megfogalmazták, hogy a gazdasági eredményekben tükröződik a párttagság agitációs tevékenysége. A Mátraalji Szénbányáknál, vagy a Qualitálnál a politikai munka fontos részeként említették a politikai képzést, oktatást, és igen erőteljesen megbírálták azokat a kommunistákat, akik elhanyagolják a pártoktatásban való részvételt. De szinte minden alapszervezetben szó esett a politikai agitáció, a pártoktatás fontosságáról, színvonalának javításáról. Több pártalapszervezetben elhangzott azonban az is, hogy érdektelenség, közömbösség mutatkozik az oktatás iránt. Néhány helyen pedig felvetették, hogy egyes párttagok csupán a szakmai képzettség megszerzésére törekednek, a politikai képzettséget már nem tartják annyira fontosnak. — A statisztika nem minden esetben ad pontos választ egy kérdésre, de mégis hadd mondjam el, hogy a beszámolókat követő vitákban a párttagság 20—25 százaléka mondott véleményt, tett javaslatot. Maga ez a szám is érzékelteti az aktivitást. De fontosabbnak tartjuk azt, hogy a hozzászólások tartalmasak voltak, érdemben szóltak hozzá a kérdésekhez és segítséget adtak az alapszervezeti munka színvonalának emeléséhez. — Miben foglalható ösz- sze nagyon röviden a taggyűlések jelentősége? — A beszámoló taggyűlések igen jól tükrözték, hogy az eltelt időszakban tovább erősödött megyénkben is a párttagság eszmei, politikai, cselekvési egysége. És ez igen jó alap a további célkitűzések valóra váltásához. — Végezetül pedig hadd köszönjem meg, hogy a Nép újság oly rendszeresen foglalkozott a beszámoló taggyűlésekkel, mert így a közvélemény is széleskörűen értesült e taggyűlések tapasztalatairól — mondotta Németh László. Kaposi Levente Precíz, szemet fárasztó munka az apró alkatrészek forrasztása. Hartman László munka közben. Az utolsó simításokat végzi a Ráma-főpult panelján Károly Ágnes Következhet a végszerelés: dobozokba kerül az összes szerelvény, aztán irány a Kámai Autógyár (Perl Márton képriportja)
