Népújság, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-09 / 57. szám
"zw g XULG PBOLETARJAJ, EGYESÜLJETEK! Mlfiitliirnn AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS NAPILAPJA | XXX. évfolyam, 57. szám ÁRA: 1,20 FORINT 1979. március 9., péntek Carter Kairóban ' Kereszty András, az MTI tudósítója jelenti: I Carter amerikai elnök csü- „ törtökön délután két órakor megérkezett Egyiptomba, hogy megkezdje tárgyalásait az egyiptomi—izraeli külön- I béke-szerződés mielőbbi tető I alá hozásáról. Carter elnök gépe pontban délután két órakor ereszkedett le a kai- j rói repülőtéren. Az ünnepélyes fogadtatás után (egyiptomiak tízezreit hozták I fel autóbuszok és teherautók l vidékről, az iskolákban taní- ■ itási szünet volt) a két elnök j a Heliopoliszban levő Ku- I beh-palotába hajtatott. A 1 palota erkélyéről elmondott beszédében Szadat elnök „a legnagyobb amerikai államférfinak” nevezte Cartert és közölte: osztja az amerikai elnök reményeit, hogy „a béke küszöbön áll”. Carter kifejezte reményét, hogy , „nem fognak csalódást okozni” és, hogy a békeszerződés • közeli jövőben valósággá ‘ váliik. Carter annak a reményének is hangot adott, hogy • különbéke-szerződéshez ’ azok az országok is csatlakoznak majd, amelyek tá- 1 vol tartják magukat az egyiptomi—izraeli megbe- í Szél és éktől. 1 Az ünnepi aktus után ■Carter és Szadat megkezdte j tárgyalásait. i (Folytatás a 2. oldalon) Helsinki felhívás Kádár János hazaérkezett Moszkvából Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, aki a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására baráti látogatást tett Moszkvában és találkozott Leonyid Brezsnyevvel, az SZKP KB főtitkárával, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökével, csütörtökön az éjszakai órákban hazaérkezett Budapestre. Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti: Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának moszkvai látogatásával is foglalkozik heti összefoglalójában a Za Rubezsom című szovjet külpolitikai hetilap, amely a szocialista országok békepolitikáját méltatja. „Kofunk egyik legfontosabb jellemzője a szocializmus világának magabiztos, dinamikus fejlődése, a nemzetközi helyzetre gyakorolt üdvös befolyásának feltartóztathatatlan növekedése — írja a hetilap. — Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának a Szovjetunióban tett baráti látogatása, találkozása L. 1. Brezsnyev elvtárssal megmutatta, hogy a Szovjetunió és Magyarország, a szocialista közösség többi országával együtt meg akarja valósítani a világ politikai légkörének megjavítását. Illést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter- tanács csütörtökön ülést tartott. A külkereskedelmi miniszter jelentést tett a szocialista országokkal 1979-re megkötött árucsere-forgalmi megállapodásokról. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. Az Országos Tervhivatal elnökének előterjesztésében a Minisztertanács áttekintette a VI. ötéves népgazdasági terv kidolgozásának előkészítő munkálatait. Az építésügyi és városfejlesztési miniszter beszámolt az építőipar számára biztosított fejlesztési források fel- használásának helyzetéről és az ezzel összefüggő további feladatokról. A kormány elfogadta a jelentést. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Koszigin Indiába utazott Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti: Indiába utazott hivatalos látogatásra csütörtökön Alek- szej Koszigin szovjet miniszterelnök. A kormányfő az indiai kormány meghívásának tesz eleget s viszonozza Desszai indiai miniszterelnök 1977 őszi moszkvai útját. Koszigin tárgyalásokat folytat az indiai kormány vezetőivel a két ország kapcsolatainak fejlesztéséről s időszerű nemzetközi kérdésekről. A szovjet kormányfő útja előtt a szovjet lapok számos cikkben méltatták a két ország három évtizedes barátságát, a kapcsolatok fejlődését. A cikkek egyöntetűen kiemelték: a szovjet —indiai kapcsolatok mind politikai, mind gazdasági téren kiegyensúlyozottak, a két ország kapcsolatában nincsenek zavaró elemek, s nemzetközi kérdésekben Moszkva és Delhi álláspontja sok kérdésben megegyezik vagy közel áll egymáshoz. Alekszej Koszigin, az SZKP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, — a Szovjetunió miniszterelnöke — úton Indiába — csütörtökön megszakította útját Üzbegisztán fővárosában, Taskentben. Nőnapi kitüntetések a Parlamentben A nemzetközi nőnap alkalmából csütörtökön kitüntetési ünnepséget rendeztek a Parlamentben. Az ünnepségen részt vett Losonc zi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Németh Károly, a KB titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Szekér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese, Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára és Erdei Lászlóné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke. A kitüntetett nőket Lo- sonczi Pál köszöntötte, hangsúlyozva többek között, hogy az elmúlt csaknem három és fél évtizedben olyan eredményeket mutathatunk fel, amelyekre méltán büszkék lehetünk, és bizonyosak lehetünk abban, hogy beteljesül mindaz, amire vállalkoztunk. Bizonyság erre az is, — mondotta végezetül —, hogy e nemes harcnak tömegesen vannak olyan kiválóságai, mint önök, .■'kiket az Elnöki Tanács azért tüntet ki, mert kiemelkedő érdemeket szereztek a nő- mozgalom hazad és nemzetközi feladatainak valóra váltásában. A köszöntő végeztével Losoncai Pál nyújtotta át a kitüntetéseket, többek között Jenei Jánosáénak, a SZOT Heves megyei Társadalombiztosítási Igazgatósága csoportvezetőjének a Munka Érdemrend ezüst, Lajos lstvánnénak, a hevesi Rákóczi Tsz. növénytermesztő munkacsapat-vezetőjének a Munka Érdemrend bronz és Progli Károlyné- nak, a Gyöngyösi Ruhaipari Vállalat pétervásári üzemegysége vezetőjének szintén a Munka Érdemrend bronz fokozatát. A SZOT-nál rendezett nőnapi ünnepségen Dudás Ká- rolynénak, az SZMT titkársága vezetőjének a Szak- szervezeti Munkáért ezüst fokozatát adták át. A Heves megyei Hadkiegészítési és Területvédelmi Parancsnokságon megtartott nőnapi ünnepségen Mészáros P. Mihálynét és Sebestyén Jánosáét a Haza Szolgálatáért Érdemérem bronz fokozatával tüntették ki. Ünnepi megemlékezéseket tartottak a megye minden üzemében, intézményében és hivatalában is, ahol a munkahelyek legjobb nődolgozóinak Kiváló Dolgozó kitüntetéseket adtak át. Befejeződött Hermann Axen budapesti látogatása A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására március 7—8-án látogatást tett Budapesten Hermann Axen, a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi bizottság titkára. Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára fogadta Hermann Axent, akivel megbeszéléseket folytatott Gyenes And- i rás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára is. A szívélyes, elvtársi légkörben lezajlott megbeszéléseken a két testvérpárt képviselői tájékoztatták egymást az MSZMP XI. kongresszusa és az NSZEP IX. kongresszusa határozatai végrehajtásának menetéről, áttekintették a két testvérpárt együttműködését és véleménycserét folytattak a nemzetközi- helyzet, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről. Az MSZMP képviselői kifejezték, hogy a magyar kommunisták nagyra értékelik a Német Demokratikus Köztársaság dolgozóinak a Német Szocialista Egység- párt vezetésével a fejlett szocialista társadalom építésében elért eredményeit. A nemzetközi események áttekintése során a két párt képviselői megállapították, hogy a Varsói Szerződés Tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének 1978. novemberi moszkvai értekezletén a nemzetközi erőviszonyokról és._a világpolitikai eseményekről elfogadott értékelést az élet igazolja. Aláhúzták, hogy az enyhülés fenntartása és megszilárdítása szükségessé teszi valamennyi békeszerető és haladó erő határozott fellépését a béke és a társadalmi haladás ellenfeleivel szemben. A két párt képviselői határozottan elítélik a pekingi vezetésnek a szocialista Vietnam ellen indított agresszív háborúját, amely újabb súlyos megpróbáltatást jelent a vietnami nép számára. A fegyveres kínai támadás veszélyezteti az indokínai térség népeinek biztonságát és a világ békéjét. Szolidaritásukról és teljes támogatásukról biztosították a vietnami kommunistákat a hős vietnami népet. A ké\ párt képviselői elítélik a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság ellen irányuló kínai agresszív fenyegetéseket. A két testvérpárt megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egysége megszilárdításának, az európai kommunista és munkáspártok berlini értekezletén kidolgozott dokumentumban foglalt feladatok megvalósításának. Készek továbbra is tevékenyen hozzájárulni az összes haladó, demokratikus és forradalmi erő összefogásához. El a kezekkel Vietnamtól! Koszorúzási ünnepség Rajk László születésének 70. évfordulója alkalmából A Kerepesi temetőben megkoszorúzták Rajk László síremlékét. Képünkön: Korom Mihály és Borbándi János, az MSZMP KB nevében koszorúz. (MTI fotó Pólya Zoltán felvétele — Népújság telefotó — KS) HELSINKI . A finn főváros melletti ' Dipoli kongresszusi termében csütörtökön befejeződött a március 6-án megnyílt rendkívüli nemzetközi Vietnam-konferencia, amelyen — mint ismeretes — több mint száz ország és harminc nemzetközi szervezet képviselői vettek részt. Csütörtökön a konferencia záróülésén négy dokumentumot hagytak jóvá: egy általános nyilatkozatot, egy „El Heltai András, az MTI tudósítója jelenti: Az amerikai kormány reméli, hogy már néhány hét múlva aláírhatják a hadászati támadófegyverek korlátozásáról szóló új megállapodásit — közölték szerdán , az „Amerikaiak a SALT-ért” mozgalom vezetői. A tekintélyes demokrata és republikánus politikusokból, a kormány volt tagjaiból álló testület aznap kapott 'tájékoztatást a külügyminisztérium illetékes vezetőitől a SALT-tárgyalá- sok állásáról. Charles Yost, volt ENSZ- inagykövet, a Townsend Hoopes, a légierő korábbi áJtamtltkára és Herbert Sco- ville, a_ CIA egykori igazga- tóhelyettese újságíróknak elmondotta: az Egyesült Alii kezekkel Vietnamtól" című felhívást, egy másik felhívást a kínai néphez, valamint egy Vietnammal való szolidaritás felhívására irányuló nemzetközi kampány akcióprogramját. Az „El a kezekkel Vietnamtól” címmel elfogadott okmány egyebek között leszögezi, hogy az egész világ elítéli Peking Vietnam elleni agresszióját, mint olyan cselekményt, amely ellentmond a kínai nép érdekeinek is. lamok nemzeti érdekének tartják a Szovjetunióval kötendő fegyverkorlátozási megállapodásokat, ezért indítottak országos kampányt. Tevékenységük részben arra irányul, hogy megnyerjék a szerződés ügyének a szenátusnak a megállapodást ellenző, vagy még határozatlan tagjait. A közvélemény-kutatások tanúsága szerint aiz amerikai lakosság túlnyomó többsége, 81 százaléka támogatja a SALT-szerződést. Törvénybe iktatásához a száztagú szenátusban kétharmados többségre van szükség, amely — ez idő szerint — még aligha van meg. Mértékadó becslések szerint 40—56 szenátor van sz egyezmény mellett, 20—30 határozottan ellenzi, a többiek még nem döntörtek. _________. R ajk Lászlóra, a nemzetközi és a magyar munkás- mozgalom kiemelkedő személyiségére emlékeztek csütörtökön Budapesten, születésének 70. évfordulója alkalmából. A Vígszínház falán levő emléktábláját a Magyar Szocialista Munkáspárt budapesti és XIII. kerületi bizottsága nevében Király Andrásné, a budapesti pártbizottság titkára és Fehér Istvánná, a kerületi pártbizottság titkára: a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség budapesti és kerületi bizottsága részéről Hámori Csaba, a KISZ Budapesti Bizottságának első titkára &§ Matti ** területi KISZ-bizottság titkára ko- szorúzta meg. Elhelyezték az emlékezés virágait hozzátartozói, a kerületi üzemek, hivatalok és iskolák képviselői is. Az évforduló alkalmából koszorúzási ünnepséget ren- leztek a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi panteonjában Rajk László sírjánál. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében Korom Mihály, a Központi Bizottság titkára és Borbándi János, a Központi Bizottság tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, a Belügyminisztérium képviseletében Bew/sei AnSrás mwássster és Kovács György, a párbizottság első titkára a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága részéről Fejti György titkár és Wrschovszky Nóra, a KISZ KjB tagja, a Magyar Partizán Szövetség nevében Fehér Lajos elnök, valamint Andrásfi Gyula és Mátyás László, a szövetség országos választmányának tagjai helyezték el a tisztelet és a megemlékezés koszorúit. Lerótták kegyeletüket Rajk László hozzátartozói, s a róla elnevezett kollégium képviselői is. A koszorúzás! ünnepség az Internationale hangjaival ért véaeé, ._ , (MTI) Amerikai kampány a SALT-ért