Népújság, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-11 / 59. szám

irónia, gúny vagy csúfolkodás? H két Gúnya Két fiatalember vállára akasztja a gitárját, fejébe csap egy-egy fekete, „madár­ijesztő” kalapot, és nekivág a hazai könnyűzene nem ép­pen könnyű útjának. „Rögös” ez a pálya, hát még, ha az a szándék vezérli a pengető- söket, hogy magát ezt a ze­nei műfajt, s annak képvi­selőit parodizálják. A Gúnya együttes céltáb­lája a magyar popzeneka­rok, énekesek, slágerszerzők és szövegírók. Alig több mint kétéves pályafutása alatt annyi ellenséget keríthetett magának, hogy az egy életre elég lenne. Hiszen ki szere­ti, ha kigúnyolják? Gondol­junk csak Karinthy Frigyes híres mondására: „Kigúnyo­lom . magam ha kell, de hogy más gúnyoljon ki, azt nem tűröpi el". „KÉK HARISNYA" — Nem akartak a zenészek még meglincselni bennete­ket? — Egyáltalán nem — vála­szol az egyik Gúnya, Rácz Mihály. — Mi több, hosszabb ideig turnéztunk együtt az Omegával, s összeállításunk­ban ők is szerepeltek. Nagy sikerű Léna számukat for­máltuk át. A dallam termé­szetesen mindig adott, csak a szöveget írjuk mi. — Hogyan találtatok rá erre a hangra? — Már a nevünket is a ,.gúny”-ból választottuk — folytatja a fiatalember. — A Ki mit tud?-on még pol- beatesek voltunk, aztán dol­goztunk együtt Boros Lajos­sal, a KISZ Központi Mű­vészegyüttesében a Fehér ló fia című produkcióban. Ki­rándultunk a rockparódia te­rületére; az LGT-t, a Sfcor-. piát, a Fonográfot, az Ome­gát utánoztuk, Gúnya mód­ra. A Metronóm ’77-et át­alakítottuk Metro-gnóm "Il­ié. Céltáblánk; sokszor a ma­gyar könnyűzenei életben fel-feltűnő „kék harisnya” szellem. Úgyhogy mindig van mit parodizálni. — Sokan azt mondják: -Samlyanok vagytok ti a zené­ben, mint Hofi a prózában.-ön Vállaljátok ezt? — Nem lehet ezt a két műfajt így összehasonlítani. Annál is inkább, mert mi szeretnénk mást is csinálni. Vágyunk, álmunk a film. MAGYAR CHARLOTS? Szilveszteri televíziós be­mutatkozásuk óta sokfelé hívják Gúnyáékat az or­szágban. A félórás rockpa­ródiának nagy sikere volt. Fiatalok és idősebbek egy­aránt megkedvelték őket. Egyéni humorukat, csipkelő­dő, ironizáló stílusukat, szel­lemes „szövegkiíordításai- kat”. — Tehát kacsingattok a film felé? — A tévé jóvoltából im­máron milliós nézőközönség előtt szerepelhettünk, de iga­zából a filmezés izgat min­ket — mondja a szakállas Gúnya, Lehr Ferenc. — Szeretnénk a Franciaország­ban oly népszerű Charlots példáját követni. A négy ze­nész, komikus, színész fiú több filmjét hazánkban is bemutatták, szép sikerrel. — Ti lennétek a magyar Charlots? : — Miért ne? Természete­sen mondandónkat, no és a formát is a hazai viszonyok­éhoz igazítva. A kiindulópont a Gúnya. Jó lenne összehoz­ni egy magyar beatfilmet Mi mindenre vállalkozunk. Még a forgatókönyvet is szí­nesen megírjuk. — No, persze ezt a filmet is úgy érdemes megcsinálni, ahogy azt a négy francia fiú teszi — veszi át a szót a má­sik gitáros. — Szórakoztatva, nevettetve, játékosan, csúfol- kodva és könnyedén. Ügy hiszem, ez a siker titka. Nem tudni, hogy fogadná a közönség ezt a* magyar beatfilmet, ám az biztos: Gúnyáék most népszerűek. Sorra érkeznek hozzájuk a felkérő levelek. Művelődési házakból, főiskolákból, klu­bokból. Ök azonban önálló­an ritkán szerepelnek, leg­többször egy neves énekes­sel, vagy együttessel közösen lépnek fel, s van úgy, hogy ők kapják a nagyobb tapsot. A HAKNISOK KÖZÖTT Az utóbbi három hétben egy haknibrigáddal több al­kalommal is fellépett a Gú­nya megyénkben. Jártak Egerszóláton, Kálban s az egri Fegyveres Erők Klubjá­ban is. „Szívemből énekelek” címmel hirdették a plakátok a műsort. Korda György és a Gúnya mellett kevésbé is­mert énekesek, zenészek — és még egy parodista is — alkották a kis csapatot. — Hogy kerültetek ebbe a brigádba, hiszen a ti stíluso­tok meglehetősen elüt ettől a haknizó szellemtől? — Valamiből meg kell él­ni — válaszol őszintén Lehr Ferenc. — Egyébként mi jól érezzük magunkat ilyen tár­saságban is; az a fontos, hogy szerepelhetünk, hiszen az Országos Rendező Iroda meglehetősen „kis vállalat”, nem tud annyi fellépést biz­tosítani, amiből a magunk­fajta kezdők megélhetnének. Csak a „nagyok” előjoga a szerződés visszadobása. A két fiatalember „civil­ben” farmeros, pulóveres egyetemistának néz ki. És „kosztümben” is, hiszen az semmi más, mint egy fekete posztókalap, a többi fiatalos „szerkó”. Kicsit „hétköznapi­nak” is hatnak Korda feke­te selyeminge, s az egyik énekesnő csillogó nagyesté­lyije mellett. Amíg a szín­padra nem lépnek, mert ak­kor mozgásukkal, arcjáté­kukkal, jól koreografált moz­dulataikkal lekötik, megne­vettetik a közönséget. Hangolják a gitárjaikat, mert ők következnek. A ma­gánemberként is mosolygós fiúk már kívülről fújják a hakniműsor szereplőinek számait. Pengetnek kettőt a hangszereiken, s „eljátsszák” a parodista produkcióját Csak úgy, félvállról. Aztán Korda jellegzetes mikrofon­tartását mutatják be, s utána egy jót nevetnek. Magukon. Végül. — Mit szólnátok ahhoz, ha titeket gúnyolnának ki ? ____ — Várjuk! — vágják rá Gúnyáék egyszerre, aztán si­etve hozzáteszik: — De szel­lemes legyen, és természete­sen nevetni is lehessen rajta. Józsa Péter Wenéczi érezte, hogy a szeme sarka rángatózni kezd. A lista ott függött az óvoda lépcsőházában. Bal oszlopban azok neve, akiket felvettek, jobb oszlopban azoke, aki­ket nem. Wenéczi mindkét gyermeke nevét a jobb osz­lopban találta. Találomra beleolvasott a , felvettek név­sorába. „Ki is ez a Balkán? Igen, a sarkon lakik, ker­tész, nagy Mercédesük van. Gyerekük csak egy. Nicsak Leibstückhausén! Helyes, mert neki kettő. Igaz, ta­valy máshová. jártak, de is­tenem, ez az óvoda mégis­csak kétszáz méterrel köze­lebb van a lakásukhoz, s té­len az is számít, hiszen ap­juk mindig ; panaszkodott, amikor néha felvett a ko­csijába hogv nem telik ne­ki téli gumikra.” Wenéczi berivitott a veze­tőnő szobájába. — Mi a problémája az apukának? —.nézett fel a királynői jelenség. Wenéczi závartan hátra­nézett, hogy talán a vezető édesapja személyesen áll ott, de a fogasón , kívül terem­tett lelket sem látott. — Az elutasítás miatt már a jövő héten 'fizetés nélküli szabadságra kényszerülünk — mondta aztán. — Apuka bjzonyára tud­ja, hogy mindannyiunk kö­zös érdeke a népgazdaság bizonyos területein dolgozó szülők gyermekeinek felvé­tele — és a vezetőnő hatá­sos szünetet tartott. ■•'•'enéczi megingott: ha az ő létérdekéről van szó, hogv Balkán és Leibstückhauser gyermeke óvodás legyen akkor ő meghajol a kő akarata előtt. 1079. március 11., vasárnap í — Es ugyebár az óvoda falai sincsenek gumiból — tette még hozzá a vezetőnő. , Wenéczi — a televíziós kommentátorok szavajárásá- val úgy érezte, hogy padló­ra került. „Sebaj, rendezzük Sorainkat, s új rohammal próbálkozunk” — gondolta. Ám amikor észrevette, hogy otthon, a másolásra hazavitt műszaki rajzokra fiai tussal hét törpét fes­tettek, felüvöltött.: — Megyünk a tanácsra! Kézen fogta a két gyer­meket, s megkereste a meg­felelő osztályt. Még bele sem kezdett a mondókájába, ami­kor egy arany keretes szem­üveges hölgy szavába vá­gott: — Mindent ismerünk, apu­ka! Wenéczi számára a meg­szólítás ismerősnek tűnt. A hölgy folytatta: — őszinte leszek: egy óvodában lenne hely, de gyámhatósági döntést vá­runk egy veszélyeztetett kör­nyezetben élő gyermek ügyé­ben. Az apja iszik, veri a saládját... — Sajnos, példás családi letet élünk — mondta We­néczi letörtem És ekkor egy név ugrott lő az emlékezetéből: Báza- erettyei, a volt osztálytárs, lost a Bőrmetál vezérigaz- atója. a kerület élenjáró­in..., a megmentő! Teletöm.»». — Ne haragudj, végső kétségbeesésemben fordu­lok hozzád — mondta We­néczi. — Nem vették fel a gyermekeimet óvodába. Ha tudnál valamit... Mintha árnyék vetült vol­na arra az épületre, ahol Bázakerettyei székelt. — Édes Gyurikám, kérde­zem én, milyen hónap van most? — Szeptember — válaszolt értetlenül Wenéczi. — Na látod. Ha júliusban szólsz, mindent, most sem­mit sem tehetek. — Hát nem érted? En ed­dig senkitől semmit nem kértem, ráadásul jogosult lennék... — De édes Gyurikám, a tálak elvégre még sincsenek gumiból! Wenéczi dühösen megrán­totta a készülék karját, elé­gedetten hallotta a katta­nást. „Akkor jöjjön a terroriz­mus, az ösztönök lázadása, a kényszer!” — gondolta. Ha­zavitte es a szomszédra bíz­ta a gyerekeket. A téren le­vő talponállóba tért be. Egy fél szilvával kezdte, majd módszeresen megivott két nagyfröccsöt. „És majd jól megverem a gyerekeket, hogy a szomszéd is hallja a sírásukat. Szegénykéim... ” — Nem Iszunk egyet, test­vér? — kérdezte tőle egy borostás alak. A következőt Rokonok vagyunk, ugye? — címmel közös műsort forgat a finn és a magyar televízió. A tréfás vetélke­dőkkel tarkított ismeretter­jesztő műsorban olyan hí­rességek lépnek fel, mint Lasse Viren és Németh Mik­lós olimpiai bajnokok, Koncz Zsuzsa és Katre Heléna táncdalénekesnök. A műso­rokat március közepén su­gározza a magyar és a finn televízió. A képen: Németh Miklós és Lasse Viren olim­piai bajnokok. (MTI fotó — Fényes Tamás felvétele — KS) Ha'v mi munkásakadémia !• 36 előadáson Háromezer • i . resziueuo Negyedik esztendeje mű­ködik szép sikerrel a cukor- gyári és konzervgyári szak- szervezetek közös rendezésé­ben beindított munkásakadé­mia, amelyen az eltelt idő­szakban 36 előadás hangzott el háromezernél több részt­vevővel. Tavaly megkezdő­dött a szocialista brigádve­zetők továbbképzése is, va­lamint a‘ szakszervezeti ■ tisztségviselőknek rendeztek | tanfolyamot, hogy ezáltal : segítsék a mozgalmi munka sikerét. E két fontos vállal- ; kozás iránt szintén érdeklő­dés mutatkozik az üzemek­ben, hiszen a továbbképzés­ben és a tisztségviselők tan­folyamán csaknem ezeröt- százan hallgatták meg az előadásokat, illetve vettek reszt a különböző vitákban. Az érdeklődés, a foglalko­zások látogatottsága termé­szetesen érhető, ha figye­lembe vesszük, hogy a két, szakszervezeti bizottság min­dig változatos, aktuális té­mákból állítja össze a mun­kásakadémia programját, s mind itt, mind a továbbkép­már koccintva itták meg. — Tudod — mondta We­néczi — jól összeverem őket Az asszonyt is. És akkor ve­szélyeztetve lesznek. — Szépen kell élni, édes­apám — nézett rá meg- ütődve a „testvér”. — A csa­lád az első. Én is bánom, hogy otthagytam őket, mert •egyedül vagyok, mint a ki­vert kutya. Wenéczi felemelte a hang­ját: — összeverem őket és me­ggyek a tanácsra! Többen feléjük fordultak. — Miért csipálod ezt, édesapám? — fogta meg a karját a fogatlan cimbora. — Szép csendesen eliszoga­tunk itt, aztán sötétedéskor hazamegyünk. És holnap megint kezdődik mihden elölről. — Holnaptól teljesen új világ kezdődik — rikkan­totta Wenéczi. A csapos már egyenesen ellenséges pillantásokat ve­tett feléjük és odavakkan- totta: — Csendesebben, hé! — És a falak sincsenek gumiból! — rikkantotta vissza Wenéczi. — De majd abból lesznek — válaszolta türelmét veszt­ve a csapos és tárcsázott. A szesztestvér sürgősen arrébb somfordáit. — Az ilyen alkalmiak a legveszélyesebbek — mo­rogta. — A rendes piások mindig miattuk húzzák a rövidebbet. Szirénázva mentőkocsi állt meg a téren. egv szürke meg egy fehér ruhás férfi jött be. méltóságteljesen. — No, jöjjön szépen — mondta a kalapácsvető al­katú szürke ruhás Wenéczi- nek. — Azonnal értesítsék a szociMpolitikai csoportot ér. a gyámhatóságot — kiai-.t»*- ta Wenéczi az ajtóból. k j i zésen, tanfolyamon jól felké­szült, nagy tudású előadókat állít sorompóba. A televízió­ban nemrég bemutatott film­sorozat . kapcsán például dr. Haraszti Károly, az Or­szágos Onkológiai Intézet ad­junktusa ismertette, a hazai rákkutatás legújabb^ eredmé­nyeit, mintegy! folytatva a tévéfilmet. A legutóbb fel- bocsátott űrpáros kilövésé­vel pedig 1 majdneAí egybe­esett dr. Kulin, György, az ismert csillagász filmvetí­téssel összekötött űrkutatási beszámolója. , A munkásmozgalom, a tö­megszervezeti élet, a gyárak belső tevékenysége sem esik ki a nagy sikerű hatvani munkásakadémia látószögé­ből, mint ahogyan foglalkoz­ni kívánnak a szociálist* életmód kérdéseivel. Ez utób­bi tárgykörben a jövő héten Nagy Zoltán, a megyei párt- bizottság munkatársa vezet vitát, majd bemutatják András Ferenc „Veri az ördög a feleségét” című új magyar filmjét. Az élelmi­szeripar szakszervezeti moz­galmának történetét Maro­sán György, nyugalmazott ál­lamminiszter eleveníti fel március 22-én. A záróelő­adások vendégei közt talál­juk Papp József konzervgyári igazgatót, aki a munkahelyi gondokról beszél, valamint Juhász Tamást, a TIT mun­katársát, aki Erdély törté­nelmi emlékei közé kalau­zolja el hallgatóságát VBBfl. CL és az elet R ögtönzött közvélemény-kutatásom a VIII/C-ben meg­lehetősen vegyes képet mutat, s bizony nem kell szociológusnak lenni bizonyos következtetések levonásához. A csaknem negyvenfős koedukált osztályban mindenkinek határozott elképzelése van, legalábbis így mondják, az élet­ről. És még csak azt sem mondhatnám, hogy a nagy ÉLET­RŐL. Hitvallásukat a pályaválasztásról mégis valami hal­latlan sematizmus jellemzi, amit legmarkánsabban az anya­giasság szóval lehetne minősíteni. Vagyis nem pályát, szak­mát, hivatást kívánnak választani elsődlegesen, hanem lehe­tőleg ménnél jövedelmezőbb állást, pénzkereseti lehetőséget. Utánanéztem családi körülményeiknek, s bizony, sehol sem úgy fekszenek le esténként, hogy közben azt rebegnék: „Jaj, csak már pénzt keresne a gyerek”. A szülők többsége se hideg, se meleg álláspontra helyezkedik. Ahhoz se kötik az ebet, hogy a gyerek valamelyikük mesterségét vigye tovább, s amellett se kardoskodnak, hogy minden áron tanuljon tovább. így aztán nem csoda, hogy bizonyos szakmákba be­kerülni nehezebb, mint az orvostudományi egyetemre, más szakmákba meg lasszóval sem lehet utánpótlást találni. öreg öntő komám mondta múltkoriban nem kis szomo­rúsággal: „Az isten tudja mi módón, de vissza kéne állítani régi becsületébe a fizikai munkát”. Csakugyan ezt kellene a nevelés középpontjába állítani, gondoltam jómagam is, mikor hírét vettem,' hogy elkezdődött a toborzás a szak­munkásképző iskolákba. Az elkövetkező tanévben hatszáz híján hatvanezer első éves ipari tanuló kezdheti meg tanulmányait a különféle szakmunkásképző intézetekben. A Munkaügyi Minisztérium­ban már egyeztették az érdekelt tárcákkal a vállalati igé­nyek alapján a megyei, illetve a fővárosi tanácsoktól kanott beiskolázási tervet. Ennek megfelelően kialakultak sz egyes szakmák felvételi keretszámai, amelyeket a lehetőség sze­rint ezúttal is az ország munkaerő-szükségletéhez igazíta­nak. Nagy kérdés, hogy ebben a tervtetiesítésben mennyire működnek közre az iskolák, a szülők, s nem utolsósorban a legilletékesebbek, maguk az első iskolát kinőtt gyerekek. A legtöbb fiatalt váró szakmák ugyanis nem szerepelnek azon a bizonyos álomlistán. íme a keretszámok: 3 ezernél több gépi forgácsoló, 2700 kőműves, 2600 villanyszerelő, 2300 cső­hálózat- és berendezésszerelő. 1700 szerkezetlakatos, 1100 mechanikai műszerész. 600 fonó és ugyanannyi szövő, vala­mint több mint 3000Í élelmiszereladó-tanuló kerestetik. Jelentős b lányók aránya, 32 százalék, hiszen az első évesek közül mintegy 19 ezren a „gyengébb nemet” képvi­selik majd. A regies jeiző. s az idézőjel itt nem vé'e'.len, hiszen a technikai korszerűség jelenlegi fokán egyáltalán nem indokolt, hogy a lányok ragaszkodjanak a javarészt már indokolatlanul „nőiesnek” ítélt szakmákhoz­Ma még minden lehetséges, elvileg az is, hogy mara­déktalanul teljesül a „beiskolázási terv”, s hogy szeptem­berben valamennyi 1 iskolaigazgató, s vállalati munkaügyi vezető elégedett lesz, mert minden úgy sikerült, ahogyan eltervezték. Mondom: elvileg. Mert az elmúlt évek gyakor­lata nem ezt jelzi. Nsro egy vállalat küszködik keservesen megszerzett exportfeladata teljesítésével, mert nincs hadra fogható szakmunkásgárdája. A keretszámok az ilyen sziszi­fuszi erőfeszítéseken igyekeznek enyhíteni. Amit persze egy nyolc általánost éppen bevégzett fiúnak vagy lánynak nem kell teljes egészében átéreznie, értenie Annál inkább az őt útjára indító felnőtt társadalomnak, szülőknek, pedagógusok­nak, ifjúsági szervezetnek, s mindenkinek, akinek gondja, hogy orszagépftö terveink valóra váljanak, hogy minden­hova szakmájukat érf.ő. s nem csak jövedelmező állást ke­res»: fiaUlOii kerülj jiek. * • Kertész Péter . í i 1 I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom